• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.


 

oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 51 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
3
Ember
8
Diclonius
0
Daimon
1
Hellhound
1
Vadász
10
Hibrid
5
Incubus
1
Kitsune
4
Vámpír
4
Warlock
6
Wendigo
4
Vérjaguár
4
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Avatarfoglaló


Szer. Nov. 07, 2018 2:37 pm
☇ Játszótársat keresek!


Szomb. Nov. 03, 2018 7:51 pm
☇ Daniel 'Danny' Nicholson


Szomb. Nov. 03, 2018 3:48 pm

Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Charmie x Jasper - Second crush










avatar


: :


Join date :
2018. Feb. 14.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Hunter


Szomb. Jún. 23, 2018 11:18 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt



charmie & jasper
you again?

Tátott szájjal ültem a tévé előtt. A képernyőn sorra haladtak egymás után a feliratok, amiket valami béna zene kísért. Nem akartam elhinni, amit láttam.
Komolyan ilyen lenne az élet egy gimiben? Ennyire el van cseszve a világ? Vagy csak a filmek túloznak? Tényleg ennyire elítélőek az emberek?
- Mekkora baromság. - szememet forgatva nyúltam a távirányítóért, majd el is dobtam a kanapé túlsó végébe, miután megnyomtam rajta a nagy piros gombot. Hülyeség ez az egész. Nem lehet ennyire gázos egy suli.
Az órára pillantottam, ami boldogan jelezte, hogy alig húsz percem maradt indulás előtt. Remek, még egy kávé belefér, mielőtt a pokolba hajtanék Lolával.
Feltápászkodtam, majd hosszas nyújtózások közepette fordultam az asztal felé. Legalább hat film hevert rajta, köztük az, amelyiket épp megnéztem. Négy csaj pózolt rajta, rózsaszín háttér előtt. Még Mrs. Kingsley-től - a harmadikról - kértem kölcsön őket azzal az indokkal, hogy „a húgom már hetek óta könyörög, hogy nézzünk meg valami csajos filmet.”
- Legalább Rachel McAdams még mindig jó nő. - morogtam magamnak, mintha ez segítene az előbb átélt traumákon. Szabályosan szégyellem magam, amiért egyáltalán eszembe jutott ilyet nézni.

Lola búgása abbamaradt, ahogy leállítottam. Sikerült találnom magamnak egy parkolóhelyet, pont a „csak motoroknak” feliratú tábla mellett. Remek, mintha a suli tudta volna, hogy jönni fogok.
Sisakkal a kezemben beléptem a hatalmas főbejáraton, aminek a túloldalán egy hosszú folyosó fogadott. Rengeteg diák nyüzsgött, egészen addig, míg észre nem vettek. Teljesen elnémultak, és a legtöbben engem bámultak. Ó, ne már! Forduljatok el, az istenért!
Szúrós pillantást vetettem rájuk, közben elindultam, hogy megkeressem az igazgatóit. Gondoltam, először oda kellene mennem, hogy megkapjam az órarendet, meg hasonlók.
Igyekeztem úgy tenni, mintha nem hallanám a hátam mögött összesúgó kölköket, de sajnos nincs szűrő a fülemben. Szín tisztán értettem, ahogy a dzsekimet elemezgették, meg minden egyebet, amit csak észrevettek rajtam. Fasza, jól kezdődik ez a nap is. De legalább már nincs bennem az az érzés, hogy én lettem Hitler személyesen.
Csak azt nem értem, hogy velem miért nem volt úgy, mint azzal a vörös bigével abban a hülye filmben. Ő teljesen láthatatlan volt, engem meg egyből mindenki észrevett.
Kopognom sem kellett az ajtón, az máris kinyílt előttem, és egy vén, kosztümrucis nő rángatott be az irodába. Megcibálta a dzsekimet... Meg kéne ölnöm.
- Maradjon itt, amíg összeállítom a beosztását! - vetette oda, majd becsukta mögöttünk az ajtót és leült egy kőkorszaki számítógép elé. Jaj ne, ez is egy olyan suli, ahol a mobilodat elkobozzák órák előtt, és csak a nap végén adják vissza? Ugye nem kell imádkozni az ebédszünet elején?
Nagyot nyeltem. Ez rosszabb, mint hittem. Úgy voltam vele, hogy majd csak megbirkózom vele, hiszen nehezebb helyzetekből is másztam már ki. Öltem már vérfarkast, vámpírt, meg ezeknél jóval rusnyább lényeket is, de ez... Inkább a vámpírok, komolyan. A titkárnőtől rázni kezdett a hideg, pedig alig néhány szót szólt hozzám.
Ha Brett itt lenne, most a fejemhez vágná, hogy beszari vagyok. Pedig nem erről van szó, csak...
- Itt az órarendje! - szólalt meg ismét Morticia az Addams Familyből. A hangja olyan volt, akár az ajtónyikorgás, amitől össze is rezzentem. Francba, remélem nem kell idejönnöm többet! Ezzel a nővel nem szívesen töltenék egy percnél több időt egy szobában. - Vegye el bátran! - Ahogy a nyanya mondja, Jasper. Vedd csak el, hülyegyerek!
Kikaptam a kezéből, és igyekeztem úgy tenni, mintha belemélyültem volna az elemzésébe. Biosz, kémia, történelem, irodalom, unalmas, unalmas, UNALMAS!! Áh, spanyol nyelv. Ez vicces lesz! Tesi..? Na ne, futkároznom is kell? Röhejes ez a gimi...
- Figyel, Mr. Riggs?
Felkaptam a fejemet. Fölöttem terpeszkedett a pókháló hajú mamika, szemüvegét feltolta az orrán. Ó, ne... Mit mondhatott? Ugye nem fog megölni?
Baszki. Ennyit arról, hogy nincs semmi, amitől tarthatnék. A férfiasságomat hivatalosan is otthon felejtettem, a kávémmal együtt.
- Öhm... Izé... - nyögdécseltem, mint valami szerencsétlen lúzer. Picsába!
- Azt mondtam, kövessen!
Felpattantam, és egy „igenis” kíséretében már indultam is a nénike után. Tényleg ki kéne nyírnom most már..! Senkinek se tűnne fel, ugye?
- Ebben a teremben várakozzon! Egy diák hamarosan eljön magáért, hogy körbevezesse. - azzal becsapta az ajtót és magamra hagyott. Végre... Távol a nyanyától, távol a szilvaszagú irodától. Csak én és az üres tanterem. Mi baj is történhetne?
- Szutykos vénasszony. - morogtam magamban.
Volt néhány percem, amíg ismét önmagam lehettem, nem pedig az a suhanc új csávó, akit mindenki megbámult a suliban. Az agytekervényeim egyből elkezdtek forogni, próbálták elfeledtetni velem Morticia néni emlékét.
Azon a fura délutánon kezdtem kattogni. Pezsi kitett magáért, mindenféle pózokra kényszerített fotózás közben. Vagy talán csak megkért? Gőzöm sincs, de teljesen máshogy éltem meg az egészet, mint a legtöbben. Szokatlan volt, hogy valaki kimondottan engem akart lefényképezni, az meg pláne, hogy ennyiféleképpen. Néha már nyűgnek éreztem az egészet, de nem akartam lemondani. Azok után nem, hogy Champaigne megmutatta a korábbi képeit. Volt köztük néhány, amik nagyon megfogtak, de ezt se neki, se másnak nem mondtam el.
Nem akartam, hogy felfedezzen bennem bármi jót, vagy... Egyáltalán bármit is.

in for it × 814 × remélem elsőre megfelel <3 × @



underneath it all, we're just savages

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Jan. 29.

Tartózkodási hely :
❀ Beacon Hills ❀

Foglalkozás :
❀ Tanuló, hobbifotós, író ❀


Hétf. Jún. 25, 2018 5:07 pm
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe



Jasper & Charmie

A suliújság címlapját csodáltam elégedett mosollyal az arcomon. Büszke voltam magamra. Manapság egyre merészebb vagyok, azt vettem észre magamon. Vagy csak egyre dinkább. De megérte felbátorodva leszólítani Mr. bőrszerkós coloskapitányt, akinek már a tenyere is nagyobb, mint a fejem, mert jól sült el az egész helyzet. Azt nem mondanám, hogy gördülékenyen ment a fotózás, de azért nem mozgott rosszul Jasper Sunny lencséjének kereszttüzében, és élmény volt vele dolgozni. A fotósorozat felúlmúlta az elképzeléseimet. Meg is lett az eredménye, mert enyém lett a legjobb jegy és elnyertem a suliújság címlapját Jasperrel, plusz kétoldalnyi reklámfelületet, ahová kikerültek a legjobb róla készült képek kígyózó alakban. A címlapra egy egészalakos kép került róla, az volt az egyetlen olyan kép róla, ahol a feje búbjáról a cipője orráig látszódott, a napfény körbeölelte a testét, finom ragyogást adva neki, mintha csak aranyló aura vette volna körül. Csakhogy tudják, ki a modell alapon fotóztam, bár ő nem díjazta az ötletet, erre világosan emlékszem. A két oldalra már a rendes projektfotók kerültek be. Az egyik képem a hátán feszülő bőrszerkó, amin az a szép kígyó díszelgett, a következőn béka perspektívából, félportéból a nyaka íve, amin látszódik a kígyótetoválás, plusz a feje egy részlete, és az a tipikus komor tekintet, amit nem játszott meg. Valószínűleg már a kuksija is kivolt velem és a fényképezőmmel, ámbár nem hátrált meg, akkor sem, mikor hozzáértem és beálligattam a napfény esésének megfelelő pózba a végtagjait. Még magam is meglepődtem, mennyire erős volt, a levegő egy pillanatra benn is akadt, de igyekeztem nem a testére fókuszálni, hanem a projektre. A legnehezebb része az volt, mikor a nyers erő képet akartam vele elkészíteni. Úgy kellett lekönyörögnöm róla a pólóját, csakhogy a befeszített hátát lekaphassam. Nem szokásom amúgy félmeztelen srácokat fotózgatni, így még én is belepirultam, mikor nagy nehezen megszabadult a ruhadarabtól és megláttam a felsőtestét. Hirtelen jött kislányos zavaromban rögvest kértem, hogy forduljon meg, egyrészt, hogy ne lássa a pírba borult arcomat, másrészt, hogy ne is lássam, mivel áldotta meg a Jóistenke és a munkámra tudjak fókuszálni. Fogalmam sem volt, mi üthetett belém, hiszen már láttam félmeztelen férfi felsőtestet nem is egyszer és mégsem jöttem zavarba. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy szívesen nézegetem és csorgatom a nyálam rájuk, mert nem így van. Csak meglepett, hogy ilyen reakciót váltott ki belőlem. Végül sikerült jó képet csinálnom a nyers erejéről is, szép, ívben megfeszülő hátáról, így mindketten fellélegezhettünk és ő is magára húzhatta a pólóját. Az utolsó képre Lola is felkerült, szépen pózolt a kislány.
Túlságosan is elbambulhattam, mert Brittany műkörmös ujjainak látványa és erős parfümjének illata hozott vissza a valóságba, a suliba. Nem ő volt az egyetlen lány, aki megkörnyékezett azóta, hogy kijött havi suliújság. Aliciatól kezdve számtalan csajszi érdeklődött arról, hogy ki a képeimen szereplő félisten, hol akadtam rá és elkérték a telószámát is. Gondoltam, hogy Brittany se azért jött, hogy gratuláljon nekem.
- Na végre…Hozzád aztán beszélhet az ember. Azért jöttem, hogy alkut kössünk. Nem tudom, hogyan szedsz te össze ilyen pasikat, de ha megadod ennek a srácnak a számát, akkor nem teszek keresztbe neked többé. Igazán méltányos ajánlat, nem gondolod? - érdeklődte, miközben rózsaszínre mázolt ajkai széles, gúnyos mosolyra húzódtak. Az ajánlata kecsegtető volt, de soha nem adtam volna ki az ismerőseim számát senki ember fiának megkérdezés nélkül. Szóval neki is ugyanazt feleltem, mint mindenki másnak.
- Majd megkérdem tőle, hogy megadhatom e a számát neked. Addig nem adom ki, mert nem akarok pórul járni. Te is láttad, mekkora karjai vannak, tud ám vele csapni rendesen. - nyögtem be Brittanynek, aki nem hátrált meg. Persze, miért is tenné?
- Mért nem hívod fel most? Gyerünk Charmie, erőltesd meg magad! - nyüstölt tovább, ezt utáltam benne a legjobban, soha nem hagyja rá. Már éppen szóra nyitottam volna a számat, hogy válaszoljak neki, mikor is recsegősen megszólalt a hangosbemondó kimentve ezzel szorult helyzetemből.
"Charmaine Wilson kéretik az igazgatói irodába! Charmaine Wilson kéretik az igazgatói irodába!"
Minden szempár rám szegeződött, és én csak pislogtam, mert halvány lila ideám nem volt, hogy miért hívatott be Mr. Thompson, az igazgató.
- Bocs Brittany, de mennem kell. - feleltem, mire megeresztett egy fintort, de elengedett, én pedig olyan gyorsan spuriztam el, amilyen gyorsan csak tudtam. Még az igazgatót is jobb társaságnak tartottam, mint Brittanyt. Miután az irodához értem, bekopogtam az ajtón, majd miután engedélyt kaptam, beléptem a helyiségbe.
- Jó reggelt Miss Wilson! - üdvözölt Mr. Thompson a börfotelébe ereszkedve. Én hasonlóképpen üdvözöltem őt.
- Lenne egy feladatom az Ön számára Miss Wilson. Egy új diák érkezett az iskolánkba és szeretném, ha Maga lenne a mentora, ha Maga foglalkozna vele a héten és vezetné körbe az iskolában. Mutasson meg és magyarázzon el neki mindent. Maga a kiváló tanulóinkhoz tartozik, éppen ezért bízom a sikeres együttműködésben. Jasper már várja Önt a 26-os teremben! - vázolta fel az igazgató a feladatomat, aminek alapjáraton örülnék is, de most így hirtelen kicsit lesokkolódtam, főleg, hogy a fejemben ott visszhangzott a név, amit említett.
- Jasper? - kérdeztem vissza kapásból.
- Igen, Jasper Riggs. Úgy tudom, a fotóin is ő szerepel. Éppen ezért gondoltam, hogy biztosan örülni fog egy ismerős arcnak. Kérem ne várakoztassa meg! - jegyezte meg Mr. Thompson, mire egy mosolyt erőltettem az arcomra.
- Óóóó…Értem. Akkor megyek is. Viszlát Mr. Thompson! - köszöntem el az igazgatótól, majd gyorsan ajtón kívülre kerültem, hogy levegőt is kapjak végre. Valahol sejtettem, hogy Jasper ebbe a suliba fog járni, hisz másik suli nem is volt a városban, de ez a hír most hirtelen jött. Ráadásul csak annyit sms-eztem meg neki, hogy köszönöm, megnyertem a fotóversenyt. Arról nem számoltam be neki, hogy ezzel együtt ő lett a suli címlapsztárja is. Ha pedig meglátja a suliújságot, hamar rá fog jönni és akkor én élve bizonyosan nem kerülök haza. Egek! Ebbe bele sem gondoltam. Ide egy bocsi szerintem nem lesz elég. Elnehezedett lábakkal lépkedtem a folyóson, majd remegő ujjakkal nyomtam le a 26-os tanterem ajtajának kilincsét. Vajon már értesült róla, hogy máris ő lett a gimi új szenzációja, hála nekem? Vajon csak azt várja, mikor toppanok be a terembe, hogy utána leordíthassa a hajamat a fejemről? Nagyot nyeltem, majd egy lélegzetvételre benyitottam a terembe. Ő már ott állt teljes két méteres alakjában.
- Szia Jasper! Ööhhm…én leszek a mentorod. - intettem neki félszeg mosollyal, majd beharaptam az alsó ajkamat. Ha én ezt túlélem, soha többé nem sunnyogok el semmit egy bőrszerkós fenegyerek előtt! Istenkém…

Music: Wolves ✗ Ne a filmekből szocializálódj drága xD

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Feb. 14.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Hunter


Hétf. Jún. 25, 2018 7:06 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt



charmie & jasper
you again?

Próbáltam elfelejteni azt a kínos pillanatot, amikor Pezsi arra kényszerített, hogy levegyem a pólómat. Már nem azért, büszke vagyok arra, amim van, de basszus..! Azért ez nem valami kirakati áru, amit mutogatni kell. Talán régen tetszett volna a helyzet, és Brett unszolására megpróbáltam volna befűzni Pacácskát, de ez már a múlté. A mostani énem valószínűleg egy hatalmasat lekevert volna a régi Jaspernek, ha találkoztak volna.
Miután a Bajos Bigékből - vagy mi a tököm füttyéből - tájékozódtam kicsit a gimis életről, Lolával berobogtam a suliba, ami előtt egy hatalmas, aranyozott „Beacon Hills High School” felirat díszelgett. Hát persze, ennél kreatívabb nevet nem is találhattak volna ki neki. Bár már sejtettem egy ideje, hogy az ilyen béna kisvárosoknak menőbb névre sose futja.
Leparkoltam, búcsút intettem féltett kincsemnek, majd beléptem a Pokol kapuján - aminek nem ártana egy olajozás egyébként. A hangra egyből mindenki elcsendesült, és gyanúsan sokáig bámultak rám. Egészen addig álldogáltak kővé dermedve, míg el nem indultam az igazgatói felé. Csak eztán kezdtek kibeszélni, persze nem tudták, hogy mindent hallok, amit mondanak. Honnan is sejthették volna?
Végül végig kellett szenvednem néhány percet Morticia nénivel az igazgatói irodában, aztán bekerültem egy nyomorult terembe, ahol egyedül kellett várnom. Volt bennem némi remény, hogy azért nem lesz akkora csalódás suliba járni, de már az első fél óra szarul sikerült. Megbámult a fél iskola, a hátam mögött dumáltak rólam a diákok és még egy vén banyát is el kellett viselnem.
Persze még nem adtam fel, bíztam benne, hogy az a bizonyos diák, aki majd körbevezet normális lesz. Nem volt kedvem valami idegesítő mitugrászhoz, aki mindenről úgy mesél majd, mintha valami több milliárdot érő múzeumot mutatna be nekem. „A folyosó jobb oldalán veheted szemügyre iskolánk büszkeségeit, a kosár- és focicsapat aranykupáit, valamint Erzsébet királynő ékszergyűjteményét...” Neeee, Jasper. Ne hergeld magad feleslegesen.
Mély levegőt vettem, és elkezdtem körbevizsgálni a tantermet. A padok egyesével voltak szétosztva, a tábla mindössze egyetlen hatalmas zöld téglalapból állt. Találtam egy projektort és egy hosszabbítót a nyitva felejtett szekrényben, valamint egy nagy köteg üres papírt, amit valószínűleg dolgozatokhoz hagytak itt.
Furcsamód hamar a táblánál kötöttem ki, és még egy vadonatúj krétát is találtam a kezemben. Micsoda véletlen..! De ha már itt vagyok...
Egy szempillantás alatt felfirkáltam valami oltári nagy baromságot, amit aztán ott is hagytam. Még magam sem tudom, mit ábrázolt a remekművem, de egy kis fantáziával akármit bele lehetett képzelni.
Mivel már mindent megpiszkáltam, amit csak lehetett, nekitámaszkodtam az ajtótól nem messze egy padnak, és elkezdtem a mobilomat nyomkodni. Gondoltam, legalább addig is lefoglalom magam valamivel. Óráknak tűnt az a néhány perc, amit végig kellett várnom egyedül.
Lépteket hallottam a folyosó felől. Ezek nem ugyanolyanok voltak, mint a többieké, ráadásul ismerősen is hangoztak. Az ajtó nyílni kezdett, és abban a pillanatban le is esett, ki fog belépni.
Na ne. Ekkora véletlenek nincsenek! Sejtettem, hogy ebben a porfészekben csak egy gimi van, na de hogy pont Pezsit rendelték mellém kísérőnek..! Ez már több a soknál.
- Helló, Csodacsibe! - pillantottam fel rá a mobilom mögül. Zavarban volt, de nem igazán értettem, miért. Már látott póló nélkül, lefotózott az összes lehetséges szemszögből, akkor mégis mi baja lehetett? Talán pont ez...
Az ajakharapása sehogy se tudta elkerülni a figyelmemet, így szemöldököm egyből feljebb ugrott néhány centit. Ejnye, ennyire parás lennék? Vagy most mi van?
A csajok azt hiszik, mi soha nem vesszük észre az ilyen apró mozdulatokat, pedig tökéletesen látjuk őket. Főleg én, aki külön ki lett képezve rá, hogy figyeljen minden lehetséges részletre. De mégis mi a franctól volt ennyire összezavarodva? Meh, majd kiderül.
- Mentorom, mi? - kiegyenesedtem, így már jóval magasabbnak tűntem nála. Hát... Még mindig kellemesebb társaság, mint Morticia néni. Legalább Pezsit ismertem egy minimális szinten, így nem kellett azon agyalnom, hogy vajon melyik pillanatban gurul el nálam a gyógyszer. Hiszen ő már tudta, hogy velem nem jó kikezdeni, ahogy idegesíteni sem érdemes. Épp ez volt az egyik nagy bajom a gimibe járás ötletével... Ugyanis ahol sok az ember, ott sok a vadbarom is.
- Hát, rád számítottam a legkevésbé. - léptem felé egyet - Amúgy gratulálok a fotós izédhez. - tettem hozzá, mivel sms-ben csak annyit írtam neki vissza, hogy „örülök.” Nem valami lelkesítő válasz, de nem nagyon volt időm kisregényeket írni, miközben nyomozgattam a természetfelettiek ügyében. Vicces lett volna, ha egy vámpír pont akkor kap el, amikor írogatok valami random csajnak. Bár, Csipkerózsika már nyilván nem számított annak.
Homlokom ráncba szaladt, mivel még mindig zavarban volt. A fenébe is, mi van már veled? Legutóbb nem volt semmi bajod!
- Megyünk, vagy szeretnél még csodálni egy kicsit? - vetettem oda, miközben egészen fölé hajoltam. El kellett gondolkodnom rajta, hogy vajon ő ennyire alacsony, vagy én nőttem túl nagyra, mert közelről nézve maximum a vállamig érhetett. Hehe, törpe.
A közelsége egyből az éttermes incidensre emlékeztetett. Bepattant mellém, és mutogatta nekem a képeit, a parfümje pedig egy életre megmaradt az orromban. Most is éreztem, na meg a fotózáskor is csak ezzel volt tele a levegő. Hülye természetfeletti szaglás. Nem mintha rossz lett volna... Csak egy kicsit emlékeztetett valakire. Sőt, Pezsi egész lénye egy bizonyos embert juttatott eszembe - a húgomat. Fenébe is, itt szarakodok egy béna gimiben, miközben ő a szüleink halálának emlékével küzd minden nap. Jó, elég az érzelgősségből, jobb ez így mindkettőnknek.

in for it × 863 × meh, love ya! <3 × @



underneath it all, we're just savages



A hozzászólást Jasper Riggs összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jún. 30, 2018 10:59 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Jan. 29.

Tartózkodási hely :
❀ Beacon Hills ❀

Foglalkozás :
❀ Tanuló, hobbifotós, író ❀


Csüt. Jún. 28, 2018 8:15 pm
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe



Jasper & Charmie

A sikernek hamar bukás lehet a vége. Amilyen jól indult a napom és amilyen büszke voltam a teljesítményemre és Jasper szó szerint kimagasló teljesítményére, olyannyira kiakadtam, miután kiléptem Mr. Thompson irodájából. Félve indultam el a nesztelen folyosón. Nem máshoz kellett igyekezzek, mint magához bőrszerkós Colos Kapitányhoz, aki a gimi új diákja lett. Szinte rettegtem a viszontlátástól, mivel egy aprócska, de nem éppen elhanyagolható infót kihagytam az sms-ből. Mégpedig, hogy ő lett a suli új sztárja a fotóim által és egy csomó lány az ő számáért ácsingózik nálam. Lehet, hogy maradnom kellett volna Brittany-vel egy légtérben. Nem tudom melyik a jobb, ha szóban döngölnek a földbe, vagy ha ténylegesen is. És bár eddig még nem bántott a behemót Jasper, de ez nem jelentette azt, hogy nem is húzhatom ki nála úgy a gyufát, hogy a holdig repítsen egy jobb horgossal. Nála soha sem lehetett tudni, néha már csak egy pillantása is megsemmisítő erővel bírt. És én tuti kivertem nála most a biztosítékot azzal, hogy boldogan engedtem a csábításnak és hagytam, hogy kipakolják a suliújság címlapjára az egyébként helyes morcona pofiját. Egek! De nem gondoltam volna, hogy mindjárt be is iratkozik!!! Na jó, tán költői túlzásokba estem, azért csak nem fog mindjárt lecsapni a suli kellős közepén, de az tuti, hogy ki fog kelni magából. Mire ezt letárgyaltam magamban, már oda is értem a 26-os tanterem ajtaja elé. Mély levegőt vettem, majd remegő ujjakkal lenyomtam a kilincset és miután beléptem, bátortalanul megszólítottam. Azt hittem, bent egy jéghideg szempár fogad, amit egy tüzes őrjöngő görcs követ, de nem így lett. Jasper még nem tudott arról, hogy ő lett a Beacon Hills Gimi új celebje. A táblán egy fura rajz volt, posztmodern pacahalomnak tűnt, de mivel be voltam rezelve kicsit, egy legyet lecsapó tenyeret láttam bele. A légy helyébe pedig magamat képzeltem. Megráztam a fejem és Jasperre fókuszáltam, akinek arcára az a tipikus nemtörődöm stílus telepedett rá. Azon már nem is ágáltam, hogy Csodacsibe lett a becenevem. Inkább elviselek még száz ilyet, csak ne akadjon ki nagyon, ha megtudja a tényállást. Szemmel láthatóan nem értette a finom kis tartózkodásom, idegességem okát. Eljött az idő Charmie! Inkább tőled tudja meg, semmint mástól, mondjuk Brittany-től vagy holdudvarától…Menni fog!
Mélyet szippantottam a levegőből, majd kifújtam egy szuszra. De még nem tudtam belekezdeni, mert azzal, hogy kiegyenesedve fölém tornyosult, semmit sem segített, csak még kisebbnek és törékenyebbnek éreztem magam. Hatalmasat nyeltem. Gratulált a nyereményhez. Ó, ha sejtenéd, hogy mi volt az, nem gratulálnál, hanem…
- Köszönöm…de…- Arcomon megjelent valami mosolyféleség, bár inkább idegrángásnak tűnt vagy valami erőltetett mosolynak, ami nem állt jól, ezért inkább nem is erőltettem. Ne húzd már az időt!!!! Kérdése ismét csak kizökkentett és ajkaimmal O betűt formálva, meglepetten pislogtam rá. Csodálni?? Ez most hogy jött ide?
- Hát…ööö…az a helyzet, hogy mondanom kell neked valamit, szóval maradjunk még. - kezdtem bele a vallomásomba, és próbáltam összeszedni minden bátorságom, ami valljuk be, nem sok volt. Már a fotózáson is megtapasztaltam, mennyire erős lehet, a bicepsze keményebb és köbö nagyobb is, mint a fejem. Jó, mondjuk szerintem mindene sokkal nagyobb, mint a fejem, vagy bármely más testrészem. Abbahagynád ezt az állandó elkalandozást Charmie??? Kezdett égni az arcom.
- Tudod, nem voltam igazságos veled szemben. El kellett volna mondjam, hogy mit nyertem azzal, hogy enyém lett a legjobb fotósorozat. De idióta módon azt hittem, hogy ez téged úgyse izgatna, nem is tudnál róla és…- csak magyaráztam és magyaráztam és már majdnem kiböktem neki a tényeket, mikor valaki félbeszakított bennünket azzal, hogy benyitott.
- Maguk mégis mit keresnek kettesben ebben a sötét és üres tanteremben?? Ez itt nem az enyelgés ideje és helye! Ha nem akarják büntetésben tölteni a délutánt, akkor menjenek az óráikra és viselkedjenek rendesen! - szólalt meg Mrs. Cohen, a matek tanárnő és én majd elsüllyedtem szégyenemben, hogy ilyesmiket feltételezett rólam. A fejem már így is vörösben izzott.
- Sajnálom Mrs. Cohen. - kértem elnézést a semmiért igazából, majd a szemeimmel kérleltem Jaspert, hogy kövessen és megindultam az ajtó felé.
- Miss Wilson! Azt hittem, hogy Ön egy rendes, példamutató lány! - intézte a szavait hozzám, miközben karba font karokkal állt az ajtó mellett és szúrós tekintetével végigmérte Jaspert. Gyorsan elspuriztam mellette és alig vártam, hogy levegőhöz jussak. Csak most érkezett meg a suliba, de máris úgy érzem, hogy fenekestől fel fogja fordítani az eddig szépen felépített gimis életemet. Miután kellő távolságba kerültünk a tanteremtől, megálltam és szembefordultam vele. Az arcom leginkább egy paradicsoméhoz hasonlított, de szerencsére nem láttam, csak éreztem a lüktető forróságból.
- Hol is tartottunk…az a helyzet, hogy te lettél a…- kezdtem volna ismét bele, ám akkor két másodéves lány szaladt oda hozzánk, izgalomtól nedvesedő szemeik csak úgy csillogtak, ahogy ránéztek a mellettem ácsorgó bőrszerkós morcogó macira. Akkor már sejtettem, hogy itt bajok lesznek. Amint előhúzta az egyik a táskájából a suliújságot, akkor már biztos voltam abban, hogy nekem lőttek, engem innen már csak a mentő visz ki. Vagy a hullaszállító. Szaporábban kezdtem el venni a levegőt és legszívesebben az arcom a két tenyerembe temettem volna. Vagy szimplán csak elszaladtam volna. De az nagyon gyáva húzás lett volna részemről. Szembe kellett nézzek Jasper haragjával, ami perceken belül borítékolható volt.
- Jujj, te vagy a srác az újságból! Istenkém, így élőben még helyesebb és vadabb vagy! - ujjongott az egyik, miközben a másik halvány pírral arcán Égimeszelő Uraság elé tolta a magazint rajta egy tollal. Egek! Itt a vég!!!
- Adnál nekem egy autogramot? Légysziii! - kérlelte őt a nedvesen csillogó szemeivel. Én pedig a plafonra emeltem a tekintetem és a Jóistenkéhez kezdtem el fohászkodni magamban, hogy Jasper ne boruljon ki annyira, ne kezdjen el rombolni és ne verjen meg…nagyon.

Music: Wolves ✗ Mindjárt Nem Szeretsz Te  xD  

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Feb. 14.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Hunter


Vas. Júl. 01, 2018 12:06 am
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt



charmie & jasper
what the fuck?!

Jobban végiggondolva... Még ha nem is volt sok kedvem hozzá, legalább végre kipróbálhattam, milyen egy normális ember élete. Konkrétan azt, hogy milyen lett volna, ha nem vadászok közt nőttem volna fel. A legnagyobb problémám az lett volna, hogy a következő dogán ne bukjak meg, és találjak magamnak párt a végzős bálra. Még az is lehet, hogy nyeszlett lettem volna, és egyáltalán nem ilyen jellem. Ki tudja?
De kár is ezen rágódni, hiszen a múltat már nem lehet megváltoztatni. A szüleim nem fognak feltámadni, a húgom lelkiállapota se fog javulni, én pedig továbbra is egy természetfelettiek irtására tervezett szörnyeteg vagyok. Ez ellen nincs mit tenni, és ha tudnék se akarnék, az az igazság. Csak annyit tehetek, hogy megpróbálok elvegyülni, amíg bele nem kezdhetek az igazi melóba.
Mondjuk, ha igazán be akartam volna olvadni, nem motorral jöttem volna suliba az első napomon, és nem öltöztem volna fel úgy, mint valami vadállat bandatag. Nem mintha érdekelt volna, ki mit gondol rólam ezek alapján, de azért jó lett volna nem feltűnősködni már az elején.
Kezdtem halálra unni magamat. A terem minden egyes szegletét megpiszkálgattam, a táblát is összefirkáltam, de még ezek sem segítettek. Egy idő után feladtam a reményt, és a telefonomat kezdtem csesztetni, egészen addig, míg végre meg nem érkezett a diák, akit kijelöltek mellém valami segítőféleségnek. Próbáltam nem meglepettnek tűnni, amikor leesett, hogy megint Pezsgővel fújt össze a szél, de végül csak szóvá tettem, hogy nem számítottam rá.
Végül rákérdeztem, hogy elindulnánk-e még ma, de ő megállított. Jaj ne, nehogy most akarj szerelmet vallani... Persze, mi másra is gondolna az ember ilyenkor?
Csodacsibe elkezdett hebegni-habogni, mint aki nem is igazán tudja, mit akar mondani. Feltűnően zavarban volt, és nagyon nehezére esett kibökni azt a néhány mondatot. Ugyan igyekeztem elrejteni minden bennem mászkáló gondolatot, azért valamicskét mégis ráncolódni kezdett a homlokom. Mégis mit akarhat mondani, ami ennyire kínos helyzetbe hozza előttem?
Felhozta a fotózást, amitől csak még értetlenebb fejem lett. Már majdnem sikerült a lényegre térnie, amikor ismét nyílt az ajtó, és bekukkantott rajta egy tanár. Rá is ugyanolyan zavarodottan bámultam, mint azelőtt Pezsire, és csak hallgattam, ahogy leteremt minket. Totál félreértette a szitut...
- Elnézést! - mormoltam az orrom alatt, miután Miss Zavar királylány is hasonlóan tett. Azonnal összeszedtem magam, és elindultam utána. Közben a hideg is rázni kezdett attól a tekintettől, amit Mrs. Cohentől kaptam. Mintha az anyámat láttam volna... Na, őt is kerülni fogom, amikor csak lehet.
Követtem a „rendes, példamutató lányt” a folyosóra, ahol megint páran engem kezdtek nézegetni. Nagyszerű, most már végképp mindenki rólam fog dumálni.
Már épp megtudtam volna, hogy mi volt az a hatalmas vallomás, amit Csipkerózsika tenni akart nekem, amikor megjelent két random csaj mellettünk. Olyan izgatottak voltak, hogy a szívverésüket két kilométerről is meghallottam volna. Még lélegezni is csak összevissza tudtak, mintha valami nagy sztárral találkoztak volna éppen. Pedig nem valami Leonardo DiCaprio-t bámultak ilyen lelkesen, csak engem.
Végképp elvesztettem a fonalat. Mi a tök folyik itt?
Az egyik lány előkotort valami újságot - mertem feltételezni, hogy a suliújságot -, és egyenesen az arcomba nyomta, valami olyan szöveggel, hogy „élőben még helyesebb és vadabb vagy.” Na várjunk csak.
- Ömm... - szemeim összeszűkültek. Az újság címlapjáról egy ismerős arc nézett vissza rám, néhány másodpercen belül pedig villámcsapásként ért a felismerés, hogy bizony én vagyok a képen. Na ne... Ez ugye csak valami hülye vicc?! Mondd, hogy ez csak egy szívatós beavatási szertartás újaknak!!!
Adnál nekem egy... Egy autogrammot... Végem van, mégis mi a fene történik?!
Kikaptam a lány kezéből az újságot, és néhány oldalt végigtekertem. Egész sorozatnyi fotó volt rólam abban a retekben, még a póló nélküli is, a motorom... Az idegszálaim egyesével kezdtek szétszakadni. Tudtam, hogy a sulival sokat fogok szívni, na de ekkorát?! A francért mentem bele abba a hülye fotózásba...
Lassan, ám annál égetőbb tekintettel fordultam a kis fotóművész felé, aki már látszólag imádkozni kezdett, hogy ne nyírjam ki. Itt az imák nem segítenek, kislány..! Kezeim között pedig kényelmes tempóban kezdett kettészakadozni az újság. Hiába volt vastag, erős papírból, úgy jött szét, mint valami száraz falevél. Egy szempillantás alatt felment bennem a pumpa, csoda, hogy hirtelen haragomban nem gyújtottam fel mindent magam körül.
- Charmaine... - kezdtem bele, magasról leszarva, mit reagál majd a két kiscsaj - Mégis mi a fasz ez?! - ezt már valamivel hangosabban kérdeztem, szavaim tele voltak indulattal. Közben Charmie arcába toltam az újság egyik felét, amin ott virított rólam egy fotó. Ha a tekintettel ölni lehetne... - Ugye most csak viccelsz velem?!!
Abban a pillanatban minden értelmet nyert. Már tudtam, miért néztek meg a szokásosnál is jobban, és hogy miért beszélt ki mindenki a folyosón. Hát ezért... A rohadt suliújság miatt!! Na meg ez a lány... Ha tudtam volna, hogy ez lesz, elküldtem volna a formás kis seggét melegebb éghajlatra, még mielőtt belerángatott volna ebbe a baromságba.
Hirtelen nehezemre esett uralkodni magamon. Egy hajszál választott el attól, hogy a természetfeletti előtörjön belőlem, és mindent elpusztítsak magam körül. Mindig is forrófejű voltam, a műtétek után pedig ez az egész csak rosszabbodott. Ha nem lettem volna lélekben jelen, vége a dalnak. Így se sokon múlott a káosz.

in for it × 839 × ezért aztán jól ki kell engesztelned Duzzi × @



underneath it all, we're just savages

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Jan. 29.

Tartózkodási hely :
❀ Beacon Hills ❀

Foglalkozás :
❀ Tanuló, hobbifotós, író ❀


Pént. Júl. 13, 2018 7:30 pm
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe



Jasper & Charmie

Én igyekeztem. Tényleg igyekeztem, hogy Miszter Nyakigláb tőlem értesüljön a fejleményekről és ne mástól, de a fránya sors folyton közbeszólt kellemetlen perceket okozva mindkettőnk számára. Amint megjelent a két alsóbb éves lány, már tudtam, hogy reményeim a békés megoldásra tova fognak szállni pillanatokon belül. Egy pillanatra azért körbenéztem, lehetséges menekülő útvonalat keresve, de nem akartam ott hagyni a nagyra nőtt vadállatot azzal a két ártatlan lánnyal. Annyira lelkesek voltak, de én tudtam, hogy innen sírva fognak elszaladni. Autogram nélkül. Amint Jasper szemei dekódolták az elétolt látványt, na azt a pillanatot senkinek sem kívánom, hogy átélje. A szívem vadul kalimpálni kezdett a mellkasomban, de nem a mámorító szerelem érzése miatt. Égimeszelő uraság arcmimikája gyönyörűen demonstrálta a dühbe gurulás fázisait. Szinte lelki szemeim előtt láttam, mi zajlott le a fejében, amint végigpörgette a suliújság lapjait. És nem tetszett a látvány. Berezeltem. Nem gondoltam én ezt át, nagyon nem. De könnyebb bocsánatot kérni utána, mint engedélyt előtte. Ezért mindenféleképpen kijár a büntetés, vállalnom kell a Riggs vulkán kitörését. Csak éljem túl…
Olyan tekintettel fordult felém, hogy én már többszörösen halott lennék, ha szemmel ölni lehetne. Hiába rimánkodtam jóságos Istenkéhez, tudtam, hogy nem lesz itt égi csoda, megmentés, vállalnom kell a tetteim következményét. Még nem sújtott le rám a mennyei ököl, máris levontam a tanulságot. Látva, hogy milyen könnyedén morzsolta szét a papírt batár ujjai között, nem tudtam mást tenni, csak nyelni egy hatalmasat. De még a torkom is kiszáradt. A nevemen szólított. Colos vadállat kimondta, hogy Charmaine. Kiszáradt ajkam hatalmas O-t formált. Ez fura. Soha sem szólított még a neveden Charmie. Ez rossz Ómen, rettentően rossz. Rendesen idegbe jöhetett. És még azt hitted, hogy meg sem tudja jegyezni a neved. Azért be ne csurrants már! Táncsak nem üt ki a suli közepén? Na, abban a pillanatban, hogy felmordult, már nem voltam biztos abban, hogy nem adna nekem KO-t ott helyben. A két lány is összehúzta magát és abban a pillanatban elsunnyogtak a bűntett helyszínéről, amint a haragos vulkán rám szegezte méregtől izzó tekintetét.
- Hát…ööööhm…Pont az, aminek tűnik. Te lettél a suli új…sztárja. - feleltem cincogó hangon. Egyedül maradtam a frontvonalban vele, de tudtam, ez az én harcom, ezt nekem kellett megvívni vele, mégha az erőviszonyok igencsak kiegyenlítetlenek is voltak és az ő javára billent a mérleg. Éreztem, hogy századmásodperceken belül ki fog törni, még az erek is kidülledtek a nyakán. Mielőtt még ez bekövetkezett volna és rajtam kívül a többiek is megbánták volna, hogy ma beléptek a suli kapuján, megragadtam a karját és gyorsan magammal húztam az első ajtó mögé ami a legközelebb volt hozzánk. Ne a folyosón robbanjon, hanem egy üres tanteremben. Sajna nem néztem felfele, csak előre, így nem vettem észre az ajtóra függesztett nadrágos kis figurát. Belépve ért csak a meglepett felismerés, hogy a fiú mosdóba rángattam be magammal Jaspert. Az egyik alsóbb éves srác éppen akkor húzta fel a sliccét és kandira kerekedett szemekkel pislogott rám. Aztán fel Jasperre, aki nem tűnt túl bizalomgerjesztőnek. Ahh, mibe keveredtem már megint édes jó Istenem!!! A srác még kezet mosni is elfelejtett(ami higiénés szempontból hatalmas nagy fekete pont), olyan gyorsan slisszolt ki mellettünk ránk se nézve. Talán tudta, hogy nem érdemes ujjat húzni egy bőrszerkós legénnyel. Tanulhatnék néha másoktól szociális értelemben. Kifújtam a levegőt. Valahogy le kell csillapítanod! Ha nem megy, akkor valószínűleg itt fog felvakarni a földről valamelyik tanár vagy a takarító, miután a földbe döngölt. Egy pillanatig letiktakoztam magamban, hogy hozzáérjek e vagy sem, nem tudtam, hogy ezzel csak még jobban felhergelném, vagy kicsit lecsihadna. Kockázatos volt, de végül ujjaimmal végigsimítottam bőrdzsekivel benőtt karján és felnéztem az arcára. Mélyen a gyilkos, sötét tekintetébe fúrtam égszínkék íriszeim.
- Ezt akartam neked elmondani egész végig, de sajnos nem úgy jött össze. Nézd, én tényleg nagyon sajnálom. Nem gondoltam ezt át rendesen. Önző voltam. Csak magamra gondoltam. Tudom, nem szép dolog, de annyira csodálatosak lettek azok a képek, tán életem legjobban sikerült képei! Te is ragyogsz rajtuk Jasper…És meg akartam mutatni őket a világnak. De nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni téged, nem ez volt a szándékom, esküszöm! Nem tudtam, hogy be fogsz most iratkozni. Tudom, ez nem mentség. Nem keresek mentségeket. Vállalom a büntetést! Csinálj velem, amit akarsz, csak ne a suli berendezésén meg másokon töltsd ki a mérgedet kérlek! - kérleltem őt, majd lehunytam pilláim és vártam jogos büntetésem. Két kis kezem ökölbe szorítottam és felkészültem a fájdalomra, a zsibbadó hangyákra és minden egyéb kellemetlen tényezőre.  

Music: Wolves ✗ Kiengesztelő project ON MODE

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Feb. 14.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Hunter


Vas. Júl. 15, 2018 3:20 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt



charmie & jasper
what the fuck?!

Bárcsak az eszemre hallgattam volna, amikor Charmie megkért, hogy legyek a modellje... Nem szabadott volna megszánnom őt, el kellett volna hajtanom a francba, amikor megvolt rá a lehetőségem. De nem, ehelyett inkább beálltam a kamerája elé és pózolgattam, mint egy idióta - mivel csak egy idióta tesz ilyet anélkül, hogy végiggondolná a következményeit.
Igaz, egyáltalán nem számítottam rá, hogy ez lesz a vége. Úgy volt, hogy ez valamelyik órájára kell neki, amire jegyet kapnak vagy mi. Arról szó se volt, hogy a legjobban sikerült munkák kikerülnek a suliújság címlapjára! A büdös picsába már!
Persze erről elvileg tudomást se kellett volna szereznem, ugye? Hiszen ki gondolta volna, hogy pont ebbe a suliba fogok beiratkozni? Egy pillanat alatt elvesztettem a nem létező önuralmamat, amikor a kezembe kaptam az újságot. Egy rakat oldalon a rólam készült fotók díszelegtek, és nem egy olyan van, amin az arcom is kiválóan látszik. A tetoválásom persze még sűrűbben bukkant fel, hiszen a kígyó téma tökéletes példája volt.
Csakhogy...
Ez a tetoválás a védjegyem volt. A fejem meg nem igazán gyakori jelenség, így akárki, aki látja a képeket, felismerhet az utcán. Márpedig ha a suliban ennyire elterjed a dolog, akár a város többi részére is eljuthat. Ez pedig csak egyet jelenthet: kibaszottul nem lesz értelme óvatosnak lennem. Ha a környékre vetődik akár egyetlen Árészos is, végem. Megtalál és rám küldi a haverjait, azok meg majd jól kicsinálnak mindenki mással együtt, akik valaha szóba álltak velem. Beleértve a szottyos titkárnőt, Charmiet meg azt a két alsóbb évfolyamos bigét is, akik közben felszívódtak. A program ex-kiképzői és vezetői egytől egyik kegyetlen rohadékok, nekik aztán nem okozott gondot, ha néhány ártatlant is belevontak az ügybe. Mindent elkövettek volna, hogy rávegyenek az engedelmességre.
Próbáltam eloszlatni a fejemben kavargó gondolatokat, de egyáltalán nem sikerült. Folyamatosan ment fel bennem a pumpa, a kezemben elszakadó újság pedig kiválóan bizonyította ezt. Próbáltam visszafogni magam, hogy ne okozzak spontán öngyulladást mindennek, ami a környezetemben volt éppen. Az viszont egyáltalán nem segített, hogy nem volt semmi, amin levezethettem volna a feszültséget. Más esetben már szarrá vertem volna az otthoni boxzsákok egyikét, vagy kimentem volna az erdőbe gyújtogatni, de itt, a gimi kellős közepén semmi esélyem nem volt ilyesmire.
- Sztárja?! SZTÁRJA!?! - förmedtem rá  Charmie-ra. Még mielőtt folytathattam volna, karon ragadott és elvonszolt magával. A lehető legcinkesebb helyre vitt persze, de láthatóan ő se figyelte, merre megy. Csak minél messzebb a tömegtől. Okos húzás volt tőle, de abban a pillanatban nem nagyon volt kedvem dicsérgetni érte.
A bent lébecoló srácra tekintettem, aki épp csak végzett a dolgával. Amint rám nézett, küldtem neki egy „húzz innen te gyökér” pillantást, mire el is slisszolt. Jól tette, talán nekiestem volna, ha ott marad leskelődni. Egy kis részem remélte, hogy maradni fog, így legalább lesz kit ütni, de... Tudtam jól, hogy így is elég szarul kezdtem az első napomat ebben a retekfészekben.
Miután a szerencsétlen kiment, hűlt helyét kezdtem fürkészni. Mellkasom sebesen emelkedett és süllyedt, tüdőm szomjazta a levegőt. Állkapcsom annyira megfeszült, hogy csoda, ha nem repedt szét. Öklöm pedig szorult ám rendesen, mintha csak arra kérlelne, hogy húzzak be egyet a szemközti falnak. Szép lett volna kifizetni a károkat...
Egészen addig meg se mozdultam, míg Charmie hozzám nem ért. Amint megéreztem ujjait a karomon, hirtelen felé fordultam, és egyenesen a szemeibe bámultam. Ha a tekintetemmel ölni tudtam volna - bár, ha nem szó szerint vesszük, képes is voltam rá -, ez a lány már rég nem élne.
Végighallgattam, amit mondott. Próbált érvelni, menteni akarta a helyzetet. Talán ő is tudta jól, hogy velem nem érdemes kikezdeni, mert annak durva következményei lehetnek. Még azt is hajlandó volt bevállalni, hogy inkább őt üssem, mint másokat vagy a suli cuccait. Egy pillanatra meg is fontoltam, hogy megragadom a lehetőséget, de valami bennem mégsem engedte, hogy megtegyem. Ahelyett, hogy behúztam volna neki egyet, megragadtam a vállánál fogva, és a korábban kiszemelt falrésznek nyomtam. Erővel. Nem annyira, hogy hű de fájjon neki, de érezze meg, hogy mennyire is dühített fel.
- Fogalmad sincs... Mit tettél. - közel hajoltam hozzá, épp csak annyi táv maradt köztünk, hogy egymás szemébe tudjunk nézni. Reméltem, hogy ezzel igenis fenyegetve érzi majd magát. - Szarok bele, mennyire lettek jók azok a képek, nem volt jogod kitenni őket. - nem kiabáltam vele. Hangomban hallani lehetett, hogy mindjárt robbanok, ugyanakkor csak azért is halk maradtam. Ez sokkal hatásosabb szokott lenni, mintha mindent kieresztve ordibálnék. Ráadásul kevésbé feltűnő, így legalább nem fog ránk nyitni se tanár se diák, hogy megnézzék, élünk-e még.
Kívülről úgy festhettünk, mint vadász és vad. Az utolsó pillanatokban, amikor az oroszlán már az antilop nyakáért ugrik, hogy kioltsa sanyarú életét.
- Tudod te egyáltalán, mit tehetnék most veled? Hogy mit érdemelnél meg ezért? - kezdtem bele, miközben egyik kezemmel tartani kezdtem a feje mellett a falat - Nem lenne benne köszönet, hidd el. Vertem már meg lányt, nem is egyszer, szóval... - itt egy kis időre elhallgattam, mivel azonnal eszembe is jutott, hogy azért Sheilah és Charmie között jelentős erőnléti különbségek voltak - Áh nem, még nem akarok börtönbe menni. - ellöktem magam tőle, hogy végre levegőhöz jusson. Még hátat is fordítottam neki, és az egyik mosdókagylóra támaszkodtam. A hajamba túrtam, közben erősen elgondolkodtam, hogy mi legyen ezek után.

play with fire × 859 × most nincs szeri bruh × @



underneath it all, we're just savages

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Jan. 29.

Tartózkodási hely :
❀ Beacon Hills ❀

Foglalkozás :
❀ Tanuló, hobbifotós, író ❀


Csüt. Júl. 26, 2018 9:22 pm
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe



Jasper & Charmie

Elég rendesen ellőttem a pöttyöst Jaspernél. Forrt az agyvize, az erek kidudorodtak a nyakán, azt hittem a feje menten felrobban, ha nem csinálok valamit és maga körül mindent felperzsel. Ezért jobb ötlet híján berángattam magammal az első ajtó mögé, amit megláttam, és ami a srácok piszoárjához vezetett. Amint beléptem, orromat érdekes szagok csavarták meg, de sajna nem volt időm azzal foglalkozni, nehogy felforduljon a gyomrom a levegőben terjengő odortól, mert Jasper halálos pillantásokat lövellt ki szegény alsóbb éves srác felé, aki amint felhúzta a sliccét, a fülét-farkát behúzva oldalgott el mellettünk és még csak véletlenül se pillantott rá Mr. Méregzsák Colos Kapitányra, kinek már ökölbe szorultak a kezei. Csak meg ne üsseeee!!!! Magamban emiatt fohászkodtam, mert nem akartam, hogy az én hibámból az egyikük a kórházban kössön ki, a másik pedig a rendőrségen. Szerencsére gyorsan eltűnt a srác és az ajtó becsukódott mögötte. Csak ketten maradtunk a bűzölgő piszoárok között. Próbáltam lecsillapítani, de nem igazán ment és nagyon nem volt jó ötlet hozzá érni sem, mert olyan szemeket meresztett rám, hogy gombóc nőtt a torkomban. Mázli, hogy nem lehet szemmel ölni. Elmondtam neki mindent és őszintén sajnáltam a dolgot. És minden egyes szavam őszinte volt. Nem kerestem mentségeket, vállaltam a következményeket. Felkészültem, hogy majd jól a betonba döngöl, pedig azért nem érdemeltem volna olyan kegyetlen véget, hogy a gimi fiú mosdójában végezzem bébi papiként. Mert az oké, hogy megoszthattam volna vele a terveim, na de ennyire feldühödni még soha senkit sem láttam pár jól sikerült felvétel miatt. Mikor megragadta a vállaimat, behunytam mind a két szemem és lehajtottam a fejem. A következő pillanatban a hátam a hideg csempének koppant.
- Ahhhhhhh!!! - sikkantottam fel, de inkább ijedtségemben, mint fájdalmamban. Bár ígyis megéreztem a srác erejét, ahogy a falhoz nyomott. Nem mintha nem látszódna rajta, hogy nem a szél fújta fel azokat az izmokat. De most már érzem, hogy nem is a koksz. Hallottam a hangját. Félelmetes volt. Beleborzongtam. Nem ütött meg. Óvatosan kinyitottam a szemem, hogy rápillantsak. Az a dühös, sötét szempár olyan közel került az enyémhez, hogy kandira kerekedtek a szemeim meglepettségemben. Mozdulni sem mertem, lemerevedtem.
- M…mit…tettem? - kérdeztem, a hangom szinte suttogás volt. Nem értettem a kérdését. Nem öltem meg ezzel senkit sem és nem bántottam őt fizikálisan sem azzal, hogy bekerült a suliújságba. Ennyire fájna neki???
- Én…sajnálom. - a torkomban a gombóc alig engedte, hogy nyeljek. Nem tudtam mit mondani. Abban a helyzetben nem is lehetett. A vállaim kezdtek elzsibbadni szorításában, de nem szóltam miatta. Ekkor megkérdezte, hogy tudom e, mit tehetne most velem, hogy mit érdemelnék a hazugságom miatt. Lebigyedt ajkakkal bólogattam neki, mert volt róla sejtésem. Sokféleképpen elképzeltem azt a büntetést és egyik sem volt fájdalommentes. Az egyik kezével eleresztette a vállamat, mire éreztem, hogy azon az oldalt a vérkeringésem ismét helyreállt. Mondjuk attól nem csillapodott a szívem vad verdesése, hogy batár nagy tenyerét a fejem mellett támasztotta meg. Közölte velem, hogy már emelt kezet lányokra, nem is egyszer. Óóóó…az a vallomás nem kicsit lesokkolt, mert akkor már minden reményem elveszett arra, hogy ezt megússzam pofonok nélkül. Ismét behunytam a szemem, az egyikből még egy könny is kicsordult, annyira felzaklatott ez az egész dolog. Azt hittem, hogy erősebb vagyok lelkiekben, de nem. Nyuszi vagyok. De nem tehettem róla, soha nem kerültem még olyan megalázó és kellemetlen helyzetbe, hogy meg akarjon verni egy srác. Apu soha nem bántott. Aaron soha nem emelt volna kezet rám. Beparáztam, remegni kezdtem egész testemben, de hidegen közölte, hogy nem bánt, mert még nem akar dutyiba kerülni miattam. A szorítása is megszűnt. Félénken nyitottam ki ismét szemeimet, de már háttal állt nekem. Azt hittem, hogy menten letöri a mosdókagyló egyik szélét, esküszöm el tudtam volna róla képzelni, hogy megteszi. Hogy van benne annyi erő. Csak álltam ott szótlanul, fogalmam sem volt, mit kellett volna tegyek. Soha nem kerültem még olyan helyzetbe. Olyan voltam, mint egy csapdába esett kisegér. Nem tudtam, mivel idegesítem fel legközelebb, így levegőt is csak olyan halkan vettem, amilyen halkan csak tudtam, pedig a tüdőm levegőért kapkodott. Megfordult a fejemben, hogy megfutamodjak és elfussak. Úgy tapadtam a falhoz, azt kívántam, bárcsak beleolvadhatnék a csempébe.
- Soha…többé…nem. - nehezen jöttek a szavak a számra, a torkom teljesen kiszáradt.
- Nem teszek…többé ilyet. - nyögtem ki egy szuszra, aztán ismét hallgatagságba burkolóztam.

Music: Vihar ✗ Most mi lesz? 

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Feb. 14.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Hunter


Kedd Júl. 31, 2018 10:36 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt



charmie & jasper
what the fuck?!

Már sokszor tapasztaltam ezt a valamit. Nem mondhatni, hogy mérges voltam, az már elég gyenge kifejezés volt arra, amit valójában éreztem. Ez már az őrjöngés határán volt, elég közel ahhoz, hogy spontán gyulladást okozzak a fél iskolának. Nem lett volna túl jó kezdés, így minden erőmmel azon voltam, hogy visszafogjam a bennem lakozó vadállatot.
Szerencsére Charmie időben kapcsolt, és már vitt is el a tömegtől minél messzebb. Természetesen a lehető legcikisebb helyre kerültünk, legalább is neki kellemetlen meglepetés volt. Egy lánynak nem túl szerencsés a fiúvécébe kerülnie.
Épp bent volt egy random srác. Gondoltam magamban, pont megfelel egy nagyobb méretű boxzsáknak, mire ő - mint aki olvasott a gondolataimban - a lehető leggyorsabban elslisszolt. Rám se mert nézni, egyszerűen érezte, hogy jelenleg nem alkalmas hozzám szólni.
Miután a kis jelenet lezajlott, Pezsi próbált lenyugtatni. Persze csak rontott a helyzeten... Mit gondolt, majd egy kis érintés és minden megoldódik? Hiába fogdossa a karomat, hiába néz rám azzal a gyengéd pillantásával, nem fog változtatni semmin. A képek kint vannak az újságban, a hír terjed, az Árészosok megtalálnak. Ez a folyamat le fog zajlani, csak idő kérdése. És mindez egy hülye fotóóra miatt. Ennél cinkesebb bejegyzés senki aktájába nem kerülne: „- halál oka: egy fotóprojekt. A kígyókról. Lol.”
Igyekeztem valamilyen úton-módon kifejezni, mennyire nem tetszett az egész szitu. Charmiet a magam bájos módján felkentem a falra, és minden egyes szót úgy ejtettem ki a számon, mintha ezek lennének az utolsók, amiket hozzá fűzök, mielőtt itt helyben kicsinálom. Nem állt szándékomban bántani, de nem sok híja volt, hogy nekiessek. Nem vagyok rá büszke, de már régóta nem teszek különbséget nő és férfi között ellenfelek terén. Ha egyszer valaki felbasz, az pórul jár, nemtől függetlenül.
Láttam a félelmet a szemében. Ugyanakkor válaszokat akart, mivel egyáltalán nem is sejtette, mekkora hibát követett el, amikor nyilvánosságra hozta a fotóit. Honnan is tudhatta volna, milyen következményei lesznek majd ennek?
Majdnem megenyhültem, amikor kimondta, hogy sajnálja. Az arckifejezésem is ellazult egy fél pillanatig, de szinte azonnal visszavágtam dühöngő baromarc üzemmódba. Nem hagyhattam, hogy ennyivel megoldódjon a dolog.
Mindenképp azt szerettem volna, hogy fenyegetve érezze magát. Hogy tudja, ilyesmit elkövetni ellenem nem tanácsos, mert azt nem ússza meg ép bőrrel. És ez nem csak rá vonatkozott, hanem mindenki másra is ebben a porfészekben. A túlélési ösztöneim túlságosan fejlettek és erősek voltak ahhoz, hogy csak úgy elengedjem az egészet.
Végül elengedtem, és inkább hátat is fordítottam neki. A sajnálata nem volt elég, de hát kit izgat? Egy magamfajta bajkeverő eltűnése nem okozna nagy fejfájást az ittenieknek, max a két korábbi kiscsaj szomorkodna ideig-óráig. Utána ők is elfelejtenének, mint mindenki más. Elég nagy szívás, de nincs okom abban reménykedni, hogy egyszer engem is úgy kezelnek majd, mint egy normális embert. Nem vagyok, és soha nem is voltam az.
Újabb szavak érkeztek felém, nyögve nyelősen, akadozva. Ujjaim megfeszültek a mosdókagyló körül, annyira, hogy el is fehéredtek. Csoda, hogy nem tört össze a kezeim között az a szar.
- Ajánlom is. És jobb lesz, ha elkerüljük egymást. - felegyenesedtem, majd arccal épp csak Charmie irányába fordultam, viszont nem néztem a szemébe. Az egyetlen, amit láthatott belőlem, az a hátam és a lankadozó dühöm volt. - Hacsak nem akarsz bajba kerülni. - tettem hozzá - A tornatermet megtalálom egyedül is. - azzal egy pillantást se méltatva rá, ott hagytam a fiúvécé kellős közepén. A szívem egy aprócska része majd megsajdult érte, de kénytelen voltam eltávolítani magamtól. Ő volt az első, aki normálisan bánt velem itt, éppen ezért nem akartam, hogy az Árészosok előszedjék, ha netán rám találnának. Jobb lesz ez így mindkettőnknek.
A folyosóra lépve gyorsan körbepislantottam, valami kiírást keresve, ami elvezethet a teremhez. Szerencsémre egy csapat srác épp elhaladt előttem, mindegyik tornazsákkal, így mertem feltételezni, hogy ugyanott lesz óránk. Utánuk indultam, és mindvégig azon kattogtam, hogy vajon helyes volt e így bánnom Pezsivel. Nem estem túlzásba?
Áh. Muszáj volt. Máskülönben csak bajba sodornám. A fenébe is, legalább ne lenne ez a molyfingnyi bűntudatom!

play with fire × nemsoká meglesheted a tökéletes testemetˇˇ pedig meg se érdemelnéd Duzzi × @



underneath it all, we're just savages

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Jan. 29.

Tartózkodási hely :
❀ Beacon Hills ❀

Foglalkozás :
❀ Tanuló, hobbifotós, író ❀


Vas. Aug. 26, 2018 3:10 pm
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe



Jasper & Charmie

Zaklatott voltam, egész testemben remegtem és sehogysem tudtam tenni ellene. Ez egy gombnyomásra nem múlik el. Ahogy az sem, hogy bántott az, ahogyan viselkedett velem, mert nem éreztem teljesen jogosnak. Az addig rendben, hogy szólhattam volna neki, mire készülök, de utólag visszagondolva nem éreztem jogosnak az erőszakosságát. Végül ugyan nem passzírozott bele a hideg csempébe, de nem sokon múlott. Abban a pillanatban bűnösnek éreztem magam és vállaltam volna a következményeket, habár rettegtem tőle, és utáltam az ötletet, mert gyűlöltem mindenfajta erőszakos cselekedetet. Magát az erőszakot. De úgy látszik, amennyire nagyon kerülöm, annyira erőteljesen talál meg és vesz rajtam revansot, amiért olyannyira gyűlölöm. Az elmúlt időszakban csak ebből állt az életem. És Aaron halála óta Brittany is sokkal durvább velem szemben. Egyszerűen nem értem. Miért??? Rám van írva egy láthatatlan tollal, hogy áldozati bárány??? Ezek a gondolatok jártak agyacskámban, miközben vártam Jasper válaszát, aki haraggal átitatva kapaszkodott a mosdókagylóba. Szinte vártam, mikor töri le, de ez nem történt meg. Erős volt, a saját bőrömön tapasztaltam, ujjainak lenyomata meg fog maradni a karjaimon még egy jó darabig. Mint valami rikító figyelmeztető tábla. Vettem az adást, többé a közelébe se fogok menni. Ezt akarta. Majd őt is nagy ívben elkerülöm, mint Brittanyt. És épp erre a végszóra, haragos colos kapitány kiviharzott a mosdóból otthagyva engem a becsapódó ajtóval. A levegőben még mindig ott vibrált mérges energiájának utószele. Nem bírtam már tovább, egy hatalmas levegővétel után a földre csúszva kezdtem el zokogni, miközben mindkét karommal átöleltem sajgó vállaim. A gimi egy túlélőshow. Emlékszem, három évvel ezelőtt lelkesen léptem át a gimnázium kapuját és azt hittem, ott majd csupa jó fog velem történni. Nem hittem volna, hogy mostanra már azt fogom kívánni, csak éljem túl az érettségiig. Aztán eltűnt Cher és az életem romokba dőlt. Aaron lett az egyetlen kapaszkodóm, aki megvédett. Akkoriban kezdett felbátorodni Brittany is. Aztán Aaront is elvesztettem és a barátaim nagy többségét, azóta Brittany csak még tovább fokozta a kínzó szerepét. Lehunyt pillákkal próbáltam összeszedni magam, mikor meghallottam, hogy az ajtó nyílik. Két jókedvű srác lépett be, majd meglepetten pislogtak le rám.
- Hé Wilson, jól vagy? - érdeklődték, fogalmam sem volt, honnan ismertek.
- Igen, én csak…csak beestem. - hazudtam nekik nem túl hihetően, majd felálltam és azzal a lendülettel ki is szaladtam. Még hallottam, ahogy a másik megkérdezte, hogy mi a franc volt ez, mit kerestem ott, de egy cseppet sem érdekelt, mit gondoltak rólam, csak minél távolabb akartam kerülni tőlük, a srácok mosdójától és úgy mindenkitől. Charmie össze kell szedd magad!!! Szipogva szedtem össze a testnevelés felszerelésem és azon gondolkodtam, hogyan mentsem ki magam a tesi óra alól. A hátam közepére se kívántam abban a pillanatban. De túl sokat hiányoztam már a testnevelés órákról, Bolton edző nem engedett volna el úgysem. Így hát elvonultam a lány mosdóba, ott öltöztem át, mert nem akartam, hogy bárki is kérdezősködjön a vállaimon virító vörös ujjlenyomatokról. Hátul, a lelátó felől mentem ki a pályára, kint természetesen szép idő volt, hétágra sütött a nap. Akkor ez ma is borzalmas nap lesz testnevelés szempontjából. Vagy labdajáték vagy valami futással kapcsolatos dolog. Még nem kezdődött el az óra, így nem léptem ki a lelátó takarásából, ám ez nem tántorította vissza a bajt attól, hogy rám találjon. Most éppenséggel Brittany képében. Már csak ő hiányzott az életemből! Nem tudom, honnan került elő, de egyszer csak megjelent.
- Miért lógatod az orrod Charmie? Tán fáj, hogy az igazságot az orrod alá dörgölték? - kérdezte a szokásos csipkelődő stílusban.
- Kérlek Brittany, ne most! - válaszoltam halkan, majd elindultam a pálya felé, ám nem jutottam messzire, mert valami visszarántott. Jobban mondva valaki. Brittany. Ő úgy gondolta, annak ott még nincs vége. Édes Istenkém, miért???
- Azt hitted ennyivel megúszod? Azt hitted, majd nem jövök rá, hogy tőrbe csaltad az új srácot is? Azt hitted, hogy vagy valaki, igaz? Hogy majd megkaparintod őt is magadnak, nem igaz? De nem kér belőled, sőt. - közelebb hajolt hozzám, már-már irritálóan közel. Megcsapott édes parfümének tömény illata. Ajkaira kárörvendő mosoly költözött.
- Gyűlöl téged. Ő is. Szereztél magadnak még egy ellenséget. - elnevette magát, ahogy kimászott az aurámból.
- Őt nem tudtad úgy az ujjaid köré csavarni, ahogy Aaron Jonest. - tette fel az i-re a pontot szokása szerint. Dühös lettem.
- Elég Brittany! Piszkálhatsz ahogy csak jól esik, de Aaront hagyd ki ebből!!! Engem utálhatsz, de legalább tiszteld az ő emlékét!! Nem értem, mi bajod volt vele??? Hiszen nem is ismerted!!! - üvöltöttem a képébe, mert már elegem volt, hogy állandóan felhozta őt, csak azért, hogy feltépje a sebeimet. Arca eltorzult, ahogy kiejtettem az utolsó mondatot és a következő pillanatban már csattant is a pofon, a bal orcámon. Olyan nagy volt a lendülete, hogy a popómra estem tőle. Könnyes szemekkel néztem fel rá, de nem volt annyi időm se, hogy megkérdezzem, hogy ezt most miért is kaptam, mert már nekem is esett és a hajamat kezdte el ráncigálni.
- Te ostoba kis szuka, semmit sem tudsz igaz??? Még te beszélsz hogy tiszteljem az emlékét, mikor te okoztad a halálát??? Miattad halt meg, neked kellett volna ott megdögölnöd!! - a fejem a földnek csapódott. Rémülten pislogva próbáltam lefeszíteni magamról műkörmös kezét és nem értettem, miért akadt ki ennyire. A fejem közben bekongott, a szívem belesajdult abba, amit hozzám vágott. Soha nem akadt még így ki Brittany, ez rémisztő volt. Ez az egész nap egy rémálom volt.
- Brittany, fejezd be! Kérlek! - kérleltem, ám mindhiába, körmei felsértették arcom bőrét ahogy újabb és újabb pofonokat kaptam tőle. A kezemmel taszítottam egyet rajta, amivel csak annyit értem el, hogy legalább hátraesett. Viszont a fejem annyira megfájdult, az orrom vére eleredt, alig bírtam felülni.

Music: Then ✗ Most kell nekem nagyon az a látvány. Meg egy ölelés se ártana  Rolling Eyes  

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Feb. 14.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Hunter


Vas. Aug. 26, 2018 6:03 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt



charmie & jasper
what the fuck?!

Nem tudhatta, mit miért tettem. Ha ismerte volna a múltamat, azt, hogy ki vagyok valójában, még csak a közelembe se jött volna soha. Ha tudta volna, mennyi vér szárad a kezemen, hány sikolyt kellett már elfojtanom a pisztolyommal, vagy hány arcot torzítottam már el az öklömmel... Ha tudta volna, miért élek egyedül, miért vagyok ilyen zárkózott másokkal szemben és miért nem bízom meg senkiben...
Ha tudta volna, mit tettem...
Ezek a gondolatok olajfoltként sötétítették be az egyébként se túlzottan tiszta elmémet, és egy pillanat alatt elöntött a méreg. Ezért is reagáltam így, és ezért döntöttem úgy, hogy eltaszítom magamtól az egyetlen embert, aki talán egy nap a barátom lehetett volna.
Azonnal kiviharzottam a mosdóból, és áttörtem a diáktömegen, akik a folyosón mászkáltak. Mindenki sutyorogni kezdett, és úgy néztek rám, mint valami cirkuszi attrakcióra. Ez csak jobban nyomta bennem a pumpát, úgyhogy ügyet se vetve arra, kit kell odébb löknöm, mentem előre, a tornaterem felé.
Az öltözőben nagy volt a nyüzsgés, egészen addig, míg be nem értem. Ekkor mindenki rám pillantott, és csak lestek, mint Rozi a moziban. Gondolom láttak valamennyit a korábbi dühkirohanásomból. Szó nélkül férkőztem át közöttük, amíg egy üres helyet nem találtam a szekrények között. Lepakoltam, és a fejemben kongó ürességet hallgattam... Na meg a korábbi jelenetet Brittanyvel...
Az már végképp több volt a soknál. Mielőtt elérhettem volna az öltözőket, elkapott és elkezdett puncsolni. Egészen addig mondta a magáét, addig szidta Charmiet, míg el nem kapott a hév és olyat vágtam vissza neki, amire az álla is leesett. Mindig is rühelltem az állszent, hisztis csajokat. Volt bennük valami visszataszító.
Senki se szólt hozzám, hála az égnek, így nyugodtan át tudtam öltözni. Persze volt néhány srác, akik akarva akaratlanul is felém pislogtak, amikor a pólóm lekerült. Ha nem tudtam volna, hogy az övéknél jóval edzettebb alkatom miatt lestek, azt hittem volna, hogy melegebb éghajlatra tévedtek. De talán csak a tetoválásaim miatt voltak ilyen meglepettek. Vagy... Gőzöm sincs, mi ütött beléjük. Az egész összképem ennyire félelmetes lett volna?
Úgy döntöttem, inkább elengedem a dolgot. Felkaptam magamra a fehér izompólót, ami rituálisan a testnevelés óra velejárója volt, valamint egy fekete, laza hosszúnadrágot. Szép idő volt kint, de a fűben elterülni rövidgatyában nem valami előnyös. Ráadásul, ha lesérülnék valami csoda folytán, a seb azonnal begyógyulna, és azt mindenki látná.
A fehér póló nem csak az izmaimat emelte ki tökéletesen, de a tetoválásom egy részét is szem előtt hagyta. A felkaromon lévő lángnyelvek teljesen látszottak, bár nem mintha el akartam volna őket takarni. Szerintem senkit nem fog meglepni, hogy nem csak egy tetkóm van. A suli szabályzata pedig tudtommal nem tiltja ezeket, így gond letudva.
Mielőtt még a pályára mentem volna a többiekkel, megálltam a lelátó bejáratához helyezett automatánál, hogy egy üveg vizet szerezzek magamnak. Nem gondoltam, hogy a testnevelés óra megerőltető lenne egy magamfajtának, de azért jobb elővigyázatosnak lenni. Nem akartam már az első napon kiszáradásban meghalni.
Persze beakadt az üveg az utolsó pillanatban. Mint egy tipikus filmben... Mérgemben egy kisebbet boxoltam a gép oldalába, mire a palack fogta magát, és kicsusszant a spirálból, egyenesen az automata aljának koppanva. Na tessék, ezek szerint tényleg elég, ha beleüt egyet az ember.
Már indultam volna tovább, amikor fura hangok ütötték a fülemet. Először csak néhány szó, majd kiáltások és csattanás. A két női hang pedig vérfagyasztóan ismerős volt, így már indultam is a zaj felé. A lelátón átvágva láttam meg, ahogy egy rózsaszín és egy szőke hajkupac püfölik egymást. A víz úgy ahogy van kiesett a kezemből, és már mentem is feléjük, mint egy tank. Épp akkor értem oda, amikor Charmie taszított egyet Brittany-n, és ezzel sikerült eltávolítania magától.
Nem hozzá mentem oda, hanem a szőkéhez, de nem ám azért, hogy segítsek neki. Megragadtam a vállánál fogva, és felkaptam, mint egy rongybabát, majd a falnak taszítottam. Vele nem voltam olyan kedves, mint Pezsivel...
- Tűnj el innen! - mordultam rá, miközben egyenesen a szemeibe néztem - Különben gondoskodom róla, hogy még azt is megbánd, hogy megszülettél..! - ez utóbbit úgy mondtam, hogy csak ő hallja. Hangom feszült volt, szinte nem is a koromhoz illően csengett. Volt benne valami félelmetes rekedtség, amitől az egész sokkal erősebb fenyegetésnek hangzott, mint alapból.
Ha a tekintetemmel ölni tudtam volna... Abban a pillanatban akár a haját is szívesen felgyújtottam volna, vagy akár az egész lányt. Nem számított, hogy alig ismertem Charmiet, hogy igazából még csak barátok se voltunk, Brittanynek nem volt joga ahhoz, hogy helyettem intézkedjen. Igen, hallottam, hogy azt mondta, gyűlölöm Pezsit. Na meg hogy nem kérek belőle és az ellensége vagyok.
Ugyanakkor... Valami más is motoszkált a fejemben. Miért vádolta azzal, hogy valakinek a halálát okozta? Egy olyan lány, mint Charmaine mégis kit tudott volna megölni?
Elengedtem Brittanyt, de nem finoman, ahogy azt illene. Csupán eleresztettem, essen ahogy akar. Ezek után Charmie felé fordultam, akit elég keményen helyben hagyott az a ribanc.
Leguggoltam hozzá, és az arcából kisimítottam egy hajtincset, hogy jobban szemügyre vehessem. Az orrából folyt a vér, és a tekintete se volt teljesen tiszta. Gondolom kapott a fejére egy nagyot.
- Hogy érzed magad? - tudom, hülye kérdés, de valamivel szóra kellett bírnom. Látnom kellett, mennyire van magánál és képes-e talpra állni.
Mihez kezdjek most veled..?

play with fire × pff, és még ő követel Rolling Eyes × @



underneath it all, we're just savages

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Jan. 29.

Tartózkodási hely :
❀ Beacon Hills ❀

Foglalkozás :
❀ Tanuló, hobbifotós, író ❀


Vas. Szept. 16, 2018 4:10 pm
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe



Jasper & Charmie

Az egész napom úgy el volt szúrva, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Nem elég, hogy magamra haragítottam Colos kapitányt, aki hálája jeléül még fel is kent a falra és csak azért úsztam meg annyival, mert nem akart már az első napján mindjárt a rendőrségre gurulni egy kényelmes rendőrautóban csücsülve, ahol be kell húznia a nyakát, mert olyan magas, hogy a feje búbja súrolná a kocsi tetejét. Ráadásként még Brittany sem hagyott nyugtot nekem. Nem értettem, mi volt a baja, miért viselkedett a szokásosnál is erőszakosabban. Olyan szavakkal dobálózott, olyan dolgokat vágott a fejemhez, melyeket nem tartottam jogosnak, sőt! Csak még komorabb lett tőle a kedvem. Felhúzott azzal, hogy Aaront felemlegette. Nem hagytam magam és visszaszóltam neki, hogy megvédjem a saját becsületemet és Aaron emlékét. Mikor elcsattant egy hatalmas pofon részéről, már nem volt visszaút. Fel sem tudtam ocsúdni a meglepettségből, már csattant is a következő és a hajam fájdalmasan húzta a fejbőröm.
- Áuu….hagyd már abba! - sikítottam, de mindhiába, nem hatotta még egy pillanatra sem. Hatalmas műkörmei felkarcolták az arcbőröm, a következő pillanatban pedig már a fejem is földnek csapódott, amitől az egész zsongani kezdett. Az orrom vére eleredt, de sikerült lelöknöm magamról és felülnöm, ám szédülni kezdtem, kicsit mintha csillagokat is láttam volna.
- Te nem vagy normális! - lihegtem fáradtan, sajgó fejjel, könnyes szemekkel.
- Rohadt kis szuka! - Brittany fel akart pattanni, hogy a lábait használva folytassa tovább a püfölésem, de egy ismerős alak tűnt fel a színen. Minden olyan gyorsan történt. Az alak a vállainál fogva rántotta fel Brittanyt, de úgy ám, mintha csak egy kiló kenyér lett volna, semmi több. Vagy súlytalan. Ismerős volt a tetoválása. Egy pillanattal később realizálódott, hogy Jasper volt az alak. Majdhogynem a falba préselte a meglepetten pislogó Brittany-t, aki nem tudta mire vélni a harciasságot. Igazából én sem értettem. Ő is ugyanúgy utált engem, mint Brittany, mégse neki segített.
- Neked meg mi a bajod? - érdeklődött tőle pislogva, durcásan lebiggyesztett ajkakkal.
- Engedj el te vadbarom! Ez fáj! - követelte, de egyszer csak csendben maradt. Nem hallottam, mit mondott neki Jasper, mivel a fejem egyre jobban fájt, odakaptam a kezem és lehunytam pilláim. Nem ártott volna egy fájdalomcsillapító. Túl nagy a csend…ugye nem ölték meg egymást??? Kinyitottam a szemeim, de addigra már csak Brittany távozó hátát láttam. Úgy rohant el, mint akit kergettek. Vajon mit mondhatott neki égimeszelő uraság? Lehet lassan inkább Popeyenek kellene neveznem, mert erőben is azt a szintet üti. Volt egy olyan érzésem, hogy ebben a suliban bizony nem akadna ellenfele, kiütne mindenkit puszta kézzel. Talán túlságosan is szereti a spenótot. Idegesítően oda nem illő gondolataimat a kegyetlenül lüktető fejfájás mosta el. Zaklatott voltam. Már semmit sem értettem. Miért utálnak engem ennyire? Mit ártottam Brittanynek? Hogy lehet valakire ennyire haragudni? Pedig én egyikőjüknek sem ártottam igazándiból soha sem. És miért engem hibáztat Aaron halála miatt? Nem is ismerte, nem tudhatja, mi történt…Én nem akartam, hogy megtörténjen, én nem….A könnyeim potyogni kezdtek. Haza akartam menni és Panducot ölelve elbújni a világ elől a takaróm sötétjébe, de arra sem volt erőm, hogy felkeljek a földről, csak a karjaimmal öleltem át magam és próbálta minél kisebbnek és jelentéktelenebbnek tűnni. Meleg érintést éreztem meg arcomon. Könnyáztatta szemekkel, szipogva néztem fel a sötét szempárba, ami egy fél órával ezelőtt olyan haragos és sötét volt, hogy kirázott tőle a hideg is. De most nyoma sem volt. Jasper, ki vagy te? Nem tudok rajtad kiigazodni.
- Én…én…sajnálom… - feleltem, bár igazság szerint nem azt kérdezte, de abban a pillanatban az jött a számra. A könnyek ismét elkezdtek lecsorogni arcomon.
- Nem…vagyok rossz…nem va…vagyok rossz ember. - csak a fejemet ingattam, de nem volt jó ötlet, mert a fejfájás nem kímélt. Kétségbeesetten kapaszkodtam bele hatalmas karjába, mintha az lett volna az utolsó támpontom a sötétségben, mintha arra vártam volna, hogy védelmezően öleljen körbe és zárjon el a külvilágtól. Lelkileg és fizikailag és kész voltam, nyugtalan voltam, féltem, reszketni kezdtem, nem éreztem magam biztonságban.
- Félek…nagyon félek…- suttogtam zokogva és el nem eresztettem volna. Féltem, hogyha elengedem, akkor valami rossz fog történni velem.

Music: Then ✗ Most a Jaspi védelemre gyúrok  Embarassed  

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Feb. 14.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Hunter


Csüt. Okt. 04, 2018 8:36 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt



charmie & jasper
what the fuck?!

Még szerencse, hogy nem indultam egyenesen a pályára a többiekkel. Ha nem lett volna a kiváló hallásom, az a két lány biztos kicsinálja egymást. És még rólunk mondják, hogy „ti pasik mást se ismertek, csak az erőszakot!” Na de akkor mi van a csajokkal? Rájuk miért nem szól senki, amikor egymás haját tépik és úgy ütik-vágják a másikat a semmiért?
Igaz, az ő esetük teljesen más volt. Elméleti síkon mindkettejüknek volt oka arra, hogy összeugorjanak, még ha Charmie-ból az égvilágon senki nem is nézte volna ki, hogy verekedjen valakivel.
Az üveg vizemet - amiért keményen megküzdöttem amúgy - azonnal kiejtettem a kezemből, ahogy megláttam Pezsit és a drámakirálynőt egy valóságos kibeszélő show jelenetét előadni. Hallottam néhány szót a beszélgetésükből, hallottam Brittany vádaskodását és azt is, ahogy rólam beszélt. Teljesen kifordította a helyzetemet Charmie-val, és úgy állította be, mintha ezzel egy életre esküdt ellenségekké váltunk volna. Kihasználta, hogy veszekedtem vele, és támadott, ahogy csak tudott. Na az ilyeneket szoktam jól megfejelni, ha már kihúzzák a gyufát.
Nekiindultam, hogy közéjük vágjak, de mire odaértem, már egymástól távolabb terültek el a földön. Brittany épp támadni készült, amikor odaléptem hozzá, és a vállánál fogva a falhoz nyomtam. Hiába szólt rám, hogy engedjem el, nem tágítottam. Egészen addig vergődött, míg meg nem fenyegettem, nem evilági hangon. Még én is megijedtem magamat hallva, egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy talán nem is én szólaltam meg az előbb. Az is lehet, hogy a belém kényszerített természetfeletti játszotta a keménylegényt.
Ezek után eleresztettem őt, és hagytam, hogy fusson, amerre lát. Állatias ösztöneim persze tomboltak bennem, legszívesebben utána mentem volna, és egy kis macska-egér játék után ügyesen eltávolítottam volna a fejét a testétől, de... Az ember közbeszólt. Túl sokáig bámultam, ahogy az űzött vad menekül, kénytelen voltam felrázni magam, hogy leessen, van itt valaki, akinek szüksége van némi segítségre.
Miután visszatértem a valóságba, Pezsihez fordultam, és leguggoltam mellé. Csúnyán festett, látszólag elég durván megszédült az ütésektől. Az arcát kezdtem fürkészni, közben igyekeztem néhány szóval leellenőrizni, hogy él-e még szerencsétlen.
Tekintetünk találkozott. Őszintén sajnáltam, hogy ilyen helyzetbe került, főképp miattam. Én szítottam a tüzet, az én hirtelen haragom inspirálta Brittanyt arra, hogy rátámadjon... Nekem is kellett helyrehoznom a káoszt, amit okoztam. Ezek után már kétségem sincs, hogy mindenhol csak pusztítok, ahova beteszem a lábam.
Ugyan Charmie nem a kérdésemre válaszolt, de legalább megszólalt, így megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Lehet, hogy durván megfenyegettem korábban, és a szarabbnál is szarabbul bántam vele, de nagyon nem tetszett volna, ha emiatt nagyobb baja esett volna. Ez se kicsi, de legalább túlélhető.
Ahogy megragadta a karomat éreztem, hogy retteg. Szíve zakatolt, egész testében remegett és zokogott, mint aki magára maradt a sötétségben. Tudtam, hogy ezen nem egyszerű segíteni, de minden erőmmel azon voltam, hogy valahogy megnyugtassam. Végül guggolásból ülésre váltottam, és a derekánál fogva magamhoz húztam. Átöleltem, hagytam, hogy fejét a mellkasomra támassza, ha akarja. Egyik lábam szétterült mellette, a másikat támasztékként behajlítva hagytam, hogy ne boruljak fel a súlyától. Egy ilyesfajta gesztus csodákra képes, így reméltem, hogy neki is jót fog tenni majd. Talán mindkettőnkre ráfért már, csak eddig nem tudtunk róla. Korábban nem gondolkodtam ilyeneken, csak hajtottam, hogy a legjobb vadász lehessek és büszkévé tegyem a szüleimet. Utána pedig... Úgy éreztem, nem érdemlem meg, hogy bárki is megtegyen ilyesmit értem.
- Css... Vége van. - csitítgattam Charmiet, közben puha, rózsaszín fürtjein végigfuttattam ujjaimat. Furcsa volt így viselkedni vele, hiszen nem voltunk barátok. Még ismerősök is aligha. Ennek ellenére nem szívesen mozdultam volna el mellőle. Igazság szerint akármennyire adtam a nagymenőt, a kemény motorost, a nagy macsót... Legbelül csak ennyit szerettem volna már nagyon régóta. Ezt viszont a világért nem fogom soha beismerni, még akkor sem, ha megkínoznak, vagy tönkretesznek mindent, ami kedves nekem.

kapsz egy kis ízelítőt a jaspi védelemből Cool × @



underneath it all, we're just savages

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése





Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
 
Charmie x Jasper - Second crush
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» [Küldetés] Candy Crush

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Beacon Hills High School-
Ugrás: