Nem minden szörny tesz szörnyûségeket
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki
Esküszünk, hogy
rosszban sántikálunk
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Kischat
Ne menj jégre, s el nem esel
Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 59 aktív, elfogadott karakter

Vérfarkas
7
Ember
4
Diclonius
1
Daimon
5
Pokolkutya
2
Vadász
4
Hibrid
8
Lidérc
4
Kitsune
7
Vámpír
4
Warlock
7
Wendigo
3
Vérjaguár
3

kockáztatja életét e világban
Karmolás nyomok
ki mit hagyott nekünk?



Elkészültem!

Charmaine Wilson EmptyDrew Lamarck
Today at 1:09 pm



Drew Lamarck/Masanori

Charmaine Wilson EmptyDrew Lamarck
Today at 9:57 am



Avatarfoglaló

Charmaine Wilson EmptyHugo Marlowe
Today at 1:09 am



Hugo

Charmaine Wilson EmptyJulia Hunt-Kozma
Yesterday at 7:25 pm



Fawn & Ethan ;; you're so annoying

Charmaine Wilson EmptyFawn Olossë
Yesterday at 2:32 pm



Vale & Angus - night at the museum

Charmaine Wilson EmptyVale Pedersen
Yesterday at 12:31 pm
Beacon Hills Lelkei
lények az árnyékban
Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég

Daniel Nicholson, Elisha Grant, Hugo Marlowe, Julia Hunt-Kozma, Stella Argent, Stephen Hunt-Kozma


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.


Share
 

 Charmaine Wilson

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
Hétf. Aug. 26, 2019 7:03 pm

Charmaine Wilson
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe
Charmaine Wilson
You can't escape, you can't outrun, your DNA what's in your blood


Becenév:
Charmie, Charmander, Pezsi, Champagne és még sorolhatnám
Születési hely:
Beacon Hills
Kor:
19
Nemi beállítottság:
heteroszexuális
Faj:
wendigo
Play by:
Kristen Zellers
Karakter típus:
saját

Gotta Know Me Better

Meet Me Halfway:
Mindig is egy álmodozó művészlélek voltam és ez az átváltozásom után sem változott meg. Imádok minden kreatív tevékenységet, fotózást, festést, rajzolást. Régebben nyálas tininovellákat írtam, de egy ideje már nem írok ilyesmiket. Józan fejjel gondolkodom, nem képzelgek már holmi hercegekről fehér lovon. Amúgy is, mostanában a bőrszerkós motoros fenegyerekek a menők, akik női nevet adnak a csoda járgányuknak. Minden apróságot figyelembe veszek, semmi sem kerüli el a figyelmemet. Kíváncsi vagyok a világ dolgaira, működésére, így sok mindent észrevettem már emberi életemben is, ami másoknak elkerülte a figyelmét, vagy amit nem is szabadott volna észrevennem. Néha becsukom a szemem és azt mantrázom magamnak, hogy ez mind csak egy álom. De aztán felriaszt a valóság harapós Nick személyében. Na igen, nem hagyja, hogy túl sokáig a múltamon merengjek. Igazából hálás vagyok neki ezért, de a világért se vallanám be neki, nehogy elszálljon, mint a győzelmi zászló. Régen naiv voltam, azt hittem, hogy a fejemben lévő emlékképek mind hazug képzelgés, azt gondoltam, hogy be fogok csavarodni. De nem velem volt a baj, hanem a világgal. A világ a hazug, az emlékeim mind igazak voltak. Mások szemében én voltam a komoly mintadiák, apuci jókislánya, a titokzatos, szendeszűz Charmie Wilson, aki nem beszél sokat, főleg nem magáról, aki sosem tud ellazulni és aki nem vesz részt egyetlen házibuliban sem. A beképzelt és okoskodó Charmie. Ezt csak ők beszélték be maguknak, és én rájuk hagytam. Manapság már én vagyok a titokzatos lány a szomszédból, aki még azelőtt rád csapja az ajtót, mielőtt annyit kinyöghetnél, "Szia, XY vagyok." A hűvös és távolságtartó lány a szomszédból a titokzatos önimádó egoista bátyja mellett. Igazából csak nem viselem jól a tömeget, már emberként sem szerettem a középpontban lenni, manapság meg még jobban kerülöm a kéretlen érintéseket. Nem a magam, mások érdekében. Nem könnyen nyílok meg senki előtt sem, hiszen mára temérdek titok nyomja a lelkem, pedig mindig is őszinte embernek vallottam magam. Emberként az is voltam. Régen voltak barátaim, mára nincsenek. Régen volt családom, mára csak Nick maradt a számomra, aki a maga nárcisszista seggfej módján törődik velem. Régebben megtetszett egy égimeszelő, bőrkabátos rosszfiú, akinek volt gyengéd oldala is, csak ritkán mutatta ki. De őt is hamar magam mögött kellett hagyjam. Mára talán már ő is elfelejtett és összejött Brittanyvel. Néha szeretek egyedül lenni, csak én és a gondolataim és elgondolkodom, mi lett volna, ha...Néha pedig úgy érzem, megőrjít a magány. Én voltam a nagyra becsült lelkész tündéri, példamutató lánya. Én vagyok a nagyra becsült lelkész eltűnt lánya, aki wendigová vált. Szemérmes Charmaine, aki mostanában csak akkor lesz elégedett, ha emberek húsába mélyesztheti a fogait és a vérükkel olthatja a szomját. Szóval apró termetem ne tévesszen meg, mert egy vérszomjas fenevad lakozik bennem. Egy gyilkos szörnyeteg.

You're Still Have All Of Me:

Édesanyám Laura Wilson, 45 éves fotográfus. Eléggé híres, szerte az államokban és még Európában is vannak kiállításai. Egy alapítványt nyitott az eltűnt gyermekekért, miután a nővéremet elrabolták 4 évvel ezelőtt. A kapcsolatunk kiegyensúlyozott volt, de egyre kevesebbet foglalkozott velünk, minden idejét lekötötte, hogy megtalálja Cherylt. Most már talán engem is kerestet, ha még nem roppant bele a veszteségbe.
Édesapám Charles Wilson, 48 éves tiszteletes, a Bacon Hills-i református gyülekezet lelkésze. Kedves embernek ismertem világ életemben, aki mindig bölcs tanáccsal szolgált, akit lekötöttek az egyházi teendői, így keveset tartózkodott otthon. Azóta megtudtam hőn bálványozott apám féltve őrzött titkát. Ő is egyike a vadászoknak, akik a természetfeletti ellen küzdenek. Valami Árész program tagja is, melyről eddig még nem sikerült túl sok információt összegyűjtenem.
Van egy nővérem, Cheryl Wilson, 23 éves. 4 évvel ezelőtt szőrén-szálán eltűnt, és azóta sem került elő. Még a holtteste sem. Semmi nyoma, mintha soha nem is létezett volna. Nem véletlen. Drága Sunshine-t vámpírrá tették. Megtaláltuk egymást, ő mesélt el minden mocskos részletet a tiszteletbeli lelkész apánkról és tetteiről. Cher miatta lett vámpír. Apu tette tönkre az egész életünket.
És a húgom, Charline Wilson, ő 18 éves, és valószínűleg már ő is anyuka. Régen ballerina volt és szintén éltanuló. Nem hallottam felőle azóta, hogy magam mögött kellett hagynom a családom és a múltam, de én voltam az első, aki megtudta, hogy gyermeket hord a szíve alatt. Azon a bizonyos rémálom éjjelen, mikor életemben először öltem.
Ki ne felejtsem Mr. Nicholas "Narcissus" Hardent, a teremtőmet, mesteremet vagy hogy nevezik ezt. Na én biztosan nem fogom őt így szólítani. Miatta lettem egy cápafogú szörnyeteg, pedig soha sem kértem. De már nem haragszom úgy rá, mint a kezdetekben, mert sok mindenre megtanított, sok mindenre rávilágított. Kitágította a világnézetemet. Furcsa módon ő lett a családom, olyan, mint egy idegesítő bátyus. Mindig is szerettem volna egy bátyót, de nem hittem volna, hogy ilyen módon kapom meg. De legalább nem hagyott magamra. Mert volna! A világ végére is követtem volna, hogy seggbe billentsem!



When I Was Younger...


Felcsapom az új naplóm lapjait és elfog egyfajta dejavu érzés. Átfutom az emlékeimet, mintha attól tartanék, hogy el fogom felejteni, ki is vagyok valójában. Pedig pontosan a múlt hibái miatt lettem az, aki most vagyok.

„Csak úgy tudunk továbblépni a múlton, ha szembenézünk vele”
Vallásos családban nőttem, fel, mely irigylésre méltó volt egyesek szemében. Két tiszteletre méltó szülő, három szép és tehetséges kislánnyal. Minden vasárnap templomba jártunk, apu volt a lelkész, életének célja az volt, hogy segítsen másokon, Isten bárányain, még akkor is, ha azok kicsit eltévelyedtek. A gyermekkorom tökéletes volt, nem is kívánhatna jobbat egy kisgyermek. Gimiben a nővérkém lett a diáktanács elnöke, népszerű volt, mondhatni, ő volt a méhkirálynő, csak nem volt picsa. Minden lány rá akart hasonlítani, a fiúk őt bálványozták. Anyu unszolására aztán modellt állt neki, ezután csak még feljebb ívelt a karrierje. Az életem ekkor még egy rózsaszín buborékban raboskodott, Azt hittem, az élet tökéletes, azt hittem a családunk tökéletes. Aztán egyik napról a másikra elvesztettem a nővérem. Szőrén-szálán eltűnt, mintha soha nem is létezett volna. Voltak már előjelei, megváltozott a viselkedése, de én nem voltam tisztában a jelekkel. Volt egy tisztességes édesapám, akire mindig is felnéztem, aki megpróbálta egyben tartani a családot a tragédia után is. Anyu összeomlott, de igyekezett összeszedni magát értem a húgomért és értem. Volt pár barátom, akik segítettek átvészelni azt a borzalmas időszakot, mikor mindenki Cherylről és rólunk csámcsogott. Alicia, Molly, Jack és Aaron Jones, aki később az első szerelmemmé vált. Az ő karjaiban találtam vigaszra, mikor azt hittem, az egész világ ellenem van. Ő volt az én mentsváram. De a sors őt is elszakította mellőlem. Elvette tőlem azt a fiút, akit a világon a legjobban szerettem, aki őszintén, feltételek nélkül viszont szeretett és elfogadott olyannak, amilyen voltam. Elég kegyetlenül. Engem védett hősiesen, a saját élete árán is. A rendőrség vadállat támadásnak könyvelte el az esetet. De én mélyen legbelül tudtam, nem egy állat tette. A gondolataimat károsnak találtam, nem hittem már a tulajdon szemeimnek sem. Nem mertem hinni. Jack elköltözött a városból a legjobb barátja elvesztése után, Molly nem tudta feldolgozni a bátyja halálát és a szerelme költözését, megbomlott az elméje, szanatóriumba került. Mi maradtunk ketten Aliciával, de nem lett felhőtlenebb az életünk. Megannyi pánikrohamon, rémálmon, kínzó bűntudaton voltam túl. Pszichológushoz jártam és próbáltam feldolgozni az engem ért veszteségeket, miközben a fotográfia elragadó világába menekültem. Így ismertem meg Colos Kapitányt, alias Jasper Riggst. Olyan, mint Popeye, egyszerre kemény, acélos, félelmetes, robusztus, férfias és mégis szeretni való. Legalábbis én nagyon megkedveltem. Észre sem vettem és máris jól éreztem magam a társaságában. De nem mertem neki bevallani soha, hogy ő kezdte lebontani az Aaron halála után felhúzott falaimat, mert olyan volt, mint az időjárás. Hol gyengéd, hol…ijesztő? Nem ez rá a megfelelő szó, de rengetegszer hittem azt, hogy beledöngöli kicsi testem a betonba vagy akkorát behúz nekem, hogy fénylő csillagként végzem az űrben. De csak ezt hittem. Legbelül viszont mindig is éreztem, hogy soha nem ütött volna meg még akkor sem, amikor elég kínos és kellemetlen szituációkba keveredett miattam. Viszont sok izgalmas pillanattal ajándékozott meg és ezt soha senki nem veheti el tőlem. Ez csak a miénk volt. Az érzések. Idegesség, félelem, merészség, jókedv, szarkazmus, szívet facsaró bűntudat, megbánás, értetlenség, hiányérzet, vágyakozás. Furcsa ez a kettősség nemde? De amikor megöleltem, akkor biztonságot éreztem. Ez a biztonság, az a pillanat aztán tova illant, mint a hajnali harmat egy tavaszi reggelen. Szép volt, míg tartott. És ugyan kevés ideig tartott, de addig is élveztem, hogy élek. Mert éltem.


„A múlt elmúlt, még akkor is, ha meghatározza a jelent.”
Mára már nem hiszek a Mi Atyánkban. Nincs az a jóságos Istenke, aki ilyen kegyetlen valóság showt rendezne a saját maga szórakoztatására. A tökéletes családról alkotott képemet porig bombázta a jelen felismerése. És hogy mi vezetett idáig, hogy magányosan a naplóm felett görnyedve a múltat kutassam?
Már egy éve annak, hogy nem vagyok teljesen önmagam. Egyik nap a suliból hazafelé menet megtámadott egy különös alak. Egy kifejezetten irritáló alak, bár akkoriban nem az agyam sorvadt le tőle, hanem a bugyim pisiltam össze körülbelül, annyira megijesztett. Végigkergetett egy kihalt utcán és hiába rejtőztem el előle, megtalált. Kimutatta a foga fehérjét, majd megharapott, aztán egyszerűen csak  távozott. Ezután a testem furán kezdett viselkedni. Egy héttel később félig megcsócsáltam a szomszédot. Senkinek sem kívánom azt a pillanatot, mikor révületemből felocsúdva rájöttem, mit tettem, miközben egy mutatóujjról szopogattam le a húst csurom véresen. Wendigo lett belőlem. Ő tett azzá. Nick. És mi volt az indoka? Unatkozott és kellett mellé egy társ, akivel megoszthatja a vacsoráját és a szar humorát. Az én feleletem akkorát csattant az arcán, hogy öröm volt hallani. Lehet inkább kuksin kellett volna rúgjam, megérdemelte volna. Nem mehettem haza, nem tudtam irányítani az ösztöneim. Megenni pedig nem akartam volna a családomat, pláne azután, hogy megéreztem, a húgom hasában egy új élet fejlődik. Nárci Nicknél ragadtam. Nagy-Britanniába, az ő szülőhazájába utaztunk. Ő volt a teremtőm, ő lett a mentorom, később a bátyám. Eleinte ment közöttünk a háború, mert én rettenetesen gyűlöltem őt, mégis hozzá voltam kötve. Később aztán lecsillapodtak a kedélyeim, beletörődtem a sorsomba. És bár ő a legidegesítőbb cápafiú az egész világon, nagyon sok hasznos dolgot mutatott, velem volt a legrosszabb pillanataimban is és felrázott. Ő volt az, aki elviselte, hogy Sherlockot játszottam, még asszisztált is hozzá. Így tudtam meg, hogy a nővérem nem halt meg. Nagyon is él. Jobban mondva csak félig. Annak idején elrabolták és nem csak azért, mert túl szépnek találták. A legfőbb oka az apu volt. Bosszút akartak állni rajta szemet szemért, fogat fogért alapon. Cheryl mára már a vérivók üdvöskéje, aki bosszút esküdött az apján. Megtaláltuk egymást és mindent elmondott, amit tudott. Az érzéseim ismét teljesen kifacsarodtak. Mára már tudom, hogy egy wendi is simán képes pánikrohamot kapni. Legalábbis az olyan szerencsecsomagok, mint én igen. Az én hőn imádott apukámról lehullott a lepel. Miatta ment tönkre a családunk, ő a felelős Cheryl elrablásáért. Ő és a kettős élete. Nem is nevezem már apunak, nem érdemli meg. A szeretetem mára haraggá változott. Most már tudom, hogy annak idején miért is ütött vissza karma a családra. Nem Mr. Wilson tiszteletesre, nem, hanem ránk, a családjára, rám és a körülöttem élőkre. Aaron sem egy mezei medve támadásának áldozatává vált, hanem egy vérjaguár karmai között lelte halálát, miközben engem védett. Hurricane. Ezt a nevet soha nem felejtem el, pedig már a karma nála is visszanyalt, Nickkel nem voltunk kíméletesek vele. Mondanám, hogy csak csontok maradtak belőle, de még annyi sem. Majdnem két évnek kellett elteljen, hogy megkapja méltó büntetését, amiért önző módon egy csodálatos lelket fosztott meg az élet lehetőségétől. A tiszteletes apám végig tudta, hogy nem állattámadás állt a háttérben, mégis hagyott abban a tudatban élni, hogy amit láttam, az csak egy agyszülemény volt, a sokk hatása. Nem mintha a családunkat nem hagyta volna abban a tudatban, hogy Cheryl talán halott. Anyu kikészült idegileg, mégse mondta el, hogy az ő hibájából ragadták el a nővérem és változtatták át egy vérszipollyá. Ezt soha nem bocsátom meg neki. Jasper is minden nap eszembe szokott jutni, nem is értem miért. Colos Kapitány. Ezt nevet adtam neki, mert egy égimeszelő volt. Vajon mi lehet vele? Talán már összejöttek Brittanyvel, aki gimis éveim megkeserítője volt, és el is felejtette a létezésem. Brittany pedig már nem árthat nekem, neki nagyobb a félni valója, ha visszatérek. Nem érettségiztem le, de magántanuló lettem. Most, hogy már uralkodni tudok állatias ösztöneimen, szeretnék hazatérni, hogy letegyem az érettségit végre és talán egyetemre is mehessek. Már egész jól el tudom hitetni a környezetemmel, hogy egy egészséges ember vagyok. És természetesen ki akarom szabadítani anyut és Charlinet a hazug biztonságot sejtető édes otthonunkból, mielőtt még velük is történik valami a tiszteletes kettős élete miatt.





Charmaine Wilson
Charmaine Wilson EyPnlgW
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Magántanuló, Hobbifotós

Charmaine Wilson Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Szer. Aug. 28, 2019 8:30 pm

Scott Henderson
kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet
Gratulálunk, elfogadva
Teen Wolf FRPG

Charmie úúú

Először is had köszöntselek újra itt, úgy örülök, hogy megint itt vagy velünk *-* Na de, beszéljünk a lapodról suspicious
Már az első szavakkal bevontál, pedig azt néha velem nehéz, főleg a karakter jellemes résznél, írni se szeretem igazán. De mivel nem egy tipikus ez, ez és ez vagyok dolog volt, imádtam olvasni a családi ügyletekkel együtt. Látszik, hogy az átváltozás nem kissé változtatta meg az életedet, és, hogy változtál is emiatt. Amúgy, ha Nickel továbbra is ennyi probléma lenne, lassan fordulhatsz Dodohoz segítségért Rolling Eyes
Arra viszont nagyon kíváncsi leszek, mi lesz még apukáddal, hogyan fogsz vele újratalálkozni esetleg. Na meg, hogy mennyit fogsz tudni majd az Árészosok garázdálkodásairól. Persze Ahhoz lehet, megint Jasperrel kellene beszélned, bár az is még egy érdekes találkozás lesz, az biztos.
Egyébként nagyon izgalmas életed volt, sok csalódással ugyan, de muszáj harcolni, hogy a megfelelő emberek legyenek most már a közeledben. Csak remélni tudom, hogy a visszatérésed a mi kis városunkban mit fog hozni, és hogyan fognak veled alakulni a dolgok. Hidd el, hogy rajtad fogom tartani a szemem Wink
Egyébként semmi kifogásom nincs, pár helyen voltak elírások (de manapság ez ragályos nálunk xd), viszont semmi nagy, amivel gond lenne, így az utadra engedlek. Fuss foglalózz egyet, aztán keresd meg a megfelelő embereket egy játékra Wink




Will you help me escape this living nightmare?
I’m not here to play.



Scott Henderson
Charmaine Wilson 5ba003c3ffd2ef341d0e7deeba4749af53bda43a
Charmaine Wilson D2424a37fc0e3b0884d59562a8736e5f65325304
Age :
29
Tartózkodási hely :
─ Leave me alone
Foglalkozás :
─ money from the parents... counts as a job, right?

Charmaine Wilson Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Charmaine Wilson

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Characters :: Lakosságunk :: Wendigo-
^
ˇ