Nem minden szörny tesz szörnyûségeket
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki
Esküszünk, hogy
rosszban sántikálunk
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Kischat
Ne menj jégre, s el nem esel
Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 59 aktív, elfogadott karakter

Vérfarkas
7
Ember
4
Diclonius
1
Daimon
5
Pokolkutya
2
Vadász
4
Hibrid
8
Lidérc
4
Kitsune
7
Vámpír
4
Warlock
7
Wendigo
3
Vérjaguár
3

kockáztatja életét e világban
Karmolás nyomok
ki mit hagyott nekünk?



Avatarfoglaló

colin moore EmptyHugo Marlowe
Today at 1:09 am



Hugo

colin moore EmptyJulia Hunt-Kozma
Yesterday at 7:25 pm



Elkészültem!

colin moore EmptyHugo Marlowe
Yesterday at 4:27 pm



Fawn & Ethan ;; you're so annoying

colin moore EmptyFawn Olossë
Yesterday at 2:32 pm



Vale & Angus - night at the museum

colin moore EmptyVale Pedersen
Yesterday at 12:31 pm



jasper & zara; stop, you're under arrest!

colin moore EmptyJasper Riggs
Yesterday at 11:41 am
Beacon Hills Lelkei
lények az árnyékban
Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 1 Bot

Stephen Hunt-Kozma


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.


Share
 

 colin moore

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
Szomb. Nov. 02, 2019 5:15 pm

Colin Moore
daimon: a kapzsiság mestere, csalóka üzletek kötôje
Colin Moore
You meet your destiny on the road you take to avoid it.

 

 
Becenév:
Cole, Cols, Coco
 
Születési hely:
Amerika, St. Louis
 
Kor:
27
 
Nemi beállítottság:
Nevezzük biszexuálisnak, bár ő heteronak vallja magát
 
Faj:
Daimon
 
Play by:
Douglas Booth
 
Karakter típus:
Saját

 
Gotta Know Me Better

 
Meet Me Halfway:
Valljuk be, ő alapvetően az a személyiség, akinek az emberek szeretnek a társaságában lenni, megvan a karizmája, ami miatt kitűnik a környezetéből. Első ránézésre az emberek úgy gondolnák, hogy iskolás éveiben ha nem is a helyi menő csapatkapitány, akkor a közkedvelt diákelnök, vagy valami hasonló vezetői pozíciót tölthetett be, ő lehetett az a személy, aki valahogy igen sok esetben került a figyelem középpontjába – vagy legalábbis úgy tűnik.
Ő az a szemfüles srác, aki ki fogja szúrni ha fodrásznál jártál vagy ha valami más változás állt be a megjelenésedben, amit lehet másoknak nem tűnne fel elsőre. Figyelmes, mondhatni lovagias hölgyek társaságában, az urak pedig általában jó beszélgetőpartnernek írják le. Igazából… egy előítélet mentes, kifejezetten barátságos, társasági alaknak tűnik, aki ha kap valami feladatot, abba minden erejét beleadja, megbízható, lojális figura, ha pedig olyan pozícióba kerül, akkor jó vezető is lehet.
Viszont… akad, aki képes a maszk mögé látni és fokozatosan feltűnhet neki a „tökéletesség” mögött lapuló megannyi hiba: mert bizony Colin minden egyes segítségének megvan az ára, minden kedves szó mögött lapul egy cél, amit az úr el akar érni. Tettei nagy része előre kiszámított elméletek halmaza, csak annak keresi gyakrabban a társaságát, akiből valami hasznot lát. Bár figyelmes, de leginkább azért, hogy kedvére legyen a számára hasznos embereknek, de ha egyszer rájuk un… megesik, hogy a naptára hirtelen megtelik és nem fordít rájuk több időt.
Nem szereti a kritikát. Munkahelyén is meg-megremeg a mosolya, ha valaki nemtetszését fejti ki valamely általa kivitelezett ügy kapcsán, ismerőseinek alkalmanként ki-kicsúszik valami a száján, ami nem előnyös, akik meg jól ismerik… azok tudják, hogy igen-igen érzékenyen érinti őt az ilyen, kedves kis vitát kap az a nyakába, aki becsmérli őt valamilyen formában.
Próbál türelmes lenni, de egy idő után eléggé észrevehető az unalom és a kelletlenség az arcán. Nem bírja, ha valaki feleslegesen pazarolja az idejét – vagy legalábbis ha ő gondolja feleslegesnek.
Ez pedig lehet egyszerre negatív és pozitív tulajdonság is, de Colin egy nagyon-nagyon kitartó személy – más kérdés, hogyha valamit a fejébe vesz, attól nehezen lehet eltántorítani, még akkor is, ha a dolog igazán veszélyes.
Meg aztán az emberi kapcsolatok, hát… megvan az indoka annak, hogy csak igen kevesen ismerik a valós személyiségét. Odessa volt az az egyén, aki képes volt a legjobbat kihozni a férfiból, új célt adva neki, de… a lány már a múlt és félő, hogy pont ez ébreszti fel benne a lehető legrosszabbat.

 
You're Still Have All Of Me:
Vérszerinti családjával a kapcsolata mondhatni kifejezetten jó. Bár apját sose ismerte és nem is szándékozik megismerni, édesanyjára, Esther Kathlyn Moore-ra mindig számíthatott. Igaz, a nőnek köszönhetően volt kénytelen újra és újra elköltözni a már általa megszokott helyekről, de idővel megtanult ezzel együtt élni, elvégre – amíg a családja vele volt, addig nem igazán gondolta úgy, hogy bármire gondja lenne.
De akkor még ott van a „testvére”, Caiden Moore. Még kisfiú volt mikor Esther hazahozta és eleinte ki nem állhatta a fiút. Más kérdés, hogy Caiden szinte ragadt rá, rajongott érte, így lassan az ellenérzései átalakultak valami egészen mássá, fényévekkel pozitívabbá, ha úgy mondjuk.
Második családjaként tekintett Odessára és Ronald  Delacroixra. A lány volt lelke másik fele, Ronald pedig az ő utolsó élő rokona. A lánnyal igazán jó kapcsolatot ápolt, bár tény, nem egy titok élt kettőjük között is… mint kiderült, több is, mint amennyit Colin valaha is gondolt volna. Ronaldot kedveli a maga módján, más kérdés, hogy jelen pillanatban épp azon időszakát éli, mikor mindenkit megpróbál elmarni maga mellől, még azt is, aki tényleg önzetlenül próbál a segítségére lenni.




 
When I Was Younger...

 


A szobában uralkodó csöndet az immár üres sörös doboz hangja zavarta meg csupán. Ha valaki nagyon fülelt, akkor hallhatta volna a távolban elhaladó autók zaját, az emberi jelenlét által okozott neszeket, mégis, Colinhoz már hosszú-hosszú ideje csak saját gondolatainak sötétét, magába szippantó, kísértő zaja jutott el. A temetés óta nem hagyta el a házat és ennek már lassan tíz napja. Mondhatni szerencse, hogy erre felkészülve előre kivette mondhatni az összes szabadságát, de egy nagyon-nagyon távoli hang azt suttogta neki: ha nem ad jelet magáról a főnökeinek hamarosan, akkor teljesen mindegy lesz már, mikor jelenik meg az irodában – úgy se fogják szívesen látni. Hiába a felépített kapcsolatok, lassan az egész olyanná válik, mint egy egyszerű kártyavár: elég egy leheletnyi szellő és minden terv, tett és akarat semmivé válik. Mindegy már, hogy Colin életében nem csak apró szelek, hanem hatalmas viharok dúltak, az emberek önzőek: egy pontig mindenki megérti mások bánatát, de eljön az az idő, mikor elvárják, hogy az illető tovább lépjen. De mi van akkor, ha a másik nem akar? Vagy inkább nem tud…
Ahogy tenyerét végighúzta arcán kezét szúrta a több napos borosta és egy ponton még az is eszébe jutott, hogy igazából jelenlegi saját higiéniai állapotával se elégedett, de elég volt csak egy pillanatra úgymond magára gondolnia, újra kezdődött ugyanaz a folyamat, ami az elmúlt napokban mindig, mint egy véget nem érő folyamat. Mert elhitte, hogy saját önzősége okozta Odessa vesztét, képes volt teret engedni ennek a képzetnek, ebből adódóan végül megragadt ugyanazon a ponton. Fogalma se volt arról, hogy mobiltelefonja lemerült, a vezetékes telefont pedig egy ponton kirántotta a falból hiszen az állandó csörgés zavarta őt. Talán életében először egyedül akart maradni… de valahol ez mégsem volt teljesen igaz. Odessát akarta, hogy egyszer csak felébressze ebből az egész rémálomból és újra rá nevessen. Ugyanúgy, mint akkor régen, mint mikor először találkoztak.

***


Az anyja azt hitte, hogy Colin vagy elérte annak a bizonyos pubertás időszaknak a csúcspontját, avagy hogy rá ütött és meg akarja ismerni az őt körülvevő világot. Pedig az akkor tizennyolc éves fiúnak ilyesmi egyáltalán nem járt a fejében, egyszerűen csak menekülni akart. Az évek során elég sikeresen elsajátította annak képességét, hogy miképp édesgesse maga mellé az embereket, avagy legalább azt, hogy elhiggyék, kifejezetten jó dolog az ő társaságában lenni, jóban lenni vele. Nem ért teljes sikert mindenkinél, de a legtöbb esetben elnyerte az emberek szimpátiáját. Mégis, egyre inkább úgy érezte, hogy egy bizonyos helyszínen már képtelen fenntartani azt a színjátékot, amit mindig űzött – ez pedig nem volt más, mint saját otthona. Képtelen volt az a gyermek lenni, amire anyja vágyott és nem tudott az a testvér lenni, aminek Caiden akarta látni őt. Pedig nem voltak nagy elvárásaik, csupán csak egy szerető család akartak lenni, de Colin mindig is érezte – benne valami elromlott, valami képtelen eleget tenni ennek a célnak, hiszen a szívében élő önző vágyak nem hajlandóak teret engedni ennek. Így hát egy darabig megpróbálta darabokra zúzni ezt a képet, minél többet kimaradni otthonról, nem szembesülve családtagjaival, de mégis, képtelen volt ténylegesen ártóan fellépni ellenük. Amint ez tudatosult benne, ott jött rá: mellettük nem maradhat tovább. Tönkre fog tenni mindent, amit anyja sok év munkája árán felépített… így is meg fog rogyni a bástyája, de mégse annyira borzalmasan, mint akkor, ha rájuk húzná a vizeslepedőt. Ha bevallana mindent, ami már egy ideje nyomja a lelkét, mert… nem engedhette meg magának ezt a luxus. Nem lehetett gyenge, főleg nem előttük.
Igazából nem voltak nagy tervei, kivételesen nem gondolta teljesen végig akkor, hogy mi legyen a következő lépése. Csak összedobálta a holmijait egy sporttáskába, bejelentette távozását, majd útnak indult. Persze, egy darabig próbálták lebeszélni és útját állni, de az anyja előbb adta fel, mint Caiden, hiszen ki ismerhette volna jobban Colint Esthernél? Ismerte már… édes gyermeke egy makacs öszvér, ha valamit a fejébe vesz, onnantól nincs megállás, ha pedig tiltják, annál jobba kívánja és akarja azt.
Igaz, maga Colin is sejtette, hogy tulajdonképpen nem szabadult olyan egyszerűen – biztos volt benne, hogy anyja biztosan a cuccai közé rejtett valamit, ami által tudni fogja merre jár, avagy talál olyan mágiát, amivel nyomon tudja követni majd őt. Meglehet abban is bízott, hogy egy hét után majd hazasomfordál majd… nem úgy Caiden. Látszólag őt fényévekkel rosszabbul érintette Colin bejelentése, mintha egyik pillanatról a másikra következett ez volna be, pedig voltak jelek – Cole legalábbis így hitte. Csak úgy sikerült leráznia magáról az öccsét, hogy megígérte minden nap felhívja majd… és bár kimondta a szavakat, Colin pontosan tudta, hogy egy idő után nem fog így eljárni, mivel el akart szakadni tőlük végérvényesen. Persze, az első lépéseket könnyű volt megtenni, de mikor ott állt, a város közepén, kilátástalanul, hirtelen az egész ötlet egy hatalmas ostobaságnak tűnt. Mert mégis, igaz, hogy szinte az egész addigi életét azzal töltötte, hogy az egyik városból a másikba utazott és soha, egy települést se tudott igazán az otthonának nevezni – a családja mégis vele volt. Pont az édesanyja munkája okozta ezt az úgymond érdekes helyzetet, hogy sehol se tudtak igazán letelepedni, de az nem jelentette azt, hogy ne vágyott volna valamiféle biztonságra; és ezt adta meg neki az a tudat, hogy Caiden és az anyja mindig mellette lesznek. Valóban képes lenne mindezt feladni azért, mert nem képes kiigazodni saját érzelmein?
Végül a sors, a szerencse vagy talán a kettő együtt oldotta meg Colin problémáját. Mintha eleve így lett volna elrendelve. Mikor leszállt a távolsági buszról a számára teljesen ismeretlen városban csak az a cél lebegett a szeme előtt, hogy először találjon egy helyet, ahol meghúzhatja magát, utána pedig ki kell találnia, merre vigye tovább az életét. Talán már egy kicsit át is adta volna magát a gondolatainak, mikor hirtelen valaki megfogta a kezét, ami elég váratlanul érte. Ahogy megfordult egy számára teljesen ismeretlen lányt pillantott meg – mégis, abban a pillanatban érezte a kettőjük között lévő köteléket. Sose vallotta volna be, de nem tette boldoggá az a tudat, hogy daimonnak született, amit még erőteljesebben érzett akkor, mikor Caiden is a családjuk része lett. Utálta, hogy mágia terén képtelen lépést tartani anyjával és testvérével, az egyszerűbb trükkök nem okoztak gondot, de eljött egy idő után az a pont, ahol érezte, hogy ő már kevés. Persze, nem egyszer hallotta azt, hogy neki másban rejlik a tehetsége, de ezt nehéz elmagyarázni egy kisgyereknek, aki az egészből adódóan kissé kívülállónak érezte magát a saját családjában. Persze, fokozatosan úrrá lett saját érzelmein, de valahol még akkor is ott motoszkált a fejében az a gondolat, hogy ő tulajdonképpen egy boszorkánymester „kiegészítője”, valaki, aki egy indokkal született: hogy egy másik embert szolgáljon. Erről pedig addig a pillanatig senki se tudta megmásítani a véleményét, amíg nem ismerkedett meg Odessával.
Aznap, mikor a lány „elkapta” a buszpályaudvaron elég váratlanul érte, de hamar kiderült számára: hosszadalmas kutatás eredményeként „kerítette kézre” és nem győzte hallgatni, hogy egy idő után kezdte azt hinni, hogy Colin szánt szándékkal menekül előle. Persze, erről szó se volt, bár lehet, ha sejti a lány szándékait, akkor valóban megpróbált volna kibújni a dolog elől.
Akkor viszont, abban a szorult helyzetben kifejezetten jól jött neki Odessa feltűnése. Valljuk be, eleinte leginkább az volt a terve, hogy kihasználja az ölébe hullott lehetőséget, elvégre a lány tudott fedelet is biztosítani a feje felé és még ételt is, ami nagyban megkönnyítette a mindennapjait, biztosítva az időt a két lábra állásra. Tényleg nem gondolta volna, hogy annyira megkedveli majd a lányt és annak unokatestvérét, Ronaldot, hogy végül velük marad. Mélyen hitt abban, hogy ravaszul kitervelt ötlete majd gyümölcsöző lesz, mégis… képtelen volt Odessától elszakadni. A lány kedvessége, ami párosult valamiféle mély naivitással egyre inkább felébresztett benne egy védelmező ösztönt, vigyázni akart rá. Odessa a maga módján magára vonta az emberek figyelmét és bájával vonzotta maga köré őket – miközben Colin is képes volt ugyanerre, viszont ő már jobban megszűrte az Odessát megkörnyékezni akaró népeket. Próbálta a kapcsolataikat minél inkább a saját, közös javukra fordítani és még időben elcsípni mindenkit, akiről úgy vélte, ártó szándéka lehet. Persze… akadtak olyan alakok is, akikből semmi ígéreteset nem nézett ki, de hát… úgy volt vele, hogy Odessának szüksége van egy-két „játszótársra” is, így őket nem próbálta elriasztani a lány mellől.
Nem volt kérdéses, hogy mikor egyetemre mennek, akkor ugyanarra a helyre jelentkeznek, ezt követően pedig a költözés se volt kérdés. A közös lakás is jó ötletnek tűnt, persze külön szobákkal, mindkettőjüknek szükségük volt a személyes térre. Lassan egyre inkább eljutottak oda, hogy Colin szinte elképzelhetetlennek érezte azt, hogy Odessa ne legyen az élete része.
Mégis… voltak titkok, amiket előtte se akart felfedni. Sose mutatta be családjának és volt nem egy olyan kapcsolata, amiről mélyen hallgatott a lány előtt. Bár maga Odessa mondta el neki újra és újra hogy Colin szereti ravaszabbnak és gonoszabbnak láttatni magát, mint amilyen valójában és nem is olyan rossz ember ő, csak egy makacs görény, de Colin még így is azt gondolta: ha felfedné a lány előtt az összes lapját, akkor biztos nagy csalódás érné. Ezzel ellentétben azt hitte, ő már tisztában van Odessa minden titkával – de mekkorát tévedett!
Magára kellett hagynia a lányt. Caiden kereste telefonon, valami fontosat akart közölni vele, ezért akart Cole-al találkozni. Odessa meg is kérdezte, hogy ne kísérje-e el, de Colin elhajtotta, nem akarta, hogy az eddig jól felépített kis világát most érje valami csorba. Volt egy gondolat, ami folyamatosan zavarta, ebből adódóan pedig nem akarta, hogy Odessa és Caiden megismerje egymást. Tisztában volt vele, hogy az egész pusztán csak spekuláció, mégis, a legkisebb lehetőségét se akarta megadni az elmélete igazolhatóságának. És épp ez az önzőség okozta döntés fogja az élete végéig kísérteni.
Már hazafelé tartott autójával és azon gondolkodott, hogy mennyire fog a pohár aljára nézni, ha hazaért. Caiden hírei egyáltalán nem tették boldoggá, kicsit sem, de úgy vélte, még így is kevésbé rázták meg, mint amúgy tették volna. Fokozatosan egyre hangosabbra állította a rádiót, ahol épp valami akkor felkapott pop dal ment, mikor megérezte – valami nincs rendben. Azonnal félreállt és először Odessát próbálta elérni… persze sikertelenül. Ekkor hívta fel kétségbeesetten Ronaldot, hogy azonnal menjen át a lányhoz, valami baj van, hatalmas nagy baj.
Miközben átkozott tempróban hajtott az utakon próbálta minél több formában felvenni a kapcsolatot a lánnyal – de egy idő után már érezte, hogy felesleges. Addig nem akarta elhinni a dolgot, amíg nem látta a két szemével… nem hitt az erejében a képességeiben és az érzéseiben. Nem hitte el, hogy elvesztette Odessát, de még akkor is nehezére esett, mikor érkezésekor Ronald közölte vele a híreket. Sokkos volt és értetlen, ez pedig kitartott a temetés napjáig. Azt pedig követte a mély önutálat és a vád: ha aznap nem akar titkolózni és nem retteg saját „tévképzeteitől”, akkor a lány lehet még élne. De ez ellen már nem tehetett semmit.

***


Ő pedig ott feküdt tovább azon az átkozott kanapén, saját agóniájában fetrengve. Tudta, hogy nem húzhatja sokáig, mert ha a munkahelyén fel is adják a várakozást, lehet Ronald azért rátöri az ajtót. Szinte már meg is lepődött azon, hogy ezt még nem tette meg, bár ki tudja… lehet már járt itt, csak pont azokban az időszakokban, mikor nem volt magánál. Fogalma se volt róla, mégis… átkozottul nehezen tudta feldolgozni a történteket. Ahhoz képest, hogy a kezdetekben csak ki akarta használni a lány kedvességét és egy idő után magára hagyni, mégis, Odessa képes volt magához kötni őt, elérni, hogy hallgasson rá, szívességet tegyen neki, amiért nem várt viszonzást – ez pedig Colinnál nagy szó volt. És végül, hiába akarta védelmezni, hiába próbálta megóvni őt… elbukott. És ha belegondolt abba, hogy meddig kísértette annak gondolata, hogy a daimon létének értelme az, hogy boszorkánymesterét szolgálja – akkor tulajdonképpen mennyire is elcseszett helyzetet alakított ki magának? A mester halott, ő pedig él. Nem lett volna egyszerűbb régi jó szokás szerint, mint az ókori hadvezéreknél volt szokás, a halott vezető mellé temetni a jószágait is – jelen esetben Colint magát? Senkit az ég világon nem gyűlölt akkor jobban magánál és érezte, ha így folytatja, bele fog bolondulni a dologba. Találnia kellett egy új célt, valamit, ami tovább vihette.
De ahogy tekintete a dohányzóasztalon lévő sörre tévedt, újra erőt vett rajta a letargia. Nem akart gondolkodni és egy Odessa nélküli világban élni, pedig tudta, hogy kénytelen lesz.
Lassan kinyúlt a dobozért, hogy újra feneketlennek tűnő szomját oltsa, majd lehunyta szemeit. Egyszerűen nem tudta, hogy mi lehetne a következő lépés, a tanácstalanság egyre inkább felőrölte. Sose hagyta el magát ennyire, de nem is érte még ennél nagyobb sokk… eddig. Az egészben az a vicces talán, hogy abban a hitben élt sokáig, hogy környezetében mindenki lecserélhető és pótolható, most viszont pedig kapott egy hatalmas pofont ennek kapcsán. Mert hiába ismer meg ezer meg egy embert, már egyik sem lesz Odessa, egyik se lesz már lelkének másik fele, a személy, aki képes volt a legsötétebb pillanataiból is kirángatni… soha senki se tudja visszaadni azt az „otthon érzést”, amit a lány teremtett számára. Az a hajó elúszott – hagyta elmenni. Épp ezért tudta: el akarja hozni a földi poklot annak, aki ezt tette vele. Először csak saját magának… utána pedig majd jöhetnek mindazok, akiknek ténylegesen a kezén szárad a lány vére.





 

Colin Moore
colin moore JN13LQO
Tartózkodási hely :
beacon hills
Foglalkozás :
ügyvéd bojtár

colin moore Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vas. Nov. 10, 2019 11:57 pm

Daniel Nicholson
pokolkutya: a természetfeletti létezésének lángoló ôre
Gratulálunk, elfogadva
Teen Wolf FRPG

Colin cute

Először is hadd mondjam el, hogy Douglas Booth régebben hatalmas szerelmem volt, és még most is tartogatok egy kis helyet neki a szívemben! aww
Na de akkor a lapodról... Ahogy a jellemzést olvastam, már egyre csak vártam, hogy mikor jön az a bizonyos "de"; a "de", ami megtöri ezt a tökéletesnek tűnő álcát, és ami felfedi, ki is Colin valójában. És ahogy sejtettem is, egy igazi rosszfiút kaptunk a végére, nagyon szép mintapéldáját egy rossz úton járó daimonnak. Annak pedig kimondottan örülök, hogy Odessa végül kihozta belőle a legjobbat, még az én lelkem is megkönnyebbült tőle kissé. *-*
A család részen jót mosolyogtam, főleg, amikor szóba került Caiden. Igaz, elsőre kevéskének találtam, amit róla és a többiekről írtál, de a történetedet olvasva megkaptam a kellő információt róluk, így már nincs is több kérdésem velük kapcsolatban. Very Happy Talán csak annyi, hogy vajon mi lehet velük mostanság...
Maga az előtörténet olvastatta magát; bevallom, először kicsit megijedtem, hogy egészen hosszú lett, de megérte végigolvasni! Nagyon remélem, hogy Colin képes lesz új célokat találni magának, és túllépni ezen a keserű gyászon. Igaz, nem egyszerű az ilyesmit csak úgy az ágy alá söpörni, de bízom benne, hogy a kis városkánk és annak lakói megadják majd hozzá a kezdőlöketet.
Azt hiszem eleget beszéltem, úgyhogy: el vagy fogadva, futás foglalózni, aztán hódítsd meg a játékteret! És sok sikert kívánok a bűnösök megtalálásához! cute



red is the color of extremes; of love and lust,
seduction, violence, danger...


Daniel Nicholson
colin moore Original
colin moore Tumblr_pz84heFQKG1u96lrwo3_540
Tartózkodási hely :
Beacon Hills

colin moore Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

colin moore

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Characters :: Lakosságunk :: Daimon-
^
ˇ