Nem minden szörny tesz szörnyûségeket
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki
Esküszünk, hogy
rosszban sántikálunk
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Kischat
Ne menj jégre, s el nem esel
Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 59 aktív, elfogadott karakter

Vérfarkas
7
Ember
4
Diclonius
1
Daimon
5
Pokolkutya
2
Vadász
4
Hibrid
8
Lidérc
4
Kitsune
7
Vámpír
4
Warlock
7
Wendigo
3
Vérjaguár
3

kockáztatja életét e világban
Karmolás nyomok
ki mit hagyott nekünk?



Daniel & Stella ;; Family reunion

Jaspi & Pezsi -Reunion EmptyStella Argent
Today at 7:54 pm



Elkészültem!

Jaspi & Pezsi -Reunion EmptyDrew Lamarck
Today at 2:09 pm



Drew Lamarck/Masanori

Jaspi & Pezsi -Reunion EmptyDrew Lamarck
Today at 10:57 am



Avatarfoglaló

Jaspi & Pezsi -Reunion EmptyHugo Marlowe
Today at 2:09 am



Hugo

Jaspi & Pezsi -Reunion EmptyJulia Hunt-Kozma
Yesterday at 8:25 pm



Fawn & Ethan ;; you're so annoying

Jaspi & Pezsi -Reunion EmptyFawn Olossë
Yesterday at 3:32 pm
Beacon Hills Lelkei
lények az árnyékban
Jelenleg 18 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég

Daniel Nicholson, Delsin Aver, Elisha Grant, Hugo Marlowe, Julia Hunt-Kozma, Leora Keen


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.


Share
 

 Jaspi & Pezsi -Reunion

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
Csüt. Aug. 29, 2019 8:17 pm

Charmaine Wilson
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe

Jaspi & Charmie
”A trip to nostalgia now and then is goog for the spirit”
Visszatértem Beacon Hillsbe. Hirtelen azt sem tudtam, mihez kezdjek, kavarogtak a gondolataim. Ha csak úgy visszatérnék, vajon anyu szívrohamot kapna? De hiányzik ő és Char. Vajon a tiszteletes a fejemet követelné? Vajon a rendőrségre vinnének és kihallgatnának, mi történt velem? De mi van, ha valaki meglát az utcán, felismer és riasztja a családot, a zsarukat vagy rosszabb esetben a vadászokat? És vajon készen állok arra, hogy ismerős arcokkal fussak össze? A hajamból kiszedtem a pink színt még azelőtt, hogy Nárcival Angliába utaztunk. Hamis személyivel természetesen. Komolyan, ennek a srácnak semmi sem szent! Végülis így lettem a kishúga. Cadie Harden. Én választottam ki, mert biztos voltam benne, ha rajta múlik, akkor most Cactus, Caca, vagy valami hasonlóan szellemes névvel illetnének. A hajam is sokat nőtt egy év alatt és gyakran váltogattam a színét. Már hetekkel azelőtt, hogy hazatértünk, tervezgettem. Rájöttem, hogy feltűnő lenne, ha nála maradnék, ezért megmondtam neki, hogy amint találok egy árban megfelelő lakást, elcuccolok tőle. Nem akarok bajt hozni a fejére, bár néha úgy, de úgy megérdemelné. A halálát azért mégse kívánom. Faramuci egy helyzet, nem igaz? Addig pedig lapulok és settenkedek, úgy döntöttem. Szóval mint az elmúlt napban, most is alkonyat előtt léptem ki Nick házának ajtaján egy napszemcsivel a szemem előtt. Tudom, nem éppen én vagyok az inkognitók bajnoka, de túl feltűnő lenne, ha még karimás kalapot és sálat is vennék, mikor kint még mindig tombol a nyár. A külvároson keresztül kommandóztam keresztül magam, persze nem feltűnően. Inkább kecsesen libbentem, mint valami femme fatale. Senki meg sem mondta volna rólam, hogy Charmaine Wilson vagyok. Egy laza nyári, kivágott vállú ruha volt rajtam. Magabiztosan libbentem le egészen a tópartig, ahol annyit szerettem ücsörögni, mikor még ember voltam. Levettem a szandálom, majd leültem a mólóra és belelógattam a lábam a vízbe. Közben gondolataimba merülve csodáltam, ahogy az ég narancsosba váltott.  A fotózást nem hagytam abba azután sem, hogy wendi lettem, legalább volt mibe kapaszkodnom. A képeimet pedig eladtam, ezzel sikerült egy év alatt annyit összegyűjtenem, hogy elinduljak az életben és kibéreljek egy saját lakást. Persze hamarosan rendes munkát is kell találjak, nem akarok mindig Nárcissus pénztárcájára támaszkodni. És miután átcuccoltam, hazamegyek és beszélek a családommal. Megpróbálok úgy tenni majd, mintha ember lennék, de vajon  a tiszteletes beveszi vagy átlát rajtam? Hiszen ő is egy a vadászok közül. És még mindig nem jöttem rá, pontosan mit is takar az a bizonyos Árész program, aminek apu oszlopos tagja, mert olyan titkos, hogy semmi sincs fent róla se a neten, se a könyvtárakban, sehol. De ebből kiindulva biztos nem is legális ez a szekta vagy gyülekezet vagy mi a csuda.
:copyright:

Charmaine Wilson
Jaspi & Pezsi -Reunion EyPnlgW
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Magántanuló, Hobbifotós

Jaspi & Pezsi -Reunion Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Pént. Aug. 30, 2019 1:49 am

Jasper Riggs
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt


Charmie & Jasper
every parting is a form of death, as every reunion is a type of heaven


- Most mégis hová mész?! - kiáltott utánam az a tökkelütött Ryan, a keze közt egy olajos rongyot szorongatva. Esélye se volt utolérni, úgy viharzottam ki a műhelyből, mintha rakétával lőttek volna ki onnan. Utáltam ezt az egészet, elegem lett a szarakodásból. Az meg pláne kezdett az agyamra menni, hogy egy rohadt szerelőnél kellett töltenem az időm nagyrészét, miközben az Árészos szemetek a közelben ólálkodtak. Ez egyszerűen nem volt rendjén, mégse tehettem ellene semmit.
- El innen a picsába! - kiabáltam vissza, meg se fordulva, hogy legalább láthassam a kétségbeesést a képén. Az se érdekelt, ha jelenti a főnöknek, és kirúgnak.
De miért is rontottam ki a munkahelyemről ilyen sebesen? A válasz egyszerű: szólt a rádió. Ment a szokásos szar zene, a hallgatók kedvencei, aztán megszakították az adást, hogy bejelentsenek egy újabb halálesetet. Felkaptam a vizet, mert amikor megtörtént a dolog, épp egy szaros Ford Explorer motorját bügyköltem, és még csak nem is sejtettem, mi történik a város túlsó felén. Ezek után nem csoda, hogy a hír rosszul érintett, azt hiszem. Mert minden képességem megvolt hozzá, hogy megakadályozzam az ilyen gyilkosságokat, mégis megtörténtek. Újra és újra.
Minden további ordibálás helyett zsebre vágtam a kezem, és gyalog nekivágtam az utcának, nem törődve a bámészkodók döbbent képével. Valószínűleg messziről sütött rólam, hogy bajom van, és ezen senki se tudott volna segíteni, így inkább békén is hagytak. Persze volt, aki egyből találgatni kezdett, hogy mégis mi a fene ütött belém, de még ő se volt elég bátor hozzá, hogy leszólítson.
Egyenesen a külváros felé tartottam, majd ahogy az utolsó épületeket is elhagytam, a közeli tó környékén lyukadtam ki. Igaz, Lolával már jóval korábban odaértem volna, de időre és levegőre volt szükségem, hogy lenyugtassam az idegeimet. Ezen most a száguldozás nem segített volna, sőt, több mint valószínű, hogy elütöttem volna egy macskát vagy egy gyanútlanul vánszorgó vénasszonyt menet közben. Nem voltam elég jó formában ahhoz, hogy ilyesmit megkockáztassak, úgyhogy jobb ötletnek tűnt két lábon közlekedni.
Ahogy a vízpart mentén haladtam, elértem a mólóhoz. Nem igazán figyeltem fel rá, a távolban lenyugvó nap, és az ég narancsos színvilága érdekesebb látvány volt. Főleg, ahogy a vízről visszatükröződött, egészen varázslatossá téve a tavat. Nem voltam egy nagy romantikus, de azért ezt még én is szépnek találtam.
Egy enyhe fuvallat szelte át a partot, különös illatokat szállítva magával. Először nem tudtam megmondani, mit találtam benne vonzónak, de a tudatalattimból feltörő emlékek hamar megadták rá a választ. Ez az illat hasonlított valakiére, akit ismertem. És aki rejtélyes módon felszívódott, pont amikor már kezdtem elengedni magam mellette. Mi is volt a neve? Annyi becenevet aggattam rá, hogy már az igazira nem is emlékeztem tisztán. Pedig hetekig gyötrődtem, mire elfogadtam az eltűnését. Nem is... Hónapokig.
Tekintetemet az aroma forrására vezettem, ám nem az a pink hajzuhatag fogadott, amire számítottam. Talán csak képzelődtem, és egyáltalán nem az a lány üldögélt ott, akit anno Pezsinek, meg Csipkerózsikának csúfoltam.
Szinte azonnal hátat fordítottam neki, de a lábam földbe gyökerezett. Mi van, ha mégis ő az?
De nem... Ez az illat... Ez az émelyítő valami, ami az ő parfümjével keveredett, valahogy nem stimmelt. Nem illett a képbe, de meg nem tudtam volna mondani hirtelen, miért. Csak tudtam és kész.


ghost × awww *-*


Jasper Riggs
Jaspi & Pezsi -Reunion Tumblr_pq089vCqbO1y2xn6po2_500
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Hunter

Jaspi & Pezsi -Reunion Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Szomb. Aug. 31, 2019 5:03 pm

Charmaine Wilson
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe

Jaspi & Charmie
”A trip to nostalgia now and then is goog for the spirit”
Ambivalens érzések kavarogtak bennem egész nap. Abban a pillanatban is, ahogy a partra értem. Minden olyan ismerős volt és mégis minden olyan más. Nem igazán találtam még meg a helyem itthon. Úgy érzem magam néha, mint egy partra vetett hal. És Nick mellett nem mindig tudom összeszedni a gondolataimat, főleg a négy fal közé bezárva. Így jutottam arra a döntésre, hogy néha kislisszanok, hogy csak én maradjak egyedül a gondolataimmal. A Silence-tó partjára osontam, mert sok emlék fűz oda. Jók és rosszak egyaránt. De igyekeztem csak a jó emlékekre fókuszálni abban a pillanatban. A narancsos vörösesbe váltó nap aranyló fényárba vonta be a tó környékét. Legszívesebben előkaptam volna Lunát, az új fényképezőm, hogy elkapjam a pillanatot az utókor számára. De még nem szabadott, még nem. Minél kevesebb olyan dologgal látnak együtt, melyek Charmie-ra vallottak, annál kevésbé vagyok feltűnő az emberek szemében. A hajam sem pinkben, hupikékben vagy szivárványban pompázott, egyszerűen csak fehéres szőkében. Előbb lakást kell találnom, utána már felfedhetem az inkognitóm az emberek előtt, gondoltam magamban. Vajon hogy állnak majd hozzám? Ez az, amitől a legjobban féltem. Mikor csupasz lábfejem bele eresztettem a hűs vízbe, libabőrös lettem. De megnyugtató volt a számomra. Nem telt el még körülbelül 5 perc se, már meghallottam, hogy valaki felém közelített. A kellemes, nyári szellő magával hozta az illatát. Megmerevedtem egész testemben, amint a receptoraim dekódolták az illatfelhőt. Ugyanaz volt, mint évekkel ezelőtt, csak immáron nagyobb dózisban került a nózimba. Ezt az illatot ezer közül is felismerném. Férfias parfümmel megspékelt bőrének illatát. Olyan, mint a nap, meleg, körbeölelő és én nem kívánok mást, csak belesimulni. Olyan, mint egy nyári este, fűszeres, aromás, sós és erőteljes. De ott volt még valami más is. Valami veszélyes, ismeretlen aroma. Jasper?? A felismeréstől a nem létező szőr is felállt a hátamon. Nem voltam képes megmozdulni, nem vetettem hátra még egy futó pillantást se, csak azt kívántam, sétáljon tovább. Őszintén? Bepánikoltam. Nem álltam még készen arra, hogy szembenézzek vele. És esetleg elmesélje, milyen izgalmas volt az élete nélkülem. Miért is érdekel ennyire, hogy mennyi lánnyal keveredhetett egy ágyba, míg én kínkeservesen azon voltam, hogy önkontrollt fejlesszek, és ne harapjam le a fél karját egy embernek??? Vagy valami más testrészét…Magamban kegyetlenül őrlődni kezdtem. Az eszem azt tanácsolta, hogy ne forduljak meg, ne leselkedjek, csak üldögéljek ott természetesen, feltűnésmentesen, hisz az inkognitómat még nem fedhetem fel, borulna minden tervem. De a szívem, ó az a hatalmas szívem azt diktálta, hogy forduljak meg. Egy év az sok idő, körülbelül 365 napja nem láttam őt. Vajon napbarnított a bőre, vajon van új tetoválása? Most egyedül jött, de vajon van barátnője? És vajon emlékszik még rám? Sunyiban lassan oldalra sandítottam, majd hátranéztem. A napszemcsim kitakarta a fél arcomat. Leesett az állam, amikor megláttam őt. Húúúhaaaa! Még jobban néz ki, mint ahogy emlékeimben élt!!! Gyorsan visszafordultam, a fejem azonnal paradicsomba váltott. Legalább lehetne egy előnye a wendi létnek, mégpedig a pirulás hiánya. De nem, az ilyen szerencsecsomagoknak, mint te Charmie, nem járnak ilyen kiváltságok...
:copyright:️

Charmaine Wilson
Jaspi & Pezsi -Reunion EyPnlgW
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Magántanuló, Hobbifotós

Jaspi & Pezsi -Reunion Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Szomb. Aug. 31, 2019 10:17 pm

Jasper Riggs
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt


Charmie & Jasper
every parting is a form of death, as every reunion is a type of heaven


Csak egy kis nyugalomra volt szükségem. Ki kellett ürítenem a fejem, mielőtt valami "véletlen baleset" folyamán mással tettem volna meg, kevésbé kellemes módszerek alkalmazásával. Hiába szabadultam el az Árész-programból, azóta se tanultam meg, hogyan is kellene kezelnem az agressziómat. Sőt, minden csak rosszabb lett az utóbbi évben; így, hogy azok a rohadékok ismét felbukkantak, és hullákkal kezdték beszórni a várost, az addig se túlzottan stabil állapotom romlásnak indult. Az valamennyit segített, hogy mások verdáit bütykölgettem éjt nappallá téve, de még ez se tett velem csodát, a belső vadállat ösztöneit nem tudtam elnyomni vele. Kénytelen voltam elfogadni a rossz idegzetemet, és alkalmazkodni hozzá. Próbáltam a feszültségem nagyrészét levezetni szerelgetés közben, a maradékot edzéssel és szar házibulik látogatásával. Előbbivel szinten tartottam magam, nem szottyadtam össze, utóbbival az agysejtjeimet romboltam. Vagyis megpróbáltam, de valószínűleg semmit nem értem el, hála a remek gyógyulási képességeimnek. Még ha akartam se tudtam volna magamból esztelen alkohol és drogfüggőt csinálni, pedig egy részem kívánta ezt a felelőtlen, nemtörődöm életet.
Félreértés ne essék, nem sűrűn hagytam, hogy az újonnan szerzett egyetemista haverjaim belerángassanak a beteges szórakozásaikba. Ha havonta egy-kétszer előfordult, azzal már sokat mondok. Igyekeztem tisztán tartani a fejemet, ha esetleg akcióba kellett volna lendülnöm... De olyan rohadt jó meggyőző képességeik voltak, hogy simán elvonszolták a seggem a mindenféle koleszpartikra, ahol aztán először az ilyen-olyan piákat, majd a vicces cigiket tuszkolták a kezembe, hátha elfogadom őket egyszer. Meg is történt, és rá kellett jönnöm, hogy így, abszolúte támaszték nélkül az egyetlen megoldás, ami elfeledtethette velem a múlt árnyait, az ez volt. A pia és a fű. Nem állandó jelleggel, de ha buli volt, folyton odakeveredtem az orrfacsaró füst kellős közepébe, lezsibbadt aggyal és mindenféle pink pacákat hallucinálva. Ha pedig akadt nő, aki az ölembe akart mászni, folyton azzal a tudatalatti gondolattal hagytam őket ott, hogy nem rózsaszín a hajuk. És kicsit se hasonlítanak a lányra, akit én folyamatában gúnynevekkel illettem.
Nem voltam belezúgva, erről szó sincs. De folyton ő járt az eszemben. Ugyanis neki valahogy sikerült feloldania bennem valamit, és az eltűnése ezt a valamit szépen visszaépítette, sokkal vaskosabban és elpusztíthatatlanul. Szinte elpusztíthatatlanul. Aztán ott, az ismerős illatokkal körbevéve, azon a szaros tóparton éreztem, hogy meginog a kőváram. Mert akár Ő is ücsöröghetett volna ott, csak épp eltűnt az a jellegzetes pink árnyalat a hajából. Most fakó volt, és szőke. Meg talán hosszabb is, és simán megtéveszthetett volna, de az orrom nem tudott hazudni.
Megfordultam, és legszívesebben azonnal eliszkoltam volna. Nem álltam készen rá, hogy a korábbi stressztömegre még egy lapáttal pakoljak, pedig nagyon úgy festett, hogy nem fogom megúszni ezt a beszélgetést. A szívem ugyanis nem akart elmenekülni, sőt! Válaszokat követelt.
Így hát ismét felé fordítottam a pillantásomat, az egész testemmel együtt. Ő pedig pont ezt a pillanatot választotta arra, hogy a válla fölött hátra tekintsen, egyenesen rám. Szinte azonnal vissza is fordult, de a szívverése elárulta. Nagyot fújtam, felkészülve életem legkellemetlenebb néhány percére; leszámítva... Khm. Inkább fel se hozom.
- Eltűntél - szólaltam meg végül, monoton hangon. Ezután lassacskán mellé léptem, és rá se pillantva leereszkedtem a móló szélére, a mellkasomhoz húzva mindkét térdem. Nem akartam összevizezni a lábam, mindössze ezért tettem.
Aztán nagy nehezen felé fordultam, de az arcom nem volt olyan kemény és felháborodott, mint azt szerettem volna. Egyelőre legalább is nem.


ghost × awww *-*


Jasper Riggs
Jaspi & Pezsi -Reunion Tumblr_pq089vCqbO1y2xn6po2_500
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Hunter

Jaspi & Pezsi -Reunion Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vas. Szept. 08, 2019 12:49 pm

Charmaine Wilson
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe

Jaspi & Charmie
”A trip to nostalgia now and then is goog for the spirit”
Ez nem lehet igaz! De most komolyan! Charmaine Wilson ismét elnyerte az év szerencsecsomagja díjat! Ez már úgy látszik, mágnesként tapad rám végigkísérve egy életen át. Igazán nem kértem sokat, csak annyit, hogy ne fussak ismerős arcokba, erre pont Colos Kapitány fut belém. Most úgy őszintén…Mekkora az esélye ennek??? Nem mintha nem örülnék Jasper feltűnésének, hiszen az elmúlt évben szinte minden nap gondoltam rá, idegesítőbbnél idegesítőbb szenáriókat pörgettek le agytekervényeim vele kapcsolatban. De még nem jött el az ideje a viszont látásnak. Még nem álltam rá készen. Szerettem volna felkészülten elé állni, A-tól Z tervig minden eshetőségre felkészülni. Ráadásul már úgy, hogy a saját kis lakásomba invitálhassam meg, ha egyáltalán szóba áll még velem. Nárcihoz mégsem vihetem haza!!! Hogy magyaráznám ki, hogy miért lakom együtt egy idősebb sráccal??? Mondjuk fogalmam sem volt, miért is akartam magyarázkodni előtte, elvégre nem volt soha a fiúm vagy ilyesmi, de mégis úgy éreztem, tartozom neki azzal, hogy tudja, Nick nem a pasim. Tudom, tudom, idióta logikai menetek szerint élem az életem. Szóval mikor feltűnt a színen és megéreztem az illatát, teljesen izgatottá váltam, a gyomrom görcsbe rándult. És nem az éhségtől. Annyira bezavarodtam már csak a feltűnésétől is, hogy tudat alatt se vettem észre, hogy valami nincs rendben vele. Engedve a kíváncsiságomnak vetettem egy gyors pillantást a hátam mögé de épp csak annyi időre, hogy a szemeim dekódolják a látványát. Összetalálkozott a tekintetünk és én ijedten fordítottam egyet ismét a fejemen, még a nyakam is roppant egyet. Aucs! A pocim szabályosan liftezni kezdett, miután visszafordultam. Az ujjaim görcsösen megmarkolták a móló szélét és magamban folyamatosan azt mantráztam, hogy ne jöjjön rá ki vagyok és menjen tovább. De mit ad a sors, na mit? Persze, hogy nem ment el. Éreztem tömény és férfias illatát, hallottam halk lépteinek neszét, ahogy egyre közelebb és közelebb ért hozzám. Már azon gondolkodtam, hogy a vízbe ugrom, mikor meginogott a móló alattam, és meghallottam mély, dörmögő hangját, azt az ismerőset, amitől úgy féltem néha, de ami egyszersmind éreztette velem, hogy biztonságban vagyok. De abban a pillanatban nem éreztem a biztonságot, mert hangja érzelemmentesnek tűnt. A következő pillanatban helyet foglalt mellettem és én teljesen lemerevedtem. Nem menekülhetsz el Charmie, kénytelen leszel válaszokat adni neki! Hatalmasat nyeltem. Elfehéredt ujjaim eleresztették a móló szélét és az ölembe hullattam mindkét kezem.
- Eltűntem. - válaszoltam halkan, szinte suttogva, miközben a lábfejemmel köröket kezdtem leírni a vízben. Szedd már össze magad Charmie! Csigalassúsággal fordultam felé és tanulmányozni kezdtem a vonásait. A fejem tuti még vörösebb lett. Minden egyes porcikám, molekulám azért sikoltozott, hogy öleljem meg és bújjak oda hozzá, de az agyam tudta, hogy ez őrültség lenne. Hatalmas őrültség. A fejemben kavarogtak a gondolatok, fogalmam sem volt, hogy kezdjek bele, vagy egyáltalán mit mondjak neki, hogyan magyarázzam meg, hogy szó nélkül eltűntem egyik napról a másikra. Akárhogyis nézzük, itt én leszek a hibás, hisz elhagytam az otthonom, a barátaim, a családom, és mindenki azt hihette, hogy talán már soha többé nem kerülök elő. Pedig én voltam az áldozat és amit tettem, az is áldozat volt, hogy biztonságban tudjam őket magamtól. De ezt nem mondhattam el neki. Talán a féligazság megteszi.
- Elkaptam egy csúnya fertőző betegséget és nem akartam, hogy bárki is tudjon róla, vagy elkapja tőlem. Természetesen ne HIV-re meg ilyesmire gondolj, nem vagyok én olyan, de ez is majdhogynem halálos. Elmentem, hogy kezeltessem magam. Nem akartam senkinek sem gondot okozni. Neked sem. Most visszatértem, mert már fényévekkel jobban vagyok. És vállalom a tetteim következményét. - fecsegtem össze neki mindenféle hülyeséget már. Ezt a HIV-et mi a fenének kellett felhoznod? Most azt fogja gondolni, hogy bekaptál valami nemi betegséget! Gratulálok Charmie! Ismét nyeltem egy hatalmasat, kezdett gombóc formálódni a torkomban. Próbáltam leolvasni valami érzelemfoszlányt az arcáról, de olyan volt számomra, mint egy üres vászon.
- Sajnálom Jasper. Azt hittem, hogy meg fogok halni, és nem akartam ezzel senkit sem leterhelni. Még a családomat sem. - elfordítottam róla a tekintetem és a vízben köröző pucér lábfejeimet kezdtem el fixírozni.
- Öhmm…leérettségiztél? Hogy megy a sorod? - kezdtem el érdeklődni felőle egyrészt, mert valóban kíváncsi voltam a válaszra, másrészt meg terelni akartam ezt a kínos eltűnéses témát. Nem akartam még többet hazudni neki, nem ezt érdemelte. De az igazat se mondhattam el neki, hogy egy rusnya, cápafogú szörnyeteggé váltam, aki emberhúson tengeti szánalmas kis napjait.
:copyright:️

Charmaine Wilson
Jaspi & Pezsi -Reunion EyPnlgW
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Magántanuló, Hobbifotós

Jaspi & Pezsi -Reunion Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Csüt. Szept. 19, 2019 3:01 am

Jasper Riggs
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt


Charmie & Jasper
every parting is a form of death, as every reunion is a type of heaven


Érdekes játékot űzött velem a végzet. Először az életembe küldött egy pink hajú csajt, aki fotósorozatokkal meg minden hasonló hülyeséggel zaklatott, és aki valahogy ezzel közelebb fúrta magát hozzám; aztán elvette őt tőlem, pont, amikor már talán hajlandó lettem volna megnyílni előtte. Hónapokig próbáltam elfogadni az eltűnését, de annak tudatában, hány bizalmast és hozzám közel állót vesztettem már el abban a kőmemény tizenkilenc életévemben... Nem volt egyszerű a feledés. Jobbnak láttam, ha inkább csak elterelem a figyelmemet erről a szar helyzetről. Az érettségi pont jól jött emiatt, de ahogy annak is vége lett, kénytelen voltam új formában levezetni a sok ideget. Kocsikat, meg szutykos motorokat szerelgettem jó pénzért, amiből futotta a másik hülye módszeremre: a bulikra. Igaz, az Árészos tudásomnak hála nemigen szenvedtem hiányt pénzügyileg, de azért nem költekezhettem összevissza, okosan kellett csinálnom. Az feltűnt volna másoknak, hogy meló nélkül, friss érettségizőként valami menő helyen lakok és a semmiből varázsolom elő literszámra az alkoholt, így alibiképp pont jó volt az a szerelőműhely. Ezután már nem volt kérdéses, honnan volt lóvém a koleszpartik előtti alapozásra, meg a sok hülyeségre, amikbe még készségesen belementem. Mint amikor az egyik lányegyesület lakását szétbarmoltuk, miközben ők odabent szundikáltak. Vagy amikor összetörtük annak a pasinak a kocsiját, akivel az egyik haveromat megcsalta az exe. Mindkét esetben az eszközök felét én fizettem, de egy pillanatra se bántam meg, hiszen addig se járt az eszem olyasmin, amin nem kellett volna.
Bezzeg most! Most a végzet kitalálta, hogy ideje visszahoznia az életembe a pink démont, fakó szőke hajjal, és émelyítő illattal megspékelve. Ezzel még nem is lett volna semmi baj, de hirtelenjében annyi mindent szerettem volna a fejéhez vágni, hogy az már nem volt egészséges mennyiség.
Mégis, mindehelyett csupán egyetlen szót nyögtem ki, azt is csak azután, hogy egyelőre teljesen semleges zónában tartva magamat, letelepedtem mellé. Nem volt okom ellenségeskedni, amíg nem kaptam semmiféle magyarázatot. Habár, a csalódottságom talán így is érezhető volt.
Mielőtt még bármi egyebet hozzáfűzött volna a témához, felém fordult. A pillantásunk találkozott, a szellő pedig ismét felkapott egy keveset az illatából, egyenesen felém sodorva azt. A parfümje mellett pedig ismét volt alkalmam molekulánként kielemezni a másik aromát, azt, ami szinte megszédített, és nagyon erősen felébresztett bennem egy rossz előérzetet. Valamit, amit már ismernem kellett volna, csak épp nem akartam elfogadni, hogy pont az Ő közelében érzem. Veszély... Ez a borzongás, ami a hátamon futkos... Picsába, az nem lehet, ugye?
Na de az a magyarázat... Hát az minden eddigi elméletemet kegyetlenül eltaposta, és még ugrált is rajtuk egy párat. A földbe döngölt az a tömény marhaság, amit ez a lány összehordott nekem. Mérföldekkel lekörözte az összes hülye dumát, amit anno kitalált, amikor ilyen kellemetlen helyzetekbe került. Még hogy betegség? HIV? Mi az isten nyiláról beszél? Szóhoz se jutottam. Egyszerűen hiába próbáltam összerakni egy értelmes választ, nem voltam képes rá. Nem azért, mert ledöbbentem, vagy mert elhittem, amit mondott. Hanem mert így a képembe hazudott, még a történtek után is. A szívverése, a lélegzete azonnal elárulta, ha a szavai nem szolgáltak volna elég bizonyítékkal.
Mindenesetre hagytam, hogy azt gondolja, bevettem a szövegét, legalább is még tartottam annyi időre a fapofát, míg kitaláltam, hogyan fogom szembesíteni az igazsággal. Amíg pedig ezen agyaltam, ő tovább beszélt, újabb és újabb hazugságokat halmozva egymás tetejére. Talán az még hihető volt, hogy nem akart másokat leterhelni, de hogy mivel, az már egészen más tészta volt. Inkább azt kellett volna mondania, hogy nem akart random megtámadni mindenkit, akivel törődött.
- Mhm - vágtam rá végül, még néhány pillanatig megőrizve a nyugalmamat. Talán sikerült is volna tovább tartogatni, ha nem kezdett volna kérdezősködni arról, mi van velem. Egyértelműen terelni akarta a szót, de ezt nem voltam hajlandó csak úgy hagyni neki. - Ja, ja. Nagyon jól. Nappal kocsikat szerelek, éjjel meg... - mielőtt még beleszaladtam volna a saját csapdámba, és elkezdtem volna mesélni a mindenféle kalandjaimról, gyorsan felébresztettem magam. - Azt hiszed, teljesen hülye vagyok, Charmaine? - kérdeztem végül, ijesztően nyugodt hangon. Bár, ez nem tartott sokáig. - Lehet, hogy más beveszi ezt a hülye dumát, de nekem ne próbáld beadni, hogy egy szaros betegség miatt mentél el! - emeltem kissé feljebb a hangerőt, kiegyenesedve. - Mondjuk, ezt lehetne annak is nevezni, de annyira talán még én se vagyok seggfej.
Utóbbit kimondva lassan, távolságtartón végigpillantottam rajta, ekkor teljesen megbizonyosodva arról, hogy a mellettem ülő lány már semmilyen szempontból nem ugyanaz a személy, akit anno megismertem. És sehogy se tudtam eldönteni, hogy ezért megsajnáljam, vagy megutáljam-e. Egyik se ment igazán.


ghost × awww *-*


Jasper Riggs
Jaspi & Pezsi -Reunion Tumblr_pq089vCqbO1y2xn6po2_500
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Hunter

Jaspi & Pezsi -Reunion Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vas. Szept. 22, 2019 10:04 pm

Charmaine Wilson
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe

Jaspi & Charmie
”A trip to nostalgia now and then is goog for the spirit”
Ki gondolta volna, hogy ide egy sajnálom nem lesz elég? Igen-igen, én meg a hülye fejem. Nem akartam neki hazudni, legszívesebben elmondtam volna neki mindent, ami az elmúlt egy évben velem történt, de nem lehetett. Így kitaláltam valami féligazságfélét, hogy mégse hazudjak neki teljes mértékben. De kimondva még bugyutábbra sikeredett, mint kigondolva. Mégis azt vártam, hogy Colos Kapitány, akarom mondani Jasper elhiggye. Már nem becézgethettem, kiestem abból a szerepkörből sajnos. Egyrészt megértettem a viselkedését, biztos voltam benne, hogy csalódott. Vagyis úgy vettem le. Vagy nem is érdekelte a sorsom? Olyan érdektelen volt. Próbáltam leolvasni valami érzelmet az arcáról, de nem ment. Szavai megleptek, kandira kerekedtek a szemeim. Hirtelen megint szürke kisegérnek éreztem magam, mert eszembe jutott az utolsó olyan emlékem, amikor dühös volt rám. Akkor szólított a teljes nevemen. Nyeltem egy hatalmasat és előtört az önmarcangoló énem. Hát persze, hogy nem vette be a mesédet, te szerencsecsomag! Mert még egy rendes hazugságot se tudsz kitalálni! Nem is értem, mi keltette fel benned Nick figyelmét! De nem volt időm megvédeni magamat saját magammal szemben, mert Jasper magasabb hangerőre kapcsolt, és miután végzett, megfagyott bennem a vér, úgy bámultam rá tágra nyílt szemekkel. Tudta? Tudta, hogy mivé váltam. De honnan tudhatta? Az a tekintet, amivel végig mért adta a végső, megsemmisítő döfést. Ajkaim lebiggyedtek, mint annak idején, kész dejavu érzésem támadt. De már nem az a Charmie voltam, aki akkor, amikor a falhoz préselte és megfenyegette. Már nem sírom el magam, csak azért, mert a lelkembe tipornak. Ugyan, mit tudhat ő? Ugyan mit????
Van fogalmad arról, hogy az elmúlt évben hányszor gondoltam rád Jasper? Gyakorlatilag minden egyes nap! Van fogalmad arról, miken mentem keresztül??? Mennyire féltem, rettegtem az ismeretlen szörnyetegtől, aztán magamtól? Van arról halvány sejtésed, hogy miket adtam fel csak azért, hogy megvédjem a szeretteim, hogy megvédjelek téged önmagamtól??? Van fogalmad arról, milyen Nicholas Harden mellett az élet???? Legszívesebben az arcába ordítottam volna ezeket a mondatokat, de mi értelme lett volna? Vajon elhitte volna nekem vagy lemártíromozott volna? Fogalmam sem volt. Már épp szóra nyíltak volna ajkaim, hogy visszavágjak valamivel, mert hiába tudtam, hogy jogosan fújt rám részben, de nem volt fair akkor sem így ahogy kimondta. Mert nem tudott semmit. Nem szándékosan hazudtam neki, nem tudhattam, hogy tud rólunk. Ám nem jött ki egy hang sem a torkomon, bennakadt a szó, mert végigszáguldott rajtam a felismerés, úgy, mint egy villámcsapás. Mélyet szippantottam a levegőből, az illatából, és megéreztem, ami addig elkerülte a figyelmem valószínűleg a viszontlátás izgalmai miatt.
- Te sem vagy ember. - suttogtam ledöbbenten le sem véve róla a tekintetem. A szaglásom messze felülmúlta másokét, mégsem tudtam beazonosítani, mi is lehetett ő, ismeretlen terepre tévedt a szaglókám. Még nem voltam annyira jó ebben a természetfeletti zűrzavarban, még nem éltem, nem tapasztaltam meg mindent. Jasper pedig számomra egy megfejthetetlen könyv maradt, egy misztérium. De kapásból vagy 10 kérdés megfogalmazódott bennem, bár azt sejtettem, nem fogom tudni feltenni neki mind a tízet egyszerre.
- Mi vagy te Jasper? Mert a reakciódból világosan leszűrtem, hogy tisztában vagy azzal, miféle „betegség” támadott meg. És téged? Mikor történt? Míg távol voltam? - kérdést kérdésre halmoztam és még nem fogytam ki a szuszból, mert valóban érdekelt, mi történt vele. De várjunk csak! Vajon mikor változott át? Vagy már akkor se volt ember, amikor megismerkedtünk? Az megmagyarázta volna a kivételes testi erejét. Néha tényleg azt hittem, hogy leszaggatja a mosdókagylót vagy lyukat üt a falba az öklével. Mielőtt szóhoz juthatott volna, jött a következtetés.
- Már az voltál akkor is, mikor megismerkedtünk, igaz? Kezd összeállni a kép….És még én vagyok hazug, mi? Ha ennyire elvárod, hogy megmondjam neked az igazat, akkor tessék. Wendigó vagyok. De gondolom, már sejtetted. Egy éve még ember voltam. Nem kértem, hogy így történjen, nem akartam ezt az átkot, de megkaptam. És azóta is, minden egyes nap őrlődöm miatta. Nem játszom mártírt, de fogalmad sincs róla, miken mentem keresztül az elmúlt egy évben Jasper! Neked mi a történeted? Gyerünk, meséld el szépen, ha már az igazság bajnoka lettél! Játszunk nyílt lapokkal!!! - én is felemeltem kissé a hangerőm. Mérges lettem, hogy ismét csak a lelkembe tiport, közben az ő füle mögött is vastagon állt a vaj. És még nekem volt lelkiismeret furdalásom miatta. Miért kell ismét ennek történnie? Miért futjuk le ugyanazokat a köröket minden egyes alkalommal? És vajon mi a franc is lehet ő? Nem vérállat, pedig kicsit hasonló az illata, de áááá, nem tudom!!! Megőrjített a gondolat és önkéntelenül is közelebb merészkedtem hozzá, talán kár volt…
:copyright:️

Charmaine Wilson
Jaspi & Pezsi -Reunion EyPnlgW
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Magántanuló, Hobbifotós

Jaspi & Pezsi -Reunion Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hétf. Szept. 23, 2019 3:22 am

Jasper Riggs
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt


Charmie & Jasper
every parting is a form of death, as every reunion is a type of heaven


Nem kértem én sokat az élettől. Mindössze a szüleim elismerésére vágytam; arra, hogy egyszer a büdös életben megdicsérjenek valamiért. Nem kaptam meg, így más irányból próbáltam megközelíteni a dolgokat: jelentkeztem egy programba, amiről azt hallottam, hogy a legjobb vadászokat ott képzik. Makacs voltam és nagyra vágyó, azt akartam, hogy ne csak apám, vagy anyám, hanem az összes többi vadászcsalád is rólam beszéljen. Jasper Hankins-ről, a fiúról, aki nagy tetteket hajtott végre, és sokban hozzájárult egy békésebb jövőhöz. Aha... Hát, a nevemet tényleg megjegyezték, és valszeg a mai napig ezzel ijesztgetik a gyerekeket. "Jasper Hankins eljön érted és megesz, ha nem fekszel le lámpaoltáskor!"
De mivel is érdemeltem ki ezt a rossz hírnevet? Azzal, hogy a szüleimre szégyent hozva egy kísérleti programban kerestem a megoldást? Vagy azzal, hogy utána szutykos hibrid lettem, és a dokikkal együtt drága jó anyámékat is kinyírtam? Vagy talán az tett be nekik, hogy a húgomat kihagytam a családirtásból?
Az elmúlt évek emlékei sorra bombázták le a tudatomat, miközben Charmie arcát figyeltem, azt a felismerést, ami végigfutott a vonásain. Rájött a mocskos kis titkomra, bár egyáltalán nem volt célom tovább rejtegetni előle. Ha a szaglására hagyatkozott volna már a találkozásunk elején, hamarabb leesett volna neki, hogy vakami nem okés velem.
Nem mozdultam. Egy hang se jött ki a torkomon, csak bámultam rá, mélyebbre fúrva a pillantásomat az övében. Az állkapcsom megfeszült, mert még mindig küzdöttem az ellen, hogy a természetfeletti ösztöneim, na meg a folytonos agresszióm eluralkodjon rajtam. Hiába volt ő az, ami, nem állt szándékomban agyarakkal vicsorogni rá, mint valami ősellenségemre. Mindössze őszinte válaszokat akartam, semmi harcot. Most először végre nem a küzdelemben kerestem a megoldást, hanem a kommunikációban. Ám ez a hozzáállásom pengeélen táncolt, tekintve, hogy Charmie-nak esze ágában se volt a régi énje tiszteletében meggondolni a szavait. Csak mondta, ami nyomta a lelkét, esélyt se adva, hogy közbevághassak.
Eleinte jól bírtam, csak aztán elhangzott az az egy mondat... Hogy fogalmam sincs, min ment ő keresztül. Tényleg nem volt, mert kizárt engem. De nem is ezért ütöttek akkorát a szavai; hanem azért, mert neki pláne nem volt halvány lila gőze se arról, hogy én miket éltem át. Nem kellett volna hibáztatnom érte, hiszen nem tudta, mi vagyok, sose meséltem neki a múltamról. Mégis... Felcsesztem magam. A végére már rendesen provokált, gúnyolódott, ami megadta az utolsó lökést, ami ahhoz kellett, hogy kifakadjak.
- Nyílt lapokat akarsz? Hát akkor tessék, megkapod! - azzal felpattantam a helyemről, mert már nem tudtam tovább ücsörögni ott, mint egy idióta. És amúgy is, valahogy túl közel került hozzám, az arcába meg csak nem ordibálhattam, mint egy világi seggarc. - Egy elfajzott szörnyeteg vagyok, Charmie! Nem voltam mindig ilyen, ó nem. Nekem is volt családom, sőt, még legjobb barátom is, viszonylag normális életem! Aztán elkövettem életem legnagyobb hibáját, és tessék, ez lett belőlem! - mutattam a szemeim felé, amik ekkor valahol a narancssárga és a zöld árnyalatai közt villantak fel. - Szóval tudni akarod az igazságot? Hogy miért hazudtam neked, amikor még a természetfelettieket hírből se ismerted? - itt tartottam egy kis szünetet, de nem vártam választ, így még azelőtt folytattam, hogy belevághatott volna. - Mert nem akartam, hogy félj tőlem! Azt meg pláne nem, hogy azok a rohadékok, akiknek ezt köszönhetem, általam megtaláljanak téged is! A rohadt életbe... - elfordultam, és az arcomat a kezembe temettem, hogy még véletlenül se veszítsem el a fejemet. Mert már éreztem, hogy ha nem állok le, annak csúnya vége lesz. Kellett némi idő, hogy lenyugtassam az idegrendszeremet valamivel.
Ujjaim végül felcsúsztak a homlokomra, onnan pedig a tincseim közé, amiket készségesen meg is markoltam kissé, hogy addig se Charmie-n vezessem le a dühömet. Azt a sokévnyi dühöt, ami csak gyűlt és gyűlt bennem, arra várva, hogy egy nap hatalmasat robbanva tiporjon szét mindent maga körül.
- El akartam neked mondani - vallottam be végül, a vonásaim pedig lassacskán megkeményedtek, ahogy ismét a lány felé fordultam. - Mindent. A dolgokat, amiket tettem, és amiket velem műveltek mások... Azt, hogy mi vagyok, és hogy lett belőlem ez a... Förmedvény - utóbbit mérhetetlen undorral ejtettem ki. - Nem álltam még készen arra, hogy megnyíljak előtted, Charmaine, de meg akartam tenni. De mire lett volna hozzá elég bátorságom, leléptél; se hívás, se egy rohadt üzenet, csak felszívódtál. Én pedig már épp elég embert elveszítettem magam körül ahhoz, hogy ezt kibaszott rosszul kezeljem, szóval most ne várd, hogy hirtelen elfejtsek mindent, és megbékéljek, mert... A francba is, nem fogok! - zártam le végül, ökölbe szorított kézzel, sértetten, dühösen, hirtelen ezer és ezer negatív érzelemmel a vonásaimban.
Fájt. Nem az, hogy cápafogú lett belőle. Már nem is az, hogy most felbukkant, és a képembe hazudott, holott talán érezhette, hogy én se vagyok ember. Hanem az, hogy eltűnt, figyelmeztetés nélkül. És nélküle nem maradt már senkim az ég egy adta világon. Igaz, Stellával valahogy egymásra találtunk... Ott volt Zara is az életemben... De amikor Charmie-nak nyoma veszett, egyedül voltam. Megint.


ghost × awww *-*


Jasper Riggs
Jaspi & Pezsi -Reunion Tumblr_pq089vCqbO1y2xn6po2_500
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Hunter

Jaspi & Pezsi -Reunion Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Csüt. Okt. 10, 2019 9:15 pm

Charmaine Wilson
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe

Jaspi & Charmie
”A trip to nostalgia now and then is goog for the spirit”
Azt szokták mondani, hogy van, ami soha nem változik, van, ami állandó marad. A Colos Kapitánnyal való kapcsolatom is ide sorolható. Miért van az, hogy akárhányszor összefutunk, veszekedésbe torkollik a beszélgetés? Most is kihozta belőlem a legrosszabb énem, ahogy annak idején is. De miért is élünk még mindig a múltban? Ezt a kérdést tettem fel magamnak. Miért kapaszkodtam belé és az emlékébe az elmúlt egy évben, mikor nyilvánvaló volt, hogy ő is csak fájdalmat fog okozni nekem? Jól sejtettem és valahogy mégsem tudtam őt elengedni. De miért? Ott ültem mellette és csendben viseltem a felém irányuló dühét, ami csak félig volt jogos. De amint az érzékeim kiélesedtek és megéreztem a Jasper illat mögötti illatot, az ő igaz lényének illatát, melyet befedett izzadtságának és férfias parfümjének tökéletes keveréke, akkor rendesen begurultam. Lelkiismeret furdalást keltett bennem és lehazugozott, miközben ő sem játszott tisztán, ő is titkolózott előttem. Akkor tulajdonképpen mégis miért gurult be ennyire? Igazán megérthette volna szorult helyzetem. Tulajdonképpen egy cipőben jártunk csak egy éves különbséggel. De nem, ő nem értett meg. Mindig is azért büntetett, amiről igazából fogalmam sem volt. Így evidens, hogy kitört a Charmie vulkán is. De kifakadásommal csak még jobban fokoztam a dühét. Azt hiszem, olajat öntöttem a tűzre vagy inkább vizet a forró olajra. Bármire számítottam válaszként abban a pillanatban, még több sárdobálásra, arra is, hogy a pimaszságom miatt belök a vízbe és aztán otthagy a fenébe, csak éppen a konkrét válaszára nem. Olyan gyorsan pattant fel mellőlem, hogy egy pillanatra azt hittem, nekem ott végem lesz, de nem úgy történt. Pislogva hallgattam végig az üvöltözését, de nem is mély hangja, vagy a volumene miatt maradt tátva a szám, sokkal inkább a hallottak miatt. Azt említettem, hogy pislogtam? Lehet még azt is elfelejtettem abban a pillanatban. Igazából akkor döbbentem rá, hogy soha nem is ismertem őt valójában. Soha nem kérdeztem őt a családjáról, néha elgondolkodtam rajtuk, azon, hogy vannak e testvérei, cuki húga, csodaszép nővére, esetleg bátyja, öccsei, bárkije. De a kérdések örökre kérdések maradtak, mert nem volt alkalmam feltenni neki. Én sokkal többet kiadtam magamból neki, mint ő nekem. Hogy lehettem ilyen ostoba? Beharaptam az alsó ajkam akaratlanul is, mikor magát kezdte el ostorozni, a fejemben cikáztak a gondolatok. Annyi kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy nem tudtam volna ledarálni egy hatalmas lélegzetvétel után sem.  Volt családod? Akkor ezek szerint most már nincs? Mi történt velük? És a legjobb barátoddal? És mégis milyen hibát követtél el? Te is ember voltál valaha? Az utolsó kérdésre valamiféle sejtetős választ kaptam, miközben megvillantotta a szemeit, pedig igazából fel sem tettem a kérdést. Az az egy biztos, hogy azelőtt soha nem láttam még olyan furcsa színű íriszeket. Annyi információval birkózott le egy pillanat alatt, hogy nehéz volt egyszerre mindet feldolgozni. Ám mégis bólintottam válasz gyanánt, mikor megkérdezte, hogy meg akarom e ismerni az igazságot róla. A dühöm, haragom már rég elillant, a helyükre kíváncsiság költözött. Meg akartam ismerni, tudni akartam, ki is ő valójában. De a mondandóját hallgatva a szemöldökeim úgy kilőttek az űrbe, mint két szőrrakéta. Ennek a szónak van egyáltalán bármi értelme is? Mindegy, engedd el Charmie…Ahogy egyre többet hallgattam, egyre világosabbá váltak a dolgok körülötte, de egyszersmind még nagyobb lett a katyvasz a kobakomban. Milyen rohadékokról beszél?
- Akaratod ellenére tettek azzá, ami vagy most? De kik voltak azok a rohadékok, ahogy te fogalmaztál, miért tették és tulajdonképpen mi is vagy te pontosan? - zúdítottam rá a kérdéseim, mikor végre szóhoz tudtam jutni. Fogalmam sem volt, hogy abban a faramuci helyzetben mi lett volna a helyes döntés, vagy ilyenkor mit szokás tenni, mondani, de láttam rajta, hogy nem csak a düh dolgozott benne, hanem a keserűség, csalódottság és tömény önutálat is. És bár nem voltam tisztában azzal, miket művelt, de abban biztos voltam, hogy ő nem rossz lény, bármi is legyen és bárhogy is vélekedjen önmagáról. Rám soha nem emelt kezet még a legnagyobb idegrohamában sem, pedig lehetett volna rá alkalma. Sőt, még meg is védett Brittanytől. Mást is bevédett már. Jasper nem egy szörnyeteg és egy pillanatig sem akartam, hogy azt gondolja magáról.
- Sajnálom Jasper. Annyira sajnálom ezt az egészet! Rájöttem valamire. Mégpedig arra, hogy soha nem ismertelek isten igazából. De abban biztos vagyok, hogy nem vagy elfajzott szörnyeteg, bármilyen fajú is légy. Nem az számít. Egy ember is lehet kegyetlen szörny. Láttam én már ilyeneket, és hiába nevezed magad annak, nem vagy az, mert még megmaradt a lelked. Ott van benned. Én mivé váltam? Egy rusnya, cápafogú, emberzabáló bestiává. De a lelkem nem vesztettem el, és nem is fogom. Már nem olyan törékeny és ártatlan, de még megvan. Nem zabálok fel ártatlanokat, nem támadok random emberekre az utcán. Azért mentem el, hogy biztonságban tudjam a szeretteimet, a barátaimat téged is beleértve. Ha tudtam volna, hogy te sem vagy ember, akkor biztos lehetsz benne, hogy az első személy, akihez segítségért fordultam volna, az te lettél volna Jasper, Isten engem úgy segéljen! Vagyis ne segéljen, már nem hiszek benne. A hitem elvették, az életem teljesen felfordult, de………………………….- abban a pillanatban hangos csobbanás hallatszódott. Nem tudtam befejezni a mondatot, még sikítani se volt időm, olyan gyorsan történt a dolog. Úgy esett, hogy miközben Coloskára fókuszáltam, feltápászkodtam a móló széléről, hogy közelebb léphessek hozzá és vigaszt nyújtsak a számára. De hiába vált belőlem holmi csúcsragadozó, aki emberként szerencsecsomag volt, az wendiként is az marad. Egy meztelen csiga volt a tettes, aki sunyi módon éppen a mólón csuszikált, én pedig nem vettem észre, mivel ugye Jasper sokkal látványosabb volt abban a pillanatban, még akkor is, ha éppen dühös volt és legfőképpen magára, nem is rám. No meg az egész világra. Szóval ráléptem szerencsétlen csiguszra, megcsúsztam és majdhogynem tökéletes hátra szaltóval érkeztem bele a hűs vízbe. Mondanom sem kell, a megsemmisülés szégyene miatt fel sem akartam bukkanni a víz felszínére. És akkor még a szegény csigusz miatti bűntudat se mardosta a lelkem, fel sem fogtam, hogy elvettem a kis életét. Inkább azon gondolkodtam, hogy jobb is lesz ott lent nekem a tófenéken, majd tavi szirénként élem le a hátralévő életem, akitől csak a strandolóknak kell tartania. Meg a halászoknak.
:copyright:️

Charmaine Wilson
Jaspi & Pezsi -Reunion EyPnlgW
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Magántanuló, Hobbifotós

Jaspi & Pezsi -Reunion Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Szer. Okt. 16, 2019 12:40 am

Jasper Riggs
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt


Charmie & Jasper
every parting is a form of death, as every reunion is a type of heaven


Lebontottam a falaimat. Legalább három sornyi volt belőlük, abból kettő szépen porrá égett azáltal, hogy Charmie előtt félig-meddig felfedtem magam, és még a múltam egy árnyát is felhoztam előtte. Így, hogy belőle is ártó lény lett, már nem láttam értelmét a további titkolózásnak. És amúgy is, régebben már be akartam őt avatni a titkaimba - de nem így, nem ilyen körülmények között. Le akartam ülni vele valami nyugodt helyen, távol a kíváncsi fülektől. Talán még megpróbálkoztam volna valami ehető dologgal meglepni, mondjuk egy adag házi spagettivel, amit még nagyjából finoman el is tudtam készíteni. Aztán elmeséltem volna neki a történetemet, mialatt ő a tésztákat egyesével, szívószálként szipolyozta volna be, úgy, hogy a végük összecsapja a szája szélét, és összeszószozza a hófehér bőrét. Még talán le is ette volna magát a nagy izgalomban, aztán esélyem se lett volna befejezni a sztorit, mert ő rimánkodott volna helyette, amiért összemaszatolta a kedvenc felsőjét. Én pedig csak a fejemet csóválva hallgattam volna, mosolyogva azon, hogy miattam a számára legkedvesebb ruhadarabját vette fel. Micsoda bugyuta elképzelés... De legalább a szándék megvolt. A gondolat, hogy igenis el akarom mondani neki az igazat, mert elegem van már a hazugságokból.
Talán ezért is kaptam fel a vizet annyira, amikor ő elkezdett gúnyolódni. Mert egy pillanatra elfelejtettem, hogy semmiről nem tudott velem kapcsolatban, és azért dobálózott a szavaival olyan könnyedén. Így hát én is elkezdtem dobálózni, csak épp az én mondandóm egy idő után már nem is ellene irányult, hanem saját magam ellen. A saját mivoltomat kezdtem fikázni, méghozzá nem is akárhogy; meg se próbáltam elrejteni, mennyire gyűlöltem azt, amivé váltam, a tetteimről nem is beszélve. Ha nem tudtam volna, Charmie mennyire ijedős, még azt is a fejéhez vágtam volna, hogy hidegvérrel kinyírtam a szüleimet, a húgom elmegyógyba került miattam, az átváltoztatóim vére pedig még valszeg azóta is a műtőterem falait díszíti. De nem, ennyire mégse mentem messzire. Az is elég volt, amit addig kiadtam magamból, nem volt szükség tovább fokozni a dolgot.
Ahogy végre valahára tartottam egy kis szünetet, Charmaine kihasználta a helyzetet, hogy feltegyen pár kérdést. Beletrafált a kellős közepébe, pont a legfontosabb dolgokra kérdezett rá. Mindig is okos volt, még ha néha olyan idétlenül is viselkedett, mintha otthon hagyta volna az eszét.
- Ez... Bonyolult - feleltem, még mindig a hátamat mutatva felé. Ha belekezdtem volna az Árész-program fejtegetésébe, napestig ott ácsorogtunk volna a mólón, én pedig már rohadtul azt kívántam, bár gyorsan lezárnánk ezt az egészet, és elindulnánk két különböző irányba. Túlságosan szar érzés volt szembesülni ezzel a sok marhasággal ahhoz, hogy sokáig el tudjam viselni.
Végül, miután kissé megcibáltam a saját hajamat, ismét Charmie felé fordultam, hogy végre azt is a tudtára adjam, mindent el akartam neki mondani. Mindent, de mindent. Az elejétől a végéig, még akkor is, ha a hallottak után többet nem akart volna velem szóba állni. Még akkor is, ha meggyűlölt volna azért, aki vagyok. Megértettem volna teljes mértékben.
Azonban nem azt kaptam, amire számítottam, mivel meglepően jól kezelte a dolgot. Sőt, még sajnálta is ezt az egészet. De a legjobban az ütött meg, hogy szerinte nem voltam szörnyeteg. Honnan is tudhatta volna..? Nem látott még mások vérében ázva, gyilkos vággyal a szememben. Mert ha egyszer elveszítettem a kontrollt, én is csak egy kegyetlen ösztönlény voltam, semmi több. És még élveztem is, amit csináltam. Mindig is gondjaim voltak önmagam irányításával, hát még azután, hogy belém is ültették az ölés iránti vonzalmat... Francba a jaguár génekkel.
Csak hallgattam a mondandóját, levegő után kapkodva, keserűen ráncolva a homlokomat, miközben azon voltam, hogy valahogy közbeszóljak. Mert nem akartam, hogy ugyanarra a sorsra jusson, mint én; nem akartam, hogy gyűlölje önmagát, hiába kezdtem úgy a dolgot, hogy őt állítottam be szemétnek.
Igen, hiába haragudtam rá, továbbra is foglalkoztattak a gondolatai és az érzései. A helye még mindig megvolt a tudatalattimban, még ha a mellkasomból ki is tépte magát azzal, hogy eltűnt, majd egy hazugsággal próbálta menteni magát.
- Charmie... - próbálkoztam, nem túl sikeresen. Csak mondta és mondta, már megint úgy hányva a szavakat, mint egy vulkán. Egyszerűen esélyem se volt leállítani. Meg kellett várnom, míg levegőt vesz, vagy ilyesmi.
Csakhogy, mire már félbeszakíthattam volna, ő megtette magának azzal, hogy megcsúszott, és szépen a tóba bukfencezett. Más körülmények között már kinevettem volna érte, most azonban csak kerek szemekkel lestem, ahogy elnyeli a víz.
- Baszki - morogtam magam elé, majd egy sóhaj kíséretében a móló széléhez léptem, hogy lássam, mennyire mély a víz. Határozottan sötétebb volt, mint vártam, így felesleges nyújtózkodás helyett csak bevetettem magam a habok közé, hogy aztán megkeressem azt a lököttet. Hihetetlen, még most is nekem kellett kimentenem a hátsóját a bajból... Semmit nem változott, csupán az étrendje lett kicsit más.
Hamar körbevett a sötétség és a csend. Ahhoz, hogy jobban lássak, kénytelen voltam átadni az irányítást a bennem szunnyadó vadállatnak, így a következő pillanatban ismét furcsa színben villantak fel az íriszeim, ezzel együtt pedig hirtelen a világ is egy egészen más árnyalatba borult. Már láttam, Charmie merre csatangol, így odaúsztam hozzá, és egy amolyan „hihetetlen vagy basszameg” fejet vágva ragadtam meg a karját, hogy felhúzhassam a felszínre.
Amikor felértünk, mélyen beszippantottam a friss levegőt, majd a lány felé fordultam, kezemmel hátrahajszolva az arcomba lógó vizes tincseimet. Pedig úgy volt, hogy nem akartam még a lábaimat se belelógatni ebbe a rohadt hideg vízbe, erre tessék...
- Hányszor kell még megmentenem téged? - forgattam a szememet, bár ez a kérdés még hozzám képest is sokkal lágyabban hangzott, mint terveztem. Talán azért, mert már nem ösztönzött semmi a civakodásra? Vagy egyszerűen lehűtötte a fejemet a víz, és amiatt nyugodtam le? Netán a felismerés szedált le, hogy Charmie még mindig Charmie volt a gyilkos lény bőre alatt?


ghost × awww *-*


Jasper Riggs
Jaspi & Pezsi -Reunion Tumblr_pq089vCqbO1y2xn6po2_500
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Hunter

Jaspi & Pezsi -Reunion Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Jaspi & Pezsi -Reunion Empty
Vissza az elejére Go down
 

Jaspi & Pezsi -Reunion

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Külváros :: Silence tó-
^
ˇ