• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.


 

oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 51 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
3
Ember
8
Diclonius
0
Daimon
1
Hellhound
1
Vadász
10
Hibrid
5
Incubus
1
Kitsune
4
Vámpír
4
Warlock
6
Wendigo
4
Vérjaguár
4
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Avatarfoglaló


Szer. Nov. 07, 2018 2:37 pm
☇ Játszótársat keresek!


Szomb. Nov. 03, 2018 7:51 pm
☇ Daniel 'Danny' Nicholson


Szomb. Nov. 03, 2018 3:48 pm

Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Photography - Ivy & Charmie






 :: Játékok




avatar


: :


Join date :
2018. Jan. 17.

Tartózkodási hely :
☣ Unknown

Foglalkozás :
☣ Destroyer


Szer. Jan. 31, 2018 3:12 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt



Ivana & Charmaine
Pink is near to red.
Mindig csínján-bínján kellett bánni a médiával, különben darabokra szedik az embert. Tisztában voltam vele, hogy a cikkek és képeket különös figyelemmel kell átválogatni, kimazsolázni, elemezgetni, hogy mi kerüljön bele és mi nem. Kis szabású ötletem éppen a béka segge alatt üldögélt, ahogy fotóst kerestem. Semmiképp sem lehet ismert, főképp nem olyan, aki a bulvárokhoz nagyon kapcsolódik, mielőtt bárki más kezébe átkerülnének a képek. Oh, igen, és legyen hatóságtól független, különben még a nyomomra akadnának, már pedig, egy meneküléshez sem időm, sem kedvem sincsen. Ilyen luxust nem akarok megengedni magamnak, mert így halt meg apám is. Az a faszkalap… De én tanulok a hibájából.
Így esett a választásom Laura Wilsonra. Olyan kis semmilyen és egyszerű nő egy kisebb-nagyobb városból. Tökéletes. Mail, pénz, ígéretek, és nagy nehezen csak beadta a derekát. Franciaországot választottam meg végül helyszínnek, az nincs se közel, se messze, és úgyis van ott kevés elintéznivalóm is. Kényelmest a hasznossal.
Napokkal előbb megérkezett a gépem Oroszországból, mégsem töltöttem unalmasan az időmet. Bár, rá kellett hamar jönnöm, hogy utálom a francia nyelvet és az országot is. Messze más az egész ország, mint a hideg Oroszország. De csak pár nap…
Egy stúdió lett lefoglalva, hogy az eszközök meglegyenek, és egész hamar essünk túl a dolgon. nem mintha nem élveznék a kamera előtt ácsorogni, mert tudom, hogy vagyok elég fotogén, de egy délutánnál akkor se legyen hosszabb.
Kis vendégeink pontosak voltak, ahogy meghallottam, hogy nyílik az ajtó, és egy erőteljes mosoly jelent meg az arcomon. Oh, emberkéim! Eléjük siettem, igen, az édesanyja nem volt különleges, olyan átlagos fotóművész, de hozott még valakit. Ha jól sejtem, a lányát, már elnézve a hasonló ismertetőjegyeket, még ha a tinédzser teljesen rózsaszínben volt. Fuh… Erős túlzás ez a szín, mintha nem nőtt volna még.
- Helo – köszöntem közös nyelven, bár az akcentusomban érződött egy kevés törtség az orosz miatt. – Ivana Morozova – fogtam kezet nyájasan, hogy épp, hogy ne ragadjunk össze a körülöttünk lévő kellemes, barátságos légkörtől. Whah… De néha el kell játszani ezeket a szerepeket is… Végig mértem a párost elégedetten. Igen, rájuk lesz szükségem az elkövetkező percekben.
☣️ 415 ☣️ Volt ennél már jobb kezdőm is, de lesz ez jobb is... ☣️ Attention ☣️
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Jan. 29.

Tartózkodási hely :
❀ Beacon Hills ❀

Foglalkozás :
❀ Tanuló, hobbifotós, író ❀


Szer. Jan. 31, 2018 7:24 pm
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe



Ivy & Charmie

Nagyszerű és egyben kihagyhatatlan lehetőség adódott az életemben. Elkísérhettem anyut az egyik fotózására, méghozzá Párizsba az egyik hétvégén. Mindjárt eszembe jutott egy ősrégi szám, amit még gyerekkoromban hallottam a nagyszüleimnél a rádióban. Hogy is volt?
Ó,Champs-Élysées...óóóó Champs-Élysées... nanannanaaaaa, dúdolgattam magamban a számot, mert bár a szövege nem is, a dallama megmaradt a fejemben. Alig vártam, hogy kiszakadhassam kicsit Bacon Hills fogságából, a szürke kis cellámból, amiben élek, és amit igyekszem színesebbé varázsolni. Egy orosz nő kérte fel fotózásra és mindent megszervezett, anyunak csak meg kellett jelennie a helyszínen a cuccaival együtt. Szinte be voltam zsongva és nem csak Párizs miatt, hanem maga a fotózás miatt is. Anyu tehetségesnek talált a képeimet átmazsolázgatva, és szívesen foglalkozott velem ilyen téren. Így nagyon örültem a meghívásának, hisz volt még mit tanulnom, fejlődnöm, praktikákat ellesnem. Mondjuk én kicsit más stílusban mozogtam, mint ő, jobban szerettem a természet csodáit vagy az állatokat fotózni, embereket csak ritkán. Ez alól Aaron kivétel volt. Olyan fotogén volt, és minden egyes mozdulata, rezdülése őszinte volt. A legjobban a titokban ellőtt képeket szerettem róla, mikor elgondolkodott az ablakon át kinézve, vagy a csillagos ég alatt feküdt a fűben nyáron. Az arca olyan nyugodt és békés volt. És már nincs többé. Elvesztettem. A semmivel lett egyenlő. Elszakították tőlem, kiszakították az életből, perzselő szerelmünk tüzét eloltották, kihunyt mint a gyufa lángja. Kellett nekem ez a Párizsi út, hogy a gondolataimat másféle mederbe terelje. Messze Bacon Hills-től.
A repülőúton végig aludtam vagy zenét hallgattam. Párizs forgataga viszont megszédített. Nagyon tetszett a város, a francia nyelv, egy kicsit tudtam is franciául, ugyanis azt választottam idegen nyelvnek. Anyukám pedig több nyelven is beszélt, így franciául is, nem akadt gondunk Párizsban az eligazodással. Még betértünk egy kávézóba, mielőtt, elindultunk volna a megadott helyre és én máris kattintgatni kezdtem a gépemmel, mikor a galambok felröppentek az égre. Végül percre-pontosan megérkeztünk a raktárhelyiségnek tűnő épületbe, majd miután benyitottunk, egy fiatal, csinos nő üdvözölt bennünket széles mosollyal és bemutatkozott.
- Laura Wilson vagyok, ő pedig itt a lányom és segédem, Charmaine. - fogott kezet a modellével, majd bemutatott engem is.
- Örvendek Ivana! - köszöntem mosolyogva a csodaszép nőnek. Olyan különlegesnek tűnt. Nem csodálom, hogy anyu rábolintott, hogy lefotózza. Az arca szabályos keretet alkotott, az állkapcsának éles körvonalai voltak, a szemei pedig olyan világosak, mint egy tiszta tavaszi esőcsepp az ablakon. Nem tudtam volna bizonyosan megmondani, hogy kontaktlencsét hordott e, vagy tényleg az volt az eredeti szemszíne. Elkezdtük kipakolni a táskákból a felszerelést, segítettem behordani anyunak a kocsiból az állványt, a derítő lámpát, a napellenzőt, a ponyvát, ésatöbbi. Miután felszereltük a dolgokat és minden a helyére került, anyu a modellje felé fordult.
- Szeretné még esetleg rendbehozni a sminkjét, ruhát váltani, vagy kezdhetjük a fotózást? Illetve van valami elképzelése, hogy milyen fotókat szeretne, vagy teljesen rámbízza ezt a feladatot? - érdeklődött anyu, mert furcsa volt, hogy a modellen kívül senki mást nem láttunk az épületben, se egy sminkes, se egy öltöztető segéd, senki nem jött ki üdvözölni bennünket.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Jan. 17.

Tartózkodási hely :
☣ Unknown

Foglalkozás :
☣ Destroyer


Szer. Feb. 14, 2018 9:08 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt



Ivana & Charmaine
Pink is near to red.
A fotózás művészet, mondják, de szerintem nem több, mint hogy lencsevégre kapják magát a világot. A világ alakította ki a dolgokat, legyen ember, tárgy, képződmény, természetfeletti, így aztán a fotósokat nem különösebben emelném ki, hiszen nem a fantáziájukkal játszanak, mint a rajzosok, vagy költők, írók. Oh nem, egy kattintás, és máris létrehoztak valamit, amit ők művészetnek neveznek. Én inkább azt becsülöm bennük, hogy tökéletes alapanyagot hoznak létre az igazság elfedésében. Minden csak díszletté válik egy képen, ahol az ember nem tudja megfogni a lényeget, csakis azt, amit a fotós elétár, amire a készítő fókuszál, arra fog a néző is. Olyan, mint egy film, pörögnek a kamerák, de csakis azt látjuk, amit a rendező akar, hogy lássunk. Per pillanat erre volt a legnagyobb szükségem, olyan képeket létrehozni, amik letakarnak egy nevet, egy személyt, de nem több, ettől még nem fogják tudni, hogy ki is vagyok és mit akarok. Én játszok most mindenki más elméjével. Édes, ez a kis játék… És Wilsonék csak bűbuk a játékban. Ahogy köszöntöm őket, úgy elemzem ki a mozdulataikat, szavaikat, minél többet meséljenek el magukról, hogy milyen jellemek is. Aki pszichológushoz járt, arra ragadt egy-két dolog, nem kellett hozzá tanfolyamot végezni, hogy könnyedén analizáljam őket, főképp a lányt, aki korától adódóan mesélt. Minden vonása mesélt, mintha felnyitottam volna egy könyvet, mesélt a rózsaszín haj, a mosoly, a mozdulat, ahogy cipekedett.
- Egy pillanat – bólintottam, majd oroszul kiáltottam fel, mire máris nyílt a hátsó ajtó, és Kirill sétált be. A néma emberem, kit én tettem némává, cserébe olyan élettel ajándékoztam meg, amiért szolgálatát adta hálául. Különleges volt Kirill, na meg a többiek is, akikkel jöttem, de őket nem akartam a nők elé kísérni. Egyrészt, egy fotózásra nem kellenek katonák, másrészt elég csak duruzsolnom pár szót és úgy nézek ki, ahogy akarok és azt teszek, amit akarok.
- Ha lehet, kevésbé profilból legyen az arcom, és egy-két teljes alakos is mindenképp legyen – fordultam vissza negédesen, ahogy beleintegrálódtam a szerepbe, és olyanná váltam, amilyennek ők akarták. Kedves, szép, segítőkész valakivé, aki teli van eleganciával, miközben rég túlléptem rajtuk már.
Kirill visszajött téve a látványnak, és kihúztam rúzzsal az ajkamat, hajamat igazgattam, majd végül a ruhát, hogy a tökéletes látványnak megfeleljek. Egy fekete ruhát hordtam, ami éles kontrasztban állt bőrömmel, és vérvörös rúzsommal, de tudtam, ez emel ki a legjobban. Elegáns, nem túl olcsó, nem túl sok, viszont előzékeny képet lehet létrehozni belőle. Elsőképpen megnyerő akartam lenni, nem csak személyes találkozások által.
- Oh, elnézést – duruzsoltam, ahogy visszatértem hozzájuk. – Ő itt Kirill a segédem – pillantottam a magas férfira mosollyal. – Viszont néma… - vontam vállat egyszerűen. – Akkor kezdhetjük?
☣️ 510 ☣️ Remélem :3 ☣️ Attention ☣️
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Jan. 29.

Tartózkodási hely :
❀ Beacon Hills ❀

Foglalkozás :
❀ Tanuló, hobbifotós, író ❀


Csüt. Márc. 01, 2018 12:14 am
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe



Ivy & Charmie

Fura egy helyre érkeztünk, jobban hasonlított egy raktárhelyiséghez, semmint fotóműhelyhez. Elkezdtük anyuval a kocsiból behordani a cuccokat, aztán nekiálltunk felállítani a felszerelést. Közben anyu kérdezgetni kezdte a modellt, mert furcsa módon nem voltak meg a szokványos dolgok, mint a sminkes vagy öltöztető. De Ivana-nak nem volt rájuk szüksége valószínűleg. Míg anyu a fények beállításával foglalatoskodott, a modell elnézést kért és oroszul kiáltott fel. Ahogy szavai elhagyták ajkait, kinyílt egy ajtó az épület egyik oldalában, majd egy nyakigláb férfi lépett be. Olyan oroszosan hűvösnek tűnt. Furcsa volt az egész szituáció, de csak a számomra, anyut nem zavarta a hiány. Valaminek a hiánya. Én se tudtam volna megmondani, minek, csak éreztem. Igazából lehet, hogy ez tök természetes volt, csak nekem nem stimmelt valami. Bár az én agyamban mostanában semmi sem stimmelt. Így rá is hagytam a dolgot. A férfi meg se mukkant, pedig anyu üdvözölte is, de ő csak biccentett neki. Aztán a modell elsorolta a kívánalmait, miközben a férfi segédletével elnyerte azt a formáját, ami a stúdiófotók lényege volt. A tündöklő szépség. Nekem valahogy annyira nem jött be ez a stílus. Mármint nem Ivana-n, mert ő tényleg gyönyörű volt, hanem ez a művi fotózás. Hogy mindennek megpróbáljuk a tökéletes oldalát mutatni, legyen az ember vagy tárgy. Pedig senki és semmi sem tökéletes ebben a világban és én inkább ezt szeretem megmutatni az embereknek. A világ megfogó tökéletlenségét. Elmélkedésemből anyu hangjai zökkentettek ki, na meg az, hogy majdnem kicsúszott a kezemből az egyik ponyva. Szépen lepakoltam őket a sarokba, a fal tövébe.
- Ha szeretné, hogy a ruhája is kiemelkedjen, akkor ajánlanám a szürke vagy a vörös hátteret. A vörös háttér jó kontraszt a rúzzsal és kiemeli a fekete ruhát, illetve a fehér bőrét. A szürke nem emeli ki igazából, de nem is veszi el a színeket, semleges szín, mindenhez illik, így a ruha is rendesen látszódni fog. Ha viszont nem a ruhán van a hangsúly, hanem a bőrén, a tekintetén, az arcán, akkor a fekete hátteret javaslom. Nos, melyiket kívánja használni? Vagy tegyünk egy próbát és amelyik a legjobban tetszik, az lesz a befutó? - érdeklődött anyu kedves mosollyal. Hoztunk mi magunkkal ilyen-olyan ponyvát is meg anyu nagyon jól tud játszani a fényekkel. Nekem sajna nincs annyira jó felszerelésem, így néha a hátteret kénytelen vagyok photoshoppal átszínezni. Na én abban vagyok nagyon jó. De nem is sűrűn fotózom embereket, akkor is inkább a szabadban teszem, az a legjobb fényforrás a számomra, nem a mesterséges fények. De tény, anyu profi a szakmájában és nagyon ért a stúdiófotókhoz. Mielőtt még azonban a modellünk válaszolt volna anyu kérdésére, végre bemutatta nekünk a furcsán hátborzongató segédjét, aki végig ott téblábolt Ivana körül, de egy hangot sem hallatott. A Kirill névre hallgató férfi néma volt, mint azt a modelltől megtudtuk. Óóóó...na ez mindent megmagyaráz. Szegény férfi. Én hálát adok az Úrnak, hogy ki tudom fejezni magam minden módon, ahogy csak lehetséges. Na de nem szabad sajnálni, nem agybajos ő, csak nem tud beszélni Charmie! Mit gondolna, ha tudná, hogy sajnálod? Lehet, nem kér a sajnálatból. Apu a munkájából kifolyólag tudott jelnyelvvel kommunikálni, így nekem is megtanított pár jelet. Bár a férfi nem siket vagy süket, de elképzelhető, hogy ő is kézjelekkel kommunikál, hacsak nem a kommunikáció csodáit veszi igénybe.
- Örvendek a szerencsének Kirill, én Charmie vagyok. - mutatkoztam be a férfinak kedves mosollyal és kezet nyújtottam. Bár furcsa mód Ivana nem igen törődött vele látszólag, mintha valami másodhegedűs lett volna, akivel foglalkozni sem érdemes. De én nem olyan szellemben nevelkedtem, az a férfi mégiscsak ember volt, illik tisztességesen üdvözölni. Anyu nem nyújtott neki kezet, de nem azért mert nem akart, hanem mert a modellünk máris lefoglalta.
- Charmie! Kezdünk! Hozd a ponyvákat! Csinálunk pár próbafotót. - hallottam máris anyu sürgető és kicsit parancsoló hangját. Na igen, a munkáját is mindig precízen végzi és én most csak segédje vagyok, nem a lánya. A munka az munka. De tudom, hogy utána az első dolga az lesz, hogy meghív egy cukrászdába vagy kávézóba.
- Elnézést. - szabadkoztam Kirillnek, majd mosolyogva megindultam a ponyvák irányába. Nehéz a segédélet, majd tarthatom a napellenzőt és csatolhatom fel a ponyvákat. De legalább tanulok valamit. És Párizsban tölthetem a hétvégét.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Jan. 17.

Tartózkodási hely :
☣ Unknown

Foglalkozás :
☣ Destroyer


Hétf. Május 07, 2018 9:53 am
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt



Ivana & Charmaine
Pink is near to red.
Tikk-takk-tikk-takk. Telnek a percek, lassan vánszorog az idő, mondhatnám, hogy ne húzzuk ennyi ideig, de tudom, a jó munkához idő kell. Lehet, saját fotóst kéne szerezni, akkor nem lennének ilyen problémák. De a túl sok ember sem jó az oldalamon, nem tudom figyelemmel kísérni őket, még a végén azt hinnék, elhanyagolom őket és akkor beszúszik egy-két elkotyogott szó. A Szekció alatt megtanultam a fecsegés áldás és átok egyaránt, csak a megfelelő pillanat kell, hogy használja fel az ember.
Wilson mama kézbe vette a dolgokat, így aztán elhagytam Kirill társaságát félhalovány mosollyal.
- Hmm - köhintettem, ahogy elibe lépkedtem egyenes tartással. - Jobb szeretném, ha nem annyira a ruhán lenne a hangsúly, mint inkább rajtam, már ha ez megoldható. És annyit kérhetek, hogy a képek feltűnőek legyenek, de nem kirívóak, nem címlapfotóra gondoltam, annál visszafogottabbra, ami mellett elsétál az ember, de pár perc múlta talán visszanéz, hogy ki az a nő a képen? - Tudat alatt akartam megmaradni az embereknek. A Morozov csapatnak ez volt a jellemzője, mi nem csaptunk zajt, sem botrányokat a műveinkkel, mi a háttérben dolgoztunk, olvadtunk be a mindennapi életbe, lettünk részese más cégeknek, szerinted honnan tudjuk a lehallgatásokat elkerülni? Mert van besúgónk a Speznachnál, ezt már csak ki kell teríteni az egész világra. Lassú lépésekkel haladok, nem szabad elrohanni, különben az építmény, amit eddig kreáltam, meginog és összedől. Lassan, óvatosan, hogy késő legyen feleszmélni, és addigra mindenhonnan én fogok visszaütni. Édes, nem? Észre sem veszi az ember és ott leszek előtte.

Kirill háta mögött tette össze a kezét, ahogy figyelte főnökasszonyát, ki elhagyja a társaságát és meglepő bájossággal, kedvességgel fordul az egyszerű családhoz. Nem egyszer látta már, ahogy oly tökéletesen simul bele egyik szerepből a másikba, ha azt kérnék Ivanatól, ebben a pillanatban kezdjen el zokogni, hűen adná elő a szerencsétlent. Egészen addig követte tekintetével, míg a saját látómezejében egy másik megjelent. Szinte látszott tekintetében a hökkenés, hogy a rózsaszínhajú lány odajött hozzá. Kétkedve, majdnem már-már számítóan tekintett rá, egészen addig, míg Pink lady nem nyújtotta a kezét. Habozott, végül kezet fogott vele erősen. Bólintott, értve, hogy hívják a lányt. Úgy sem tud a számára válaszolni, csak igen-nem kérdésekre jelezni. Áldás vagy átok a némaság? Az elején gyűlölte miatta Ms. Morozovát, utána egész megbékélt, de az érzés nem hunyt ki, cserébe kapott mást. Fair ajánlatnak volt részese? EZ már más kérdés.
Az elmenő lány után tekintett, és megkezdődött a fotózás.

- Most? - Mosolyogtam, nem mosolyogtam, fordultam, álltam, mindent csináltam, hogy megnyerő képek szülessenek. Az átlag ember nem is sejti, hogy egy modell fotózás mögött mennyi minden van, mennyi kényelmetlen mozdulat, hogy az összkép a lehető legjobb legyen. Áhj, nagyon nem tudják... Nem mindegy, hogy milyen az összhatás, nem mindegy, hogy esik a fény, a kontraszt, a képnek élesnek kell lennie, stb. Wilsonéknak szép kis portfóliójuk volt, nekem erre volt szükségem, remélem, a végeredményben sem csalódok.
Fény így, fény úgy, mást esetben zavart volna, hogy utasítgatott a Mrs. Wilson, most azonban csak egy hamiskás mosollyal engedtem el a fülem mellett. Valamit valamiért... Kell a képanyag, és ha ilyen nyugisan, probléma mentesen telik el ez a pár óra, akkor még meg sem kell halniuk, elmegyünk egymás mellett mintha sosem találkoztunk volna. Ez még számukra is kedvező...
☣️ - ☣️ Elnézést, hogy ennyit késtem vele >< ☣️ Attention ☣️
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése





Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
 
Photography - Ivy & Charmie
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játékok-
Ugrás: