• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.


 

oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 51 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
3
Ember
8
Diclonius
0
Daimon
1
Hellhound
1
Vadász
10
Hibrid
5
Incubus
1
Kitsune
4
Vámpír
4
Warlock
6
Wendigo
4
Vérjaguár
4
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Avatarfoglaló


Szer. Nov. 07, 2018 2:37 pm
☇ Játszótársat keresek!


Szomb. Nov. 03, 2018 7:51 pm
☇ Daniel 'Danny' Nicholson


Szomb. Nov. 03, 2018 3:48 pm

Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Lie preachers - Sheilah & Avery










avatar


: :


Join date :
2017. Apr. 14.

Tartózkodási hely :
♛ Hell and Earth ♛

Foglalkozás :
♛ Not want to know ♛


Hétf. Feb. 12, 2018 8:53 pm
pokolkutya: a természetfeletti létezésének lángoló őrzője



©️redit




Sheilah & Avery
when i was wrong


V
an egy bizonyos vég, egy bizonyos határ, ami után nem tudja az ember, hogy mi jön. Mi jöhet? Mi történhet? Erről álmodtam, s most, hogy megvalósult, fogalmam sincs, mi van… Ennyire még nem csúsztak ki kezeim közül a dolgok, volt mikor megkérdőjeleztem önmagam, de most? Ember, állat, természetfeletti? Hol vagyok? Hol a helyem? Csupa kérdőjel minden. A gyászomat könnyen kihevertem, mert tudtam merre tovább, most merre? Merre halad az én ösvényem?
Napok óta otthon voltam, vártam valami csodát, vagy valakit, akármit. Egy taps? Egy csettintés? Bármit.
A hosszú heget figyeltem a lábamon. A seb begyógyult, de örökre nyoma maradt, csúnyább, mint vártam, ahogy végig húzódott lábam külső szegletén combközéptől egészen bokáig. Nem mondom, még mindig furcsa, ha megerőltetem, mintha nem javulna már meg sosem olyanra, mint régen. Nincs regeneráció, mely a sejtjeimet helyre rakná… Minden este újra és újra lepörög előttem, ahogy az a sötét szempár megcsillan, ahogy a kés elsüllyed, ahogy a vörös mindent beborít, ahogy a fájdalom megőrjít. De a legrosszabb mégis az volt, hogy képtelen voltam felállni… Nem tudtam felállni és a mai napig nem is tudok. A bukásom lenne a végszó?
Beleerőltettem lábaimat egy nadrágba, majd bakancsba, végül ahelyett, hogy a folyosót választottam volna, inkább az ablak felé fordultam. Nem akartam Ravennal találkozni, tudtam, hogy kissé aggodalmas, mégis, most szégyellenék elékerülni is. Nem tudom, miért érzem ezt, de úgy érzem nem engedhetem meg előtte a gyengeséget. Tudom, hogy érzi, de más kimutatni, mint szavakkal végleg kimondani. Olyan lenne, mintha végleg beletörődtem volna sorsomba…. Már nem érdekelt Jack, már összepakoltam róla mindent, és elzártam őket. Nem is akartam látni, pedig ott lappangott elmém hátsó szegletében. Halálra való mitugrász, feslett gyilkos, aki még végezni sem tudott vagy épp nem akart velem. Oh, Jack, háromszorosan fogom megfizettetni veled egyszer még, még ha a Nemetonhoz már nem is viszlek el.
Régen ablakon való kimászás semmi volt, most? Ahogy talajt fogtam, eldőltem a fűben, amint bokám kifejezte nemtetszését… Végül talpra vergődtem, megrántottam kabátomat és kifelé vettem az irányt a telekről. A hűvös, mondhatni jót tett, de nem eleget. Minden lépésnél éreztem lábamat, de ezen túl semmi sem lobbant bennem. sem az, hogy fázom, sem az, hogy egyedül vagyok, sem az, hogy kiszöktem, sem semmi, mintha kiégtem volna. Mintha a sokkhatás összedöntött volna…
Neki vágtam Beacon Hills csöndjének, a jól ismert utcáknak, ahol már nem úgy járhattam, mint aki a hierarchia egyik csúcsa. Nem… bekerültem a rendszerbe, vadászból vad lettem, most érzékeltem igazán, emberként mennyire más járni-kelni, mennyire vigyázni kell. Mennyire gyenge is az ember. Megszoksz vagy megszöksz? Itt ilyen szabály nem érvényesül. Élsz vagy halsz, ennyi. Pont. A természetfeletti világ baromi egyszerű, mindig a legerősebb van felül, a többi pedig túlél. Mint ember? Elég gyatra esélyeim voltak nem csak erőben, de érzékelésben is. A hangok tompák voltak, a színek fakultak, az illatok egyszerűek… Üres ez a világ, melyben csak egy bábu vagyok. Királynő voltam a tudtom nélkül, igazán gratulálok önmagamnak! Che…

- || 514 || remélem jó, ráér válaszolni nyugodtan Smile ||








Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Aug. 14.

Tartózkodási hely :
BH

Foglalkozás :
Hunting, killing, whatever makes me feel better


Pént. Feb. 16, 2018 2:45 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt



ava & shei
- monsters are real and they look like people


Életemben először unatkoztam. Korábban mindig volt valami dolgom, nyomoznivalóm, ölnivalóm... De most? Semmi. Howard Buxton megölése után hirtelen minden korábbi tervem feledésbe merült, s mivel Mortdecai sem keresett, egyre inkább éreztem számban a tehetetlenség keserű ízét. Elegem volt már a gyakorlásból, a fegyverek tisztításából, a papírmunkákból, a takarításból... És a telefon bámulásából. Mindhiába figyeltem órákig, egyszer sem szólalt meg. Hiába néztem át minden információmat az Árész-programmal kapcsolatban, és hiába idéztem fel a hozzá kapcsolódó emlékeimet, egyetlen részlet sem akadt, ami egy újabb célponthoz vezethetett volna. Semmi az ég egy adta világon!
Úgy döntöttem, végre feltérképezem kicsit a várost. Tudni akartam minden lehetséges helyről, ahol munkaadókat találhattam magamnak, minden zegzugot, ahol vadászok és alvilági szemétládák járhattak. Bármelyiküknél lehetett valami hasznos adat, ami tovább vihetett bosszúhadjáratom rögös útján, és bármelyik pillanatban összefuthattam valakivel, aki annak idején a program szervezői közt lehetett.
Lépteim nyugodtak, halkak és puhák voltak. Senkinek nem tűntem fel, nem volt egy olyan lélek sem, aki azt mondhatta volna, hogy már látott valahol. Csupán néhány részeg fickó szólt utánam, de ők minden második nőnél bepróbálkoznak, főleg, ha az fiatal és csinos. Persze nem állítom, hogy annyira szemrevaló vagyok, de sok fejet elcsavartam már néhány szempilla rebegtetéssel, és egy kacér mosollyal. Még Mortdecai szíve is megenyhült mellettem, pedig az nem volt a terveim közt.
A hűs levegő eleinte csípte az orromat, de az idő teltével kezdtem hozzászokni. Volt már, hogy rosszabb körülmények között kellett feltalálnom magam, és a program biztosította, hogy a legrosszabb helyzeteket is kibírjuk, mire végzünk a kiképzéssel. A legősibbtől a legmodernebb ismeretekig mindent összegyúrtak egy személy tudatába, hogy aztán belőle válhasson a világ legjobb vadásza. Valaki, aki mindent tud, amit az ősei, és úgy alkalmazza őket, mintha mindig is a vérében lett volna mindez.
Gyanakvóan pillantottam körbe. Az utca csendje nem volt épp kedvemre való, legalább is nem itt, nem ebben a lepukkant városban, ami hemzseg a vadászoktól és a természetfelettiektől. Szinte biztos voltam benne, hogy ha az Árész-program még mindig létezik, itt fogja meghúzni magát. Errefelé rengeteg olyan harcos megfordult már, akik mindennél jobban szerették volna kiirtani az éjszaka gyermekeit egytől egyig, még ha az életükbe is került volna. Az ilyenek kiváló alapanyagok lehettek a program számára, ráadásul nem is kellett sokat keresgélniük, hogy a természetfeletti DNS mintákat megszerezzék - ha esetleg kifogyna az a hatalmas készletük, amit ki tudja, hol rejtegetnek.
Majd hirtelen...
Egy enyhe fuvallat érdekes illatokat hozott magával, amit egy idegen léptei kísértek. Először fel se fogtam, csak jóval később, amikor már néhány méter elválasztott minket. Természetfeletti, de fogalmam se volt, miféle lehetett. Talán még egy pillanatra láttam is az arcát, így bármikor felismerhettem volna, ha újra összefutottunk volna valahol. Hosszú, barna haját, alkatát, vonásait... Mindent megjegyeztem. De nem hittem, hogy valaha találkozunk ezek után. És egyébként is, semmi dolgom nem volt vele, ő nem ártott nekem, így én se fogok neki. Ha a programhoz bármi köze lett volna, felismertem volna, így aggodalomra nem volt okom.
De mégis... Lábaim megálljt parancsoltak, épp csak egy pillanatra. Pont annyira, hogy elgondolkodjak, vajon mi is olyan érdekes abban a lányban... Nőben. Miért nem tudom pontosan, mi is ő? Az érzékeim becsaptak volna? Fogalmam sincs. Őszintén nem tudom.


520 × remélem tetszik :3 × @



get knocked down, get back up

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Apr. 14.

Tartózkodási hely :
♛ Hell and Earth ♛

Foglalkozás :
♛ Not want to know ♛


Hétf. Márc. 05, 2018 10:44 pm
pokolkutya: a természetfeletti létezésének lángoló őrzője



©️redit




Sheilah & Avery
when i was wrong


Ü
res voltam, kongtam, mint a templom falai a harang hangjára. Nem töltött ki semmi, olyan voltam, mintha elvesztem volna. Céltalanul sétáltam, nem kerestem semmit. Olybá tűnt, mint mikor a szüleim meghaltak… Csakhogy nem. A haláluk veszteség volt, olyan, mint mikor az ember talpa alól kicsúszik a talaj, de tudtam, kezdenem kell magammal valamit, mert ők is ezt akarták. A gyász elragadott, bekebelezett, amit a mai napig sem sikerült jól feldolgoznom, de valahogy tovább tudtam menni, még akkor is, mikor a Pokolkutyával kellett szembesülnöm, pedig az életem fenekestül felfordult, semmi nem volt benne, mi igaz lett volna, amilyen életet éltem, el kellett veszítenem. Halni akartam, nem ezzel a förmedvénnyel élni, és most, mikor nincs velem, olyan céltalan minden. Tőle függtem, meghatározta az életemet, most viszont? Mi van most? Visszamehetnék hat év után a vadászokhoz, újra csatlakozhatnék, csinálhatnám azt, amire neveltek, amihez értek, amire vágytam, de a hat év mocska nem fog eltűnni a lelkemről. Tudtam, úgyis elkárhozok, úgyis valaki megöl, nem kell hosszútávra terveznem, de most? Vezekelhetek bűneimért? Oly könnyű volt a felelősséget átruházni, pedig minden az én tettem volt, kérdés nélkül gyilkoltam, tettem tönkre életeket. Vezekelni fogok bűneimért! Valamire neveltek, valamire edzettek, valamihez értek. Végre visszamehetnék.
Lelkem szilánkjait próbáltam óvni és összetartani, nehogy kiüresedjek, hogy maradjon még bennem valami, akármi, csak ne jussak az olyanok sorsára, mint Jack, vagy az idős természetfelettiek, akik az idejükkel nem tudnak mit kezdeni, vagy a vámpírokkal, kiket vágyaik döntenek össze. Ember akartam maradni, bármennyire is nem voltam az. Önző mód védelmezem magamat… Egy önző dög vagyok.
Az utca csöndje nem nyugtat meg, egyre jobban zavar, hogy csak önön magam vagyok benne, nincs semmi, amire odafigyelhetnék, csakis elmém szavai visszhangoznak. Hol vannak az emberek? Miért nem jár senki sem?
Mit kéne tennem? Ez nem állapot, amit művelek, tovább kell lépnem, ebből kell építkeznem. Nem olyan vészes, csak találjak vissza a régi Averyhez. Ha másra nem, Jack arra jó volt, hogy küzdjek, vesztettem, de mégis, általa edzettem, több lettem, nem elégedtem meg egyszerű pozíciómmal. Most miért kéne megelégednem? Gyenge lettem, hisz leugrani is alig tudtam, de ott van edzésem műve testemben, még ha nem is vagyok természetfeletti. Izmok, amik csak várnak, hogy végre használják őket.
Lábam visz, belső hang sodor? Ki tudja, csak megyek, amerre látok, egészen addig, míg halovány zaj nem jut el a fülemhez, valaki mellett elsétálok, de valami nem stimmel. Vagy csak én érzem úgy? Ismerős? Ismeretlen? Nem tudom eldönteni egészen addig, míg rá nem emelem tekintetemet. Halovány emlék fordul meg fejem hátsó szegletében. Hát, megvagy! Mármint, a gondolat lappangott bennem, de még nem éreztem eljöttnek az időt, most viszont… Az idő hozta el nekem, vagy én kerestem akaratlanul is. Végül is, ezért indultam útnak. A kezdet és a vég összefut, az utam kisodródott, de ideje visszatalálnom rá, hat év után hazatérne az eltévelyedett lányka?
Már nem emlékszem a nevére, nem nagyon ismertem, de tudtam, hogy vadász, vagy legalábbis aszerű, eltűnt mielőtt még bárhogy megismerhettem volna anno. De igen, ez az arc, még ha a szeme oly fénytelen, szája pedig vékony vonal. Furcsán merev a tartása, de nem különösebben érdekel. Vadászt kerestem, vadászt találtam. A cél létrejött.
Megálltam vele szemben, és kihúztam kezeimet a zsebemből. Tovább kell lépnem, eddig csak szenvedtem, itt az idő felállni is. Áthelyeztem testsúlyom, nehogy azt a lábamat érje, melyen a vágás futott végig.
- Várj… - kezdtem bele. Nem tudom, hogy ismer vagy sem, de ez mindegy is volt. – Vadász vagy…? – de ahogy kimondtam, biztos voltam már benne. – Kérlek… - nehéz volt kimondani, bizalmat adni, miközben nem is ismerem, és mert ilyen sosem kértem senkitől… Túl… nem akartam beismerni, hogy gyenge lennék, de az voltam.

- || 597 || bocsánat a késésért ||







Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Aug. 14.

Tartózkodási hely :
BH

Foglalkozás :
Hunting, killing, whatever makes me feel better


Vas. Márc. 25, 2018 12:30 am
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt



ava & shei
- monsters are real and they look like people


A sors furcsa játékot űzött velem. Elérte, hogy hajlandó legyek kimozdulni, hogy céltalanul bolyongjak a városban, míg végül bele nem botlottam egy érdekes teremtésbe. Tudtam jól, hogy valami volt benne, de sehogy se sikerült kitalálnom. Éreztem rajta, hogy más, hogy nem ember, de... Mintha a természetfeletti benne csupán lappangott volna. Mintha egy ajtó mögé lett volna zárva. Lehet, hogy túlgondoltam? Talán csak a nyomát éreztem egy hozzám hasonlónak, aki valahogy kapcsolatba került ezzel a nővel? Gondolkodtam, de nem jutott eszembe semmi ésszerű magyarázat. Talán túl kellett volna lépnem azon, amit az eszem diktált, és szabadjára engednem a fantáziámat.
Már el akartam indulni, amikor ő maga állított meg. Mintha csak olvasott volna a fejemben... Talán ő maga is érzékelte, hogy hasonlítunk?
Óh nem. Ha eddig nem is voltam igazán meglepve, hát most már duplán elfogott az érzés. Nem az érdekelte, hogy miféle fajzat lehetek, hanem hogy vadász vagyok e. Talán ismerjük egymást? - Az efféle kérdések halmozódni kezdtek fejemben, és egy óriási szemétkupacot építettek fel szép lassan.
Homlokom ráncba szaladt, miközben végigpillantottam az ismerős idegenen. Láthattam már valahol? Netán a nevét is tudtam? Talán ezt az emlékemet is elnyomta az Árész-program kiképzése... Meglehet, őt is elfelejtettem, mint mindazt, ami valaha emberivé tett.
Mindenesetre, nem láttam értelmét annak, hogy játsszam a hülyét. Jól tudta, mi vagyok, beletrafált a kellős közepébe, könyörgő tekintete pedig arról árulkodott, hogy nagy segítségre van szüksége. Ugyan a sajnálat már nem tartozott a legaktívabb érzéseim közé, azért tudtam jól, hogy az ilyesmit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Akár bajban is lehetett.
- Ismerjük egymást? - kérdeztem kissé furcsállóan, hiszen ezt azért szerettem volna tisztázni, mielőtt még belevágott volna a mondandója közepébe.
Próbáltam a vonásait összekapcsolni egy emlékkel, de mindhiába. Mintha valaki csak úgy, minden probléma nélkül kitörölte volna őt a fejemből. Persze az is benne volt, hogy talán tényleg nem ismertem, de ő tudta, ki vagyok. Már semmi nem lepett volna meg, egy ilyen eset pláne nem. Azon se csodálkoztam volna, ha a múltamban valaha megfordult összes vadász és szörny egyszerre jelent volna meg a semmiből - élükön Jasperrel és Brettel, akik tudtommal odavesztek a műtétek során.
- Nem festesz túl jól... - tettem hozzá. A legnagyobb idiótának is feltűnt volna, hogy valami gáz van vele. Legalább is bíztam benne, hogy nem csak én veszem észre az ilyesmit.
Megviseltnek láttam, mint akinek az utolsó csepp energiáját is elszívták. Ha nem is nézett ki úgy, mint aki a halálos ágyán fekszik, azért a lelki fáradtság ott fénylett a szemeiben. Hacsak nem képzelődtem, persze. Honnan is tudhattam volna, amikor most először beszéltem vele életemben?
Kíváncsi voltam, mi járhatott a fejében. Mi vehette rá, hogy keresse a vadászokat? És egyáltalán... Mi történt vele? Az biztos, hogy nem a legszebb napjait élte, sőt, talán ennél rosszabb időszaka még nem is volt. De minek is ez a találgatózás? Talán csak én kombináltam megint, és egyáltalán nem arról volt szó, amire gondoltam.
Körbepillantottam. Sehol egy lélek, az utcák üresek voltak és csendesek. Csak mi ketten jártunk kint, az emberek többsége szép lassan felszívódott. Mindenkinek megvolt a maga dolga, egyikük sem akart két vadidegen nővel foglalkozni - szerencsére. Ha csak az egyikük is leszólított volna minket, a következményét nem köszönte volna meg, az biztos. Mint általában, akkor se voltam túlzottan nyugodt állapotban, folyamatosan feszültnek éreztem magam. Egy idegen városban, ahol fogalmam se volt, kiben bízhatnék meg... Mint aki egyenesen besétált a kiéhezett medve barlangjába.


559 × bocsánat a késésért! × @



get knocked down, get back up

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Apr. 14.

Tartózkodási hely :
♛ Hell and Earth ♛

Foglalkozás :
♛ Not want to know ♛


Hétf. Júl. 09, 2018 12:17 pm
pokolkutya: a természetfeletti létezésének lángoló őrzője



©️redit




Sheilah & Ave
When I was wrong


O
lyannak tűntünk, mint egy tükör két fele. Mindketten kerestünk valamit, nem lehet tudni, hogy mit, még magunk sem tudtuk... Elvonatkoztatva a fizikai valótól, ugyanaz a halovány fény játszott a szemünkben.  Nem tudom, mi történhetett vele, egyszer csak eltűnt a brancsról és a Dimitrivel való edzések nem is engedték, hogy valaha  kutassak ilyen dolgok után, de nem mintha olyan véletlen volt, hogy valaki eltűnt a vadászok közül, mivel nem volt annyira velem egykorú, így aztán, miért kerestem volna? És később pedig magam is leléptem. A vadászok csak a múlt egy szegmensei lettek, akiket minél inkább távol akartam tartani magamtól. Nem akartam rájuk mérni azt a feladatot, hogy gyilkoljanak meg, mert meg kéne, ha tudnák... noha most? Most, mikor a blökit nem érzem, mikor a lábamon lévő hosszú vágás is a saját, emberi módján gyógyul be? Az álom, amit kívántam minden egyes este évek óta, most valóság lett. Mi lenne, ha visszatérnék? Hogy fogadnának? Mi történne? És mi lett a Blökivel?
- Nem, nem ismerjük egymást, de egy brancson voltunk régebben - emeltem meg a fejemet, de mintha erővel kéne ott tartanom. Nem tudtm behatárolni önmagamat, mintha szertefoszlanék a levegőbe,már csak a molekulák közti kötések tartanak össze. Régen, annyi mindent elmondhattam magamról, most pedig, a Blöki teljesen üressé tett. Ő határozott meg, és ő most elveszett...  céltalan lettem, pont annyira, ahogy ma is csak bicegtem az utcákon össze-vissza. Fogalmam sem volt, hogy merre is haladok, míg belé nem futottam.
Vállat vontam. - Tudom - feleltem egyszerűen a megjegyzésére. Néztem tükörben, éltem szebb napokat is. Nem mintha most akarnám halasztani magamat, de tisztában voltam azzal, hogy most még egy vadásszal sem tudnék megküzdeni, egyszerűen a földre lökne és fel nem állnék... pedig akaratom mindig acélos volt, a kitartásom végtelenbe tartott. Minden alkalommal, mikor Jackkel összetűzésbe kerültem, felálltam és tovább mentem, kivéve utoljára... kivéve akkor, mikor testem megadta neki önmagát, a sebtől képtelen voltam, és ez olyan ütést mért rám, amitől mai napig is csak lábadozom. Mintha eltörte volna elhatározásomat, átszúrta volna lelkem egy részét.
És ettől kezdett az a kép bennem alakulni, ahogy szembeálltam a lánnyal, hogy muszáj lesz felállnom. További képzés, további tökéletesítés, csiszolás, míg a technikáim kiforrják magukat. Jack, kurva rossz lóra tettél fel, mikor azt hitted, velem kell játszanod. nem ölt meg és ez hiba volt...
- Veled tarthatok? - böktem ki. Egyelőre egy sétára gondoltam, ahol lassan körvonalazódnak majd ki a dolgok. Kell egy edzőtárs, aki befejezze a vadász kiképzésemet, amit Dimitri nem tudott, és ami megkopott idővel, túl sokat hagyatkoztam a Blöki képességeire, és elnyomtam a magamét.  Kongo testem falai között szinte a szél is át tudott volna fújni, csakhogy valami alakulni kezdett. Egy kép, egy foszlány, még nem volt alakja, de lehet szilárdabb lesz, mint bármi, eddig az életemben? Nem tudom, de a lány, itt előttem, ő lehet akár a kulcs hozzá.  

- || 553|| bocsi, hogy megkéstem >< ||







Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Aug. 14.

Tartózkodási hely :
BH

Foglalkozás :
Hunting, killing, whatever makes me feel better


Szomb. Júl. 14, 2018 9:53 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt



ava & shei
- monsters are real and they look like people


Képtelen voltam ezt az arcot összeegyeztetni bármiféle emlékkel is. Csupán a tudatalattim egy nagyon mélyen fekvő része figyelmeztetett, hogy nem először látjuk egymást, és valószínűleg nem is utoljára. Talán nem véletlen, hogy épp ugyanabban az időben kerültünk ugyanarra a helyre. Nem igazán hiszek a sorsban, de ez az egész nagyon úgy tűnt, hogy okkal történik.
Mindenesetre nem akartam azonnal közvetlenné válni. Csak egy bolond vagy valami óvatlan kezdő mutatkozna be abban a pillanatban, hogy valaki leszólítja. Nekem pedig különösen oda kellett figyelnem, hisz az Árész-program ex-tagjai, a vezetőség és mindazok, akik onnan valamilyen úton-módon ismertek, veszélyt jelentettek rám. Hiába lettem természetfeletti génekkel feltuningolva, száz jól képzett vadásszal már nem biztos, hogy el tudtam volna bánni. Kockáztatni pedig egyáltalán nem éri meg.
- Valóban? - vontam fel a szemöldökömet - Jó rég lehetett már... - tettem hozzá. El akartam helyezni a közös emlékeinket az idő síkján, de ahhoz előbb eszembe kellett volna, hogy jusson valami. Kezdtem hülyén érezni magam, amiért fogalmam se volt semmiről. Egy apró részem viszont nagyon elkezdett gyanakodni, hogy ez az egész talán valamiféle csapda.
Fürkészni kezdtem az arcát. Memorizáltam minden vonását, ismerkedtem az érzéseivel és a tekintetével. Biztos voltam benne, hogy valami baja van, és talán ezért állított meg. Segítségre lenne szüksége? Ki ő egyáltalán? És mégis miért fest úgy, mint aki fél lábbal a szakadék szélén áll?
Meg is jegyeztem, hogy nem néz ki túl jól. Válasza nem igazán lepett meg, bizonyára nem kezdte el kerülgetni az összes tükröződő felületet, amikor így leépült. Égetett a kíváncsiság, vajon mi művelhette ezt vele.
Vártam, hátha magától is kinyögi, mi a baja. Persze nem tette, mi oka is lett volna rá? Talán más miatt szólított le. Lehet, hogy valami természetfeletti gondot okozott neki és azt kellene elintéznem. Vagy infót akar szerezni, átadni... Bármi miatt vetemedhet arra egy ember, hogy felkeressen egy magamfajtát.
Végül egy váratlan kérdéssel törte meg a csendet. Arcom kifejezéstelen maradt, szemeim még egyszer végigfutottak a nő arcán. Ha társaságra vágyott, nem a legjobb partnert találta meg hozzá. Nem voltam a bájcsevej híve, és fogalmam se volt a mai divatról vagy a párkapcsolatokról. Semmi témám nem akadt, amit „mi nők” meg tudtunk volna vitatni. És mégis... Belementem.
- Ha szeretnél. - bólintottam - Bár, nem igazán megyek sehova, csak sétálgatok a környéken. - vontam vállat, egy kisebb fanyarral a szám szélén. Utáltam a gondolatát is annak, hogy nincs semmi dolgom. A fegyvereim gyönyörűen csillognak és tökéletesen el vannak rendezve, a lakásom patyolat tiszta, egy bejelentés se jött furcsa eltűnésekről vagy gyilkosságokról, az Árészosoknak nyomuk sincs... Tényleg nem maradt semmi a tarsolyomban.  Patthelyzet volt a javából.
Edzenem is felesleges lett volna, testileg és lelkileg is minden másodpercben készen álltam egy esetleges harcra. Ez is benne volt a program kiképzésében - mindig bevethetővé akartak tenni minket. Szép munkát végeztek, annyi biztos.
Vártam néhány másodpercet, majd elindultam arrafelé, amerre eredetileg is tartottam. Gondoltam, úgyis kapcsolni fog és utolér. Direkt nem fogtam sietősre a tempót, hisz amúgy se volt miért rohanni.
Azon kezdtem agyalni, vajon mit is mondhatnék, amivel kipuhatolhatom, mi történt vele. Bár, az ösztöneim inkább azt súgták, hogy hagyjam kibontakozni, és ne kérdezzek rá semmire sem. Előbb vagy utóbb majd el fogja mondani, ha úgy érzi, megbízhat bennem. Legalább is ebben bíztam.


533 × remélem tetszik! × @



get knocked down, get back up

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése





Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
 
Lie preachers - Sheilah & Avery
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Thomas "Tom" Avery
» Sheilah Russo

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Külváros-
Ugrás: