• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.


 

oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 51 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
3
Ember
8
Diclonius
0
Daimon
1
Hellhound
1
Vadász
10
Hibrid
5
Incubus
1
Kitsune
4
Vámpír
4
Warlock
6
Wendigo
4
Vérjaguár
4
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Nem vagyok itt!


Hétf. Szept. 17, 2018 6:14 pm

Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Raven & Ren - Smelly Cat Coffeehouse & Bar










avatar


: :


Join date :
2018. Jul. 02.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
bűnözőből lett beépített ügynök, informátor


Pént. Júl. 13, 2018 10:48 am
daimon: a kapzsiság mestere, csalóka üzletek kötője




Raven x Ren
So don't mess with me, I'll shoot you down
Ma két éve, hogy alkut kötöttem a zsarukkal és kisétáltam a sittről. Még a korlátolt szabadság ellenére is jó üzletnek tartom mind a mai napig ezt a kis megállapodást. Az utóbbi hetekben ki sem látszottunk a melóból. A rendőrnyomozók elintézték, hogy ne unatkozzunk. Nem panaszkodom, mert jól fizettek.
Amikor nem a fakabátoknak ugráltunk, a lakrészünk alatti kávézóban töltöttük az időt. Volt, hogy munkával, volt hogy csak lengtünk. A forgalomtól függött. Ez amolyan fedőtevékenység volt nekünk. Azt mondták a rendőrök: kell valami tisztességes polgári állás. Én jobbat is el tudtam volna képzelni egy kávézó üzemeltetésénél, de a jelvényesek nem igazán voltak vevők az ötleteinkre. Szóval nem rég nyitott a Smelly Cat és nem volt valami felkapott hely. Lehet, hogy a rémes neve miatt. Mégis ki ad ilyen nevet egy vállalkozásnak? De könnyen meglehet, hogy a környék miatt volt gyér a forgalom. Az üzletvezető, aki amúgy az őrszem volt (figyelt ránk, hogy rendesen viselkedjünk), sem igazán törte magát az ügy érdekében. Maximálisan a minimumra törekedett és ez meg is látszott rajta. Annyi bevétel folyt be, hogy a rezsit fussa, meg annak a néhány külsős alkalmazottnak a bérét, akik néha beugrottak. Gyakran szidom ezt a kócerájt, de valójában nem olyan rossz hely ez. Van egy hangulata.
Mindenesetre ma végre szabadnapos voltam, ezért megragadtam az alkalmat, hogy a szokottnál tovább aludjak. Az utóbbi időben nem volt részem kiadós alvásban, legalább most pótolhattam. Délig ki sem akartam mászni az ágyból, de ez nem jött össze. Fél 11 környékén az apáca verte magát az ajtómon, hogy ébredjek, segítenem kell. Vészhelyzet van! No fene. Nagy nehézségek árán kimásztam az ágyból és félkómásan, kisgatyában vánszorogtam el a bejáratig.
-Mi van? - téptem fel az ajtót, közben fél kézzel a szememet dörzsöltem. Próbáltam észhez térni. Lehet kicsit durván szóltam, mert a lány szeme párásodni kezdett. A kedvességem az ágyban maradt. Épp ki akartam nyögni neki egy bocseszt, de paradicsomveres arccal a hajába takarózott és villámgyorsan fordított nekem hátat. Duzzadt a kérdőjel a fejem felett.
-Ezt a nőt meg mi lelte? - tűnődtem el egy másodpercig, aztán leesett, mi lehet a gond. Én és az alsóm. Egy száll boxerben álltam előtte, ő meg igaz ott hagyta a zárdát, de még mindig apáca volt és a Jézus szobron kívül sok félmeztelen férfival nem igen találkozott. Azt hiszem ezt nem is kell tovább magyaráznom, mi volt itt a gond.
-Mindjárt megyek. -  mondtam, majd visszaléptem felöltözni. Gyorsan összeszedtem magam, míg a nő odakint várakozott.
-Mi az a vészhelyzet? - érdeklődtem, miközben gyors léptekkel sétáltunk lefelé, aztán megláttam a melákot. Elég vacakul nézett ki. Holtra fehéredett az arca, az orra vörös volt és rojtos. Az orrából egy nagy zsebkendő állt ki. Valami nyavalyát összeszedett. Anélkül hogy egyetlen szót is mondtak volna, már sejtettem mi vár rám. Dolgoznom kell a helyette. Üsse kő, ennek a napnak már úgyis annyi volt.
-Köszönöm! - krákogta a férfi, majd eltüsszentette magát.
-Héé ember, legalább ne rám már! - hördültem fel. A végén még átragassza rám. Nem is értettem mi a fenét keres még itt. Kész bacilusfertő.
Még jóformán be sem álltam, már rám szóltak, hogy a 2-es asztalnál rendelnének. Morgolódva indultam meg a vendégtér felé. Még nem hangolódtam rá, hogy ma dolgozzak.
-Szép napot! Mit hozhatok? - kérdeztem semleges, színtelen hangon, miközben megálltam az asztal mellett a noteszommal, jegyzetelésre készen várva, hogy a vendég kinyögje mi az óhaja. Meglepődve láttam, hogy ezúttal nem egy vénlány tért be hozzánk a szemben lévő nyugdíjas otthonból. Az utóbbi időben a nyugdíjas mamákon és tatákon kívül más nem igen esett be azon az ajtón. Az üzletvezető szerint minden vendég egy kincs, meg kell becsülni. Ezzel az állítással tudtam volna vitatkozni. A fiatal lány viszont üdítő jelenség volt. Olyannyira, hogy még a munkára képtelen, a takonyból ki sem látszó kolléga is élénken leskelődött utána az ajtóból. Annyi energiája volt, hogy csajokat stíröljön, de hogy beálljon gályázni, na arra már nem futotta. Dühösen, olyan letépem mindjárt a fejed, ha szórakozol velem pillantással néztem rá. Vette az adást, mert gyorsan visszamászott a helyére.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Jun. 15.

Tartózkodási hely :
× BH ×

Foglalkozás :
× Student ×


Vas. Júl. 15, 2018 12:21 am
vérjaguár: falka nélküli fenevad, ki lesből támad





Ren & Raven
who are you?
Kezdett elfogyni a türelmem. Alig találtam néhány halovány nyomot, ami a bátyámhoz vezethet, vagy legalább az ő irányába terelheti az utamat. Az utolsó pár csepp reményem is fogyóban volt, így inkább egy időre elvetettem az ügyet. Gondoltam, ha nem kutakodok olyan hevesen, előbb vagy utóbb történni fog valami.
A döntésem óta legalább három hét eltelt, és még mindig síri csend volt. Pedig teljesen biztos voltam benne, hogy Alex járt a városban, sőt... Egy belső kis érzésem azt súgta, még mindig Beacon Hillsben van, csak bujkál valahol. Kinéztem belőle, hogy inkább elrejtőzött előlem, minthogy szembenézzen a bosszúmmal. Rá kellett jönnöm anno, hogy egy gyáva rohadék, semmi több.
Békére vágytam, messze a tömegtől, a korombéli lányok vásárlási lázától és a tipikus Starbucks ízektől. Őszintén? Még egy omladozó, piaszagú kocsma is jobban tetszett volna, mint valami puccos pláza. Sose voltam oda az ilyesmiért, és ez nem is változott bennem az évek során. A suliban persze mindig úgy tettem, mintha hű de lelkesednék a legújabb iPhone szériáért, a „menő”, kőbunkó sportolókért és a divatért.
Reményekkel telve kezdtem kutakodni a városban, hogy találjak magamnak valami csendes helyet. Persze otthon is maradhattam volna, de a váratlan antiszociális hajlamom ellenére ki akartam mozdulni egy kicsit.
Az utcákat járva néha összefutottam egy-két ismerős arccal, de szerencsére egyikük se állt le velem beszélgetni. Épp csak integettek, vagy hozzám vágtak egy halit, aztán már mentek is tovább. Ennyi épp elég volt, annál kevesebbszer kellett eljátszanom a mosolygós csajt. Persze ha valaki olyannal találkoztam volna, akit kedvelek, biztos őszintén felvidított volna.
- Hé, Raven! - fülemet ismerős hang ütötte, amire azonnal meg is torpantam, és tettem egy kilencven fokos fordulatot. De bár ne tettem volna!
A tipikus szőke fürtök, kék szemek és telt, rózsaszínre festett ajkak gazdája nem más volt, mint Maddie Cutler. Ez a lány afféle kamu-barátnőm volt. Az igazság az, hogy sose kedveltük egymást, mégis úgy tettünk, mintha annyira jóban lennénk. Ennek okát a mai napig nem tudom, de a mi kis barátságunk nagyhírű volt a gimiben. Mint a tipikus amerikai tinifilmekben, nem? Rémlik, hogy valamelyikben egy egészen hasonló lánypáros a főszereplő.
- Maddie... Szia! - köszöntöttem kicsit se lelkesen, közben nagyon erőlködtem, hogy sikerüljön valami mosolyhoz hasonlót produkálnom.
Mads vidáman lépett elém, és szorosan átölelt, majd kicsit távolabb húzódva végigmért. Sejtettem, mi következik. Azt fogja mondani, hogy nagyon csinos vagyok, de valójában ezzel a tudtomra akarja adni, hogy kettőnk közül ő néz ki jobban.
- Nahát, baromi csinos vagy ma! - visította, döbbentséget tettetve. Ó, ilyenkor annyira szívesen letéptem volna a fejét! Nem, Raven, nem ölünk meg senkit fényes nappal, az utca kellős közepén. Lehet, hogy Maddie maga volt a megtestesült önzőség, és nála már csak a bátyám volt nagyobb szemétláda, mégsem érdemelt halált.
- Köszi, te is! - feleltem mosolyogva - Viszont akármennyire is örülök neked, mennem kell! Ne haragudj, de sietek. - zártam rövidre, közben kigubancoltam magam a karjai közül.
Meg se vártam a válaszát, már baktattam is tovább, hogy esélye se legyen megállítani. Csak jó pár épülettel odébb lassítottam le, hogy ismét élvezhessem a gondolataim társaságát. Egy kósza tincset kifújtam az arcomból, az orrom alatt elmormoltam egy „hülye picsát”, és már el is felejtettem a korábbi jelenetet. Nem volt értelme több energiát pazarolni Maddie-re.
Séta közben megakadt a szemem valamin. Egy kávézóféleség elé értem, aminek neve láttán kis ráncok kezdték szépíteni a homlokomat. A Smelly Cat elnevezésről egyből egy öreg kalózkocsma jutott eszembe, élő zenével, fűzőt viselő nőkkel és részeg matrózokkal. Már szinte láttam is magam előtt, ahogy két piában úszó férfi összeverekszik ok nélkül, majd minden vendég egymásnak esik, a zene pedig hangosabb és gyorsabb lesz.
Kíváncsiságom egyenesen a bejárathoz vezetett. Habozás nélkül nyitottam be, majd félig felvont szemöldökkel pillantottam körbe. Nem volt se tömeg, se tizenéves visongó lányok, így hamar be is lopta magát a szívembe a hely. Kerestem magamnak egy üres asztalt, közben előkaptam a falatnyi táskámból egy könyvet, amit válogatás nélkül kaptam le a helyi könyvtár egyik polcáról. Ha van kávé, kell lennie egy regénynek is, ez nálam afféle alapszabály volt, ha ki akartam kapcsolódni. Ritka pillanataim egyike volt, de nagyon élveztem a hangulatát, így igyekeztem beszorítani a naptáramba néhány ilyen napot.
Mielőtt még elolvashattam volna a borítón szereplő címet, egy ismeretlen hang szólított meg, a rendelésemet kérve. Először csak meglepetten pislogtam fel az idegen férfira, aki az asztalom mellett állt. Arcizmaim lassan ellazultak, ahogy megfogalmaztam a fejemben a mondandómat.
- Üdv! Egy lattét kérnék, fahéjjal. - feleltem valamivel oldottabban. Már nem éreztem azt a görcsöt a gyomromban, amit Maddie korábban kiváltott belőlem, így még egy halvány mosolyt is megengedhettem magamnak.
Tekintetem kissé összeszűkült, amikor a férfi félrepillantott. Arckifejezése egészen érdekes volt, mintha dühös lett volna valakire. Követtem a pillantását a szememmel, de nem igazán láttam, mire vagy kire nézett így. Inkább úgy tettem, mintha nem vettem volna észre semmit.


789 × remélem tetszik :3 × @



The prey who became a predator.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Jul. 02.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
bűnözőből lett beépített ügynök, informátor


Kedd Júl. 17, 2018 5:28 pm
daimon: a kapzsiság mestere, csalóka üzletek kötője




Raven x Ren
So don't mess with me, I'll shoot you down
Azért annyi jó volt, az egészben, ha már a szabadnapomat is munkával kellett töltenem, hogy nem egy nyanya esett be teázgatni. Hiába, nem bírok az öregekkel. Nincs türelmem hozzájuk.
A kishölgy egy lattét kért fahéjjal.
-Kis türelmet, máris hozom. - mondtam, majd eltűntem fél percre a függöny mögött. Ennyi idő bőven elég volt, hogy lerendezzem a Davidet és elkészítsem a vendégünk italát.
-Rohadt gyorsan elhúzol pihenni, vagy rásegítek, hogy ne csak szimuláld. - dühöngtem. Kicsit átverve éreztem magam. Oda a szabadnapom és még csak nem is élet halál között lebeg a tag, mint ahogy az apáca beadta nekem. Vészhelyzet, de azért annyi élet van benne, hogy csinos lányok után leskelődjön. Ha már a szentléleknél tartunk...
Míg a melákkal voltam elfoglalva, addig Patrizia, vagy ahogy néhányan itt nevezik "Patty", (csapatunk apácazárdájából szabadult félénk, csendes tagja) bekörnyékezte a vendégünket. Mint egy árnyék úgy suhant az asztalához és leült vele szembe, anélkül hogy helyet kért volna. Ha téríteni indult, otthon hagyta az illemet. Ráadásul mindezt apácaruhába, és nem csak a hatás kedvéért. Hihetetlen, de ezekben cuccokban kelt és feküdt. A hacuka szabályosan ránőtt erre a nőre. Nagy küzdelmek árán volt hajlandó hétköznapi viseletet hordani. Ha rajta múlott volna, még a küldetésekre is kereszttel a nyakában jött volna. Az apáca nem szólt semmit, csak nézte a lányt átható tekintettel. Próbálta felmérni, mennyire téríthető a kis drága. Észrevette, hogy a kis barnánál egy könyv is lapul, ez csak olaj volt a tűzre. Még a szeme is megcsillant.
-Látom szeretsz olvasni Gyermekem. - kezdett bele. És még egy angyali mosolyt is villantott felé. Engem ettől általában a hideg is kirázott. Mindig megkértem, hogy ezt azonnal hagyja abba. Fejébe vette, hogy engem is hívővé tesz. Na arra befizetek.
-Helyes. Az olvasás jó. - mondta az apáca, és elé tolt egy Bibliát. Nem gyenge célzás volt, hogy inkább ezt kéne olvasnia. Ekkor néztem ki a vendégtérre és pont elkaptam a pillanatot, ahogy a lány elé csusszan az üdvözítés vaskos története.
-Beszarás, ez a nő már megint kezdi. - csaptam a kezem a homlokomhoz. Szerencsétlen csaj, most biztos találgatja, hová keveredett. Gyanútlanul beül egy csésze kávéra és a következő pillanatban Teréz anya zaklatni kezdi. Patriziát elvileg azért csapták ki a zárdából, mert túlságosan szerette Jézust és ököllel próbált téríteni. Párszor le is tartóztatták. Egyszer világi könyvek égetéséért, máskor birtokháborításért, de olyan is volt, hogy valakit elvert egy feszülettel. Rajta a dühkezelési terápia sem vált be. Az egyház gyorsan megvált a problémás nőtől, Patrizia viszont erről nem akar tudomást venni. A mai napig nagyon élni a zárdalétet. Mondjuk az sem lendített a helyzetén, hogy kiderült róla hogy egy kitsune.
Mielőtt rátért volna arra a részre, hogy bekérdezi a lányt, szűz-e még, majd felveti, hogy csatlakozzon a rendhez, közbeléptem. A múltkori lány is könnyes szemmel, lófuttában távozott innen, bár akkor tele volt a hely nyugerekkel. Elég kínosan élte meg a kérdést.
-Elkészült a latte. Fahéjjal. - léptem a lány mellé.
-Patrizia, hátul történt egy kis baleset. - kezébe nyomtam a felmosót és intettem a fejemmel a konyha irányába némi célzással, jobb ha gyorsan elhúz innét. Másik kezemben a tálca volt rajta a kislány rendelésével.
-Elnézést a kellemetlenségért, ma a ház vendége. - tettem le elé a csészét.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Jun. 15.

Tartózkodási hely :
× BH ×

Foglalkozás :
× Student ×


Csüt. Júl. 19, 2018 1:34 am
vérjaguár: falka nélküli fenevad, ki lesből támad





Ren & Raven
who are you?
Valamiért ez a hely a bátyámat juttatta eszembe. Ő kimondottan utálta a csendesebb zugokat, mert ott kevesebb ember figyelmének volt a központjában. Ráadásul neki egy ilyen kávézó nem tűnt ideálisnak a csajozásra, ami újabb mínuszpontnak számított volna a Smelly Cat értékelésében. Persze nálam épp ellenkező irányba dőlt a mérleg, minden perccel egyre több pozitívumot írtam fel a fejemben összeállított kis listámba.
Ezek közül az egyik a gyors reakcióidő volt. Sok helyen fél órát kellett sorban állni egy jegeskávéért, itt viszont az érkezésem után néhány perccel már jöttek is felvenni a rendelésemet. Éppen ezért villantottam egy szép mosolyt köszönésképp, majd csak figyeltem, ahogy az ismeretlen arc távolodik. Életemben nem találkoztam még vele, pedig már jó ideje a városban vagyok.
Gondoltam most már adok egy esélyt a könyvemnek, így ismét a borítóra pillantottam. A címét kacskaringós betűkkel nyomtatták rá, így elsőre el se tudtam teljesen olvasni. Talán ez volt a cél? Bizonyára a történet is ilyen megfejthetetlen eseményekkel lesz tele...
Az első néhány oldalon az író néhány keresztnevet felsorolt, akiknek ajánlotta a regényét, valamint megköszönte Alice néninek, amiért mindig támogatta őt és ötletet adott neki az íráshoz. No meg Harold bácsinak, akit egy karakterként meg is formált a sztoriban.
Felvont szemöldökkel lapoztam tovább, míg el nem értem az első fejezetet. Két szót tudtam elolvasni, mielőtt a szemem sarkából kiszúrtam, hogy valaki a közelembe ért, majd helyet is foglalt velem szemben. A könyvet leeresztettem az asztalra, de néhány ujjamat rajta hagytam, hogy ne csukódjon össze. Homlokomon a ráncok elmélyültek, amint leesett, hogy egy apáca csücsül a túloldalt.
Rögvest az olvasást említette meg, majd elém tolta a Biblia egy példányát, nyilván arra célozva, hogy inkább ezt nézegessem. Próbáltam a lehető legkedvesebb arckifejezésemet felvenni, hogy még véletlenül se akarjon erőszakoskodni.
A könyv fölé hajoltam, amin egyszerű betűkkel szerepelt két szó: „Szent Biblia”. Már biztos voltam benne, hogy barátnőm nagyon szeretné, ha hozzá hasonló útra térnék, vagy legalább is ugyanabban hinnék, mint ő. Számomra a vallást kizárta a tény, hogy vérjaguárnak születtem. A fajtám alapjáraton sokkal közelebb állt az azték kultúrához, mint a keresztényhez, ráadásul a huszonegyedik században vagyunk. Mostanra már nagyon megfogyatkozott a hívők száma.
- Édesanyám gyakran olvasott nekem a Bibliából esténként. - feleltem mosolyogva. Persze az egész csak ámítás volt... Anya még kisebb koromban lelépett. Nem mintha erről bárkinek tudnia kellene.
Igyekeztem minél diplomatikusabb megoldást találni. Nem akartam úgy tenni, mintha valami Jézusőrült lennék, de azért azt se mutattam volna ki szívesen, hogy az egész téma hidegen hagy. Próbáltam az arany középúton haladni, hogy elkerüljem a bajt.
Szerencsére nem kellett újabb ötletekkel előállnom, ugyanis a korábbi férfi visszatért a lattémmal. Hála a magasságosnak! El is küldte az apácát, aki ezek szerint a Smelly Cat egyik dolgozója volt. Ez jobban meglepett, mint a váratlan térítő hadművelete, még ha nem is látszott rajtam túlságosan.
- Semmi gond, és... Hű, köszönöm. - ismét elmosolyodtam, bár ez valamivel kellemesebbnek hatott, mint a korábbi „mindent eltűrök” fejem - Annyira nem volt vészes, csak egy kicsit meglepődtem. - kuncogtam.
Visszagondolva egész viccesnek találtam a kis jelenetünket. Egy jaguár és egy apáca a kávézóban... Mint valami béna poén, amit valamelyik kétgyerekes apuka talált ki, miközben a kisebbikért ment az oviba.
- Szóval... - körbepillantottam, nehogy a közelben legyen Teréz anya - Errefelé gyakori az ilyesmi? - céloztam a hittérítő kísérletre.



<3 × @



The prey who became a predator.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Jul. 02.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
bűnözőből lett beépített ügynök, informátor


Csüt. Júl. 26, 2018 12:01 am
daimon: a kapzsiság mestere, csalóka üzletek kötője




Raven x Ren
So don't mess with me, I'll shoot you down
Néha napján elgondolkodom, hogy mi a fenét keresek én itt. De gyorsan eszembe jut a válasz. Jobb itt, mint a sitten ülni. Elviselni pár hibbantat? Elsőre talán nem tűnik olyan vészesnek a feladat. Én is lazán rábólintottam. Mi baj lehet? Hamar rájöttem, hogy idegölőbb a társaság, mint gondoltam. Ez van, ez a szabadság ára. Az apáca újra hozta a formáját. A főnököt meg nem izgatta, mi megy a vendégtérben, ahogy az üzlet miatt sem voltak álmatlan éjszakái. Pedig a csőd szélén álltunk. A pultnál heverészett, mint általában. Teljes kényelemben. A lába az asztalon volt, hátradőlve ült a széken, fején a napi újsággal és közepes erősségű, ütemes horkolásával. Olyannal, ami hallható, de még éppen nem zavaró.
-Na ezért tart itt ez a hely, ahol tart. - morgolódtam magamban.
Meglepő módon a kishölgy egész jól tolerálta Patrizia térítő próbálkozását. Lehet már volt szerencséje hasonló társasághoz és megedződött. Mióta itt melózunk a Smelly Catben, nagyjából ő a harmincadik áldozat, és egészen biztosan nem az utolsó. Ebből talán egy volt olyan, aki halvány érdeklődést mutatott a téma iránt. De ő kiskorú volt, és az anyja szerencsére közbeavatkozott. Azóta sem jártak erre, ahogy a többi sem. Felmerül tehát a kérdés, volt-e valaha akár csak egy valaki, akin ez a térítő szövegelés bejött? Nem igen hittem. Jobban tenné, ha feladná, de túl makacs nőszemély ahhoz. Már az is jó lenne, ha a hobbiját nem a munkaidőben, a munka rovására űzné, de a főnököt az sem izgatja, ha a vendégeket lepkehálóval kell összevadászni. A lány elé teszem a csészét, és közölöm vele, hogy ma a ház vendége. Ez a minimum, ha már itt zaklatják szerencsétlent.
-Bár mondhatnám, hogy nem, de sajnos majdnem mindennapos eset...attól függ hány téríthetőnek tűnő személy esik be azon az ajtón. - felelem a lánynak. Azért ha nem naponta, de kétnaponta be-betéved egy-egy gyanútlan lány, akiben Patrizia meglátja a potenciális lehetőséget. Bepróbálkozik, aztán rendszerint koppan egyet. Szerencsére egy ideig nem fog zavarni.
A szentlélek a konyhapadlót sikálta, a vendégünk megkapta a lattéjét. Úgy tűnt, most már nyugalom lesz. De nem így történt. Ezen az amúgy is elcseszett napon szinte hihetetlen, de lehetett még tovább rontani. Két alkoholszagot árasztó fószer tért be hozzánk, nagyon komoly rablási szándékkal. Hogy mit akartak elvinni, arról fogalmam sem volt, mert hogy sok bevételünk nem volt. Mindenesetre nagy zsákmányra számíthattak, mert két liszteszsákot is magukkal hoztak. Teszem fel a pénznek.
-Mindenki a földre! - üvöltötte el magát az egyik és belelőtt egy fél tárat a mennyezetbe. Kicsit porzott a golyók után a fal, ami pont a csávó fejére hullott. Felnéztem a plafon irányába és az jutott eszembe, erre tuti nincs biztosításunk.  Ne mintha bármire lett volna. Erre a hangzavarra már a tulaj is felnézett az újság alól. Kicsit meglepett fejet vágott, amikor észlelte a helyzetet, de csak akkor vette komolyan a dolgokat, amikor kiszúrta a fegyvereket.
-Mindenki a földre! Neked is! - szólt oda a főnöknek, majd a kis barnának, miközben rájuk fogta a stukkert.
-Gyerünk, te meg pakold bele a zsuskát! - vágta hozzám  a zsákot. Legyen. Odaléptem a kasszához, és kivettem azt a három darab papírpénzt és azt a fél maréknyi aprót ami benne volt, és beleszórtam a zsákba. A pasas csak ámult, még a szája is tátva maradt. Aztán megkérdezte, hogy hol a többi, mire csak a vállamat vontam meg. Sorry, ennyi az egész bevételünk.
-Haver, ez itt nem egy kávézó? - nézett körbe a társa. Már vagy öt teljes perce voltak bent, de csak most tűnt fel neki. Talán múlt a pia hatása, mintha kezdett volna tisztulni a kép körülötte.
-Igen, kicsit benézték. A bank a mellettünk lévő épület. - jegyeztem meg kezükbe nyomva a nagyjából 20 dolcsi értékű zsákmányt. Szóhoz sem jutottak. Ha már így alakult, gondolták még átruccannak a szomszédba, de a tervükről gyorsan letettek, ugyanis kiérkeztek a rendőrök. Valaki hallotta a lövöldözéseket és szólt a zsernyákoknak, hogy balhé van a Smelly Catba.
-Basszus, Jack! Mit csinálunk most? - kezdett enyhébb pánikba az egyik rabló. Nem akart dutyiba kerülni, ezt át tudtam érezni. Amikor a zsaruk beszóltak, hogy körbevették az épületet és a szokásos felemelt kezekkel kezdetű szöveget tolták a hangosbemondójukba, már tudták, hogy nincs menekvés. Természetesen a két szerencsétlennek eszébe sem jutott elhagyni az épületet. Túszul ejtettek minket, és elkezdtek a főnök bevonásával egy barikádot építeni az ajtó elé, majd az ablakokat is eltorlaszolták. Itt láttam elérkezettnek az időt, hogy valami szíverősítőt hívjak segítségül. Levettem a polcról egy üveg vodkát.
-Kérsz te is? - kérdeztem a lánytól, de meg sem vártam a válaszát töltöttem neki is és odacsúsztattam a pult széléhez.
-Egészség! - mondtam és már húztam is le a piát.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Jun. 15.

Tartózkodási hely :
× BH ×

Foglalkozás :
× Student ×


Csüt. Júl. 26, 2018 3:16 pm
vérjaguár: falka nélküli fenevad, ki lesből támad





Ren & Raven
who are you?
Igazság szerint nem ez volt az első eset, hogy megpróbáltak más útra téríteni. Igaz, többnyire nem vallási céllal, sokkal inkább rabszolgasorba akartak állítani. Vannak bizonyos vadászcsoportok, akik mindent megtennének azért, hogy könnyebb dolguk legyen a természetfelettiek ellen, így akár arra is rávették magukat, hogy hozzám hasonlóakat használjanak a vadászathoz. Brutális módszerekkel igyekeztek a maguk oldalára állítani, betanítani, mint valami harcikutyát. Csak éppen arra nem gondoltak, hogy egy jaguár nem csak erős, de nehéz eset is. Csak magunkkal törődünk, a fontossági listánk élére nem állítunk senkit és semmit. Legalább is többségében ilyenek vagyunk, ezért adott fel a bátyám olyan könnyedén a vadászoknak.
Talán emiatt viseltem jól az apáca próbálkozásait. Megtanultam kezelni az ilyesmit, ráadásul még a korábbi tapasztalataimhoz képest ez a nő igencsak diszkrét volt. A lényegre tört persze, nem kerített, de mégsem úgy csinálta, ahogy azok.
Persze igyekeztem valamilyen útón-módon lerázni őt, a lehető leghamarabb vissza akartam térni a könyvemhez. Már épp egy újabb frappáns megjegyzést kezdtem kidolgozni, amikor megérkezett a lattém, és ezzel együtt a megmentőm is. Hamar elzavarta újonnan szerzett barátnőmet, a kávét pedig kiengesztelésképp nem kellett kifizetnem.
- Hát, becsülöm a kitartóságát. - bólintok elismerően - Ritka kincs, ugyanakkor nagyon idegesítő is tud lenni. - teszem hozzá mosolyogva. A bátyám is ilyen volt, éveken át kereste apánkat, miután anya lelépett.
Egy aprót nyalintok a kávémból. Tökéletes, otthonos íze van. A régi szép időkre emlékeztet, valami egészen új világgal vegyítve. Nem tudom, mihez hasonlítsam, de az biztos, hogy már most felírhatnak a törzsvendégek listájára.
Persze miért is lenne átlagos ez a nap? Egy magamfajtának esélye sincs ilyesmire, ugye? Valaminek mindig történnie kell.
Két pasas toppant be, fegyverekkel és zsákokkal. Gondoltam, biztos rabolni akartak, bár nem igazán értettem, miért egy kávézót vettek célba. Beacon Hillsben nem egy bank üzemel, de az idióták inkább ide jöttek.
Mindenki a földre!” - szólalt meg az egyik, és elkezdett felfelé lövöldözni. Kissé összerezzentem, de csak a hirtelen zaj végett. Nem mintha féltem volna tőlük, de a fegyvereik nem igazán tetszettek. Egy ilyennel még a hozzám hasonlóknak is könnyen ártani lehet.
Nem mozdultam. Próbáltam kitalálni, mégis hogyan másszak ki ebből a kellemetlen helyzetből anélkül, hogy lebuknék vagy bárki másnak baja esne - a rablókat leszámítva persze. Őket senki se sajnálná.
Elismételte magát a pasas, majdan rám szegezte a fegyverét. Még ilyet, így kell bánni egy fiatal lánnyal? Nagyon érett az a seggberúgás...
Minden ellenvetés nélkül követtem az utasítást, már csak azért is, hogy addig se rám figyeljenek. Ha továbbra is a helyemen maradtam volna, jó eséllyel nekem ugrott volna, netán véletlenül belém eresztette volna a maradék lőszerét.
Ennél már csak az volt kellemetlenebb, amikor kiderült, hogy a rablók feleslegesen zúzták ránk az ajtót. Nem volt túl sok a kávézó bevétele, így egyenest bűntudatot éreztem, amiért nem fizettem ki a kávét. Ha ezt tudom, egy kiló borravalót is a kezébe nyomok annak a felszolgálónak.
Már-már felnevettem volna, amikor észrevettem a két fickó döbbentségét. Hát igen, ezt jól benézték.
Ráadásul még annyi mázlijuk se volt, hogy akkor átszaladjanak a túloldalt lévő bankba, mivel a rendőrség megérkezett. Körbe is vettek minket, gondolom bőven fel voltak szerelve lőfegyverekkel.
Egy kellemes, olvasgatós délutánt terveztem, erre az ölembe hullott az Alkonyattól Pirkadatig „zs” kategóriás változata, ahol a Gecko fivérek összeszarják magukat egy csapat zsaru láttán. A rendezőt nem ártana jól megfejelni...
Feltápászkodtam, és hosszasan nyújtóztam egyet. A két barom úgyis a barikáddal volt elfoglalva, na meg a rendőrökkel, így nem nagyon foglalkoztak velem. Nekitámaszkodtam a pultnak, majd csak annyit láttam, ahogy felém csusszant egy pohárka, benne valami erős löttyel.
- Köszi. - biccentettem - Egészség! - majd én is lehúztam az italt. Vodka, jujj! Eddig csak keverve kóstoltam, nem volt merszem magában inni. Már értem, miért...
Valamit tenni kéne. Idegesített a helyzet, na meg az érzés, hogy ismét fogságban vagyok. Elég volt elviselni azt az időszakomat a vadászokkal, nem hiányzott, hogy ismét mások rendelkezzenek felettem. Annyira szívesen kiütöttem volna őket... De fogalmam se volt, hány civil van itt, akiknek fogalmuk sincs a természetfelettiek létezéséről. Sőt, akár lehettek itt olyanok is, akik a magamfajták megölésére esküdtek fel.
- Nem kéne csinálnunk valamit? - suttogtam a pajtim felé, ügyelve arra, hogy a rablóink meg ne hallják. 


<3 × @



The prey who became a predator.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Jul. 02.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
bűnözőből lett beépített ügynök, informátor


Csüt. Aug. 09, 2018 1:08 pm
daimon: a kapzsiság mestere, csalóka üzletek kötője




Raven x Ren
So don't mess with me, I'll shoot you down
Két rossz arcú alak toppant be hozzánk. Ki akarták rabolni a bárt. Amikor rájöttek, hogy rossz ajtón fordultak be, már késő volt. Se pénz, se kiút. Kinéztem az ablakon, már amennyit láttam a kinti helyzetből. Legalább négy rendőrautó parkolt le a bejárat előtt és két tucatnyi rendőr várakozott odakint akcióra készen. Kicsit túlzás ez a létszám, két ilyen piti zsebes elfogásához. Amolyan erődemonstrációnak tűnt, vagy csak azért volt ez a felhajtás mert a Smelly Catről volt szó. Ki tudja. A rablók idegesen járkált éles fegyvereikkel a vendégtérben. Teszem fel, próbálták kitalálni, hogyan tovább. De minél tovább húzták az időt, annál nagyobb büntetés várt rájuk. A pulthoz léptem és töltöttem egy kis szíverősítőt, egy pohárral a lánynak is. A kishölgy arcán látszott, hogy ritkán iszik vodkát, ezért adtam neki egy pohár vizet is kísérőnek.
-Egyetértek. Igyunk még egy kört. - mondtam teljes komolysággal, és újra töltöttem a poharainkat. Ettől függetlenül pontosan tudtam, hogy értette a kérdést.
-Előbb a fegyvereiket kellene elvennünk. - súgtam vissza halkan, miközben egy poharat törölgettem.
-Ez eltart még egy ideig. - szóltam oda az értelmesebb arcú tolvajnak. Kilöktem két feles poharat a pultra és vodkát töltöttem bele. Értették a célzást. Az egyikük letelepedett az egyik bárszékre, és legurította az ingyen piát. A másik továbbra is az ablaknál sündörgött és idegesen bámult ki kifelé. A bártulaj egy sarokba kuporodott, és próbált láthatatlan maradni.
-Nem vagy szívbajos. - állapította meg a férfi, és mit tagadjam, valóban nem voltam. Ránézett a kis barnára, és magában hasonló megállapítást tett.
-A bárokban sok mindent lát az ember. - feleltem vállat vonva, majd után töltöttem a poharát, nehogy kiszáradjon ebben a melegben. A férfi óvatlanul letette a pultra a fegyverét és csak az alkalomra vártam, hogy megszerezhessem. Már nyúltam volna érte, amikor a raktár ajtaja kivágódott és hangos üvöltés kíséretében kiszáguldott Tom, a takarítófiú.
-Fura, azt hittem szabadnapos. - jegyeztem meg magamnak. Mondjuk nem olyan meglepő, sokkal többet lóg itt, mint kellene. Valószínűleg eddig is az ajtó mögött lapult, csak gyűjtötte a bátorságát, hogy szembeszálljon a tolvajokkal. Rögeszméje, hogy hős legyen belőle. Ő nem az a típus, aki vonzza a bajt, inkább olyan, aki keresi. Némi megdöbbenéssel az arcomon követtem, ahogy nekitámad a felfegyverzett páros ablaknál álldogáló tagjára egy felmosóval. A bátorsága dicséretes, a fegyverválasztás már kevésbé. Felmosó vs. pisztoly. Eleve veszett ügy. A rabló is tátott szájjal figyelte, ahogy a fiú felé közeledett. Lehet nem akarta elhinni, hogy ilyen van. Csak a hosszan beálló döbbenete mentette meg a srácot attól, hogy feltűnése után azonnal le ne lőjék. Viszont egy másodperc alatt elszabadultak az indulatok. A férfi észbe kapott és lőni kezdett a felmosófiúra, a golyók repkedtek a vendégtérben. Kettő felénk száguldott. Az egyik a hátam mögötti italpolcba, a másik a pult oldalába fúródott.
-Gyere! - megfogtam a lány kezét és behúztam a bárpult mögé, biztonságba. Tom szabadulóakciója azzal végződött, hogy vállba kapott egy golyót. Zuhanáskor pedig lefejelte az egyik asztal sarkát és ájultan terült el a földön. Na szép. A csávó újratöltötte a tárat és az ájult kölyökbe rúgott egyet, ellenőrizve él-e még. Még szuszogott, de az állapota nem volt valami fényes. A lövöldözést kintről is hallották és kisebb pánik tört ki, hisz nem tudták mi zajlik odabent. Megcsörrent a telefon és a két férfi arca ledermedt. Hosszan csengett és egyikük sem mozdult, hogy felvegye. Ledobtam a rongyot és átnyúltam a pult felett.
-Igen, tessék! - szóltam bele nyugodtan. A nyomozó volt, aki megörült, amikor meghallotta a hangomat.
-Üdv főnök! Itt? Csak a szokásos. - feleltem és ránéztem a pultnál ülő bűnözőre. Nem kellett magyarázni, ki van a vonal túlvégén. A férfi kikapta a kezemből a kagylót és komoly alkudozásba kezdett. Első körben elregélte az igényeit, mint szeretne. Aztán feltételeket szabott. Végül két órát adott a rendőröknek, hogy összeszedjék a kívánságlistáját, máskülönben megölnek minden túszt. Ezidő alatt kevertem valami hideg italt, mert a légkondi kezdte beadni az unalmast.
Remek. Ne még ez is. - bosszankodtam kicsit.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Jun. 15.

Tartózkodási hely :
× BH ×

Foglalkozás :
× Student ×


Hétf. Aug. 20, 2018 4:49 pm
vérjaguár: falka nélküli fenevad, ki lesből támad





Ren & Raven
who are you?
Hát ez hihetetlen. Egyszer akartam egy nyugodt délutánt, akkor is közbe szólt a sors, és két szerencsétlen rablóval fűszerezte a napomat. Épp csak egy kortyot tudtam a kávémból inni, a könyvemből pedig még egy oldalt se tudtam végigolvasni, annyira gyorsan történt minden. Persze volt annyi mázlink, hogy a tolvajok nem voltak a toppon, teljesen úgy viselkedtek, mint akik életükben először kerülnek ilyen helyzetbe. Vagy nagyon amatőrök voltak, vagy csak nem volt bennük kellő elszántság.
Legalább a rendőrök hamar kiértek, így drága barátainknak esélyük se volt elmenekülni. Mondjuk azt nem igazán értettem, miért jöttek ki ennyien egy eldugott kávézóhoz, két piti bűnöző ellen, de inkább nem is gondoltam erre. Bizonyára megvolt az okuk, hogy több egységet is kiküldjenek.
Lehet, hogy másoknak furcsa volt, de egyáltalán nem éreztem magam akkora veszélyben, mint egy átlagos korombeli lánynak kellene. Se a fegyverek, se az a két barom nem ijesztett meg, inkább csak az aggasztott, hogy vannak itt olyanok is, akiknek nincs se nagy erejük, se gyorsaságuk, vagy gyógyuló képességük. Őket ki fogja megvédeni?
Arcom kissé eltorzult a vodkától. Olyan volt, mintha valaki fejbevágott volna egy serpenyővel, így amint megkaptam, már ittam is rá a pohár vizet. Nevetségesnek tűnhettem, mint valami kislány, aki életében először iszik alkoholt.
Kérdésemre érdekes válasz érkezett, amire a homlokom ráncba is szaladt. Egy újabb kör vodkát kaptam kézhez, ezzel együtt pedig a tervet is. El kell vennünk a fegyvereiket. Utána lehet akciózni. Baristához képest bátor, azt meg kell hagyni. Vagy talán mindannyian ilyenek, csak eddig nem vettem észre?
Bólintottam. Csak figyeltem a vodka mozdulatlan felszínét, amiről enyhén visszatükröződtek a bár fényei. Megtehettem volna, hogy egyszerűen kieresztem a jaguárt és lerendezem a rablókat, de... Nem tudhattam, ki mennyire van tisztában a világ sötét oldalával. Egy ilyen akcióval a városban élő összes vadász figyelmét felhívhattam volna magamra.
Épp csak egy pillantást vetettem a fickóra, aki tőlem nem messze foglalt helyet. Ő is kapott egy adag löttyöt, de mielőtt még találkozhatott volna a tekintetünk, a bárpult mögötti italokat kezdtem fürkészni. Szemem sarkából láttam, hogy a fegyver kikerült a keze ügyéből. Szóval ez lett volna a terv... Magamban csak azért imádkoztam, hogy sikerüljön, ezt leplezve pedig ajkamhoz emeltem a poharamat, de még mielőtt bármit is felfoghattam volna, az egyik ajtó mögül kirohant valaki egy felmosóval, és egyenest a másik pasasnak támadt. Hű. Ehhez is kell egyfajta kurázsi.
Döbbenetemben leeresztettem az italomat, ebből az állapotomból pedig a fülem mellett elsüvítő golyó zökkentett ki. Basszus, ez közel volt!
Egy erős kéz ragadott meg, és egyenest a pult mögé húzott, el a golyózápor elől.
- Idióták! - morogtam magam elé idegesen. Miért kell egyből lövöldözni? Akkora veszélyt jelentene egy takarító egy lőfegyveres barom számára, hogy egyből tüzet kell nyitni rá? Hát ez a rabló se állt be a sorba, amikor az észt osztották, az tuti..!
Megcsörrent a telefon. Szemöldököm ugrott egyet, és egészen addig meg se moccantam, míg megmentőm át nem nyúlt a pulton, hogy válaszoljon. Egyáltalán nem tűnt úgy, mintha félt volna, sőt... Olyan laza volt, mintha már ezerszer került volna már ilyen helyzetbe.
Az egyik támadó elvette a telefont, és elkezdte sorolgatni a követeléseit. Azzal fenyegetőzött, hogy két órán belül mindenkit a túlvilágra küld, ha nem kapja meg, amit akar. Tehát van két óránk, hogy kitaláljunk valamit.
Feltápászkodtam, és körbepillantottam. Tekintetem azonnal megakadt a földön fekvő takarítófiún, aki korábban hősködni akart. Nem volt túl jó állapotban, a vállából folyt a vér.
Azonnal odasiettem, hogy felmérjem a helyzet súlyosságát. Elájult, valószínűleg beverte a fejét - legalább is a nagy koppanás, amit hallottam korábban, erre utalt. Ezen kívül volt egy lőtt sebe, amiből folyamatosan bugyogott a ragacsos folyadék. Ha szerencséje van, a golyó nem okozott maradandó károkat, de ezt innen elég nehéz megállapítani. A legjobb lenne, ha el tudnám állítani valamivel a vérzést, vagy legalább lelassítani... De mit tehetnék? Egyáltalán van valahol elsősegély doboz a bárban, vagy ne is reménykedjek?
Végső megoldásnak beáldozhatom a pólóm alját, de az se lenne a legsterilebb megoldás. Habár egy ilyen helyzetben igazán mindegy, mivel szorítom le a sebet. Csak ne haljon meg, az isten szerelmére! 


<3 × @



The prey who became a predator.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Jul. 02.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
bűnözőből lett beépített ügynök, informátor


Szer. Aug. 22, 2018 9:04 am
daimon: a kapzsiság mestere, csalóka üzletek kötője




Raven x Ren
So don't mess with me, I'll shoot you down
A bizonytalanok. Vagy mondjuk úgy, terv nélküliek. A rögtönző bűnöző a legveszélyesebb. Önmagukra legalább annyira, mint környezetükben lévőkre. Kiszámíthatatlanok. Vannak, akik profin végig tudnak vinni egy-egy akciót, de ez a ritkább. A felkészületlenség általában a vesztüket okozza. Még a fineszes dörzsölt rablóknál is befigyelhet valami váratlan, de aki a semmivel készül, az hamar felsül. Így jártak ezek is. Némán néztem a két szerencsétlent, ahogy bűnözősdit játsszanak. Elhitték, hogy övék az irányítás, csak mert találtak két csúzlit és kétszer meglengették azt.
Könnyen véget vethettünk volna a nem kívánt kabarénak, ha nem lettek volna mások is a bárban, akik könnyen áldozatul eshettek volna. A lány, aki csak egy kávéra tért be ide, a kisfőnök, aki semmit nem csinál és a szabadnapos takarítókölyök, akit valamiért még a szabad ideje alatt is ide láncolt ez a hely. Egyszemélyes mentőakciója nem ért el nagy sikert, egy golyót és egy fejsérülést mégis bezsebelt érte. Látva a jelenetet, nem igen tudtam megszólalni. Abszurd volt.
-Héé, héé kicsikém, te mit csinálsz? - hördült fel az ablaknál álló tolvaj a kis barnára nézve, akiből csak annyit látott, hogy a pult mögül surran kifelé. Ordibált és hadonászott a fegyverével, majd mikor látta, hogy a kislány útja a sebesült fiúnál véget ér, lehiggadt. A társa eközben kész karácsonyi kívánságlistát akart lenyomni a rendőrök torkán követelésként. Már a huszonvalahanyadik tételnél járt. Az életünkért és a sértetlenségünkért cserébe. Elnézve a takarítósrácot a földön a saját vértócsájába, utolsó kitétel már aligha teljesül. A lány segíteni próbált a bajba jutott kölyöknek, még a ruháját is beáldozta, hogy elállítsa a vérzést. Még a pulttól is tisztán látszott, hogy ez nem lesz elég, ide orvosi segítség kellene.
-Talán kéne egy mentő. - vetettem fel a telefonálónak, aki épp magánrepülőgépért kuncsorgott, de ötletemet gyorsan elkaszálta. Csak a fejét rázta és azt hajtogatta, hogy kizárt dolog, ide nem jön be senki.
-Rendben, csak egy javaslat volt. - vontam meg a vállaimat. Ha nem, hát nem. Ahelyett, hogy értelmetlen vitába bonyolódtam volna, inkább a pult mögötti kis szekrényben kezdtem kutakodni. Emlékeim szerint volt itt egy elsősegélydoboz. A kérdés az volt, itt van-e még? A hátamon éreztem a muksó figyelő tekintetét. Hátra sem kellett fordulnom, hogy tudjam, még a fegyverét is rám szegezte. Ha netán valami hirtelent és meggondolatlant akarnék tenni, azonnal lelőhessen. Nem kapkodtam. Olyan nyugodtan szedtem elő a dobozt, mint amikor egy vendégnek az italához készítem elő a hozzávalókat. Amikor a fickó látta, hogy nincs baj, nem csinálok semmi veszélyeset, leengedte a kezét, vele együtt a stukkert. Ránéztem, és ő bólintott. Hagyta, hogy szakszerűbben legyen becsavarba a gyerek.
-Meg tudod csinálni? - guggoltam a lány mellé és felé nyújtottam az elsősegély dobozt. Még bontatlan volt. Tom csak nyöszörgött, a fejét fájlalta és rettenetesen fázott. Kezdett közben némileg észhez térni.
-Ren, most meg fogok halni? -  kérdezte tőlem, amint felismert. Elég pocsékul festett ki, így közelebbről nézve meg főleg. Nyilvánvaló volt, hogy ide egy nyomókötés kevés lesz. Minél hamarabb kórházba kell vinni, különben itt adja be a kulcsot.
-Nem, dehogyis. - feleltem neki optimistán, köziben próbáltam hihető lenni, de igazság szerint magam sem tudtam, mennyi esélye van, ha még itt fetreng a faburkolaton.
-Nesze, húzd meg. - toltam a keze alá a vodkás üveget, amolyan helyi fájdalomcsillapításként. Halál széle ide, halál széle oda, Tomnak nem kellett kétszer mondani, rácuppant az üveg szájára, és nyelte befelé a piát némi fintorral az arcán. Felálltam a lány mellől, de csak annyi időre, hogy a bárpulthoz visszalépjek és valami vastagabb, plédszerű anyagot kerítsek alkalmi takarónak. Míg megoldottam, hogy a kölyök ne a saját vérébe, a kemény földön feküdjön, hanem valami kényelmesebben, az eszesebbnek tűnő rátalált a távirányítóra. Nem gondolkodott sokat, be is kapcsolta a pult végében lévő plazmát. Az első kép ami fogadta Lucy D. Day, híradós arca volt. A szőke bögyös a Hetes csatornától. A szőkeség pont a Smelly Cat körül kialakult túszdrámáról számolt be. Rablásnak indult, de túszdrámába torkolt - ez volt a szalagcím. A kis poros bárunk egy csapásra közismert lett. A kisfőnök örülhetett, volt ingyen reklám. Figyeltem a két férfi arcát, eleinte érdeklődéssel, néha sunyi mosollyal hallgatták a híradósnő szavait, de amikor felvillant az arcképük a képernyőn, már kevésbé voltak boldogok. John Smith-ként és Walter Tailor-ként azonosították a két bűnözőt. Walter azonnal felkapta a telefont és dühösen tárcsázni kezdett, a rendőrfőnökkel akart beszélni, míg John, az ütődött, levezetve a benne lévő feszültséget kilőtt néhány lámpatestet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Jun. 15.

Tartózkodási hely :
× BH ×

Foglalkozás :
× Student ×


Vas. Aug. 26, 2018 4:20 pm
vérjaguár: falka nélküli fenevad, ki lesből támad





Ren & Raven
who are you?
Nem mindig jött elő bennem a hősnő. Sőt, többnyire én voltam a rosszfiú, aki hajlandó volt más fejét a bárpultba verni, hogy információt szerezzen a bátyjáról, aki még nála is rosszabb. Akik ismertek, már démonként emlegettek, a semmiből előbukkanó árnyékként, ami bárkit elragadhat. Koromhoz képest nem igazán voltam normális eset, bár erről a városban szerencsére nagyon kevesen tudtak. Legalább is egyelőre.
Tehát előbukkant a felelősségteljes, jólelkű lány a mélyből, és arra késztetett, hogy a saját épségemet kockáztatva próbáljak segíteni a szerencsétlen takarítón. Még az se érdekelt, hogy az egyik rabló nekem magyarázott, és hadonászott a fegyverével. Csak mentem és mentem, amíg a vértócsához nem értem. Ekkor leesett annak a nyomorultnak, hogy csak segíteni akarok a fiún, akit ő ügyesen lepuffantott.
- Tarts ki, hallod? - suttogtam, miután a felsőmből letéptem egy hosszabb csíkot. Szívem ugyanolyan nyugodtan vert, mint eddig, pedig a helyzet sokkal súlyosabb volt, mint gondoltam. A sérülések külső szemmel is durvának tűntek, el se tudtam képzelni, milyenek lehettek a felszín alatt.
Hallottam, hogy a felszolgáló még a mentő ötletét is felvetette, de abból se lett semmi. A rablók nyilván nem fogják megengedni, hogy bárki is idejöjjön.
A ruhafoszlánnyal megpróbáltam nyomókötést készíteni, de nem volt elég. Profibb felszerelés kell ide, na meg kiváló szaktudás, nem csak a saját sebeimmel szerzett tapasztalataim. Magamon már milliószor láttam el ehhez hasonlókat, de azok hamar begyógyultak, fajomnak hála. Engem nem fenyegetett se fertőzésveszély, se vérmérgezés, se az elvérzés vagy lebénulás gondolata.
Egészen addig próbálkoztam a fiú ápolásával, míg valaki mellém nem guggolt. Először csak az elsősegély dobozt láttam, majd karjának vonalát követve, tekintetem találkozott a felszolgálóéval, akit mint kiderült, Rennek hívnak. Legalább is ez lehetett a beceneve.
Elvettem tőle a dobozt, majd neki is láttam a dolognak. A golyót eszemben se volt kivenni, hisz nem tudhattam, mit talált el, vagy mit nem. Egyelőre egy tartós, jól rögzített nyomókötés elég lesz, míg el nem juttatjuk a fiút a kórházba. Legalább a vérzést addig is le tudjuk lassítani, ha már másra nincs lehetőség.
Nem is figyeltem Renre, kizárólag a takarítóval foglalkoztam. Egészen addig fel se fogtam magam körül semmi mást, míg a feje alá nem került egy takaró. Ekkor figyeltem fel a tévére is, amit a rabló kapcsolt be. Egy ideig még semmi gond nem volt, de amint megjelent a két barom arca és neve a hírekben, már nem voltak olyan nyugodtak. Az egyik telefonálni kezdett, a másik pedig a lámpákat lődözte. Na, hát ez remek! Az idegszálaim már így is pattanásig feszültek.
Állkapcsom megfeszült, szemeimet le kellett hunynom, hogy senki ne lássa, amint néhány másodperc erejéig zölden felvillannak. Nem tudhattam, ki mennyire tájékozódott a természetfelettiekkel kapcsolatban. Még a sérülttől is elfordultam, nehogy lebukjak előtte.
Persze nem segített a helyzeten az se, hogy az állapota folyamatosan súlyosbodott. Már azon kaptam magam, hogy a kávébarnára festett, virágmintás körmeim helyén éles karmok vártak, készen arra, hogy valakinek a torkába mélyesszem. Ökölbe szorítottam a kezemet, és hagytam, hogy a tenyerembe fúródjanak. Inkább én sérüljek, minthogy bárki is rájöjjön, mi van velem.
Ujjaim közül vöröslő folyadék bugyogott elő, de nem törődtem vele. Ha bárki kérdezte, mondhattam, hogy a sérült fiú vére az, ami ápolás közben került a kezemre. Légzésemen lassítottam, heves szívverésemet próbáltam lenyugtatni. A karmok lassan visszahúzódtak, helyükön ismét a virágos gél lakk csillogott, szemeim pedig visszaváltottak kékes árnyalatúra. Megúsztuk a katasztrófát... Egyelőre.


<3 × @



The prey who became a predator.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Jul. 02.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
bűnözőből lett beépített ügynök, informátor


Csüt. Aug. 30, 2018 1:46 pm
daimon: a kapzsiság mestere, csalóka üzletek kötője




Raven x Ren
So don't mess with me, I'll shoot you down
Lucy D. Day híreitől a rablók idegbe jöttek. Felnéztem a képernyőre és két nem túl előnyös fotó nézett vissza rám. Ennek ellenére simán felismerhető volt a két alak. Sok bűnöző nem csak a pénzre hajt, de a hírnévre is. Bekerülni egyszer a tévébe, lássa őket ország-világ. De úgy tűnt, ők nem tartoznak ezek közé. A hírműsor alatt Tom állapota stabilizálódott, a lány nyomókötése valamelyest javított a helyzetén, de garancia így sem volt rá, hogy túl is éli a felmosónyeles kalandot.
Az egyik nyomorult a telefonba ordibált, a másik a villanykörtéket lődözte, majd amikor kifogyott a tár újratöltött. Csinos kis félhomályt csinált nekünk, ez akár még a hasznunkra is lehet a későbbiekben.
-Jól vagy? - kérdeztem a lánytól, mikor rápillantva megláttam, hogy furán viselkedik. Bár ha a helyzetünket nézem, nem is volt annyira szokatlan. Én már többször kerültem ehhez hasonló és durvább helyzetekbe is, megszoktam már. Róla viszont nem gondoltam még azt sem, hogy hasonlót látott már. Max. a tévében, egy filmben. Nem gondolva őt többnek puszta embernél, külső szemmel úgy tűnt, mint aki épp pánikrohamot kap.
-Nyugi, kijutunk. - próbáltam nyugtatni őt. Míg a rablókkal, a tévével és a sérült felmosófiúval foglalkoztam, megfeledkeztem a sarokban meghúzódó kisfőnökről, akinek köztudottan gyengék az idegei. Ő is meglátta a lehetőséget a könnyen jött gyér látási viszonyoknak. Úgy gondolta, kihasználja a figyelmetlenséget és megpattan. Érzékeltem, ahogy elmozdul biztos helyéről és halkan megindul a ajtó felé. Szemem sarkából követtem az útját. Mit csinál ez a bolond? A választ sajnos sejtettem. Szökni próbált, hogy mentse az irháját. Ráadásul egyedül. Nem lepett meg. A két rabló túl elfoglalt volt és túl nagy zajt csaptak, hogy időben észrevegyék, hogy egyikőnk lógni próbál. A tulaj eltolta a szekrényt és szabaddá tette az ajtót. Mire bármelyiknek is feltűnt, az ajtó kitárult és a rohadék kirohant. Hátra sem nézett. A sors iróniája, hogy nem jutott messze. Jó indulattal is 10 métert tehetett meg a saját lábán, míg utol nem érték a golyók. A lámpagyilkos mégis résen volt és nem hagyta elszökni a férfit. Felemelte a fegyverét, célzott és lőtt. Háromszor. Az első csak a karját súrolta, a másik a lábát érte, amitől összecsuklott. A harmadik terítette le. A lövedék átrepült a testén létfontosságú szerveket érve. Kb. a szívét. Már földre zuhanás közben meghalt.
-Akar még valaki szökdösni? Te??? Vagy te? - mutatott előbb rám, aztán a lányra. A másik csak a fejét ingatta, majd lehúzott egy felest.
-Vagy esetleg te? - nézett a félkómás Tomra, aki mozdulni is alig tudott, nemhogy az ajtóig elcsússzon. A férfi dühösen visszacsapta az ajtót és újból eltorlaszolta a bejáratot. Hatalmas felfordulás tört ki odakint a kisfőnök lelövésével. A kint lesben álló média, azonnal közvetítette az eseményeket, amit a tévéképernyőn odabent is láthattunk. "Rendkívüli hírek: Haláleset! Eldurvult a Smellycat-túszdráma." szalagcím futott végig rajta. Mélyet sóhajtottam és magamba megjegyeztem, hogy most új bártulajt kell keresnünk. Vén szivar, a gyávasága okozta a halálát.  
-Az lesz a legjobb, ha megkötözünk titeket. - szólalt meg a másik, majd arra utasított, hozzak valamit amivel megkötözhetnek. Na szép, elvárták volna, hogy még a kötelet is én hozzam.
-Kötél az nincs... - vontam meg a vállamat, a ragasztószalag volt az egyetlen, ami alkalmas volt a megkötözésünkre. Megint hadonászni kezdtek a pisztolyokkal, én pedig nem mérgeltem őket, inkább tettem, amire utasítottak. Odasétáltam a fiókhoz, és kivettem a gurigát.
-Kötözd meg a lányt! - jött a következő feladat. Megfogtam a kis barna kezeit és a csuklója körül párszor körbetekertem a szalagot. Nem akartam túl szorosra, hogy könnyebb legyen a szabadulás, de a fazon megint résen volt és rám ordított, hogy erősebben kötözzem meg. A keze után a bokájánál és térdénél is összekötöztem. Aztán én jöttem. A lábaimat még csak be tudtam tekerni, de a kezem, ott segítség kellett. Néhány percen belül mindketten megkötözve üldögéltünk, a lábunknál pedig lemosó Tom vegetált.
-Most mit fogunk csinálni? - kérdezte idegesen egyik a másiktól. Mire egy nem túl magabiztos válasz érkezik: Tartják a tervet. Bármi is legyen az. Mindenesetre nem tűnt valami átgondolt és profi tervnek.
-Kész vagyok! Jó nagy rumli volt! - toppant be az apáca, miután végzett a rásózott feladattal. Megállt az ajtóban, háttal nekünk, még igazgatta a függönyt.
-Ohh! - fordult meg. Előbb a fegyveres vendégeinkre, majd ránk pillantott, végül pedig Tomra. Nem tévedett, mikor úgy érezte, hogy lemaradt valamiről. Megpróbált észrevétlenül hátrálni, de a két rabló nem hagyhatta elmenni. Ő viszont mégis úgy döntött megkísérli a lehetetlent. A tekintetét a plafonra emelte, dobott maga előtt egy keresztet mialatt elmormolt egy rövid imát, majd mint a villám vetődött be a takarítószer raktárba és magára zárta az ajtót. Az egyik férfi rálőtt, de a golyók nem találták el. Majd a két rabló összevitatkozott azon, miért is nem lövünk rá egy apácára. Nem voltak egy véleményen.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Jun. 15.

Tartózkodási hely :
× BH ×

Foglalkozás :
× Student ×


Csüt. Aug. 30, 2018 2:46 pm
vérjaguár: falka nélküli fenevad, ki lesből támad





Ren & Raven
who are you?
Szerencsémre vált, hogy nem voltak túl jók a fényviszonyok, miután az egyik vadállat kilőtte a lámpák egy részét. Így legalább senkinek nem tűnt fel, hogy nem csak egyszerű pánikrohamot kaptam, hanem... Épp a bennem nyugvó szörnyet próbáltam visszafogni. Ő legszívesebben tömegmészárlást rendezett volna, vagy minimum a két bűnözőt ízekre szedte volna. Ilyesmit viszont nem tehettem, hiszen odakint már nem csak a rendőrség tanyázott, de még a média is. Ha bármelyiküknek is szemet szúr, hogy valami más is van a világban, amiről eddig nem tudtak, nem csak nekem lesz végem, de minden hozzám hasonlónak is. Kísérleti alanyokká, üldözöttekké válnánk, és imádkozhatnánk, hogy a következő napot is túléljük. Nem tehettem ezt a többiekkel.
A kérdésre csak hevesen bólogattam, még mindig szorongatva véresre karmolt öklömet. Külső szemmel talán úgy festhetek, mint aki megijedt ettől az egész helyzettől, pedig valójában erről szó se volt. Rosszabbat is láttam már, csak éppen akkor nyugodt szívvel nekiugorhattam a tettesnek anélkül, hogy a lebukás veszélye fenyegetett volna. Most viszont...
- De mikor?! - feleltem idegesen, összeszorított fogaim közt. Nem voltam hangos, de így is érzékelni lehetett, hogy bizony az idegrendszerem elég rendesen ki van készülve. Már csak azért is, mert egy tombolni vágyó jaguárt nehéz féken tartani. Előbb tanulnék meg jégkorcsolyázni, mint kontroll alatt tartani a természetfeletti erőmet. Hiába születtem ezzel, ugyanolyan nehéz kezelnem, mint bárki másnak. Ráadásul a jellemem része, hogy agresszív vagyok ilyen helyzetekben, amit azt hiszem betudhatok a genetika csodájának.
Amint sikerült lenyugodnom, a figyelmem egészen másfele irányult. Apró nesz érte fülemet, izgatott légzés és heves szívverés kísérte. Majdan kinyílt az ajtó, és valaki már rohant is kifelé. Lövés. Vér spriccelése. Újabb lövés. Koppanás. Utolsó lövés. Kiterült.
Eztán a rabló felénk fordult, és először Renre, majd rám mutogatott. Homlokom ráncba szaladt. Ugyan frappáns beszólások ezrei keringtek a tudatomban, mégse mondtam ki egyiket sem. Nem igazán volt kedvem golyót kapni, hogy aztán mindenki szeme láttára gyógyuljon be a seb. Jobb lesz, ha egy darabig meghúzom magam, különben mindenkit megszívatok az óvatlanságommal.
A haláleset azonnal eljutott a tévébe is, a kinti nyüzsgés zaja pedig lassan kizárult a fejemből, ahogy elkezdtem ismét a saját lelki állapotomra koncentrálni. Mások azt hihették, gyenge vagyok - pedig ha tudnák, mire lennék képes a két rablóval szemben...
Önzőség tőlem, hogy nem teszek semmit, holott meglenne rá minden adottságom? Vagy helyesen teszem, hogy nem avatkozok bele, ezzel lebuktatva magamat és valószínűleg minden más természetfelettit a városban? Melyik lenne a helyes döntés? Az ittenieket vagy a fajtársaimat védjem?
Ebből a kérdésáradatból egyetlen szó zökkentett ki. „Megkötözünk.”
Hogy micsoda? Ezt komolyan gondolják? Nem tudták, hogy ki tudok szabadulni... Ahogy azt se, hogy mennyire utálom, ha le vagyok kötözve. Hogy a tehetetlenség érzése egyetlen dolgot juttat eszembe: a helyet, ahova a bátyám küldött a szabadságáért cserébe.
Ráadásul velem akarták kezdeni. Nehogy már véletlenül is megpróbáljon ez a szerencsétlen, tizennyolc éves lány elszökni! Mekkora veszélyt jelenthet a hülye tervünkre nézve?! Biztos jól megdobálna minket a szempillaspiráljával!
Mindenesetre hagytam, hogy Ren tegye a dolgát, elvégre ő került volna bajba, ha nem jár sikerrel. Megkötözte a csuklómat, a lábamat két helyen is, majd magát is, némi segítséggel. Eztán csak csendben üldögéltünk egymás mellett, és abban a percben már tényleg lehetett mondani rám, hogy szerencsétlen vagyok.
Szívverésem már megint az egekbe szökött, de ezúttal nem ugyanazt éreztem, mint eddig. A rám szoruló ragasztószalag, a gondolat, hogy fogalmam sincs, merre tovább teljesen felőrölt. Minden izmom feszengeni kezdett, ettől pedig úgy remegtem, mint egy száraz falevél. Az se segített, hogy a korábbi apáca előbukkant, és őt is megpróbálta lelőni az egyik idióta. Ez az egész pedig úgy fokozta bennem az adrenalinszintem és az idegbaj növekedését, hogy már a fejemet is lehajtottam, nehogy bárki is lássa, ahogy a fogaim helyén agyarak növekszenek, a szemeim ismét zöldbe váltanak, és alig néhány milliméteren múlik, hogy a vadállat kiszabaduljon belőlem.
Amint elkezdtek veszekedni, anélkül, hogy felnéztem volna rájuk, felkiáltottam.
- Kussoljatok már el, az ég szerelmére!!! - tört ki belőlem. Vissza se tudtam fogni magamat, végig se gondoltam, hány golyót ereszthetnek belém ezért a megszólalásomért. Ha lőnek, hát lőnek. Legfeljebb megszabadítom őket néhány csontjuktól.
Jaguárnak lenni egy ilyen helyzetben marha nagy szívás.


<3 × @



The prey who became a predator.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Jul. 02.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
bűnözőből lett beépített ügynök, informátor


Pént. Aug. 31, 2018 6:57 am
daimon: a kapzsiság mestere, csalóka üzletek kötője




Raven x Ren
So don't mess with me, I'll shoot you down
A lány kérdésére nem tudtam mit felelni, csak reméltem minél hamarabb véget ér ez az egész. Az események kicsit felgyorsultak. Mire észbe kaptunk, a kisfőnök már a kinti platzon hevert holtan, a hátán egy tátongó lyukkal. És ha ez még nem lett volna elég, az apáca váratlan visszatérése is tovább kavarta a port. Egy kisebb szócsata alakult ki miatta, miután ő szerencsésen behúzódott a szertárba a golyózápor elől. Fárasztó és idegesítő. Ez a két szó jutott eszembe a még tíz perccel ezután is tartó vita hallatán. A két rabló kemény szájkaratéba kezdett, ami kisebb lökdösődésbe ment át.
-Lelőhetnék egymást. - morogtam halkan az orrom alatt. Erre elég kevés esély volt. A vita csak nem akart csitulni, de a legváratlanabb módon ért véget. A lány dühösen elkiáltotta magát. A lány, akiből első ránézésre egy hangos szót nem nézett volna ki senki a teremben, nem hogy egy "kussoljatokat". Nem tudtam nem elmosolyodni a helyzeten. A két fószer ledöbbent arccal bámultak felénk, de ez sem tartott sokáig.
-Beszóltál? Miii? Akarsz valamit? - keménykedett az egyikük, és mielőtt lendült volna a keze egy pofonra, a társa odaszólt, hogy talán inkább tapassza be a száját a kiscsajnak. Így is lett, leszakított egy darab ragasztócsíkot és odanyomta az ajkaira. Nem kértem, de én is kaptam egy tapaszt. Nem mintha bármi mondanivalóm lett volna feléjük. Amit akartam, már tudattam velük, és gondolok itt elsősorban a mentőhívásra, de nem voltak rá vevők. A két bűnöző ezek után leült a bárpult mellé és kedélyesen eliszogattak. Mintha az előző kis vita meg sem történt volna. Itt volt az alkalom. Feltűnésmentesen kicsúsztattam az ingem ujjából azt a kis fémlapot, amit még a megkötözésünk előtt vettem magamhoz. A pengét lecsúsztattam az ujjaim közé és óvatosan elkezdtem levágni magamról a ragasztószalagot. Elég hamar sikerült kiszabadítanom a kezeimet. Ám ahelyett, hogy a saját lábaimnál folytattam volna a szabadulást, inkább a kis barnának segítettem. Odahúztam magamhoz a kezeit, és pillanatok alatt levágtam róla is a szalagot. Néha oda-odanéztem a két férfira, de azok nem törődtek velünk, csak pusztították a piát. Nem tudtam meddig lesz ez így, ezért először a lány lábairól kezdtem leszedni a ragasztót. Utána a sajátomról, majd intettem, hogy halkan kövessen. Észrevétlenül jutottunk át a vendégtéren az asztalok és a székek takarásában a kisfőnök irodájáig.
-Azon az ablakon ki tudsz mászni. Az épület mögött egy sikátor van, ha kiugrasz egy konténeren landolsz majd. - magyaráztam a lánynak a kivezető utat. A megboldogult bártulaj is gyakran ezt az útvonalat használta, ha pár rosszarcú verőlegény jelent meg pénzbehajtás címén. Aztán hol volt szerencséje, hol nem. Általában nem. Mivel elég magasan voltak az ablakok, magától aligha érte volna el.
-Várj segítek felmászni. - léptem az ablakhoz és vártam, hogy ő is odalépjen és felemelhessem. Kintről közben beszűrődött a felismerés hangja.
-Héé, hát ezek meg hova lettek? - felkiáltással.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Jun. 15.

Tartózkodási hely :
× BH ×

Foglalkozás :
× Student ×


Vas. Szept. 02, 2018 1:07 pm
vérjaguár: falka nélküli fenevad, ki lesből támad





Ren & Raven
who are you?
Nem volt egyszerű egy ilyen helyzetben észnél maradnom. Elég volt egy apró rossz mozdulat ahhoz, hogy a bennem szunnyadó dögöt kieresszem, és az szépen rendet tegyen a rablók között. Nem sokon múlott, tényleg nem. Az meg pláne nem segített, hogy valakit lelőttek, a takarítófiú állapota pedig nem javult. Az utolsó csepp a pohárba csak eztán következett, amikor a két idióta elkezdtek veszekedni. Annyira bántotta az egyébként is érzékeny fülemet a hangjuk, a folyamatosan be nem álló szájuk, hogy legszívesebben ott helyben megöltem volna őket. Az se érdekelt volna, hogy mi lesz a következménye, csak kussoljanak el végre.
Minden gondolkodás nélkül rájuk kiabáltam. Eszembe se jutott, hogy ezek után akár golyót is repíthetnek a fejembe. Egy ilyen sérülés nem gyógyul be úgy, mintha csak a térdemet horzsoltam volna le.
Az egyik elkezdett keménykedni, amire egyből elfogott a késztetés, hogy jó erősen megfejeljem. Már bizsergett az arcom, várta a lendülő kezet, hogy csattanjon rajta, de ez mégse történt meg. Szerencséje. Az a pofon lett volna az utolsó tette.
Miután ragasztó került a számra, csak a gondolataim maradtak. Így legalább volt esélyem az állkapcsomat feszegető jaguár ösztönöket visszafojtani, így minden mást is, ami vele járt volna. A többiek csak egy dühös lányt láthattak, a vadállatnak nyoma se volt.
Lehunytam a szememet, és fókuszálni kezdtem. Hallgatózni, hátha kiszűrhetem, mi történik odakint. Csak álldogálnak a zsaruk lövésre készen, vagy van is valami tervük a kiszabadításunkra? Fülem végül egészen másfelé figyelt, valamire, ami sokkal közelebbről érkezett. Halk nyisszanás. Szemhéjam olyan hirtelen pattant fel, mintha most ébredtem volna egy rémálomból. Erős kezek ragadták meg a csuklómat, és az azokat összefonó ragasztószalag egyszerre leszakadt rólam. Ezek után ugyanez történt a lábamnál is, közben pedig óvatosan lehúztam a számról a ragasztót.
Egyelőre nem tudtam megköszönni, hisz örülhettem, hogy a két fickó nem hallották meg, ahogy próbálunk szabadulni. Már indultam is Ren után, olyan puhán és észrevétlenül, ahogy csak tudtam. Nem esett nehezemre a dolog, elég jó voltam ilyen téren.
Egészen egy irodáig jutottunk, ahol végre volt lehetőségünk egymáshoz szólni. A magyarázatot hallgatva csak bólogattam, de még nem indultam el kifelé.
- Köszönöm... Hogy segítesz. - szólaltam meg végül, kisebb mosollyal az arcomon. Örültem, hogy végül nem kellett lebuktatnom magam mindenki előtt. Persze a két bűnözőt megjegyeztem magamnak, az arcukat és a nevüket a tudatomba véstem egy életre. Elkezdhetnek imádkozni, hogy többé ne fussunk össze, mert ha úgy lesz... Maradjunk annyiban, hogy nem az lesz életük legszebb napja.
Az ablakhoz léptem, de mielőtt még Ren felemelhetett volna, egyenesen a szemébe néztem, arcom kissé aggodalmasabb színre váltott.
- Ugye te is jössz? - kérdeztem, a saját hangomra alig ismerve. Igaz, még csak most találkoztunk először, a nevemet se tudja, de mindezek után nem hagyhattam annyiban a dolgot. Nem mehettem el csak úgy, anélkül, hogy biztos lettem volna benne, követni fog. Ha szükség lett volna rá, akár ki is rángattam volna magammal az ablakon, ellenkezést nem tűrve. És ekkor csapott belém villámként a felismerés... - Mi lesz a többiekkel? - pislogtam rá, és hirtelen minden szökési vágyam elszállt. Ha már ideáig jutottunk, és ennyit megkockáztatott azért, hogy kijuthassak, el kell tűnnöm innen... De csak akkor megyek, ha van rá biztosíték, hogy mindenki más is megússza.
Ekkor hallottam meg, hogy a rablóknak feltűnt a hiányunk. Fenébe! Most akkor mi lesz?
- Bántani fogják őket... - súgtam magam elé, és éreztem, ahogy elmém lassan kétfelé szakad. A jaguár már mindent maga mögött hagyott volna, az ember viszont tenne valamit, hogy senki másnak ne kelljen meghalnia.


<3 × @



The prey who became a predator.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2018. Jul. 02.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
bűnözőből lett beépített ügynök, informátor


Csüt. Szept. 20, 2018 10:29 pm
daimon: a kapzsiság mestere, csalóka üzletek kötője




Raven x Ren
So don't mess with me, I'll shoot you down
Megragadva az alkalmat, kihasználtam, míg a két bűnöző nem figyelt, elkezdtem kiszabadítani magunkat egy penge segítségével. Meglehetősen gyorsan, ugyanakkor feltűnésmentesen sikerült leoldani magunkról a ránk tekert ragasztószalagot. Ezután a kisfőnök irodájába bújtunk meg, hátrahagyva a sérült felmosófiút. Az ablak remek lehetőséget kínált arra, hogy a lányt ki tudjam szöktetni. Már épp felkaptam volna, hogy a nyíláshoz emeljem, de ő nem mozdult. Azt kérdezte vele megyek-e, de válaszképp a fejemet ingattam.
-Figyelj... - és itt a nevén szólítottam volna, de rájöttem, hogy még meg sem kérdeztem, hogy hívják.
-Ne aggódj. Elboldogulunk. Történt már ilyen... - próbáltam nyugtatni és egyben rábeszélni arra, hogy másszon ki azon az ablakon. De az ajtó előtt hirtelen motozásra lettünk figyelmesek, majd megtorpant. Néhány másodperc hezitálás után lassan ereszkedett le a kilincs és ugyanilyen idegtépő lassúsággal nyílt k az ajtó. Nem a legbiztosabb rejtekhely, de ha valaki csak felületesen tekintett át a szobán, aligha vett volna észre minket. A férfi megáll az ajtóba szemeivel gyorsan átpásztázza az irodát. Hanyagul, felületesen. Ez a mi szerencsénk. Vagy fél percig ott álldogált. Nézett, de nem látott semmit. Nem lépett beljebb se. Egyszer csak hangosan szólt és megállapította:
-Itt nincs senki. -  megfordult, majd kiment, de nem lélegezhettünk fel, ugyanis az ajtót tárva-nyitva hagyta maga mögött. Egy kisebb zaj, vagy egy hangosabb sóhaj, és újra az érdeklődés tárgyává válhat ez az iroda. Óvatosan előredőltem és vetettem egy gyors pillantást a vendégtérre. A két férfi ott szobrozott, és azon törték a fejüket, hova tűnhettünk. Visszahúzódom az asztal takarásába, és felnézek az ablakra. Az egyetlen kifelé vezető út a nyitott bejáratnak hála, most felejtős lett. Megkísérelhetnénk felmászni, kinyitni és kibújni rajta, de azonnal észrevennének és ránk lőnének. A főnök asztalának fiókjaira pillantva hirtelen bevillan, hogy tartott egy stukkert vészhelyzet esetére az egyik polcon.
-Van egy ötletem. Szerzünk egy fegyvert hozzá. - magyaráztam a kis barnának. Halkan, kerülve a legapróbb zajt is, óvatosan húzom ki az egyik fiókot, remélve, hogy benne lesz a fegyver. Nincs szerencsém.
-Figyeld őket, hol vannak. - szólok a lánynak, hogy csak nagyon óvatosan nézzen ki és adjon róluk helyzetjelentést. Én addig egy másik fiókot mozdítottam el a helyéről, de felbontott rágcsálnivalók és üres cukros papírokon kívül nem rejtett mást az a fiók. Még van egy harmadik. Csakis abban lehet. Ám hiába húztam volna, a rekesz nem mozdult. Zárva volt, a kulcs pedig a bártulajt ismerve, valahol az asztal tetején hevert. Nem volt mit tenni, meg kellett keresnem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése





Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
 
Raven & Ren - Smelly Cat Coffeehouse & Bar
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Varjak kódexe
» Raven előtörténete
» Raven Sutter feljegyzései

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Külváros-
Ugrás: