Nem minden szörny tesz szörnyûségeket
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki
Esküszünk, hogy
rosszban sántikálunk
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Kischat
Ne menj jégre, s el nem esel
Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 59 aktív, elfogadott karakter

Vérfarkas
7
Ember
4
Diclonius
1
Daimon
5
Pokolkutya
2
Vadász
4
Hibrid
8
Lidérc
4
Kitsune
7
Vámpír
4
Warlock
7
Wendigo
3
Vérjaguár
3

kockáztatja életét e világban
Karmolás nyomok
ki mit hagyott nekünk?



Avatarfoglaló

Julia Hunt-Kozma EmptyHugo Marlowe
Today at 1:09 am



Hugo

Julia Hunt-Kozma EmptyJulia Hunt-Kozma
Yesterday at 7:25 pm



Elkészültem!

Julia Hunt-Kozma EmptyHugo Marlowe
Yesterday at 4:27 pm



Fawn & Ethan ;; you're so annoying

Julia Hunt-Kozma EmptyFawn Olossë
Yesterday at 2:32 pm



Vale & Angus - night at the museum

Julia Hunt-Kozma EmptyVale Pedersen
Yesterday at 12:31 pm



jasper & zara; stop, you're under arrest!

Julia Hunt-Kozma EmptyJasper Riggs
Yesterday at 11:41 am
Beacon Hills Lelkei
lények az árnyékban
Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 1 Bot

Stephen Hunt-Kozma


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.


Share
 

 Julia Hunt-Kozma

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
Csüt. Márc. 14, 2019 8:42 pm

Julia Hunt-Kozma
boszorkánymester: varázs szülötte, szíve fehér vagy fekete
Julia Hunt-Kozma
in life everything has a price


Becenév:
Julie, Juls, az Eladó
Születési hely:
Budapest, Magyarország
Kor:
27
Nemi beállítottság:
heteroszexuális
Faj:
boszorkánymester
Play by:
Adelaide Kane
Karakter típus:
Saját

Gotta Know Me Better

Meet Me Halfway:
Ki is Julia Hunt, a város panzióvezetője? Erre sokan rátudnák mondani, hogy egy kedves vendéglátó, aki mindig mindenkinek segít, szórakoztatásból még Tarot kártyát is olvas a vendégeinek. De ennél többet nem valószínűleg nem tudnának mondani. Mondjuk nem is gond. Hiszen azt akarom, hogy egy kis átlagos kisvárosi, kedves, édes, segítőkész nőnek gondoljanak, aki mindenkivel jól kijön, és sosincs vele gond. Szépen is játszom a szerepet már évek óta, persze csak azért, mert egykor tényleg ez voltam én.
Hiába neveltek robotként a szüleim, hiába nem tapasztaltam szeretetet, egykor még a bátyámmal és a városi barátaimmal megtanultam embernek lenni, szeretni, élni.
De aztán meghaltak a szüleink, és a bátyám ott hagyott. A nyakamba szakadt a családi vállalkozás, ráadásul nem is egy, hanem rögtön kettő. Az alvilági üzletelésre nem is voltam felkészítve, hiszen elvileg nem is én lettem volna a következő Eladó. Aztán még is én lettem. Az első 3 évem stresszel tele volt, kifáradással a sok mágia miatt, nem bírtam csak rúnákból és varázstárgyakból, a puszta energiából dolgozni.
Aztán eljött az az éj, amikor apám egyik volt haragosa betört a panzióba pár emberrel, gondolván, hogy bosszút állnak rajtam, ha már apám, mint kiderült meghalt. Mors omnia solvit ez úgy tűnt másoknak rajtunk kívül nem jelentett semmit. Még csak annyit sem, hogy a verés után legalább békén hagytak volna. Oh, nem. Nekik még muszáj volt megerőszakolniuk.
Másnap jelentettem be a betörést, de másról semmit nem mondtam. Tudtam, hogy egy olyan városban, mint ez, mindenkinek csak a szegény, törékeny lélek lennék egy ilyen eset után. Nem tehettem ezt meg magammal. Az után a nap után a varázslat sötét oldalába nyúltam, kissé bosszút állva azokon, akik ezt tették velem.
Ha most valami tündérmesében lennénk biztos most jönne az a rész, hogy hiába történt meg a visszavágás, semmi értelme nem volt, nem is esett jól.... De borzalmasan nagyot hazudnék, örültem, hogy bosszút álltam a mocsadékokon. Ugyan az árát kissé éreztem belül, valami ezzel is megváltozott bennem.
Évekkel később így vagyok valójában a hideg, ember gyűlölő, magány szerető, irányításmániás, aki vagyok. Nem tűröm el, hogy szórakozzanak velem, se azt, hogy potyára vegyenek. A saját szabályaim alapján megy a játék.
Csak próbálja valaki megváltoztatni őket...

You're Still Have All Of Me:
1991. november 13-án, szerda láttam meg a napvilágot Magyarországon. Ez mind annak volt köszönhető, hogy apám Desmon Kozma, akit eredetileg Kozma Dezsőnek hívtak, épp "elrendezte az ügyeit" az ottani boszorkány egyesülettel, aminek a tagja volt akkor. Anyámmal, Caity Hunt-tal, már 3 hónapja ott voltak, így nem is érte őket meglepetésként, hogy ott bújtam ki. A bátyám, Stephen Hunt-Kozma ekkor már 4 évesen értetlenkedett azon, miért kell egy olyan furcsa helyen lenniük, ahol mindenki valami fura nyelvet beszél, és angolul senki se tud. Ez később nekem nem volt akkora meglepetés, mert a legelső emlékeim már ahhoz kötnek, hogy két nyelven tanítottak 3 éves koromba, és akkor már a bátyám is bőven két nyelvűként élte az életét. De pont mire megszoktam Budapestet, és az ottani életet, Amerikába költöztünk, mert apám végre elintézte az ügyeit. Persze a mai napig nem tudom, hogy igazából mi is volt az, de valószínűleg sosem fogom megtudni, hiszen 6 évvel ezelőtt meg is haltak. Rám hagyva nem csak két nyelvet, két országot, a sok tudást, hanem egy bolttal összekötött félpanziót. Mondanám, hogy nagyon fájt, de inkább mentoraim voltak, mint szülők. Még anyámban csak-csak volt valamilyen szeretet, de az is egyre jobban tűnt el az idővel. A bátyám meg a temetés óta éli az életét mindenfele. Hónapos késésekkel kapok tőle évenként 2 maximum 3 képes lapot, hogy merre jár. De semmi konkrétat nem tudok meg róla, és hiába kérdezi meg: Te hogy vagy Juls?, hogyan tudnék visszaválaszolni neki, ha nem tudom hol van. Bár igazából nem is zavar. Egyedül szeretem élni az életemet, nem kell nekem egy olyan család, aki nem is törődik velem igazán. Meg hát őszintén szólva, szükségem sincs rá.

When I Was Younger...

Csend.

Az ablakon besütő napfény.

Egy pohár meleg kamilla tea.


Nekem ennél nincs is többre szükségem. Persze tudtam már jól a szerencsémet, hogy amint ennyire jól érzem magam a csöndben és egyedüllétben, valami meg fog zavarni. Csak az volt a kérdés, hogy éppenséggel mi. Lehetett egy új vendég, egy kávéra, teára, vagy ebédre betévedő, akár még olyan is, aki valami jóval értékesebbet akart, mint egy szoba. Bár őszintén, most ahhoz se volt kedvem, hogy valami varázs kacatot elém dobjanak. Főleg azért, mert úgyis kacat lenne. Ritkán hoz elém a sors valami értékeset mostanában. Pedig sokan tudják ki is az az "Eladó". A szüleim is ez alatt a név alatt futottak, és én is. Tudja a legtöbb boszorkánymester, és sok más természetfeletti is, hogy kihez kell jönni, ha valamit szeretnének. Persze nem ingyen, és nem is pénzért dolgozom. Oh, nem. Nekem egy értékes tárgyat kell hozniuk... Meg ritka esetekben nagyobb összeget is elfogadok, ha épp olyan kedvem van. De mindenképp én szabom meg az árat. Akár elfogadják, akár nem.

Az ajtó csilingelése.

Egy halk sóhaj hagyja el a számat.

Vaskos léptek közelednek felém.


Letettem a csészémet és egy pillanat alatt felvettem azt a kis álarcot, amit muszáj volt felvennem a vendégekért. Az igazi énemként túl őszinte, túl bántó, túl gonosz, meg minden ilyesmi lennék. Persze kinek mi. Én csak a lehető legőszintébb vagyok igazából, csak ez sokaknak nem tetszik.
Az érkező felé pillantottam, aki a pultnál nézelődött, majd lerakta a földre a nem kis méretű sporttáskáját. Szóval szobát akar. Legalábbis azt biztos.
- Hello! Van itt valaki? - nézett a pult mögötti függönnyel eltakart ajtó felé. Magamra varázsoltam egy mosolyt, és halk, de gyors léptekkel elindultam felé.
- Miben segíthetek? - kérdeztem a tekintetét keresve, miközben már a pult mögött is termettem. Láttam rajta a meglepődést egy pillanatra. Úgy tűnik nem arra várt, hogy egy nő vezesse erre fele a dolgokat. Persze én csak mosolyogtam rá szépen, közben magam elé húztam egy tollat és a könyvet, amibe be kell iratkoznia minden vendégnek.
- Van szabad szobájuk? - nézett rám reménykedő barna szemekkel, mintha egy kiskutya lenne előttem. Ha valami hülye picsa lennék, még talán meg is hatna.
- Nem is egy! Kert vagy utca felé nézőt szeretne? - mondtam szimpla portokólból. A legtöbb úgyis azt mondja, hogy neki mindegy, és úgyis a kertre nézőt fogom neki adni, hiszen akkor biztos nem fog panaszkodni semmilyen lárma, vagy fény miatt.
- Dönts te, nekem igazából addig egyre megy! - könyökölt fel a pultra, amire akaratlanul is eltűnt a mosoly az arcomról. Nem szeretem, ha a területemre jönnek. Sőt gyűlölöm. Tekintetem akaratlanul is gyorsan végig mérte, de hirtelen csak fél információkat kaptam el. Inkább visszaerőltettem az arcomra valami kedvességet, és elé raktam a könyvet a toll, és egy forma kíséretében.
- Akkor a 27-es lesz a tiéd, a másodikon, balra a folyosó legvégén. Itt és itt kérlek írd alá, itt meg kérlek tölts ki mindent egyértelműen. Ha esetleg még nem tudod meddig maradnál, akkor nyugodtan hagyd üresen azt a részt, és majd távozáskor kitöltjük. - mosolyogtam rá egészen addig, amíg el nem kezdte csinálni, amit mondtam neki. Ekkor volt időm jobban megnézni. Valami lógott a nyakában, bár a medál maga pont belógott a pólója alá. A bal bicepszén elég friss hegek díszelegtek, párhuzamosan egymással. Karmolás nyomok. Vagy vadász, vagy valami természetfeletti. Ha meg nagyon tévedek, akkor egy szerencsétlen, akit valami állat elkapott picit. Bár ritka az ilyen véletlen és valami azt súgta, nem is ez a lehetőség áll fent. Tovább fürkésztem, amíg csak lehetett, minél többet megtudva, de ezeken kívül semmit nem tudtam meg róla. Még.
Csöndben visszaadta a papírt, a könyvet, amiket gyorsan átfutottam. Minden rendben volt, így elraktam a nyomtatványt a megfelelő helyre, és hátrafordultam levenni a kulcsot, meg elvettem egy az étkezésről tájékoztató papírt.
- Van egy általános bevonulás úgymond este 10-kor, ami azt takarja, hogy utána szobán kívül nincsen hangoskodás. Az étkeztetés arra található a lapon megadott időpontokban, valamint reggel 7-től este 9-ig nyitva van, és helyben fizetéssel lehet plusz dolgokat fogyasztani. Ha a szobához járuló étkezésekre mész, akkor vidd a szobakulcsot, és akkor tudni fogják, hogy nem kell akkor fizetni. Persze lehet a pluszokat is a szobához felíratni, és egyben fizetni mindent. Ha bármi kérdés vagy gond van, a pultnál este 10-ig itt vagyunk reggel 7-től, ha pedig bármi katasztrófa történne a 10-es lakásban megtalál. - informáltam kedves új vendégünket mindenről, persze szép lassan, közben mutogatva az irányokat. Hümmögéssel és bólogatással reagált le mindent, és úgy tűnt nincs kérdése, de jobb biztosra menni. Sok hülyét hord a hátán ez a föld.
- Bármi kérdés? - néztem azért rá, amire ő szélesen elmosolyodott, és a vállára vette a sporttáskát.
- Nem köszönöm. - kacsintott rám egyet, majd indult is el a lépcső irányába. Én azonnal az adminisztrációval kezdtem el foglalkozni, hogy minél előbb visszatudjak ülni a teám mellé.
- Vagyis.... Mégis lenne valami. - jött hirtelen vissza, én meg írás közben elmotyogtam egy mondjad-ot gyorsan. Gondoltam valami bolt vagy hasonló iránt fog érdeklődni.
- Ha jól tudom az Eladót itt találom... - vette halkabbra, és sokkal komolyabbra is a beszélgetést. Azonnal megállt a kezemben a toll, és tudtam, hogy felcsillant az a bizonyos fény a szememben, ami csak akkor jön elő, ha üzletről van szó. Szép lassan felnéztem rá, egyenesen a szemeibe nézve.
- Este 11. Itt. Legyél pontos! - hangom hűvössége kissé megszeppentette, de azért elhagyta a száját valami igenis féleség, majd ment is fel a lépcsőn. A szememmel addig követtem, amíg már többé nem láttam. Szám sarkán egy gonoszkás mosoly ült. Talán mégis lesz ebből a megzavarásból valami hasznos.

23:02

Igaz, azt mondtam neki, hogy legyen pontos. De jó szokásomhoz híven ezt magamra nyilván nem értettem. Bár őszintén szólva, ha már akar valamit, neki kell megtisztelnie engem, nem fordítva. Az én házamba jött üzletelni, így el kell tűrnie a szabályaimat, nincs más választása.
Belebújtam a magassarkúmba végre, egy csókot nyomtam a macskám fejére elengedve őt. A tükörbe nézve leporoltam magam, bár szerencsére most nem fekete volt rajtam, amin jól látszott volna a szőr. A nyakamban lógó talizmánra tévedt a szemem. Sose vettem le magamról, de mindig kényszeresen ellenőriztem, hogy még mindig rajtam van-e. Talán ez volt az egyetlen dolog, amihez igazán ragaszkodtam.
Végre kiléptem az ajtón, magam után kulcsra zárva azt. Kint teljes csend fogadott. Csak ha nagyon koncentráltam hallhattam a recepciónál lévő óra kattogását. Tudtam, hogy lehet már 5 perce váratom. Mondjuk nem igazán izgatott még mindig. Lassú léptekkel indultam meg lefele, majd amint lekanyarodtam a lépcsőre szememmel rögtön kiszúrtam a férfit. Bal lába enyhén rángott, türelmetlenül bámulta az ajtót rejtő függönyt a pult mögött. Mikor már a lépcső felénél voltam, ahol az egyetlen nyikorgó fok volt, nézett csak rám. Szerencsémre mindig is csendesen tudtam közlekedni, de ebben segített a szőnyeg is.
- Késtél. - mordult rám enyhén. Én megálltam előtte és keményen a szemébe néztem.
- Az én házam, az én szabályaim. Ha nem tetszik, nem fogok neked segíteni! Világos? - szóltam rá erősen, de egyszerre halkan. Tudtam, hogy így sokkal nagyobb hatást gyakorlok rá, mintha elkezdenék üvöltözni vele. Némán bólintott is, és valóban úgy tűnt, hogy megértette, amit mondtam neki. Valami tényleg kelhetett neki, mert ha csak valami egyszerűt akart volna, már rég elviharzott volna, hogy majd megszerzi mástól.
- Köves! - mondtam egyszerűen és már indultam is meg a függöny mögé. Nem néztem hátra, hiszen jól tudtam, hogy követni fog. Kézzel félretoltam a nehéz anyagot, és hiába volt sötétség, már fejből tudtam hol volt a zár felett lévő számbillentyűzet. Beütöttem a kódot, de nem nyitottam be. Éreztem, hogy a pittyegés következtében a férfi mögöttem közelebb jött, hiszen azt hihette, hogy rögtön benyitok. Viszont kezem először az ajtó közepébe vésett szöveget kereste meg. Mors omnia solvit. A családunk, vagyis inkább az Eladók mondása.
- A halál minden adósságot megfizet. - súgtam magam elé. Ez az egy szabályunk volt, amit kötelező volt betartani a mai napig, még én, az öntörvényűségemmel is tartottam magam hozzá. Hiába volt valaki az adósságunkban, vagy hiába volt valaki az ellenségünk valami miatt, ha az illető meghalt, el kellett ezekről feledkeznünk. Nem szált semmi szülőről gyerekre, vagy rokonokra, hiszen ez senkivel nem lenne fair. És mi úgy tartjuk, hogy ha valaki tartozását máson próbálod meg behajtani, az tőled fog elvenni valamit.
Miután emlékeztem a legfőbb gondolatra, végre lenyomtam a kilincset és beléptem a helységbe. Ugyan ott is sötétség fogadott, de én már fejből tudtam merre kell közlekednem anélkül, hogy bárminek is neki mennék. Pár lépést előre mentem, majd amint halottam az ajtó becsukódását, és ismét teljes sötétség vett körül becsuktam a szemem. Koncentráltam pár másodpercig, majd, amikor kinyitottam őket, már csak félhomály fogadott. A szobában elhelyezett gyertyák mind égtek. Testemmel a vendégem felé fordultam.
- Szóval...? - vontam fel a szemöldökömet, és addig figyeltem, amíg tekintetünk nem találkozott. Miután ez végre megtörtént, gyors fejbelei leltározásra indultam a gyógynövényes polcomhoz. Csendben nézegettem az üvegeket, hátha valamiből kell a kertemből szedni, vagy valahonnan venni, de úgy tűnt minden rendben van.
- Egy athamere volna szükségem. - jelentetti ki végre. Nem fordultam megint felé, a kis fiolákon visszatükröződő, elmosódott képét figyeltem. Ugyan nem volt tiszta, de kétségem se volt afelől, hogy egyenesen engem figyel. Minden mozdulatomat, rezzenésemet, levegővételemet.
- Miért? - kérdeztem, ahogy kezem a hegyi kőris felületi üveg felé vándorolt szép lassan. Biztos, ami biztos. Azt se tudtam kivel állok szemben. Ember-e, vagy természetfeletti. Bár igazából teljesen mindegy volt. Se így, se úgy nem bíztam meg benne.
- Azt nem mondhatom el. - vágta rá rögtön. Hangjában kis ingerületet észleltem.
- Legalább azt elárulnád,  hogy mivel fizetnél egy ilyen értékes dologért? - fordultam felé, kezeimet végi a hátam mögött tartva, várakozva mit mond vagy mit lép. Nem volt jó érzésem vele kapcsolatban.
- Mennyi pénz kell? - kérdezte meg, miközben közelebb lépett hozzám. Akaratlanul is halk nevetés hagyta el ajkaimat. Mindig a hülye pénzzel jönnek.
- Gyere vissza, ha valamit tudsz is cserébe adni! - néztem rá keményen, fejemmel az ajtó irányába biccentve. Tudtam jól, hogy már nyitva áll, amin meg is lepődött kicsit. Mikor visszanézett rám láttam, ahogy a szája már nyílna is ki, hogy mondjon valamit, de egy gyors lépéssel egyenesen előtte teremtem, és mélyen a szemeibe néztem.
- Talán nem voltam elég világos? - szavaim a jégnél is hidegebbek voltak. Gyűlöltem, amikor nem értenek a szóból.
- Ezt meg fogod még bánni! - morgott rám. Én csak rezzenéstelenül néztem rá, üzenve neki, hogy jobb, ha most tűnik el. Egy jó perc farkasszemezés után végre kiviharzott az ajtón, azt maga után becsapva. De nem csak az volt az egyetlen hang. Valami a csapódás után leesett. Valami fémes, szememmel a földet kutattam azonnal, és meg is akadt az ajtóhoz legközelebb lévő szekrény aljánál. Valami ezüstösen csillogó lógott ki alóla. Leguggolva vettem kezembe a tárgyat óvatosan.
Legnagyobb meglepetésemre apám nyaklánca volt az, amiben azt hittem eltemették.




I'm a bad person and I'm okay with that


Julia Hunt-Kozma
Julia Hunt-Kozma Tumblr_oqtw5lCdtf1rdlm3eo8_250
Julia Hunt-Kozma Tumblr_inline_p7065g2ZGM1s6eco5_250
◐ Been through some bad shit, I should be a sad bitch ◑
Age :
28
Tartózkodási hely :
◐ bh ◑
Foglalkozás :
◐ shop and b&b owner ◑

Julia Hunt-Kozma Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kedd Márc. 19, 2019 9:47 pm

Stella Argent
vadász: vérét ontja azoknak, kik veszélyt jelentenek
Gratulálunk, elfogadva
Teen Wolf FRPG

Juls! úúú

Can you hear me screaming? Hát aztarohadt egyszerűen nem találok szavakat, amivel ki tudnám fejezni, mit érzek most, a lapod olvasása után.  <3 Sok remek lapot olvastam tőled eddig, de ha mondhatok ilyet, akkor messzemenőleg ez mindközül a kedvencem. Zseniálisan összerakott karakter, szépen kidolgozott háttér és mindebben olyan badass woman power hogy szerintem beléd szerelmesedtem el ne mond Göndinek.  aww
Ilyen az, amikor egy írásban annyi erő van, hogy az teljesen utat tör az olvasójához, és abszolút magával rántja. Merthogy magaddal rántottál, beleéltem magam az egész szituációba és éreztem a karakterből áradó energiát is, egyszerűen elhittem, hogy ez a nő mennyi mindenre lehet képes, elhitetted velem, hogy bizony  hatalma van és belém ültetted, hogy talán tartanom kellene tőle. Komolyan mondom, zseniális.  *-*
Nagyon tetszik ez az egész Eladó vállalkozás is, nagyon szépen alakítottad ki, alig várom, hogy több információt megtudjak erről az egészről a későbbiekben. No meg apád medáljáról, mert hát arról a fordulatról sem feledkezhetünk meg!  95
Nem bírok magammal, szóval itt most leállok, mielőtt egy egész regényt írok neked, ismered a járást, vedd be a játékteret!  Szottyongat



now i'm stained by you





Stella Argent
Julia Hunt-Kozma Tumblr_pvualzXxO51uek0c7o2_r1_250
SHE'S A DARK ROAD
Julia Hunt-Kozma Tumblr_inline_orlgwlFN051r25xgk_540
WITH A LOT OF DANGEROUS CURVES
Age :
17
Tartózkodási hely :
beacon hills

Julia Hunt-Kozma Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Julia Hunt-Kozma

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Characters :: Lakosságunk :: Boszorkánymester-
^
ˇ