• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 51 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
3
Ember
8
Diclonius
0
Daimon
1
Hellhound
1
Vadász
10
Hibrid
5
Incubus
1
Kitsune
4
Vámpír
4
Warlock
6
Wendigo
4
Vérjaguár
4
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ @powerofwater


Szer. Május 23, 2018 9:18 pm
☇ Rae x Jasper - A little trouble


Hétf. Május 21, 2018 4:09 pm
☇ Nem vagyok itt!


Vas. Május 20, 2018 11:39 pm
☇ Charmaine & Jasper - Seriously?


Pént. Május 18, 2018 3:14 pm

nyerteseink
gratulálunk az ősz legjobbjainak!

Avery

Sardothien
női karakter
Mortdecai

Wolsey
férfi karakter
William

Rofocale
előtörténet
Stella

Argent
művész
Kol

Mikaelson
bohóc
Malachai

King
rosszfiú
Tessa

Gray
szépség
Lynne &

Malachai
párkapcsolat
Baby &

Kol
játék
Avery &

Malachai
őrangyal
Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Destiny is coming - Dimitri & Avery










avatar


: :


Join date :
2017. Apr. 14.

Tartózkodási hely :
♛ Hell and Earth ♛

Foglalkozás :
♛ Not want to know ♛


Kedd Feb. 13, 2018 10:00 pm
pokolkutya: a természetfeletti létezésének lángoló őrzője



©️redit




Dimitri & Avery
destiny is coming


Ú
jabb kört tudtam magam mögött várakozva. Bár, mit is gondolok? Hogy megtalálom? Napok, hetek óta sincs róla hír, még egy újabb hulla sem, ami a nyomára vezethetne. Lassan az életembe integrálódott az edzés, munka mellett az is, hogy a városban különös utakon szoktam tenni egy-egy járőrözést, hátha Jackbe futok. Hátha… Sosem. Nem is tudom eldönteni, hogy jobb vagy sem. Valahol alig várom, hogy végre akár egy kanál vízbe is belefojtsam, másrést, már nem egyszer futott ki az ujjaim közül, és nem álltam valami fényesen vele szemben. Ezért is kezdtem újra futni, újra edzeni, pedig rég volt már, mikor én órára jártam, és egyedül nem is teljesen hatékony, de mégis érezhető, ahogy az állóképességem javul, ahogy a mozdulataim ösztönösebbek és erősebbek. Saját szabályokat állítottam fel magamnak, bár még azokat is képes vagyok megtörni, nem hogy másét! És akkor még ott van Blöki, mikor rájön a fél nap, és teljesen kirekeszt. Egyre jobban kikészít, vagy csak én önmagamat… Ki tudja, de nehéz elviselni. Egyre nehezebb, olyan, mint mikor az ember kezéből kifolyik a homok és egy idő után már csak a levegőt fogja…
Utam nem hazafelé vezetett, ugyan mondtam Ravennek, hogy nem maradok kinn sokáig, de még korán volt, és… nem akartam hazamenni. Vártam valamire, akár csodára, pedig ha tudtam volna, hogy nincs is olyan messze ez a csoda…
Ismertem már a bárokat és kocsmákat, volt is kedvencem, mondjuk aminek tulaja egy lidérc volt. Tyűh a kis intrikus, ahogy keveri a szart és sosem lehet tudni, hogy ki oldalára is áll. Volt, mikor kirúgott az ajtón, volt mikor saját kezűleg osztott jeget, hogy maradjak még. De ennek ellenére is visszatértem, ő pedig ugyanúgy játszott, ez határozott meg minket. Ma is őt választottam meg, hogy legalább hátha hallok valami pletykát, akármit, ki tudja mit… Vagy történjen ma valami. Azért is szerettem ezt a helyet, mert leginkább csak a természetfelettiek ismerik, de vadászok nem, így attól nem kellett tartanom, hogy a Beacon Hills-i brancsból bárki betéved. Kerültem őket mindenhogy, ahogy lehetett, nem tudom, mennyi jutott el belőlem hozzájuk, vagy mit hisznek, de ez már egy lezárt történet az életemben. Ez volt a legjobb, egyiküknek sem kívántam, hogy meg kelljen ölniük, és nem azért, mert túlélni akarok... Oh, én nem, csak a Blöki. De egy ismerős, hogy dolgozná fel? Mentség? Ki tudja…
Besétálva már intett is a kiszolgáló, és a pulthoz sasszéztam. – Hello, a szokásost – támaszkodtam meg, és a jól ismert arcot fürkésztem, hogy a mai napon hogy állunk egymáshoz. Kirúg kiszolgálás előtt? De nem, más látszott az arcán, szinte csillogott a tekintete valamilyen élénkségtől, viszont ajkát összehúzta. Mögém meredt egy idő után, ahogy egy pohárba rutinosan tölteni kezdett, oda sem kellett figyelnie. – Mi az? – vontam vállat értetlenül. Most nem csináltam még semmit sem, csak bejöttem…!
- Élvezd – tolta elém az italt negédesen, én meg összeszűkült tekintettel vettem át tőle. Fordultam is, hogy a szokásos helyemre üljek le, de pillantásom megállt a félhomályos közönség egy tagján. Beljebb ült, mondanám nem észrevehető, de nagyon is az volt. Mintha azonnal megfordult volna velem az egész világ és utaztam egyet az időben.
Hangok, színek, szagok, érintések, érzések, mind egy pillanat alatt zúdult rám, mintha leöntöttek volna egy vödör jeges vízzel. Mély hang, sötét, vizslató szempár, oktató tekintet, amit néha a Pokolba kívántam, máskor meg a mennyekig dicsértem. Már pedig a szemem nem káprázott, ahogy ugyanazt a széles vállakat láttam meg, a meginghatatlan tartást, kihúzott hátat, izmos karokat, markáns, erőteljes vonásokat és állkapcsot, fekete hajat, vastag ajkakat és azt a kiismerhetetlen tekintetet, amivel egyenesen rám nézett. Csodát vártam, egyenesen lecsapott elém. Már bő 6 éve, hogy nem láttam, hogy az emlékek megfakultak bennem, már 6 éve, hogy én fogtam és becsuktam magam után az ajtót és sosem néztem vissza és most egyenesen itt van tőlem maximum négy méterre. Mit keres itt? Hiszen oroszország és családja? Eszembe sem jutott, hogy ezek után megtalálna, ha keresett volna, már rég a nyomomra bukkant volna, de mivel ez nem történt meg, én lassan elfelejtettem. Egy vadász, méghozzá Dimitri! Baszki! Ugyan nem gondoltam ma már semmi balhéra, vagyis nem kocsmaira, de most mégis azonnal a terepből egy mező lett, ahogy mindenben megláttam a fegyvert, mivel tudnám távol tartani, hogy utána megléphessek.
Mindig légy résen” – traktálta mindig nekem, még most is ez jutott eszembe, ahogy pont vele néztem farkasszemet és az esélyeimet latolgattam a kijárat felé. Én vagyok közelebb, de sosem szabad elfelejteni, hogy ő ki, még ha én azóta fejlődtem is. Elvileg…

- || remélem jó :3||








Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Feb. 11.

Tartózkodási hely :
Bacon Hills

Foglalkozás :
Vadász


Pént. Feb. 16, 2018 3:19 pm
vadász: vérét ontja azoknak, kik veszélyt jelentenek





Avery & Dimitri
destiny is coming






Már vagy három napja a városban vagyok, de még nem akadtam a nyomára. Elsőnek a vadászokhoz mentem el, de sajnálatomra a tudtomra adták, hogy majdnem 6 éve nem látták, s nem is várják vissza. Nem is firtattam a kérdést, úgyis mondtak volna valami hazugságot, vagy azt, hogy nem rám tartozik. A bemutatkozásom után a családfő úgy nézett rám, mint aki együtt érez velem, s amilyen barom még ki is fejtette a részvétét a családom iránt, s reméli, hogy elkapják a szörnyet. Azt az egyet én is remélem. De nem kívántam bele menni a részletekbe, úgyis tudja, amit tudnia kell. Jött még néhány formális kérdéssel, hogy meddig leszek itt, s miként tudnak elérni, ha szükség lenne rám. De mivel se szállásom, és azt sem tudtam, hogy meddig maradok, így csak közöltem, hogy majd jelentkezek, ha tudok valamit. Alig, hogy távoztam tőlük máris egy tag lett az árnyékom. Hogy én kelltettem –e fel a figyelmüket, vagy Avery azt nem tudom, de nem is érdekel. Úgy voltam, hogy jöjjön. Nem zavar, amíg nincs baj, vagy nem lesz olyan a helyzet.
Az első két napban felkerestem az általános helyeket, régi házuk, régi edzőtermünk, régi iskola, szóval minden, amihez régen köze volt, pedig tudtam, hogy nem fogom ott megtalálni. De nem is az volt a célom. Kíváncsi voltam az árnyékomra, s arra, hogy Ave milyen nyomokat hagyott maga után. A rutintalan vadászok azt mondanák, hogy 6 év után felesleges, hiszen nem lesz semmi nyom. Pedig az is nyom, hogy nincs nyom, csak jól kell tudni értelmezni. Igazam is lett, hiszen semmi használhatót nem találtam. A vadászok nem tudnak róla, a civilek sem tudnak róla, pedig a két goblin megesküdött, hogy ő az. Ha feltételezzük, hogy mindenki igazat mond, akkor itt kell lennie, csak bujkál, pontosabban más közegben mozog. Úgyhogy itt volt az ideje megszabadulni az árnyékomtól. Az egyik saroknál bevártam, kissé összevertem szerencsétlent, majd behajítottam egy kukába, hogy mondja meg a főnökeinek nem kell árnyék. Nyertem egy kis időt, s legalább elvesztették a nyomomat, s végre el kezdhettem keresni a bárt, amely segíthet nekem. Ha tudja az ember, hogy mit keres, akkor nem is olyan nehéz rátalálni, csak figyelni kell az apróbb jeleket.
Amint beléptem azonnal megcsapott a bárokra jellemző dohos szag, s az a kis fanyar szag amely egyedi jellemzője az ilyen helyeknek. Talán a különleges piák miatt, vagy a fura ételek miatt. Ha az ember bemegy egy kínai kifőzdébe, akkor tudja, hogy ott is van egy ilyen egyedi szag, amely pontosan megfogalmazhatatlan. Minden szem rám szegeződik, ami nem meglepő, hiszen ezek a bárok vagy meghívásosak, vagy zártkörűek, nem szokás az utcáról beltéri. De amíg nem akarnak kidobni, addig hagy nézzenek meg. A fekete, földig érő bőrkabát mindent eltakar, amit kell. Határozott léptekkel lépek a bár pulthoz, miközben gyorsan felmérem a helyiséget. Ajtók, ablakok, menekülő utak, csak a szokásos fontos dolgok.
- Zárva vagyunk. - jelenti ki a pultos fickó, hogy leázzon, bár ő is érzi, hogy ez gyenge próbálkozás volt. Látszólag ember, mint mindenki a bárban, de jól tudom, hogy ez csak a felszín.
- Csak inni akarok. - mondom neki, miközben a bal kezemmel kirakok egy százast, gondosan ügyelve arra, hogy a kabátom ujja kellően felcsússzon, hogy az láthass a tetoválásomat az alkaromon. Három nyíl keresztben, a Valasek család címere. Ilyen helyen mindig bal kézzel fizetek, hiába vagyok jobb kezes, főbb az elővigyázatosság. A végén még valaki elkapja a karomat, vagy lecsapja.
-Nem akarunk balhét. – jelenti ki, ez pont elég információ nekem, hogy tudjam, hogy észrevette. Nem biztos, hogy tudja mit jelent, de sejteni sejtheti, hogy mi vagyok.
-Csak egy üveg vodkát kérek. – tolom oda a százast, amit szó nélkül vesz el a pultos, s nem is akar vissza adni, de nem is várom el, hanem újra a pénztárcámhoz nyúlok, amiből egy újabb százast veszek elő, egy fényképpel együtt. Nem szól semmit, csak előveszi az általam kért bontatlan üveget, egy pohárral, s közben várja a folytatást.
-Őt keresem? – kérdezem, miközben a második százast is oda tolom elé. Csak egy gyors pillantást néz rá, s máris rávágja, hogy nem. Túl gyors. Ennyi idő alatt alaposan meg sem tudná nézi. Szóval vagy nem akar válaszolni, vagy felismerte. Egy idegen arcot hosszú percekig tanulmányozna az ember, nem ilyen gyorsan reagálna. Ismeri, szóval szokott ide járni, szögezem le magamba. Hiszen ha nem akarna válaszolni, akkor egyszerűen nem válaszolna. Otthagyom a másik százast s az üveg vodkámmal és egy pohárral keresek egy jó helyet magamnak. Nem kell, hogy a sarokban legyen, legyen csak központba, nincs miért bujkálnom. Szóval az első hely tökéletes, ahol a hátamat a falnak tudom vetni. Még alig ittam meg az első pohárkával, amikor be is toppan a várt személy. Még körbe sem néz, de a pultos már ismeri, s magához inti. Még nem szúrt ki. Ez részben jó is, és részben kellemetlen izgatottság fog el, hogy mit fog szólni hozzám. Legalább van időm végigmérni a mozdulatait, az alakját. Felnőtt a „kis Ave”. Férfi szemmel csinos is lett, bár ez már akkor is elmondható volt róla, de az idő csak javított rajta. Vagy nem is az idő? Most valahogy másak a mozdulatai. Határozottabb, és mégis határozatlan, ahogy a pultoshoz szól. De mégis, mintha valami tűz lenne a mozdulataiban. Majd rám pillant, egyenesen a szemembe. Helyes, de a mozdulatai aprók, és tétovák, mintha nem tudná, mi legyen. Valójában nem mozdul, csak az ahogy áthelyezi a testsúlyát, ahogy finoman készenlétbe helyezi a kezét. Másnak ezek a mozdulatok nem tűnnének fel, de egy részét én tanítottam neki. Majd aprót pillant jobbra, és balra. Menekülni akar. Nyilall belém a felismerés, hiszen számtalanszor láttam már ezeket a mozdulatokat az zsákmányaimtól. Mind így reagál, aki felismeri, hogy egy vadásszal van dolga. Vadászból vad lett? Ott hagyta a vadászokat, joggal hiheti, hogy érte küldtek. Lassú mozdulatokkal állok fel, hogy felkészüljek arra, hogy mi lesz, s közben a jobb kezem a vodkás üveg nyakára kulcsolódik. Biztos, ami biztos.
-Ne tedd! – szólok rá hangosan, és határozottan, de nem veszem le róla a szememet. Remélem nem fog menekülni, hiszen akkor meg kell állítanom, hogy tudjunk beszélni.


note | music | words

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Apr. 14.

Tartózkodási hely :
♛ Hell and Earth ♛

Foglalkozás :
♛ Not want to know ♛


Pént. Feb. 16, 2018 9:38 pm
pokolkutya: a természetfeletti létezésének lángoló őrzője



©️redit




Dimitri & Avery
destiny is coming


M
i van? Mit keres ő itt? Miért pont ő?! Ezer más embert el tudtam volna képzelni, ha véletlenül vadászba ütközöm, de hogy ő… Bár igaz, Stellával már találkoztam, de az megint más lapra tartozik. Ő… Ő mégis csak a tanárom volt. Igaz, összvissz durva két év van közöttünk, de ő mindenkit lekörözött, én meg aztán nem is próbáltam utol érni… Minek? Mindegy volt, ennek is hat éve, erre minden meghasonul ebben az egy pillanatban, ahogy a káosz egyenesen a nyakamban tört ki. Hirtelen nem is tudtam, hogy mi a fenn és lenn, ahogy őt néztem, és minden óra eszembe jutott. Minden egyes óra, ahol a földön kötöttem ki, csinálhattam én bármit, sosem volt elég, még akkor sem, mikor hangot adtam a dolgoknak. Elismert és mégsem… Mintha nem lett volna az óráknak értelmük, persze, vadászaton érzékeltem a tudás gyümölcsét, de akkor is… Soha egy jó szó, erre pont ő van itt! Mégis miért?! A Sors milyen borzalmas játékot játszik velem?! Nem elég Jack, és a szüleim adta kérdőjel, a múlt meghasonulása, még ő is? Minek?! Mintha megátkoztak volna…
Intelligens tekintettel mértem végig, szívva az információt róla, amit sugallt a tartása, a mozdulata, és leginkább az arca. Olvasni akartam vonásaiban, csakhogy azok továbbra is rejtélyek maradtak előttem. Tökéletesen alakította a nyugalom megtestesülését, amit legjobban letöröltem volna az arcáról egy pofonnal. Én miért éreztem úgy, hogy kitört a vihar? És ő miért nem? Mennyire más világban éltünk mindig is, és ez a szakadék most már kilométeres lett, ahogy ő vadász, én pedig Pokolkutya vagyok… Vajon mit tud? Semmi jóra nem számíthattam, ismerve az ideológiáját, miszerint mindenkit meg kell ölni, aki nem ember. Régen, talán egyet tudtam volna vele érteni, de most? Mikor én is az vagyok? Vágytam a halálra és a túlélésre is… A kettősség feszített meg.
Figyeltem, ahogy lassú, megfontolt mozdulatokkal áll fel. Figyeltem és analizáltam, ahogy a tartását helyezte át, ahogy ő is kész lett volna bármelyik pillanatban ugrani. Magasabb volt nálam, nem egy-két centivel és jóval erősebb. Ahogy emlékeztem, még gyorsabb is volt. Nem véletlenül hívta a korosztályom egyes tagjai istennek Dimitrit, tényleg jó volt, kiemelkedően jó vadász, lekörözve sok-sok hozzá hasonlót. De most mi van? Vagyok elég gyors hozzá? Akár, lehetek is a Blöki által… Latolgattam az esélyeimet, nem álltam olyan rosszul, akár meg is tudtam lépni, és utána biztosan nem kerül a nyomomra. Mégis csak tőle tanultam mindent, ideje felidézni őket is, és kiismerni, hogy mit léphet, mert valószínűleg ő is ezt teszi. Csak az a különbség, hogy én gyökeresen megváltoztam, vajon Dimitrinek hogy telt ez a bő 6 év? Család? Szerettek? Olyan körben élhetett, ahol mindene megvan, ahol számíthat valakire, úgyhogy igazán nem panaszkodhat. Mégis, most mi a francot keres itt?! Most küldték volna utánam? Kevés volt rá az esély, de mégis ez volt a legkézenfekvőbb, mert nem nagyon volt ötletem, hogy mégis mit akarhat. Egy dolog számított, hogy már pedig ennél közelebb nem igen kerülhetünk egymáshoz, mert akkor képes leszek felejteni.
Ahogy megszólal azon a jól ismert, mély hangján, pont azzal egyetemben döntöm el, hogy márpedig teszem. Tenni fogok! Kezemben volt a pohár, így könnyed mozdulattal lendült csuklóm és céloztam meg pontosan, miközben máris ellöktem magam a pulttól a kijárat felé. Gyerünk innen kifelé! Tisztában voltam vele, hogy egy pohár nem fog neki semmit sem okozni, viszont időt nyerhetek vele, mivel most az idővel versenyeztem elsősorban. – El az útból! - Az üres székeket és asztalokat elkezdtem feldönteni. Akadály, ami visszafogja. Akadály kell. Akadály! Nyomomba fog jönni, de ha kellően lemarad, azzal el tudok tűnni, és most erre játszottam ki elsősorban, meg persze, ha a kocsma maradéka is észbe kap, akkor ők is mozgosítják magukat, ami Dimitrit még inkább megfogja, hiszen én vagyok az üldözött, így célpont lesz. Kijárat, esti levegő! Most! Villámgyorsan mozdulok, távolodok, akarok kijutni ebből a Pokolból, el tőle, el mindentől. Tudom, hogy ismer, de én is őt…

- || - || -








Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Feb. 11.

Tartózkodási hely :
Bacon Hills

Foglalkozás :
Vadász


Szer. Feb. 21, 2018 10:33 am
vadász: vérét ontja azoknak, kik veszélyt jelentenek





Avery & Dimitri
destiny is coming






Régen edzések előtt ott voltam a helyszínen, s mindig alaposan megfigyeltem Averyt, amikor megérkezik. Nem azért amiért mások. Igen, tudom, hogy csinos, de engem nem az érdekelt, hanem a mozgása érdekelt, és a felkészültsége. Hiszen nem csak a harcban mutatkozik a vadász felkészültsége, hanem az egyszerű cselekvések közben is, mint a mozgás. Most is alaposan végignézem, ahogyan belép, s a pulthoz lépdel. Határozott, mégis kecses. Régebben mindig volt valami visszafogottság, de most nincs benne semmi visszafogottság, hanem inkább valami plusz határozottság van benne. De csak addig, amíg meg nem pillant. Akkor ugyan az a csajjá válik, akit tanítottam. Bátortalan, és határozatlan, aki visszafogja magát. Nem értem, de nincs is időm elmélkedni e felett, hiszen a szemében megjelenik a félelem. Bizonyára az elméjében csak egy szó ismétlődik. Fuss! Ha nem látnám az apró mozdulatait, amik elárulják, akkor talán elgondolkoznék az okán, de most nincs arra idő. Nem gondolkodom, hanem cselekszem. Felkészülök a vadászatra, mint egy ugrásra kész jaguár szólok neki, hogy ne tegye. De pohár már repül is felém. Jól célzott, s én nem készültem fel arra, hogy kitérjek, így a pohár mellkason csap. A pohár ugyan szétdurran a mellkasomon, s a benne lévő folyadék is beterít, de nem okoz nagy kárt bennem. De nem is az volt a célja vele, ebben biztos vagyok, de már lendül is az üveg vodka válaszképpen. De nem felé dobom, hanem az ajtónak, hogy azon robbanjon szét. Jelezve, hogy tudom, merre készül.
Nem szórakozok az asztal megkerülésével, hanem szimplán alányúlok, és félrehajítom, majd nem lépésekkel elindulok a célom felé. Egy lépés, majd még egy, s a harmadikkal már fel is lépek egy asztalra lerúgva róla a nem túl kedves vendég italát. Aki már állnak is fel, de egy jól irányzott rúgással az arcába visszakényszerítem a földre. A sarokból egy hatalmas darab motor férfi tápászkodik fel, valószínűleg ő lenne a kidobó, de a pultos felemeli a kezét, hogy maradjon ki ebből, majd oda szól Avery-nek.
-Ha ezt túléled kislány, meghívlak egy italra. – vigyorog rá a csapos.
Ave már borogatja is az asztalokat, székeket, hogy akadályt képezzen. Ügyes lenne, de én nem hozzá akarok eljutni, hanem az ajtó közeli ablakhoz. Ő most menekülni akar, s ha egyenesen rá rontok, akkor csak neki kedvezek, szóval ki kell cseleznem. Innét csak két kiút van, vagy az ajtó, vagy az ablakok. S mind az utcára visz. De ott túl sokfelé tudna futni, s ezt tervezem meggátolni. Az első asztal után, amint átléptem már huppanok is le a másik elé, ami szinte az ajtónál van, nem foglalkozva a látszólag ifjú párral, akik csókolózni akarnak. Gyorsan alányúlok az asztalnak, s már rántom is fel, hogy elrepüljön a bejárat elé, hogy torlasz legyen. Én az ablak előtt, ő az torlaszolt ajtó előtt, s köztünk alig pár méter. Figyelem minden mozdulatát, hogy mire számítsak, amikor az ifjú pár női tagja egyszer csak a nyakamba ugrik, s harap rá a nyakamra. De balszerencsére a jó erős bőrnyak pántom miatt nem képes komoly kárt okozni bennem. De kénytelen vagyok vele foglalkozni, s nem Averyvel egy pár pillanatig. Megpróbálom megragadni a kis kullancsomat, hogy letépjem magamról.


note | music | words

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Apr. 14.

Tartózkodási hely :
♛ Hell and Earth ♛

Foglalkozás :
♛ Not want to know ♛


Hétf. Márc. 05, 2018 8:43 pm
pokolkutya: a természetfeletti létezésének lángoló őrzője



©️redit




Dimitri & Avery
destiny is coming


U
gyan annak a fiatalnak éreztem magamat, aki vele szemben állt, és bármit csinálhatott, akár leszedhette az égről is a csillagot, sem kapott egy szemernyi elismerést. Az első óráinkat viccnek vettem, hisz összvissz két év volt közöttünk, de hamar realizálnom kellett, hogy ez hatalmas szakadék. Ismertem még gyerekkorából, felnőttként már ezt nem mondhattam el. Idegen lett, merev, hideg, aki ugyan nagyszerű tanár volt, ahogy harcos is, minden elismerésem, de nem több. Emberileg... Kiismerhetetlen, rejtély, aki leginkább egy feladatnak tekintett, mégis ez minden csak maszkjának részese volt. Elvétve lehetett látni, ahogy mélyet sóhajt, ahogy tekintete olyan végtelen lesz, ahogy ajkain szavak ülnek, mégsem ad hangot nekik soha sem. Egyszer sem kaptam egy bólintást sem, evidens volt jól teljesítenem, hiszen harcmezőn nem szimplán lepattanok az ellenfélről, és újra nekimegyek. Egy idő után megértettem ezt is, de addigra már nem voltam a brancs tagja.
Nem keresett, amiért hálát adtam szívem mélyén, ha valaki vissza tudna vinni, az ő lenne - kiütne és visszacipelne embertelenül. És most itt állt előttem, mikor a leginkább nem vártam. Volt elég káosz körülöttem, de a káosz káoszt szül.  És mikor már el is felejtettem, mikor lezártam múltam ezen részét, ő betöri ennek az elrejtett ládának a fedelét. Mondanám, túl tettem már az egészen, de ez hazugság. Gyönyörű álom az álomban, hogy újra vadász legyek. Azért éltem, annak neveltek és a Sors arcul köpött. És mikor felednék, újra megteszi. Anyád...
Lázasan kattogott az agyam, ahogy minden emléket feltéptem, ismerem Dimitrit, ezt ellene fordíthatom. Amit ő tanított, ahogy ő harcol és gondolkodik, az bennem is megvan...
Az üveg szilánkokra tört előttem, oh, a szegény vodka! Mind kárba...
Nos igen, Dimitri nem az, aki üldözőbe veszi az embert, ő inkább előrébb gondolkodik, és mivel egy bejárat van... Idő, idő, idő. Önmagam és ez volt az, amire alapozhattam, már pedig annyira szarul nem állt a szénám, csak egy kicsit. Csökkentek a méterek minden egyes lépésemmel, ahogy az ajtó felé haladtam enyhén meghajolva, bármelyik pillanatban készen a támadásra. Nem az a kislány vagyok, akit fél kézzel áthajít a vállán - a folyamatos összetűzéseim megedzettek, és Jack után való kutatásnak is meglett az eredménye. Nem azt mondom, hogy hatékony vagyok, de a tapasztalat az ösztönt és erőt kellően megcsiszolta. Esélyem sincsen súlyban és izomban, de gyorsaságra, hajlékonyságra és erőször lendületre mindig alapozhatok. Ki. Kell. Innen. Jutnom. Nagyon, de nagyon el akartam kerülni ezt a találkozást, legyen az bármelyik ismerős vadásszal, hogy lássam a szemükben a megvetést, az iránt, ami és aki lettem, csak mert képtelen vagyok kontroll alatt tartani Blökit. Ki most is úgy feszült meg bennem, mint egy húr. Izgatott volt és várakozással teli, mintha rajtam nevetne, lenézne, hogy itt a lehetőség, fél kézzel feltakarítaná az útból, csak hagynom kellene, erre inkább kifelé vetődök. Nem... Nem tudhatja meg, hogy mi lettem.
Az ajtó csapódott be, mire önkéntelenül is felnéztem. Hiba. Figyelmem máris elterelődött, pontosabban rá. Ott állt, alig változott, talán csak a tekintetében vegyült valami megfoghatatlan. Felmértem centiről centire, keresve gyengepontot, amivel kibillentem, hogy újra legyen lehetőségem, szinte már ugrottam is volna, ahogy éppen egy szöszke vágodott a nyakába. Ohh... Auch.
Tikk-takk-tikk-takk. Ez neki semmiség, de nekem fél másodpercnyi előny,  végül is, nem állt szándékomban bántani, a legjobb, hogy ha békésen szétválunk, még ha az így is nyilvánul meg.
- Menj haza, Dimitri - termettem az asztal mellett és máris arrébb toltam, hogy átcsússzak közte és a fal között. Visszatekintettem, mert lelkiismeretemben volt valami, ami erre sarkalt. Valami, hogy tudjam, ha el is tűnök, már pedig elég nagy valószínűség volt erre, tudom, hogy maximum a haja szála fog görbülni kicsikét. Hiba. Hibát hibára halmoztam ma este, megint értékes időt vesztettem, hiszen megszabadult ellenfelétől Dimitri és az ablak felé sorolt be. Picsába, Avery! Pofozzon fel valaki, hogy lehetek ennyire hülye, miért kell nekem a lelkemre hallgatnom? Hányszor tanultam a saját bőrömön már?! A teketória eddig tartott, máris futásnak eredtem, elkerülve az ő irányát. Nyílt terep, ahol nekem volt nagyobb esélyem, mivel a városban nőttem fel, ismertem, akár a tenyeremet minden utcáját, csak innen kell egy sikátorba jutnom és sima liba az egész.
A hideg levegő marta a torkomat, az adrenalin vágtázott ereimben, miközben egyre inkább akartam távolodni mindentől és leginkább tőle.
Valami nekivágódott a bokámnak erősen, mire megtántorodtam. Dobálgatsz?! Lassultam, métereket vesztettem el, így a legközelebbi kocsi motorház tetején átcsúsztam. Legalább egy járműnyi  hely került közénk, ahogy felé fordultam. Időzítés, ha hagyja... Ha sikerül, akkor a közelgő kocsit fel tudom használni és végre pont kerül mindennek a végére.
- Miért jöttél vissza Oroszországból?! - rivalltam rá. Annyi mindent tudtam volna kérdezni és mondani, de az a találkozás egy alternatív univerzum része már.

 || Bocsánat, hogy ennyit késtem vele Sad || -







Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése





Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
 
Destiny is coming - Dimitri & Avery
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Külváros-
Ugrás: