Nem minden szörny tesz szörnyûségeket
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki
Esküszünk, hogy
rosszban sántikálunk
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Kischat
Ne menj jégre, s el nem esel
Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 59 aktív, elfogadott karakter

Vérfarkas
7
Ember
4
Diclonius
1
Daimon
5
Pokolkutya
2
Vadász
4
Hibrid
8
Lidérc
4
Kitsune
7
Vámpír
4
Warlock
7
Wendigo
3
Vérjaguár
3

kockáztatja életét e világban
Karmolás nyomok
ki mit hagyott nekünk?



Elkészültem!

Scott & Daniel; Game of Survival EmptyDrew Lamarck
Today at 1:09 pm



Drew Lamarck/Masanori

Scott & Daniel; Game of Survival EmptyDrew Lamarck
Today at 9:57 am



Avatarfoglaló

Scott & Daniel; Game of Survival EmptyHugo Marlowe
Today at 1:09 am



Hugo

Scott & Daniel; Game of Survival EmptyJulia Hunt-Kozma
Yesterday at 7:25 pm



Fawn & Ethan ;; you're so annoying

Scott & Daniel; Game of Survival EmptyFawn Olossë
Yesterday at 2:32 pm



Vale & Angus - night at the museum

Scott & Daniel; Game of Survival EmptyVale Pedersen
Yesterday at 12:31 pm
Beacon Hills Lelkei
lények az árnyékban
Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot

Daniel Nicholson, Delsin Aver, Elisha Grant, Hugo Marlowe, Joshua Brighton, Julia Hunt-Kozma, Stella Argent, Stephen Hunt-Kozma


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.


Share
 

 Scott & Daniel; Game of Survival

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
Kedd Május 07, 2019 6:54 pm

Daniel Nicholson
pokolkutya: a természetfeletti létezésének lángoló ôre

scott & blöki
elbasszarintottam az idézetet is lol <3

Elegem lett a városból. Meg abból a rohadt gimiből, arról a kis nyavalyás Argent csajról nem is beszélve. Tényleg. A legrosszabb az, hogy nem is igazán vele volt gondom, hanem azzal, hogy Dan kezdte megkedvelni. Ugyan nem beszélt velem erről, és még a gondolatait is próbálta a lehető leggondosabban elrejteni - a jeleket akkor is észrevettem. Először csak a legegyértelműbbeket: nem szólogatott be neki, nem szidta a háta mögött és nem méregette úgy, mint aki igazán utálja. Ekkor még azt hittem, csak belefáradt a szívatásába. De aztán... Ha csak eszébe jutott a bige, görcsbe rándult a gyomra, zsibbadni kezdtek a végtagjai, még a feje is zavaros lett, arról meg már inkább ne is beszéljünk, hogy a jógaórán úgy beindult tőle, mint aki jobbat sose látott még. Én meg kénytelen voltam ezen ugyanúgy keresztülmenni, mint ő. Oké elismerem, Stella tényleg jó csaj, de egy sunyi kis görcs és ugyanúgy egy rohadék vadász, mint az egész családja.
Szóval... Ezzel is ki volt már a tököm. Nem állt jól a szénám, főleg, mert még mindig nem tettem le a tervemről, hogy kicsináljam az Argent famíliát. Legalább is... Azokat, akik maradtak belőlük. Igazság szerint volt egy bizonytalan pillanatom, amikor majdnem félresöpörtem az irántuk érzett gyűlöletemet; a bál utáni reggelen, amikor előbb felébredtem, mint az a gyökér Daniel. Igaz, az emlékeitől valahogy elzárt, de a tudatalatti gondolataitól, érzéseitől nem. Ezekből tudtam, hogy valami megváltozott, ami rám is hatással volt egy kis ideig. Szerencsére nem túl sokáig.
Ennek örömére elképzeltem a kis Stellácska arcát annak a kavicsnak a helyén, amibe belerúgtam egyet. Nagyon szép ívben hasította a levegőt, és egyenesen az egyik fa törzsének koppant.
- Nyavalyás Argentek. - morogtam magamban, és egy újabb követ céloztam meg, ami majdnem el tudott bújni előlem az egyik száraz falevél alatt. Ez nem ment el olyan messzire, mint az előző, de annál hangosabban ért földet. - Most mi a faszt csináljak? - tettem fel magamnak a kérdést. Nem volt kedvem Dannyvel beszélni, úgyhogy kihasználtam, hogy megint tovább aludt, mint én, és átvettem tőle a kormányt. Sima ügy volt, mivel álmában még nem tudott semmit tenni ellenem. Ezek után az se volt nagy kihívás, hogy kicsit mélyebbre küldjem, és ne érzékeljen semmit abból, ami történik. Szükségem volt egy kis magányra, na meg arra, hogy most az egyszer én irányítsak és ne ő. Ez nem túl nagy kérés, ugye?
Nagyot sóhajtva, zsebre dugott kézzel battyogtam végig az ösvényen, amit befelé menet találtam. Úgy tűnt, nem sokan mászkálnak erre, így kimondottan jó ötletnek tűnt itt tengődni, amíg kitalálom, hogy vigyem végbe a szupergonosz, szuperigazságtalan családirtást. Egyelőre semmi ötletem nem volt, hiszen a költözés előtt azt se tudtam, hogy Argenték pont Beacon Hillsben vannak. Amikor Dannek gyakorlathoz kellett valami sulit választania, csak azért böktem rá erre a nyomorult porfészekre, mert tudtam, hogy itt sokkal több természetfeletti él, mint bárhol máshol a környéken. Persze, hogy idevonzott a hely...
- Talán egyszerűen ki kéne nyiffantanom a kiscsajt. - gondolkodtam hangosan - Aztán jöhet a nagybátyja. Sima ügy lesz... - tettem hozzá, és egy apró bólintással nyugtáztam, hogy ez egészen logikusnak is hangzik.
De... Nem, a testemnek határozottan nem tetszett ez a dolog. Szinte fizikai fájdalmat okozott már csak elképzelnem is Stella sikolyait. Persze tudtam, hogy nem is nekem volt ez olyan rossz, hanem Dannek.
- Akkor is megölöm, felőlem szenvedhetsz tőle. Később neked is jobb lesz így, te barom. - csóváltam a fejem. Na nem mintha bárkinek is válaszolnia kellett volna a szavaimra, csak hát jól esett végre hangosan kimondani, amit gondolok. Eddig mindössze a törzsgyökeres idióta lakótársam hallott meg, ami elég nyomasztó kezdett lenni egy idő után.
Szinte már vártam, hogy megszólaljon, és elkezdjen tiltakozni. „Ne csináld ezt, Blöki!”... „Ha bántani mered, esküszöm, hogy...” Bla, bla. Már csak az kéne, hogy elkezdjen prüttyögni nekem, meg lenyomni valami lelki terrort, hogy ne végezzek a kis kedvencével. Mintha nem lett volna elkerülhetetlen, hogy a földdel egyenlővé varázsoljam a kiscsajt. Egyszerűen így volt elrendelve, nem kell ezt túlbonyolítani.
Megtorpantam. Nem csak azért, mert már szúrt a szívem ettől a gondolatmenettől... Éreztem, hogy valami nincs rendjén. Hirtelen elkapott az a szokásos bizsergés, ami azt jelezte, hogy figyel valaki.
Körbepillantottam, de egyelőre semmi gyanúsat nem láttam. Az egyetlen, ami igazán zavaró volt, az a félhomály, amivel beborította az erdőt a sok felhő. Eddig nem túlzottan érdekelt az időjárás, de így, hogy a gerincemen végigfutott a hideg, és a levegőbe szimatolva nem evilági illatok csapták meg az orromat - hát, kezdtem aggódni. Nem a szó szoros értelmében, inkább ömm... Férfiasan, kőkemény tekintettel és feszülő állkapoccsal.
Nem sokkal később már egészen biztos voltam benne, hogy van valaki a közelben, úgyhogy egy megadó sóhajjal húztam félmosolyra a számat, és a szürke égre emeltem a pillantásomat.
- Miért nem jössz elő ahelyett, hogy bujkálnál, mint valami beszari? - kérdeztem félhangosan. Volt egy sejtésem, hogy esélytelen lenne megúsznom a találkozást ezzel a rejtélyes idegennel, így eszemben se volt elhúzni. Hiába lett volna lehetőségem időben lelépni, ő úgyis megtalált volna, ha már ebben az óriási fatömegben sikerült kiszúrnia.

lalalala ፤  Evil or Very Mad



red is the color of extremes; of love and lust,
seduction, violence, danger...


Daniel Nicholson
Scott & Daniel; Game of Survival Original
Scott & Daniel; Game of Survival Tumblr_pz84heFQKG1u96lrwo3_540
Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Scott & Daniel; Game of Survival Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
Szer. Aug. 28, 2019 8:32 pm

Scott Henderson
kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet


danny & the monster
let's paly a little game... the stake: your life
Már az ötödik szál cigire gyújtottam rá egyhuzamban. Azt se tudtam mennyi az idő, hogy reggel van-e, vagy este, csak azt tudtam, hogy ha tovább szívom ezt a szart, a kezem kissé kevésbé fog remegni. Bár a remegést teljesen sose fogja eltüntetni, ahhoz az kellene, hogy ez a dög... vagyis a kitsune ne legyen bennem. Vagy már az is elég lenne bőven, ha nem gyilkolásra, és kínzásra használná az idejét, amit nekem mutogatva engem is kínozz. Szép is ez az élet.
- Csak nincs valami gond? - szólalt is meg a fejemben. Tudtam, hogy előbb vagy utóbb feléled, hiszen hallja minden egyes gondolatomat, tud mindenről. Csak mindig megvárja, hogy kicsit szidjam. Csak akkor szeret előjönni.
- Dehogy van... - fújtam ki a füstöt, majd szívtam is rögtön bele a cigibe. Nem volt időm kényelmesen, csak úgy cigarettázni. Na és igen, hangosan beszélgettem a fejemben élő gyilkossal. Már rég feladtam, hogy bárki is normálisnak nézzen ebben a városban. Sötét karikák a szemem alatt, már mindenen átissza a folyamatos cigaretta szag, néha még vér is van rajtam. Tipikusan az az alak vagyok, aki miatt a szülők átmennek a másik oldalra a gyerekükkel. Hova jutottam?
- Jaj, ne sírjon a szád, te elkényeztetett ficsúr. Csak nem hiányozik a sok kurva, meg a stricik, a drogok, az alkohol, meg a kis családod? - röhögött ki. Összeszorult állkapoccsal vettem egy mély levegőt, majd ledobtam és eltapostam a parázsló cigit. Nem akartam neki válaszolni. Tudtam, hogy így is és úgy is mondani fogja a magáét, nem kellek én ahhoz beszélgető társnak. És bele is kezdett a drága azonnal, én meg csak próbáltam kiszűrni, mintha zaj lenne. Próbáltam a körülöttem lévő dolgokra koncentrálni. Egy repedés a földön, amibe hangyák mászkálnak bele. Az öt csikk, amit én dobtam el. Valami régi pénzérme, más országból. Még csak a nyelvcsaládot se tudtam beszúrni. És akkor vettem észre, hogy a cipőmről nem sikerült egy helyen lemosni az alvadt vért. Nagyszerű. Majd megütött a kénkő szaga.
- ...és a gerincét kitépve fogom befejezni az egészet, miközben te ezt mind végigfogod nézni. - jött át ismét a kitsune hangja, ahogy oldalra pillantva néztem a srác után, akiből a szag áradt. Egy pokolkutya. Még sosem találkoztam eggyel se.
- Azt mondtad pokolkutya? - A francba. Pedig túl elfoglalt volt eddig, és nem is figyelt oda arra, mi történik. Előre is borzalmasan sajnálom, akár ki is vagy. Már, ha olyan kedvében van.
- Én mindig olyan kedvemben vagyok, már tudhatnád Scottie. - Nevetése megtöltötte az egész fejemet, ahogy néztem a távolodó sziluettet.
- Menj utána! - Sóhajtottam egyet.
- Nem szórakoztad már ki magad az elmúlt pár órában? - suttogtam a szavakat magam elé.
- Menj utána, vagy a húgod lesz a következő, akit meglátogatunk. - Azonnal fölálltam, és mentem is a srác után. Tudtam, hogy komolyan gondolja, és csak nem blöfföl. De a testvérem volt az egyetlen ember, akire nem akartam ezt a szörnyűséget ráhozni. Csak rá nem.
Kellő távolságból, a lehető leghalkabban követtem a célpontot egészen az erődig. Csodáltam is, hogy nem buktam le elég sokáig, általában hamar észlelik a természetfelettiek, hogy valaki a sarkukban van. Bár ki tudja, lehet kezdő, vagy valami nagyon foglalkoztatja. Aztán hirtelen megállt. A legközelebbi fa mögé rejtőztem, ahonnan tudtam, hogy nem látszok ki. Nem voltam hülye. Szívem a torkomban zakatolt. Féltem, persze, hogy féltem, hiszen én magam nem voltam valami hatalmas kitsune, és még azt is tudtam, hogy a dög bennem úgyse hagyja, hogy meghaljak, de valljuk be, sose voltam egy bátor ember. Aztán még jött a kérdés is.
- Ideje pihenned Scottie. - hallottam még a róka hangját, majd csak sötétség, és nyugalom fogadott. Semmi kínzó képek. Én megszabadultam mindenről egy időre.

Csak pár másodpercbe telt, mire megadta magát nekem teljesen. Egyre gyorsabban megy, ahogy megtörik ez a gyerek. A végén már nem is lesz arra szükség, hogy néha előre engedjem. De most nem ez a fontos.
Egy másodperc alatt a pokolkutya mögött voltam, és izzó szemekkel néztem rá. Még megfogja bánni, hogy bárminek is nevezett.
- Majd meglátjuk ki is az igazi beszari. - terült el arcomon egy széles vigyor, ahogy vártam, hogy megforduljon. Ugyan nem csak játszadozni, majd megölni terveztem őt, de tudtam, hogy úgyis félni fog. Mit tud tenni ellenem? Gyorsabb vagyok nála, és egy pillanat alatt ott lehetek, ahol szeretnék lenni. Bár ki tudja, még meglephet. Még lehet megfogja érdemelni azt, hogy éljen.
sajnálom a váratást  ─ how do you sleepcredit



Will you help me escape this living nightmare?
I’m not here to play.



Scott Henderson
Scott & Daniel; Game of Survival 5ba003c3ffd2ef341d0e7deeba4749af53bda43a
Scott & Daniel; Game of Survival D2424a37fc0e3b0884d59562a8736e5f65325304
Age :
29
Tartózkodási hely :
─ Leave me alone
Foglalkozás :
─ money from the parents... counts as a job, right?

Scott & Daniel; Game of Survival Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Csüt. Aug. 29, 2019 11:05 pm

Daniel Nicholson
pokolkutya: a természetfeletti létezésének lángoló ôre

scott & blöki
i’ve always liked to play with fire

Hatalmas fejfájás volt ez az egész. Korábban egyetlen gazdatestem se okozott ekkora galibát, egyikük se nehezítette meg a dolgomat mindenféle... Érzésekkel. Még a hideg is kiráz ettől a szótól. A felszínen töltött évszázadok alatt megtanultam utálni, méghozzá olyan szinten, hogy az már szégyenletes. Mert az érzések rohadék ösztönök, amik háborúkat robbantgatnak ki világszerte, életeket tesznek tönkre, ennek a levét pedig természetesen mindig egy harmadik szerencsétlen issza meg. Hadd demonstráljam, mire is gondolok: Dan vonzódott ahhoz az ördögi nőszemélyhez, így én kénytelen lettem volna mindenféleképpen kinyírni a csajt, ha lehetőséget kaptam volna rá, de megszívtam, mert ha tényleg megtettem volna, a saját testem most teljes szívéből gyűlölne. Jobban, mint amúgy.
Így hát mindenféle megoldásokon törve a fejem, próbáltam minél messzebb kutyagolni a várostól. Nem volt kedvem másokkal találkozni, a nyomorult városlakók bámészkodására meg pláne nem voltam kíváncsi. Ennél fogva az erdő tűnt a legideálisabb helynek a kőrugdosásra, és az Argentek szidalmazására. Na meg egy szép kis csetepatéra, de ne szaladjunk ennyire előre.
Ideig-óráig jó buli volt Stella arcát kavicsok helyére képzelni, és úgy taposni rajtuk, meg a szemközti fáknak rúgni őket, de aztán sajnálatos módon kifogytam belőlük, és már csak száraz falevelek maradtak, meg néhány idétlenül álló bokor. Kénytelen voltam alternatív megoldásként random irányba sétálni, és hangosan tanakodni a következő lépésemről, a szívfájdalmam ellen küzdve. Marhára idegesített, hogy Daniel drága már fizikailag is ellenkezett az Argentek kinyírásának gondolatával, mert így aztán sunyiban kellett minden további tervemet megszerveznem, nehogy bekavarjon a dolgok kellős közepébe. Meg kellett várnom, hogy mélyen elszundikáljon, és ne kapjon semmiféle információmorzsát a "gonosz" ötleteimből.
Lassacskán kezdett összeállni egy egészen ütős bosszú a fejemben. Egy olyan bosszú, amivel Stellát eltávolíthattam a képből egyszer, s mindenkorra. Még a tenyeremet is összeütöttem, amikor végre megvilágosodtam.
Egy darabig ezt csócsáltam magamban, miközben bevágódtam az erdő sűrűjébe. Sorra vonultak fel a lelki szemeim előtt mindenféle képek a lehetséges jövőről; az Argent rezidencia lángokban. A nagybácsi bent ég. Stella beront és emiatt ég porrá. Én pedig büszkén nézem a járda széléről. Aztán egyszerűen elsétálok. Danny picsog, de nem érdekel, szóval csak elnyomom magamban, és tűzök a legközelebbi bárba, hogy ünneplésképp levarrjak egy jó bigét. Elég kellemesen hangzott, úgyhogy elkönyveltem magam egy "kibaszott zseninek."
További tervezgetésre azonban nem maradt lehetőségem, ugyanis a semmiből elfogott az a szokásos "valaki figyel" érzés, amitől a tarkóm bizseregni kezdett. Fülelni kezdtem, és egy kis idő múlva szívverés lüktető hangjára lettem figyelmes, amihez érdekes illatok párosultak. Azonnal tudtam, hogy egy természetfeletti van a nyomomban, ám igyekeztem olyan laza maradni, amennyire csak lehetett. Okom ugyan nem volt félni, de nem is becsülhettem alá az illetőt, hiszen akármilyen öreg és erős lény lehetett. Pláne egy ilyen rothadó helyen, mint Beacon Hills.
Úgy tűnt, azonnal magára vette a szavaimat, a válasza ugyanis nem csengett túl viccesen, sőt, valószínűleg vérig sértettem. Ennek ellenére nem száradt le a képemről az a félmosoly, még akkor sem, amikor egy száznyolcvan fokos fordulat után két izzó szempárral találtam szembe magam, meg egy idegtépő vigyorral. Kattos a fickó. Ebben biztos voltam.
- Keresed a bajt, Alice Cooper? - kérdeztem, megőrizve a hangomban a nyugodtságot.
Elég ramaty állapotban volt szerencsétlen fickó, az a vigyor az arcán pedig olyan hátborzongatóvá tette az egész megjelenését, hogy simán elmehetett volna így valami horrorfilmbe, pszichopata tömeggyilkost játszani. Még be is fizettem volna rá a moziban, annyira passzolt rá ez a szerep.
- Megtudhatnám, miért követtél? - szegeztem neki a következő kérdést, ami épp eszembe jutott. Volt egy sejtésem, hogy nem fog tetszeni a válasz, de húzni akartam az időt egy kicsit. Legalább addig, míg teljesen fel nem készültem a legrosszabb végkimenetelre. Ami több, mint valószínű, hogy rengeteg vérrel és zajjal járt volna. Meg egy félig leégett erdővel, de az már mellékes.

Evil or Very Mad



red is the color of extremes; of love and lust,
seduction, violence, danger...


Daniel Nicholson
Scott & Daniel; Game of Survival Original
Scott & Daniel; Game of Survival Tumblr_pz84heFQKG1u96lrwo3_540
Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Scott & Daniel; Game of Survival Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
Kedd Szept. 03, 2019 5:02 pm

Scott Henderson
kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet


danny & the monster
let's paly a little game... the stake: your life
Nem akartam követni a srácot, én tényleg nem. De mit tegyek? Tudtam, hogy megfogja ölni azokat az embereket a kitsune, akivel egy kicsit is törődök, így választanom kellett. Több ember, akik számítanak valamit, és biztosan meghalnak vagy egy pokolkutya, akit nem ismerek, és lehet, hogy túl fogja élni. A régi Scott csak röhögésből is a srácot választotta volna, hogy had szenvedjen, mit számít az neki, én csak kényszerből teszem. Ha tudnám, hogy menthetném meg ettől, megtenném, de nem tudtam. Így csak vártam a fa mögött, amíg nem jött a sötétség. Még egy utolsót tudtam magamban kívánni neki: hogy tényleg túlélje.

Hamar átadta az irányítást Scott. Szinte már be van tanítva. Tudja, hogy felesleges harcolni ellenem, mert még, ha nem is akar előre engedni, erősebb vagyok nála, és előbb vagy utóbb én fogok előre kerülni, és búcsút mondhat mindennek, és mindenkinek. Meg annak is, hogy bármikor előre kerüljön. Egyszer merne nekem komolyan ellent mondani. Utána csak a háttérből nézhetné mi is történik mindenkivel, és szép lassan beleőrülne az egészbe. Talán egyszerűbb lenne ezt csinálni, de sajnos nem tudnám ki kicsoda, ha esetleg valaki felismeri. És kellett az emberi álca, legalább etette, itatta magát, én már olyan régi lélek voltam, hogy elfelejteném. Valamire néha azért jó volt ez a szerencsétlen.
De jelenleg nem is ez számított igazán, hogy mit csinál, vagy mit nem csinál Scott. Találtam magamnak egy újabb tesztelni való alanyt. Már rég volt, hogy egy pokolkutyával lett volna dolgom, már nagyon rág volt. Nagy erőre tehetnek szert, ha az ember elfogadja a benne élő lényt, vagy a pokolkutya átveszi az irányítást. Persze sokan nem tudnak mit kezdeni az erejükkel, meglátjuk, hogy a kiszemelt áldozatom mennyit tud. Bár inkább azt látjuk meg mindjárt, hogy megérdemli-e, hogy életben maradjon.
A háta mögött állva vártam, hogy megforduljon. Amikor ezt végre megtette, egyenesen szemeibe néztem, de közben figyeltem az arckifejezésére, a légzése és a szívverésére is. Mindig máshogy reagálnak, szinte már érdekes volt nézni. Bár ő úgy tűnt eddig nyugodt maradt. Talán nem fogta fel még, hogy mi is vár rá. Pedig igazán tudhatta volna, hogy egy izzó szemű kitsune sose jelent jót.
- Inkább az éltere valókat. - válaszolta neki egyszerűen. Fogalmam se volt, hogy ki az az Alice Cooper akiről beszél, biztos valami híresség, akivel annyit szeretnek foglalkozni a halandók. Meg azt is gondoltam, hogy valószínűleg felakart dühíteni azzal, hogy annak a fickónak hívott, de nem érdekeltek ilyen kis semmiségek. Bár szerencséje, hogy nem leszek az ilyenek miatt dühös, mert lehet már a kezemben lenne a szíve.
- Azt hiszem már megválaszoltam ezt az előbb részben... - néztem szép lassan meg a környező fákat. - Megnézzük megérdemled-e, hogy élj, pokolkutya. - néztem bele egyenesen szemeibe, ismét egy széles vigyorral az arcomon. Most nézzük meg mekkora szája lesz, vagy végre rájön, hogy nincs itt idő viccelődni, mert, ha csak a szája jár, sajnos halott lesz minden harc nélkül.
- Vagy még van kedved idióta kérdésekkel húzni az időt? - döntöttem a fejemet el oldalra, és csak vártam, mi lesz a reakciója. Futni fog? Tényleg járatni fogja a száját feleslegesen? Rögtön könyörgéssel kezdi? Vagy bebizonyítja, hogy nem lehet vele szórakozni, és rögtön támad? Igazából mindegyikre készen álltam.
Induljon a játék. Győzzön a jobbik!
Twisted Evil  ─ desolationcredit



Will you help me escape this living nightmare?
I’m not here to play.



Scott Henderson
Scott & Daniel; Game of Survival 5ba003c3ffd2ef341d0e7deeba4749af53bda43a
Scott & Daniel; Game of Survival D2424a37fc0e3b0884d59562a8736e5f65325304
Age :
29
Tartózkodási hely :
─ Leave me alone
Foglalkozás :
─ money from the parents... counts as a job, right?

Scott & Daniel; Game of Survival Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Szer. Szept. 18, 2019 2:25 am

Daniel Nicholson
pokolkutya: a természetfeletti létezésének lángoló ôre

scott & blöki
i’ve always liked to play with fire

Sejthettem volna, hogy még akkor se lesz nyugtom, amikor végre megkapom a jól kiérdemelt szabadnapomat. Egyetlen egy célom volt: végre egyedül lenni, a magam uraként. Meg talán egy kicsit tervezgetni is, ha már az Argentek egyre nagyobb zűrt kavartak az életemben. Azaz, a mi életünkben. Mivel most már Dannyboy is a részese volt ennek a problémának, ráadásul nem is kicsit, aminek nagyon nem örültem. Így hát nem volt akkora meglepetés, hogy végül úgy döntöttem, lépek a kedvenc vadászcsaládom ellen. Egyszerűen muszáj volt.
Természetesen megvolt a zseniális ötletem, már csak ki kellett dolgoznom alaposabban, ám erre már nem nagyon volt alkalmam, ugyanis egy idő után feltűnt, hogy valaki utánam szaglászik. Egy hozzám méltó beszólást követően ki is derült, hogy az illető egy kattos róka koma, aki random kiválasztott a legújabb boxzsákjának, és most nagyon le kívánta vezetni a feszkót rajtam, mindenféle alkulehetőség nélkül. Még a nevét se árulta el, ami hatalmas bunkóság volt tőle. Azért reméltem, hogy legalább ennyit megtesz, mielőtt beverjük egymás csinos kis képét.
A válaszára már csak enyhén összeszűkítettem a tekintetemet, ezzel is jelét adva annak, hogy látom ám az értelmet benne, csak valahol elrejtve, az elmegyógyba való vigyora alatt. Aztán, ahogy már arról kezdett dumálni, hogy majd ő eldönti, méltó vagyok-e az életre, egyszerűen nem tudtam nem elvigyorodni. Ez a fickó halálosan meg volt győződve róla, hogy dönthet a sorsom felett. Mekkora gyökér... Az ilyeneket anno egyesével fejeltem meg a táborban, pont, mielőtt az őrmester engem akart volna agyon ütni. Aztán kit léptettek elő a jó szolgálataiért? Hát engem, nem a sok seggarcot!
- Nem tudtam, hogy erről te döntesz - vágtam rá, bár már én is sejtettem, hogy felesleges lenne tovább cseverészni. Ennek a kattant rókának eszében se volt meghátrálni. Kinézett magának, és a véremet akarta, ez ellen nem igazán tehettem semmit. Nem volt olyan érv, amivel elérhettem volna, hogy meggondolja magát. Csak annyit tehettem, hogy belementem a kis játékába. Bizonyítékot akart, hogy érdemes vagyok az életre? Hát tőlem megkaphatta.
- Csak még egy utolsó kérdést... Hátha a Pokolban később összefutunk - feleltem végül. Valamiért mindenképp meg akartam tudni, hogy hívják. Mármint igazából, mert az tuti, hogy nem használta nyilvánosság előtt az igazi nevét. - Megtudhatnám a neved? Legalább tisztában lennék azzal, kinek az öntelt képét verem laposra az erdő közepén - vigyorogtam rá, a zsebem rejtekében összeszorítva az öklömet. Ugyan rettentően cibálta az idegeimet ez a magabiztosság, na meg a tény, hogy mindenáron erősebbnek tartotta magát nálam, de ennek egy apró jelét se mutattam. Hadd rágja magát a drága, amiért nem sikerült azonnal kihúznia a gyufát.
Majd, ha ezt lerendeztük, ha nem, kiszabadítottam mindkét kezem, és kissé előre görnyedtem, egy fél pillanatra lehunyva a szememet. Mire ismét kinyitottam, íriszeim már tűzszínben izzottak, ám nem hagytam, hogy az erőm azonnal átvegye felettem az irányítást. Ha már az elején teljes erőbedobást mutattam volna, oda lett volna a meglepetés ereje, ráadásul fogalmam se volt, miféle-fajta jószággal állok szemben, lehetett egy pár tizedes kis rókakezdemény, de akár egy kibaszott kyuubi is, akkor meg aztán pláne szükségem lett volna minden energiámra. Ezt a játékot okosan kellett játszanom, ugyanakkor egy részem nagyon szerette volna alaposan seggbe rúgni ezt az egófűtötte barmot, aki csak úgy kötekedni kezdett velem az erdő közepén. Igaz, én szóltam be először, de nekem nem állt szándékomban azonnal verekedni. Legalább egy "sziát" odacsaphatott volna, mielőtt úgy döntött, belém áll.

Evil or Very Mad



red is the color of extremes; of love and lust,
seduction, violence, danger...


Daniel Nicholson
Scott & Daniel; Game of Survival Original
Scott & Daniel; Game of Survival Tumblr_pz84heFQKG1u96lrwo3_540
Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Scott & Daniel; Game of Survival Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
Vas. Okt. 06, 2019 12:25 am

Scott Henderson
kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet


danny & the monster
let's paly a little game... the stake: your life
Pokolkutyák. Talán az egyik legerősebb természetfeletti, aki létezik, bár van velük pár gond. Ha nem tudják mik is, haszontalanok, és akkor is csak a gond van velük, ha próbálnak harcolni az erős felük ellen. Akkor vannak igazán erejüknél, ha vagy az ember, vagy a pokolkutya irányít csak. Láttam már őket egész városokat eltüntetni a föld színéről. Erősek voltak, de ahhoz tudni kellett kihasználni az erejüket a megfelelő módon. Ezért is volt mindenképp jó tesztalanynak ez a szerencsétlen. Meglátjuk ő mennyire van hatalmában igazi erejének, na meg, hogy ki is ül a kormány mögött. Ez egy harc során mindig kiderül, hiszen egy pokolkutya, és egy ember máshogy könyörög az életéért. Ezt már megtapasztaltam.
Válaszán csak halkan nevettem fel. "Nem tudtam, hogy erről te döntesz." Még csengtek fejemben a szavai, amik egyre nagyobb hülyeségnek tűntek. Persze a szavakkal nem minden nagy természetfeletti bánik jól, nem ez alapján ítéltem felettük, de vicces volt. Ha tudná, mennyi ideig éltem már, valószínűleg ötször többet, mint ő, ha nem sokkal, de sokkal többet annál. Ha csak tudná, hogy azért hívtak elő engem boszorkányok, mert megakarják tisztítani a természetfelettiket, és egyedül én vagyok elég erős egy ilyen feladathoz. Ha csak tudná, hogy nem egy eszeveszett lény vagyok, mint amiből annyira rohangászik mostanában, aki csak beképzelten próbál mindenkit kinyírni. Ó, ha tudna mindent.
Kérdésemre azonnal megadta választ. Ugyan reménykedtem, hogy komolyan vesz csak egy pillanatra, és végre befogja, de nem. Neki még muszáj volt valami vicceset mondania, meg megkérdezni a nevemet. A nevemet. Milyen nevetséges, hogy azt hiszi egyáltalán hajlandó vagyok a jelenlétében kiejteni azt, aminek egykoron hívtak, még amikor én is ember formában jártam ezt a világot. Azóta mennyi minden változott, az emberek is... Mármint most a természetfelettieket is beleértve. Inkább a személyek, maradjunk annyiban. Régen tudták, ha arra utalnak, hogy nem kellene tovább vesztegetni a szót, hanem itt a tettek ideje. Ma meg a nagy szájak mögé rejtőzik mindenki, amikor meg szembe kerülnek a való életben, akkor azt se tudják, hogyan viselkedjenek. Szánalmas. Ezért kell ide egy tisztítás.
- Rossz válasz. - ejtettem ki egyszerűen egy sóhaj közepette, miután végignéztem a kis felkészülését, majd egy szempillantás alatt eltűntem. Egy ideig direkt várattam, hogy ne tudja merről fogja érni a támadás. Tudtam, hogy az a néhány néma másodperc, amíg várattam, idegőrlő. Nem tudni, hogy mire, honnan és mikor számítson az ember, egyszerűen borzalmas. Ez ölte lelkileg őket talán a legkönnyebben: a bizonytalanság. A váratás után mögötte tűntem fel, és nem vesztegetve több időt, de közben jól figyelve minden mozdulatára, egy erős rúgást mértem a háta közepére, majd eltűntem mögüle, és az eredeti helyemen tűntem fel ismét. Egyelőre csak felakartam bosszantani, megnézni hova lehet elvinni. Na meg egy kicsit elakartam vele hitetni, hogy fárasztom magam. Pedig én nagyon sokat bírtam. Volt időm gyakorolni, és, bár nem voltam a legöregebb, vagy a legtöbb farkú róka, volt mihez nyúlnom, ha eljött az idő. De az igazi róka alakomat felfedni egyszerűen hülyeség lett volna, sőt, amatőr döntés.
- Mutasd meg mit tudsz szépfiú! - vigyorodtam el ismét, és készenléti állásban vártam mit fog hozni. Tűz lesz máris, vagy egyszerűen csak az erejére hagyatkozik még? Milyen stratégiát fog vajon alkalmazni? Mindent bele az elejétől, vagy nézzük meg mit tud a másik? Annyi kérdés volt a fejemben, és alig vártam a válaszokat. Persze amire a legjobban vártam, hogy vajon ma gyilkolhatok egyet, vagy végre valaki érdemesnek mutatkozik.
Twisted Evil  ─ desolationcredit



Will you help me escape this living nightmare?
I’m not here to play.



Scott Henderson
Scott & Daniel; Game of Survival 5ba003c3ffd2ef341d0e7deeba4749af53bda43a
Scott & Daniel; Game of Survival D2424a37fc0e3b0884d59562a8736e5f65325304
Age :
29
Tartózkodási hely :
─ Leave me alone
Foglalkozás :
─ money from the parents... counts as a job, right?

Scott & Daniel; Game of Survival Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kedd Okt. 15, 2019 10:16 pm

Daniel Nicholson
pokolkutya: a természetfeletti létezésének lángoló ôre

scott & blöki
i’ve always liked to play with fire

Sejtelmem se volt róla, hogy még egy ilyen nyugis napot is képes lesz valaki elcseszni nekem. Egy egyszerű erdei sétálgatást terveztem csupán, némi káromkodással meg kavicsrugdosással egyetemben, na meg persze az Argentek elleni lépéseim kigondolásával. De azt semmiképp nem írtam fel a napi teendőim listájára, hogy össze kéne verekednem egy kattos rókakomával, aki random megtalált a fák között, mint valami perverz zaklató. Komolyan mondom, ha nem lett volna nekem is kedvem némi csetepatéhoz, elküldtem volna a jó büdös tudjuk hova, aztán rágyújtottam volna a fél erdőt, vagy csak szimplán őt magát égettem volna porrá. De nem, szívesen püföltem volna az önelégült arcát inkább, lehetőleg addig, míg már felismerhetetlenné nem válik. Csak előbb a nevét próbáltam kierőszakolni belőle, hogy aztán egy életre megjegyezzem azt.
Persze nem adta magát könnyedén, sőt..! Még hozzám vágta, hogy ez egy rossz válasz volt a részemről, aztán mire harci helyzetbe álltam, már fel is szívódott. Sejtettem, hogy ez csak az ő taktikájának a része volt, és nem döntött úgy, hogy megfutamodik; erre az érzékeim is ráerősítettek. Így hát ahelyett, hogy annyira kerestem volna őt, lehunytam a szemem, és vártam. Túl sokat megéltem már, hogy kétségbeesetten pazarolni kezdjem az energiámat ilyesmikre. Inkább csak finomítottam a légzésemen, a hallásomon és a szaglásomon. Pont ez volt az, ami miatt sikerült megállapítanom, hogy a hátam mögül fog érkezni a támadás, egy gyönyörű rúgás formájában. Mégis, hagytam, hogy eltaláljon. Hagytam, hogy emiatt előrebukjak, és a földön támaszkodva viseljem a fájdalmat. Pont a hátam... Danny emlékeinek hála kellemetlenebb érzés volt, mint vártam, és egészen a lelkemig hatolt. Ott talált el, ahol anno meglőtték ezt a szerencsétlent is.
Élesen szívtam be a levegőt, és csak ekkor pillantottam fel, összeszorított állkapoccsal. Szerettem volna, ha jobban elszáll ennek a baromnak az egója, és azt higgye, ennyi voltam. Sőt... Azt akartam, hogy abban a tudatban essen nekem, hogy nem a Pokolkutya irányít, hanem a gyönge kis ember. Mert akkor tuti elfeledkezik magáról, aztán elég egyetlen váratlan csapás, hogy megleckéztessem... Vagy legalább meglepjem, mielőtt az összes haragját rám zúdítaná.
- Áúcs - sóhajtottam, majd a szavait hallva felegyenesedtem, és ökölbe szorítottam a kezem. - Szóval így állunk..? - morogtam inkább csak magamnak, közben az ökör tekintetét kerestem. Nem volt normális, ezt már vagy huszadjára állapítottam meg.
Gondoltam, azért mégis megvillantok egy hangyafingnyit az erőmből; pontosan annyit, amennyi elég ahhoz, hogy elhiggye, nem egy több száz - vagy ezer? - éves fickóval áll szemben. Így hát tekintetemmel a lába alatt csörgő levelekre és ágakra összpontosítottam, amik ennek hatására lángra kaptak. Sejtettem, hogy lesz olyan gyors a rókucink, hogy elpattogjon onnan, sőt, abban is egészen biztos voltam, hogy ezek után pont úgy fog megjelenni, hogy ismét meglephessen egy csapással, de épp ez volt a célom. Ez egy rohadt türelemjáték volt, nekem pedig amúgy sem ártott volna gyakorolnom a türelmességet.
De ha tudta volna, kivel kezdett ki... Ha tisztában lett volna vele, ki is vagyok valójában, már a bocsánatomért könyörgött volna. Anno nem hiába mintázták rólam azt a démon fickót, amikor a Bibliát írták. A démont, akinek kegyetlen kínzásait senki nem tudta elviselni... Még a nevét is tőlem kölcsönözték, és egy darabig éltem is a lehetőséggel, hogy az ő bőrébe bújva szórakozzak az emberekkel - mindamellett, hogy a rám szabott melót is tisztességesen elvégeztem. Szóval, ha ez a barom róka akkoriban is élt volna esetleg, minden bizonnyal hallott már rólam. Talán csak emlékeztetnem kellett rá, hogy a Hóhér démonnal nem érdemes szórakozni.
Alastorral nem érdemes szórakozni.

Evil or Very Mad



red is the color of extremes; of love and lust,
seduction, violence, danger...


Daniel Nicholson
Scott & Daniel; Game of Survival Original
Scott & Daniel; Game of Survival Tumblr_pz84heFQKG1u96lrwo3_540
Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Scott & Daniel; Game of Survival Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
Hétf. Dec. 23, 2019 10:17 pm

Scott Henderson
kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet


danny & the monster
let's paly a little game... the stake: your life
Ritkaság volt, hogy ennyire reméltem volna valahol legbelül, hogy ez az új kiszemeltem tudjon valami többet annál, mit az eddigiek. Végre egy jó harcot akartam, egy ellenfelet, aki nem esik össze percek után. Kissé kezdtem már unni, hogy ennyire gyenge természetfelettieket kezdtem el mostanában megtalálni. Lassan azon is gondolkoztam, hogy azokat szépen hagyom, had éljenek, majd később úgyis pillanatok alatt elkapom őket. A velem szembelévő pokolkutya volt az utolsó, akit minden döntés nélkül fogok letesztelni.
De nem is vesztegettem már a beszélgetéssel se az időt, azt is untam már. Inkább belekezdtem a támadásba egy rúgással. A srác csak előrebukott, és egy darabig a földön volt. Figyeltem, hogy csinál-e valamit, azon kívül, hogy fájlalja a nagy semmit. Ez még bőven nem a legerősebb rúgásom volt, de úgy tűnik őt már ez is eléggé levette a lábáról. Bár még számítottam azzal, hogy nem elég felkészült, és majd a harc közben kijönnek belőle az ösztönök és az ereje. Viszont nem lehettem benne biztos. Kb olyannak tűnt, mint akiben nem is a pokolkutya a domináns fél.
A kis támadása nem ijesztett meg. A tűz az egyik olyan dolog, amitől sosem féltem, nem is fogok. Volt, hogy még évszázadokkal ezelőtt egy égő palotában kellett az életemért harcolnom. Akkor megtanultam, hogy nem tud túlságosan ártani. Bár borzalmasan tud égetni, de csak önuralom kérdése, hogy mennyire bírja valaki azt, ha a tűzben van. Halál nyugalommal tűntem el onnan, mit sem törődve azzal, hogy a nadrágom alja kissé meg is pörkölődött. Utána mellette tűntem fel ismét, felrántva őt a földről. Másik kezemet a nyaka köré tekertem és egy közeli fához csaptam. A torkánál szorítva irányítottam belé egy kis energia hullámot, ami számára olyan érzés lehetett, mint amikor valakit megcsap az áram, meg kissé a levegő is kimenekülhetett a tüdejéből. Persze kissé erősebbre vettem a támadást, hiszen akár az ember, akár a pokolkutya irányított, a teste kibírta. De nem csináltam annyira erősen, hogy ne tudjon visszatámadni. Arra vártam, nem eresztve őt, hogy végre ő is bevessen annál többet, hogy kis tábortüzet rak a lábam alá. Azokat röhögve kerülgetem majd, miközben a halál kezei közé fogom kergetni. Csak az volt jó kérdés, ő meg akart-e halni, vagy volt-e benne annyi túlélési vágy, hogy végre kicsit fájjon is, amit válaszként ad az én kis rázásomra.
Világító íriszeimmel egyenesen a szemeibe bámultam, és akár készültem egy pillanat alatt tovább állni. Mindig is ezt a harcolási technikát használtam, mióta élek, és azóta sose jártam vele rosszul. Nem hiába ismertek még régen Japánban Raiden-ként. A villám istene, még illik is rám. Amennyit szeretek villám és áramcsapáshoz hasonló támadásokat alkalmazni. Na meg persze végül, amikor már felfedtem az igazi alakomat, és nem szórakozok tovább, akkor azt szokták mondani a mellettem állók, hogy a végső csapásom olyan, mint egy villámé. Bár annyiban más, hogy egy tényleges villámcsapást már éltek túl emberek, de engem csak akkor ér valaki túl, ha azt meg is érdemli, és én úgy döntök élhet.
Akarom már tudni, hogy ez a pokolkutya elsétálhat-e innen, vagy húzhatok egy újabb strigulát a fejemben.
remélem elfogadható lett Scott & Daniel; Game of Survival 1197302402  ─ desolationcredit



Will you help me escape this living nightmare?
I’m not here to play.



Scott Henderson
Scott & Daniel; Game of Survival 5ba003c3ffd2ef341d0e7deeba4749af53bda43a
Scott & Daniel; Game of Survival D2424a37fc0e3b0884d59562a8736e5f65325304
Age :
29
Tartózkodási hely :
─ Leave me alone
Foglalkozás :
─ money from the parents... counts as a job, right?

Scott & Daniel; Game of Survival Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hétf. Feb. 03, 2020 2:18 pm

Daniel Nicholson
pokolkutya: a természetfeletti létezésének lángoló ôre

scott & blöki
i’ve always liked to play with fire

A megfelelő pillanatra vártam. Arra a bizonyosra, amikor a kis barátunk túlságosan egy dologra fog koncentrálni ahhoz, hogy váratlanul érje a visszatámadásom. Ehhez azonban el kellett érnem, hogy elég közel kerüljön hozzám, és megpróbáljon szarrá kínozni, vagy ilyesmi. Így hát eleinte igyekeztem úgy tenni, mintha a szánalmas kis Danny lennék, és nem egy rohadt démon, aki már franc tudja, mióta tapossa a halandók földjét. Kellett hozzá némi kattosság a részemről, hogy jól alakítsak, és ne veszítsem el a türelmemet pillanatokon belül.
Először csak kissé alápörköltem a rókucinak, a meggyőző színjáték kedvéért, s ahogy arra számítottam is, ő hamar eltűnt onnan, mielőtt a nadrágján kívül más is megégett volna. Ez a kis lángocska még feleannyira se volt veszélyes, mint az erő, amit valójában tartogattam magamban; hiszen a Pokol igazi tüze még ilyen csekély mennyiségben is benyelte volna a lábait, ha úgy akartam volna. Hiába lehetett volna ő akármilyen idős kitsune, a porhüvelye nem volt olyan strapabíró, mint az igazi teste lehetett anno Krisztus előtt valahány százban. Bár abban kételkedtem, hogy tényleg ilyen idős lett volna, ha mégis így volt, hát jól megborult szerencsétlen az évek alatt, ha csak úgy random nekem támad az erdő közepén. Az ilyen öreg lények általában akkor válnak agresszív vadbarmokká, ha az élet rendesen odabaszott nekik valamikor. Én bátran foghattam a világháborús élményeimre, meg arra, hogy már születésemtől fogva egy nem normális idióta voltam. Kíváncsi lettem volna, mi tette az ellenfelemet olyanná, amilyen volt éppen.
Ezen viszont nem nagyon volt időm tovább agyalni, ugyanis a semmiből ismét megjelent ez az idegesítő személy, és erővel felkapott a földről, hogy jól megszorongasson. Még az egyik fához is hozzávágott, a nyakamat fogta és jól érezhetően megküldött egy adag elektrosokkal. Levegőhöz emiatt nem nagyon jutottam, és még kapálóztam is kissé, hogy azt higgye, nekem ez hatalmas kínzással ért fel - oké, szar volt, de annyira nem, hogy látványosan szenvedjek tőle -, s ahogy a tekintetünk találkozott, megláttam azt a tipikus szempárt, amit ezek a rókafélék tudhattak magukénak. Utáltam, és rohadtul idegesítőnek találtam. De sebaj, sebaj...
Végül abbahagytam a mocorgást, és hagytam, hogy a képemre vigyor üljön ki. Egy pillanatra lehunytam a szemem, mire minden sejtemet elkezdte átjárni a már ismerős hő, s ahogy ismét rápillantottam, íriszeim a tűz legszebb árnyalatában villantak fel. Ezzel együtt pedig szabadjára is eresztettem az erőmet, ami lánghullámként indult ki a testemből, és egy jó tíz méteres körzetben mindent felgyújtott körülöttem. Ha erre eltűnt volna esetleg a kis barátom, hát talpra álltam, vettem egy mély levegőt és lassan körbepillantottam, hátha valahonnan ismét felbukkan, hogy meglepjen egy újabb csapással. Már alig vártam, hogy előkerüljön. Szerettem volna bemutatkozni neki rendesen, csakhogy tudja, kivel kezdett ki ebben az ocsmány erdőben.

Evil or Very Mad



red is the color of extremes; of love and lust,
seduction, violence, danger...


Daniel Nicholson
Scott & Daniel; Game of Survival Original
Scott & Daniel; Game of Survival Tumblr_pz84heFQKG1u96lrwo3_540
Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Scott & Daniel; Game of Survival Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
Csüt. Ápr. 02, 2020 2:31 am

Scott Henderson
kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet


danny & the monster
let's paly a little game... the stake: your life
Eddig minden harcom ugyan úgy, ment: belekötök valakibe, azok azt hiszik először csak bolond vagyok, vagy csesztetem őket, aztán szép lassan elkezdenek tényleg harcolni, majd még mielőtt egy kicsit is előhoztam volna a rendes erőmet, idehaltak. Végre talán volt alkalmam egy megfelelő természetfelettit találni. Ezért se engedtem el csak úgy a pokolkutyát, muszáj volt követnem. Bennük lakozhat a legnagyobb erő, ha megtanulják kihasználni. Reméltem, hogy ő végre ezért megfelelően fog ellenem harcolni, és nem egy újabb unalmas kivégzésben lesz részem.
Ezért is vártam végre valami nagyobb reakciót egy kis tábortűznél, ahogy a fához szögezve az energiával áramütésként kínoztam egy kicsit. Narancssárgán izzó tekintetemmel egyenesen szemeibe néztem, és próbáltam azzal is kényszeríteni, hogy végre csináljon valamit levegőért kapkodás, és kalimpálózáson kívül. harcolj végre! Akarj élni!
Azt hittem már csalódnom kell a helyzetben, amikor hirtelen lehunyta a szemét. Ne hogy már egy pokolkutya, az egyik legerősebb természetfeletti a világon ennyitől kinyúljon! Még csak élvezni se fogom azt, ahogy megadom a végső szúrást. De aztán már nem mocorgott, kapkodott levegőért, és a szemét is kinyitotta. A tűz végtelen árnyalata pillantott vissza rám végre, és egy egyre szélesedő vigyorral vártam mit is vet be végre ellenem. Teljesen fel voltam készülve arra, hogy esetleg egy szempillantás alatt eltűnjek, ha arra van szükség, de egy kis sérülést még csak nem is bántam. Amikor felcsaptak a lángok a testéből, az égető érzés első jelénél el is tűntem előle, és nem is a közelében tűntem fel. Nem rejtőztem el, nem volt szükségem rá jelenleg.
Örömmel néztem azt a 10 méteres kört a srác körül. Volt egy olyan érzésem, hogy eddig kicsikét becsapott. Nem csak abban, hogy mennyire erős, hanem valószínűleg ez nem egy ember volt egy pokolkutya erejével. Ez maga volt a pokolkutya, és végre tényleg belekezdtünk a harcba. Kicsit azon is eltanakodtam, hogy egy darabig még hagyjam magamat ilyen ember állapotban, de túlságosan megörültem annak, hogy végre valaki valamit tud is. Ujjaim végén karmok jelentek meg, és megjelent körülöttem az aurám és mind a hat farkam is.
Nem is vártam sokat a következő támadással így, hogy már teljes erőm birtokában voltam. Emberfeletti gyorsaságomat bevetve ütésekkel és rúgásokkal céloztam meg főleg a felsőtestét, fájó pontokat érintve. Egyelőre még az se érdekelt, ha kisebb-nagyobb tüzeket kaptam. Miután bevittem pár ütést, amiről tudtam, hogy biztos fog fájni neki, egy utolsó ütéssel céloztam meg, egy kis energiával megfűszerezve, ami egyenesen az arcában landolt. Majd miután ezt sikeresen megettem, körülbelül két méterrel hátrébb léptem, és vártam, mennyire fog mérgesen nekem rontani, vagy ritkább esetben okosan.
Ez már végre harcnak ígérkezett.
remélem elfogadható lett Scott & Daniel; Game of Survival 1197302402  ─ desolationcredit



Will you help me escape this living nightmare?
I’m not here to play.



Scott Henderson
Scott & Daniel; Game of Survival 5ba003c3ffd2ef341d0e7deeba4749af53bda43a
Scott & Daniel; Game of Survival D2424a37fc0e3b0884d59562a8736e5f65325304
Age :
29
Tartózkodási hely :
─ Leave me alone
Foglalkozás :
─ money from the parents... counts as a job, right?

Scott & Daniel; Game of Survival Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Scott & Daniel; Game of Survival Empty
Vissza az elejére Go down
 

Scott & Daniel; Game of Survival

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Külváros :: Erdő-
^
ˇ