• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.


 

oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 51 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
3
Ember
8
Diclonius
0
Daimon
1
Hellhound
1
Vadász
10
Hibrid
5
Incubus
1
Kitsune
4
Vámpír
4
Warlock
6
Wendigo
4
Vérjaguár
4
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Avatarfoglaló


Yesterday at 7:23 pm
☇ Stories


Vas. Dec. 09, 2018 10:18 pm
☇ Maya & Joseph


Vas. Dec. 09, 2018 3:53 pm
☇ Charlotte & Joseph


Szer. Dec. 05, 2018 5:07 pm
☇ Játszótársat keresek!


Kedd Dec. 04, 2018 11:43 pm
☇ Joseph Rich


Kedd Dec. 04, 2018 11:18 pm

Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Charmie & Nick - The bite is a gift










avatar


: :


Join date :
2017. Dec. 11.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills


Szomb. Márc. 31, 2018 6:47 pm
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe



nick & charmie
i just need a friend
zene: monsters • szószám: 526 • megjegyzés: remélem elsőre megfelel :3


Előfordul, hogy a wendigo minden előzmény nélkül, a semmiből hirtelen unatkozni kezd. Mint mindenki, ő is kinyúl a kanapén és rágja magát - nem szó szerint -, hogy mégis mi a fenét csinálhatna a felesleges óráiban. Aztán rájön, hogy a legegyszerűbb, ha valakit kerít maga mellé, akivel elszórakozhat egy kicsit. Na, így kezdődött az a nap is.
Nem volt szokásom ilyen ötletekkel előállni, de mivel egy magamfajtával se találkoztam még a városban, gondoltam inkább csinálok egyet. Tudom, ez most nem hangzik túl fényesen, de na... Kellett a társaság.
Zseniális tervemmel a zsebemben elindultam a hatalmas betondzsungel felé, hogy találjak magamnak megfelelő alanyt. Még azelőtt nem nagyon változtattam át senkit, így fogalmam se volt, miféle következményei lesznek. Nem mintha annyira meghatott volna, amennyi halottat hagytam már magam mögött, egy kis ballépés nem jelentett veszélyt. Legalább is rám nem.
Az utcákat járva elkezdtem agyalni, vajon miféle-fajta embert kellene összeszednem magam mellé. Nyilván nem akartam olyasvalakit, aki már így is dögunalmas, vagy épp egy zabagép, aki wendigoként is folyamatosan csak kajálni fog, beszélni vagy szórakozni pedig soha. Aztán... A sznobokat is ki akartam zárni, elég volt egy gazdag, orrát felhúzó kannibál a városban - én, ha valakinek nem esett volna le. Jó, nem voltam egy tipikus egóhalom, de azért nem kellett félteni ezen a téren.
Következő szempont: ne legyen hisztis. Ki nem állhattam, ha valaki mást se csinált, csak folyamatosan panaszkodott, siránkozott és sajnáltatta magát, mindezt dramatikus szenvedéssel előadva. Na, ezért aggódtam, hogy esetleg egy csajt fogok ki magamnak. Ugyan nem volt mindegyikük ilyen, azért jó eséllyel találkozhattam a hisztéria mintapéldájával.
Más kifogásolni valóm nem nagyon akadt. Talán még arra is oda kellett volna figyelnem, hogy ne az emberség gyöngyszemét fogjam ki, aki mindenkivel törődik maga körül - mert akkor aztán bajlódhattam volna vele, mire a bűntudatát végre elengedi... De már ezt is bevállaltam volna, csak legyen végre valaki!
Végül úgy gondoltam, kicsit játszadozom, mielőtt még kiválasztom a megfelelő személyt. Haladtam a tömeggel, körbeszaglásztam, figyeltem magam körül mindenkit. Néha csak úgy spontán követni kezdtem egyiküket, majd amikor már gyanút fogott, gyorsan elindultam más irányba. Így sodródtam az árral, vártam, hogy egyszer végre összefussak valakivel, aki beleillik az elképzeléseimbe.
Hát... Azt nem mondanám, hogy tökéletes alanyt találtam, de az biztos, hogy egy igazi kinccsel volt dolgom. Egyéniség, apró fénypont a sötétségben, az egyetlen szál fehér rózsa Beacon Hills rothadó kertjében... Túl sok metaforát használok.
Először csupán különleges hajfürtjeire lettem figyelmes. Rózsaszínűek voltak, és olyan illat áradt belőlük, mintha... Nem is tudom mihez hasonlítani. A lényeg, hogy még ezzel is kitűnt a szürke, hétköznapi emberek közül, ami nagyon kedvemre való volt. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy őt célzom meg. Már csak azt kellett kitalálnom, hogy csaljam el a tömegtől, valami elhagyatottabb helyre... Valahova, ahol nem láthatja senki, hogy mekkora ökörséget csinálok. Mert ökörség volt csak úgy valakit átváltoztatni, ez tény. Persze sose arról voltam híres, hogy mindent kétszer átgondoltam, mielőtt megtettem. Ami jött, annak jönnie kellett, sose agyaltam órákig egy ötleten - asszem erre mondta a nagybátyám, hogy „művészlélek”. Aztán jött apám, aki hozzátette, hogy „dehogy művészlélek, csak egy felelőtlen barom... ebben rád ütött, Matthew.” Ennyit erről. Felelőtlen barom voltam, és mindig is az maradok. Nem mintha ezzel bármi baj lenne.



mephobia
fear of becoming so awesome that the human race can't handle it and everyone dies.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Jan. 29.

Tartózkodási hely :
❀ Beacon Hills ❀

Foglalkozás :
❀ Tanuló, hobbifotós, író ❀


Vas. Ápr. 08, 2018 12:58 pm
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe



Nick & Charmie

Nehéz napom volt ma a suliban, fáradt voltam. De nemcsak maga a suli miatt. Brittany sem könnyíti meg az életemet. Mindig talál valamit, amivel bosszanthat és plusz munkát csinál nekem. Addig puncsolt az igazgatónál, míg végül elintézte, hogy újra kelljen szerkesztenem az évkönyvet. Egy hónap kemény munkáját tette tönkre. Dühös voltam rá, rettentően dühös! De csak abban reménykedtem, hogy a mi Urunk majd megadja neki azt, ami jár a sok rosszért, amit másokkal művel. Ráadásul már itt az április, mindjárt érettségi. Beletörődött sóhaj hagyta el az ajkaimat. Alicia is egész nap Mr. Browningról áradozott. Egész álló nap. Bele van pistulva a tanci bába, pedig tudja, hogy ez nem helyes. Hisz ő a töritanárunk. Mondjuk az osztály fele bele van esve. Én nem is értem ezt. Nem szégyellik magukat? Nekem eszembe nem jutna flörtölni egyik tanárommal sem. Elhúztam a számat. Mire idáig eljutottam gondolatban, már a főutcán sétálgattam. Sajos az idő sem volt kegyes hozzám, szürke foltok tarkították a kék eget, de a távolból sötét fellegek közeledtek, jelezve a vihar közeledtét. Remélem, addigra hazakeveredem, mert még esernyőt is elfelejtettem ma magammal vinni a suliba. A fülesemet bedugva, a zenéimet hallgatva bóklásztam az utcasorok között és az unalmas kirakatokat lestem. Volt pár kreatív is közöttük. Alig vártam, hogy hazaérjek, megebédeljek, aztán beessek az ágyamba és kicsit pihenjek, mielőtt nekifogok a házimnak. A főutcáról lefordulva betértem egy mellékutcába. A mi házunk a kertvárosban volt, odáig még sétálhattam egy darabig. Mehettem volna busszal is, de nem volt kedvem az izzadt tömegben ácsorogni, mint valami szardínia. Inkább sétáltam a friss levegőn és jól magamba szívtam a tavaszt. Ezt vártam már mióta, már elegem volt a hideg télből, mivel fázós egy teremtés vagyok. A mellékutcából lefordultam balra, a kertvárosba vezető útra és a ritkás házak között sétálgattam, mikor elfogott egy érzés, hogy valaki követ. Hátra-hátra pillantottam a vállam felett és tényleg, egy srác is pont arrafelé sétáltált, amerre én. Biztos nem követ Charmie, ugyan miért is követne? Talán csak erre van dolga, ne legyél már ilyen üldözési mániás!! Nem volt ismerős a srác, de igyekeztem nem foglalkozni vele, mégis a gyomrom nem hagyott nyugodni. Igyekeztem nyugtatni magam, hogy mostanában paranoiás lettem és már lassan mindenkiben ellenséget látok. Vagy talán ez a srác lenne az, akivel láttam a nővéremet veszekedni? Vajon ő lenne az, akinek köze lehet Cher eltűnéséhez? Ismét hátrapillantottam, hmm...lehetne akár ő is, bár sötétebb hajú férfira emlékeztem. Ahh Charmie, már megint idióta vagy!!! Igyekeztem kiverni a sok hülyeséget a fejemből és megszaporáztam a lépteimet, hogy minél hamarabb elérjem a kertvárosi részt.

Who are you? ✗ Most még kis rövid lett   Embarassed

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Dec. 11.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills


Vas. Ápr. 22, 2018 12:37 pm
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe



nick & charmie
i just need a friend
zene: monsters • szószám: 500 • megjegyzés: rawr


Emlékszem, a szüleim kimondottan utálták már régebben is, hogy én mindent olyan lazán fogok fel. Nem csináltam balhét semmiből, ha valamit elszúrtam, csak vállat vontam és tovább sétáltam. Elég csak belegondolni, hogy minden gátlás nélkül nekiálltam cseszegetni Wales imádott kis hercegnőjét is, pedig alig voltam még tizen-akárhány éves.
Ezek után természetes, hogy egy random vadidegen átváltoztatásából se csináltam nagy ügyet. Elkapom, megharapom. Ha átváltozik, hurrá, ha nem, majd összeszedem vacsira. Tartalék mindig kell, ha esetleg beütne a balhé és elkezdenének járőrözni a vadászok a környéken.
Végül sikerült kiszúrnom magamnak egy érdekes csajszit. Rózsaszín haja volt, és szinte sugárzott belőle az élet. Mármint... Nem az a „YOLO, Starbucks, bolyhos kiskutyák” fajta élet. Az nem vonzott volna maga után. Ez a lány megmagyarázhatatlan életerőt árasztott magából, amire iszonyatosan kíváncsi lettem. Már azon se csodálkoztam volna, ha a gondolatai is olyan furcsák és egyediek lettek volna, mint a haja.
Elindultam utána, persze tartva a tisztes távolságot. Nem akartam azonnal feltűnni neki, vagy bárki másnak az utcán. Elég nagy volt még a tömeg, így először ki kellett valahogy csalnom a kiszemeltemet, lehetőleg minél óvatosabban. Legalább is ez volt a terv, de valami különös szerencse folytán a leányzó elkanyarodott egy mellékutcába, ahol már jóval kevesebb ember mászkált. Belül már táncoltam az örömtől, hogy még a kisujjamat se mozdítottam meg, és mégis úgy alakult a dolog, ahogy terveztem. Ráadásul ha jól láttam, még zenét is hallgatott, úgyhogy amiatt se kellett aggódnom, hogy túl nagy zajt csapok vagy ilyesmi.
Végül a lány valahogy kiszúrt, de egyelőre próbált nem foglalkozni velem. Persze hallottam, ahogy a kis szíve szaporábban kezd verni, így esélye se volt letagadni, hogy aggódik. Miért is ne tenné? Fiatal lány, egyedül, egy kihalt városrészen. Nem túl erős kombináció, bármelyik pedofil állat követni kezdhette volna. Szerencsére csak én mentem utána, bár ez is csak nekem kedvez, neki nem igazán.
Egy volt a baj... Kezdtem megunni a béna sétálgatást. Nem akartam terelgetni, vagy megvárni, amíg esetleg sikerül hazajutnia. Ideje volt a tettek mezejére lépni. Amikor gyorsított, én is gyorsítottam egy kicsit, majd...
Feltételeztem, hogy a zenét a biztonság kedvéért lehalkította - legalább is a helyében én ezt tettem volna -, így egy kis hangulatfokozás végett elkezdtem fütyörészni. Egy rég hallott vidám dallamot, miközben néha őt, néha a földet vizslattam. Hátborzongatónak akartam tűnni, és érzékeltetni szerettem volna vele, hogy bizony van mitől tartania. Még egy cigire is rágyújtottam, persze azt inkább csak egy kis ideglevezetésképp. Készültem rá lelkileg, hogy egy szép kis macska-egér játék következik, amiből nekem kell győztesen kimásznom.
Volt egy olyan érzésem, hogy nem lesz túlzottan egyszerű a dolgom. Persze miért is lett volna? Az emberek tele vannak töltve túlélési ösztönökkel, amik ilyenkor bekapcsolnak és olyanokra kényszerítik a testüket, amikre máskor képtelenek lennének. Például futva lehagyni egy kocsit, vagy felemelni valami nehezet. Csupa olyan dolog, ami a természetfelettieknek már megvan. Ezért is voltam olyan biztos benne, hogy mindenképp én fogok jól járni. Míg ő halandó lábakkal futott volna, én egy kannibál szörnyike sebességével mentem volna utána. Egyértelmű volt a végkimenetel, csak az eredményéről nem tudtam semmit.



mephobia
fear of becoming so awesome that the human race can't handle it and everyone dies.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Jan. 29.

Tartózkodási hely :
❀ Beacon Hills ❀

Foglalkozás :
❀ Tanuló, hobbifotós, író ❀


Szomb. Május 12, 2018 9:13 pm
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe



Nick & Charmie

Akkor, mikor úgy döntöttem, hogy gyalog megyek haza azon a bizonyos napon a suliból, még nem sejtettem, hogy az életem gyökeres fordulatot vesz. Egy pillanat alatt. Egy pillanat elég ahhoz, hogy valakinek az élete megváltozzon, felforduljon. Hogy a világ, amiben addig élt összedőljön és kitáguljon. Csodaszép tavaszias idő volt, de sötét fellegek tarkították az eget. Mintha csak egy jel lett volna arra, hogy bizony az én életem is a sötétség felé tart. Arra tartottam. És fogalmam sem volt róla. Magamban morgolódva ballagtam ugyanazokon az unalmas, jól ismert utcákon nem sejtve, hogy a jövőben más ismeretlen utcákat fogok róni, hogy a megszokott szürke kis világom egyszersmind majd színesebbé válik és a mostani apró-cseprő kis problémáimat még vissza fogom sírni. Aztán megéreztem az első jelet. Követnek. Persze próbáltam magam lebeszélni róla, hisz a nővérem eltűnése és Aaron halála óta paranoiásabbá váltam. De a biztonság kedvéért feltűnésmentesen kikapcsoltam a zenét és a zsebembe csúsztattam a fülest. Megszaporáztam a lépteimet, ám ekkor valaki fütyörészni kezdett mögöttem. Biztosra vettem, hogy a srác volt az. Miért van olyan érzésem, hogy ez nem jó jel? Melyik horrorfilmet is nézették meg velem, amiben a gyilkos mindig valami fura dallamot kezdett el dúdolni vagy tán fütyülni az áldozatainak, mielőtt megölte őket? Áhhhh Charmie, ne is gondolj ilyesmire! Ez nem egy hülye film. Ez a valóság! De ez nem nyugtatta meg a görcsbe rándult gyomromat, főleg, hogy a füttyszó egyre közelebbről hallatszódott. Gyorsítottam a tempón. Nem bírtam meg, hogy hátra ne nézzek. A srác is gyorsabb tempóba kapcsolt a két szemembe nézve, és már egy büdös füstrúd is kilógott a szájából. Na jó Charm, ez már több mint gyanús! Ez nagyon nem jön be, nem vicces, sőt, egyenesen hátborzongató! Megfordultam és elkezdtem rohanni. Úgy sprinteltem, mint még soha életemben és közben reménykedtem benne, hogy nem fog utánam szaladni a perverz disznaja. De mikor a vállam felett hátra sandítottam, akkor jött csak a borzalmas igazság. Mégpedig az, hogy a srác még mindig nem tűnt el, elszántan jött utánam. Úristen, ez beteg! Mit akar tőlem? Meg akar ölni fényes nappal, az utcán???? Hazáig még azért volt pár utca, addig nem bírtam volna ki szusszal. Charmie, le kell ráznod a srácot!! Kell egy búvóhely. De merre??? Hova bújjak??! Próbáltam összeszedni a gondolataimat, miközben lassan már Forest Gump üzemmódba kapcsoltam és maratoni futókat megszégyenítő sebességgel száguldottam át a kietlen kisutcákon. Miért nem jár erre most senki sem????? Aztán gondolatban megláttam a menekülésem kulcsát. Anya barátnőjének, Miss Pettygrew-nak a kertjét. Ha befordulok a következő utcán, be tudok osonni a kertbe hátul. Kicsi vagyok és sovány, beférek a mozdítható lécek között. És mikor ő beéri a sarkot, már csak a hűlt helyemet találja. Ez az!!! Úgy tettem, ahogy elterveztem, éles bal kanyart vettem, majd szinte beugrottam a bokrok közé, és oldalt a léceknél gyorsan bepréseltem magam Anette kertjébe. A sűrűn benőtt bokrok és tuják között bújtam meg és a biztonság kedvéért még egy leesett kemény és vastag faágat is a markomba szorítottam, hogyha kell, tudjam fegyverként használni. Mivel Miss Pettygrew még dolgozott, így esélytelen volt, hogy bekéredzkedjek hozzá, csak abban bíztam, hogy a csávóka a prédája nyomát vesztve majd feladja és átgondolja az életét, olyan konzekvenciát levonva a mai napból, hogy inkább besétál az Eichen házba egy beutalóért saját magának. Nem csaptam zajt, csak lapultam a sűrű, zöld növényzetben, szinte már lélegzet visszafojtva. Bár fogalmam sem volt, hogy a srác utánam jött e avagy sem.

Music: Who are you? ✗ Nem adom könnyen magam Razz

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Dec. 11.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills


Pént. Május 18, 2018 2:02 pm
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe



nick & charmie
i just need a friend
zene: ready or not • szószám: 508 • megjegyzés: küzdj csak, annál izgibb hahaha


A játék ott kezdődött, hogy eldöntöttem, kreálok magam mellé egy társat. Mármint bűntársat, nem valami hancúrpajtást, akivel enyeleghetek a kandallót bámulva... Tehát elkezdődött, a bábúk pedig mind a helyükre álltak. Az egyik sarokban én, a másikban pedig a rejtélyes, pink hajú lány, akit kinéztem magamnak. És hiába vett minket körül annyi civil, csak mi ketten léteztünk. A többiek csak statiszták voltak, akik azért léteztek, hogy megnehezítsék a dolgomat, és adjanak esélyt a leányzónak a menekülésre. De én tudtam jól, hogy hiába, mert a játék mindenképp az én győzelmemmel fog végződni. Túl jó vagyok már ebben, az elmúlt huszonöt évnyi vacsorám a tanú rá. Jó, nem mondom, hogy mindig is nagy vadász voltam, régebben elég volt, ha kijelentettem, hogy éhes vagyok, és anyám már hozta is a kedvencemet. De az se most volt már, azóta bőven szereztem tapasztalatot, miközben a normális wendigok életét éltem. Már ha lehet normálisnak nevezni egy lényt, ami embereket rágcsál, és még a többi természetfeletti is alávalónak tartja. Pedig nem vagyunk mi olyan gyengék és jelentéktelenek, nekem aztán bárki elhiheti. Elég, ha megvadulunk, onnantól kezdve semmi esély ellenünk.
Ahogy sejtettem, áldozatom hamar kiszúrta, hogy valami nincs rendben. Hát persze, nőből van... Nekik valami oknál fogva emberfeletti érzékük van az ilyesmihez, szinte kivétel nélkül mindig megérzik a veszélyt. Ha emellett még okosak is, azonnal meg is találják a megoldást, amivel kivághatják magukat a szituból. Persze egy ehhez hasonlót nem sokan tudnak átvészelni... Hiába van eszük, az erejük sehol sincs egy természetfelettiéhez képest.
Végül a következő ötletem is bevált, a fütyörészésemre egyből gyorsítani kezdett. Felvettem a tempóját, közben már egy cigire is rágyújtottam. Tudtam jól, hogy ennyi elég lesz ahhoz, hogy a kiscsaj beijedjen, és amikor ez beigazolódott, még egy kisebb félmosolyt is megengedtem magamnak. Élvezem, amikor az emberek félni kezdenek, van benne valami egészen mámorító. Hatalomérzetet ad, és felbátorít, hogy már csak azért is elkapjam, akár fényes nappal is. Vagyis... Felhős nappal, tekintve, hogy még az időjárás is a hátborzongató belépőmnek kedvezett. Egyre jobban tetszett ez az egész.
A lány egy szempillantás alatt futásnak eredt. Gondoltam, hogy erre is sor fog kerülni, úgyhogy először csak hagytam, hogy elfusson valamerre. Az illata berögzült az orromba, így bármikor, bárhol megtalálhattam, ha olyan kedvem volt. Addig pedig csak nyugodt szívvel sétáltam tovább, eldobtam a csikket, majd fülelni kezdtem és követtem a nyomát. Hagytam neki időt, hogy azt higgye, lerázott.
A nyomok egészen egy kert felé vezettek, lépteimet pedig puhára vettem, hogy ne vegyen észre. A bokrok közül zörrenés, gyors szívverés és légzés zaja érkezett, így tudtam, hol lesz a kisasszony. Egyelőre azon agyaltam, hogy vajon miképpen tudnám még egy kicsit meghajszolni, hogy legalább ne egy random ember házánál kelljen megharapnom...
Lassan, nagyon halkan indultam a növényzet felé, emberi fül már nem hallhatta a közeledésemet. Leereszkedtem, és bemásztam a levelek közé, nem túl messze a lánytól.
- Szerinted elment már? - kérdeztem tőle, a lehető leglazább arckifejezéssel. Nagyon reméltem, hogy felismer, és halálra ijedten fut tovább... Nem hiányzott, hogy lefagyjon. Abban semmi élvezetes nem lett volna, ha úgy harapom meg, hogy közben még csak nem is próbál tenni ellene valamit.



mephobia
fear of becoming so awesome that the human race can't handle it and everyone dies.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Jan. 29.

Tartózkodási hely :
❀ Beacon Hills ❀

Foglalkozás :
❀ Tanuló, hobbifotós, író ❀


Vas. Jún. 24, 2018 2:06 pm
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe



Nick & Charmie

Az ember élete egy pillanat alatt a feje tetejére tud fordulni. Mikor ma elindultam az iskolából hazafelé, még nem is sejtettem, hogy majd egy kegyetlen játékban találom magam, ahol az életem, az emberségem léte lesz a tét, és amelyben az esélyek igencsak egyenlőtlenek. Ez a játszma kiegyenlítetlen volt és ezt ő pontosan tudta, bábuként rángatott. Mert számára ez csak egy játszma volt. Számomra maga a Pokol, a lényem elvesztése. Mikor abban a kertben ninjáztam előle, még azt hittem, hogy ő csak egy újabb beteg elméje a világnak, aki ma úgy döntött, hogy gimis lányokat ijesztget. Azt hittem, hogy az, hogy szinte a lékegzetemet is visszatartom, és egy faágat szorongatok, majd elég lesz ellene. Lapultam, mint rágó a cipő talpára, próbáltam beleolvadni a környezetembe, pár falevelet még a hajamra is szórtam, hogy ne legyek annyira rózsaszín. És vártam. Már azt hittem, megúsztam, már azt hittem, majd kibújhatok a rejtekhelyemről és hazáig szaladhatok, hogy otthon nyugiban megihatok egy nagy bögre kakaót a kedvenc fotelemben a puha bundájú cicómat simogatva, mikoris valaki úgy megijesztett a hangjával, ami a hátam mögülről hallatszódott, hogy hatalmasat ugrottam ijedtemben egy éles sikoly kíséretében és ösztönösen megfordultam. A sikolyom hallatán a madarak nyugtalanul felreppentek az égbe a magas tölgyes lombjai közül. Kandira kerekedett szemekkel pislantottam a levelek között lapuló srácra, aki olyan elégedett ábrázattal nézett rám az idióta kérdése után, hogy nem tudtam, hogy agyon üssem, vagy sírva fakadjak nagy hirtelenjében. Ő volt az. Az üldözőm. A fejem felett gyülekezni kezdtek a kérdőjelek. Mégis hogyan került ide? Hogy lehetséges ez?? Ezernyi érzés kezdett kavarogni bennem. Például értetlenség, kétségbeesés, düh. Ezt meg mégis hogy a francos frászkarikába csinálta?? Hogyan tudott nesztelenül besurranni ide???? Nagyon nem tetszettek a gondolataim, hirtelen vagy húszféleképpen elképzeltem, hogyan fog majd megölni és kirabolni. Bár sok mindent nem vihetett volna el tőlem. De sajnos ebben a világban már egy 20-as miatt is megkéselnek embereket. Nem Charmie! Nem halsz meg, harcolnod kell! Ott van a családod! Nem veszíthetnek el téged is! A vastag faágat szorongató ujjaim már szinte teljesen elfehéredtek. Mielőtt még feltápászkodott volna és nekem esett volna, már lendítettem is a karom, jókorát suhintottam ideiglenes fegyveremel, ami a fején landolt és ketté is tört rajta. Meg se néztem, hogy mekkora ütést mértem ijesztő követőm fejére, ismét futásnak eredtem keresve a szabadulásom kulcsát. Szerencsétlenségemre a kerítés kapuja zárva volt, hiába is rángattam, nem nyílt ki. Ott már evidens, hogy nem tudtam kislisszolni, ahol bejöttem, hiszen ott volt a creepy fickó is. És minél távolabb voltam tőle, nekem annál jobb volt. Az idő relatívvá vált, nem tudtam, hogy mennyire voltam gyors vagy lassú, de emlékeim szerint eszeveszett tempóban fordultam meg, hogy az ajtóhoz rohanjak. Szerencsémre tudtam, hogy Anette mindig elrejti a bejárati kulcsot a lábtörlő alatt vészhelyzet esetére, így miután felbucskáztam a négy darab lépcsőn, felkaptam a lábtörlőt. A szívem ezerrel dübögött a mellkasomban, majd kiugrott a helyéről, mert nem tudtam, hogy a srác mikor ér utol, de örültem annak az egy darab kulcsnak. Egy örökkévalóságnak tűnt kinyitni a zárat, de mielőtt a srác a látótávolságomba került volna, becsuktam az ajtót és be is zártam. Ezután körbeszaladtam a földszinten és leellenőriztem, hogy be van e zárva az összes ablak. Amelyik ki volt nyitva, azokat azonnal bezártam. A szívem még mndig nem csillapodott. A konyhában magamhoz vettem egy konyhakést, majd a nappaliban a kanapéra kucorodva kémleltem a zárónyílások felé. Remegő ujjakkal próbáltam meg kihámozni a mobilom a táskából, miközben a miérteken gondolkodtam. Miért mindig minket találnak be ezek a pszichopaták??? Miért nem lehet nyugtunk? Hiszen mi egy rendes, istenszerető család vagyunk, senkinek sem ártottunk az életben. Mégis mit követhettünk el, hogy ily módon kell bűnhődnünk? A nővéremet és a szerelmemet már elveszítettem egy ilyen beteg, pszichopata elme miatt, nem hagyom, nem hagyhatom, hogy a tragédia megismétlődjön. Élni akarok! Nem akarok meghalni! Nem akarom egy dohos pincében végezni egy másik ember kényének-kedvének kiszolgáltatva. Miután szinte kitéptem a táskámból a telefont, tárcsázni kezdtem a rendőrség számát és feszültem vártam, hogy a vonal végén végre megszólaljon valaki…

Music: Who are you? ✗ Nesze neked izgiség Laughing  

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Dec. 11.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills


Vas. Jún. 24, 2018 4:53 pm
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe



nick & charmie
i just need a friend
zene: ready or not • szószám: 646 • megjegyzés: tudod, illetlenség bottal ütögetni másokat.


Ó, az emberek annyira aranyosak! Azt hiszik, elmenekülhetnek a veszély elől, naivan futkároznak a biztonságosnak vélt búvóhelyeikre... Csak épp sejtelmük sincs, hogy az üldözőjük akárhol megtalálja őket. Elég egyetlen szagminta, vagy egy kis zaj, azonnal nyomukra bukkan.
Pontosan ez történt a mi esetünkben is. Ez a kis pink csoda teljesen beparázott tőlem, és minden erejével azon volt, hogy lerázzon. Egy pillanatra azt is hihette, hogy sikerült, így egy bokorban csücsülve várta, hogy a környék elcsendesedjen. Ejnye, hát csak ennyire futotta tőled? Ne már!
Beosontam mellé, és magam is lekuporodtam. Még meg is kérdeztem, tőle, hogy szerinte elment-e már az, aki kergette őt. Alig vártam, hogy felsikítson és elmeneküljön, vagy ilyesmi. Szinte már nevetni akartam, amikor felsikított és a kezében szorongatott botjá...
Azt a büdös mindenedet! Hát ez rohadtul fájt! Konkrétan fejbevágott azzal a bottal, de olyan erősen, hogy egy pillanatra a látásom is összezavarodott.
- Franc...! - tapogattam az ütés helyét, miközben Ms. Csapkodós elrohant. Hát, ez nem az én napom. Persze még semmi sincs veszve, de ez most kicsit váratlanul ért. Még el is tört a „fegyver”, így kezdtem azon aggódni, hogy betört a formás kis fejem.
Áh, nem. Semmi bajom nem esett. Nemrég ettem, az aksi maxra volt töltve. Ez is begyógyul, mint a cicakarmolás. Persze az emlék meg fog maradni még egy darabig, az biztos!
Hát ez kész! Volt ám spiritusz abban a lányban, még jó, hogy őt választottam! Tökéletes wendi alany lesz belőle, tele erővel és élettel. Pontosan erre volt szükségem, hogy végre ne unatkozzak. Már csak el kéne kapni őt, mielőtt megúszná. Elég volt a játékból.
Kikecmeregtem a bokorból, lesöpörtem magamról a rám ragadt homokszemeket és leveleket. Még egy kis hernyót is sikerült kikapnom a hajamból, amit aztán a bokor egyik ágára tessékeltem. Ő nem ember, nem kell bántani. Hadd mászkáljon kedvére, talán még meg is rág néhány levelet hálából.
Mély levegőt véve indultam a ház felé. A csörtetések alapján oda menekülhetett, és minden igaz még az ablakokat is bezárta. Nem lesz könnyű dolgom, de megoldom. Csak találni kellene egy módot, hogy bejussak. Áh! Mégiscsak jó napom van! A felső emeleten nyitva maradt az egyik ablak, amin kiválóan be tudok mászni.
Az egyik fa segítségével feljutottam a belépőmhöz, majd egy kisebb ugrással már bent is találtam magam. Annyira kihalt ez a környék, hogy senkinek nem tűnt fel semmi, egy lélek se volt odakint. Mintha még a város is mellettem állna!
Halkan kiosontam a hálószoba ajtaján, és egyenesen a lépcső felé vettem az irányt. Fel volt kapcsolva néhány lámpa, így sikerült nem hasra esnem a nagy lopakodás közepette. És ott is volt a kishölgy, a nappali egyik kanapéján csücsült, háttal nekem. Valami csillogott az egyik kezében, a másikkal pedig telefont tartott a füléhez.
Fenébe! Ugye nem most akarja hívni a zsarukat?
Csendesen mögé lopództam, majd egy gyors mozdulattal kikaptam a kezéből a kést és a telefont.
- Ezt most elveszem, köszi! - a kést a földre ejtettem, majd felvettem a mobilt. Pont beleszólt valaki, és ahogy sejtettem, természetesen rendőr volt.
Na, most mi legyen? Először is el kéne érni, hogy a csodalány ne kezdjen kiabálni. Kezemet a szájára tapasztottam, hogy meg ne mukkanjon, majd egy kisebb vigyorral szóltam vissza a telefonba.
- Jó napot, biztos úr! Csak azért telefonálok, mert a Main Street 23-asban megszólalt a riasztó, viszont nem történt betörés. - szavaimban kiválóan hallani lehetett az angol akcentust - Mrs. Potts elfelejtette kikapcsolni azt a butus biztonsági rendszert, és engem kért meg, hogy szóljak, nem történt semmi... Igen, egyedül él... Természetesen, megmondom neki!... Visszhall! - azzal letettem a telefont, és ki is kapcsoltam. Nem hiányzik, hogy valaki a nagy pillanat közben ide csörögjön.
Valószínűleg a zsaruk azt hitték, valami poéngyáros hívta fel őket szórakozásból. Ez kapóra jött, mert így nem fognak gyanakodni, hogy egyáltalán létezik-e a kedves Mrs. Potts. Így végre foglalkozhatok a kis barátommal.
- Na szóval... Hol is tartottunk? Áh, megvan! - lehajoltam a kishölgyhöz - Szervusz!



mephobia
fear of becoming so awesome that the human race can't handle it and everyone dies.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Jan. 29.

Tartózkodási hely :
❀ Beacon Hills ❀

Foglalkozás :
❀ Tanuló, hobbifotós, író ❀


Hétf. Jún. 25, 2018 6:41 pm
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe



Nick & Charmie

Sok mindent nem értettem még a világból és hiába olvastam sok-sok pszichológiai jellegű könyvet, mégsem tudtam azonosulni a pszichopatákkal és egyéb mentálisan zavart, deviáns emberekkel. Mégpedig azért nem, mert én báránylelkű voltam. Én nyomós ok nélkül senkit sem gyűlöltem, nem akartam senkit sem bántani, nem volt bennem semmi olyan jellemvonás, semmi késztetés, hogy bárkinek is ártsak akarva vagy éppen akaratlanul. Még Brittanynek sem kívántam, hogy olyan dolgokat éljen át, melyeken én keresztülmentem. Fel nem tudtam fogni, hogy miért leli örömét valaki abban, hogy másnak fájdalmat, szenvedést okoz. Sokszor a mások fölötti hatalom, rendelkezés, erőfölény érzése adott mámort egyes embereknek arra, hogy kikeljenek emberi mivoltukból. Az üldözőmet is ebbe a kategóriába soroltam és nem értettem a miértjeit. Na meg azt sem, hogy tulajdonképpen mit is akart tőlem. A szívem csak úgy kalimpált a mellkasomban, miközben anya barátnőjének a kanapéján kucorodtam az ablakokat lesve és várva, hogy a rendőrség felvegye a telefont. Az egész abszurd pillanat nem tarthatott körülbelül 2 percig, ám nekem mégis egy örökkévalóságnak tűnt. És az utána következő pillanatok alatt még jobban lelassult számomra az idő. Végre a vonal túlvégén felvették, ám még kettőt sem pislantottam és a mobil és kés már nem volt a kezemben. Valaki elvette tőlem. Hirtelen lemerevedtem, hátra se mertem nézni, ám hamarosan egy tenyér landolt a számon hozzányomva a kanapé támlájához. Egyre szaporábban szedtem a levegőt és mikor megláttam, hogy a creepy fickó volt az, akinek a tenyere befogta a számat, az ütő is megállt bennem. Rendesen sokkot kaptam, annyira nem értettem, mi folyt körülöttem, hogy jutott be a házba a zárt ajtón és ablakokon keresztül, nesztelenül. Ráadásképp olyan fesztelenül elcsevegett a rendőrökkel érdekes brit akcentussal, hogy hatalmas, forró könnycseppek kezdtek el lezúdulni az arcomon összekenve a srác kezét is. Az egész helyzet abszurd volt és annyi minden kavargott a fejemben. Elvette tőlem a túlélésem eszközeit és vigyorogva hazudott bele a telefonba, miközben végig engem figyelt. Hogy lehet valaki ennyire aljas???? Kétségbe voltam esve. Charmie! A rendőrök!!!! Bele kell üvöltened a telefonba, hogy hallják, semmi sincs rendben!! Eszeveszetten mocorogni kezdtem, ütöttem vágtam a karját és megpróbáltam lefejteni a számról a tenyerét, de mindhiába, mert a beszélgetés véget ért és lerakta a telefont. Csüggedten rogyott le mind a két karom. Mikor lehajolt hozzám, és megszólalt, próbáltam arrébb mocorogni, nem akartam, hogy közel kerüljön hozzám, azt kívántam, hogy tűnjön el és hagyjon békén. Most jön az a rész, hogy megosztja velem, miért akar megölni, aztán pedig végez velem. Nem!!! Én nem várom ki azt a részt! Nem és nem!!!! Nem halhatok meg, élnem kell! A szemem előtt csak egy cél lebegett, hogy hazajussak. Hogy láthassam a szüleim és a húgom. Élnem kellett. Miután Cher eltűnt, megfogadtam, hogy én nem adom fel! Úgy tettem, mintha lenyugodtam, elfáradtam volna. Pedig a fogadalmam, az élni akarásom elég nagy adrenalinlöketet adott és egy terv kezdett megfogalmazódni a fejemben. A kivitelezés valószínűleg nehezebb lesz, mint gondolatban, de nem lehetetlen. Míg ő magyarázott nekem, a meglepetés erejét kihasználva hirtelen megragadtam a karját, majd kicsit lenyomtam, így a hüvelykujja pont a szám vonalához került. Akkorát haraptam rá, hogy azt neki is meg kellett éreznie, majd hirtelen felugorva átbucskáztam a kanapé támláján és a földre esve a leejtett késért nyúltam, amit sikeresen el is kaptam. Csak annyi időm volt, hogy megforduljak és rászegezzem a kést, felállni már nem tudtam a földről.
- Ha hozzám érsz, véged! Nem viccelek! - jelentettem ki kissé elcsukló hangon, ami valljuk be nem hangozhatott túl keményen és határozottan. Soha nem fogtam még fegyvert egy emberre, soha nem öltem embert és nem is szándékoztam, de az idők változnak. Vagy ő, vagy én. És én nem akartam meghalni. Mondjuk megölni sem akartam őt, talán ha súlyosan megsebesíteném, akkor el tudnék szökni. És utána mi lenne Charmie??? Ha felépülne, akkor ismét életveszélyben lennél, mert hót ziher, hogy megkeresne és akkor talán már valóban meg is ölne. Az ilyen ember nem érez megbánást, mert nincs lelkiismerete!!!
- Hagyj elmenni és nem esik bántódásod! - próbáltam előadni magam, fenyegettem. mint a túszdrámákban, de ez annyira nem az én stílusom volt, hogy nem lehettem valami hihető, főleg nem könnyes szemekkel. A hangom egész rekedtesen csengett, kiszáradt a hajsza közben. Viszont minden egyes szavam komolyan gondoltam, kész voltam belemélyeszteni a kést a túlélésem érdekében…

Music: Who are you? ✗ Vadmacska üzemmód ON

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Dec. 11.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills


Szomb. Jún. 30, 2018 10:50 pm
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe



nick & charmie
i just need a friend
zene: ready or not • szószám: 642 • megjegyzés: vadmacska, az ám xd


Egy átlagos ember azt hinné, valamiféle őrült pszichopata állat vagyok, aki örömét leli mások kínzásában. Nos, ez így nem teljesen igaz... Nem vagyok pszichopata állat. Egyszerűen ebbe a bőrbe születtem, ezzel az elmével áldott meg az Atyaúristen, a családom pedig a lehető legfurább eszmékkel tömte tele a fejemet. Ennek a néhány apróságnak köszönhetően vagyok az, aki vagyok, és teszem azt, amit épp teszek. Most mondhatnám, hogy „mindenki fogadjon el olyannak, amilyen vagyok”, de az már túl klisé lenne egy magamfajtának. Lényeg a lényeg, nincs mit tenni ellene. Nem tudok változtatni magamon, az életmódomon meg pláne nem. Maximum akkor vetemedhetnék ilyesmire, ha meg kívánnék halni. De akkor jó hülye lennék, mert gyors kinyiffanás helyett inkább éhen pusztulnék.
Hamar kisöpörtem a fejemből minden idétlen gondolatot, ami rám tört, mikor a rózsaszín hajzuhatag gazdája egy jókorát rám vágott valami bottal. Piszkosul fájt, ráadásul bele is szédültem egy kicsit. Még a wendigók is megérzik az ilyen ütéseket, nem is akárhogy. Fenébe is... Van ám erő ebben a lányban!
Ekkor döntöttem úgy, hogy megpróbálok véget vetni a macska-egér játéknak, amit űztünk, és végre a lényegre térni. Nem akartam tovább várni, vagy addig szórakozni a hölgyeménnyel, amíg végül el nem sikerül szöknie valahogy.
Néhány perc alatt be is jutottam a házba, ahova menekült előlem, és szépen leosontam a földszintre. Észre se vette, hogy mögé kerültem, így könnyedén megszabadítottam a telefonjától és a késétől. Egy szempillantás alatt meggyőztem a zsarukat arról, hogy nincs semmi galiba, nem kell kijönniük, közben küszködtem a kezem alatt ficánkoló lánnyal. Még mindig szabadulni akart, esze ágában se volt feladni a harcot. Tetszett, hogy ennyire élni akart a drága, még ha valójában esélye se volt elkerülni a nagy pillanatunkat. Persze ő biztos azt gondolta, hogy meg akarom ölni, vagy netán kirabolni, vagy... Jujj, remélem nem hitte, hogy meg akarom erőszakolni!
A mobilt eltettem, mielőtt a kis hercegnőm kitalált volna valami újabb hülyeséget. Ha már a hülyeségnél tartunk...
Aranyosan köszöntem neki, mire ő valami hihetetlen nagyot beleharapott az ujjamba. A kezemet persze azonnal elrántottam tőle.
- Baszki! - nem szokásom a káromkodás, elvégre angol volnék, de ennél szebb kifejezés nem jutott eszembe abban a pillanatban.
Felé fordultam, mire ismételten a kezében volt a kés, és ezúttal egyenesen felém szegezte. Ejnye, hát még mindig nem érti? Esélye sincs ellenem.
- Na, na, na, ha már most ilyen harapós vagy, mi lesz később? - kérdeztem tőle, miközben megindultam felé. Vége a játéknak. Ideje most már rátérni a komolyabb dolgokra. - Bár még bőven van mit gyakorolnod...
Sejtettem, hogy nem fogja hagyni magát, így gyorsan ki kellett találnom valami módot, hogy elkobozzam tőle azt a rohadt kést. Még a végén belém vágta volna, mielőtt beleharaphattam volna, az pedig nem lett volna kellemes se neki, se nekem. Nem szerettem volna a nagy sérülés miatt vacsorát csinálni belőle.
Nyugodt léptekkel haladtam felé, közben lassan átengedtem az irányítást a bennem lakozó vadállatnak. Szemeim fehérre váltottak, arcomra furcsa, ám annál hátborzongatóbb vigyor ült ki.
Mielőtt még ideje lett volna reagálni, hirtelen elkaptam a karját, és kicsavarintottam a kezéből a fegyverét, amit aztán a szoba túlsó felébe dobtam. A szép kis kacsóját viszont nem engedtem el.
- Majd én megmutatom, hogy kell ezt csinálni. - hangom félig suttogásba ment át, közben teljesen átmentem wendigóba. Na végre! Bár, nem nézhettem ki valami barátságosan...
A következő pillanatban már rajta csüngtem a karján, éreztem, ahogy a fogaim belemarnak a húsába. A vére egészen édeskés volt, mámorító és kellemes. Szerencse, hogy a hajtóvadászat előtt belaktam, különben kedvem támadt volna inkább felfalni ezt a lányt.
Egyetlen pillanat volt az egész, mégis végtelennek tűnt. Olyan volt, mintha az idő megállt volna abban a másodpercben, amikor felhasítottam a puha bőrét. Sejtelme se volt róla, hogy ez az utolsó napja egyszerű emberként. Fogalma se volt, milyen jövőt adtam neki egyetlen harapással. De talán már sejtette, hogy minden meg fog változni. Persze csak rajta állt, hogy ez a változás jó vagy rossz lesz-e.



mephobia
fear of becoming so awesome that the human race can't handle it and everyone dies.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Jan. 29.

Tartózkodási hely :
❀ Beacon Hills ❀

Foglalkozás :
❀ Tanuló, hobbifotós, író ❀


Szomb. Júl. 14, 2018 12:37 am
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe



Nick & Charmie

Az időm vészesen fogyott. Úgy gondoltam, hogy a halál mezsgyéjén táncolok. De eszembe sem jutott feladni. A gondolat, hogy nem halhatok meg, hogy a családomnak szüksége van még rám, erőt adott. Anyu, Apu és Lin képe cikázott keresztül a fejemen és ez elég adrenalin löket volt a számomra, hogy ha kell, harcoljak idegen támadóm ellen. Már nem kerestem benne logikát, mert az gondoltam, az ilyen beteg elméjű emberek tetteiben nincs semmi logika. Merész tettet hajtottam végre. Féltem, be voltam rezelve rendesen, de az élni akarásom hatalmas volt. Mivel rájöttem, hogy önmagamon kívül ebben a történetben senkire sem számíthatok, nem jön el a fényes mellvértes lovag, hogy megmentsen, így magam vettem fel a harcot. Miután megharaptam az ujjait a meglepetés erejével, nyertem annyi időt magamnak, hogy kiszabaduljak a szorításból és a kanapén átbukfencezve a padlóra csúszva elkapjam a kést, amit egyenesen rá szegeztem. Nemtetszését egy csúnya és illetlen kifejezéssel fejezte ki. Megmondtam neki, ha közelebb jön, megszúrom. Abban a pillanatban komolyan is gondoltam. Még meg is fenyegettem a biztonság kedvéért, de fenyegetésem üres fülekre talált. Semmire sem mentem a szavaimmal. Elbizonytalanodtam. Összezavart. Olyasmiket mondott, amiket őszintén szólva nem értettem. Mi lesz még később? Mire céloz ezzel? Tán fogságba akar ejteni? Talán le akarna láncolni és addig kínozni, míg bele nem halok? Mit is kellene gyakoroljak? Nem tudtam dekódolni a szavait.
- Miről beszélsz? - értetlenkedtem, de a kést még mindig magabiztosan rá szegeztem. Ezek után meg főleg. Már abba is belegondoltam, lehet valami perverz kéjenc aki…na jó, ebbe nem is akarok belegondolni. Az talán rosszabb lenne a halálnál is, ha a testemre pályázna és ki lennék neki szolgáltatva. A gusztustalan gondolatok hatására csak még elszántabbá váltam, hogy a húsába mélyesztem a kést, ha nem hagy elmenni. Azonban ami azután következett, arra legvadabb rémálmaimban sem számítottam volna. A pillanatok összemosódtak, miután megindult felém és az arca….torzulni kezdett. A szemei teljesen elfehéredtek, eltűnt az írisze. Várjunk csak!!! Hogy miiiii???? Eltűnt az írisze? Hogy lehetséges ez??? Jesszusmaris!!! Nincs írisze…és világít a szeme. Az arcán terpeszkedő vigyorral még borzasztóbbá vált a látvány. A hátamon felállt a nem létező szőr, tiszta libabőrös lettem.
- Mi..mi a fene vagy te? - a torkomból előtörő vékony kis egércincogás minden volt csak nem magabiztos. Annyira lesokkolt a látvány, hogy elfelejtettem használni a kést. Könnyűszerrel megragadta a karomat, majd kicsavarta a kezemből az életmenő fegyverem, melyet biztos távolságra hajított előlem. Mozdulni sem bírtam. Már nem volt mivel megvédhessem magam előle, bár talán a konyhakéssel sem mentem volna sokra. Mikor kinyitotta a száját és megláttam hegyes, éles cápaszerű fogsorát, kiszállt belőlem a lélek is. Belém harapott. Felszisszentem a fájdalomtól. Amint tudatosult bennem, hogy ellene bizony semmi esélyem sem lett volna már az elejétől kezdve és valószínűleg holtan fogom végezni, meg fog ölni, szétmarcangol, mint ahogy Aaront is széttépték, mert mégcsak nem is ember, hanem valami mutáns szörnyszülött, elfogott a pánik érzése. A tüdőmből kifogyott a levegő, szinte alig bírtam lélegezni, a torkomból néma sikoly tört elő, a szemeimből patakokban hullani kezdtek sós könnyeim. A karom égett a fájdalomtól. Egy örökkévalóságnak tűnt az a pillanat. Annyira féltem, hogy nem mertem mozdulni sem, szabadon lévő karom úgy lezsibbadt, hogy úgy éreztem, hangyák mászkálnak a bőröm alatt. Vártam, mikor jön el a vég, az életem mozifilmszerűen pergett le előttem. Mikor a szüleimre és a testvéreimre gondoltam, csak még keservesebben kezdtem el sírni. Annyira sírtam, hogy már levegőt sem kaptam. Oxigén…kell az oxigén. Köhögni kezdtem, fulladtam.
- Khér…lehk…Ne...kehm…élhnem….kell. - nyögtem ki nagy nehezen a szavakat, de már nem is láttam a könnyeimtől. A torkom teljesen kiszáradt. Magamban fohászkodtam az Úrhoz, hogy ne szólítson magához, mert azzal tönkre teszi a családomat. Nem mehettem el még. Nekem küldetésem volt. Egyben kellett tartanom a családomat. Édes Istenkém, könyörgöm, hagyd meg az életem! Védj meg a gonosztól, könyörögve kérlek, segíts rajtam!  

Music: Who are you? ✗ Szenvedős mód ON

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Dec. 11.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills


Vas. Júl. 15, 2018 4:29 pm
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe



nick & charmie
i just need a friend
zene: ready or not • szószám: 579 • megjegyzés: see you soon, draling!


Már alig vártam, hogy végre vége legyen ennek a bosszantó játéknak. Egy darabig izgi volt kergetőzni, de már kezdtem unni, hogy nem jutunk semerre. Gondoltam, bekeményítek és nem húzom tovább az időt.
Szerencsére csak mi ketten voltunk a házban, így nem kellett aggódnom az esetleges szemtanúk miatt. A környék amúgy is csendes volt valami miatt. Úgy tűnt, a város az én pártomat fogta, legalább is a sors úgy rendezte. Nem volt semmi akadály előttem, még a zsarukat is boldogan le tudtam rázni, mindenféle kérdezősködés nélkül. Ennyire nagy mázlim már jó pár éve nem volt semmiben sem, így egyre biztosabb voltam a dolgomban.
Persze a lány nem hagyta magát, küzdött az életéért ameddig csak tudott. Még meg is harapott, ami csak elősegítette a wendi üzemmódba kapcsolást. Tényleg feldühített, pedig jogosan támadott meg. A helyében én is ezt tettem volna, ha már a kés nem volt a közelben.
Eztán fenyegetőzni kezdett, próbált kimászni a bajból. Nem tudhatta, hogy ez a hajó már akkor elúszott, mikor kiszemeltem magamnak az utcán.
Kérdésére nem feleltem, csak közeledtem felé. Szemeim fehérré váltak, és a lehető legparásabb vigyorommal álltam elő, amivel láthatóan sikerült megrémisztenem. Ez viszont már más volt, az a tipikus lezsibbasztó, könyörtelen félelem, ami nem enged megmozdulni sem. Ennél gusztustalanabb érzés nincs is a világon, legalább is úgy hallottam.
A következő pillanatban már repült is a kés, fogaim a húsába mélyedtek és ezzel meg is kezdődött a mi kis közös kalandunk. Ha minden jól megy, a hölgyemény hamarosan hozzám hasonló szörnyi lesz, és végre lesz kivel megosztanom az embervadászat csodás élményét. Meg fogom tanítani, hogy kell ezt élvezni, és irányítani a dolgokat magad körül. Elvégre a korábbiak is majdnem pontosan úgy történtek, ahogy azt elterveztem. Ha ő is képes lesz majd erre, imádni fogja a wendilétet.
Hallottam nehézkes lélegzését, éreztem, ahogy lassan elernyednek az izmai és feladja a küzdelmet. Már ő se látta értelmét, hogy tegyen ez ellen bármit is. Könnyei csordogálni kezdtek, levegőért kapkodott és próbált könyörögni, hogy hagyjam életben. Ekkor eleresztettem, és egyenesen a szemeibe néztem. Ajkam széléről lecsordult a vér, az államról pedig lassan lecsöpögött a padlóra. Meh, ezt nehéz lesz feltakarítani.
- Ne aggódj, nem akarlak megölni. - feleltem neki halk, hátborzongató hangon, miközben egy hajtincset a füle mögé simítottam. Lassan visszanyertem emberi formámat, egyedül az a kevéske vér maradt meg rajtam. - Élni fogsz, bogaram. - egy gyengéd mosolyt tűztem felé, majd elengedtem a karját. Felegyenesedtem és letöröltem a vörös folyadékot az államról, amit aztán egy nyalintással eltüntettem a kezemről. Iszonyatosan jó íze volt, áradt belőle az egészség és a fiatalság. Ezután zsebre vágtam a mancsaimat, és megindultam az ajtó felé.
A kést útközben felvettem, és letettem a konyhapultra, majd megálltam a kijárat előtt. Visszafordultam a lány felé, hogy vessek rá egy utolsó pillantást. Még így, meggyötörten és vérben ázva is szépséges volt.
- Egy élmény volt, kedves. - azzal kinyitottam az ajtót, és távoztam. Mélyet szippantottam a városi levegőből, élveztem a szél fuvallatának hangját.
Mától mindkettőnk élete megváltozott. Persze ha ellen tudott állni az éhínségnek, a folytonos kísértésről nem beszélve, akkor elkerülhette az átváltozást. Akkor viszont nyilván nem hagyhattam életben, hogy elterjessze a híremet... A vadászok hittek volna neki, és elkezdtek volna keresni. Nem sok kedvem volt megint az erdőben bujkálni, mint legutóbb. Így sincs túlzottan könnyű dolgom, ha túlélésről van szó.
Lassan, elégedetten indultam el a nyüzsgő városrész felé. El akartam vegyülni az emberek között, élvezni, ahogy észre se vesznek és figyelmetlenül elhaladnak mellettem. Jó volt látni, hogy fogalmuk sincs, micsoda szörnyetegek mászkálnak közöttük. Ettől annyira... Sebezhetőek.



mephobia
fear of becoming so awesome that the human race can't handle it and everyone dies.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése





Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
 
Charmie & Nick - The bite is a gift
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Belváros-
Ugrás: