• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 51 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
3
Ember
8
Diclonius
0
Daimon
1
Hellhound
1
Vadász
10
Hibrid
5
Incubus
1
Kitsune
4
Vámpír
4
Warlock
6
Wendigo
4
Vérjaguár
4
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.




Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 2 Bots

Nincs


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
  Ügyeletes seggfej






 :: Characters :: Kitsune




avatar


: :


Join date :
2018. Feb. 20.

Tartózkodási hely :
× BH

Foglalkozás :
× agent


Kedd Feb. 20, 2018 6:50 pm
kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet



Nathaniel Shepard
Csak egy pokol van. Az, amiben mi élünk most.
Becenév: Nate, Nathan, Shepard ügynök, Seggfej, Faszkalap és lehetne végtelenbe sorolni a listát. Válassz egyet!
születési hely: Washington DC
kor: 29
Nemi identitás: Heteroszexuális. Nők minden mennyiségben, 1,2,3… inkább csöndben maradok most azt hiszem!
faj: Levegő kitsune
play by: Nick Bateman karakter: saját

Van egy pszichológiai jelentés az FBI-nál rólam, átadnám szívesen, de per pillanat kirendeltek járőrnek… Hol is kezdjem? Mármint persze én, de külső-belső? Mire  vagy kíváncsi, olvasó? Mármint tudjuk, hogy mire vagy kíváncsi, de azt a szomszéd szobában részletezném. Kezdjük a fizikai megtestesülésemmel: 192 centis, megtermett, edzett, mezomorf, 46-os lábú hímegyed lennék kávébarna, sötét hajjal, barna szemekkel, amik néha furán narancssárgásak, és valamikor hajlandó vagyok megborotválkozni, valamikor meg nem. Hogy egy bölcs embert idézzek: a lustálkodás az ember aktív állapota.
Öltözködés szempontjából egyenruhában kell járkálnom, de amúgy eléggé változatos az ízlésem. Oké, női ruhát azért még nem vettem fel, vagy legalábbis annyira részeg lehettem, hogy erre nem emlékszem.
Belsőre… Nos, van szívem, májam, tüdőm, beleim, tudtommal az egészségügyi állapotom teljesen rendben van, sőt elég jó, hála a származásomnak.
Jellemre? „Semmi sem tökéletes, belőlem is hiányzik a hiba”? Oké, oké, árnyaltabban, értem én. Azt hiszem, nem vagyok megáldva pszichopata hajlamokkal, nem mondom, a türelmem nem véges, és néha el tud gurulni a gyógyszerem, de azt hiszem, tisztességes emberi életet élek még ha kártyázok is erősen. Mindig szórakozott, mosolygós, beszédes egyén voltam, tipikus extrovelrtált személyiség, aki tud csapatban dolgozni, azonban nem is az a vezéregyéniség. Mivel eléggé improvizálom az életemet, nem tudom, holnap mi történhet velem, így tervezni nem szoktam, ezáltal vezetni sem vagyok képes jól, hogy megszabjam valakinek, ezt csináld, mert lehet, két óra múlva már mást kell. Független, lojális, saját elveihez makacs ügynök voltam, vagyis per pillanat rendőrtiszt vagyok… Figy, nem én leszek az, aki a sarokból várja, hogy leszúrjon. Max azért követek embereket, hogy végezzem a dolgomat (kivéve ha jó nő vagy, akkor a számodért loholok), mégis csak rendőr-ügynök vagyok, megáldva egy jó nagy adag önbizalommal, tehetséggel. És bármennyire is nem úgy tűnik, még lelkiismeretem is van. Ezt add össze?!
Regényt lehetne rólam írni, de ezt hagyjuk, fussunk össze!
meet me halfway

Marianne Shepard – édesanya
- Nathaniel! – jött az ördögi hang a konyhából. Anyám maga volt a tündér és a pokolfajzat kettős megtestesülése. Valamikor a világ anya címére emeltem volna, míg máskor meg inkább elslisszoltam a hátsó kijáraton, hogy sárkánytüze nehogy utolérhessen. Erre sokszor volt példa, és sokszor kapott el. Kapcsolatunk nem volt valami zökkenőmentes, jobban hasonlított inkább egy koszinusz-görbére, fenn és lenn – mindig. Ami, én szerintem abból fakadt, hogy apámra ütöttem belülről, tőle csak a megjelenésemet kölcsönöztem. Meseszép nő volt, főképp régikori képeken, ha nem az anyám lenne, tuti felszedtem volna! Dús, barna hajkorona, széles mosoly, világosbarna, röntgen szempár. Volt mivel apámat ujja köré csavarni! – Fel ne menj! Miért van az, hogy Hespera engem hív fel, hogy biztos legyen abba, nem mentél el kártyázni?
Kiváló, már témánál is vagyunk! Megdermedtem a lépcsőfordulóban döbbenten. Na álljon meg a menet! A nejem anyámnál kémked utánam? Le sem tagadhatná, hogy egy ügynök felesége…
- Mert Hesp annyira nem bízik bennem, hogy még veled nyomoztat. Érdemli ezt egy ügynök, aki a hazáért küzd?!
- Te és a küzdelem nem illik egy mondatba! – jelent meg a konyhából kifordulva a házisárkány és elúszott előlem a lehetősége annak is, hogy ezt megúsztam. – Mégis hogy nézel ki? Véres ingbe mondtam, hogy ne lépd át a küszöböt!
- Jó, leveszem – kezdtem kigombolni gúnyos vigyorral. – Nem a te szemednek való látvány, te már csak apát nézheted.
- Várom a pillanatot, mikor végre felnősz és realizálod, hogy én pelenkáztalak gyerekként. – forgatott szemet. De ez volt az esély, és én már léptem is, ebédig meg sem közelítettem a konyha környékét. Mellesleg imádom anyámat, szeretnem kell, ha már az anyám… Viccet félretéve, néha hárpia, de viselhető. Így Shepard a Shepard.
- Jut eszembe anya, válni fogok! – Ez volt aznap az utolsó mondatom, mielőtt kiléptem volna a házból.

Bryan Shepard – édesapa
- Berger! Hadd ne vegyem elő az igazolványomat is! – üvöltöttem a ficsúr képébe, aki a 170 centit is alig ütötte meg és most kövér cseppek jelentek meg a homlokán.
-Nathaniel, értelek, de…
- Akkor most mondom – nyúltam a zsebembe és az okmánytartót nekidobtam. – FBI hatáskörrel akarom megnézni! Mi a fasz nem érthető?
Felsóhajtott szegény pára, és visszadobta az iratokat, miközben intett, hogy kövessem. Jéé, a munkámnak néha értelme is van. Fehér folyosón haladtunk, de én fel sem fogtam merre járunk, anyám szava visszhangzott a fülembe három napja – „Baleset volt…” – zokogta – „…senki sem tudja mi történt, csak apád… apádat ott találták. Meg…meghalt.” Mintha Thor csapott volna le az égből villám kíséretében. Igaz lenne? De otthon nem volt, nem láttam a mosolygós arcát, nem hallottam a dorgáló, mély hangját, nem éreztem cigarettájának émelyítő ködét. Teljesen más volt, mint az anyám. Könnyedén lépett túl a dolgokon, míg a számára fontos dolgokon egy karcolás nem esett. Ha igen, akkor viszont dühe mindent elpusztított. Mérnök volt, sosem akarta, hogy katonai pályát válasszak, de aztán ez sem érdekelte, míg leültem vele kártyázni, míg hazajöttem és nem kellett egy levélből értesülnie, hogy baleset miatt elhaláloztam.
Beléptünk egy kisebb terembe, ahol az asztalon egy letakart személy feküdt. Már most tudtam ki, nem kellett hozzá IQ. Itt lennél? Volt képed meghalni?! Mindenki életében van egy, ha nem több példakép, nekem egyike volt saját apám. Amihez hozzátenném, hogy szerintem tőle van ez a levegő birizgálós képességem, csakhogy erről senki nem beszélt velem, én pedig sosem hoztam, élveztem, hogy elütök a többiektől, főképp ha a suli átellenes folyosóján valakit könnyű szellővel gáncsoltam ki.
Mélyet szívtam a levegőből, ahogy a lepel mellé sétáltam, majd lehúztam mellkasig. Sok mindent vártam, de ezt nem! Mintha szétmarcangolták volna, bőre cafatokban, csontjai szilánkokban, még ha a boncnok próbálta menteni a menthetőt. És még attól féltél, engem pucolnak el előbb?! Dühös voltam és szomorú, életemben először nem tudtam semmit sem mondani, pedig ez nagy szó.
- Valami vad lehetett. Bryan rosszkor volt rossz helyen…
- Rakd össze a temetésig, anyámnak nem nézhet így ki. Beszélek a rendőrökkel, add ide a boncolási eredményeket!
Most nem kellett kétszer mondani, Berger máris ugrott. Kifújtam a bennem felgyülemlett levegőt, csakhogy mintha orkán támadt volna a szobában. Hupsz!

Amelia Shepard – húg
Az éjszakai hideg levegő megcsapott. Halvány lila fingom sem volt arról, hogy hány óra lehetett, dünnyögve csuklottam egyet. Sűrűn kezdtem el pislogni, miközben egy szál alsóban dideregtem. A kurva élet, ma nem volt szerencsém… Talpamat szúrta az érdes beton és a rajta megülő sok szemét, igazán nem kéne kipécéznem egy szilánkot, hogy ki tudja milyen vágást összeszedjek. Gondolataim ködösen kavarogtam agyam egy hátsó szegletében, miközben igyekeztem egyenesen vonalban járni, de valahogy mindig közzel került az a fal hozzám. Baszki, mióta mozognak a falak?! Még a végén az útra löknek ki!
Egy éjjel-nappalisban kötöttem ki, ahol egy sor hatalmas röhögés után a pénztáros hajlandó volt megáldani egy nyúzott, eléggé szűk egyenruhával. Úgy feszültem benne, mint bélben a töltött hús, fuh, vazze… Jobb volt, mint a semmi!
Hazafelé vettem az irányt, utcáról utcára, házról, házra, egészen egy térig. Nagy nevetés, sivítozás vette kezdetét valahol, de én örültem, hogy tudtam, hol vagyok. Egy vörös hajú, rövid szoknyás lány libbent ki az egyik sörözőből. Csinos darab volt a vékony lábaival, homokóra alakjával, egyszerű dzsekit viselt felül. Elhaladt mellettem.
- Várj – artikuláltam, vagy nagyon is igyekeztem kimondani, mire rám nézett. Mint akit telibe pofán öntöttek egy jég hideg vödör vízzel. – Mi a fasz? Húgi?!
Hasonló volt, mint én, bár ő talán többet örökölt anyából, de még így is apja lánya volt. Jól kijöttünk addig, míg én előadhattam, hogy a báty vagyok, aki megvédi a húgát, egészen addig, míg egyszer ágyékon nem tökölt. Én is szeretlek! Próbált túltenni rajtam, de hát ez a feladat lehetetlenség, és mikor ezzel szembesült, akkor javult meg újra a kapcsolatunk. Mézes-mázosan szidjuk egymást, mint részeges a rossz pálinkát. Igazán jó testvér, míg én elmentem tiszti képzőre, meg katona sulira, addig ő végig nyomta a jogot, nem egyszer segített ki. Ha a családban valami szent és sérthetetlen, az ő. A pasijainak nem apámtól kell félniük, hanem tőlem!
- Te mégis… mit keresel itt? Mi? Hogy? Tudod hány óra van egyáltalán?! Ittál? Mit csinálsz te itt? - kelt életre bennem a védelmező, ahogy máris mellé léptem, mintha semmi bajom sem lett volna, és átkaroltam, pedig kurvára billegett a világom.
- Fúj, Nate, bűzlesz és mi ez a hacuka?!
- Inkább azt áruld el, miért vagy te ilyen rövid szoknyában és vörös haj?! Nem kellett volna engedélyt kérned rá? Így nem nézhetsz ki, még…
- Nate, nem egy apáca vagyok és mellesleg, felnőttem már!
- Csak mert 2 hónapja múltál 21 az még az ég adta a virágon nem jelent semmit.
- Világon – javított ki. – Mennyit ittál? És hol a ruhád?
- Pasi van a dologban?!  - kerültem meg reflexből a kérdést és húztam volna, de majdnem lezakóztam a járdáról. – A picsába…
- Jól vagy? – hajolt hozzám.
- Még egyszer ilyen rövid szoknyát veszel fel és én leszek a személyes testőröd. Nem lesz kegyelem, Ams! Ki miatt öltöztél ki? Látni akarom!
- Nyughass már – könyökölt meg, mire összegörnyedtem. Tipikus-nem tipikus testvéri kapcsolatunkban vannak mélypontok, de egymásra általában számíthatunk. Az biztos, ha egyszer letartóztatnak, Ams örömmel juttat börtönbe! Ahogy én is alig várom, hogy bilincs kattanjon egyszer a kezén. Mármint nah, ne gondoljatok rosszra. Tudom: rossz az, aki rosszra gondol.  

Hespera Shepard – ex-feleség
A Wishben nem egyszer fordultam már meg, aznap este is odamentem, a pulton könyököltem. Megjelent Doll, egy fekete bőrű, szexi nőszemély, ki per pillanat fűzőben és szoros farmerban nyomult.
- Elmesélnéd, hogy van az, hogy ellenem fogadtál? – mutattam fel a táblára. A fogadások elég sokrétűek voltak, mivel ügynök voltam, bár a legtöbb helyen csak bűnügyi nyomozóként voltam inkább nyilvántartva, mint FBI-osként – részt vehettem a verekedésekben. Mai napra ezt kaptam.
- Ugyan, édes, ne vedd a lelkedre. Orális örömök?
- Akkor is ellenem fogadtál! Ezt fájt a lelkemnek! – bólintottam, hogy azt töltsön nekem. Körbefordultam. – Ilyen kicsinek tartasz? Pedig tudhatnád, csak szólnod kell és bizonyítok – kacsintottam. Egy csoport nő ment el előttem. A Wishben nagy szokássá váltak a fizetett lányok, bár nekem még sosem kellett leperkálnom egy fityinget sem értük.
Kinyúltam, hogy megállítsam valamelyiket.
- Hé, nincs tapi! – szólalt meg a leghátsó, aki megállt a kezem előtt. Ébenfekete haj, hegyes orr, csillogó szempár és ohh, hát felöltözve?
- Akkor te nem… fizetős lány vagy? – szaladt fel a szemöldököm. Olyanok az ilyenek, mint a fehér holló.
- Nem.
- Nehéz élet?
- Nehezebb, mint hinnéd. Én juttatom börtönbe az embereket.
- Valóban? Én is – támaszkodtam meg figyelmesen, de nem az edzett típus volt így végig mérve. – Ügyvéd vagy priuszjótékonykodó?
- Tippelj! – billentette oldalra a fejét.
- Mondd csak, mit kaphatok 275 dollárért?
- Semmit!
- Akkor meghívlak egy italra! – intettem Dollnak magabiztos mosollyal, hogy töltsön.
- A tied vagyok!
Az igézést Hesperának hívták. Igazi szemrevaló, akaratos ügyvédbojtár. Kedves volt, szenvedélyes és makacs, valami vonzott benne, hogy még a kezét is megkértem én hülye. Anyám oda volt, mintha megtörtént volna a nyolcadik csoda! „Wow, a fiam megházasodik! Megállapodott egy nő mellett?!” Kikérem magamnak, nem naponta váltogattam őket… hetente, volt az több idő is!
Jól kijöttünk, de nem elég jól. Mindketten dolgoztunk, így nem éjjel-nappal ültünk egymással szemben, ez adta a kapcsolatunk hosszát valószínűleg. Bár, őszinte leszek, nem csaltam meg, ami azt hiszem komollyá válásom első és utolsó lépése volt. Jó kis nászutunk volt, majdnem ránk robbant a szálloda, aztán terhes lett, mily meglepő… Megszületett Eva és ez azt jelentette, hogy itthon ült innentől kezdve, egyre inkább kért számon. Nem értettem addig, míg egy alsógatyát nem találtam az ágy alatt egyik rendbontásomkor. Nem emlékszem, hogy hordtam volna valaha olyat. A kis Hespera másnak is csapta a szelet… A tudás bűn, de látszott, hogy ő ártatlan volt, de még milyen ártatlan! Kár, hogy nem tudta, a szél mindig az én oldalamon áll.
Elváltunk.

Eva Shepard - leány(ha valóban az enyém)
Becsapódás. Fájdalmasan nyögtem fel, ahogy valaki a mellkasomra ugrott, és reflexből ültem felemelve a kezemet.
- Oh my god, Eva! – sóhajtottam fel, hogy nem megtámadtak, csak „megtámadtak”. Fáradtan visszadőltem a matracra.
- Apaaaaa! Mennünk kell! Szólt a mobilod!
- Mi? – ráncoltam össze a homlokomat. – Hajnali hétre jár még csak, hova kellene mennünk? Sehova! Feküdj vissza – válaszoltam is meg gyorsan, nehogy beszélni kezdjen.
- Azt mondtad, te viszel az oviba! Apaaaa – rikoltozott tovább. Tünemény volt, anyját örökölte leginkább. Hespera nem mondott semmit, mikor megkérdeztem, egyáltalán az enyém. Volt egy érzésem, hogy nem. Nem mintha nem szeretném, igazi kis angyal, aki bukottá válik estére és úgy viselkedik mint a megtestesült ördög.
- Ovi? Ovi! – ültem fel megint. – Van azt hiszem gabonapehely, keress a konyhában! – noszogattam és vele is indultam el. Megnéztem a telefont, valóban, Hespera hívott, annyit üzent – „öltözz fel”. Oké, csak egyszer fordult elő, hogy félig tettem meg, én nem tehetek arról, hogy ez pár édesanyát zavarba hozott! Sőt! Önelégült mosoly játszott ajkamon. Nadrág, póló, egy pisztolyt is kézbe vettem.
- Apa! – jött meg tejes bajusszal Eva. – Pisztoly? – kerekedett el a szeme.
- Fő a biztonság! Nehogy bajod essen! De shhhh! – irányítottam is az ajtó felé félig cipőben, félig zokniban, miközben megtöröltem arcát. Az ajtót már csak az autóból csuktam be és fordítottam el a zárat légnyomásra. Mire az iskolához értünk derült ki, hogy hogy a tankönyveit otthon hagyta, így aztán nem oszlott tova érzékeny lelkem piciny világának harmonikus kerékvágásából kirángatott nyugtalanító szelek viharában kovácsolódott stresszfelhők sokat nem ígérő szövevényén átgyűrűdző súlyos mentális sebeket ejtő lelkispirál ködfellegét!
Míg Washingtonban éltem, találkoztunk, Beacon Hills után már ritkán, leginkább telefonon tartottuk a kapcsolatot.
you're still have all of me

Istenem, de hosszú ez már! Zárjuk rövidre, olvasó!
Nem hiszem, hogy a gyerekkorom érdekes lett volna – nem fogok menőzni azzal, hogy rohangáltam pelusba, esetleg, hogy könyörögtem, hogy a legújabb legot megkaphassam! Ezeket mindenki szereti azonnal elfelejteni, kivéve az éppen meglévő barátnő, aki „jujj de cukiii voltál” és ezzel minden önbecsülést lerombol.
Nem volt rossz gyerekkorom, ez a levegős izé volt furcsa, szerettem kiszökni és próbálkozni mások ellen. Tőle különlegesnek érezte magát az ember. Volt valamim, ami senki másnak sem. Így aztán az életem könnyű volt, nem egyszer használtam pofátlanul, hogy végre valamin túllehessek vagy megússzak, nagyon jó figyelemelterelés tud lenni, főképp a munkámban, mikor aztán néha aktív támadási szituációba kerül az ember. Zseniális! De szüleim soha nem tettek erről egy szót sem, sem apám, sem anyám. Fasz tudja miért, már nem is érdekel.
Hát, szépen felnőttem, lekerült a tojáshéj a seggemről, dolgozni kezdtem. Jó voltam, élveztem csinálni, pedig nem egyszer előfordult, hogy egy hajszálon múlt. Feljebb jutottam a ranglétrán, ügynök lettem, nem csak aki a kávét osztogatja szét.
Hogy mi a francot keresek BH-ban? Nos, rossz helyen járt a kezem! Esküszöm, én nem tudtam, hogy az új főnök nem a soraink közül kerül elő, hanem New Yorkból jön át! Teljesen ártatlan vagyok! Így aztán hozott magával egy titkárnőt! Feszes szoknya, szűk blúz, valószínűleg, nem azért tartja, mert olyan jól végezné munkáját, de abban egyet kell értenem vele, fantasztikusan pucsít. Nem sokáig kellett győzködni, bár, az talán feltűnhetett volna, hogy hozzá képest egy lajhár is kapkodó idegbeteg… Félúton sem jártunk, mikor a főnök benyitott, és hát félig letolt gatyával mit magyarázzak? „Bocs, véletlen megbotlottam, és pont bele”?
Nem rúgott ki, mert azért jó erőforrás voltam, de lefokozott egészen a rendőrtisztig, így azán majdnem olyan, mintha kirúgott volna… Baszki, se jelvény, se semmi. Helyette egy unalmas, isten háta mögötti város. „Mindig van lejjebb”, tudom.
Első napom nem is volt olyan szar, a második már annál inkább. Fura sziszegő lények, farkassá változó egyedek, embereket evő zombiszerűségek, ragyogó szépségek? Ez a város baromi bizarr és hazudnék, ha azt mondanám, mind ez álom! Én is azt hittem! A kérdés, ami néha elbizonytalanít: én vagyok őrült, vagy mindenki más? De sajnos nem volt szerencsém a hallucinációval! Bazdmeg, tényleg, minden igaz, léteznek vámpírok, vérfarkasok, minden féle izék, még a nevüket sem tudom, de nem nagyon szeretnek! És brutálisan fura szaguk van… Nah, jah, hamar rá kellett jönnöm, ehhez képest egy maffia lekapcsolása maga a megtestesült nyugalom és egyszerűség eszenciája. Még jó, hogy manipulálom a levegőt! Azt hiszem, már rég valakinek a gyomrában időznék… Illetve… ehh, ne részletezzük!
Egész fegyverarzenált halmoztam fel, minden kupacban van valahol otthon, mert igen, kissé rendetlen vagyok… Amúgy nem rossz város, nők, pia, kártya, szórakozás, érdekességek megvan, ahogy mindig van valami bűncselekmény is, nehogy véletlenül unatkozni támadjon kedvem! Azt hiszem, apámat is inkább valami ilyen pusztította el, minthogy egy egyszerű erdőszéli vad.
„A jók szenvednek, a gonoszok virulnak, a halandók meghalnak.”
Oké, befejeztem, ennyi volt, olvasó! Van kérdés?! Vagy mehetünk a szomszéd szobába?
when i was younger...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


escaping to you for h o p e was too early:
you are only the continuation of the
p a i n


Join date :
2017. Apr. 19.

Tartózkodási hely :
beacon freaky hills

Foglalkozás :
writer


Csüt. Feb. 22, 2018 4:25 pm
kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet



Elfogadva!
üdvözlünk az oldalon!


Nathaniel! úúú

Be kell vallanom, már félkészen is beleolvastam a lapodba, és ma futottam haza, hogy elolvashassalak megint. Csak most már teljes egészében. Mert hogy már akkor is volt valami a lapodban, ami teljesen megfogott. Másodszorra is ugyanaz az érzés fogott el olvasás közben igazából. Ugyanúgy vigyorogtam pár sorodon, ahogy elsőre, és nem is lett unalmasabb az által, hogy már tudtam, mi fog következni a sorban.
Nem tudom, mi tetszik jobban, ahogy a szavakkal bánsz, vagy ahogy összeraktad az előtörténetedet, ami valljuk be, nagyon jól és érdekesen meg lett írva - szóval úgy gondolom, a fogalmazásmódod már csak a plusz az elképzelésedhez, meg annak megvalósításához. Razz
A lényeg, amit mondani akarok, hogy baromira élveztem olvasni a lapod mellesleg vicces gyerek vagy te, ez tetszik Razz, és az is nagyon tetszett, ahogy a családi kapcsolataidat mutattad be, amik ráadásul teljesen életszerűek voltak és végre valaki, akinek normális családja van/volt (persze nem csak az tetszett, engem a belsőd is tökre megfogott már az elején, főleg a májad, de nem kell aggódnod, én nem vagyok wendigo suspicious).
Szívesen olvastalak volna még tovább, de rájöttem, hogy talán jobb is, hogy csak ennyit kaptam, így legalább majd kíváncsian fogom várni a játékteres akcióid, mert egy olvasót már biztosan szereztél magadnak szerény személyemben. *-*
Na, de nem akarom tovább húzni az idődet. Ha még nem tetted, sicc foglalózni, aztán irány a játéktér! Cool Aztán vigyázz, kiben bízol, mert Beacon Hills tényleg tele van mindenféle lénnyel, amit eddig csak filmekben láttál és lehet, hogy egy kis szél kevés lesz ellenük, ha figyelmetlen vagy. 00
És persze hivatalosan is üdv köztünk. Szottyongat
#foxpower
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Ügyeletes seggfej
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Characters :: Kitsune-
Ugrás: