• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.


 

oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 51 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
3
Ember
8
Diclonius
0
Daimon
1
Hellhound
1
Vadász
10
Hibrid
5
Incubus
1
Kitsune
4
Vámpír
4
Warlock
6
Wendigo
4
Vérjaguár
4
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Avatarfoglaló


Yesterday at 7:23 pm
☇ Stories


Vas. Dec. 09, 2018 10:18 pm
☇ Maya & Joseph


Vas. Dec. 09, 2018 3:53 pm
☇ Charlotte & Joseph


Szer. Dec. 05, 2018 5:07 pm
☇ Játszótársat keresek!


Kedd Dec. 04, 2018 11:43 pm
☇ Joseph Rich


Kedd Dec. 04, 2018 11:18 pm

Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 kyuubi






 :: Characters :: Kitsune




avatar


: :


escaping to you for h o p e was too early:
you are only the continuation of the
p a i n


Join date :
2017. Apr. 19.

Tartózkodási hely :
beacon freaky hills

Foglalkozás :
writer


Csüt. Feb. 01, 2018 10:36 pm
kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet



Seth Bailey
egész világunk mind csupa látomás;
folytatott álom, lassú lidércnyomás
Becenév: Seth?
születési hely: Baltimore, Maryland
kor: 21
Nemi identitás: Heteroszexuális
faj: Kyuubi no kitsune
play by: Miles Heizer karakter: Saját

Mi is a család.
Egy biztos pont, ahova mindig hazatérhetsz. Feltétel nélküli szeretet. Szoros kötelék. Boldogság. Vagy valami ilyesmi.
De mi van, ha nincs meg az a biztos pont? Vagy van biztos pont, de nincs meg a feltétel nélküli szeretet? Ha a szeretet hiányzik, az azt jelenti, hogy nem csak szoros, de semmilyen kötelék sincs. S ebből adódóan nincs boldogság sem.
Szóval tegyük fel, hogy igazából semmi sem jó. De akkor mit jelent a „család” szó? Ezek nélkül a feltételek nélkül is nevezhetjük családnak azon emberek csoportját, ahol van két felnőtt, akik közösen nevelnek legalább egy gyereket? Biztosan. De vajon ilyen feltételek mellett is család egy család? Vagy igazából semmit sem számítanak ezek a jelentősnek tűnő, de valójában jelentéktelen dolgok, hiszen bármennyire rossz is az egész, nem vagy egyedül. És valójában ez az egy számít.
Szóval az én felfogásom szerint a család nem feltétlenül olyan rokonokból áll, akik genetikailag kötődnek hozzád. Nem az a család, ahol azokkal élsz, akik életet adtak neked, vagy osztoznak a génjeiden. Nem az a család, akikre hasonlítasz külsőleg, s talán jellemvonásokban is.
Az jelenti a családot, aki kezdetektől veled van. Aki miatt nem érzed magad egyedül, vagy magányosnak. Az, akire mindig számíthatsz. Az, aki figyel rád. Aki megvéd. Aki veled van.
Mert nekem nem volt rajtad kívül senkim.
Az árvaház rideg falai csak még messzebb sodortak az otthon szeretetétől, s mindentől, amit annyira irigyeltem hat-nyolc évesen. Mikor láttam, ahogy a gyerekek kézen fogva sétálnak a szüleikkel. Én sosem hallottam senkitől a „szeretlek” szót. Azt sem tudom, mit jelent ez valójában.
Mindenki ahhoz szokik hozzá, amiben felnő. Esetemben ezek nem csak az árvaház és a hideg, ijedt pillantások voltak, hanem a későbbi éveimtől kezdve az Eichen Ház is.
Mit tudtam én a családról, a szeretetről meg a barátokról.
Te voltál egyedül mellettem, és senki más.
De te voltál minden jó elrontója is.
Tőled féltek, nem tőlem.
Téged gyűlöltek, nem engem.
Téged dobtak el, nem engem.
S helyetted mégis én szenvedtem.
Nem véreztem, mégis rengeteg fájdalmat éreztem a mellkasom körül. És ez sokkal valódibb volt, mint egy vérző seb. Ez az igazi sérülés. De erre nem elég rátenni egy ragtapaszt, majd azt várni, hogy begyógyuljon. Mostanra már megtanultam, hogy reménytelen. Nem létezik a csoda egy ilyen romlott, elfajult világban.
Tudom, hogy te is egyet értesz velem.
meet me halfway

- Miért nem akarsz elmenni innen? – Kérdésed élesen hasított a levegőbe, hogy végül elérhessen hozzám. Nem néztem rád, a tekintetem továbbra is csak a ragyogó, kék égen pihentettem, s figyeltem, ahogy a bárányfelhők gyors tempóban úsznak tova. Most nem zavart, hogy a nap sugarai vakítóan ragyogták be arcom minden egyes szegletét, s hunyorogni kényszerültem, ha látni akartam valamit.
Minden olyan meghitt, békés és csendes volt. A válaszom sem érkezett rögtön, csak némi késéssel. Nem igazán tudom, hogy a reakcióidőt azért nyújtottam-e el ennyire, mert nem akartam válaszolni, vagy egyszerűen csak lusta voltam szavakat formálni. Túlságosan belemélyedtem a környezet nyújtotta hangulat apró élvezeteibe. Túl kellemes volt a pillanat. Kár volt megtörni értelmetlen dialógusokkal.
- Nem akarok? – Kérdeztem végül értetlenül. – Miből gondolod, hogy nem akarok? – Szemöldökeim zavartan kúsztak közelebb egymáshoz, de valójában bele sem gondoltam a kérdésedbe. Lustán nyújtóztam a zöld fűben, miközben egy kisebb mosollyal nyugtáztam, ahogy a napsugarak melegen cirógatják bőröm.
- Mert bármikor könnyedén elmehetnél, és mégis itt vagy – hallatszott a válasz szinte azonnal.
Akkor először vetettem rád egy hanyag pillantást. Valahol igazad volt. Elmehettem volna.
Elmehettünk volna.
De mégis hová?
Lehunytam a szemeim, miközben sértetten hümmögtem egyet válaszként, arcom pedig az ég felé fordítottam. Akkor már nem akartam válaszolni neked.
- Csak vesztesz és veszítek – folytattad tovább, mintha bárki is kért volna rá. – Miért nem megyünk el? Mitől félsz? – Kérdéseid idegesítőek voltak. Ráadásul bent ragadtak az elmémben is. Ez a tény csak még idegesítőbb volt.
Erősebben kezdtem ráncolni a homlokom, és azon gondolkoztam, hogy felállok, és ott hagylak. Csak úgy. Minden szó nélkül.
Elegem van belőled – gondoltam aztán – gyűlöllek, és megvetlek, s közben te is csak szánsz engem. Talán gyűlölsz is, de nem érdekel. Ez a mi kötelékünk. A színtiszta gyűlölet, melyhez a mardosó kín társul, hogy mégis egymásra vagyunk utalva, és egyikünk sem létezhet a másik nélkül. Micsoda bosszantó tény!
- Milyen érzés, hogy szükséged van rám? – Ravasz mosoly terült el az arcomon, amit aztán halk, de annál inkább gúnyos kuncogás is követett.
- Ez nem szükség kérdése – vágtad rögtön a fejemhez.
- Akkor miért nem hagysz el?
- Mert nem tudlak.
- Mert kötődsz hozzám?
- Mert megmentettél.
Lassan nyitottam fel szemeim, ezzel párhuzamban ajkaim is résnyire távolodtak egymástól. Élesen hasított elmémbe a felismerés újra, hogy rájöjjek, nekem nem jó ez így. Tenni azonban nem tehettem ellene, mert a kötelékünk túl erős volt. Velem volt már a kezdetek előtt, mikor még nem is sejtettem a világról semmit.

Vér - minden, amire emlékszek, az a ragacsos, skarlát színű anyag, mely abban az órának tűnő másodpercben az életed jelentette.

- Idegesítő vagy! Fogd be végre. – Ezzel úgy döntöttem, le is zárom a beszélgetésünk rám eső részét. Szemhéjaim visszacsukódtak és csak élveztem tovább a késő délutáni napfürdőt. Kellemes június eleji időjárás volt. Ezt szerettem a legjobban.
Aztán már csak azt vettem észre, hogy meglepő mód, tényleg beállt a kívánt csend.
Hirtelen elhallgattál. Nem is jellemző ez rád.
Pokoli csend volt.
Bosszantó…
Ahogy az emlékek is, melyeket a felszínre hoztál.
Utáltam, hogy értettelek fél szavakból is.

Gyermekkorom óta így működök. A frász jön rám, ha bármilyen formában, bármilyen mennyiségben meglátom a vöröses anyagot, amiről te annyit meséltél nekem. Láttam a hegeid, de mindig megkíméltél tőle, hogy mást is láthassak. Hiszen addig a napig reszkettem tőle - csendben, észrevehetetlenül, hátra lépve. Az igazság az, ha tragikus eset történik, az utolsó vagyok, aki feltűnik az embereknek. Hogy bár ott vagyok, nem bírom állni a pillanatot. A lábaimat mintha a földhöz szegeznék, s minden porcikám reszket, de szigorúan próbálok úrra lenni felette, aztán mikor a lelkem tényleg erőt vesz a testemen, s visszaveszem az irányítást, kikúszok a tömegből. Úgy teszek, mintha csak aggódnék vagy segítséget hoznék, pedig menekülök. Így pedig akaratlanul is a látszatot keltem, hogy én vagyok a legbátrabb.
És valójában mégis csak Te.
Te voltál az, aki felmetszve csuklóit gúnyos tréfát űztél velem.
Te akkor is csak elveszett tekintetem kerested, hogy eljuthass agyamig, ami a katasztrófa kellős közepén kikapcsolni látszott.
Ez egy teszt volt? Tanítani akartál valamire? Meg akartad mutatni nekem a csúf igazságot? Vagy csak a figyelmem akartad? Mindenesetre a harminc fős társaságét megkaptad. Te csak feküdtél ott egy önelégült, nyúzott mosollyal az arcodon és halkan kacagtál a terem közepén fekve. Kibuggyanó véred végig folyt csuklódon, majd szétterült körülötted, beszennyezve a padlót és a ruhádat. Közben csak bámultál át az embereken, egyenesen rám. A tömeg is kevés volt, hogy elbújhassak tekinteted elől. A félelmeim és az érzéseim irántad szakítottak szét belülről. Tudtam, hogy cselekednem kell. Csak arra tudtam gondolni, hogy vagy én szedlek fel onnan, vagy pedig a halál fog. Mert makacs voltál. Önfejű. És abban a pillanatban úgy éreztem, hogy végtelenül gyáva, s mégis bátor.
A te életed volt a tét. Pont a tiéd.
Mikor mindez tudatosult bennem, két lépéssel átszeltem a tömeget, hogy odaléphessek hozzád. Meg foglak menteni – gondoltam magamban. Meg foglak menteni a biztos haláltól. De nem foglak megmenteni önmagadtól. Önmagadtól nem tudlak – cikáztak a gondolatok továbbra is fejemben, míg végül el nem értelek.
De késő volt.

- Seth – hangod villámcsapásként ért el hozzám, s emlékeimből felriadva kúszott át gerincem mentén a hideg, melytől össze is rázkódtam. Megváltozott a hangod. – Ugye tudod, hogy én nem Ő vagyok?
Szemeim felpattantak, s szép lassan kikerekedtek, ahogy a kérdés visszhangként tudatosult agyamban. Kezemmel ellöktem magam a talajtól, ezzel segítve, hogy fel tudjak állni, s éreztem, ahogy egy pillanat alatt lever a víz annak hatására, hogy szembe kerültem veled.
Nem csak láttam, éreztem is a sötétséget magam körül, s szinte hallottam a mélyről jövő, ördögi kacagást, ami hatására a pokolba kívántam magam – vagy igazából bárhova máshova, hogy elég távol lehessek tőled. De felnyitottad a szemeid, s vörös íriszeid örvénylő kavalkádja nem engedett megmozdulni.
- Engedj ki!
Te rám parancsoltál, én pedig nem ellenkeztem tovább…
you're still have all of me
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2016. Dec. 24.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Diák, naplopó, tolvaj, önjelölt igazságosztó... Soroljam még?


Vas. Feb. 04, 2018 7:11 pm
kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet



Elfogadva!
üdvözlünk az oldalon!


Seth! úúú

Mivel te vagy az első, akit elbírálhatok, kérlek nézd el, ha ultrabéna leszek!  luv De nem is én vagyok most a lényeg, hanem te.
Először is, Oh My GOF! Már az első pár sorral megfogtál,
aztán csak sodródtam az árral, és alig tudtam kimászni belőle. Még most is teljesen a történeted hatása alatt állok, pláne, mivel imádom az elvont sztorikat, az írásaidról nem is beszélve. De úgyis tudod, mi a véleményem, úgyhogy nem fejtem ki jobban, a végén még elreppensz itt nekem. :panni: A nézeted a család fogalmát illetően elgondolkodtatott, és nagyon is tetszett, egy kicsit talán át is éreztem a helyzetedet. Árvaház, Eichen House, hát egyik sem épp a legkellemesebb hely, de bízom benne, hogy továbbra is kitartasz és jó otthonra lelsz közöttünk! cute
Nyah és a történeted... Csak kapkodtam a fejem ide-oda, ahogy szépen felépült, stílusosan és egyedien, akár egy valóságos regény. Nem tudtam betelni a szavakkal, és rengeteg kérdés felötlött bennem, amikor a végére értem. *-* Remélem valamikor sikerül kiderítenem rájuk a választ, mert addig aludni se fogok tudni! 95
Na de nem húzom tovább az időt, futás foglalózni, aztán irány a játéktér! Csak aztán nehogy velem is "véletlen" összefuss valamikor... úúú
Aaaaand purr like a cat Razz


war ate a girl and spat out a
woman.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
kyuubi
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Characters :: Kitsune-
Ugrás: