Nem minden szörny tesz szörnyûségeket
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki
Esküszünk, hogy
rosszban sántikálunk
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Kischat
Ne menj jégre, s el nem esel
Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 59 aktív, elfogadott karakter

Vérfarkas
7
Ember
4
Diclonius
1
Daimon
5
Pokolkutya
2
Vadász
4
Hibrid
8
Lidérc
4
Kitsune
7
Vámpír
4
Warlock
7
Wendigo
3
Vérjaguár
3

kockáztatja életét e világban
Karmolás nyomok
ki mit hagyott nekünk?



Dylan Hicks

Colin & Ronald ~ you're starting to be smelly EmptyDylan Hicks
Today at 12:45 am



Lettie & Silas ▪ Wow, I didn't expect to see you

Colin & Ronald ~ you're starting to be smelly EmptyScarlett Atkins
Today at 12:42 am



Fawn & Ethan ;; you're so annoying

Colin & Ronald ~ you're starting to be smelly EmptyEthan Wayne
Today at 12:30 am



Aaron & Julia × fate is inevitable

Colin & Ronald ~ you're starting to be smelly EmptyJulia Hunt-Kozma
Today at 12:07 am



Julia & Hugo

Colin & Ronald ~ you're starting to be smelly EmptyJulia Hunt-Kozma
Yesterday at 11:28 pm



Meadow Carmilla Carrow

Colin & Ronald ~ you're starting to be smelly EmptyDaniel Nicholson
Yesterday at 8:58 pm
Beacon Hills Lelkei
lények az árnyékban
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.


Share
 

 Colin & Ronald ~ you're starting to be smelly

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
Pént. Nov. 15, 2019 8:04 pm

Vivian R. Delacroix
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt


Colin & Ronald

Egyszer minden elmúlik...

1 hónap hosszú idő, még ha nagyon is jól tudom, hogy a gyászoláshoz édes kevés. Viszont az életünk nem állhat meg ezen a ponton. Nagyon jól tudom, hogy nehéz, de fel kell állni, és el kell indulnunk egy új úton. Szörnyű érzés, hiszen ez az út bűntudattal és fájdalommal van kikövezve, mégis meg kell tennünk.
- Colin... - Ötletem sem volt, hogy mégis mennyi időre lehet szüksége, hogy ismét önmaga lehessen, hogy képes legyen beszélni róla... Tudom jól, hogy Odessa milyen sokat jelentett a számára, de csak sejteni merem, hogy mennyire messze is állnak egymástól a mi érzéseink. Számomra Odessa család volt, az egyetlen kapcsolatom a külvilággal. Colin számára viszont magát a világot jelentette, pont úgy, ahogy fordítva is igaz volt. Ők ketten alkottak egyet, csak azután lehettek igazán önmaguk, hogy egymást megismerték. Ezért is voltam részben hálás Colinnak, hiszen a felbukkanásával egy olyan űrt töltött be Odessa szívében, amit én sohasem tudtam. Benne nem a bűntudatának forrását látta, mint bennem, hanem egy teljesen új kezdetet. Ezért is, csak abban bíztam, hogy ezúttal végre ajtót nyit. Eddig akárhányszor is jöttem át hozzá, sohasem kaptam többet pár morranásnál, vagy üvegek csörrenésénél. Többet viszont már nem várhatok. Nem hagyhatom, hogy Odessa után most Colin is meghaljon. Ez a fiú ugyanúgy a családom részévé vált azzal, hogy Odessa daimonja volt, és évekig együtt éltünk mi hárman. Kicsit az öcsémre emlékeztet, ha életben lenne, talán ő is hasonló lenne...
- Colin, nyisd ki az ajtót! - felemelem a hangomat, de mindössze üvegek csörrenését hallom, egyetlen léptet sem az ajtó irányába. Kissé bánom, hogy még mindig nem tudtam rávenni magamat, hogy átkutassam a rendőrök által átadott személyes holmikat. Ha megtettem volna, talán most egyszerűbben bejuthatnék, minthogy varázslatot kelljen használnom. - Bejövök! - kattan a zár. Óvatosan nyitom az ajtót, felkészülve a lehető legrosszabbra is.

Given ⁞ 299 ⁞ poke
×

Vivian R. Delacroix
Colin & Ronald ~ you're starting to be smelly Original
Age :
34
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Író

Colin & Ronald ~ you're starting to be smelly Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hétf. Nov. 25, 2019 12:10 am

Colin Moore
daimon: a kapzsiság mestere, csalóka üzletek kötôje
܀ ronald  & colin ܀

܀܀܀܀܀

Az idő relatív, vagyis számomra egyre inkább figyelmen kívül hagyható tényezővé vált. Nem mondom azt, hogy nem láttam mikor kel fel és megy le a nap, de ettől még nem voltam teljesen a tudatában a történéseknek. Persze, kénytelen voltam néha „tiszta pillanatokat” erőltetni magamra, de ezek csak addigra korlátozódtak, mikor a futár megcsörgette a telefonomat, hogy a ház előtt áll a rendelésemmel. Szét voltam esve? Valóban. Ez a mondat teljesen jól körülírt mindent, amit akkor éreztem… meg úgy tettem általában. A sörösüvegek össze-vissza sorakoztak a nappaliban, ami persze csak azért volt így, mert még mindig könnyebben tudtam onnan a bejárati ajtóhoz vánszorogni, semmint a szobámból.
Egy részem pontosan tudta, hogy amit csinálok, az mérhetetlenül nagy ostobaság. Senkinek az ég világon nem tettem jót azzal, hogy kimaradtam a munkából, senkivel se beszéltem és állandóan a pohár, vagyis jelen esetben inkább üvegek aljára néztem. Egyszerűen csak képtelen voltam józan maradni, szükségem volt valamire ami eltompít és nem enged arra gondolni, amire amúgy minden egyes pillanatban tenném. Senki sem hibáztat… pontosan azért nem, mert eddig senkinek se beszéltem az utolsó beszélgetésünkről. Ha nem ellenkezem kézzel-lábbal hogy velem jöjjön, akkor nem alakultak volna így a dolgok. Nem marad magára és nem gondolja mérhetetlen jó ötletnek, hogy kísérletezzen. Úgy gondolják baleset volt; egy átkozott, elkerülhető baleset. Ha kicsit is kevesebbet foglalkoztam volna önmagammal, akkor talán nem így alakul.
De édes kis önutálatomat megzavarták – biztos voltam benne, hogy nem a kiszállító fiú, elvégre leghamarabb hétvégére vártam, bár… fogalmam se volt milyen nap lehetett. Viszont mikor meghallottam Ronald hangát, kissé összeszorult a gyomrom. Nem akartam találkozni vele. Tudtam, hogyha el is mondanám neki a történteket, akkor se haragudna rám, ostobaságnak gondolná, mégis… nem akartam feloldozást.
Egy részem remélte, hogyha nem mondok semmit, akkor ugyanúgy elmegy, mint általában, de most nem így történt… hallottam ahogy kattan a zár, mire fel akartam pattanni a kanapéról, de… túl elbizakodott voltam. Mondhatni a saját lábamban estem el, szerencsére csak visszahanyatlottam az előbbi fekvőhelyemre, de azért ha Ronald szemtanúja volt az esetnek, akkor is elég érdekes látványt nyújthatott.
Ugyanúgy, mint maga a lakás: az emlegetett üvegek mellett nem egy üres kajás doboz is hevert szanaszét, mert már nem fértek bele a kukába. Nem volt égbekiáltó mocsok, mert azt nem bírtam volna én se, de a sok szemétbe való doboz és üveg egyáltalán nem vetett rám jó fényt. Ha pedig az arcomra nézett… nos, az megért volna a külön misét.
- Ronda dolog csak úgy… betörni másokhoz… Ronda… Rona… hm… Vivi - nem gondoltam volna, hogy egyszer eljutok oda, hogy a beszéd is nehezemre esik, de íme, megértük ezt is. Nem mintha annyira jó lenne ez bárki számára is.


is there forgiveness in the end?



Colin Moore
Colin & Ronald ~ you're starting to be smelly JN13LQO
Tartózkodási hely :
beacon hills
Foglalkozás :
ügyvéd bojtár

Colin & Ronald ~ you're starting to be smelly Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kedd Dec. 03, 2019 3:40 pm

Vivian R. Delacroix
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt


Colin & Ronald

Egyszer minden elmúlik...

Soha nem haragudtam rá, hogyan tehettem volna? Ő volt az, aki figyelmeztetett, amikor megérezte, hogy Odessával történik valami, ő adott egyáltalán esélyt arra, hogy megtehessek minden tőlem telhetőt. Még ha így is kevés volt, még ha túl lassú is voltam, hosszú évek óta először küzdöttem valamiért. Mondhatni hálás voltam neki, erőt adott, hogy ne zárkózzak ismét be, hanem nyissak a világ felé. Mondhatni egy tökéletes ferdetükör volt a számomra. Én lehet nem folytottam alkoholba a bánatomat, de ugyanígy elzárkóztam anno, hosszú évek erejéig. Tökéletesen látom, hogy mit is tettem rosszul, és ezúttal nem fogom elrontani. Úgy, ahogy anno Odessa és Colin kirángatott a komfortzónámból, úgy most én is meg fogom ezt vele tenni. Nem fogom elhagyni őt, nem fogom hagyni, hogy feleméssze saját magát.
- Ó, Colin - elképedek, ahogy még pont látom visszazuhanni a kanapéra. Szörnyű érzés így látni őt, nem ilyennek ismertem meg. Erős volt, akaratos, talán túl sokáig vártam. Soha nem volt erősségem mások megértése, hát még az időzítés... Csak remélem, hogy még ténylegesen nem túl késő. Nem akarom, hogy bármilyen függőségbe hajszolja magát. Ha Odessa élne, ő sem hagyná. Addig nyaggatná őt, amíg végül már csak azért is megtenne mindent Colin, és bár tudom, hogy én nem vagyok Odessa, legalább meg kell próbálnom.
- Minden rendben van? - Még ha nem is a legrosszabb a helyzet, próbálom a tekintetemmel elkerülni az üres ételkihordós dobozokat, valamint sörös üvegeket, és mellette megtorpanva a kezemet nyújton neki, hogy ülőhelyzetbe segíthessem. Csak remélem, hogy nem utasítja vissza, viszont ha mégis, akkor leguggolok a kanapé mellé, hogy legalább egy kicsit közelebbről megvizsgálhassam. Nem úgy néz ki, mint aki túl sokat adott volna a személyes higiéniájára... - Colin, már 1 hónap eltelt... - elharapom a mondatot. Lehet nem így kellene kezdenem, de fogalmam sincs, mit mondhatnék. Felejtsd, esetleg engedd el végre? Nem, ez túl durva lenne. Finoman kell bánni vele, óvatosan, most bármi apró hiba még több szenvedést okozhat neki. - nem mondom, hogy rögtön vissza kellene menned dolgozni, de legalább egy kicsit kimozdulhatnál. - Egy kis friss levegő mindenképpen jót tenne neki, erről a szobáról nem is beszélve. Remélem nem csak akkor jutott ide bármi levegő is, amikor kinyitottam előbb az ajtót...

Given ⁞ 360 ⁞ poke
×

Vivian R. Delacroix
Colin & Ronald ~ you're starting to be smelly Original
Age :
34
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Író

Colin & Ronald ~ you're starting to be smelly Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kedd Dec. 03, 2019 11:44 pm

Colin Moore
daimon: a kapzsiság mestere, csalóka üzletek kötôje
܀ ronald  & colin ܀

܀܀܀܀܀

Ha kicsit jobban magamnál lettem volna, akkor biztosan fényévekkel jobban zavar, hogy ilyen állapotban lát. Utáltam gyengének tűnni mások előtt, bár tény, az elmúlt években azért egyszer-kétszer Ronald is szemtanúja lehetett annak, mikor nem vagyok annyira határozott és kitartó, mint amilyen általában szoktam lenni. Elég csak azokra a napokra gondolni, mikor annak idején Odessa „hazavitt” – egy zavart kis tini voltam, aki bármit megtett volna, hogy ne kelljen visszatérnie oda, ahonnan jött. Rettegtem tőle, hogy Ronald vissza fog küldeni, pont oda, ahonnan menekültem, pedig… nem volt rossz dolgom, a kapcsolatom a családommal jó volt… túl jó. Tudtam, hogyha kicsit is tovább lennék velük, akkor tönkre tenném mindazt, amit anyám felépített. Így is megtettem, de úgy hittem ezzel talán kisebb a törés, nem okozok akkora problémát, mintha megtenném azt, ami olyan régóta motoszkál a fejemben. Igen, úgy gondoltam: életemben először és utoljára elfutok.
De ha belegondolunk… azokban a mámoros pillanatokban is pontosan ezt tettem, csak akkor épp Odessa emléke elől próbáltam megszabadulni, vagy egyáltalán attól a tudattól, hogy meghalt. Mert hiába reménykedtem bármennyire is, sose rontott be újra az ajtón az átkozott kis „csetreszeivel”, nem fonta körém újra a karját és nem duruzsolt a fülembe apró kis ostobaságokat, dolgokat, amiket csak mi ketten értettünk, a mi titkunk volt… és abban a pillanatban mikor éreztem létének távozását ebből a világból, egyszerűen én is csak meg akartam szűnni létezni. Mégse tudtam megtenni.
Utáltam, hogy beszélni se tudok normálisan, mint ahogy azt is, mintha sajnálatot láttam volna Ronald tekintetében. Nem akartam ezt…
De a kérdés már nem bírtam nevetés nélkül hagyni. Valamiféle gurgulázó, boldognak legkevésbé sem nevezhető hang volt ez, még az én fülemnek is kellemetlenül hatott.
- Hogy… jól vagyok-e? – olyan értelmetlennek tűnt számomra még a kérdés is. Tudtam, pontosan tudtam miképp értette, mire akart inkább ezzel kilyukadni, mégis, annyira abszurdnak hatott abban a szituációban, ahogy legyintettem a felém nyújtott kézre. Immár nem akartam felkelni, csak feküdni. - A… nem igazán egy… kielégítő válasz? – artikuláltam a szavakat, lehet túlzottan is, de nem akartam még egyszer nyelvbotlást elkövetni.
Csak fintorogni tudtam szavai folytatására, majd mintha vádlón meredtem volna rá. Szívem szerint ráförmedtem volna, hogy… hogy most miért ilyen nyugodt?! Miért tud ennyire kiegyensúlyozott lenni? Miért nem dühös, miért nem őrjöng, miért nem érzi magát olyan szerencsétlennek és elveszettnek mint én? Miért nem szenved úgy mint én? Miért mindig nekem kell lemondanom a számomra legfontosabb személyekről? És basszus… miért vagyok ilyen világfájdalmas fasz?
- Majd… kimegyek. Egyszer – mondtam végül valós gondolataim helyett. Persze, éreztem, hogy lehet így se ússza meg dühödt kifakadásom, ha tovább próbálkozik.


is there forgiveness in the end?



Colin Moore
Colin & Ronald ~ you're starting to be smelly JN13LQO
Tartózkodási hely :
beacon hills
Foglalkozás :
ügyvéd bojtár

Colin & Ronald ~ you're starting to be smelly Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Pént. Dec. 13, 2019 9:31 pm

Vivian R. Delacroix
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt


Colin & Ronald

Egyszer minden elmúlik...

A nevetése, akármilyen kellemetlen is, erősen visszacseng a füleimben. Az én hibám, az övé? Mind olyan kérdések, amikre senki nem tudna felelni. Mostanra mindössze egy ténnyé vált, hogy Odessa meghalt. Talán azért is dolgoztam fel olyan könnyen, mert mi már egyszer végigmentünk ezen. Lehetséges, hogy már aznap, amikor felébredtem a kórházban, és senki nem volt mellettem, egyszer már elbúcsúztam tőle. Mindössze a csodának volt köszönhető, hogy akkor ő is túlélte. Ez a csoda viszont most nem ismétlődött meg, mi pedig nem tudunk tenni ez ellen, főleg nem ő, főleg nem így, ilyen állapotban. Ezért is kell rendben szednem őt. Ha már a múlton nem is változtathatunk, legalább a jövőjét tegyük rendbe. Tudom, és átérzem, hogy mennyire csalódott, de segítségre van szüksége.
- Igen, bár ennyit még szabad szemmel is látok, de amíg tudsz beszélni, már úgy érzem, komoly baj nem lehet. A szarkazmus meg már csak a pláne - felsóhajtok, miközben azon töröm az agyamat, mi legyen a következő lépés. Még nem teljesen határoztam el magamat a 24 órás felügyelet mellett, de mindenképpen egyszerűbb lenne, ha nem kéne minden egyes alkalommal átjönnöm. Bár azt sem tudom, miként fogadná a hírt, ha át akarnám költöztetni hozzánk. Elvégre, ez a közös házunk Odessával... Egyértelműen sokat jelent a számára.
- Egyszer... - megcsóválom a fejemet. Legszívesebben talpra rángatnám és kivinném, de ennek erősen az útjába áll a fizikumom, valamint a hideg is, ami kint várna rá. Elég, hogy részeg, nem szeretném, ha még meg is fázna. Bőven elég fejtörést okoz már az is, hogy hogyan segítsek neki mentálisan. A fizikális problémákkal csak még több nyűg lenne. - Átjöhetnél hozzám, ott könnyebb dolgod lenne. A főnököddel már beszéltem, megértik. Nyugodtan pihenhetsz. - Azt sejtettem, hogy neki nem fog majd eszébe jutni, hogy értesítse őket, viszont igen is jó lenne, ha nem rúgnák ki, vagy hívnák ki rá a rendőrséget, hogy eltűnt... Még szerencse, hogy legalább én gondoltam rá, és ő is szerencsés, hogy ilyen megértő főnöke van. Nem is kellett túlságosan beleavatnom a részletekbe, talán ő is ismerte Odessát, lehet, hogy a kapcsolatukkal is tisztában van... Ez már nem az én reszortom. Én csak azt szeretném, ha egyelőre életképes állapotba kerülne Colin.

Given ⁞ 358 ⁞ poke
×

Vivian R. Delacroix
Colin & Ronald ~ you're starting to be smelly Original
Age :
34
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Író

Colin & Ronald ~ you're starting to be smelly Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vas. Dec. 15, 2019 2:33 am

Colin Moore
daimon: a kapzsiság mestere, csalóka üzletek kötôje
܀ ronald  & colin ܀

܀܀܀܀܀

Egy teljesen más szituációban lehet jót kuncogtam volna a megállapításán, megeshet még húztam is volna az agyát valamivel. Kifejezetten kedveltem Ronaldot, mondhatni a szívemhez nőtt az évek során, pedig eleinte nagyon tartottam tőle. Próbáltam beédesgetni magam a szívébe, a jófiút adni és megbízható srácnak tűnni, de… ő pont azon kevesek közé tartozott, akik átláttak rajtam, meg aztán bőven elég időt töltött velem ahhoz, hogy fokozatosan kiismerje a kis turpisságaimat. Más kérdés, hogy miközben én nem akartam senkihez se kötődni a kelleténél jobban, úgy fonódott egyre szorosabbá vele a kapcsolatom. A vele való kapcsolatom is az olyan dolgok közé tartozik, ami nem a terveim szerint alakult – mint ahogy Odessa halála is.
- Örülök, hogy… megnyugvást adhatok a… lelkednek. Vagy mit – nyúltam el kicsit újra az ágyon, miközben kezemmel végigsimítottam az arcomon. - Szúr a borostám – nem voltam benne ezer százalékig biztos, hogy ezt sikerült-e hangosan kimondanom, de ahogy Ronaldra pillantottam, úgy véltem sajnos igen. Rettenetes, ha már azon a szinten járok, hogy a gondolataimat is kimondom.
- Átmenni? Mármint… oda költözni? – pontosítanom kellett, mert első pillanatra azt hittem, hogy csak simán látogatást tenni nála, bár tény, az is egy érdekes eset lett volna. Beesni az ajtón, esetleg pont annak a jóképességű Joshnak a karjaiba… ja, oda nem. Hagyna pofára esni, amilyen seggfej tud lenni néha. Utána hat milliószor bocsánatot kérne, de pontosan tudom, hogy akármennyire is kanadai, egy szavát se gondolná komolyan! Minden daimon ellensége… komolyan, én tökre sajnálom azt a Lorchan vagy milyen fura nevű srácot. Ha tudná a srác micsoda „imádat” lengi körbe Josh által. Bár lehet sejti. Ki tudja.  
- Kösz… hogy szóltál nekik – kezdtem ezzel, majd ki kellett találnom, hogy miképp utasítsam el ezt az igen nemes felajánlást, elvégre értettem a szándékot, meg a benne rejlő jó akaratot, de pontosan tudtam: emberek között kibírhatatlanná válok. Most legalábbis ez a biztos receptje annak, hogy kiforduljak magamból.
- Valóban azt hiszed, hogy ez egy… jó ötlet? – pislogtam rá laposan, ahogy vettem egy nagy levegőt. - Nem vagyok önmagam Ronald… nagyon nem. Vagy lehet, hogy inkább… pontosan most leszek az. És nem leszek… megértő… kedves… megbocsátó… mert egy szar alak vagyok Ronald. Egy istentelenül… mocskosul… szar alak – olyan nehezemre esett értelmesen beszélni. Szükségem volt még egy italra, ezért el is kezdtem arrafelé kapálózni, amerre még a teli üvegeket sejtettem. Nem voltam én a nagy varázsló, de egy cseszett üveg kupakját még én is le tudtam lőni!

is there forgiveness in the end?

zene1 ܀܀܀ zene2 ܀܀܀  @kukás-team


Colin Moore
Colin & Ronald ~ you're starting to be smelly JN13LQO
Tartózkodási hely :
beacon hills
Foglalkozás :
ügyvéd bojtár

Colin & Ronald ~ you're starting to be smelly Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vas. Dec. 15, 2019 11:09 am

Vivian R. Delacroix
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt


Colin & Ronald

Egyszer minden elmúlik...

Szüntelen csak kattogott az agyam, hogy mégis milyen lehetőségeim lehetnek. Nem vagyok jó az emberek ápolgatásában, vagy éppen bármilyen másokkal való interakcióban. Akármennyire is tekintem Colint a családom részének, ez alól ő sem kivétel. Bár mindig meglepett vele, hogy ugyanúgy, mint Odessa, ő is megérti ezt a felemet. Könnyű volt vele együtt élni, nem is kételkedem benne, hogy ez a jövőben is így lenne, de előbb mindenképpen vissza kellene állítani józan állapotába. Nem, hogy furcsa, egyenesen kezelhetetlen így. Sosem volt dolgom részeg emberekkel, magam sem ittam sohasem, így még csak a helyébe sem tudom képzelni magamat, hogy esetleg megpróbáljam kiszámítani a következő lépését.
- Azért nem teljesen, de fogjuk rá, hogy haladunk vele... - Legalább már bejutottam az épületbe, életben van, és a szörnyű humora sem kopott ki. Most már csak az alkohol problémáját kell leküzdenünk és tényleg megnyugszom. - Azt elhiszem. Ideje lenne megborotválkoznod. Segítsek? - Ugyan sejtem, hogy eredetileg nem nekem szánta, ezt csak megerősíti azzal, ahogy rám pillant, mintha csak visszaigazolásra várna, hogy ezt tényleg kimondta-e. Nem tehetek róla, de egy apró mosoly kezd látszódni az arcomon. Régen mindig olyan makacs volt, és soha nem akarta, hogy védtelenül lássam, most meg... Nos, ha egyszer rendbe tettem, biztos, hogy fel fogom még neki emlegetni.
- Akár csak ideiglenesen. Könnyebb lenne neked is. - Valamint nekem is. Talán Joshua is segítene, akármilyen kéretlenül is tud néha viselkedni, azért jó szíve van neki is. Nem hiszem, hogy belerúgna, ahelyett, hogy segítene neki. Igazság szerint ilyen téren ők ketten nagyon hasonlítanak. Mindketten inkább szembemennek a saját érzéseikkel, mintsem, hogy beismerjék, valaki másnak igaza volt. Azt sem értem, hogy Joshua miért nem képes elfogadni Neirát. Mindkettejüknek jobb lenne, ha végre megbékélnének egymással, a lélekpári kapcsolat sok tud adni.
- Szívesen - bólintok. Ez csak természetes, az édesanyjának is megígértem, hogy vigyázni fogok rá, és ez alatt a pár év alatt ugyanúgy a családom részévé vált, mint Odessa. Egyértelmű, hogy úgy próbálok neki segíteni, ahogy csak tudok.
- Az. Emiatt ne aggódj - Bár nem igazán tudom, hogyan reagáljak a többire. Tudom, hogy a szép szavak rajta most nem segítenek. Valahol szerencse, hiszen mások megnyugtatása nem az erősségem. - Nem vagy az, Colin. Vannak nálad sokkal rosszabb emberek is. Nálam legalább kényelmesebben lennél. Ott... Nem mindenről Odessa jutna eszedbe. Saját szobád lenne, ha szeretnéd, akkor nem is kell akár csak egy szinten lenned velünk. Mindegyik szinten van egy szoba, elférünk kényelmesen. - Hiszen direkt így választottam, amikor megvettem. Azt akartam, hogy Odessa és Colin is kényelmesen elférjenek, vagy ha Odessának családja lenne... Nos, ez már sajnos nem fog megtörténni. Viszont a tényen nem változtat, hogy Colin még bőven befér hozzánk. - Legalább ki lenne használva a tér. - Egy gyors mozdulattal intem arrébb az üvegeket, hogy még csak esélye se legyen elérni, miközben beszélek. - Jobb lenne, ha kicsit visszavennél. Legalább borotválkozz meg előtte... - Mindössze a jóindulat beszél belőlem, bár nem tudok rajta segíteni, az arcomra mindenképpen kiül a sajnálat.

Given ⁞ 488 ⁞ poke
×

Vivian R. Delacroix
Colin & Ronald ~ you're starting to be smelly Original
Age :
34
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Író

Colin & Ronald ~ you're starting to be smelly Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Szomb. Dec. 28, 2019 2:41 am

Colin Moore
daimon: a kapzsiság mestere, csalóka üzletek kötôje
܀ ronald  & colin ܀

܀܀܀܀܀

Szét voltam esve, efelől még nekem sem voltak kétségeim, más kérdés, hogy mennyire akartam újra összeszedni magam. Valljuk be: nem véletlen gurítottam le annyit italt, amennyit. Tény, teljesen nem szabadultam meg minden problémától, de kellően eltompultam tőle ahhoz, hogy képes legyek néha akár aludni is egy kicsit, hogy utána utáljam magam és úgy érezzem, még ezt sem érdemlem meg.
- Remek… – feleltem, de tény, engem az nyugtatott volna meg még inkább, ha magamra hagy. Nem azért, mert ne kedveltem volna, vagy ilyesmi, de tény… nem akartam, hogy így lássanak. Az, hogy a kajahordó fiú folyton bámulhatta a bamba arcom az már kevésbé izgatott, meg amúgy is, folyamatosan nyomtam a kezébe a jattot, így aztán én lehettem a kedvenc iszákos ügyfele. Lehet amúgy meg a kedvence is, mert ki tudja véletlenül mennyivel több pénzt adtam neki az eredeti tervnél.
- Nem kell… megoldom… majd – önkéntelenül is felhördültem az ajánlat hallatán. Más kérdés, hogy teljesen tisztában voltam vele: jelenlegi állapotomban képtelen lennék használni egy újhullámos elektromos borotvát is, nem hogy még a pengés változatát. Tény, öntudatosságomat még az alkohol se tudta teljesen legyűrni.
Viszont a többi szavára egyre erőteljesebben szorítottam össze az ajkaim. Tudtam, hogy igaza van, valahol egyet is értettem vele, de… nem akartam belemenni. Még abban az állapotomban is éreztem a tekintetéből sütő sajnálatot és gyűlöltem annak gondolatát is, hogy kolonccá váljak valaki más nyakán. De nem csak erről szólt ez az egész.
- Nem csak a… levegőbe beszélek Ronald – mondtam, majd kicsit felmordultam, mikor elhúzta a sört a közelemből, ami miatt dühösen meredtem rá. - Tudod miért? Aznap, mikor meghalt, velem akart jönni. Tudta, hogy az öcsémmel találkozom és végre meg akarta ismerni. Találkozni akart a családommal. De… én nem akartam, hogy velem jöjjön. Össze is vesztem vele ezen. Aztán… aztán kiderült, hogy olyan felesleges volt az aggodalmam – neki nem feltétlen lehetett összeszedettek a mondataim, elvégre, miféle aggodalom? Miért nem akartam, hogy Odessa találkozzon a családommal, miközben én már mindent tudtam az övéről? Miért nem engedtem, hogy részese legyen az életem egy másik részének is? Ó, ha tudta volna… biztosan kinevet.
- Utána pedig… meghalt. Csak úgy. Lehetőségem se volt tőle bocsánatot kérni… megmagyarázni… megkérni, hogy… – éreztem, hogy megremeg a hangom, a tekintetem kezdett elködösödni, ezért rántottam kezemet az arcomhoz. Nem akartam, hogy így lássanak. A temetését is síri nyugalommal álltam végig, egy könnycsepp se csordult végig az arcomon, de akkor és ott… gyenge voltam. Piszok mód gyenge.
- Ti befogadtatok akkor és… hagytátok, hogy az életetek része legyek, de én… én nem mondtam el mindent. Bár Odessa nem egyszer kérdezte meg, hogy miért mentem el otthonról, de… sose adtam neki kielégítő választ. Azt csináltam, amihez a… legjobban értek: homályosítottam, meg ilyesmi. Kerültem a válaszokat, féligazságokat és édes kis hazugságokat mondtam, amiről… amiről egy idő után én is tudtam, hogy már hiszi el nekem, mégse kérdezett vissza. Addig a napig – akkor viszont már igen is szükségem volt egy pohár italra, épp ezért hiába tolta arrább, próbáltam mégis kinyúlni egyért, hátha legalább egy még egyet képes vagyok megkaparintani, még mielőtt Ronald azt is meglovasítja.

is there forgiveness in the end?



Colin Moore
Colin & Ronald ~ you're starting to be smelly JN13LQO
Tartózkodási hely :
beacon hills
Foglalkozás :
ügyvéd bojtár

Colin & Ronald ~ you're starting to be smelly Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Colin & Ronald ~ you're starting to be smelly Empty
Vissza az elejére Go down
 

Colin & Ronald ~ you're starting to be smelly

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Lakónegyed-
^
ˇ