• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 51 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
3
Ember
8
Diclonius
0
Daimon
1
Hellhound
1
Vadász
10
Hibrid
5
Incubus
1
Kitsune
4
Vámpír
4
Warlock
6
Wendigo
4
Vérjaguár
4
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Charmaine & Jasper - Seriously?


Szomb. Ápr. 21, 2018 11:07 pm
☇ Természetfeletti kisokos


Pént. Ápr. 20, 2018 11:25 pm
☇ Nem vagyok itt!


Vas. Ápr. 15, 2018 8:10 pm

nyerteseink
gratulálunk az ősz legjobbjainak!

Avery

Sardothien
női karakter
Mortdecai

Wolsey
férfi karakter
William

Rofocale
előtörténet
Stella

Argent
művész
Kol

Mikaelson
bohóc
Malachai

King
rosszfiú
Tessa

Gray
szépség
Lynne &

Malachai
párkapcsolat
Baby &

Kol
játék
Avery &

Malachai
őrangyal
Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Charmaine & Jasper - Seriously?










avatar


: :


Join date :
2018. Feb. 14.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Hunter


Vas. Feb. 18, 2018 7:12 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt



charmie & jasper
you want me to do what?!

Azt hittem, minden simán fog menni. Éjjel vadászgatok, nappal kutakodok, semmi gebasz. Erre valami itteni arc benyögte, hogy mindenképp kell találnom magamnak valami elfoglaltságot a gyilkolászás mellett, különben feltűnő leszek a népeknek. De jó. Hát mi más lett volna a választás, ha nem a suli? Járhatok abba a retkes gimibe még vagy egy évet, talán kettőt. Hiába vagyok tizennyolc, ezek képesek marasztalni még egy darabig, mivel „hiányosak az ismereteim”. Öhm, tudjátok, mi lesz még hiányos? A fogsorotok, ha behúzok egyet. Gyűlöltem, ha korlátozni akartak. Épp elég volt végigcsinálnom az Árész-programot, nem volt sok kedvem a külvilágban is hallgatni mások parancsait. Különben is... Ha tisztában lennének vele, mire vagyok képes, nem valószínű, hogy olyan könnyen bepróbálkoznának nálam.
Mindezen morgolódva indultam neki a városnak, és habár semmi kedvem nem volt úgy tenni, mintha egy lennék a sok közül, kénytelen voltam beolvadni, amennyire tudtam. Így is elég feltűnő voltam a bőrkabáttal, meg a tetkókkal - a magasságomat meg inkább hagyjuk is -, a lakásom előtt parkoló motorról már nem is beszélve. A hülyék is láthatták, hogy nem vagyok kispályás, és még fel is vállalom.
Hiába volt ott Lola, óh, a drága Lola... Szívesen mentem volna vele egy kört, de a szomszédok folyton balhéztak, ha egy fél percre is beindítottam. Pedig a motor búgásánál szebb hang nem is létezett, nem értem, mi bajuk volt vele. Úgyhogy miattuk gyalogolnom kellett... Száradnának ki.
Nagyjából öt métert tehettem meg, mire sikerült elhatároznom, hogy leszarom Mrs. Kingsley-t a harmadikról, és azért is Lolával vágok neki a betondzsungelnek. Sokkal kényelmesebb és gyorsabb volt így eljutni a nyüzsgő városrészre, onnantól meg már csak parkolóhelyet kellett találnom. Végül csak megálltam az egyik koszos épület mellett, amivel szemben valami béna park volt kialakítva, levettem a sisakomat, és lepattantam a motorról, de még mielőtt bármit is tehettem volna, valami parádés társaság vonult el előttem, szív alakú konfettiket szórva. Néhány a hajamba is szállt, amit aztán alig tudtam kisöpörni belőle. Jesszus, de utálom ezt... Már rég nincs Valentin Nap, ezek meg azóta is azt ünneplik. Senki ne akarjon ebben logikát látni, de komolyan.
Végül nem is nagyon mozdultam el Lola mellől, mivel újabb látványosságon akadt meg a tekintetem - egy vén fószer kezdett el kiabálni összevissza, valami táblával a vállán, amin az a felirat állt, hogy „KÖZTÜNK ÉLNEK! ELJÖTT AZ APOKALIPSZIS?”... Idióta.
- Én mondom, emberek! A vámpírok igenis léteznek! És a vérfarkasok, boszorkányok is! Itt élnek a városban, és csak arra várnak, hogy lecsapjanak ránk! Láttam őket a két saját szememmel! - hebegett összevissza, mint valami kattos. Néhány korombeli srác oda is ment hozzá, hogy jól kiröhögje, de rajtuk kívül senki nem figyelt rá igazán.
Pedig ha tudták volna, hogy igaza van... Nem lett volna akkora a szájuk. Sőt, talán visszamentek volna középkori stílusba, amikor mindenki bezárkózott éjszakára, nehogy megtámadja őket valami rusnyaság. Milyen szép is lehetett, legalább a vadászoknak könnyebb dolguk volt akkoriban.
Összefont karokkal figyeltem a kis jelenetet, miközben nekitámaszkodtam Lolának. Próbáltam eldönteni, hogy érdemes lenne e beleavatkoznom, vagy sem, de inkább az utóbbi mellett döntöttem. Nem lett volna fair a srácokkal szemben, ha összeverekszünk, túl könnyű dolgom lett volna. Inkább csendben vártam, hogy végre elhúzzanak... Vagy legalább az a szerencsétlen menjen el.
- Na és hol vannak a vámpírjaid, öreg? - kezdte az egyik - Mutass egyet, gyerünk! - próbálta hergelni, de ezzel csak azt érte el, hogy a táblás faszi elkezdett magyarázkodni.
- Bárhol lehetnek... Járjatok nyitott szemmel, ezek lesből támadnak! - még a hangja is megremegett. Ezen pedig csak még jobban röhögni kezdtek.
Állkapcsom megfeszült, de próbáltam nem bekattanni ettől az egésztől. Nem állt érdekemben, hogy megvédjem a pasast, de mégis sajnáltam kicsit. Persze ez egyáltalán nem látszott rajtam.
Ekkor viszont észrevették, hogy őket figyelem, és az a pár srác egyből elém vágott, hogy keménykedjenek egy kicsit. Milyen aranyosak.
- Te meg mi a francot bámulsz? Valami nem tetszik? - kihúzta magát az egyik, gondolom ő volt a nagymenő. Legalább is azt hitte magáról.
- Jah, az az önelégült képed, de ha gondolod igazíthatok rajta. - ha már ő is, hát én is kiegyenesedtem, és még talpra is álltam mellé, hogy lássa, kivel van dolga. Kezem ökölbe szorult, ami csak segített elérni a hatást. Miután sikerült felfognia, hogy van köztünk legalább húsz centi, ráadásul egy pöccintéssel kiütném a fenébe, egyből visszavett a pofájából.
- Jól van, jól van... Nem kell egyből támadni! - maga elé emelte a kezeit, és lassan elhátrált. A haverjai pedig mentek utána, mint kölykök az anyjuk után.
Elégedetten támaszkodtam vissza Lolára. Ez az egész szitu teljesen elvette a kedvemet a sétálgatástól, sokkal inkább beültem volna valami kajáldába, vagy ilyesmi. Kár, hogy nem vertem be annak a baromnak a képét...

doubt × 772 × remélem jó lesz így elsőnek Wink × @



underneath it all, we're just savages

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Jan. 29.

Tartózkodási hely :
❀ Beacon Hills ❀

Foglalkozás :
❀ Tanuló, hobbifotós, író ❀


Szer. Feb. 21, 2018 1:22 am
ember: erőtlen személy, köztünk mégis a legerősebb



Jasper & Charmie

Elgondolkodva sétáltam hazafelé. Az utolsó órám fotó óra volt és Mr. Hawkins érdekes feladattal látott el bennünket.
- A jövőheti óra témája a kígyó lesz, úgyhogy szeretném, ha négy, azaz négy darab fényképet készítenétek ebben a témában. Használjátok a fantáziátokat, csak ennyit mondok! Aki a legötletesebb képekkel áll elő, annak a fotói bekerülnek az iskolaújságba is. - adta meg a házit, majd szélnek eresztett bennünket. Elgondolkodtam, mit is kezdhetnék a témával. Azért sem akartam igazi kígyót fotózni, mert egyrészt itt az erdőben nem találnék egyet sem, másrészt meg abban semmi fantázia nem lenne. De akkor hogy szerepeltessem a kígyót a képeken? Már mindenféle idiótaság az eszembe ötlött, de egyik sem volt tökéletes a számomra. Kígyó. Minek a szimbóluma? Brittanytől eltekintve, mert ő maga volt a megtestesült kígyó, de őt mégsem fotózhatom le kígyójelmezben, pedig vicces lenne. Hatalmas mosoly kúszott az arcomra. A város ilyenkor nyüzsgött a mindenféle fajta emberektől, egy meleg zászlós társaság vonult el talpig színesben konfettiket szórongatva az emberekre. Az emberek reakciója sokszor vicces volt, sokszor viszont elszomorító. Főleg, mikor kiértem a sarokra, ahol egy öreg bácsi egy táblát tartott a kezében, amin ez a felirat állt: Köztünk élnek! Eljött az apokalipszis?
Csak megcsóváltam a fejem. A végítélet napja ígyis-úgyis el fog jönni és mindenki felelni fog a tetteiért, vagy az örök boldogságba jut, vagy örök kárhozatba taszíttatik a lelke. A bácsi ezután valami olyasmit mondott, amitől odacövekeltem a járdára egy pillanatra, mert eszembe jutott, hogy én mit láttam, vagyis nem láttam, de mégis...Vajon ez a bácsi tényleg az igazat mondja, csak épp senki nem hisz neki és mindenki azt hiszi, becsavarodott, vagy tényleg elmentek neki otthonról?? Vajon én is hasonló sorsra jutok, csak mert azt hiszem, nem ember volt, aki széttépte Aaront? Vagy az, aki elrabolta Cherylt? Vajon fél év múlva én is itt fogok állni és az igazam bizonyítani? Vajon kivel oszthatnám meg, amit érzek anélkül, hogy ne nézne teljesen dilibogyósnak??? Vajon tényleg igazak a legendák vagy tényleg az Eichen-házban fogom végezni??? Már semmiben sem voltam biztos és minden egyes nappal csak erősebb lett a gyanúm. De ezt magamba kellett fojtanom, senkivel sem tudtam megosztani. Úgy jártam volna, mint a szegény öregember, akihez odacaplatott pár agyatlan barom és heccelni kezdték. A bácsi szavaira kirázott a hideg.
Bárhol lehetnek....lesből támadnak. Ahhh, felejtsd el Charmie! Miért kattog folyton ezen az agyad?? Mikor emészted meg, hogy Aaront már nem fogod tudni soha visszahozni az életbe? Miért gyötröd magad még így több, mint fél év után is??? Felsóhajtottam. A srácok csak nem hagyták abba szegény bácsi szekálását, már éppen mozdultam, hogy odamenjek és megvédjem a szegény párát, mikor kiszúrtak maguknak mást. Nem hiszem el, miért kell fényes nappal kötekedniük az utcán minden szembe jövővel? Mikor közelebb sétáltam és elhaladtam a bácsi mellett, megérintette a vállamat.
- Várj! - szólt utánam, mire azonnal 180 fokos kört tettem a tengelyem körül és meglepetten pislogtam a bácsira.
- Lányom! Érzem! Érted is eljönnek! A húsevők! Szörnyű teremtmények! - a hangja halk volt, remegős.
- Vigyázz magadra, rejtőzz el, mert te is olyanná fogsz válni!!! Egy kannibál szörnyeteggé. - felelte suttogva, szinte már másvilági hangon, miközben a szemei fennakadtak. Úgy megijedtem, hogy aprót sikkantva sietősen otthagytam. Közben még kiáltozott utánam valami ősi indián átokról, meg arról, hogy ez az átok rámtalál és vigyázzak a szőkékkel. Ez meg mégis mi a fene volt???? Szaporábban szedtem a levegőt a kelleténél. Húsevő kannibál szörnyek? Még belegondolni is borzalmas volt, nagyon beparáztatott a  bácsi. Mikor megálltam nem messze a veszekedő társaságtól, megpillantottam a srácot, akihez odamentek balhézni. Eddig nem tűnt ilyen magasnak, de egy igazi égimeszelő volt, úgy tornyosult a többiek fölé. Legszívesebben lencsevégre kaptam volna a kötözködők arcát a  felismerés pillanatában, mikor rádöbbentek, hogy nagyon is rossz emberbe kötöttek bele, aki nemcsak magasabbnak, de erősebbnek is tűnt náluk, és aki rezzenéstelen arccal verte volna bele a betonba őket egyesével. Jujjj....ez kellemetlen. Az ilyen srácokat jobb nagy ívben elkerülni. De akkor megláttam valamit, ami felkeltette az érdeklődésemet a srác iránt. A bőrdzsekije hátára egy hatalmas nagy kígyó volt varrva. Akaratlanul is közelebb sétáltam. Közben az agyatlan barmok felszívódtak, mert annyi eszük azért volt, hogy ne veressék össze magukat valami kokszos bandataggal, nem úgy nekem. Heuréka! Megvan!!!! Az agyacskám pörögni kezdett, és ahogy egyre közelebb sétáltam a nyakigláb sráchoz, megláttam a nyakán lévő tetoválást, ami szintén egy kígyót formált. Úristen! Lepergett előttem az egész fotósorozat. Charmie megtaláltad a tökéletes modellt! Ezt nem szabad elszalasztanod, ezzel tiéd lesz a címlap a suliújságban! Furcsa érzés volt, mert az agyam és a lábam bőszen vittek a srác felé, de a lelkiismeretem vagyis az énem egy része ott visított a kobakomban, hogy megőőőőőőrültééééél???? Cseppfolyóssá vált az agyad és kifolyt a füleden keresztül vagy mi??? Bajba akarsz kerülni??? Viszont nem akartam elszalasztani az alkalmat, elvégre nem veszítek vele semmit, ha megpróbálom. Fényes nappal van, táncsak nem fog kiütni engem, maximum elküld melegebb éghajlatra. Nem! Fő az optimizmus Charmie. Meg fogod tudni győzni arról, hogy ő is jól jár ezzel, ha mégsem, köthetsz vele alkut is. Persze csak az észszerűség határain belül. Illegális és erkölcstelen dolgok kizárva! Te teljesen meggárgyultál, ne tedd!!!! De már késő volt, mert addig akartam cselekedni, amíg volt vér a kis pucámban. Úgyhogy egyszerűen az ismeretlen srác elé álltam, felnéztem rá, majd hatalmasat nyeltem és összeszedtem minden bátorságom.
- Kérlek, légy a modellem! - nyögtem ki végül gyorsan és vártam a reakcióját.
- Tudod, fotósorozatot kell készítenem a kígyó témában és szeretnélek téged és a kígyóidat lefotózni. - tettem hozzá utalva a nyakán és a hátán lévő csúszómászókra. Ha esetleg máshol is van rajta kígyó, az még jobb. Ha nem, rajzolok én neki, kelleni is fog a képekhez. Ha az A terv nem válna be, jöhet a B. Lehet nem is olyan bunyós, ha mégis, azért táncsak nem üt meg egy lányt. Ha netalántán mégis tévednék, és beszereznék egy csúnya monoklit, akkor az lesz az ütőkártyám ellene. Így vagy úgy, de a modellem lesz. Jesszusom Charmie, te tényleg nem vagy komplett! Megér neked egy betört orr egy címlapfotót? Az a baj, hogy tudtam a választ...de még mennyire, hogy megéri!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Feb. 14.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Hunter


Pént. Feb. 23, 2018 6:27 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt



charmie & jasper
you want me to do what?!

Már rémlett, miért utáltam emberek közé menni. Tele vannak rosszindulattal, mindenhova rohannak, és nyüzsögnek, mint a hangyák. Ha nem lett volna dolgom ebben a tetves városban, már rég elhúztam volna a csíkot, de... Túl sok minden marasztalt. Rengeteg gyilkos hajlamú lény élt Beacon Hillsben, amik kiiktatásra szorultak. Ha már a szüleim bőségesen megfizették a vadásszá válásom árát, legalább tegyek is úgy, mintha az lennék.
A park tele volt élettel. A sok kisgyerek, kutya és egyéb zavaró tényező között pedig ott flangált egy öregember, a természetfelettiekről hablatyolva. Persze ez csak a civileknek volt hihetetlen, én pontosan jól tudtam, hogy igaza van a pasasnak. Jó, az apokalipszis része kicsit túlzás, de nem mondott hülyeséget. Csupán az átlagemberek túl földhöz ragadottak, hogy ezt felfogják. Ehelyett inkább kiröhögték a szerencsétlent, gúnyt űztek belőle és addig csesztették, amíg csak lehetett. Én pedig mindezt néhány szúrós pillantással díjaztam, amire egyből nekem is támadtak, hogy keménykedjenek.
Persze honnan is tudhatták volna, hogy épp egy gyilkoló gépet fogtak ki maguknak? Valakit, aki egy szempillantás alatt hamuvá égette volna őket egy intéssel, és akiben egyszerre két természetfeletti génjei barátkoztak egymással... Eszükbe se jutott volna ilyesmi. Csak jöttek, kötekedtek, játszották a nagyfiút. Azt várták, hogy összeszarjam magam és mentegetőzzek, de ehelyett csak egy rezzenéstelen arcot kaptak. Na meg szépen szembesítve lettek, hogy sehol sincsenek hozzám képest. Ennyi bőven elég is volt nekik, hogy végül visszavonulót fújjanak, és inkább messziről elkerüljenek. Már alig vártam, hogy az első sulis napomon összefussunk, és ismét láthassam a rémült képüket. Tetszett a gondolat, hogy elismerik a felsőbbrendűségemet. Félreértés ne essék, soha nem éreztem magamat az embereknél feljebb valónak, de azért jó volt eljátszani az ilyen baromarcokkal szemben.
Fél füllel viszont másra figyeltem, miközben az „Üresfejű Keménycsávók Gyülekezete” bepróbálkozott nálam. Az öreg kiszúrt magának valakit, és húsevő teremtményekről kezdett neki beszélni. Gondolom ezzel a wendigokra célzott, úgyhogy próbáltam minél több szót kiszűrni a beszélgetésből. Szerencsére a jaguár gének meghozták hatásukat, és az érzékeim felerősödtek a műtétek során, így könnyedén meghallottam a távoli zajokat is.
A felelet egy kisebb sikítás volt, amire oda is pillantottam, de egy hatalmas rózsaszín hajzuhatagon kívül semmi furcsát nem láttam. Inkább a srácokra koncentráltam, és el is zavartam őket jó messzire.
Csak támaszkodtam a motoron tovább, gondolkodni kezdtem, hogy vajon hol lehet értelmeset kajálni. Húsosat, tele szafttal, hozzá valami értelmes pia... Egyből beindult a fantáziám, de egy ilyen lepukkant lepratelepen nem hittem, hogy találhatnék valaha is egy normális kajáldát. Óh, ha legalább egy burgerezőt tudtam volna, de... Úgy éreztem magam, mint aki elveszett egy kicseszett sivatagban.
Aztán minden gondolatomat szépen ellegyezgette a felém közeledő rózsaszín folt, amit csak a szemem sarkából láttam. Meg is szólított, de nem épp úgy, ahogy azt gondoltam volna, így ráncolt homlokkal fordultam felé. Utána még próbált javítani a kérésén egy kis magyarázattal, de sokkal inkább csak rontott rajta, mivel hullára félreérthető volt. Én pedig természetesen egyből rosszra gondoltam, és ez meg is látszott a szikrázó pillantáson, amit az idegen csajra vetettem.
- Hogy mit akarsz? - kérdeztem félig-meddig feszülten. „A kígyóidat lefotózni” - visszhangzott a fejemben, de természetesen csak jó pár másodperccel később esett le, hogy a tetoválásomra célzott, meg talán a bőrkabátomra. Na de komolyan... Én, mint modell. Ezt ő se gondolhatta komolyan.
- Szó se lehet róla. - tettem hozzá, miután végigfutott az agyamon a jövőképem, amint pózolgatok neki a kamera előtt. Na ne. Ezt nem.
Háboroghattam volna, kifejthettem volna neki a magam nyers stílusával vegyítve, hogy mennyire nem díjazom az ötletét, de valamiért nem vitt rá a lélek. Talán a reménnyel teli szemei, vagy mit tudom én mi lehetett az oka, de belül nagyon idegesített, hogy nem volt szívem elküldeni a halál bús faszára. Persze nem voltam hajlandó belemenni, de azért mégse vágtam a fejéhez, hogy tűnjön el, mielőtt begurulok.
Még csak meg se próbáltam elrejteni, hogy megnéztem magamnak. Tetőtől talpig végigmértem, a haját, az alakját, a tekintetét, mindent. Ő volt az első, aki normálisan beszélt velem, és nem fintorgott, amikor meglátott. Ugyan az egyik helyi vadásszal már beszéltem párszor, de azért ő se volt túlzottan kedves. Inkább csak... Semleges.
- Egyáltalán minek kell neked fotósorozat? - vontam fel a szemöldökömet. Tényleg kíváncsi voltam, de azért reméltem, hogy ez nem a helyi gimi egyik sajátos hülyesége, amit aztán nekem is csinálnom kell majd. Leginkább erre tudtam gondolni, mivel a lány nem tűnt nálam idősebbnek, sőt... Talán még pár évvel le is maradhatott tőlem, de csak a külseje alapján. Ennek később mennyire örülni fog majd... Amikor mindenki más a negyvenes éveiben már sírhat, hogy látszik rajta a kor, ő majd a képükbe röhöghet, hogy neki még mindig meg kell mutatnia a személyiét egy bárban.
Kígyó téma... Hát igen, erről bőven van mit fotózni. De hogy pont engem..? Értem én, hogy a tetkó meg minden, de bőven lehetett volna mást is kitalálni. A kígyó alapból elég sok jelentéssel bír, az alvilágot, változásokat, tudományt, és az orvoslást is jelképezi, meg még ötezer más dolgot, ha a többi kultúrát is beleszámoljuk. Tudom, hisz az első kettő miatt választottam ezt tetoválásként... És amúgy is, valami hülye oknál fogva sok hasonlót meg kellett jegyeznünk az Árész-programban, hogy az ilyen szimbólumokkal is tudjunk kommunikálni, vagy mi... Azóta se próbáltam még, és nem nagyon is terveztem.  Nem valószínű, hogy más vadászok is ugyanígy értenek ehhez, maximum a nagyon profik, akik gyökerestül akarják kiirtani a természetfelettieket. Nekik a holtnyelvektől kezdve szinte minden ilyesmi megy, és hozzájuk hasonlóakat akartak kiképezni az Árész-program során is. Ó, hogy én mennyire utáltam latint tanulni...

doubt × 897 × remélem töccik *0* × @



underneath it all, we're just savages

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Jan. 29.

Tartózkodási hely :
❀ Beacon Hills ❀

Foglalkozás :
❀ Tanuló, hobbifotós, író ❀


Szomb. Márc. 03, 2018 7:39 pm
ember: erőtlen személy, köztünk mégis a legerősebb



Jasper & Charmie

Kicsit beparáztattak az öregúr szavai, de amint megláttam a tökéletes modell jelöltet, az emberevő szörnyek és egyéb furcsa lények azonnal a gondolataim hátterébe szorultak és azon kezdtem el tanakodni, hogyan is győzhetném meg azt a rosszfiús külsejű srácot arról, hogy jól jár azzal, ha modellt áll nekem. Remélhetőleg nem döngöl engem is a betonba egyetlen karsuhintással, elég erősnek és izmosnak tűnt, a karjai majdnem kétszer akkorák voltak, mint az én kis vézna végtagjaim. Mély levegőt vettem, majd mielőtt még teljesen végiggondoltam volna a következményeket, már ott is termettem előtte és édenkék színű szemeimmel kérlelően néztem fel rá, miközben ajkaim maguktól formálták a szavakat.
"Kérlek, légy a modellem!" Az első gondolat, ami eszembe jutott. Hát nem mondom, elég nyomi felkérésfélére sikeredett. Miután kicsit átpörgettem az agyacskámat, és rájöttem, hogy bizony érdemes lett volna még a csúnya monoklikat is bevállalni pár jól sikerült fotó kedvéért, elmagyaráztam, miért is kértem fel őt a modellemnek. De a magyarázatom is egész bénácska lehetett, mert úgy nézett rám, mint aki menten meg is ajándékoz azokkal a monoklikkal. Ekkor már egy kicsit parázni kezdtem, hogy tényleg kidekorálja az arcom, ezért nyeltem egy hatalmasat, de nem futottam el, csak néztem fel rá kérlekően, miközben az arcvonásait tanulmányoztam. Nem volt mindennapi látvány, érdekes, egzotikus vonásai voltak. Ez csak még jobban meggyőzött arról, hogy ő kell nekem ezekhez a fotókhoz. Az arcán értetlenség tükröződött és meghökkentség azontúl, hogy éreztem az egész lényéből áradó ellenszenvet, amibe belebizsergett a bőröm. Naaa, ne most rezelj be Charmie!!! Még csak eszembe sem jutott, hogy esetleg félre is érthette a szavaim a kígyókkal kapcsolatban, mert én abszolút nem voltam perverz teremtés soha sem, én tényleg csak a kígyóit akartam lefotózni. Mi mást akartam volna? Nem becézgetem én idegen fiúk...hát fütykösét.
Persze nemleges választ kaptam, de számítottam rá, hogy nem az a fajta, aki szívesen pózolna a kamerák előtt. Pörgetni kezdtem az agyacskámat. Még az A terv van érvényben, szóval vedd csak elő a meggyőzőkéd Charmie és hengereld le csodás személyiségeddel, már amennyire ez lehetséges. Csodás személyiség...majdnem nevetni kezdtem magamon, egy apró kis mosoly jelent meg az arcomon, de két pislogás között el is tűntettem és maradtak a nagy, csillogó, reménnyel teli bocicicaszemek. Talán meg is kéne szólalnod, mielőtt hátat fordít és faképnél hagy nemde? Ám mielőtt még megszólaltam volna, láttam, ahogy végigmér engem tetőtől talpig és hirtelen úgy éreztem magam, mint aki pucéran áll előtte annak ellenére, hogy vagy 3 réteg ruha volt rajtam. Az arcomra pír költözött, el sem tudtam volna rejteni, ott virított a két orcámon és megegyezett a hajam színével, hogy akkor most ugyanolyan árnyalatot vesz fel. Csodálatos! Szóval míg ő engem bámult, én leemeltem róla a tekintetem és a közeli villanypóznán gubbasztó galambokat kezdtem el fikszírozni. Közben kerestem a megfelő szavakat, de valahogy nem találtam. Mondj már neki valamit!!!! Ne csak pironkodj, hát hogy lehetsz ilyen szerencsecsomag??? Mély, dörmögő hangja rántott vissza a valóságba, mire azonnal odakaptam a fejem. Kérdése váratlanul ért, bár eddig is ezt szándékoztam neki elmagyarázni, csak ugye nem könnyű ez egy olyan idiótának, mint én vagyok.
- Öhhm...vannak a suliban felvehető, de nem kötelező tantárgyak, ilyen a fotózás is és fotó órára kellenének a képek. A kígyót kaptuk ki témának és én nem szeretnék sablonos képeket készíteni, már minden, amit kigondoltam lerágott csont igazából. Nem fantáziadús. Aztán megláttalak téged, vagyis először a bőrdzsekidet és beugrott, mit kezdhetnék a témával. - egy szusszanásnyi pillanatra megálltam és rámosolyogtam. Ez az Charmie, menni fog!
- Aztán ahogy közelebb jöttem, észrevettem a tetoválást is a nyakadon és a kiállásod is olyan, ami jelenleg nekem kell. A bőröd színe nagyon szép, nagyon jól mutatna a képeken. És ha nem akarsz teljes egészében szerepelni, elég, ha csak a tetoválásaidat fényképezem, le, meg hátulról fényképezlek. És a szemeid, a tekinteted. Szeretném megörökíteni azt is. - néztem azokba a mélyen ülő, csokoládébarna, mandula szemekbe, amikkel olyan morconán tudott nézni. Egy morcogó medve ugrott be róla és a mosolyom szélesebbé vált. Vigyrogj csak, mint a vadalma, aztán majd fogsz te még sírni szerintem! Na jól van, csitt legyen már! Nem ütött meg, és nem hagyott faképnél, ez már haladás! Még nem...Aztán eszembe jutott, hogy mégcsak be sem mutatkoztam neki.
- Ó, sajnálom, elég illedelmetlen vagyok! A nevem Charmaine Wilson, de szólíts csak Charmie-nak! - nyújtottam felé a kezem barátságosan és reménykedtem benne, hogy elfogadja.
- És te elárulod becses neved? - érdeklődtem tőle és nem szándékoztam feladni. Csak meg kell találnom benne azt, amivel tuti rá tudnám venni a fotózásra. Anyu sokszor emlegeti, hogy a férfiak szívéhez a hasukon keresztül vezet az út, apu erre csak jókat nevet és mindig megdícséri anyu főztjét. Egy próbát megér. Ugyan nem tudom elkápráztatni a csodás konyha tündérségemmel, mert nem sokat szoktam főzni, de meg tudom hívni valahova kajálni. Hátha belemegy.
- Mondd csak, éhes vagy? Nekem lassan kijukad a gyomrom. Nem ülünk be valahova enni? Tudok egy nagyon jó helyet a közelben, ahol házi készítésű burgereket csinálnak. Meghívlak. Ha meghallgatsz legalább. Na, áll az alku? - érdeklődtem kérlelően. Abba táncsak nem hal bele, ha eljön velem kajálni. Legalábbis reméltem, hogy nem gondolta azt, hogy majd elviszi az unalom amíg velem tölti az idejét.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Feb. 14.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Hunter


Vas. Márc. 04, 2018 4:45 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt



charmie & jasper
you want me to do what?!

Szerintem idefele valahol rossz irányba kanyarodhattam, vagy én nem tudom... Beacon Hillsbe indultam, erre valami őrültek otthonába csöppentem, ahol kiabáló vénemberek, csimpánzok agyi szintjén álló sportbuzik és rózsaszín foltok flangálnak az utcákon. Talán a Hibbant Hills elnevezés jobban illett volna erre a tetves városra.
Pedig olyan jól indult a nap! Mentem egy kört Lolával, megvolt a mai erőfitogtatás, és még senki se akart megölni... Erre jött az a csaj, hogy ő le akar fotózni. Elég volt egy pillanatra elképzelnem a szitut, rögtön meg is fogalmazódott bennem a válasz. Nem is csak azért utasítottam el, mert megalázónak éreztem, hogy pózolgassak, mint valami nyomorék Calvin Klein modell... Fennállt a veszélye a lebukásomnak is. Bizonyos szögből a fény nagyon furán verődik vissza az állatok szeméről, és ez igaz bizonyos természetfelettiekre is. Többek között a vérjaguárokra, egy szóval rám. Hiába voltam pusztán hibrid, ezt a tulajdonságot pont sikerült megkapnom a jaguár DNS-től. Úgyhogy a vakut jó messziről kerülnöm kell, ha nem akarok lelepleződni a csaj előtt. Mert mégis mivel magyarázzam ki, hogy villog a szemem, mint valami kicseszett karácsonyfadísz?
Tehát egyértelműen a tudtára adtam, hogy nem megyek bele a kis ajánlatába. Egyébként se láttam benne semmi hasznot, az ő jó jegyén kívül - amihez persze nekem semmi közöm sincs, így ez is csak neki kedvez. Nem vagyok én valami jótevő, hogy jótékonykodjak a rászorulóknak! Úgy nézek ki, mint aki szeret másoknak segíteni?
Látszott a csajszin, hogy kicsit megilletődött. Talán nem volt hozzászokva, hogy végignéznek rajta? Elég feltűnő külseje volt, nem értettem, mire fel vörösödött el... De azért bírtam, hogy ennyitől zavarba jött. Ártatlan volt, és törékeny, mint egy virágszál, amin még nevettem is volna, ha más körülmények között találkozunk. A kígyóimat emlegetve viszont még az utolsó csepp életörömömet is elvette, helyette csak értetlenség maradt, meg valami feszültséghez hasonló érzés, amire nincs megfelelő szó. Nem rá voltam mérges, hanem inkább a feladatára. Kígyók, de most komolyan... Melyik idióta találta ezt ki? Elsőként fogom leütni, ha bemegyek a suliba.
- Ahamm. - ennyit feleltem a sok-sok szóra, amiket a fejemhez vágott magyarázatként. Tehát nem kell teljesen benne lennem, de azért majdnem mindenem látszódjon, ez igazán logikusan hangzik... Fogalmam se volt, mit látott bennem, ami annyira megfogta volna, de biztosan nem a „barátságos” kisugárzásom vonzotta ide. Az egy dolog, hogy pont a témájába illik a tetoválásom, na meg a bőrdzsekim, de ettől még a helyében nem mentem volna csak úgy oda egy vadidegenhez. Ki tudja, aztán kiderülne róla, hogy valami sorozatgyilkos vagy mit tudom én... Az ilyen stílusú emberek általában nem a jó szándékukról híresek. Pláne, ha valami agresszív motoros banda tagjai. Persze én nem voltam az, ezt az egész kígyós, bőrkabátos dolgot Brettel találtuk ki még néhány éve. Akartunk valami közös ismertetőjegyet, hogy különbözhessünk valamiben a korábbi Árészos generációktól. És amúgy is menőbbnek tűntünk így... Jó na, kölykök voltunk.
Ó, hát persze! A csajok imádják a motoros pasikat, a hülye young-adult könyvek miatt teljesen bezsongnak, ha meglátnak egyet. Mert hogy olyan „rosszfiúsak”, jujj..!
Hülyén éreztem magam. De komolyan. Reméltem, hogy engem nem fognak betalálni az ilyen kiscsajok, de hát úgy tűnt, csak valami nyomoréknak öltözve tudtam volna elkerülni őket. Sebaj... De talán túl hamar ítélkeztem, és egyáltalán nem emiatt mert idejönni a rózsaszín folt.
Áhh, tehát a vigyorgó foltnak neve is van - bár valamiért nehezemre esett megjegyezni. Jó tudni, nem akartam hangosan is jelzőkkel emlegetni... Szép is lett volna... „Hé, pink pacácska, látod ott azt a villanyoszlopot? Menj már neki, amíg én lelépek, köszike!” Neem, ennyire azért nem akartam bunkó lenni.
- Jasper. Riggs. - mutatkoztam be egyszerűen, de mivel az illemszabályokat általában magasról leszarom, nem fogtam vele kezet. Amúgy sem értettem, mire jó ez a sok formaság, pláne, ha egy velem egykorú csajról van szó. De tényleg, tök hülyén nézett volna ki, ha kezet rázunk. Mint valami elcseszett ügyvédes sorozatban... Fúj, de utálom!
Egy pillanatig örültem, hogy végre szóba jött a kaja. Be tudtam volna falni egy egész éttermet, de ennél makacsabb voltam, ráadásul nagyon gáznak tartottam, hogy egy lány hív el kajálni. Ez nem a mi dolgunk lenne? Lehet, hogy régimódi vagyok, de a legkevésbé se szimpatikus, amikor egy csajszi kezdi az ilyesmit. Értem én, hogy nem randi, de akkor se ő hívjon már meg...
- Kihagyom, de kösz. - feleltem semleges hangnemben, miközben feltápászkodtam, és a lány fölé magasodtam. Olyan kis picike volt, egészen aranyosnak találtam... Volna, ha nem lettem volna egy érzéketlen tuskó. - Majd később biztos összefutunk, Champaigne. - tettem hozzá, majd kibillentettem a támasztékot a motor alól, és megragadva a kormányt elindultam valamerre. Félig-meddig lassan, hogy úgy tűnjön, mintha nem lenne gyerekjáték tologatni a majd’ kétszáz kilós motort. Pedig ha akartam volna, akár a vállamra dobva futhattam volna vele egy kört a város körül, de inkább kerültem a feltűnést.

doubt × 780 × <3 × @



underneath it all, we're just savages

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Jan. 29.

Tartózkodási hely :
❀ Beacon Hills ❀

Foglalkozás :
❀ Tanuló, hobbifotós, író ❀


Vas. Márc. 04, 2018 9:44 pm
ember: erőtlen személy, köztünk mégis a legerősebb



Jasper & Charmie

Hát hiába vetettem be a nem létező ellenállhatatlanságom, hiába voltam kedves, nem értem el vele semmilyen eredményt. A szénám nem állt jól a sráccal, makacsull ellenállt. Persze pontosan erre számítottam, de gondoltam, táncsak meg tudom győzni szép szavakkal. Normálisan elmagyaráztam neki a terveim, de mindhiába. Talán pont az volt a hiba, hogy az ellenállhatatlan Charmie nem létezett, bárhogy is próbálkoztam előcsalogatni. A nyakigláb, aki előttem állt, masszív sziklából lehetett vagy márványból, mert még az arcizmai sem rezdültek meg. És nem volt túl bőbeszédű sem. Le mertem volna fogadni, ha a parányi kis ökleimmel a mellkasába ütöttem volna, meg sem érezte volna, vagy csak azt hitte volna, hogy megcsípte egy szúnyog. Talán még én törtem volna el a kezem. Na jó, túlságosan elkalandoztál Charmie, minek akarnál te ilyesmit kipróbálni? Kanyarodj csak szépen vissza a tervedhez! Legalább a nevét ki tudtam belőle csikarni, Jaspernek hívták. Viszont nem rázott velem kezet, a karjait a mellkasa előtt tartotta szorosan keresztbefonva. Még jobban vörösödni kezdtem a kényelmetlen szituáció miatt és visszahúztam a kezemet. Hát ez vérciki volt Charmie, így lebőgni is csak te tudsz! Morzsolgatni kezdtem az ujjaimat a rámtörő idegesség miatt. Hirtelen azt sem tudtam, mit mondjak neki, szégyelltem magam, bár tudom nem kellett volna. Te nem tettél semmi rosszat, ő az aki tahóskodik. Na de nem baj, nem adhatod fel, kellenek azok a fotók és nem csak a suliújság címlapja miatt. Annyira szépen mutatna ez az enervált srác a portfóliódban, vagyis csak a részei. De ugye a részek egésze kiadja a teljes képet. Ezt akartam elérni. De teljesen mindegy volt hogy én mit akartam, ha ő nem úgy gondolta, ahogy én. Pedig nem úgy pózoltattam volna, mint ahogy azt ő elképzelhette. Úgyhogy meg kellett győznöm, nem szabadott feladnom, mert ha más módon dolgoztam volna fel a témát, az kevésbé lett volna megragadó vagy elgondolkodtató. De ahhoz, hogy célt érjek, egy kicsit jobban meg kellett ismerjem, vagy legalábbis meg kellett fognom valamivel. Ideje volt elkezdeni az alkudozást. Első körben úgy gondoltam bepróbálkozom az anyu féle kaja témával. Még képes lettem volna meg is hívni, de ez sem volt elég, ez a terv is dugába dőlt és hamarosan az önbizalmam is követte a harakiriben. Ismét csak visszautasítást kaptam tőle, majd fölém tornyosult, eltakarva előlem a napot. Ahogy ott magasodott előttem árnyékba vonva engem, egy aprócska kisegérnek éreztem magam. Egy pirinyó rózsaszín kisegérnek, aki épp a nagy morcona macska előtt várja a halálos ítéletét. Lehet, hogy ennyire felhúztam volna? Lehet, hogy itt és most lett elege és nekem esik? Csak néztem fel rá megszeppenten, de nem történt semmi. Azon kívül, hogy fogta magát illetve a  motorját és otthagyott. Ráadásul lepezsgőzött. LE LETTEM PEZSGŐZVE... Ez most komoly???? Champaigne??? Csak álltam ott tátott szájjal, mint aki várja, hogy a sült galamb a szájába repüljön, a szemöldökeim kilőttek az űrbe. Talán az egyik meg is remegett egy pillanatra, mint aki tikkel. És nem hittem el. Ennyire megjegyezhetetlen a nevem vagy csak direkt csinálta? C-H-A-R-M-A-I-N-E. Tök egyszerű név, még a hülye is ki tudja mondani. Igen Charmie, okos vagy, hogy rájöttél, hogy valójában annyira sem szentelte rád a figyelmét azon kívül, hogy jól megbámult, hogy 5 percig ne csak valami PAPAAPPAPAPAPPÁT meg BLABLABLABLABLABLÁT halljon. Pedig én kedves voltam és udvarias, ahogyan a szüleim neveltek. Miért ezt érdemlem? Talán mert egy rosszarcú kokszos fenegyerekkel akarsz te üzletelgetni???
- Na neeeeeee. - szaladt ki ajkaimon az első gondolat, ami eszembe jutott és amit igazából ki se akartam mondani. Elindultam nyakigláb után, nem kellett sok, hogy beérjem, olyan lomhán mozgott. Bár az a motor sem lehetett pihekönnyű. Elkaptam a bőrdzsekije szélét és kicsit meghúztam, hogy vegyen már észre.  
- Mi az hogy később összefutunk? Azt hiszed, hogy annyira hülye vagyok, hogy ezt beveszem? Teljesen hülyének nézel, pedig én tök normális voltam veled és nem azt kértem tőled, hogy húzd le a gatyádat, hogy szaftos, perverz gusztustalanságokat készítsek rólad. Legközelebb légy egyenes és mondd ki, ha nem akarod tovább élvezni valaki társaságát soha többé! És mi az hogy Champaigne? Charmaine a nevem. CHARMAINE!!! Én se kereszteltelek át Casperre. - feleltem egy szuszra, majd mélyet szippantottam a levegőből. Aztán döbbentem csak rá, hogy mit műveltem. Atyaég!!! Ha eddig nem húztad ki nála a gyufát, most bizony megtetted. Elernyesztettem a dzsekije szélét szorongató ujjaim, majd visszahúztam a karom. Akkor most újra, előlről. Charmie te idióta, hát mért nem adod már fel??? Tényleg a kórházban akarsz kikötni??? Természetesen egy nem volt rá a helyes válasz. Viszont azt sem szeretem, ha félreértenek. És túl sok tervem füstbe ment már mostanában, ezt az egyet nem szeretném veszni hagyni. És mivel a sulinkból egy focistát se fotóznék le, mert még véletlenül szobán kívülre szorulnék az egójuktól, ráadásul senkivel sem vagyok jóban, így kénytelen voltam egy idegent megkörnyékezni. Akinek van kiállása. Csak éppen modora nincs. Jöhet a B terv. Háttérbe szorítottam az önbecsülésem és előkapartam a kedvességem.
- Nézd, sajnálom. Nem szeretném, hogy fusztrálva érezd magad és a fotózás se úgy zajlana, mint egy stúdiófotózáson. Csak mi ketten lennénk, senki más. És csak négy darab kép kellene. - próbáltam felvezetni azt, amire készültem és egy részem tudta, hogy hatalmas hülyeségre készülök, de a másik részem már elképzelte azokat a fotókat a portfóliómban. Így vettem egy mély levegőt és kinyögtem.
- Kössünk alkut, mit szólsz? Ha bevállalod ezt a fotózást, cserébe te is bármit kérhetsz tőlem. Persze az észszerűség határain belül. Nem tudom, hogy suliba jársz e még vagy sem, de ha kell, megírom a házidat egy hónapig vagy ha nem akkor mondjuk kitakarítom a lakásodat minden héten egyszer egy hónapon keresztül. Vagy valami ilyesmi, amire szükséged van.  - vázoltam fel az ötletemet kérdőn nézve rá vártam a válaszát. Reménykedtem benne, hogy belemegy.
- Lehetnek kikötéseid a fotósorozattal kapcsolatban. - tettem még hozzá, de közben mennydörgést megszégyenítő módon kordult fel a gyomrom.
- Uhh, bocsi. Mi lenne ha tényleg elmennénk kajálni és ott beszélnénk meg a részleteket? - hangzott el a következő kérdés, mert olyan éhes voltam már, hogy majd kilyukadt a pocim.

Music: Wolves ✗ Nem mentem neki a villanypóznának Rolling Eyes

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Feb. 14.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Hunter


Vas. Márc. 04, 2018 10:47 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt



charmie & jasper
you want me to do what?!

És én még azt hittem, hogy megúszhatom. Áh, nem! Pedig annyira jó lett volna..! Csak annyit kértem, hogy végre legyen egy kis nyugtom, egy csendes délutánom Hibbant Hills gyönyörű parkjai közt, a falfirkák tömegében, a kiabáló öreg hangjának szimfóniáját hallgatva... De nem, ennek a rózsaszín hajzuhatagnak ide kellett jönnie, és nyaggatnia valami fotózással. Még abba se mentem volna bele, hogy Lolát lefényképezze, nem hogy engem..! A végén már a lakásomról is kérni fog egy sorozatot, nem?
Persze nem adta fel egykönnyen, magyarázkodott is, én meg bevetettem a „kopj le végre” stílust, ami először be is jött, de... Talán tíz másodpercig bírta. Utánam jött. Annyira utánam jött, hogy az már fájt!
Óh, ha Brett ott lett volna... Tuti tarkón vágott volna, mert szerinte a csaj biztos minimum tízből nyolcas, és simán lehet, hogy szingli. Aztán leidiótázott volna, amiért nem szedtem még fel egy körre. De... Nem voltam már olyan. Az addig volt buli, amíg volt egy hülye haverom, akinek eldicsekedhettem a legújabb trófeámmal. Most meg sivár vagyok és aszott, mint egy hat napos szilva. A nagyanyám szebb lehetett volna nálam, legalább is a lelki világomnál. Tipikus tinédzser szenvedés, egy gyilkos vadállat testébe zárva. Micsoda kombó, öregem! Az ilyen sztoriknak lesz az a végük, hogy a srác lemészárolta a fél várost, aztán elkapták és kicsinálták a vadászok. Állj le, Jasper, nem akarsz te még oda kerülni! Már van elég önsajnálatban lubickoló, öldöklő szörny ebben a városban, nem kellesz még te is közéjük! Mi vagy te, valami hisztis kislány? Nem, baszki!
Na neeeeeee. - hallottam a hátam mögül, ebből pedig már egyből sejtettem, hogy még közel sincs vége ennek a beszélgetésnek. Picsába!
Hirtelen hátrafeszült a bőrdzsekim alja, amire egyből meg is torpantam, a motor pedig néhány centit gurult még előre, mielőtt szintén megálljt parancsolt a frissen fényezett felniknek. Óh, drága Lola, fel kellett volna pattannom, amikor még megtehettem...
Na várjunk csak... Veszed le a kezed a bőrkabátomról?!! Hát ez kész! Már régóta nem ütöttem meg lányt, de nagyon érik az az orrba vágás... És ez meg is látszik szikrázó tekintetemen, amit először a lány kezére emelek, majd az arcára. Csak hogy lássa, mivel sikerült felbosszantania.
- Na idefigyelj... - letámasztottam a motort, és elé álltam, hogy semmi másra ne tudjon odafigyelni. Még mindig olyan kis picike, esküszöm, a hónom alá csaptam volna és elfutottam volna vele világgá, ha nem idegesített volna fel... Vannak hülye gondolataim, az biztos. - Nem vágom, mire fel vagy ilyen ideges, de nem áll jól. Ráadásul csak engem is felhúzol vele, márpedig az nem lenne jó se neked, se nekem, hidd el. - a faszért vagyok ilyen kíméletes amúgy? - Tökmindegy, Csodacsibe. - vontam vállat. Ha akartam se tudtam volna megjegyezni a nevét, pedig nem volt olyan bonyolult... De mégse tudott megragadni a fejemben. Bezzeg még Detroitból megmaradt egy csomó csaj neve, pedig azok aztán brutálisak voltak. Seraphina, Petronilla, Tycen, Jantzen... Ki a tököm volt olyan köcsög, hogy a gyerekét így nevezte el?! Eh...
Törpilla viszont okosabb volt, mint ők, neki egyből leesett, hogy nem volt túl jó ötlet kikezdenie az idegrendszeremmel. Ugyan nem állt szándékomban bántani, de azért érezhető volt, hogy nem tartott volna vissza semmi attól, hogy megtegyem, ha úgy adódik.
Óh, sajnálja... Aranyos. Most jön a cukiskodás, hogy megpuhítson, aztán max sajnálatból, de belemenjek végre. A-a, nem könnyítem meg a dolgod!
Egyik szemöldököm feljebb szaladt, mikor emlegette, hogy „csak mi ketten”. Ahem, ezzel se győzött meg. Sőt, kezdtem ismét kényelmetlenül érezni magam, mert az egész már csak üres érvelgetésnek tűnt. Annyira akarta, hogy már fizikai fájdalmat okozott... Szó szerint, kezdett kicsit sajogni a fejem.
De még mielőtt válaszolhattam volna bármit is, a gyomrom elkezdett bukfencezni, szorongani, majd ez átirányult a torkomra, és akaratlanul is hangos nevetésben törtem ki, közben a hasamat fogdostam, mint valami szarógalamb. Na ha eddig nem tűntem fel senkinek, hát most már tuti észrevesznek.
- Hogy... Hogy bármit... Kérhetek..? - próbáltam összerakni egy értelmes kérdést, de egyszerűen nem akart abbamaradni a röhögésem - Atya... Atyaisten, nem bírom... - folytattam, és csak néhány másodperccel később sikerült összeszednem magam. Még a könnyem is kicsordult, úgy kellett letörölgetnem. - Próbállak komolyan venni, de... De nem megy, várj egy percet... - tettem hozzá, miközben mély levegőt véve igyekeztem kibogozni a röhögő görcsömet.
Áh, ennyi, feldobta a napomat. Mégis mit kérhettem volna tőle, hogy menjen neki a villanyoszlopnak? Vagy mossa le Lolát? Óh, netán minden hónapban, amikor jön takarítani öltözzön be valami szexis jelmezbe? Istenem, tényleg Hibbant Hillsben vagyok. Pedig már kezdtem azt hinni, hogy csak eltúloztam a dolgot.
- Rég nem nevettem ilyen jót, Champaigne... - pillantottam rá ismét - Ezért talán átgondolom a dolgot.
Fülemet hegyomlás kellemes zaja érte, ami egyenesen a velem szemben álló lány felől érkezett. Óh, te magasságos! Ezzel eszembe is juttatta, hogy valójában már én is éhen pusztulok, úgyhogy gondolkodás nélkül bólintottam rá az ötletére.
- Hát... Legyen. Ha annyira ragaszkodsz hozzá. - mintha én nem lettem volna már kajás... Hát ez kész.

doubt × 812 × és ha azt kérem a fotózásért? Razz × @



underneath it all, we're just savages

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Jan. 29.

Tartózkodási hely :
❀ Beacon Hills ❀

Foglalkozás :
❀ Tanuló, hobbifotós, író ❀


Csüt. Márc. 08, 2018 12:35 am
ember: erőtlen személy, köztünk mégis a legerősebb



Jasper & Charmie

Valahogy nem így terveztem ezt az egész szituációt. Az ideális az lett volna, ha már csak a remegő pillázásom és a kérlelően csillogó szemeim is meghatották volna és igent mondott volna az első adandó alkalommal. De természetesen ez a kőkemény valóság és nem Csodaország, ahol a bőrzakós gengszterek majd elájulnak egy nedvesen csillogó szempártól. Csoda, hogy nem idegelted fel annyira, hogy kidekorálja a szemed környékét szép kékes-lilás zöldre. Lassan már kifogytam az ötletekből, hogyan tudnám őt mégis rávenni erre a számomra nagyon fontos fotózásra. Esküszöm, életemben annyiszor nem utasítottak még vissza, mint abban a 10 rövidke percben. Vagy 15, ki tudja már! Minden egyes pillanattal az amúgy is haldokló önbecsülésem még közelebb került a kaszáshoz. Nem tudtam megfogni őt a hasával. De amint lepezsgőzött és egy ócska hazugsággal otthagyott,  felpörögtek az események. Kicsit elborult az agyam, hogy annyira hülyére akart venni, pedig én minden voltam, csak az nem. Allergiás voltam arra, ha ostoba libának néztek, olyan semmilyen kirakatbabának, mint sok korombéli. Mint Brittany. Ezért utána mentem és megragadtam a dzsekije szegélyét. És nem eresztettem, szorosan markolva nekiestem és kiadtam magamból mindent. Talán túlságosan is elragadtattam magam, mert olyan gyilkos pillantást kaptam viszonzásul, hogy azzonnal megálljt parancsoltam a hangszálaimnak, a torkomnak, de még az agyamnak is. Mielőtt még a kórházig repített volna egyetlen jól irányzott ütéssel, elengedtem a bőrdzsekijét. De még ezek után is úgy nézett rám, mint aki mindjárt KO-t ad. Letámasztotta a motorját, majd ismét fölém tornyosult az árnyékába vonva engem. Hát, ahogy felpislantottam rá, már inkább voltam betojva, mint felpaprikázva. Már a járókelőknek is feltűnt az acsarkodásunk, de szokásukhoz híven az emberek elkerülték a balhét és elsétáltak mellettünk. Míg tettlegességig nem fordul a helyzet, addig senki sem fog beleavatkozni. De remélem, ha a srác lecsap, mint egy legyet, azért valaki csak kihívja nekem a mentőket. Próbáltam menteni a menthetőt és újra kedvesen szóltam hozzá, mielőtt még a betonba döngölt volna. Hirtelenjében, ott helyben, abban a száztizedmásodpercben már nem is tűnt olyan jó ötletnek bevállalni azt a monoklit. Plusz az extrákat, ami a monokli mellé járt volna. Szóval az új magasröptű beceneveimre sem fújtam már, Champaigne meg...Csodacsibe...ehh...Engedjük el Charmie! Lenyeltem és bevetettem az utolsó esélyem, az alkukártyám és vártam, hátha sikert aratok vele. De a dolgok meglepő fordulatot vettek. Mindenre számítottam, csak éppen arra a reakcióra nem, amit kiváltottam belőle. Elkezdett nevetni. Kiröhögött. Nem vett komolyan. Engem. Igen téged Charmie, mégis ki mást??? Szóval nemhogy sikert nem arattam, hanem ismét lebőgtem, de most olyan szinten, hogy már nem tudtam magammal mit kezdeni. Megalázva éreztem magam, pedig nem sértegetett. Szimplán csak nem vett komolyan és a képembe röhögött, amire már a járókelők is huzogatták az egy vagy két szemöldöküket. Pedig én komolyan gondoltam minden egyes szavam. Valószínűleg ő is ugyanolyan véleménnyel lehetett rólam, mint azok, akik ismeretlenül alkottak véleményt. Biztos azt hitte, mint sokan mások, hogy a szobám fala szivárvány színű, és tele van csillámpónikkal, glitteres unikornisokkal és foszforeszkáló sellőkkel. Pedig a szobámat a saját két kis kacsómmal festettem ki falfehérre. Az egyik falra pedig bordó és barna növény motívumokat festettem. Nincs tele plüssel az ágyam sem, csak egy cuki pandafej párnám van, ami a Panduc nevet kapta és amit jólesik ölelgetni. Attól soha nem válok meg, mert az egy emlék Aarontól. Azt mondta, azért kaptam, ha ő nincs mellettem, azt ölelgessem lefekvés előtt és gondoljak rá. Most már soha nem lesz mellettem, végleg elment, úgyhogy minden éjjel Panducot ölelgetve alszom el vagy áztatom a könnyeimmel, mikor csendes magányomban sírom tele a lelkemet könnyítve. Csak az a baj, hogy a lelkem soha nem könnyebb utána, és szívem ugyanúgy fáj. Az emlékektől és a megalázó szituációtól megszólalni sem tudtam, csak álltam ott nyakigláb Jasper előtt megsemmisülten, szótlanul. Ajkaim lebiggyedtek és könny csordult mind a két szemembe, miközben az a bizonyos gombóc már egyre csak nőtt a torkomban. Gyorsan letöröltem a lecsorduló könycseppet arcomon, nem akartam megadni neki azt az örömöt, hogy sírni lásson, pedig már a határán voltam. Ökölbe szorítottam pirinyó kis markomat, a körmeimet a tenyerembe vájtam. Nem sírhatsz Charmie, erősebb vagy te ennél!!! Elégszer aláztak már meg, Brittany kezei és szavai alatt edzettél, szóval el ne pityeredj, megértetted??? Már éppen fordultam volna sarkon, hogy otthagyjam, ahogyan azt ő tette velem is. Már nem akartam azt a fotósorozatot sem, már nem kellett a portfóliómba, már nem érdekelt a suliújság címlapja sem. Csak haza akartam rohanni, hogy aztán otthon Panducba temessem az arcom és kisírjam a lelkem, de akkor ismét csak meglepetést okozott. Azt mondta, hogy rég nem nevetett már ilyen jót és ezért talán átgondolja az ajánlatomat és eljön velem kajálni. El is felejtettem, hogy majd éhen pusztultam. De a pocim hangos morajlása emlékeztetett mindenre. Meglepetten pislogtam fel Mr. Röhögőgörcsre. Gratulálok Charmie! Rossz hivatást akarsz választani, inkább bohócnak kellene elszegődj, úgyis folyton hülyét csinálsz magadból! Csak ebben az volt a bökkenő, hogy világ életemben utáltam a bohócokat, a fogorvosok mellett. Félek tőlük. Blöehh. Kirázott a hideg is. Próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy valami értelmes mondat hagyja el ajkamat, de meglepettségemben nem igazán tudtam mit mondani. Aztán eszembe jutott, hogy elhívtam kajálni.
- Öhhmm...- a hangom kicsit rekedtes volt, nyeltem egy hatalmasat.
- Akkor menjünk a Handmade Burgerbe. Ott te magad válogathatod össze, hogy milyen burgert szeretnél enni. Sokkal jobb, mint a Meki.  - jelentettem ki halkan. Megvártam, hogy kitámassza a motort, majd elindultam az említett hely felé. Az volt a kedvenc hamburgerezőm a városban. Az úton csendben haladtam mellette, mert az agyam az még mindig nem zárkózott fel a testemhez. És amúgy sem tudtam már, hogyan kellene viselkedjek a sráccal, hogy ne szúrjam el az utolsó megmaradt kis reményemet is, amibe kapaszkodhattam. Ez pedig a "talán átgondolom" kijelntése volt. A park egyik oldala mentén bandukoltunk, utána lefordultunk balra, egyenesen haladtunk tovább egy kicsit, majd jobbra fordulva már ott is voltunk a burgerezőnél. Ez mindössze 10 percbe telt, de a gyomromnak egy örökkévalóságnak tűnt.
- Itt is volnánk. - álltam meg a hatalmas felirat alatt.
- Hátul van a parkoló, ott leparkolhatod a motorod. Én addig bemegyek és foglalok helyet. - halvány mosolyféle jelent meg az ajkamon, majd míg Jasper hátravitte a motort, addig én bementem és beültettem magam hátra, az utolsó ablak melletti boxba a pincérrel, aki otthagyott két étlappal, amin rajta volt, miből lehet összeválogatnod a saját burgered. Nekem már rá se kellett pillantanom a menüre, úgyis tudtam, mit fogok enni. A kedvencemet, ami a grillezett csirkés-baconos burger volt olvasztott monterey jack sajttal nyakon öntve, gombával, salátával, paradicsommal és ubival megspékelve. És egy kis szalmakrumplival köretnek. Máris összefutott a nyál a számban, már csak a gondolatától is. Közben elgondolkodtam azon, hogy vajon Jasper tényleg betoppan e az ajtón, vagy kihasználva az adódó alkalmat meglép otthagyva engem és az esélyt egy oltárian fincsi vacsira.  Az ő döntése volt. De csak reméltem, hogy nem aláz meg ismét ilyen módon.

Music: Wolves ✗ Akkor vihetnél is utána a kórházba Razz

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Feb. 14.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Hunter


Szomb. Márc. 24, 2018 1:47 am
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt



charmie & jasper
you want me to do what?!

A fene se gondolta volna, hogy így alakul a nap. Tényleg nem sok tervem volt, hiszen se meló, se suli, se megbízás nem akadt a nyakamba, az utóbbi kettőre meg aztán várhattam még egy darabig. Ha Brett ott lett volna, legalább elmehettünk volna csajozni, vagy piálni, de egyedül ez az egész már nem volt olyan mókás. Más haverom meg honnan a fenéből lett volna? Az Árészt csak Sheilah, Brett és én bírtuk, másokkal nem volt időm találkozni, vagy ismerkedni. Nem is nagyon akartam, az az igazság. Persze Shei csak púp volt a hátamon, méghozzá egy idegesítő, rohadt nagy púp... Egy törpe csaj testébe bújtatva. Őt is a hónom alá tudtam volna csapni, de valszeg előbb ütött volna agyon, minthogy átlépjem a tisztes távolságot. Így is elég szar volt neki, hogy velünk kellett közösködnie, egy fürdő, egy hálóterem... Minden nő rémálma.
Csipkerózsika emlékeztetett is rá egy kicsit, de csak a hozzám képest alacsony termete miatt. Jellemében teljesen másnak tűnt, benne még akadtak normális érzések, sőt, jóval érzékenyebb is volt. Párszor elrontottam a nevét, elutasítottam vagy ötször, és még ki is röhögtem. Hiába volt kitartó, egyre inkább látszott rajta, hogy nem fogja sokáig húzni. Ugyan nem adtam rá semmi jelet, de láttam én, hogy kezd kiakadni. Azelőtt nem hatott meg, ha valaki lelki világa dől romba miattam, de most.. Gőzöm sincs. Ugyan nem szándékoztam neki térden állva könyörögni, hogy bocsásson meg, azért volt bennem annyi, hogy nem feszegetem tovább a határt. Kihúztam magam a hülye szituból, és minden probléma nélkül tettem úgy, mintha szarnék rá, mit gondol rólam. Pedig egyáltalán nem így volt, az az igazság. Igenis érdekelt, mert egyedül ő volt olyan bátor - vagy inkább ostoba -, hogy még mindig rajtam csimpaszkodjon, és csak azért is megpróbáljon meggyőzni.
Akármennyire is szerettem volna megúszni, gyomrom nem engedte, hogy megint elutasítsam Csodacsibe ajánlatát. Túl csábítóan hangzott az a burger, bár amilyen éhes voltam, még egy mekis szart is simán megettem volna.
- Felőlem.. - vontam vállat, és továbbra is úgy tettem, mintha egyáltalán nem érdekelne, hova megyünk. Pedig Drake vérére esküszöm, nagyon megkívántam azokat a házi burgereket... Csak meg ne lássa rajtam a foltocska, a végén még fellelkesedne. Az meg nem hiányzik, hogy körbeugráljon és porrá zúzzon a hatalmas, szeretetteli ölelgetésével.
Összeszedtem Lolát, majd kényelmesen követni kezdtem, közben ügyeltem rá, hogy ne tűnjön gyerekjátéknak a motor tologatása. Nehezemre esett embert játszani, főleg üres gyomorral. Legszívesebben motorral a nyakamban futottam volna a kajáldáig, Champaigne-t pedig felpakoltam volna a tetejére, hogy ne kelljen rá húsz percet várni. Ha van valami, amitől idegösszeomlást tudtam kapni, az a várakozás.
Csendesen haladtunk az utcán, az emberek teljesen levegőnek néztek minket. Még szerencse, hogy nem jött egyik se nekünk, mert abban a pillanatban borítottam volna bele az illetőt az egyik közeli bolt kirakatába.
Egyáltalán nem figyeltem, hogy kerültünk a parktól a burgeresig. Lelki szemeim előtt csak a rám váró kínszenvedés táncolt, a pózolgatás és a végeredmény... Na meg a gondolat, hogy nagyon csúnyán össze fogunk veszni, ha ragaszkodik majd a vakuzáshoz. Persze még nem voltam benne biztos, hogy belemenjek e ebbe a hülyeségbe, úgyhogy igyekeztem eltűntetni a fejemből ezt az egészet.
- Szuper. - kommentáltam, miközben a feliratot nézegettem a fejünk felett. Alig néhány másodperc alatt viszont olyan gyorsan cikázni kezdtek a gondolataim, hogy azt se tudtam, hol vagyok. Parkoljam le Lolát... Egy koszos kis parkolóban, a kajálda mögött... És hagyjam egyedül, felügyelet nélkül... Fhú, ha valami baja lesz, kicsinálom a csajt! - Jó, de ha baja lesz Lolának, véged van..! - tettem hozzá félhangosan. Reméltem, hogy komolyan veszi, amit mondtam, és nem fog totál hülyének nézni, amiért ennyire féltettem a motoromat. Persze, hogy aggódtam, hiszen egyáltalán nem ismertem még a várost, fogalmam se volt, hogy vannak e errefelé kleptomániás barmok.
Minden lelki erőmet összeszedve vittem az említett helyre Lolát, leparkoltam, lakatot, láncot, minden szart rápakoltam, hogy senki ne tudja lenyúlni. Semmihez nem ragaszkodtam annyira, mint ehhez a szépséghez, úgyhogy a lehető összes módon próbáltam óvni.
A „könnyes” búcsú után vissza is indultam a bejárathoz, és nyugtatóul elmormogtam az egyik Árészos törvényt, amit próbáltam betartani. Nem ártunk embernek. Nem ártunk embernek. Nem... Ártunk... A rohadt életbe, miért ilyen nehéz ezt megjegyezni?! - Hadd ne kelljen válaszolnom erre.
Végül pár másodperc mantrázás után beléptem. Egyből megcsapott a friss sültkrumpli illata, fülemet pedig sorra bombázta az olaj sercegése, az itt dolgozók hangja és a sok vendég nyüzsgése, akik egytől egyig bálna adagokat próbáltak magukba erőszakolni. Ch, gyengék! Én simán az egész éttermet fel tudtam volna falni... És még mindig nem néztem volna ki úgy, mint egy kötözött sonka.
Szinte azonnal kiszúrtam a rózsaszín hajzuhatagot az egyik asztalnál. Már nem volt visszaút, nem léphettem le - igazság szerint nem is szándékoztam, túlságosan éhes voltam, hogy ilyesmire vetemedjek. Inkább bevállaltam, hogy adok egy esélyt a csajszinak, hátha valami csoda folytán rávisz a lélek, hogy beleegyezzek a fotózásba. Még én is próbáltam magamat meggyőzni róla, hogy nem lesz az szar és amúgy sincs jobb dolgom.
- És én még azt hittem, hogy te ilyen Dunkin’ Donuts-os csaj vagy. - jelentettem ki, ahogy odaértem az asztalunkhoz. Kényelmesen lehuppantam, és a közepén ki is nyitottam a menüt. Elvesztem a sok lehetőség között, ami kezdett az agyamra menni. - Öhm... - kezdtem bele - Te mit fogsz kérni? - reméltem, hogy Csodacsibe legalább ad egy jó kiindulópontot, ha már magamtól nem tudtam összerakni egy normális rendelést. Tököm kivan, hogy ilyenkor nem tudok rendesen gondolkodni.
Egy valamitől viszont nagyon tartottam, és tudtam jól, hogy előbb vagy utóbb elő fog kerülni a kérés, hogy meséljek magamról. Általában az emberek nem bírják ki, hogy ne kérdezzenek bele a másik életébe, pláne, ha kérnek tőle egy szívességet. A többség szereti tudni, kivel fog együtt dolgozni.
Elkezdtem agyalni, hogy vajon mit is mondjak, ha bedobja a témát. Az igazat nyilván nem árulhattam el, se a programról, se a szüleimről nem beszélhettem. Mégis milyen sztorit dobhatnék be?
Csak remélni mertem, hogy elkerülhetjük ezt az egészet, de... Volt bennem egy érzés, hogy valaki ebben a tetves városban úgyis rá fog kérdezni előbb vagy utóbb.

doubt × 991 × majd viszlek a karjaimban superman × @



underneath it all, we're just savages

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Jan. 29.

Tartózkodási hely :
❀ Beacon Hills ❀

Foglalkozás :
❀ Tanuló, hobbifotós, író ❀


Vas. Márc. 25, 2018 12:15 am
ember: erőtlen személy, köztünk mégis a legerősebb



Jasper & Charmie

Érdekesen alakult a délutánom. Meg ez az egész szituáció, amibe gondolkodás nélkül beleszaladtam. Mert csak te lehetsz ekkora sügér Charmie, hogy egy vadidegen bőrzakós Macskajancsihoz odasétálsz és csak úgy felkéred a modellednek, miközben már a távolból látszódott, hogy Jasper nem egy kispályás szelíd motoros. És nem is a szőke herceg fehér lovon, aki készségesen modellt állna neked kivillantva a Colgate reklámba illő fogsorát. Erről jut eszembe! Tud ez a srác egyáltalán mosolyogni? Olyan komoran nézett, hogy féltem, hogy összeragadnak a szemöldökei a sok ráncolástól. Elég morgós kedvében volt, nem tudtam eldönteni, hogy alapjáraton ilyen morcona medve, vagy csak épp rossz pillanatában kaptam el. Charmie, Charmie! Te és az időzítés...Már nagyon kellemetlenül éreztem magam, mert életemben ennyiszer nem utasítottak még vissza, de mégis úgy nyomultam, mint valami agyatlan kirakatbarbi, aki nem fogja fel a NEM szó jelentését. Mikor az arcomba röhögött és közölte, hogy nem tud komolyan venni, annak ellenére, hogy én minden egyes szavamat komolyan gondoltam, elpattant a cérna. De legalább választ kaptam arra a gondolati síkon feltett kérdésemre, miszerint tud e mosolyogni. Nemhogy mosolyogni, de röhögőgörcsöt kapni is tud. Végülis olyan szórakoztatónak találta a komolyságomat, hogy fontolóra vette az ajánlatomat és elmentünk a közeli burgerezőbe. Mikor közöltem vele, hogy bizony le kell parkolnia a motorját, ami szerintem evidens minden normális ember számára, mert táncsak nem tolja be a kajáldába, akkor kaptam még egy fenyegetést is. Az egekig szökött a szemöldököm. Most ez komoly??? Azon már meg sem lepődtem, hogy még neve is van a kétkerekű csodajárgánynak, viszont nem tetszett a bunkó stílusa. Még mindig olyan ellenséges volt. Miért is vesződsz még vele Charmie? Talán mert kihívásnak éreztem a srácot. Kihívás volt kicsit megpuhítani. És fene essen belém, de szerettem a kihívásokat.
-  Nyugi, ebben a városban több az eltűnés és a gyilkosság, mint a rablás. Nem lesz baja a...barátnődnek. - válaszoltam egy kicsit gúnyolódva. Ha már ilyen tahó, akkor nekem is kijár, hogy viszonozzam kicsit a "kedvességét". Már bent ültem a kajáldában és fejben összeállítottam a vacsimat, miközben vártam, hogy leparkolja Lolitát. Öt perc múlva azért ránéztem a mobilom kijelzőjére, majd az ajtó felé pislantottam. Már kezdtem azt hinni, hogy felültetett és sunyi módon már a szerelmén száguld valamerre, minél messzebb tőlem, mikoris kivágódott az ajtó és megjelent a szélesvállú nyakigláb Jasper. Mindenki jól megbámulta őt, mert valljuk be, eléggé feltűnő jelenség volt. Az egyik nőnek még a saláta is kiesett a szájából, miközben elhaladt előtte Jasper. Szemérmetlenül megbámulta morcona maci hátsó felét és elégedett mosoly költözött ajkaira. Még szerencse, hogy nem voltam gondolatolvasó, lehet, hogy keresztet vetettem volna és elmondtam volna egy miatyánkot is, ha hallottam volna a gondolatait. Bár ígyis sejtettem, miféle perverzségekre gondolhatott a sráccal kapcsolatban, mert az egész kiült az arcára. Persze, mikor a barátja visszatért a mosdóból, már nem bámulta olyan feltűnően. Addigra már Mr Morcogó Medve uraság is az asztalomhoz ért és lazán lehuppant a velem szemben lévő helyre. Megjegyzésére csak megforgattam a szemeimet.
- Rólad is sok mindent el lehetne hinni, gondolom. De igyekszem nem skatulyába zárni az embereket. Bár tény, hogy a fánkot is szeretem, de most kiadósabb kajára vágyom, olyan éhes vagyok. - mosolyodtam el, majd néztem, ahogy elmerült az étlapban és szinte már láttam a feje felett megjelenni a sok kérdőjelet. Aki először jár az étteremben, annak nehéz kiigazodni a sokféle választékon. Már éppen megszólaltam volna, hogy segítsek neki eligazodni a menün, mikor megkérdezte, mit fogok enni.
- A grillezett csirkés-baconos burgert olvasztott monterey jack sajttal, gombával, salátával, paradicsommal és csemege uborkával. Köretnek pedig szalmakrumplit. Isteni ez az összeállítás, de ha te jobban preferálod a marhát, akkor...- pillantottam bele az étalpba - ....a dupla bbq toronyburgert javaslom. Szerintem az ízlene neked. És olyan zöldségeket meg sajtot kérsz bele, amilyet szeretnél. - feleltem neki, majd összecsaptam magam előtt a menüsort. Miután eldöntöttük, hogy mit együnk, kijött a pincérfiú és felvette a rendelésünket. Én egy jó nagy pohár almalevet kértem a kajám mellé. Míg vártunk, néha Jasperre tévedt a tekintetem, néha pedig kinéztem az ablakon. Aztán eszembe jutott, hogy elfelejtettem szólni anyunak, hogy ma később megyek haza. Elő is vettem a mobilomat. Közben a pincér kihozta a kért italokat és lerakta elénk. Kedvesen megköszöntem neki, majd Jasperre pislantottam.
- Bocsi, el kell intéznem egy gyors hívást! - törtem meg a kettőnk közt beállt csendet, majd tárcsáztam anyu számát. Sebtében összeszedtem a gondolataimat, hogy mit adjak be neki.
- Szia Anyu! Csak szólni akartam, hogy ma nem vacsizom otthon, mert az egyik...évfolyamtársammal kajálok a Homemade-ben. Fotóórán....páros feladatot kaptunk és most beszéljük meg a részleteket. Igen, igen, utána megyek haza. Okés. Szeretlek, szia! - azzal gyorsan ki is nyomtam a telót és kifújtam a levegőt, majd belekortyoltam az almalevembe. Úgy éreztem, hogy kiszáradt a szám a füllentésben. Nem szerettem hazudozni a szüleimnek, de azt mégsem mondhattam nekik, hogy egy rosszarcú idegen bőrdzsekis tetkós kétajtós szekrénnyel vacsizom éppen, akit csak kábé fél órája ismertem meg és aki nem éppen egy gentleman velem szemben. Lehet, apu szívinfrktust kapna. Én meg szobafogságot. Cher eltűnése óta titkolózom előttük. És tudom, hogy ez nem jó, de szükséges. Odébb toltam a mobilomat, majd ismét Jasperre sandítottam. Közben a pincér kihozta a kaját és az evőeszközöket. Mikor az illatos burger a szemem elé került, összefolyt a nyál a számban.
- Jó étvágyat! - mondtam nyakiglábnak csillogó szemekkel, majd nekiálltam eltüntetni az ételt a tányéromról. Nem tudtam rendesen hamburgert enni két kézzel meg a szájammal harapva, mert túl kicsi volt a szám, a burger meg túl nagy és mindig összesajtoztam, ketchupoztam magam meg folyton minden kiesett a tányérra. Gusztustalan meg mégsem akartam lenni, így már egy jó ideje késsel meg villával eszem az ilyen kaját. Nyomtam egy kis ketchupot meg majonézt a sült krumplimhoz. Jóízűen ettük a kajánkat, közben azon gondolkodtam, hogyan vegyem rá, hogy végleg rábólintson a fotózásra. Talán így, hogy már nem üres a gyomra, kicsit jobb lett a kedve.
- Na hogy ízlik? - tettem végül fel egy tök egyszerű kérdést. Kezdetnek nem rossz. Aztán megláttam, hogy ketchupos lett a szája széle.
- Öhhhm...Jasper....ketchupos lettél itt. - mutattam a szám sarkába, de ahogy minden ember, ő is persze a másik oldalt törölte meg a száját. Soha senki sem jegyzi meg, hogy ami nekem bal oldalon  van, azt ők jobb oldalon látják, ezért mindig tükörképesen kell értelmezni a dolgokat. Inkább fogtam egy szalvétát, átnyúltam az asztal felett és óvatosan letöröltem a ketchupos oldalát. Aztán ahogy belenéztem a mélyen ülő, sötétbarna szempárba, rájöttem, hogy talán kissé túlzásba estem és azonnal visszahúztam a kezeim és visszaültem a helyemre.
- Öhmmmm...Bocsi. Nem szándékos volt. Vagyis nah...Sajnálom. - leraktam a szalvétát, majd lehajtottam a fejem és a hamburgeremet bámultam, miközben ismét enni kezdtem. Közben éreztem, hogy az arcomra pír szökik. Mi van, ha van barátnője, aki éppen errefelé mászkál?? Benéz az üvegen keresztül és azt látja, hogy egy pinky lány simogatja a barátja szája szélét egy szalvétával??? Akkor neked biztos annyi lenne Charmie, egy szál hajad nem maradna és még ingyen sminket is kapnál a szemeidre. Nem tudom miért, de emellé a srác mellé valami amazont tudtam elképzelni. Minimum egy Xénát. Vagy legalábbis valami latex szerkós vadmacskát.
- Van barátnőd? Nem szeretném, hogy félreértse ezt az egészet vagy ilyesmi. Érted. - kérdeztem meg tőle, miközben égővörös arccal pillantottam fel rá ismét.  

Music: Wolves ✗ Akkor neki szaladok jó erősen *.*

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Feb. 14.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Hunter


Csüt. Márc. 29, 2018 3:14 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt



charmie & jasper
you want me to do what?!

Már szinte hallottam Drake hangját a fejemben, ahogy azt hajkurássza, hogy nálam bénább vadásszal még nem találkozott. Meg hogy egy colos vadbarom vagyok, aki hagyja, hogy valami random kiscsaj ide-oda ráncigálja a városban és fotózgassa. Ahelyett, hogy dolgoznék és azt tenném, amihez értek. De mégis miért tettem volna, amikor semmi jelét nem láttam egyelőre a természetfelettieknek? Azon kívül, hogy egy vadásszal beszéltem, semmi figyelemre méltó nem történt, tehát persze, hogy addig olyan dolgokkal foglalkoztam, amikkel egy normális ember szokott.
Mondjuk az a legkevésbé se volt hétköznapi, hogy egy vadidegen pont engem akart lefényképezni, amikor nem éreztem magam kamera elé valónak. Mármint nem volt gondom a fejemmel, az alkatommal pláne, de akkor is... Majd pont egy ilyen komor tekintet hiányzik a Vogue címlapjáról. Bár Csipkebogyót még ez se riasztotta vissza, neki pontosan ez kellett a hülye fotósorozatához. Micsoda véletlen...
Engem pedig a fura viselkedése nem tudott elüldözni a burger gondolatától, úgyhogy vele tartottam a Handmade-be. Gondoltam miért ne, ha már jobb dolgom úgysincs... Legalább kajálhattam egy jót. Még a folyamatos agysejt rombolás se vette el a kedvemet ettől.
Eltűnés, gyilkosság... Ahem, tehát jó helyre jöttem. Tudtam én, hogy nem hiába Beacon Hills fele vezetett az utam! Persze minderre külső szemmel nézve egyáltalán nem reagálok. Mintha olyan természetes lenne, hogy mindenütt sokan tűnnek el.
- Ezt most meg se hallottam. - fűztem hozzá a barátnős beszóláshoz. A csajok sose tudják megérteni az ilyesmit, folyton azt hiszik, hogy bele vagyok zúgva a motoromba. Ennél nagyobb faszságot nem is feltételezhetnének, esküszöm... Nyilván vigyázok Lolára, féltem, mert nem két dollárba került, fenntartani egy ilyen monstrumot pláne nem olcsó. És amúgy is... A motorosok mind ilyenek. Ezt a kívülállók soha nem fogják fel ép ésszel.
Miután alaposan lerögzítettem Lolát, nagy nehezen bevonszoltam magam a kajáldába. Ahogy sejtettem, elég sok szem rám tapadt, voltak rosszalló pillantások, meg néhány egészen más is. A másik nemből akadtak páran, akik minden gondolatukat kifejező arccal bámultak végig rajtam, persze nem mintha érdekelt volna. Nem győzöm hajtogatni, hogy azoknak az időknek vége. Már kicsit taszítottak is a könnyűvérű nők, ezért nem is szenteltem nekik figyelmet, egy pillanatra se néztem rájuk. Csak Csodacsibe asztalára koncentráltam, amihez le is huppantam, mielőtt még bárki hozzám szólhatott volna.
- Mindenkiben ott van az előítélet, úgyhogy nem zavar. Higgy rólam, amit akarsz. - tettem hozzá - Szuper, legalább te nem fogsz egész végig azon hisztizni, hogy itt mindenben túl sok a kalória. - forgattam a szememet. Egyszer kellett egy ilyen csajt elviselnem... Elég is volt egy életre. Utáltam, amikor a lányok ilyenek miatt balhéztak, és úgy vigyáztak a cérnavékony combocskáikra, mint apácák a szüzességükre.
Végre rátértünk a legkellemesebb témára - kaja. Oké, egyre inkább úgy tűnhettem, mint aki csak a motorjának és a zabálásnak él, pedig valójában közel sem így volt. Egyszerűen éhes voltam és untam magam. Attól a hatalmas kavalkádtól, amit a foltocska felsorolt nekem, összefolyt a nyál a számban, a gyomrom pedig sikítozni kezdett, hogy azonnal kerítsek valami ehetőt, mielőtt összecsomózza magát ott helyben.
- Hát, te vagy itt a szakértő, úgyhogy akkor legyen az. - feleltem egyetértő bólintással. Nem sokkal később pedig ki is ért a pincér, úgyhogy lebombáztuk a végeláthatatlan rendelésünkkel. Toronyburger... Jézus gyere le! Ráadásul az a mittudoménmianeve sajt, amit kinéztem hozzá... Agyam elszáll a gondolattól. Mindehhez egy jó adag Fantát kértem, mert az volt az egyetlen az itallapon, amitől nem kaptam frászt. Kóla? Gusztustalan. Almalé? Mi ez, valami babazsúr? Sprite? Hagyjuk, feladom.
A kínos csendet végül Pinkike törte meg. Előkapta a mobilját, én meg csak egy vállvonással nyugtáztam, hogy felőlem akár körbefuthatja az éttermet is, ha épp ahhoz van kedve. Engem aztán nem zavart, nem voltam egy illemmániás, aki még azért is beszólt volna, hogy nem egyenes háttal ült az asztalnál.
Tekintetemet akkor kaptam fel, mikor meghallottam az „anyu” szót. Na ne már... Ugyan most visszafogtam magam, hogy ne röhögjek fel itt mindenki előtt, egy mosolyféle mégis a szám szélére költözött. Tényleg egy babazsúron éreztem magam, és ezt egészen szórakoztatónak találtam. Tehát őt még számon kérik otthon? Aranyos...
Mikor letette a telefont, csak fejet csóválva dőltem hátra, a halvány mosolyom még mindig nem akart lekonyulni.
- Szóval évfolyamtárs, mi? - vontam fel a szemöldökömet. Nagyon élveztem, hogy miattam kamuznia kellett az otthoniaknak. Azon viszont meg se lepődtem volna, ha végül kiderült volna, hogy nem is hazudott. Hiszen tudtommal csak egy gimi van Beacon Hillsben, és mivel Csodacsibe látszólag hozzám hasonló korú volt, talán tényleg egy évfolyamra kerültem volna vele. De ebbe bele se akartam gondolni inkább... Egyelőre nem tudtam hova tenni a lányt, egyszerre volt idegesítő és mélyen legbelül jófej. Nagyon mélyen...
A következő pillanatban már el is feledkeztem a korábbi gondolatmenetemről, mivel végre kihozták a kajánkat. Ha van Isten...
- Velbekomme! - feleltem, bevetve az egyetlen szót, ami megmaradt a dán nyelvből. Sok ehhez hasonló lehetetlenséget tanultunk az árészosokkal, de a legtöbb nyelvet csak alapszinten ismertük. Többnyire a népszerűbbeket kellett tudnunk, mint a francia, latin, satöbbi. Kár, hogy ezeknek a háromnegyede kiment a fejemből.
Valami csoda folytán képes voltam úgy nekilátni az elém pakolt toronynak, hogy közben ne nézzek ki úgy, mint egy disznó. Ha már nyilvános helyen voltunk, nem akartam rossz benyomást kelteni, úgyhogy azért odafigyeltem magamra. De talán nem annyira, mint kellett volna, ugyanis amikor épp válaszoltam volna két falat között, Csipkerózsika felhívta a figyelmemet a szám szélén éktelenkedő ketchupra.
- Heh? - persze a kéz-szem koordinációm cserbenhagyott, úgyhogy rossz oldalt kezdtem magam törölgetni. Pedig tudtam jól, hogy ilyenkor mindig fordítva kell értelmeznem a mutogatást... Így tehát Pacácska vette át az irányítást, egy szalvétával megtörölgetett, mintha az anyám lett volna.
Egy pillanat erejéig kölyöknek éreztem magam, aki egyedül nem boldogulna a nagyvilágban. Ezt pedig homlokráncolással fejeztem ki, de nem mintha ezért balhézni akartam volna.
- Kösz. - szólaltam meg halkan. Nem voltam zavarban, de azért érdekesen éreztem magam... Hogy pozitív, vagy negatív értelemben e, azt még nem tudtam eldönteni.
Tekintetem összeszűkült kissé, amikor elkezdett mentegetőzni. Most ebben mi volt sajnálnivaló?
- Ugyan mit? Hogy letörölted rólam a ketchupot? - értetlenkedtem. Semmi értelmét nem láttam a bocsánatkérésének. - Hihetetlen vagy... - tettem hozzá. Még mindig nem tudtam hova tenni ezt a csajt.
Egy darabig csak csendben folytattuk a dolgunkat, de ekkor ismét jött egy érdekes fordulat, amire nem igazán számítottam. És még ezt a kérdést is úgy tette fel, hogy közben vörösebb volt, mint egy paradicsom.
- Csak nem félsz, hogy megkeres és elgyepál, amiért együtt kajálunk? - pillantottam rá, egy elégedett mosollyal. Volt egy érzésem, hogy mellém nem valami szende szűzikét képzelt el, aki csak úgy elnézett volna ilyesmit nekem. - A helyedben mostantól vigyáznék, hogy kivel állok szóba. - húztam az agyát még egy kicsit.
A burgerem lassan eltünedezett közben, úgyhogy miután a szalvéta szolgálatait igénybe vettem, a poharamért nyúltam.
- Amúgy ne parázz, nincs senkim. - feleltem végül őszintén, majd leöblítettem a burger után maradt ízt a Fantával. Nem volt sok kedvem a nem létező kapcsolataimról beszélgetni, vagy bármi másról a múltammal kapcsolatban.
Inkább vissza se kérdeztem, hogy Csodacsibét várja e otthon valami szőke herceg fehér lovon. Ha volt is valakije, nem okozott volna gondot. Abban a pillanatban, hogy jött volna balhézni, elpöcköltem volna Kanadáig... Nekem senki ne hisztériázzon feleslegesen.

doubt × 1174 × egyből gondoltam xdd  × @



underneath it all, we're just savages

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Jan. 29.

Tartózkodási hely :
❀ Beacon Hills ❀

Foglalkozás :
❀ Tanuló, hobbifotós, író ❀


Kedd Ápr. 03, 2018 8:28 pm
ember: erőtlen személy, köztünk mégis a legerősebb



Jasper & Charmie

Ahhoz képest, hogy egy fél órával ezelőtt még majdnem megsiratott, nem volt olyan kimondottan rossz a helyzet. Nem egy túl kedves srácot fogtam ki, de azért olyan borzalmas sem volt. Voltak aranyos pillanatai. Például mikor elveszett a menüben. Vagy, amikor ketchupos lett a szája széle. Még beszélgetni is tudtunk. Úgy ahogy.
- Én nem hiszek addig semmit sem rólad, míg meg nem ismertelek. Nem minden a külső. Lehet, hogy a kemény szerelés egy érző szívet takar. Vagy az is lehet, hogy csak szimplán jófej is tudsz lenni. - feleltem neki, mikor azzal jött, hogy higgyek róla, amit csak akarok. Igaz, hogy egy bunkó vadmotorosnak tűnt, de engem nem úgy neveltek, hogy az emberek külsejéről ítélkezzek. Engem is sokan nézhetnek egy pasztellimádó hippinek, pedig több vagyok, mint egy rózsaszín hajzuhatag.
- Bizony, bizony. Én merek élni. És enni is. - jegyeztem meg a hisztizős kijelentésére. Végül azt rendelte, amit javasoltam neki, mire hatalmas mosoly költözött a két orcámra. Aztán a nagy mosolygás közepette elfelejtettem, hogy fel kéne hívni anyut. Miután füllentettem neki egy sort és hatalmas sóhajjal leraktam a telót, Colos Kapitány elégedett arckifejezésével találtam szembe magam. Gondolom tetszhetett neki, hogy hazudtam a szüleimnek. Vagy csak jót mulatott azon, hogy nekem még hazudnom kell a szüleimnek. De ha tudná, hogy az apukám egy lelkész, akkor ő is megértené. Vagy nem.
- Öööö...Igen. Akár az is lehetnél. Nem tűnsz idősebbnek nálam. Tényleg. Suliba jársz még vagy már felsőbb iskolába? Még nem láttalak a sulinkban. Biztosan észrevettelek volna. - érdeklődtem tőle két falat között. Aztán én szerencsecsomag, aki mindig mindenkivel törődik a közvetlen környezetében, automatikusan letöröltem egy ketchup foltot a szája széléről egy szalvétával, amit meg is köszönt, de a reakciójából nem tudtam eldönteni, hogy most haragszik vagy csak meglepődött. Vagy minek szűkítette össze a szemeit kis kínaira. Ezért szokásomhoz híven magyarázkodni kezdtem, mire bekérdezte, hogy egy kis ketchup miatt?
- Hát igen, a ketchup miatt. Van, aki nem szereti, ha idegenek hozzáérnek vagy törölgetik itt-ott, vagy simogatják vagy bármi. - na jóóóó Charmie, ez már elég hülyén hangzik így a vége fele, szóval állj le!!!! Inkább visszatértem a burgeremhez, mert megkaptam, hogy hihetetlen vagyok. Néha én is úgy érzem. Aztán eszembe jutott a barátnő téma. Nem akartam kórházba kerülni egy féltékeny bandakirálynő miatt, ezért inkább rákérdeztem, hogy tudjam, máskor, ha random rámjön a gondoskodó roham, törjem le a kezem avagy megteszi más. A barátnő. Egy eltévedt ketchup miatt. Vagy valami más, hasonló kis semmiség miatt. Jasper, mintha olvasott volna a gondolataimban, mert rákérdezett, nem e attól félek, hogy meg leszek tépve.
- Hát pedig de. Ha a barátnőd is olyan karakán, mint amilyen te vagy pasiban, akkor nekem annyi lenne. Látod, nem igazán vagyok erős, meg nem is kenyerem az erőszak. - feleltem a kérdésére, de az elégedett vigyorát elnézve összevontam a szemöldökeimet.
- Hékás! Ez nem vicces! Nem akarok kórházba kerülni! - mondtam, miközben az ajkaim lebiggyedtek és morcosan tovább ettem a burgeremet. Én még csak a felénél tartottam, mikor az ő tányérja már üres volt. Húha, ez a srác aztán tud ám enni. Mondjuk mindene olyan nagy. A magassága, a tenyere, amivel a burgert felkapta, a szája, amivel akkorát harapott, hogy csak pislogtam. Neki egy falat, az nekem minimuk 2, ha nem 3. Miután elpusztította a burgerét, közölte velem, hogy igazából nincs is barátnője. Itt hülyített, én meg azon paráztam, nehogy az egyik utcasarkon elkapjon valami latex harisnyás amazon, hogy kérdőre vonjon??? Most én kezdtem el szűkítgetni a szemeimet mélyen a szemeibe nézve. Szuggeráltam, fókuszáltam és azt üzentem, jobb ha most nem piszkálsz még jobban fel, bár nem mintha bármit is tudtam volna tenni azon kívül, hogy lehűtöm az elégedettségét a hideg almalevemmel úgy, hogy a nyakába öntöm. De nem. Jól nevelt kislány voltam. És igyekeztem lehiggadni.
- Legalább most már tudom, hogy nem vár senki az egyik sötét sikátorban, hogy kérdőre vonjon. - feleltem két falat között szemforgatva, majd én is befejeztem a burgeremet. Alig bírtam megenni, pedig az enyém jóval kisebb volt, mint Colos Kapitányé. Közben kint eleredt az eső. Mit eleredt, úgy szakadt, hogy nem lehetett keresztül látni rajta, mintha dézsából öntötték volna. Az ablaküvegre esett a pillantésom, ahonnan ömlött lefele a vízfolyam, majd Jasper arcára néztem és bekaptam a szívószálam. Azon gondolkodtam az almalevemet szürcsölgetve, hogy vajon mikor fog agyvérzést kapni a srác, hogy az eső kint mossa a barátnőjét, Lolát.
- Remélem, hogy ízlett a burger. Na de beszéljünk az üzletről, ha már itt ragadtunk. - szólaltam meg, miután felszürcsöltem a maradék almalevet is. Így, hogy mindkettőnk pocija tele volt, talán már jobban oda tudtunk figyelni másra is. Félretettem a poharat, majd nagykomolyan ránéztem, mintha komoly üzletkötés folyna két maffiás között.
- Mik a feltételeid vagy kikötéseid az üzlettel kapcsolatban? Remélem elfogadod. Szeretném, hogy elfogadd. Nem fogod megbánni, erről gondoskodom! - mondtam neki nagykomolyan, mint valami tárgyaláson. Ezután szokott jönni a ha kezdetű mondat a maffiafilmekben és a durvábbnál durvább fenyegetések, például ólommal bélelve beleeresztik a folyóba, ha nem fogadja el az ajánlatot és hasonlók, de mi ugye nem voltunk a maffia és amúgyis elég nevetséges lett volna a nálam minimum kétszer nagyobb srácot fenyegetnem. Mára egy röhögőgörcs éppen elég volt az egomnak.

Music: Wolves ✗ Remélem, megfelel. xD

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Feb. 14.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Hunter


Szomb. Ápr. 21, 2018 11:07 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt



charmie & jasper
you want me to do what?!

A helyzet az, hogy egyáltalán nem voltam hozzászokva az ilyesmihez. Se a normális beszélgetésekhez, se ahhoz, hogy valaki más társaságában töltsem a délutánt és emberi dolgokat csináljak. Ez valahol bosszantott, viszont részben örültem neki, még ha ennek az ellenkezőjét mutattam is. Persze minden ellenszenves arckifejezésem vagy mozdulatom ellenére a velem szemben üldögélő lány nem adta fel, sőt... Még csak el sem ítélt, pedig nem voltam túl kedves vele. És hiába is tagadtam volna, a bennem lappangó tinédzser srácnak ez rohadtul tetszett. Utáltam ezt a részemet, folyton csak akadályozott a melóban, kavarta a szart és hülye érzéseket keltett bennem. Ott a burgerezőben is szidtam a kis köcsögöt, mert egyedül miatta voltam képes belemenni Csipkerózsika ajánlatába. Bezzeg az Árészos vadász... Már rég elhúzta volna a csíkot.
- Vagy egy pszichopata állat, aki éjjelente szűzlányokat rabol el és áldoz fel az ördögnek. - vágtam rá komoly hangnemben, mintha ez is simán benne lenne a pakliban. Benne is volt, hiszen a helyemen akárki más is ülhetett volna.
Persze megint csak viccelni próbáltam... Jasper, sose próbálkozz olyannal, amiről tudod, hogy úgyse megy. Ne tegyél feleslegesen kárt a környezetedben a szar poénjaiddal.
- Még szerencse. Nem nagyon van kedvem megint összeveszni valakivel. - ha hisztizni kezdett volna, a harmadik világháborút robbantotta volna ki a kajáldában. Mindig is utáltam a kispicsákat, akik sikítozva menekültek egy darab csoki elől.
Láthatóan jó kedvre derítettem Csodacsibét, miután azt rendeltem, amit ő ajánlott. Úgy tettem, mintha nem vettem volna észre, de... Azért nem voltam vak.
Aztán jött az a kis telefonálás, amire akaratlanul is elmosolyodtam. Nemrég találkoztunk először, de már hazudnia kellett miattam. Szép kis barátság kezdete...
Feljött a suli téma. Egyike azoknak, amikről utáltam beszélni, mert állandóan csak kamuznom kellett. Már untam a „magántanuló vagyok, mert sokat utazom” maszlagot, pedig még nem kellett sokszor előadnom. Amióta kikerültem a programból, jó párszor belefutottam ezzel kapcsolatos kérdésekbe, így mára már ki tudnak kergetni a világból az ilyesmivel.
- Eddig magántanuló voltam. - kezdtem bele a szokásos szövegbe - De ezt az évet már a gimiben fogom befejezni. - hangomban hallani lehetett, hogy nem voltam túlzottan oda az ötletért. Oké, annak a vadásznak igaza volt és kellett az alibi, de... A fenébe is, marhára nem volt kedvem szembenézni a tinik mindennapos problémáival. Dolgozatok, klikkesedés, a végzős bál... Ó, hogy oda ne rohanjak! Már hallottam is a fejemben, ahogy valami hülye kiscsaj nyaggat telefonon, hogy „Jasper, ugye mályvaszínű nyakkendőt vettél? Mert csak az illik a csini rucikámhoz és a műkörmömhöz!” Nem, én ezt tuti nem fogom végigcsinálni!
Végül gondolataimat a ketchup-akció szakította félbe - igazság szerint nem is bántam, így is rémálmaim lesznek a bál miatt.
- Hát ha te mondod... Engem aztán nem zavar. - nyilván nem rossz szándékkal tette, így egyáltalán nem volt okom haragudni. Szegény csaj, folyton azt hiszi, hogy mindenért bocsánatot kell kérnie.
A következő téma szintén érdekes érzéseket keltett bennem. Barátnő. Milyen is az, ha van valakim? Honnan is tudhatnám, az eddigi életem nagy részét egy vadászképző programon töltöttem, ahol aztán csajozni szinte semmi esélyem nem volt. Istenigazából nem is akartam, nekem csak és kizárólag a végeredmény lebegett a szemeim előtt. Ha nem lett volna Brett, a mai napig nem tudnám, hogy kell egy csajt az ujjaim köré csavarni. Ő bezzeg foglalkozott ezzel, és magával is rántott, hogy semmiképp se maradjak ki a jóból.
Végül csak úgy kalandvágyból beadtam Pacácskának, hogy innentől óvatosnak kell lennie, mert a csajom bármelyik sarkon befordulhat, hogy ellássa a baját. Ő pedig szépen bedőlt neki, amit nagyon szórakoztatónak találtam. Túlságosan ártatlan lány volt, hogy egy magamfajta vadásszal szóba álljon. Egy magamfajta gyilkossal, ha úgy tetszik. Ő túl tiszta volt, én meg túl mocskos. Minden tipikus tiniregény így kezdődik, bár itt románcnak esélyét se láttam. Nem voltam az a szerelmes, csöpögős, rózsaszín ködös típus, ő pedig egyáltalán nem tűnt olyannak, aki hajlandó lett volna engem hosszútávon elviselni. Legalább is nem abban az értelemben, ahogy az ilyen sztorikban szokott lenni.
Na, na, na. Nagyon eltértünk a témától.
- Nyugi, max csak attól kell félned, hogy néha könnyen elfogy a türelmem. - feleltem jókedvűen.
Ha már itt ragadtunk... Először nem értettem, mire mondta, úgyhogy nem is nagyon foglalkoztam ezzel a kijelentésével.
- Mindenképp meg fogom bánni. - mormogtam - De ha neked ez ennyire fontos, akkor vállalom, csak... Az ésszerűség határain belül maradjunk. Nem fogok magamból hülyét csinálni senki kedvéért. - tettem hozzá elkomolyodva - És ha azt mondom valamire, hogy nem, akkor az nem és kész. - megkaptam már, hogy kissé irányításmániás vagyok. Az tény, hogy szerettem, ha a dolgok úgy mentek, ahogy én akartam...
- Más nincs, egyelőre. Majd szólok, ha eszembe jut még vala... - nem tudtam befejezni, ugyanis kinéztem az ablakon, és egy hatalmas vízzuhataggal találtam szembe magamat. Szóval így értette, hogy itt ragadtunk! Pillanatok alatt leesett, hogy a parkoló nem fedett, és az egyetlen dolog, amihez igazán ragaszkodtam, odakint ázott. - Picsába! - csattantam fel, majd egy szempillantás alatt kiviharzottam a kajáldából, telefont, Csipkerózsikát, mindent hátrahagyva. Csak arra tudtam gondolni, hogy azonnal le kell takarnom Lolát, mielőtt az eső nagy kárt tenne benne. Ha tönkrement benne valami...
Szerencsére a biztonság kedvéért magamnál tartottam a motorponyvát, összehajtogatva amúgy is simán elfért akárhol. Szitkozódva fedtem be vele a motort, de egyelőre nem mertem leellenőrizni, hogy minden rendben van e vele. Csak letakartam, megigazítottam rajta, amit kellett, aztán mély levegőt véve indultam vissza a kajáldába.
Kaptam pár érdekes pillantást, a nők részéről természetesen ismét csak nyálcsorgatás volt a reakció. Nekik még szarrá ázva is csodás látványt nyújtottam, sőt... Talán ez még jobban meg is ragadta a figyelmüket.
- Egy szót se. - kezdtem bele, mikor odaértem Csodacsibéhez. Reméltem, hogy nem fog ott helyben kiröhögni... Így is eléggé felbaszta az agyamat ez az időjárás.

desperado × 938 × bocsánat a késésért :c  × @



underneath it all, we're just savages

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése





Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
 
Charmaine & Jasper - Seriously?
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Belváros-
Ugrás: