Nem minden szörny tesz szörnyûségeket
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki
Esküszünk, hogy
rosszban sántikálunk
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Kischat
Ne menj jégre, s el nem esel
Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 59 aktív, elfogadott karakter

Vérfarkas
7
Ember
4
Diclonius
1
Daimon
5
Pokolkutya
2
Vadász
4
Hibrid
8
Lidérc
4
Kitsune
7
Vámpír
4
Warlock
7
Wendigo
3
Vérjaguár
3

kockáztatja életét e világban
Karmolás nyomok
ki mit hagyott nekünk?



Daniel & Stella ;; Family reunion

Jezabel & Bastien - A new beginning EmptyStella Argent
Today at 7:54 pm



Elkészültem!

Jezabel & Bastien - A new beginning EmptyDrew Lamarck
Today at 2:09 pm



Drew Lamarck/Masanori

Jezabel & Bastien - A new beginning EmptyDrew Lamarck
Today at 10:57 am



Avatarfoglaló

Jezabel & Bastien - A new beginning EmptyHugo Marlowe
Today at 2:09 am



Hugo

Jezabel & Bastien - A new beginning EmptyJulia Hunt-Kozma
Yesterday at 8:25 pm



Fawn & Ethan ;; you're so annoying

Jezabel & Bastien - A new beginning EmptyFawn Olossë
Yesterday at 3:32 pm
Beacon Hills Lelkei
lények az árnyékban
Jelenleg 23 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég

Daniel Nicholson, Elisha Grant, Ethan Wayne, Hugo Marlowe, Julia Hunt-Kozma, Stella Argent


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.


Share
 

 Jezabel & Bastien - A new beginning

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
Vas. Dec. 01, 2019 8:51 am

Sebastien Morgan
vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye
Jezabel & Bastien
A new beginning...



Újabb nap, újabb lehetőségek. Lehetőségek, amelyekkel valószínűleg nem fogok élni, akármennyire is elterveztem. Fáradtnak és magányosnak érzem magam. Akármennyit pihenek, képtelen vagyok kialudni magamat. Az elmúlt években már annyira hozzá szoktam az éberalváshoz, hogy vissza kell valahogyan rázódnom a normális kerékvágásba.
Ez a város… valami van benne, amit nem tudok megtapintani. Még sosem jártam itt, és egyszerre tölt el nyugalommal a közelsége, illetve rémiszt is meg. Otthon érzem magam, illetve sosem éreztem még magam jobban kívülállónak. Jártam már párszor a városban, így nem mondható az, hogy remeteként élem mindennapjaimat ebben a kis vadászkunyhóban. Próbálok újabb és újabb lehetőséget adni a városnak, napközben tehát járom az utcákat, boltokat, éttermeket, szállodákat. Valami hív, valami amit nem vagyok képes megérteni. 40. éve járom ezt a Földet és számtalan dolgot megéltem már, ilyesfélét viszont sosem éreztem még korábban.
A harcaim során túl sok időt töltöttem a másik formámban. A 9 év során erős túlzással, de az időm felét farkas alakban töltöttem. Így a vadászatot a régi jól bevált módszerrel végzem – íjjal és nyilakkal. Elmehetnék a városba is, hogy megvegyem a már előre elkészített húsfiléket, de nem akarom költeni a pénzemet feleslegesen. Ki tudja még, hogy mikor kényszerülök legközelebb arra, hogy újra mozogjak. Miért vannak még ilyen gondolataim? Hisz nem üldöz már senki. Leszámoltam az ellenségeimmel, és mikor végre béke telepedhetne rám, nem tudok szabadulni a fura érzésektől. A vadászat mindig kikapcsolt, akár farkas alakban, akár emberiben voltam. A nyomok óvatos keresése, az érzékeim kiélesítése és aztán a préda kiválasztása. Mindenkinek más hozza meg a teljes lelki békét. Egyeseknek könyv olvasása, másoknak a különböző hangszereken való játék. Számomra ez.
Egy szép őzet sikerült is elejtenem egyetlen tiszta lövéssel. Nem szenvedett szerencsére. Gyilkosnak mondanak engem sokan és igazuk is van. Viszont két dolgot nem szeretek: az értelmetlen és a kínok közötti halált. Korábban nem volt ezzel sem gondom, de mikor a saját fiam vérfagyasztó sikolyát hallottam, ahogy széttépték… sok minden megváltozott bennem.
A kunyhóhoz visszatérve megnyúzom az állatot és félrerakom az irháját – később csinálok belőle talán valamit. A húsát elkezdem lefejteni, gondosan próbálva kinyerni belőle mindent. Két óra alatt a végére is érek, ekkora viszont már besötétedik. És egyre hidegebb lett.
A következő napi étkezéseimmel nem lesz gond. Tűzifát kezdek el vagdosni, és miután a megfelelő mennyiség meglesz, tüzet is rakok. Felteszem főni a pörkölt alapjait, a fejszét viszont nem eresztem a kezemből és felvágom még a következő néhány napra is a fát.

Hirtelen egy újabb fura érzés fog el. Mi több, egy ismerős érzés. Egy ismerős szag. Illat? Egy ismerős jelenlét. Kicsit mélyebben és lassabban veszem a levegőt, próbálva kizárni a tűz ropogását és a neszekre figyelni. Megsimítom a bal arcfelemen a szemem fölött az ajkamig áthúzódó hatalmas karmok okozta sebet. Ahogy említettem, maradtak látható sérüléseim… A bal szememre már nem tudok olyan mértékben támaszkodni, mint korábban, de a másik szemem és a hallásom jobb, mint újkorában. Nem friss a sérülés, és fogalmam sincs, fogom-e még tudni valaha használni.
Az illat, az érzés egyre erősödik és még ismerősebbé válik. Kettős érzések kerítenek hatalmukba. Megnyugszom, illetve ideges is leszek. A vaksötétben nem látok még semmit, és eleve inkább a tűzbe figyelek, de mosolyogva, kicsit hihetetlenül nevetve a fejemet rázom és megszólalok. – Jezabel… Tényleg te vagy az? – ekkor viszont elveszem a tekintetem a parázsló tűzről és az illat irányába fordulok.


Sebastien Morgan
Jezabel & Bastien - A new beginning UOgxvJr
Age :
39
Tartózkodási hely :
Beacon Hills erdeje

Jezabel & Bastien - A new beginning Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vas. Dec. 01, 2019 12:17 pm

Isabelle Hoover
vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye
Sebastien & Jezabel
When I see U again



Kezdem megszokni ezt a helyet. Napról napra egyre jobban magába szippant, már csak azért is, mert egyrészt találkoztam Neirával, aki sokat segített nekem és kedvességével megkönnyítette az életemet, másrészt pedig, mert az az erdőség, ami körbe veszi a várost egészen elvarázsol minden egyes alkalommal, amikor belevetem magam.
Néha még egy kis vadászatot is megengedek magamnak, de igyekszem óvatosan tenni mindezt, nehogy felhívjam bárkinek a figyelmét is magamra. Akár egy fajtámbéliét, hiszen nem feltétlenül lehetnek az itteni vérfarkasok barátságosak. Talán, egyáltalán nem nézik jó szemmel, ha idegenek ólálkodnak a környéken, de hála az égnek, még eggyel sem találkoztam.
Ma este is ugyanolyan izgatottan indulok el az erdőbe, mint ezelőtt már egy pár alkalommal. Általában nem ejtek vadat, maximum szórakozom kicsit a kergetőzéssel, mert inkább azt élvezem ahogy szélsebesen száguldhatok az erdőben anélkül, hogy attól kellene félnem, hogy meglát valaki. Felemelő érzés, amikor egészen önmagam lehetek es sokszor csak ücsörgős órákig lehunyt szemmel és az erdő neszeit hallgatom. Csendes és nyugodt általában minden, ami engem is megnyugtat.
Ma este azonban valami más. Füst szagot érzek már messziről, de amint elindulok az irányába és közelebb érek, valami más illat is beférkőzik az orromba. A szőr feláll a hátamon, mert ismerős az illat mégis az elmém azt súgja, hogy ez nem lehet.
Halkan, lassan lopakodok egyre közelebb a füsthöz, míg nem már a fényét is meglátom a távolban, valamint egy mellette ücsörgő alakot, akiről már azelőtt tudják a zsigereim ki az, mielőtt a tűz fényében megpillanthatnám a profilját.
Leblokkolok egy pillanatra és vegyes érzelmek árasztanak el, melyek miatt úgy érzem meg kell kapaszkodnom a mellettem lévő fába, különben letaglóznak, de végül erőt veszek magamon és lassan, döbbent arccal közelebb sétálok. Ha eddig nem lettem volna biztos benne, hogy Ő az, a hangja és a nevetése hallatán most már biztos lehetek benne. Senki más nem szólít Jezabelnek és annak ellenére, hogy eleinte rühellem, ha így hív, később a legkedvesebb becenévnek éreztem.
-Bastien...- lehelem, miközben igyekszem összeszedni magam és közelebb sétálni, hogy egészen biztos lehessek benne ez nem valami átkozott varázslat vagy álom. Az is lehet, hogy elaludtam az erdőben, nem?
Mikor azonban felém pillant és a tekintetünk összeakad, már biztos vagyok benne, hogy ez tényleg Ő. Nem csalás, nem ámítás.
-Ugyanezt én is kérdezhetném.- pillantok körbe és még kicsit bele is csípek a kézfejembe, hátha mégis álom, de nem. Ez a valóság. Ő tényleg itt van. Itt ücsörög ebben a nyamvadt erdőben egy vadászkunyhó előtt a tűznél és bár milliószor elképzeltem, hogy találkozunk és tudtam jól, mi mindent akarok a fejéhez vágni, most mégse találom a szavakat.
-Hogy kerülsz ide? Mi a...? - akad el a szavam ismét, mert tényleg nem tudom mit mondhatnék. Terveztem azt is, hogy simán felképelem, de most túlságosan eltölt az öröm, hogy egyáltalán újra látom. Azt hittem, hogy ez sosem fog megtörténni.





"And they say that she's not easy, no she's really complicated."

Mađe by G

Isabelle Hoover
Jezabel & Bastien - A new beginning 52663
Age :
31
Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Jezabel & Bastien - A new beginning Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vas. Dec. 01, 2019 12:19 pm

Sebastien Morgan
vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye
Jezabel & Bastien
A new beginning...



Ha nem lett volna ez a 9 év ilyen, amilyen, akkor most valószínűleg álomnak hinném, hogy itt láthatom őt. Az évek során megtanultam ezeket és a valóságot különválasztani egymástól. Ez talán annak köszönhető, hogy az álmok évek óta elkerülnek engem, és úgy igazán egyszer sem tudtam kialudni magamat, hogy azt mondjam másnap reggel, hogy éber vagyok és fitt. Amint viszont elkezdődik a napom, és az adrenalin feltölti az ereimet, mindez a fáradtság tovafoszlik. Sokat gondoltam rá Jezabelre, elmondhatatlanul sokat, szinte nap sem telt el, hogy ne jutott volna eszembe. Mikor egy-egy harcot megnyertünk, legszívesebben vele osztottam volna meg az örömömet, és mikor véres veszteségek értek minket, ő hozzá mentem volna a megnyugvást keresni. Mellette mindig nyugodt voltam, sosem jutottak eszembe a gondjaim, hogy üldöznek, vadásznak rám. Elfelejtettem minden aggályomat, és csak élveztem a vele töltött időt. Voltak pillanataim mikor tudtam, egyszer véget fog érni, mert utol fog érni a múltam. És így is lett… 9 éve már ennek, és érezve a jelenlétét jövök rá, hogy mi is vonzott ebben a városban annyira. Őt éreztem.
Hangját hallva az egész gerincoszlopomon egy kellemes bizsergés szalad végig. Ó, hogy mennyire hiányzott már ez a hang. Akármennyire is erőtlen volt ez a mostani, akármennyire is ritkán beszélt így… hiányzott minden tekintetben. Ahogy rápillantok, végig nézek rajta. Kész nővé nőtte ki magát, mióta utoljára láttam. Még mindig emlékszem, mikor 17 évesen először láttam kis satnyán és ahogy az évek során egyre inkább kinőiesedett. Most viszont… Örülök neki, hogy ilyen jól néz ki. Ezek szerint jól bánt vele az elmúlt idő. Legalábbis remélem, hogy a külső egyensúlyban van a belsőjével is.
- Igen. Én vagyok – elmosolyodva és halkan nevetve figyelem meg, ahogy diszkréten megcsípi magát. – Én vagyok az – biztosítom még több szóval, majd a térdeimre támaszkodva kisebb nyögés keretében felállok a fatönkről és leporolom a nadrágomat.
- Ez… egy igazán hosszú történet. Megkínálnálak a pörkölttel is – fordulok a tűz felé egy pillanatra. – Csak még nincs kész. De remélem maradsz addig, míg elkészül – közben két nagyobb fadarabot is ráteszek még a tűzre, hogy kicsit nagyobb legyen a láng és jobban láthassam őt. Kelleni fog neki így is pár perc, mire lángra kapnak, de úgy gondolom, megéri kivárni.
- Tudom, hogy haragszol rám, Jezabel, viszont… egy ölelést azért kaphatok? – tárom szét kicsit a karjaimat, és egy lépéssel lerövidítem a közöttünk lévő távolságot. Közelebb viszont nem megyek. Tiszteletben tartom, ha nem akarja. Sőt, meg is érteném.



Sebastien Morgan
Jezabel & Bastien - A new beginning UOgxvJr
Age :
39
Tartózkodási hely :
Beacon Hills erdeje

Jezabel & Bastien - A new beginning Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vas. Dec. 01, 2019 12:32 pm

Isabelle Hoover
vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye
Sebastien & Jezabel
When I see U again



Mondhatnám, hogy épp ugyanolyan, mint ahogyan emlékszek rá, de az hazugság lenne, hiszen eltelt kilenc év. A haja hosszabb valamivel, arcát némi szőr fedi -na nem, mintha nem állna neki jól-, amit egy hosszú seb csúfít el a bal oldalon. Csúfít... Igazság szerint, még az is jól áll neki, de nem igazán örülök, hogy ezt látom rajta. Mindezek mellé pedig ott a tekintete, ami milliónyi érzelmet tükröz; örömet, csodálkozást, nyugalmat de ugyanakkor temérdek fájdalmat is. Ismerős tekintet mégis kissé idegen. Vajon, mi minden történhetett vele majd' egy évtized alatt?
Egyértelműen más, mégis Ő az, amit kétszer is elmond nekem, mert tisztán látszik szerintem rajtam, hogy nem akarok hinni a szemeimnek. Rengetegszer elképzeltem milyen lenne újra látni Őt, de erre most és itt nem voltam felkészülve. Egy részem legszívesebben odarohanna, hogy odabújjak hozzá hosszan, érezzem a teste melegét és beszippantsam az illatát, hátha akkor elhinném végre, hogy igenis itt van. A másik részem azonban haragszik rá és megannyi dolgot akar a fejéhez vágni, de azt hiszem, ez a gyengébb részem. Tudom, hogy képtelen leszek sokáig tartani a haragomat, mert a tudat, hogy életben van és az ebből fakadó öröm sokkal de sokkal erősebb.
A pörkölt említésére a gyomrom válaszol, mert hangosan kordul egyet mire kínos mosoly jelenik meg az arcomon némi pír kíséretében, kezem pedig ráteszem hátha úgy csitítani tudom. Azt hiszem, a gyomrom tökéletesen emlékszik, milyen jó kajákat tudott Bastien főzni. Az erdőjárás után amúgy is arra készültem, hogy beülök valahova enni de még magam sem tudom, hogy maradni akarok-e. Olyan ez, mint egy túlontúl édes álom. Félek, hogy mindjárt felébredek, mert ez már megannyiszor megtörtént. Vele álmodtam, aztán felébredtem és elillant.
-Talán, maradhatok addig.- szólalok meg végül de a hangom olyan reszelős, hogy alig ismerek rá. A szám kiszáradt, így sietve megnyalom ajkaimat és megköszörülöm a torkom. Homlokráncolva figyelem minden mozdulatát, mert a nyögése nem kerülte el a figyelmem.-Megsérültél.- közlöm a felesleges megállapítást, ami épp olyan, mint amikor valaki új frizurával jelenik meg, a másik meg rákérdez, hogy fodrásznál volt-e. Legszívesebben fejbe verném magam.
Mozdulatlanul figyelem, mintha tényleg attól félnék, hogy bármelyik pillanatban eltűnhet, de mikor ismét a nevemen szólít kellemes baritonján, akaratlanul is megborzongok. Alig hiszem el, hogy itt van de most már talán ideje lenne felfognom. Óvatosan elmosolyodok szavai hallatán, végül pár gyors lépéssel eltüntetem a köztünk lévő távolságot és szorosan hozzábújok. El is felejtettem milyen magas és erős és, hogy milyen biztonságérzetet tudott adni a puszta jelenléte is. Soha nem történt köztünk semmi, mindig is udvarias volt velem, de olykor ilyen ölelés, mint ez is, volt köztünk, ha épp sikeresen átvészeltünk valami durva dolgot.
Hazudok. Ilyen ölelés sosem volt köztünk. Ilyen örömteli, boldog és megnyugvást adó ölelés, mint ez, amitől minden egyes szőrszál égnek áll a testemen, de nem azért, mert kellemetlen lenne. Mélyen magamba szippantom az illatát, mire megindulnak a kilenc éve visszatartott könnyeim. Soha nem sírtam, amiért elment, mert a düh nem hagyta, de most képtelen vagyok visszatartani az öröm könnyeit.
-Megtaláltad, amit kerestél? Ami miatt elhagytál?- nyögöm a kérdést a mellkasába, majd óvatosan felpillantok rá nem törődve azzal, ha esetleg látja a könnyeket az arcomon. Utálom, amiért elment de borzasztóan örülök, hogy itt van. -Sokáig próbáltalak megtalálni.- sóhajtom végül, miközben elhúzódok annyira, hogy megtöröljem az arcom.




"And they say that she's not easy, no she's really complicated."

Mađe by G

Isabelle Hoover
Jezabel & Bastien - A new beginning 52663
Age :
31
Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Jezabel & Bastien - A new beginning Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vas. Dec. 01, 2019 12:37 pm

Sebastien Morgan
vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye
Jezabel & Bastien
A new beginning...



Hitetlenségén nem lepődök meg. Ha fordítva lenne az életutunk minden tekintetben, most valószínűleg ugyanúgy állnék és nem bíznék a szemem világában, mint ahogyan most Ő teszi. Mondhatnám azt, hogy én is alig hiszem el, hogy tényleg ő az, de… nem mondanék igazat. Éreztem, hogy valami ide húz ehhez a városhoz, ehhez a környezethez, csak képtelen voltam megfogni. De most, ahogy ez az érzet a százszorosára ugrott, megértettem. Nem hittem sosem a sorsban, jelenleg azonban erősen elgondolkozok rajta. Véletlen lenne tán, hogy ennyi idő után újra egymásra találtunk? A démonaimat elűztem, megsemmisítettem és most megnyugodva térhetek vissza az életbe. Legalábbis… térhetnék. Ha sikerülne az állandó üldözési mániámról lemondani…
Halkan, érdesen elnevetem magam, mikor meghallom a gyomrát mozgolódni. Tudom, hogy szerette a főztjeimet, akármennyire sem tartom magamat egy gourmet séfnek. Jól ismerem a fűszereimet, jól tudok ízesíteni, az étel végeredményét pedig számomra sosem a szépsége, hanem az ízvilága határozta meg.
Említést tesz arról, hogy megsérültem. Ó, még ha tudná, hogy miket is éltem át az elmúlt évek alatt. Ép csontom nem is igazán volt a szűk évtized alatt, mert vagy repedve voltak, vagy törve. Szerencsére már nincs ezzel probléma. Néha belenyilal a fájdalom a jobb lábamba, és akkor muszáj vagyok kicsit sántítani, de ez ritkán és extrém esetekben jön csak elő, például, ha egész nap nagyfokú terhelésnek van kitéve. – Igen, meg. Még mindig jók a megfigyelőképességeid – kicsit cukkolom, viccelődök vele, oldva a feszültséget. Mert az van… éppen csak tapintani nem lehet.
Csak akkor veszem észre, hogy lélegzetvisszafojtva álltam előtte, mikor odasiet hozzám és mélyen fellélegzek, ahogyan karjaim közé zárom. Lehunyom a szemeimet és erősen szorítom őt. Ahogy számítottam rá, a közelsége olyan érzéseket vált ki belőlem, amelyeket nem éreztem az elmúlt 9 évben egyszer sem. Megnyugvás, biztonság, és boldogság. Ezeket az érzéseket már szinte el is felejtettem. Felváltotta őket a bizonytalanság, nyugtalanság, és a harcra készség. Jelen pillanatban viszont másra sem vágyok, csak hogy leüljünk valahova és el se szakadjak tőle. Akkor válik igazán kristálytisztává, valakihez mennyire is kötődünk, mikor sok-sok év után újra találkozunk. Nem volt jól lezárva a mi történetünk… talán nem is véletlenül. Talán pont így kellett akkor véget érnie, hogy most folytatódhasson.
Fájdalmasak a szavai, de igazak. Elhagytam őt. Nem kérdeztem meg tőle, ő mit szeretne és önző módon véltem úgy, hogy én vagyok az idősebb, bölcsebb, és mindenképpen én döntök erről. Könnyes szemeit látván a szívemig hatolnak a szavai. Bólintok, mikor elhúzódik tőlem és megkínálom magam mellett egy másik hellyel, hogy leülhessünk. – Kérsz esetleg valami erőset? – amennyiben igen, egy pillanatra eltűnök a kunyhóban és visszahozok egy átlátszó üvegben egy átlátszó folyadékot. Vodka, vagy tequila van benne, magam sem tudom pontosan. A kezébe adom.
- Hol is kezdjem… Sajnálom, hogy elhagytalak, Jezabel… Tényleg, szívemből mondom ezt. De akkoriban úgy gondoltam, hogy ez a legjobb döntés, annak érdekében hogy megóvjalak téged. Nem írtam le a levélben, de több volt azon szavak mögött, mint amiről valaha is beszéltem – közben pedig megkavarom kicsit a pörköltet és figyelemre veszem a hús állagát. Farkasok vagyunk, a nyers hústól sem lenne különösebb bajunk, ugyanakkor emberek is vagyunk, és az évezredes múltra visszatekintve bennünk is ott él még a főtt étel iránti vágy. – Akarod, hogy most beszéljek róla, vagy most ne foglalkozzunk ezzel és örüljünk egymásnak? Mert akkor te is mesélhetsz, hogy mit keresel itt, ebben a városban, és hogy mi történt veled az évek során – megérteném, ha nem akarja most hallani a magyarázataimat. Ahelyett, hogy leülnék mellé, elé guggolok és egyik kezéért nyúlok, hogy két kezem közé szoríthassam azt és felpillantok a szemeibe. Már megszoktam, hogy nem látok olyan jól fél szememre. Talán nem is baj. A látás egy áldás és egy átok is. El tudja vonni a figyelmünket számos dologról és meg tud csalni minket. Viszont az, hogy érzem őt, az mindennél többet jelent számomra.



Sebastien Morgan
Jezabel & Bastien - A new beginning UOgxvJr
Age :
39
Tartózkodási hely :
Beacon Hills erdeje

Jezabel & Bastien - A new beginning Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vas. Dec. 01, 2019 2:12 pm

Isabelle Hoover
vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye
Sebastien & Jezabel
When I see U again



Ahogy elneveti magát a gyomrom jelzésén, csak még szélesebb lesz a mosolyom, hiszen ennél egyértelműbb választ nem is kaphatna, szóval szavakra már nem is fecsérelem az időt. Inkább csak az arcát tanulmányozom némán és próbálok rájönni, hogy vajon minek köszönhetően futottunk most össze. Hiszen, ez egy óriási véletlen. Nem hinném, hogy szándékosan éldegélne ebben az erdei házikóban azt várva, mikor jelenek meg itt, mint ahogy nekem sem volt sejtésem arról, hogy ma este össze fogok vele futni, ha erre jövök. Hálás vagyok a sorsnak, amiért így alakult, mert a másik tervem szimplán a kajálás volt, akkor pedig most nem ácsorognék itt előtte olyan bambán, mint egy igazi idióta.
-Ha jók lennének, akkor már napokkal ezelőtt rájöttem volna, hogy itt vagy.- mosolyodok el szemtelenül, hiszen tudom jól, hogy csak szemtelenkedik és próbálja elviccelni a kínos helyzetet, mert lássuk be, ez elég kínos. Nem hiszem, hogy így képzelte volna el azt, amikor újra összefutunk már, ha egyáltalán tervezte, hogy valaha újra találkozunk. Mikor azonban megkérdezi kaphat-e egy ölelést, már végképp nem kétséges, hogy örül nekem. Érezni ezt abból is, ahogy finoman magához szorít és abból, ahogy a szíve dübörög a mellkasában. Ettől függetlenül nem tudom nem kimondani azt, ami már kilenc éve böki a csőrömet és amit azóta se értek. Válaszokat akarok. Tartozik nekem ennyivel aztán, ha úgy akarja, békén hagyom de tudnom kell, hogy miért kellett olyan hirtelen lelépnie.
-Igen, az jól esne most.- sóhajtok egy nagyot, ahogy helyet foglalok mellette, de a válaszomat hallva Ő gyorsan eltűnik a kunyhóban és egy üveg itallal tér vissza. Nem igazán tudom mi lehet, de jelen helyzetben az sem érdekelne, ha körömlakklemosó van az üvegben. Magamhoz veszem, lecsavarom a kupakot és alaposan meg is húzom, hogy aztán némi szisszenéssel vegyem tudomásul, hogy bizony vodkáról van szó és finom erős. Mindeközben ő beszélni kezd én pedig minden szavára figyelek,
-Ez az Én döntésem is kellett volna legyen, nem csak a tiéd. Ha arra kértél volna, hogy menjek veled tudod jól, hogy igent mondtam volna. Segíthettem volna, de ez végül is már történelem.- halkul el a hangom és a tűzbe bámulok, miközben felidézem magam előtt azt a reggel, amikor tudatosult bennem ébredés után, hogy elment. Borzalmasan fájt és azon töprengtem a levelét olvasva, hogy mit ronthattam el, mivel üldöztem el magam mellől, mert hát miért is ne ez lenne az ember első gondolata ilyen esetben. Aztán rájöttem, hogy egy kolonc voltam évekig a nyakán és szó nem volt róla, amikor mellé szegődtem, hogy örökké velem marad majd. Miért is maradt volna?-Sokáig azt hittem, hogy valamivel feldühítettelek és, hogy amit írtál, csak kifogás volt. - nevetem el magam kínomban, mert hosszú ideig emésztettem magam emiatt. Aztán úgy döntöttem, hogy kisöpröm a fejemből ezeket a gondolatokat és inkább elhiszem szimplán azt, amit írt. El kellett mennie és kész.
-Még mindig nem hiszem el, hogy itt vagy. Azt hittem, hogy már sosem látlak vagy, hogy talán meghaltál.- pillanatok le rá ahogy elém guggol és míg egyik kezemet tenyerei közé zárja, én a másikkal megsimítom az arcát óvatosan ott, ahol a seb húzódik. Hosszú pillanatokig bámulok kékjeibe válasz nélkül hagyva Őt, míg végül elhatározom magam.-Szeretném, ha mindent elmondanál de azt hiszem van időnk. Haladjunk szépen sorban, jó? Bár ismersz. Megöl a kíváncsiság.- vigyorgok le rá majd megpaskolom a mellettem lévő helyet, de a kezét nem engedem el akkor sem, ha úgy dönt, hogy mellém ül. Jó érezni az érintését, mert ez is csak tovább biztosít arról, hogy ez nem álom de, ha mégis az lenne nem akarom, hogy máris véget érjen. -Nos, én innen származom. Azért jöttem ide, hogy megtudjam mi történt az igazi szüleimmel. Meg akarom keresni őket, bár ez elég nehéz feladat lesz. De te, hogy keveredtél ide?- sandítok rá kíváncsian, majd az üveget újra magamhoz veszem és kortyolok még egy nagyot belőle. Jót tesz az idegeimnek és talán oldja azt a kis feszültséget ami még a levegőben érezhető. Furcsa és mégis ismerős mellette lenni. Már-már olyan, mintha csak egy nap telt volna el, nem pedig kilenc év.




"And they say that she's not easy, no she's really complicated."

Mađe by G

Isabelle Hoover
Jezabel & Bastien - A new beginning 52663
Age :
31
Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Jezabel & Bastien - A new beginning Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vas. Dec. 01, 2019 2:13 pm

Sebastien Morgan
vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye
Jezabel & Bastien
A new beginning...



- Ugyan, Jezabel… tudod, hogy jó vagyok a saját nyomaim eltüntetésében. Bár az is igaz, hogy én tanítottalak meg a legapróbb jeleket is felfedezni, ha valakire rá akarsz lelni – azonban most kicsit más a helyzet. Nem szándékosan lelt rám, sőt valószínűleg már jórészt túl is tette magát rajtam. Nem igazán tudhatom ő vele mi történt ebben a szűk 10 évben, és hogy miként is viszonyult hozzám az egymástól külön töltött évek folyamán. Én nem tudtam elfelejteni, és nem is akartam. Önnön megfontolásból választottam magamnak a magányt és zártam ki sok mindenkit az életemből – azonban a múltat nem feledem. Még mindig emlékszem Kilgore bácsi nyugtató szavaira, a Joseline-nel töltött fűtött pillanatokra és a kicsi John nevetésére. Mit meg nem adtam volna nevelőapám bölcsességéért azokban a kritikus napokban. Akkor idejében el tudtunk volna menekülni, és még lehet mindhármuk élne. Akár velem, akár nélkülem. A gondolatot is szívesen ápolgatnám, hogy ők életben vannak, de külön tőlem. Szeretek elmélyülni a múltban és az örömteli pillanatokban. Ezért sem voltam sosem képes elfelejteni Jezabelt és a közös éveket. Akkoriban végre boldognak és gondtalannak éreztem magamat. De aztán utolértek a démonjaim.
- Sokat gondolkoztam én is ezen. Mármint, hogy nem nekem kellett volna meghoznom ezt a döntést, hanem közösen. Viszont a történteken nem hinném, hogy változtatott volna. És a harcok, amiket megvívtam a különlétünk alatt… olyanok voltak, amiket még nem láttál. Nem sértésnek akarom szánni, tudod jól, hogy nem, de nálad, néha még nálam is képzettebb, erősebb és idősebb farkasokat láttam elesni. Nem tudtam volna elviselni, ha te is közéjük tartozol – ahhoz már túl sokat vesztettem. Előbb-utóbb fel fogom tárni neked a múltom titkait, Jezabel, de nem tudom, hogy ez mikor fog megtörténni. Vannak dolgok, amikbe nehéz belekezdeni, nehéz felidézni őket. Számomra ez egy ilyen téma. Biztosra veszem, hogy amint elkezdenék róla beszélni, könnyebben menne mindez – mégse vagyok képes rávenni magam. – Nem, erről szó sincs! Volt, hogy egymás idegeire mentünk, ez tény, de ilyesfajta dühítésre sosem került még sor a részedről. Ellenben az enyémről… - húzom el kicsit a számat. Cserben is hagytam a lelépésemmel, ugyanakkor segítettem is neki. Legalábbis remélem, hogy valamennyire túl tudott lépni rajtam, és velem ellentétben nem a múlt sötét foltjait üldözte, hanem elkezdte élni a saját életét. Ki tudja, mi van a felszín alatt, amiről nem tudok.
Nem húzom el az arcomat, mikor elkezdi vizsgálni a sebemet. Megértem az érdeklődését, és valószínűleg percről percre nagyobb lesz a kíváncsisága, mi a fene történt velem az elmúlt években. – Nos, elég sokszor közel kerültem ahhoz az állapothoz, de mint látod, túléltem. De őszintén néha még én sem értem, hogyan… - kár lenne tagadnom, hogy akármennyire is érzem magam erősnek, akármennyire is harcképzett vagyok, ha a szerencse nem állt volna az oldalamon, most nem ülnék itt és beszélgetnék vele. Talán mélyen ott volt bennem az a gondolat is, hogy ha egyszer mindennek vége lesz, vissza kell térnem Jezabelhez. Nem maradhatott csupán ennyi belőlem. Egy levél, illetve vele együtt egy medál.
Felülök mellé, de örülök neki, hogy nem ereszt el. – Innen származol? – lepődök meg láthatóan. – Na hát! És hogy állsz a kereséssel? Vagy még nagyon az elején tartasz? – valószínűleg mondanom sem kell, hogy bármilyen segítségre van szüksége, rám számíthat. Amellett, hogy régen végrehajtó voltam, Kilgore bácsikámnak köszönhetően a nyomkereséshez is értettem. Viszont mivel több feladatot nem tölthettünk be, ezért maradtam az, ami.
- Engem a vakszerencse hajtott. Két hónapja, hogy végére értem mindennek és elkezdtem vándorolni. Jártam sokfelé ezidő alatt, viszont mikor ide érkeztem a város közelébe, valami megfoghatatlan dolog kerített hatalmába. Nem tudtam, mi lehetett az, szánt szándékommá vált kideríteni. Két hete vagyok itt és várok… vártam valamire, hátha. Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy te voltál az, akinek a jelenlétét éreztem. És el sem tudom mondani, hogy mennyire boldog vagyok, hogy látlak – mosolyodok el, kicsit megszorítva a kezét.
- Meg kell mondjam, jól bántak veled az évek. Gyönyörű vagy, még ebben a tűzfénnyel bevilágított félhomályban is – ellenben én? Rám sem lehet szinte ismerni. Arcomon egy hatalmas karmolásnyom, hajam hosszú, szakállam dús. Másak voltak a prioritásaim mint a borotválkozás és a hajvágás – ennek ellenére valamilyen szinten rendben tartottam. Bár még így is lehet egy hajléktalan képét keltem a vállamra omló hajjal, és hosszas szakállammal. A hosszú hajat és szakállat egyébként lehet megtartom, viszont mindenképpen vágni kellene belőle egy keveset – vagy többet.
Kíváncsi vagyok, vajon megtartotta-e a medált, amit először Kilgore bácsi csinált nekem, én pedig emlékként neki szántam. Azonban könnyen lehet, hogy valamelyik folyó alján pihen most.




Sebastien Morgan
Jezabel & Bastien - A new beginning UOgxvJr
Age :
39
Tartózkodási hely :
Beacon Hills erdeje

Jezabel & Bastien - A new beginning Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vas. Dec. 01, 2019 3:02 pm

Isabelle Hoover
vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye
Sebastien & Jezabel
When I see U again



Szavai hallatán szomorkásan elmosolyodok. Valóban remekül ért ahhoz, hogy eltüntesse a nyomait és valóban jól kitanított, mégis azt súgja valami, hogy szándékosan igyekezett még saját magán is túl teljesíteni, nehogy véletlenül is követni tudjam.-Ezek szerint túl jó vagy ebben, engem pedig nem tanítottál ki rendesen. - jegyzem meg szemtelen mosollyal az arcomon és bevallom, bár másképp képzeltem el a viszontlátást -terveim közt volt még olyan is, hogy orrba vágom-, most ez mégis épp jó így. Mint amikor két régi ismerős összefut és megbeszélik mi történt, mióta nem látták egymást. De ezek voltunk mi? Ismerősök? Hiszen, a társam és a támaszom volt évekig. Nevezhetnénk akár mentoromnak is, mert mindent, amit ma tudok, azt tőle tanultam. Neki köszönhetem, hogy az vagyok ma, aki vagyok.
Homlokomat ráncolva hallgatom, ahogy a harcait említi, amelyektől meg akart óvni, ezen gondolatra pedig nagyot dobban a szívem. Hiszen, részben zavar, hogy nem kérte, hogy kövessem ugyanakkor látva tekintetében a fájdalmat, őszintén elhiszem, hogy miattam tette, amit tett. Nem akart bajba sodorni és nem akarta, hogy bajom essen de én se akartam volna, hogy egyedül nézzen szembe, bármivel is kellett szembe néznie.
-Értem és hálás vagyok, amiért meg akartál óvni, de rád is kellett volna vigyázzon valaki. Meg is halhattál volna, ha valóban ilyen veszélyes volt ez az egész.- sóhajtom gondterhelten, mert bár tudom, hogy nem vagyok nagy harcos vagy épp katona, de segíteni biztosan tudtam volna. Ketten mégis csak erősebbek lettünk volna, mint ő egyedül de végtére is örülök, hogy él. Mindig is legyőzhetetlennek tartottam. Egy igazi félistennek, aki mindent kibír és aki sok mindent tud a világról.
Minden esetre elmondom mik voltak az első gondolataim, amikor eltűnt de szinte azonnal közli, hogy sosem dühítettem fel ennyire. Nekem azonban ki kell javítanom, amit mond, mert ez visszafelé is igaz. -Te sem dühítettél fel, Bastien. Legalábbis nem ez volt az első dolog, amit éreztem. Inkább a csalódás, a tanácstalanság és a magány voltak és, csak hónapokkal később változott ez dühvé.- vonok vállat, de végtére is ez már mindegy. Nem lenne értelme most a képébe vágni mindent ahelyett, hogy inkább örülnék, hogy itt van és életben van, hiszen saját bevallása szerint is csoda. -Örülök, hogy jól vagy... legalábbis aránylag.- húzom el kissé a számat, hiszen vannak még sebei, melyek gyógyulásra várnak, de az idő majd helyre hozza. Újra olyan lesz, mint régen vagy legalábbis hasonló, mert akármi ügye is volt, amit le tudott zárni, azt magában is le kell zárnia.
Továbbra is fogom a kezét ahogy mellém ül, majd elárulom neki mit is keresek itt, ami őszintén meglepi. Nem is csodálom. Magam sem gondoltam volna, hogy ez az ügy fog majd minket újra összehozni.
-Igazság szerint, még nem sokra jutottam. Mivel nem tudni pontosan mikor és hol születtem, nehéz lesz és csak egy karlánc van, ami nálam volt mikor megtaláltak.- vonok vállat és bár eszembe jut valami, amit vissza akartam adni neki, úgy döntök, hogy ráér. Inkább arra vagyok kíváncsi, hogy Őt mi hozta a városba, mikor pedig válaszol, a szívem valamiért hevesebben kezd zakatolni. Érezte a jelenlétemet? Valóban ilyen erős kötelék lenne köztünk. -Ez esetben örülök, hogy vártál, nem álltál azonnal tovább. Nekem több idő volt, mire észleltem a jelenlétedet. Ha ma nem sétálok erre, nem tudom mikor futottunk volna össze.- válaszolom őszintén, bár az is lehet, ha ez a hely nem épp az eredeti otthonom, akkor is ide keveredtem volna valahogy. Neira szerint amúgy is van valami különleges a városban és talán ez hozott össze minket is, vagy Bastien tényleg azt érezte, hogy Én is itt vagyok.
A bókja hallatán akaratlanul is elpirulok. Furcsa érzés az ő ajkaiból ilyesmit hallani, de más, komolytalan bókokkal szemben ezt valahogy el tudom hinni. -Köszönöm. Ez kedves tőled.- mosolygok rá szelíden.-Az biztos, hogy mindketten sokat változtunk. Te viszont olyan szőrös vagy, mint a Jeti. Direkt akarod öregíteni magad vagy csak tetszik ez a stílus. Mert amúgy jól áll, ne érts félre... - szabadkozok gyorsan mosolyogva, hiszen nekem mindig is tetszett, ha egy férfin van szakáll, de rá ugye nem így emlékszem. Férfiasabbnak, dominánsabbnak tűnik és szexinek, de ez olyasmi véleményem róla, amit vele sose közöltem és nem is tenném. Pedig mindig is jóképű férfinak tartottam, most pedig még inkább az. Még az a sebhely is dob az összképen, mert erősebbnek és kicsit talán ijesztőbbnek is tűnik tőle.
-Apropó. - szólalok meg hirtelen és eleresztve a kezét a kabátom belső zsebébe túrok, hogy aztán óvatosan előhúzzam azt, amit hátra hagyott nekem, mikor elment.-Ezt megőriztem, hátha lesz alkalmam visszaadni. - pillantok rá mosolyogva ahogy a tenyerébe teszem óvatosan a láncot. Tudom, hogy fontos számára, hiszen mindig viselte még az előtt, hogy a levéllel együtt rám hagyta volna. Talán, épp azért adta nekem, hogy vissza tudjam majd neki adni, ha úgy hozza a sors.
A nyaklánc átadása után aztán a haját kezdem babrálni, mint valami bolond fodrász. Régebben sokszor én nyírtam le a haját, így ez egész megszokott mozdulatsor volt egykor, most viszont furcsán ismerős és idegen is egyben. -Ha szeretnéd, igazíthatok rajta majd egy kicsit.- mosolyodok el, ahogy felajánlom, hiszen van egy olyan érzésem, hogy a harcok közepette nem épp a haja volt a legfontosabb, amivel foglalkoznia kellett. Most már azonban minden rendben van és én is itt vagyok, hogy segítsek.




"And they say that she's not easy, no she's really complicated."

Mađe by G

Isabelle Hoover
Jezabel & Bastien - A new beginning 52663
Age :
31
Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Jezabel & Bastien - A new beginning Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vas. Dec. 01, 2019 4:49 pm

Sebastien Morgan
vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye
Jezabel & Bastien
A new beginning...



- Ó, hidd el, megtanítottam neked mindent, amit csak meg lehet tanítani. És félre ne érts, nem miattad nem hagytam nyomokat. Sokkal inkább azért, hogy mások ne leljenek se rám, se rád – egy idő után azonban törvényszerűvé válik, hogy tovább nem futhatok. Ez az elválásunkat követő évben véget is ért, és más vette át a helyét: a toborzás, és a harcok. Miután kellő erővel rendelkeztem, tévútra vezettem őket egy nekem megfelelő helyre és rajtuk ütöttünk. Megtudtam, hogy hol található a régi falkám menedékhelye, bár kielégítő választ nem kaptam a kérdésemre. Ugyanis már nem megkötötten Baltimore-ban tanyáztak, hanem folyamatosan mozogtak. Egyfajta bóknak éltem meg, mikor kiderült, hogy a régi Alfám még mindig ilyen nagy érdeklődést mutat az irányomba. Akkor már sok-sok év eltelt az incidens óta, ő viszont mint kiderült, egy pillanatra sem hagyott alább a terveivel. Veszélyforrást észlelt bennem, és megtett volna mindenért, hogy megkaparintson. Alapos felmérést követően ezüsttálcán kínáltam magamat, hogy rajtuk üthessek. Nem tudnám megmondani, hogy mi vezérelt. A bosszú, az igazság, vagy pedig a lezárás. Egyszerre mind és egyik sem.
- Voltak, akik vigyáztak rám. Fájdalommal mondom ezt, de ha velem jöttél volna, akkor nem kizárt, hogy a te véred is az én kezemen száradna. Vagy neked kellett volna engem eltemetni. Egyik sem jobb vég a kapcsolatunknak… - sóhajtok egyet. – Illetve bocsáss meg, de ez nem a te harcod volt. Tudod, hogy fontos vagy számomra, és nem rángathattalak bele olyasmibe, aminek hozzád semmi köze – nézek rá egyszerre bűnbánóan, ugyanakkor határozottan is, mély hittel abban a gondolatban, hogy a döntésem ha nem is teljes mértékben, de helyes volt. – Viszont nem telt el nap, hogy ne gondoltam volna rád. 9 év… Több, mint háromezer nap. Kegyetlen belegondolni is – megrázom kicsit a fejemet. Az idő csak úgy repül. Ő már kész felnőtt nő, én pedig kezdek az aggastyán korom felé közeledni. Mikor legutoljára találkoztunk, ápolt külsőm és fiatalos mentalitásom volt. A koravénség nem volt ragályos, a koromtól csak kicsit tűnhettem bölcsebbnek, tapasztaltabbnak. A határozottságom viszont már akkor is a helyén volt. Rövid frizura, és maximum néhány miliméteres borosta, és csak egy-két harci seb. 9 évvel később hosszú haj, rakoncátlan szakáll és látható harci sérülések az egész testemen.
Lehajtom néhány pillanatra a fejemet a szavait hallva. – Tudom… És nem tudok elégszer bocsánatot kérni, hogy ilyen minimálisan avattalak csak bele a dolgokba. Ha ismernéd a teljes képet, akkor valószínűleg… nem. Belegondolva, ha mindent tudtál volna, akkor még inkább velem akartál volna jönni – kár rágódni a múlton és azon, mi lett volna, ha. Ami történt, megtörtént. Számos lehetőség létezik rá, hogy mi lett volna a végkifejlet, ha tudna mindent a korábbi falkámról, a gyerekemről, az árulásukról, és az üldöztetésemről. Lehet elfogadta volna a döntésemet, és hagyott volna megjárnom az utamat. Azonban az is lehet, hogy mindenképp velem jött volna, felesleges veszélybe sodorva önnön magát ezzel. Írhattam volna neki levelet, de azzal csak újabb veszélyekbe sodrom őt… Minden, ami történt, okkal történt. Nem tudom elgondolni, hogy mi másként lehetett volna ezt az egészet megoldani.
- Ha gondolod, segíthetek a keresésedben. Először viszont beszélgessünk még. Sok behozni valónk van, úgy érzem – mosolyodok el féloldalasan. Nem csak az érdekel, miért van itt, hanem hogy merre járt, milyen kalandokban volt része, most milyen élete van. És úgy érzem, erre itt lesz az egész esténk.
- Előbb-utóbb mindenképpen. Nem gondolom, hogy sokáig el tudtuk volna kerülni egymást. Ahogy említettem, ki akartam deríteni, miért is húz magához ez a hely. A különbség annyi, hogy egyelőre még nem álltam neki olyan mértékben keresni, mint ahogy ezen vad után kutattam – elég rafinált egy dög volt, de csak sikerült megtennem, amit meg kellett. Jezabel jelenlétét pedig megéreztem volna. Lehet még egy hét, lehet egy hónap, de akár két év múlva. Az is lehet, hogy már tovább állt volna és követtem volna ezt az érzetet. Sok minden lehetséges. Ennek ellenére örülök, hogy már nem lesz erre szükség, hiszen itt van. És a szívem még mindig majd kiugrik a helyéről.
Pirulásán elmosolyodom. Ritkán láttam őt így, és örülök, hogy jól esnek neki a szavaim. Komolyan is gondolom őket, akármennyire is szokatlan a részemről a bókolás. Emögött sem volt semmi hátsó szándékom, egész egyszerűen csak ki akartam mondani, ami a szívemen volt. Egyértelműen érzem a hatását annak, hogy már nem vagyok üldözésben. Nem mondom azt, hogy más ember lettem, viszont felszabadultabb? Abszolút. Elnevetem magamat a szavait hallva. – Nem, nem éppen. Egyébként nem tagadom, tetszik. Egy normálisra vágott szakállt és az ennél… – suhintom meg kicsit a hajam vállamra omló részét – …valamivel rövidebb, de még mindig hosszas hajat el tudnék képzelni magamon. Lehet még jóképű is lennék tőle – nevetek tovább, és végül csak kiveszem a kezéből az üveget és én is iszok belőle egy kortyot, mielőtt visszaadnám neki. Mellesleg jól esik a diszkrét bókja.
Felvonom a szemöldököm és kíváncsian kutatom tekintetemmel, mit is kereshet. Mikor a kezembe tesz valamit, van sejtésem mi lehet az, és mikor meglátom, ellágyul a szívem és elmosolyodom. – Szóval megtartottad. Bár meg sem kellene lepődnöm rajta – aztán újra ránézek. – Köszönöm. Remélem jól szolgált az utadon – majd kicsit vizsgálom még, és leteszem a mellettem lévő asztalkára. Sokat jelent számomra, hiszen ez az egyetlen és utolsó emlékem egy még gondtalan, boldog korból. Mikor még sok barátom és szövetségesem volt. Hiszek benne, hogy ez az időszak újra el fog jőni az életemben. Főleg, hogy itt van mellettem Jez is.
Ahogy hajammal kezd babrálni, lehunyom a szemeimet pár pillanatra és csak élvezem az érintését. – Tudod mit? Csináljuk meg most. Nem éppen hajvágó ollóm van itt, de szerintem meg tudod vele oldani – ha nincs ellenvetése, akkor felállok és újra eltűnök néhány pillanatra, kezemben egy ollóval visszatérve. Odaadom neki és leülök elé a földre, hogy jó magasságban legyek vele. – Nem a legjobbak a fényviszonyok, tény, de ha el is rontanád – amit amúgy kétlek -, akkor úgyis vissza nő.
- Közben amúgy mesélhetsz. Mit csináltál mondjuk az elmúlt években, merre jártál, meg ilyenek – tényleg érdekel, mik történtek vele ezalatt az időszak alatt. Én is tudnék mesélni magamról, de akkor tényleg itt ülnénk reggelig. Egyelőre még túl fáradt vagyok az egészet feleleveníteni, de ha holnap itt szeretne maradni velem, akkor valószínűleg elmondok neki mindent.
- A pörkölt mindjárt elkészül egyébként. És muszáj megkérdeznem, de maradsz utána is? Mármint estére. Csak egy ágy van ebben a kunyhóban, és ugyan az elég nagy, de majd alszok én a földön – úgy is megszoktam már a vadonban alvást. Lehet az alkohol teszi, de legszívesebben nem külön aludnék tőle, hanem vele együtt. Rég volt már társaságom, olyan pedig főleg, aki ennyire fontos nekem, mint Ő.




Sebastien Morgan
Jezabel & Bastien - A new beginning UOgxvJr
Age :
39
Tartózkodási hely :
Beacon Hills erdeje

Jezabel & Bastien - A new beginning Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vas. Dec. 01, 2019 5:12 pm

Isabelle Hoover
vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye
Sebastien & Jezabel
When I see U again



Apró mosoly jelenik meg az arcomon a szavai hallatán, mert eszembe jut, milyen sok éjjelen és nappalon át próbált mindent a fejembe verni, amit csak tud. Ott voltam én, a farkaslány, akit soha senki nem világosított fel arról, hogy mi ez az egész. Ijedt voltam, tanácstalan és könnyen bajba is sodorhattam volna magam, ha Ő nincs. Soha nem lesz esélyem meghálálni mindazt, amit értem tett és azok után, hogy olyan gondosan próbált felkészíteni, könnyen el is tudom hinni, amit mond. Hogy az én érdekem volt, hogy elmenjen és az életemet óvta ezzel. A tekintete őszinte és nem is lenne okom feltételezni, hogy hazudik, így végül bólintok egyet.
Ahogy folytatja a magyarázatot és csupán, csak szóba kerül, hogy talán nekem kellett volna eltemetnem, kiráz a hideg. Nem. Azt nem éltem volna túl, ha a szemem láttára hal meg, szóval jobb ez így, hiszen most itt van.
-Hosszú idő telt el ugyan, de így utólag örülök, hogy így döntöttél. Neked sem lett volna jobb, ha miattam is aggódnod kell, ez igaz és talán csak útban lettem volna. Ráadásul meg kellett tanulnom egyedül is boldogulni.- mosolyodok el, mintha tényleg ilyen pozitívan fogtam volna fel a dolgot egész végig, de ez nem igaz. -Igazad van, Bastien. Nem ismerem a múltad, nem tudom miért kellett harcolnod de remélem most, hogy már túl vagy rajta, idővel megosztod majd velem.- simítom kezem a vállára, majd sóhajtok egy nagyot, mintha évek óta cipelt ólom súlyokat pakolnék le éppen a vállamról. Olyan kérdésekre kapok most választ, melyek egykor a mindennapi gondolataimat képezték. Ostoroztam magam olyan dolgokkal, melyek feleslegesek és hamisak voltak.-Én is gondoltam rád minden nap. Mindenféle dolgokról eszembe jutottál. Hol jobb dolgokat gondoltam, mint, hogy találtál magadnak valakit és letelepedtél de volt, hogy rosszabb képzelgések fogtak el. Hogy meghaltál, hogy talán szükséged lenne rám. Változó volt.- vonok vállat, ahogy őszintén mesélek az érzéseimről, végül rápillantok és hosszan az arcát tanulmányozom. Ilyesmi érzés lehet az, amikor valaki eltűnik, a családja égen és földön keresi, reméli, hogy előkerül és ez végül megtörténik. Idegennek mégis ismerősnek hat a másik és fogalma sincs egyiknek se hol is kezdje a beszélgetést.
-Még mindig te vagy az egyetlen, aki ilyen jól ismer. Ha jó célért küzdöttél, tuti, hogy veled tartottam volna. -nevetem el magam, mert tisztában vagyok vele milyen borzalmasan makacs tudok lenni, akkoriban ráadásul szeleburdibb is voltam. Később gondolkodtam, mint ahogy cselekedtem, szóval talán jobb is így. Valóban ez az Ő harca volt. Neki kellett megvívnia, miközben én a saját életemet próbáltam terelgetni valamerre. Most pedig mindketten itt kötöttünk ki.
-Köszönöm. Szükségem lesz rád biztosan, mert fogalmam sincs, hogy álljak neki a keresésnek.- dörzsölöm meg az arcom két tenyeremmel, hiszen olyasmire szántam el magam, ami talán túl nagy feladat. Ráadásul az egész csak azért volt, mert miután Ő elment úgy éreztem, hogy sehova sem tartozom. Nem tudtam mihez kezdjek magammal. Minden esetre ezzel ráérek majd később is foglalkozni.
Most sokkal inkább foglalkoztat az, amit mond, hogy miattam jött ide. Hogy érezte, hogy valami húzza magához.
-Tényleg úgy hiszed, hogy miattam tévedtél erre a helyre?- sandítok rá mosolyogva, mert ez baromi furcsa de kellemes gondolat lenne. Hinni abban, hogy van köztünk valami furcsa kötelék, ami ismét összeterelt minket. Elképzelni, hogy magamhoz vonzottam Őt. A gondolatra egészen libabőrös leszek, nem beszélve a bókról, amit mond. Tőle nagyon jól esik, mert tudom, hogy nem szokott a levegőbe beszélni. Azt mondja, amit gondol és érez. Ezen a téren hasonlítunk, másképp nem közölném vele, hogy ő viszont elég szőrös ahhoz képest, ahogy emlékszem rá. Bár az majdnem tíz évvel ezelőtt volt, változik közben az ember.
-Most is jóképű vagy, ne nevettess. Le se tudod majd vakarni magadról a nőket, ha kidugod végre innen az orrodat és kicsit közelebb merészkedsz a városhoz.- kúszik szemtelen vigyor az arcomra, de valahol belül furcsa érzések kerítenek hatalmukba erre a gondolatra, bár ezt igyekszem nem kimutatni, mi minden zajlik le hirtelen a fejemben. Viszont Bastien már elég idős ahhoz, hogy ilyesmire adja a fejét. Az sem lepett volna meg, ha kiderül, hogy igazam volt, amikor azt feltételeztem, hogy talált magának valakit és már családja van. Igazság szerint örültem volna neki, ha ilyen híreket hallok róla, mert azt jelentette volna, hogy boldog.
Erre a gondolatra meg a látványra, ahogy ő is iszik végre, én is tovább nevetek vele. Jóképű, ez nem vitás, viszont az iménti karláncról, amit szoba hoztam eszembe jut a lánc, amit Ő hagyott nekem hátra. Meg is lepi, amikor előhúzom és látom rajta, hogy őszintén örül neki.
-Még szép, hogy megtartottam. Ez volt az egyetlen emlékem tőled.- figyelem, ahogy szemügyre veszi, majd leteszi az asztalkára.-Igen, azt hiszem vigyázott rám, hiszen most itt vagyok épségben.- tárom szét kicsit a kezemet, hogy láthassa, tényleg épségben vagyok, bár ezt már akkor láthatta, amikor észre vett. Sokszor gondoltam arra a láncra úgy, mintha Ő lenne velem. Soha a büdös életbe nem adtam volna ki a kezemből semmiért. Afféle emlék és talizmán is volt számomra, de most vissza kell jutnia a jogos tulajdonosához.
Nem bírom végül megállni, a haját kezdem piszkálni, mintha azt méregetném, hogy is áll igazán jól vagy, hogy mit lehetne vele kezdeni, hogy a hossza is nagyjából megmaradjon és tökéletesen is nézzen ki.
-Most? Biztos vagy benne, hogy rám bízod magad?- kuncogok, de alig várom, hogy neki állhassak és szemmel láthatóan ő is így van ezzel, mert már be is siet, hogy aztán egy ollóval térjen vissza, majd leül elém a földre. Térdeimet a hátához rakom, hogy megtámaszthassa magát, ha úgy lenne kényelmesebb neki.
-Még szerencse, hogy pár éve dolgoztam egy fodrász mellett, így talán nem fogom elrontani, de neked úgy is jól állna szerintem.- piszkálom tovább a haját nevetve. -Be is kellene kicsit vizezni. Van itt kint valahol víz vagy odabent?- pillantok körbe valami flakon vagy ilyesmi után kutatva. Nem igazán tudom van-e a vadászházban víz vagy a környéken lévő patakhoz kellene-e menni, mert akkor egyszerűbb, ha szárazon vágom, közben pedig, ha úgy van mesélek is, ahogy kérte.
-Elég sok helyen jártam és elég sok munkában kipróbáltam magam. Tanfolyamot is végeztem el párat, de valahogy sehol sem éreztem úgy, hogy ott kellene maradnom. Igazából elég elveszett voltam, ezért jöttem ide végül, ahol leraktak anno az otthon előtt. Gondoltam, visszatérek a kezdetekhez.- vonok vállat, mert igazából magam sem tudom miről meséljek vagy, hogy hol is kezdjem. Annyi minden történt az elmúlt években, melyek most egészen eltörpülnek a tény mellett, hogy Bastiennel vagyok újra.
A következő kérdése hallatán kissé meglepődök, bár én is úgy érzem, hogy nem lenne elég ez a kis idő így hirtelen.
-Maradhatok, ha szeretnéd és ne aggódj az ágy miatt. Aludtunk már együtt párszor, nem hiszem, hogy azóta hangosabban horkolnál.- cukkolom kicsit nevetve, mert amúgy nem igazán emlékszek, hogy valaha is horkolt volna, de ki tudja, mi minden változott azóta. Bárhogy is van, egészen feldob a gondolat, hogy itt maradjak vele éjszakára. Mint a régi szép időkben.





"And they say that she's not easy, no she's really complicated."

Mađe by G

Isabelle Hoover
Jezabel & Bastien - A new beginning 52663
Age :
31
Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Jezabel & Bastien - A new beginning Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vas. Dec. 01, 2019 6:42 pm

Sebastien Morgan
vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye
Jezabel & Bastien
A new beginning...



- Köszönöm, hogy megérted – mondom neki egy kisebb sóhajjal együtt. Egy része még biztosan haragszik rám, viszont csak remélni merem, hogy előbb-utóbb ezt a sebet be fogom tudni gyógyítani. Ha én magam nem is, az idő biztosan. – Természetesen. Szeretném, ha megtudnál rólam mindent, amit csak lehet. Nem akarok előtted titkolózni, és örömmel fogadnám, ha megértenéd, miért is vagyok olyan, amilyen, és hogy miért is tettem meg bizonyos dolgokat – szólom ezt mindenre értve. Egy valamit nem leszek csak képes megmagyarázni, mégpedig hogy vele miért viselkedtem így. Na mármost nem arra gondolok, hogy így elhagytam, hanem hogy eleve miért vettem a szárnyaim alá. Miért óvtam őt ennyire mindentől. Miért hagytam, hogy beférkőzzön a szívembe, én pedig az övébe, hogy aztán galád módon szétszakítsam ezt a kapcsot. Bár elnézve, hogy itt ülünk egymás közelében, ez nem teljesen igaz. Ha ez a kötelék nem lenne már köztünk, akkor valószínűleg nem maradok itt a városban, hogy kivizsgáljam azt a fura érzést, ami hatalmába kerített. Kialakult közöttünk egy láthatatlan, megfoghatatlan kapocs, és ezt nem tudnám tagadni, még ha akarnám sem.
- Ha nem is feltétlen jó célért, de igaz és jogos célért igen. De majd holnap elmondok neked mindent, az elejétől kezdve. Ezt megígérem! – láthatja rajtam, hogy komolyan beszélek. Úgy érzem, hogy képes leszek holnap beszélni róla. Ha mégsem, akkor pedig lehet elfogyasztom a vodkás üvegnek a felét. Úgy már biztos meg fog eredni a nyelvem.
- Ne aggódj, kiderítünk mindent! Csak először nekem is kicsit jobban meg kellene ismernem a várost. Felületesen bejártam már párszor, de fenntartottam a lehetőséget, hogy ha elmúlik ez az érzetem, akkor tovább állok. Akárhogy is nézem, örülök, hogy maradtam. Máskülönben ki tudja, találkozunk-e még valaha – fáj kimondanom, de ez az igazság. Így is csak a vakszerencsén múlt, hogy idetévedtem. Lehet, hogyha jobb helyett balra megyek, máshol lennék. De az utazásom kezdeti helyéből kiindulva elég lett volna csak néhány fokkal délkeletibb irányba mennem és lehet gépre is szálltam volna Európa felé.
- Igen! Biztos vagyok benne, hogy így van! Nem is tudom, hogy fogalmazzam meg… Az eddigi érzésem, amik itt tartottak most egyszerre vannak felerősödve, illetve a nullán is. Én magam sem értem és nem tudom jobban megmagyarázni. Viszont most, hogy a közelemben vagy, az eddigi kisebb szorongásom nyugalommá és boldogsággá változott – ezért is hiszem azt, hogy kialakult közöttünk egy kötelék még réges-régen. Nem tudnám elmondani, hogy milyenfajta, de tudom és érzem, hogy létezik.
Elmosolyodom és kicsit elnevetem magam a szavain. Jól esik, amit mond, még ennyi év távlatából is. – Köszönöm. Viszont őszinte leszek, Jez… Nem igazán vágyom más nőstény társaságára, mint a tiédre. Már csak a jelenléted is olyan boldogsággal tölt el, amelyet nem is tudom, éreztem-e korábban. Ha igen, nagyon régen – fura egy világot élünk. Míg az egyszerű, halandó embereknél, ha egy nőt nőstényként illetünk, degradáló hangzása van, addig nálunk farkasoknál teljesen elfogadott mind a nőstény, mind a hím kifejezés. Igazából személyenként változó, hogy mennyire régimódi az illető. Én néha túlzottan is az vagyok.
- Most pedig nincs már rá szükséged, mert itt vagyok én, hogy megvédjelek a bajoktól! Bár nem hiszem, hogy nagy szükséged lenne a segítségemre, hiszen biztosan képes vagy már magadról gondoskodni. Mit mondok, már 10 éve is az voltál! – ezért is tudtam nyugodt szívvel magára hagyni. Bele sem akartam gondolni, hogy a falkám egyszer hozzá is elér. De tettem is ennek érdekében jó pár elővigyázatos lépést.
- Persze. Nálad jobban senkiben sem bízok – ez az igazság. Kevés ember tudja kiérdemelni a tiszteletemet, a bizalmamat pedig még kevesebb. Akármennyire is fiatalabb nálam Jez, bizony tisztelem őt is.
- Ó, igen. Tényleg, el is felejtettem. Bár lehet le fog fagyni a fejem, szóval csak óvatosan vele – kacsintok rá, ahogy felállok. Van a közelben egy kút, ahol majdnem kristálytiszta vizet lehet nyerni. Inni is ezt szoktam, szóval a hajamra is biztosan jó lesz. A vödörből kimerek egy pohárba, és odateszem neki, mielőtt ugyanabba a pózba visszaülnék.
- Tanfolyamot? Na és milyeneket? – kérdezem érdeklődve, viszont nem fordulok meg, nem akarom, hogy a végén a fülemet is levágják. Örülök, hogy nem járt rá a rúd és képes volt élni az életét, nem pedig csak tengés-lengéssel töltötte. Sokan az ő korában képesek eltunyulva élni mindennapjaikat, akiknél még a legalapvetőbb szükségletek kielégítése is fárasztó. Ellenben ő tanfolyamokat végzett, utazott, élte az életét. Boldog vagyok miatta.
- Rendben van. Előtte viszont még ennünk kell! Remélem, hogy még mindig jól megy a főzés – vigyorgok magamban. – Hogy állunk egyébként? – érzem, hogy vágott már le belőle, de a fodrászkisasszony nyilván jobban látja az eredményeket.
- És egyébként egyedül… érkeztél? – magam sem értem, ezt a kérdést minek teszem fel. Ráadásul miért nem voltam képes szünet vagy megakadás nélkül végig mondani? Talán sokkal nagyobb hatással van rám a jelenléte, mint azt magamnak vagy akár neki is bevallanék.

A hajvágás befejeztével felállok a földről és kicsit leseprem magamról a szőrdarabokat, majd felé fordulok. – Na? Hogy nézek ki? – nem tekintve az arcomon már valószínűleg sokkal jobban kivehető sebesülésre. Eddig a hosszú, rakoncátlan hajam elvonta a figyelmet róla. Valószínűleg a már nem olyan hosszú szakállam következtében jobban látszik az arcom alsó részén lévő seb, ahol nem nő szőr sem. Bár fogalmam sincsen, hogy ebben a szakállhosszban látszódik-e, vagy még mindig eltakarja.
- Kész a pörkölt, úgy érzem. Remélem éhes vagy! – mosolygok le rá. – Hozok tányérokat! – néhány pillanat múlva vissza is térek és szedek mindkettőnknek. -- Jó étvágyat! – jókedvűen adom a kezébe a tálat, majd helyet foglalok mellette. – Jut eszembe… hol laksz most? – hirtelen ugrott csak az eszembe ez a kérdés. Valaki befogadta volna? Vagy valami szállodában lakik? Felajánlanám, hogy jöjjön ide hozzám, de először megvárom a válaszát, mielőtt ezt felvetném neki.



Sebastien Morgan
Jezabel & Bastien - A new beginning UOgxvJr
Age :
39
Tartózkodási hely :
Beacon Hills erdeje

Jezabel & Bastien - A new beginning Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vas. Dec. 01, 2019 11:06 pm

Isabelle Hoover
vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye
Sebastien & Jezabel
When I see U again



-Hidd el, hogy nagyon régóta mást se akarok, mint megérteni téged, de nem siettetlek. Megvárom, amíg úgy érzed, hogy eljött az ideje.- nyugtatom meg mosolyogva, hiszen eszembe se jutna akaratoskodni.
Tudom, hogy nem egy könnyen megnyílós fajta férfi, ennyire már ismerem, így már az is nagy szó, hogy egyáltalán a szándéka meg van arra, hogy megossza velem a titkait. Igazság szerint megöl a kíváncsiság.
-Rendben, Bastien. Most már van bőven időnk. - bólintok boldog mosollyal az arcomon, hiszen mostantól kezdve annyi időt tölthetünk együtt, amennyit csak szeretnénk és olyan tempóban mesél mindezekről, ahogy jól esik neki. Igazság szerint, csak most döbbenek rá, milyen keveset tudok róla, hiszen régen nem lelkizéssel töltöttük az időt. Elég keveset beszélt magáról, így ez most nagy lépés lesz neki is és nekem is, mert fogalmam sincs, hogy mire kell számítsak. Bár szerintem nem tudna olyasmit mondani, ami miatt ne tekinteném őt a legönzetlenebb és legbátrabb vérfarkasnak.
-Maradtál és ez a lényeg. A várost pedig majd szépen bejárjuk együtt, mert még én se nagyon ismerem ki magam benne. - bíztatom fellelkesülve, mert alig várom, hogy azt a pár dolgot, amit én már felfedeztem megmutathassam neki, bár azt sem szabad elfelejtenem, hogy nem árt majd felhívnom a figyelmét arra, hogy errefelé vadászok is vannak, hiszen eggyel már összefutottam.
Elámulok a szavain, mikor válaszol a kérdésemre, hogy vajon tényleg azt érezte-e, hogy itt vagyok a közelben, mert az az őszinte öröm, ami árad belőle és a szavai is, miszerint boldogságot érez miattam, egészen letaglóznak. Nem beszélve arról, mennyire hasonlóan érzek. Nyugodtabb lettem és máris sokkal magabiztosabbnak, bátrabbnak érzem magam, hogy a biztonság érzetet, amit a jelenléte nyújt, már ne is említsem. Tudom, hogy mellette nem sok baj érhet, mert mindig is vigyázott rám és furcsa mód újra azt érzem, hogy tartozom valahova.
-Hasonlóan érzek én is. A fenébe is, Bastien. Nagyon hiányoztál. Nem igazán találtam a helyem nélküled, hiszen mindig együtt mentünk, ha elindultunk valamerre és mindig te mutattad az utat. Nem tudtam, mihez kezdjek egyedül.- na nem, mintha most tudnám, de legalább már itt van velem és ez nagyon sokat számít. Hirtelen már nem is érdekel, hogy mit fogok itt találni vagy, hogy mi lesz, ha nem tetszik majd, amit találok, mert tudom, hogy Ő mellettem van.
-Na jó, most már zavarban vagyok. - nevetem el magam már megint fülig pirulva, mert egészen zavarba hozott azzal, amit mondott ugyanakkor meg is nyugtatott. Nem vágyik más nőstény társaságára. Ennél őszintébb választ nem is kaphattam volna, hiszen eszerint talán meg van még az a helyem, ami egykoron az enyém volt, bármiféle hely is legyen az. -De örülök, hogy így érzel. Elég könnyű téged boldoggá tenni ezek szerint.- viccelem el kicsit a dolgot, különben még a végén túl romantikusnak fogom érezni ezt az egészet, holott tudom jól, hogy nem az. A mi kapcsolatunk megmagyarázhatatlan és különleges. Fogalmam sincs igazából, hogy pontosan milyen.
-Életben kellett maradnom, hogy legyen esélyem egyszer megtalálni Téged.- lesek rá bíztató mosollyal, hiszen azt tudja jól, hogy leginkább a düh ösztönzött, de mostanra már értem mi miért történt.
Végül aztán a hajára kezdek koncentrálni, amit terveim szerint rendbe fogok hozni, Ő pedig vakon rám is bízza magát.
-Igyekszem majd nem rontani az összképen, bár az nehéz feladat lenne.- mosolygok továbbra is-És ez rád is igaz. Te vagy az egyetlen, akiről tudom, hogy sosem ártana nekem.- válaszolok őszintén, majd figyelem, ahogy előhoz egy ollót és leül mellém, de ekkor jut eszembe, hogy nem ártana egy kis víz, ha valamit el akarok érni a hajával.
-Majd nem vizezem be annyira és közel ülsz a tűzhöz.- nevetem el magam, mert kétlem, hogy a tűz mellett kuporogva valóban lefagyhatna a feje, ráadásul van egy olyan gyanúm, hogy ennél átélt már sokkalta rosszabb dolgokat is.
Szelíd mosollyal az arcomon figyelem minden mozdulatát, miközben elmegy vízért, majd visszaül elém ugyanoda, én pedig óvatosan bevizezem a kezemet, és úgy nedvesítem be a haját. Nem akarom nyakon önteni a hűs vízzel vagy ilyesmi, mert így is elérem a célom, maximum meg kell ismételnem kétszer-háromszor a mozdulatsort, addig pedig válaszolok a kérdésére.
-Hát például elvégeztem egy főzőtanfolyamot. Muszáj volt, ha nem akartam mindig éttermi kaját enni, aztán meg bármixernek is tanultam, mert egy klubban dolgoztam és jobban fizettek, ha tudtál koktélokat is keverni. Ilyesmiket csináltam.- vonok vállat, hiszen ezek szerintem egyáltalán nem nagy dolgok. -Befejeztem a sulit is estin és egyszer beszéltem telefonon a volt nevelőszüleimmel. Kár, hogy nem árulhattam el, miért szöktem el.-és csak most döbbenek rá, hogy ugyanazon okokból hagytam el őket, mint amiért Ő is engem; hogy megvédjem őket.
Miközben mesélek, a haját is szép lassan rendbe szedem, hogy aztán lehuppanjak elé a földre és a szakállán is igazítsak kicsit. Kerül fordul összeakad a tekintetem eközben az övével, olyankor pedig mindig elmosolyodok és tovább folytatom a vagdosást.
-Mindjárt végzek és kiderülhet, olyan-e még a főztöd, mint volt.- cukkolom picit röhögve, végül hátrébb húzódok és megnézem, hogy sikerült a művem. Nem drasztikus a változás, szóval nem lett kopasz vagy ilyesmi, épp csak annyit vágtam belőle, hogy nagyjából fazonja legyen. A szakállát pedig igyekeztem egy méretre vágni, így a későbbiekben, ha meg is marad, valamennyire egységesen nől majd.
A kérdése hallatán újra rápillantok és hosszan az arcát bámulom. Nem igazán értem, mire kíváncsi igazából. Hogy találtam-e valakit a helyére, hogy aztán azzal tengessem a napjaimat? Vagy, hogy van-e bármiféle hím az életemben? Akármire is kíváncsi, a válasz egyértelmű.
-Egyedül vagyok, mint a kisujjam. Vagyis, most már Veled.- mosolygok rá, majd megköszörülöm a torkom és alaposan szemügyre veszem, míg nem leszek biztos benne, hogy jó munkát végeztem. -Kész is.- egyenesedek fel a földről, majd ahogy feláll és odébb sétál kicsit, segítek neki lesöpörni a hajat magáról. -Remekül festesz. Legalább negyven évet fiatalodtál és végre látszik, hogy milyen jóképű vagy a sok haj alatt.- kuncogok, miközben beletúrok még a hajába és hátra simítom, hogy lehetőleg úgy is maradjon, végül a sebére pillantok. -Ne aggódj. Szép lassan el fog tűnni, bár szerintem még ez is jól áll.- mosolygok fel rá, mert érzem, hogy zavarja, de szerintem semmi szégyellnivaló nincs benne. Harcos. Olyasmiket élt át, melyeket más el se tudna képzelni. Büszke kell legyen rá, mert én az vagyok.
-Farkas éhes vagyok! Na jó, ez pocsék poén volt.- röhögök a saját viccemen és amíg ő tányérokért megy, én lepakolok az asztalról, hogy bőven legyen hely majd amíg szed mindkét tányérba, én helyet foglalok.
-Jó étvágyat!-sandítok rá majd alaposan megfújom az első falatot mielőtt megkóstolnám. Már az illatától összefut a nyál a számban, az íze pedig csak még csodálatosabb.-Te jó ég! Ez elképesztően jó. Nem véletlenül hiányzott a főztöd.- dicsérem meg őszintén, mert azóta nem ettem ilyen finomat, hogy magamra hagyott. Persze, ettem én étteremben meg ilyesmi, de meg se közelíti azt a vacsorát, amit tudom, hogy Bastien vadászott le és főzött meg. Egész más íze van.
-Nos, pár hete találkoztam egy lánnyal. Igazából megmentett. - hagyok itt némi szünetet, majd folytatom. -Szóval segített aztán felajánlotta, hogy lakhatok nála egy darabig, úgyhogy most nála vagyok.- válaszolok készségesen és már előre izgulok mit fog szólni a "megmentett" részhez. Azt hiszem, egy kicsit talán ki fog akadni ezen és cseppet sem lesz rám büszke, ha megtudja, hogy akár meg is halhattam volna, amiért nem voltam elég figyelmes.






"And they say that she's not easy, no she's really complicated."

Mađe by G

Isabelle Hoover
Jezabel & Bastien - A new beginning 52663
Age :
31
Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Jezabel & Bastien - A new beginning Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hétf. Dec. 02, 2019 11:05 am

Sebastien Morgan
vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye
Jezabel & Bastien
A new beginning...



- Pontosan mikor is érkeztél a városba? – kérdezem tőle. Nem gond egyébként, hogy még nem ismeri ő sem ezt a helyet. Majd együtt felfedezzük, igen. Ugyan azt mondom, hogy az ő jelenlétét éreztem, mióta itt vagyok és ezt igaznak is tartom, volt még ezen kívül egy másik, sokkal nyugtalanítóbb érzetem is. Mintha magával a várossal sem lenne minden rendben. Korábban még nem hallottam erről a településről, egyben viszont biztos vagyok: ez nem egy farkastanya. Jártam már egyszer estefelé is a városban a változatosság és a további kíváncsiság miatt és le merem fogadni, hogy valaki egyszer kivillantotta rám a szemfogait. Csak szerintem meglátta az arcomat és a kifejezésemet rajta, aztán inkább hátat fordított. A nyugtalanságom talán pont emiatt van. Mert ahol több faj keveredik, ott sosincs meg a teljes béke és nyugalom. Ezt a szűk 40 évem alatt már megtapasztaltam.
Szavain megesik a szívem. Most jövök csak rá igazán, hogy mennyire fájt neki, hogy így elhagytam őt. Konkrétan nem mondja ki, de a szavaiból egyértelműen ez árad. Kicsit közelebb húzódok hozzá és nyugtatóan, boldogan átölelem őt, és nyomok egy puszit a halántékára. – Most már itt vagyok. És nem megyek sehova, így pedig főleg nem. Ha egy valamit, hát ezt megígérhetem neked! – mosolygok rá, és kicsit megsimogatom a tőlem távolabb eső vállát és felkarját. Aztán visszaülök a helyemre.
- Azt látom. Jól áll neked! – nevetek én is vele együtt, akármennyire is komolyan gondolom. Próbálom az elmúlt évek nehézségeit oldani és kicsit jobb kedvre deríteni Jezt. Fontos résztvevője az életemnek, és talán ő az egyetlen ember, akiért tényleg mindent megtennék. Még ha ez olyan áldozatokkal is jár, hogy el kell őt hagynom… De kétlem, hogy ezt a döntést valaha meg kell még hoznom. Illetve most már okosabban döntenék, ha sor is kerülne rá és vele beszélném meg. Azt biztos nem tudná megbocsátani, ha újra ugyanolyan formában elhagyom, mint akkor 9 éve. Úgy főleg, hogy az imént egy ígéretet tettem neki. – Nem tévedsz nagyot. Mármint, hogy neked könnyű azzá tenni. Az életem java harccal és háborúskodással telt el, így minden örömteli pillanatot értékelek. Azokat pedig főleg, amiket veled tölthetek – hazudni csak azokban az esetekben szoktam, amikor indokolt. Jeznek viszont sosem hazudtam, csak nem mondtam el a teljes igazságot. Vannak dolgok, amikről neki akkor még nem kellett tudnia. Fiatal volt, temperamentumos, és valószínűleg nem tudta volna olyan mértékben megérteni az indokaimat. Összevetésképpen, nekem abban a korban született meg a fiam, John, mikor őt magára hagytam sok-sok évvel ezelőtt. Más életutat jártunk be teljesen, de valami oknál fogva végül mégis összefonódott. Látszólag ez a kapocs azóta sem szakadt meg.
- És aztán jól felpofozz, mi? – nevetek fel. – Egyébként jogosan. És még behoznivalód is van ezügyben. Akármilyen indokaim is voltak, nem ez volt a legoptimálisabb mód arra, hogy elmenjek. Szóval bármikor nyugodtan megilletheted az arcomat a kezeddel, nem fogok felháborodni – őszintén? Ha a szavaim közben vágott volna arcon, akkor azt hiszem, csak még jobban nevettem volna. Szeretem a helyzetkomikumokat, és ez tökéletes példa lett volna rá. Az én szememben legalábbis biztosan.
- Igen. Erre mégis ártottam. Nem is tudom, hogy gondoltam, hogy csak egy levelet és a medálomat hagyom rád… - sóhajtok egyet, de aztán legyintek. Már nem tudok változtatni rajta. A múlt megtörtént, a jelenben élünk, a jövőt pedig mi alakítjuk.
- A főzés fontos is! Bár ki tudja, a végén lehet a te pörkölted finomabb lenne, mint amit én csinálok most. Illetve mixer? Na majd egyszer bevásárolunk és megmutatod a tudásodat! – nem vagyunk alkoholisták, mégis szerettünk egymás társaságában iszogatni. Ez nem a sárga földig történő lerészegedést jelentette, és azt sem, hogy minden nap megtörtént. Bár kár lenne tagadni, volt hogy két egymást követő nap is sikerült annyira kevernünk mindent, hogy egy-két helyről ki is tiltottak minket. Erre is csak úgy jöttünk rá, hogy mikor mentünk volna később, akkor nem engedtek be. – Na igen? És mit beszéltél velük? – a családot mindig is fontos dolognak tartottam. Mindehhez hozzátennék egy fontos dolgot: a családot nem csak a vér köti össze. Sőt… ki merem jelenteni, hogy a családot nem a vér köti össze, hanem a felek közötti érzelmi és bizalmi kapocs, stabilitás. Ezért is merném azt mondani, hogy mi Jezabellel is egy család vagyunk. A felek pozícióját viszont nem tudnám behatárolni. Legalábbis könnyen meglehet, hogy ő másként tekint rám, mint én őrá. Egyben vagyok biztos, hogy nem tudok rá úgy tekinteni, mint csak egy húgra vagy testvérre. De akkor mi?
Nem felelek semmit a válaszára, csak bólintok egyet. Valahol belül pedig megnyugodok és kicsit boldogabb is leszek. Magam sem tudnám megmondani, hogy pontosan miért. Azaz de, valószínűleg meg tudnám. Viszont akkor be kellene magamnak olyan dolgokat, amikre nem feltétlenül vagyok még felkészülve. Jez pedig még kevésbé.
- Negyven évet?! Hány évesnek gondolsz te jólélek vérfarkas?! – nevetek fel már-már kínomban. 39 vagyok, még el se értem a negyvenet, erre ő miket mond! Felháborító! Természetesen nem szívom mellre, csak szórakozok vele. Ahogy valószínűleg ő is. – Nem aggódok én annyira. Nem a sebbel van a gondom, hanem a bal szememre való látással. Nem olyan, mint régen és jobbára rá vagyok hagyatkozva a többi érzékszervemre. Ami talán nem is baj, hiszen azok sokszor jobb szolgálatot tettek az életemben, mint a szemeim – nem önsajnáltatásból mondom ezeket. Míg friss volt a seb, az a csoda, hogy nem kaptam el semmilyen fertőzést, mert nem vonultam vissza, hanem az utolsókig harcoltam ezzel. A seb keletkezése és az ellátása között szerintem eltelt egy fél nap. Valószínűleg azért is ilyen csúnya még mindig, és a látásom is ezért nem az igazi.
- Hiányoztak már a fárasztó vicceid – kacagom el én is magam.
- Örülök, hogy ízlik. Viszont nincs már az, mint régen, hogy háromféle kajával tudok szolgálni. Ha szeretnél maradni, jobbára ezzel kell beérned – az én esetemben ez sosem okozott gondot. Az elmúlt időszakban pedig végképp nem volt rá túl sok lehetőség, hogy így kint főzőcskézzünk, szóval a különböző nyers vadhúsokon éltünk. Jobbára, de nem mindig.
Mikor a „megmentett” szót hallom, akkor egy picit félrenyelek és egy 10 másodpercig legalább köhögök utána. Kis kedves egyébként, mert megvárja, hogy visszanyerjem a normális légzés képességét, mielőtt folytatná. Miután befejezte, megszólalok. – Megmentett? Mi történt? Jól vagy? – le is teszem egy pillanatra a tányért, és felé fordulok, majd hátára teszem a kezemet és kicsit aggódva nézek rá.
- Ha gondolod, én is szívesen fogadlak szerény hajlékomban. Bár ahogy mondtam, tényleg elég szerény, és kicsit vad stílusú. De őszintén én szeretem. Nem árt néha visszatérni a gyökereinkhez – persze azt is megértem, ha inkább maradna annál a lánynál. Mégiscsak megmentette az életét, ez pedig egy olyan dolog, amit nehéz visszafizetni. Azt meg főként, hogy még be is fogadta. Ettől függetlenül én szívesen látnám őt a kis hajlékomban.

A pörkölt elfogyasztása után leteszem a tányért az asztalra és felállok. – Hát igen… a régimódiságnak is eljön a maga ideje. Ilyen például, hogy melegvíz sincsen bekötve ide. Szóval ha kérsz még a pörköltből, akkor mondd nyugodtan, máskülönben felteszek egy kis vizet a tűzre melegedni. Ha te nem szeretnél fürdeni, engem az sem zavar, ezt teljességgel rád bízom. Viszont rám mindenképp rám fér. Elég nehéz volt ez a dög, szép látvány lehettem míg három kilométerről visszacipeltem ide a vállamon – így is valószínűleg kissé izzadtságtól, vértől és hússzagtól bűzlök. A ruhám nem kevésbé. Az irhából majd csinálok vagy valami takarót, de lehet inkább egy kabátféleséget. Úgy is kezd beköszönteni a tél, szükség lesz rá előbb-utóbb. Már most hideg van idekint, ki tudja egy fél hónap múlva milyen idő lesz.



Sebastien Morgan
Jezabel & Bastien - A new beginning UOgxvJr
Age :
39
Tartózkodási hely :
Beacon Hills erdeje

Jezabel & Bastien - A new beginning Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hétf. Dec. 02, 2019 1:43 pm

Isabelle Hoover
vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye
Sebastien & Jezabel
When I see U again



Elgondolkozok kicsit mielőtt válaszolnék a kérdésére, hogy biztosan jó választ tudjak adni.
-Ha jól számolok úgy három hete, hogy ide jöttem. Melót mondjuk még nem sikerült találnom, bár holnapra meg van beszélve egy találkozó az egyik söröző tulajdonosával. Egy darabig jó lesz ott, ha sikerül.- vonok vállat, hiszen nem vagyok válogatós, ha munkáról van szó. Jó pár munkában kipróbáltam már magam, szóval nem félek ettől sem, ráadásul a pultban ácsorgás vagy az ital készítés már ismerős terep.
Végül annak ellenére, hogy próbálok úgy tenni, mintha tök jól lennék és jól is lettem volna az elmúlt kilenc évben, sikerül jóval többet elárulnom neki, mint terveztem. De mit tegyek, ha ez az igazság? Hiányzott. Nagyon is, ami nem is csoda, hiszen pár évig a mindennapjaim része volt aztán meg hirtelen köddé vált. Naná, hogy megviselt, viszont az, hogy most már itt van és ezt egy öleléssel meg egy, a halántékomra adott puszival érzékelteti, egészen megnyugtat. Mint ahogy a szavai is. Őszintének tűnik és ahogy ismerem nem egy olyan fajta ember, aki ne tartaná a szavát. Érthető szerintem, hogy nagyot dobban a szívem az ígérete hallatán.
-Csak aztán nehogy az agyadra menjek és megbánd, amit ígértél.- viccelem el kicsit, de már teljesen mindegy, hiszen újra és újra zavarba jövök attól, amiket mond. Kezdem elhinni, hogy talán neki sokkal nehezebb volt akkor rég elmenni, mint ahogy én viseltem az egészet. -Hát ez szuper. Akkor mostantól majd mindig azon leszel, hogy zavarba hozz?- kuncogok továbbra is és igyekszem a paprikavörös fejemet végre lenyugtatni, de túl sok jó dolog történt velem ma. Vagyis csak egy jó dolog, ami egy lavinához hasonló érzelem kavalkádot indított el bennem. Hasonló eredménye van annak is, amikor a boldogságát az én hatásomnak tudja be, de vissza gondolva a múltra, azt hiszem ez igaz lehet. Általában meg nem mondta volna róla senki, hogy ilyen sötét múltat cipel a vállán, mert sokat csipkelődtünk és bohóckodtunk. Tényleg boldognak tűnt, mint ahogy most is az, mióta találkoztunk annak ellenére, hogy az elején elég feszült volt a hangulat.
-Nem tagadom, elég sokszor elképzeltem, ahogy megteszem.- kúszik szemtelen vigyor az arcomra, miközben figyelem ahogy jóízűen nevét, szavai hallatán pedig látványosan eltöprengek. Tényleg úgy érzi, hogy megérdemelné, hogy felpofozzam? Nem véletlenül nem tettem meg most se, pedig úgy készültem eredetileg. - Így már nem lenne poén. Majd bepótolom egyszer, amikor nem számítasz rá.- jelenik meg féloldalas mosoly az arcomon és már előre élvezem a pillanatot, amikor ez be fog következni. Ha őt valóban ez tenné boldoggá, hát rajtam ne múljon! De akkor sem leszek durva maximum egy gyengécske pofont fog kapni, bár kapott ő már eleget az élettől szerintem.
-Ezen már kár szomorkodni. Már megtörtént, elmúlt és most újra itt vagyunk együtt. Túléltem és hála az égnek te is. Ez a lényeg.- nyugtatom meg pár szóval, mert nem akarom, hogy most majd emiatt ostorozza magát folyamatosan. Azt akarom, hogy jól érezzük magunkat, mint régen ne pedig azon sopánkodjunk, amin már úgyse tudunk változtatni. Visszatért hozzám és ez a lényeg.
-Az én pörköltem soha nem lesz olyan finom, mint a tiéd, mert te szívvel, lélekkel csinálod. Nem beszélve arról, hogy szereted a hasadat. Valahogy a pasik mindig jobbak a főzésben, nincs mit tenni.- mosolygok rá, mert tényleg vele ettem életem legjobb kaját. Nem mondom, sokat segítettem neki én is anno és sokszor összeügyeskedtem valamit, de meg sem közelítette az ő főztjét.
Végül megemlítem a nevelőszüleimmel való kapcsolatfelvételt, ami láthatóan nagyon érdekli. Sokáig bántam én is, hogy el kellett őket hagynom, de nem bírtam volna ki, ha épp én sebesítem meg vagy ne adj' Isten én ölöm meg őket. Azt sosem bocsátottam volna meg magamnak.
-Elmondtam, hogy sajnálom, hogy el kellett hagynom őket és, hogy olyan okból tettem, amit nem mondhatok el nekik, de tudniuk kell, hogy szeretem őket és jól vagyok. Kérték, hogy egyszer látogassam meg őket. Lényegében ennyi, de jól esett beszélni velük.- ha valaki, hát Bastien pontosan jól tudja, milyen sokáig bánkódtam miattuk és Ő volt az, aki nyugtatgatott, hogy helyesen cselekedtem. Amikor találkoztunk, hiába jártam már akkor jó ideje a magam útját, még mindig az a riadt kislány voltam, mint előtte egy évvel, mikor leléptem otthonról.
A kérdése, hogy egyedül jöttem-e meglep, mint ahogy az is, hogy a válaszomra csak bólint. Nem tudnám eldönteni hogy megkönnyebbült-e a válasz hallatán vagy inkább nem örül neki. Ha jók az érzékeim, akkor arra tippelnék, hogy elégedett a válasszal, de a fene se tudhatja. Néha nehéz rajta kiigazodni, ami nem is baj.
A viccelődés aztán, mikor elkészül a frizurája, ismét feldobja kicsit a hangulatot, főleg, mert már megint szemtelenkedek vele, de nem bírtam megállni, hogy ne tegyem. Azt mégse mondhattam, hogy szívdöglesztően néz ki és baromi sármos, ahogy azt sem, hogy jogtalanul már most féltékeny vagyok a nők miatt, akik majd rajta legeltetik a szemüket a sebe ellenére is, ami láthatóan zavarja.
-Rendbe fog jönni. Vérfarkas vagy, csak épp omegaként ez a folyamat lassabb. De talán az is hatásos, ha már ketten vagyunk.- mosolyodok el bátorítóan, miközben a szemét is alaposabban megnézem, de nem aggódok érte. Helyre jön majd, csak idő kell neki. Nem rossz előny ez az emberekkel szemben, ráadásul úgy lett ez kitalálva, hogy erősítsük egymást. Még a természet is azt látja jónak, ha a farkasok együtt vannak.
Az elkészült kaja hallatán aztán egészen bezsongok, mert már tényleg kezdtek az őrületbe kergetni a finom illatok. Persze, egy gyenge poént ki se hagyhatok, mielőtt még neki látnánk.
-Kapsz majd belőlük bőven, nyugi.- kacsintok rá vigyorogva, mert ha valamiben jó vagyon, hát azok a fárasztó poénok. Azok, amiken az ember maximum kínjában röhög, mert annyira nem vicces, hogy az már vicc.-Ismered az igényeimet és azóta sem változtak. Örülök annak, ami van, szóval ne gondold, hogy majd miattam most nyolc fogásos vacsorával kellene előállnod.- nyugtatom meg elképedve, mert nem is értem miért feltételezte, hogy ilyesmit várnék el tőle. Nem beszélve arról, hogy ez a pörkölt önmagában épp elég fenséges és laktató. Mi más kellene még ezen kívül?
Aztán sikerül olyasmit kikotyognom, amit nem feltétlenül kellett volna, ez pedig leginkább a köhögéséről vehető észre. Kissé el is szégyellem magam, amiért miattam majdnem megfullad és gyengéden hátba veregetem.
-Nyugi, nem lett semmi bajom, mint látod. Maximum hülyébb lettem a fejemre kapott ütéstől. - viccelődök mosolyogva, majd úgy érzem, talán el kellene mondanom az egészet, ha már én idióta belekezdtem.-Csupán összehozott a sors egy olyan vadásszal, aki nem válogat. A lány Árész-programnak nevezte. Ők nem válogatnak. Aki az útjukba kerül annak annyi. Nem is értem, hogy voltam ennyire figyelmetlen. Azt hiszem, nem számítottam rá, higy egy vadász követ, de a lány végül elintézte úgyhogy nem lett bajom. Állítása szerint ő meg rájuk vadászik, mert nem veszi be a gyomra, amit csinálnak.- mesélem el gyorsan a lényeget, bár Sheiláról nem nagyon tudnék többet mondani, mert nem egy kitárulkozós fajta amit a mai világban meg is tudok érteni. -Végül a zsákomat látva megengedte, hogy egy darabig nála lakjak, amíg nem találok munkát és saját kecót. Kedves lány, de nem tudom igazából miféle lehet. Furcsa az illata.- töprengek el kicsit, mert akkor is érthetetlen volt számomra, miért nem tudok rájönni, mi lehet. Aztán végül betudtam annak, higy talán még nem találkoztam olyan lénnyel, mint ő. Rákérdezni meg persze nem mertem még, mert bunkóság lenne.
Sebastien ajánlatát hallva hosszasan rápillantok, bár gondolkoznom nem nagyon kell a válaszon. Azt sem akarom azonban, hogy a terhére legyek, így máris teszek magamban egy kikötést, mielőtt döntenék. -Imádtam veled élni még akkor is, ha épp hasonló helyen voltunk, szóval úgyis tudod a választ, azonban csak akkor jövök ide hozzád, ha holnap sikerül megkapnom azt a munkát. Nem akarom, hogy velem is bajlódnod kelljen, hiszen épp elég ideig csináltad.- simítom tenyerem a kézfejére, mert tudom, hogy sosem fogom tudni ezt meghálálni neki. Ha Ő nincs, én már tuti, hogy nem lennék vagy nem ilyen lennék. Talán egy vérengző fenevaddá váltam volna az évek során, ki tudja.

A vacsora végeztével én is felállok az asztaltól és míg ő szabadkozni kezd a melegvíz hiánya miatt, én csak mosolyogva fejét csóválok.
-Vérfarkas vagyok nem valami kicseszett királykisasszony. Csak mondd meg, mibe tudom ezeket elmosni, te pedig addig nyugodtan fürödj meg, utána meg majd én következek.- szedem össze az asztalról a cuccokat majd, ha ad valami lavórt vagy ilyesmit meg esetleg valami mosogatószert, akkor el is mosogatok de mindenképpen megoldom. Ha mást nem, homokkal dörzsölöm le a tányérokat aztán hideg vízzel öblítem le. Feltalálom magam, mivel voltunk és voltam is hasonló helyzetben. -Van bent fürdődézsa vagy kialakított fürdő? Mert akkor segítek a vízzel. Amíg beviszed az egyik adagot teszek fel másikat.- érdeklődök és egészen tetszik is a dézsa gondolata. Passzolna a hangulatos kis kunyhóhoz de ki tudja, hogyan is oldja meg a fürdést.





"And they say that she's not easy, no she's really complicated."

Mađe by G

Isabelle Hoover
Jezabel & Bastien - A new beginning 52663
Age :
31
Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Jezabel & Bastien - A new beginning Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vas. Dec. 08, 2019 5:02 pm

Sebastien Morgan
vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye
Jezabel & Bastien
A new beginning...



- Ó, emiatt ne is aggódj! Biztosra veszem, hogy nem lesz gond és fel fognak venni! - ezt pedig komolyan gondolom. És most nem Jezt akarom degradálni, hogy ne érdemelné meg, de alapvető tapasztalat számomra, hogy a kocsmákba, sörözőkbe nem véletlenül vesznek fel fiatal és csinos nőket. A vérfarkaskám pedig egyben mindkettő, másrészt van is egy sajátos aurája, ami biztos odavonzaná a város férfi népségének egy részét. Nyilván tisztelet a kivételnek, nem minden italozós hely ilyen. Mivel a várost nem ismerem még annyira, azt se hogy ő hova fog menni az interjúra, nem tudnám megmondani, hogy ez melyik típusba is tartozik. Viszont nem egy buta lány, ezért is mondtam azt, hogy biztosan felveszik.
- Ez az én oldalamról is igaz - tudok jómagam is idegesítő lenni, ha épp olyan a hangulatom vagy valami felgyűlik bennem és nem eresztem ki időben. De általában vele kapcsolatban ez nem ölt különösebb formákat, csupán a csipkelődés és szándékos viccelődős ideglelés szintjén. - Nem kizárt - villantok felé egy féloldalas ravasz mosolyt. Kelleni fog egy kis idő, mire letisztázom magamban, hogy miért is viselkedek kicsit másképpen Jez irányába. Van sejtésem, de ha az beigazolódik, nem kizárt hogy csak rossz dolgokat hozna magával. Főleg, ha kiderül, ő másként gondolkodik. De nem is akarok ebbe belemenni. Majd egy hét, egy hónap, de lehet egy év múlva remélhetőleg már minden kristálytiszta lesz. Addig viszont nem fogom vissza magam és próbálok ugyanolyan lenni, mint amilyenről régen ismer. Hogy ez mennyire fog sikerülni? Az már más kérdés.
- Na szép! Bántani az idősebbet! Még a végén komoly problémáim lesznek attól az ütéstől! - háborodok fel borzasztóan játszva meg magamat. Nem hinném, hogy képes lenne nekem olyan fájdalmakat okozni, ami bármiben is gátolna. Mármint ezt nem úgy értem, hogy ne lenne rá fizikailag képes, hanem hogy a kapcsolatunk miatt nem tenné meg. Valószínűleg ahhoz elég komoly és sok káros döntést kellene meghoznom, hogy ez valaha is bekövetkezzen. És ha ez nem volt elég neki, hogy 9 évig magára hagytam egy levéllel és medállal, akkor semmi.
Sejtettem, hogy mind a mai napig bánja, hogy otthagyta a nevelő szüleit. Sokan azt mondják, nem szabad a múltban élni, és én is ezek táborát erősítem számos alkalommal, azonban néha én is azon veszem észre magam, hogy a régi szép időkön merengek. Mikor még nem voltak gondjaim, és olyan egyszerűnek tűnt minden. Aztán hirtelen úgy felgyorsultak a dolgok, hogy szinte észbe sem tudtam kapni, már egyedül maradtam. Bánom, hogy nem voltam olyan bölcs, mint a nevelőapám, mert akkor ugyan lehet nem találkozok Jezabellel, de valószínűleg még ők is élnének. De ki tudja, lehet akkor az én sorsom alakult volna teljesen másképp és már én szagolnám alulról az ibolyát, nekik pedig csak az emlékem egyre halványuló képe maradott volna. Jó a memóriám, de egyszerűen már nem tudom felidézni se John, se Joseline, se Kilgore bácsi arcát. És ez mind a mai napig bánt, hogy nincsen egyetlen képem sem róluk.
- Akkor nem haragudtak? És mit gondolsz, el fogsz majd menni valamikor? – ha megkérne rá, szívesen el is kísérném. Sőt, még talán nyugodtabb is lennék, ha vele mehetnék. Nem tudom, miért féltem annyira őt, mikor látszólag 9 éven keresztül is teljesen jól megvolt.
- Biztosra veszem, hogy jó hatással lesz rám a jelenléted – rá! Azt akartam mondani, hogy rá, mármint a sebre. Fel se tűnik elsőre, mire viszont eljut az agyamig, már feleslegesnek tartom a javítást. Nem mintha, amit mondtam, ne lenne igaz, mert kétségtelenül jobban érzem már most is magamat, pedig csupán alig egy-két órája beszélgetünk.
- Persze, tudtam én abban az időben, viszont nem feltételezhetem azt, hogy ne változott volna valami az évek során, ha már az ember fejlődik és máshogy kezd el élni. Már csak azt próbálom kideríteni, hogy mi is az, amiben változtál! – mert ennyi idő elég rá, hogy ha csak apró változások is, de azok beálljanak az életünkbe. Én magam is biztosan változtam, azonban nem tudnék rájönni, hogy miben, már annyira az életem részévé váltak. Ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy a régi kapocs közöttünk lehet elsodorja ezeket az apróságokat és visszatérünk a régi önmagunkhoz. Akárhogy is legyen, akármi is történt, egy valami biztos a részemről, hogy többet nem akarom elveszíteni Jezabelt.
Felvont szemöldökkel hallgatom az első szavait, és talán ezzel is ösztökélve a folytatásra, belekezd. Árész-program… ismerősen cseng a neve, mintha hallottam volna már valahol, de nem mernék semmi biztosat mondani. Konkrét összetűzésem már nagyon régen volt vadásszal, szóval biztosan valamelyik korábbi szövetségesem mesélhetett róluk, amit én csupán fél füllel hallottam. Voltak fontosabb dolgaim is a cseverészésnél, mint a következő lépések kidolgozása. – Akkor szerencséd volt, hogy összehozott vele a sors. Akkor gondolom a vadászról többet már nem fogunk hallani? – teszem fel a diszkrét kérdést, bár szerintem tudom a választ. – Ismerős ez az Árész-program, de nem fordítottam rá egyszer sem túl nagy figyelmet. Majd utánuk nézek én is, mert ha ilyesmi van a közelben, akkor bizony résen kell lennünk. Jobban, mint eddig valaha – az eszemben van mindeközben a falkám korábbi nyomozása és üldözése, de még így is tartom magam ahhoz, amit mondok. A vadászok is tudnak veszélyesek lenni és nem szabad alábecsülni őket sem. Ahogy a farkasok is falkában működnek a legjobban, úgy a vadászok is csoportokban a legveszedelmesebbek. – Figyelj, ha megmentett, remélhetőleg nem azért tette, hogy később az ő prédájává válj. Szóval ilyen téren nem hiszem, hogy kellene aggódnod. Persze ez függhet attól is, milyen fajhoz tartozik. Egy vámpír esetében már nem tudnám ilyen biztossággal ezt mondani, amit az előbb – ezt valószínűleg nem kell bemutatnom neki, hogy ha egy fajt, hát a vámpírokat ki nem állhatom és mérhetetlen bizalmatlansággal fordulok irányukba.
- Ne viccelj már, Jez! Sosem gondoltam úgy, hogy bajlódom veled! De rendben van. Elfogadom a feltételeket! Bár remélem nem kell bemutatnom, hogy innen nem éppen a legrövidebb az út a városba. Viszont legalább csendes és tudsz haladni, szóval ott van az is… - előbb-utóbb lehet én is a városba költözök. Egyelőre viszont megszoktam ezt a kis nyugodt idillt, ami itt van az erdőben és a kunyhóban. - Nem haragszom meg azért sem, ha pont ezért inkább úgy döntesz, hogy maradsz a… azzal a lánnyal. Hogy is hívják? - nem akarom, hogy elmenjen, de marasztalni sem marasztalhatom. Döntsön ő, hogy mindent összevetve megéri-e neki.

- Á, hiányzott már az a csípős nyelved! - nevetek fel jóízűen. Szerencsére ő is olyan, mint én, hogy ami a szívén, az a száján. Az más kérdés, hogy ő néha jóval harsányabban fejezi ki magát, mint ahogy én szoktam, de azért engem sem kell félteni. – A vizes vödörből mersz ki egy keveset valamibe és meg is tudod csinálni. Azért az ivóvizet nem akarom ezzel szennyezni – ez érthető szerintem. Lehet, hogy egy-két esetben túl finnyás vagyok egy-egy farkashoz képest, de ez jelenleg csak azért van, mert kicsit jó a kényelem érzése is. Hogy én tiszta vagyok, hogy a víz is tiszta, hogy végre olyan ételt eszek, amit én fűszerezek, főzök meg és még sorolhatnám. Talán ez is hozzá tartozik ahhoz, hogy itt maradtam. Kellően elhagyatott ez a hely, de a vadvilág életben van és élvezhetem a magam nyugalmát.
- Igen, pontosan az van. Meglepően jó állapotban, hozzá kell tennem. De egyébként ne viccelj, elég lesz nekem ez - így is van benne vagy húsz-harminc liter víz, amit feltettem kicsit melegedni. És az lesz csak még egy szép világ, ha kiderül, ezt a harminc kilót sem bírom el.
- De magadnak nyugodtan tegyél fel, ha gondolod. Én viszont akkor, ha nem gond, gyorsan lemosok magamról mindent. Rakok közben bent is tüzet, szóval ha végeztél, nyugodtan gyere be melegedni! - majd engedelmével bentebb baktatok pár tűzifával és máris meleget csinálok a kunyhóban. Kell egy kis idő, mire felmelegszik, de szerencsére a fűtési rendszer nem lett rosszul kialakítva, és utána este nem is fogunk fázni. Miután ezzel végeztem, gyorsan kisétálok még a már forró vizes bográcsért, aztán beleöntöm a fürdődézsába. Levetkőzök és én magam is elmerülök benne, kissé lehűlt testemnek még jól is esik a kellően meleg víz érintése. Időközben egy tusfürdőt azért beszereztem a városból, Jez szerencséjére nem túlzottan férfi illatú, hanem viszonylag semleges.
Kicsit elmerengek a vízben és teljesen ellazulok, szinte el is feledkezve arról, hogy Jez itt van. Végül az ajtó nyílása ébreszt fel és fordulok az irányába. Egyik hátránya a kunyhónak, hogy nincs túl sok szobája. Van egy elég nagy tér, ahol van igazából kanapé, könyvespolc, még benti főzésre is alkalmas lenne az egész hely, csak én vagyok az, aki jobb szeret a szabad levegőn alkotni. Be van kötve a víz ugyan, de valami gondja van és még nem jöttem rá a megoldására. Sok mindenhez értek, de a vízszerelés nem az én világom. Egy-két helyiség persze el van zárva ajtóval, mint a spájz, vagy a mellékhelyiség. Azonban ennyi. A hálót egy kisebb függöny választja el minden mástól, semmi több. – Köszönöm a segítséget! - mosolygok rá, majd elmutatok a ruhaszárítóra. - Megkérhetlek rá, hogy azt ideadnád? Nagyon szét vagyok esve, mint látod - nevetek kínomban. Valószínűleg észre veheti rajtam, hogy az egész felső testemen szinte alig van már ép bőrfelület. Égések nyoma, golyó ütötte és vágott sebek – minden, ami szem-szájnak ingere. Már mind szépen be van gyógyulva, de a hegek megmaradtak.
Nem különösebben pironkodok előtte, akármennyire is most esik le, hogy egyébként nem nagyon meztelenkedtünk egymás előtt. Nem tudom, hogy szégyenlősség miatt – amit kétlek -, vagy miért. A harcaim alatt azonban nem is nagyon lett volna rá lehetőségem, hogy a saját magam nyugalmában élvezzem a fürdést. Sőt, javarészt tavakban, patakokban sikerült csak éppen lemosnunk magunkról az előző napi vérfoltokat.
Megköszönve neki veszem el a törölközőt, és törlöm tisztára - még mindig ülve - a fejemet és a felsőtestemet. Aztán végül felállok neki háttal és a maradékot is letörlöm magamról, mielőtt a derekamra tekerném a törölközőt. - Tudom, nem egy ötcsillagos szálloda ez a kis kunyhó, de szerintem ahhoz képest teljesen rendben van vele minden. Én egészen megkedveltem az elmúlt két hétben. Még gondolkoztam is rajta, hogy lehet kicsit átalakítom és kisajátítom magaménak, aztán itt fogok lakni - kellően otthonos, távol van az emberiségtől, a város zajától és közel a természethez. Mindig is ezt szerettem. Régebben Jezzel is rengeteget jártunk az erdőségekbe, mert ott éreztem csak igazán jól magam, a tömegnyomorban sosem.



Sebastien Morgan
Jezabel & Bastien - A new beginning UOgxvJr
Age :
39
Tartózkodási hely :
Beacon Hills erdeje

Jezabel & Bastien - A new beginning Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hétf. Dec. 09, 2019 9:08 pm

Isabelle Hoover
vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye
Sebastien & Jezabel
When I see U again



Jól esnek bíztató szavai, így el is mosolyodok hálásan válaszul, hiszen ezek szerint Ő úgy gondolja, hogy nem lesz semmi probléma. Kérdés, hogy vajon hány ember lehet konkurens a jelentkezésnél, nem? Bastien mondjuk amúgy is elfogult lehet kicsit, hiszen rólam van szó, de emiatt nem tudok rá haragudni.
-Te sosem voltál idegesítő.- mosolyodok el, mert inkább rám volt ez igaz és nem Rá. Nagyon is jól kijöttünk, bár csodáltam mindig a türelmét.
-Na ácsi! Az előbb még kikérted magadnak, hogy úgy beszélek rólad, mintha olyan nagyon öreg lennél. Szerintem jól viselnéd te azt a pofont!- nevetek, ahogy a korára hivatkozva kezdi védeni magát, de persze vicc az egész, ahogy van. Egyrészt én nem ütném úgyse meg, másrészt meg neki egyáltalán nem fájna, ha meg is történne, mert inkább lenne az egy paskolás. -De jól van. Innentől kezdve úgy kezellek majd, mint egy idős embert.- szemtelenkedek, de egy pillanatig sem gondolom komolyan. Bastien egyáltalán nem idős. Csupán nyolc évvel idősebb nálam, ami szerintem nem sokat számít, bár a tény, hogy ezen most gondolkozok el először, elég furcsa. Akkoriban ő volt számomra a szőke herceg, de ezt sosem mondtam neki, mert nem tudtam, miképp viszonyul hozzám. Imádtam, de cseppet sem úgy, mint a nevelőszüleimet.
-Inkább meglepettek voltak, mintsem haragosak. Bár azt nem tudom, hogy képes leszek-e valaha a szemükbe nézni.-dünnyögöm a végén egy kisebb fintorral, mert tényleg nem tudom, hogy valaha elmegyek-e majd hozzájuk. A tudat, hogy nem mondhatom el nekik az igazat, eléggé megnehezítené a dolgot, bár eszembe jutott, hogy megkérném Bastient, hogy jöjjön velem. Ő biztos ki tudna segíteni a keresztkérdéseknél, meg hát mégis csak Ő az, aki segített nekem akkoriban. Talán, be is mutatnám nekik, hogy "neki köszönhetitek, hogy élek".
-Még akár rád is, igen. Valld be, hogy te sem szeretsz egyes egyedül lenni.- mosolygok rá, ahogy a sebei kapcsán a jótékony hatásomat szóba hozom, bár azt nem tudom, hogy nyelvbotlás volt-e amit mondott, vagy valóban úgy gondolja, hogy Rá is jó hatással leszek, nem csak a sérüléseire. Igazából szerintem régebben is a legjobbat hoztuk ki egymásból. Én megtanultam megfontolt lenni és nyugodt maradni a durva helyzetekben is, ő pedig, a magányos mogorva farkas, kötődött végre valakihez.
-Azok után, ahogy éltem, mielőtt összefutottunk volna, megtanultam mindent megbecsülni, ami van. Nem ragaszkodok még a pihe-puha ágyakhoz sem vagy a királyi vacsorákhoz.- vonok vállat, mert ha változtam is, az maximum a személyiségem. Miután elment csak még óvatosabb és elővigyázatosabb lettem, bár ezt nem igazán szimbolizálja az, hogy a múltkor majdnem kinyírt egy vadász. Mázlim volt, hogy Sheilah arra járt épp és kisegített, Bastien pedig természetesen kíváncsi arra is, hogy mi lett a vadász sorsa.
-Nem, nem fogunk, de nem az én kezeim által halt meg. Igazság szerint nem sajnáltam. Ki tudja hányunkat ölte meg előtte, ha csak így vaktában támadt, nem pedig azokat, akik veszélyesek?- teszem fel a költői kérdést, hiszen erre senki sem tudhatja a választ. Minden esetre nyugodtabban alszok, hogy az a vadász már nem él, de ez az Árész-programos dolog már nem annyira megnyugtató. -Így van. Válogatás nélkül gyilkolnak, úgyhogy most már az sem érezheti magát biztonságban, aki csak normálisan akar élni. Aggasztó.- legszívesebbem folytatnám azzal, hogy megnyugtat a tudat, hogy Ő itt van és megvéd, de igazság szerint nem akarom, hogy valaha is veszélybe kerüljön miattam.
-Biztos, hogy nem vámpír, nincs dögszaga. Igazából kellemetlennek se mondanám. Inkább csak simán különleges. Olyan, amit még sosem éreztem, de igazad lehet. Ha ártani akart volna, megtette volna akkor.- bólogatok egyetértően.-Igazi belevaló csaj egyébként. Szerintem bárkinek a hátsóját szétrúgná.-nevetem el magam, mert a gyönyörű babaarcot látva szerintem senki nem nézné ki Sheilahból, hogy amúgy kész veszedelem. Na mondjuk mellette sem éreztem úgy, hogy ne lennék biztonságban leszámítva, hogy nem tudom őt beazonosítani.
-Hát jó. Akkor, ha teljesül a feltétel, talán a nyakadban ragadok újra és hidd el, cseppet sem zavar, hogy ilyen nyugi van. Tetszik és bár Sheilah nagyon kedves, hogy kisegített, mégis csak veled éltem évekig.- mosolyodok el, ahogy hosszan rábámulok, mert pár pillanat alatt lepörög előttem, milyen is volt Bastiennel az élet és azt kell mondjam, hogy hiányzik. Jó volt, mert tudtam, hogy hozzá tartozom és most is ezt érzem. Már, csak azt nem tudom, hogy pontosan miként? Barátként? Társként? Lányaként? Húgaként? Sosem kérdeztem, hogy milyen szemmel is néz ő rám vagy, hogy mik vagyunk egymásnak. Nem kellett kérdezni.
Végül a vacsora után, neki látok rendet rakni ő pedig elindul fürdeni, de előbb feldicséri a csípős nyelvemet.
-Csak várj, amíg rájössz, milyen cifra káromkodásokat tanultam az évek során. Kész művészet.- röhögök tovább, majd odakint mindent rendbe teszek és az újabb adag vízről is gondoskodok, így már nincs már dolgom, mint bemenni.
-Ne haragudj. Nem akartalak megzavarni.- állok meg az ajtóban, hiszen Bastien ott ücsörög szemben a vízben, de láthatóan Őt nem zavarja az érkezésem, így csak behúzom az ajtót, hogy addig se hűtsem a lakást, majd pár lépéssel bentebb megyek. Egy picit talán zavarban is vagyok, de igyekszem túljutni ezen. -Semmiség. Még szép, hogy segítek.-mosolygok rá vissza, majd szerzek neki egy törölközőt és odamegyek hozzá. Igyekszem bárhova máshova nézni, míg odanyújtom neki, de képtelen vagyok levenni a szemeimet a hegekről, amelyek a felsőtestét borítják. Elszorul a szívem a sebek láttán és újra csak az jut eszembe, hogy segíthettem volna neki. Akkor nem kellett volna ilyen sokat szenvednie, de ezt már megbeszéltük, szóval nem is agyalok tovább rajta. Az viszont, hogy a sebek ellenére milyen jól néz ki, már más tészta. Sikerül megint zavarba hoznia, mikor pedig erre rádöbbenek, megköszörülöm a torkom és odébb sétálok. Szemügyre veszem a kunyhót de mikor látom, hogy készül felállni a kádból, inkább csak hátat fordítok neki. Maga a tény, hogy pucér nem zavar, csak nem emlékszem, hogy volt-e már rá alkalmam, hogy lássam, mint most az ablak tükröződésében. ~Kukkoló~
Legszívesebben javasolnám neki, hogy inkább ruha nélkül járjon, ezen gondolatomon végül jót mosolygok és a fejemet csóválva a kandalló elé sétálok. -Ne nevettess, Bastien. Nagyon tetszik. Mindig is szerettem az ilyen vadregényes helyeket. Kicsit olyan, mintha az ember visszautazna az időben és lenne ideje arra koncentrálni, ami valóban fontos.- mosolygok rá jókedvűen, miközben igyekszem tekintetemet az arcán tartani és nem másfelé kalandozni vele, végül, ha összeszedtem magam, neki látok kihordani a vizet a dézsából, hogy aztán magamnak is intézzek egy jó kis fürdőt.Én egyedül, mert ha Bastien segíteni akar, mikor most fürdött, tuti, hogy hátsón rúgom. Azon az egyébként igen formás hátsón...

-Ez a dézsa meg kifejezetten tetszik.- vigyorgok az utolsó kanyarnál, ahogy kezemmel a vízbe nyúlok, hogy megnézzem jó e a hőmérséklete, majd felegyenesedek, laza kontyba fogom a hajam és neki állok vetkőzni szép lassan. Remélem veszi közben a lapot és addig elfordul.-Hogy bukkantál rá erre a helyre egyáltalán?- kérdezem, ahogy megszabadulok minden cuccomtól, majd belépek a vízbe és lábaimat felhúzva leülök. A térdem kellőképpen takar -nem, mintha azt feltételezném, hogy Ő még nem látott melleket, de az enyémeket történetesen nem látta -, de még a kis hab is, ami a víz tetején úszkál kellőképpen takar, úgyhogy cseppet sem zavar, ha ő közben odajön beszélgetni.-Még mindig nehéz elhinni, hogy épp itt lubickolok nálad. Olyan, mintha el se telt volna az a kilenc év.- sandítok rá mosolyogva, miközben kezemmel a víz tetejére rajzolgatok.





"And they say that she's not easy, no she's really complicated."

Mađe by G

Isabelle Hoover
Jezabel & Bastien - A new beginning 52663
Age :
31
Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Jezabel & Bastien - A new beginning Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kedd Dec. 10, 2019 10:08 pm

Sebastien Morgan
vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye
Jezabel & Bastien
A new beginning...



- Biztos, hogy egy háztartásban éltünk? Nekem nem így rémlik – mosolygok vissza rá. Kétségtelen, hogy neki voltak gyakrabban kitörései, de ez minden bizonnyal a korának volt köszönhető. Mi farkasok amúgy is egy elég intenzív, indulatos népség vagyunk, hát még ha valaki éppen a pubertáskorban van… Én is ilyen voltam, ezért is sikerült olyan hamar kiemelkednem a többiek közül, mert ugyan az indulataim megvoltak, kellőképpen tudtam őket kezelni és kontrollálni. Jez viszont olyan volt, mint egy rossz gyerek, és ha nem lett volna kellő türelmem, valószínűleg idejekorán elhagyom őt. De mivel évekig készültem az apaságra korábban és a vele járó megpróbáltatásokra, ezért javult a tűrőképességem is az ilyesmi viselkedések elviselése terén, így egy késő-tinédzserrel való megküzdés sem tűnt olyan nagy feladatnak. És talán pont ez volt az, ami miatt ennyire sikerült egymásra hangolódnunk. Én megtanultam kezelni a viselkedését, ő pedig alkalmazkodott, mikor szükség volt rá.
Nincs olyan nagy távlat közöttünk kor tekintetében, azonban megélt élményekben igen. Nem magam dicsőítése miatt mondom, de sokkal több élettapasztalatom van, mint neki, és néha nekem is fura belegondolni, mégis hogyan fért bele ennyi minden az életembe 39 év alatt. Néha ezért is érzem magam annyira koravénnek… Aztán találkozok egy olyasvalakivel, mint Ő, és máris megfiatalodok. Újra olyan pajkossá, játékossá válok, mint régesrég a barátaim körében.
- Hosszú idő telt már el azóta, hogy elhagytad őket. Akármennyire is nehéz egy lépés, gondolj arra, hogy családod helyett voltak családod egy jó ideig. Egy látogatást szerintem megérdemelnének. De ha nem akarsz egyedül menni, akkor nagyon szívesen elkísérlek, hátha kicsit sikerül oldanom a feszültséget. Tudod, hogy abban jó vagyok – nem felejtem el, mikor jó néhány évvel ezelőtt ki kellett beszélnünk magunkat egy nagyon félreérthető és ránk veszélyes helyzetből és hogy én milyen történetet adtam elő saját kútfőből, mindenféle gondolkodás nélkül. Talán az még jobban meglepte, hogy ennyire konzisztens volt az egész és hogy a semmiből miként is tudtam egy ilyen hazugságot előállítani. A helyzetre már alig emlékszem, arra viszont igen, hogy valami vándorművészeknek, -tudósoknak állítottam be magunkat, akik dokumentálják a vadvilág kegyetlenebb oldalát, a farkasok és egyéb ragadozók vadászszokásait, hogy prédáikat milyen állapotban hagyják, és hogy ezek milyen explicit nyomokat hagynak az egész ökoszisztémában. Ezt egyben leírjuk, azonban meg is örökítjük különböző vizuális formákban. Szegény vadász még segíteni is akart nekünk, hogy segít egy-két állatot lekövetni, hogy jobban megfigyelhessük őket és vigyázhasson ránk – azonban ezt udvariasan elutasítottuk.
- Régen szerettem, azaz… megszoktam a magányt abban a pár évben míg barangoltam. De mióta veled találkoztam, nem telik el perc, hogy ne vágynék a jelenlétedre – és szándékosan kiemelem, hogy az övére. A harcaim alatt is inkább a magányt választottam társamnak, és a szükséges szociális, bajtársias interakciókat leszámítva jobban is éreztem magamat ebben. Túl sok csalódás és árulás ért már az életem során, ezért nehezen bízok meg az emberekben, néha még évek távlatából is. Ez számomra olyan, mint a tisztelet. Csak azért nem fogok valakit tisztelni, mert idős, vagy mert kellene. Ha kiérdemli a tisztelemet, akkor megadom neki, máskülönben viszont a büdös életben sem. Lehet, hogy valakinek tisztelem a teljesítményeit, de az embert magát nem. Illetve az is lehet, hogy valaki olyan egyszerű, mint a faék, mégis tisztelem őt. A bizalommal hasonlóképpen vagyok.
- A pihe-puha ágyat legalább meg tudom adni. Még én is csodálkoztam rajta, hogy milyen kis komfortos – megvannak a kunyhónak a maga szépséghibái, de összességében meg vagyok vele elégedve. Kielégíti minden igényemet és kicsit talán örülök is neki, hogy nincs minden a fenekem alá tolva és egy-két dologért meg kell dolgozni. Legalább nem tunyulok el.
- Kíváncsi vagyok rá, szívesen megismerném. Mármint ezt azért is mondom, mert ha igaz ez az egész az Árész-programról, akkor nem ártanak a szövetségesek – egyik harcból csöppenek a másikba. Kezdem már elfogadni, hogy az életem egy nagyon hosszú háború, kisebb-nagyobb békeidőkkel.
- Örömmel hallom ezt – mosolygok rá és gyorsan meg is ölelem ennek köszönhetően. Hiányzott már az érintése, a közelsége, és most próbálok bepótolni mindent. Persze bizonyos határokon belül.
Csak legyintek arra, hogy megzavart. Én voltam az, aki kicsit kikapcsolta magát és elmerengett mindenfélén. Már rég kész lettem volna máskülönben, szóval inkább meg is gyorsítom a folyamatot, és az egyik törölközőt elkérem tőle. Amint végeztem ezzel is, magamra tekerem és elmosolyodok szavain. – Igen, talán nekem is ezért tetszik. Kicsit visszavisz a régmúltba, mikor még nem volt televízió, internet és ilyenek. Oké, elektromosság az van a házban, meg egy viszonylag modern fűtési rendszer, de ez csak egy-két könnyítő tényező a nagy egészben – ami tegyük hozzá, nem árt. Akármennyire is örülök neki, jól esik azért néha, ha nem kell mindennel bajlódni. Az elektromosság is csak alapvető szinten van, az is egy nem túl nagy generátorral működik, ezért csak nagyon szükség esetén használom. De egyébként a tűz kellően bevilágítja a teret, a holdfény szintén.

Kell egy pár pillanat, mire rájövök, hogy el kellene fordulnom. Szörnyű, milyen gondolatok cikáznak most a fejemben, ezért inkább próbálom valami mással elűzni és inkább lefoglalom magamat. Elmegyek a szobába keresni egy boxert és valami könnyedebb nadrágot, aztán azokat felvéve sétálok vissza, mikor már benne ül a dézsában. – Teljesen véletlenszerűen. Jártam az erdőséget, megéreztem ezt a vonzást a város felé és elindultam az irányába. Ez útba esett, és gondoltam kisajátítom magamnak. Milyen jól is tettem, nem? – leülök viszonylag – de nem túlságosan – közel hozzá az egyik székre és leveszem a vodkás üveg tetejéről a dugót, majd belekortyolok. Utána felé nyújtom, hátha kér belőle. Az alkohol remélem segíteni fog a helyzetemen, nem rontani, mert jelenleg elég nehéz dolgom van, hogy itt ül előttem anyaszült meztelenül, és csupán a kisebb habok takarják a fontosabb részeket.
- Jut eszembe, a ruháidat kimossuk gyorsan? Vagy legalább a fehérneműt? Van egyébként ilyesfajta feszülős boxerem, mint ami rajtam van, szóval B tervként funkcionálhat az is, ha gondolod. Nem tudom, mennyire száradna meg a tiéd, mire indulnod kell. A tűz mellett mondjuk szerintem reggelre olyan lesz, mint újkorában – ajánlom fel neki a lehetőségeket. Azért még hozzá teszem. – Ruha tekintetében pedig – már ami az estét illeti – van egy köntösöm, meg kölcsön is tudok adni pár ruhát, ahogyan igazából neked jobb – majd belekortyolok még egyet a vodkába. Rossz gondolatok, hess!
- A holnap hogy legyen? Kísérjelek be a városba, vagy inkább majd később délután-estefelé jössz majd vissza cuccostól-mindenestől? Számomra mindkettő megfelelő, le tudom foglalni magam – eddig is megoldottam. Időközben, ha kész lenne, és szállna már kifelé, akkor adok neki egy törölközőt, és bemegyek a köntösért, vagy a többi ruháért, hogy nyugodtan meg tudjon szárítkózni. Nem sietem el a kivételt, hisz nem szívesen nyitnék rá anyaszült meztelenül – azaz de, elég szívesen, viszont ezek azok a rossz gondolatok, amiket próbálok elűzni. Nem bánnám, ha már inkább aludnánk, legalább addig sem ilyeneken kattognék, mint valami tinédzser.



Sebastien Morgan
Jezabel & Bastien - A new beginning UOgxvJr
Age :
39
Tartózkodási hely :
Beacon Hills erdeje

Jezabel & Bastien - A new beginning Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Szer. Dec. 11, 2019 5:36 pm

Isabelle Hoover
vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye
Sebastien & Jezabel
When I see U again



Jót nevetek a szavain, mert én valóban úgy emlékszem, hogy probléma általában velem volt és nem vele.-Én maximum csak annyi idegesítőt láttam benned, hogy mindig azt éreztem, hogy túlságosan féltesz és nem hagysz semmit se csinálni.- bár így utólag megértem, miért volt az, hiszen egy fiatal, makacs és talán túlságosan is akaratos vérfarkas voltam, aki valószínűleg nem élne ma már, ha Ő nincs. Más gondunk azonban sosem volt. Esetleg apróbb viták, hogy mi legyen a vacsora vagy, hogy kinek kell lemennie a mosodába épp.
Hamarosan azonban a nevelőszüleimnél lyukadunk ki, amivel kapcsolatban már régebben is nyugtatgatott, hogy bizony azt tettem, ami helyes volt. Féltettem őket és mivel én voltam a veszély forrása, le kellett lépnem. Az azonban jól esik, amikor a látogatás kapcsán felajánlja, hogy elkísérne. Megnyugtatna a jelenléte, mint ahogy régebben is és most is megnyugtat. Egyszerűen ezt árassza magából. Nyugalmat és biztonságot erre pedig akkor döbbentem rá, amikor most, hosszú évek elmúltával megölelhettem. Szerintem sehol sem éreztem még olyan biztonságban magam, mint a karjai között, nem beszélve az illatáról, amit amint megéreztem, azonnal elöntött a nyugalom érzése.
-Tényleg eljönnél velem?- lepődök meg őszintén, mert bár megfordult a fejemben, hogy megkérem rá, azt azonban nem gondoltam volna, hogy magától szóba hozza. Bár sejthettem volna, hiszen régen is mindig mellettem állt mindenben. Miért épp ez lenne kivétel, ráadásul olyan jó beszélőkéje van, hogy amikor én leblokkolnék, tuti, hogy ki tudna segíteni. Nem egyszer bebizonyította, hogy milyen gyorsan tud kapcsolni, bár az is lehet, hogy az évek során ezt mindenki megtanulja. Tudnunk kell hazudni, ha nem akarjuk, hogy valami apróság miatt lebukjunk.
A rá való jó hatásom említésére azonban olyasmit mond, minek hatására az összes gondolatmenetemnek vége szakad és, csak arra tudok figyelni, ahogy a szívem kalapálni kezd. A jelenlétemre vágyott. Csupán ennyit mond, de nekem ez mindennél többet jelent és az is biztos, hogy soha senki nem mondott még nekem ilyen szépet. Mondjuk rajta kívül nincs is más, aki mondhatna.
El akarom viccelni, mert így félő, hogy olyan gondolatok jutnak eszembe, amelyek plátóiak kell maradjanak.
-Ezek szerint hiányzott a nyakadba egy idegesítő, makacs, nagyszájú nőszemély, aki képes fejjel a falnak szaladni? - röhögök lányos zavaromban, hiszen sikerült újfent pírt csalnia az arcomra. Furcsa dolgokat mond amióta csak egymásba botlottunk de nem akarok bármit is beleképzelni, ami nincs. Örül nekem, mint ahogy én is neki és ennyi. Ez csak természetes, hiszen évekig együtt éltünk.
-Nekem már az is bőven elég, bár még jobb lesz a tudat, hogy nem egyedül vagyok.- na jó, ez most egy furcsa kijelentés, de tény, hogy megnyugtató tud lenni, ha az ember nem egyedül van valahol. Már a másik közelsége is biztonságérzetet adhat, ha pedig Bastien az, akkor pláne. Nem kell fél füllel a zajokat figyelnem, hanem valamivel mélyebben aludhatok, bár ettől függetlenül azért régebben is felkeltem minden apró rezzenésre. Ez van, ha az ember egy olyan faj része, akik történetesen olyanok, mint a farkasok.
-Hát nem egy barátkozós lány, de talán majd be tudom mutatni neked. Minden esetre igazad van, nem ártanak a szövetségesek, ha ma már csak úgy megtámadnak a vadászok.- értek vele egyet majd, amikor felajánlja, hogy akár ide is cuccolhatnék hozzá, naná, hogy belemegyek, viszont munkához kötöm a dolgot. Na mondjuk, a kikötésem nem azt jelenti, hogy amennyiben nem sikerül holnap az állást megkapnom, elfelejthet, mert nem erről van szó. Csupán nem akarok addig a nyakába szakadni, amíg nincs melóm.
Az öröm azonban, amivel fogadja a válaszomat egészen megmosolyogtat. Nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyire hiányoztam neki, főleg, hogy évekig azt bizonygattam magamnak, hogy azért lépett le, mert már nem akart tovább pesztrálni. Az ölelés azonban, amit kapok egyáltalán nem ezt sugallja. Ismét az a furcsa borzongás fut végig rajtam, ahogy odabújok hozzá és átölelem, de nem igazán tudom ezt hova tenni. Talán, az érzékeim megbolondultak, amiért egy rég nem érzett illat vagy érintés hirtelen visszatért.
Később aztán sikerül rátörnöm fürdés közben, bár nem igazán zavartatja magát, amikor megtörölközik vagy amikor csak azzal takarja el magát és úgy ácsorog ott tovább. Képtelen lennék nem élni a helyzettel és alaposan végig mérni, hiszen szívdöglesztő még mindig. Nem tudom, tudatában van-e annak, hogy milyen jó pasi.
Mikor aztán rám kerül a sor a fürdéssel és neki állok vetkőzni, nagyon remélem, hogy addig bemegy a szobába,mert nem igazán vagyok felkészülve arra, hogy lejtsek neki egy sztriptíz, bár a gondolaton jót vigyorgok, amíg eltűnik a szobában.
-Jól bizony. Nagyon szuper ez a hely.- vigyorgok rá immár a kádból, majd követem tekintetemmel ahogy leül az egyik székre és iszik a vodkából. Megfordul a fejemben, hogy talán Ő is zavarban van, ha már ott ücsörgök pucéran a kádban, de végül elhessegetem a gondolatot és elfogadom az üveget. Kellemesen végig égeti a torkomat a vodka, miközben a meleg fürdő ellazítja az izmaimat és azon töprengek, vajon miért sodort minket újra egymáshoz az élet. Nem hiszek a véletlenekben. Szerintem minden okkal történik, már csak arra kell rájönnünk, hogy mi az az ok.
-Persze, de ne aggódj, ezt majd elintézem én. Viszont egy boxert lehet elfogadok meg egy pólót, ha nem baj. Máskor mindig nálam van a cuccom, de mióta Sheilah szobát adott, nem cipelek mindent mindenhova. Pedig, most jól jött volna.- kuncogok halkan, közben igyekszem úgy ülni, hogy mindenem takarásban legyen, aminek takarásban illik lennie. Nem, mintha baromi gátlásos lennék, de régebben se mászkáltam előtte pucéran és most se akarom ezzel sokkolni. Olyan lehetek számára, mint egy kishúg, nem?
-Szerintem a köntöst reggelre el is hagynám, szóval jó lesz a boxer meg a póló.- kuncogok, miközben figyelem, ahogy ismét kortyol a vodkából. Most már biztos vagyok benne, hogy zavarban van. Miattam? Mondjuk elég furcsa így évek múltán együtt tölteni az estét és az éjszakát. Furcsa, de mégis ismerős.
Végül a holnapi napról érdeklődik, amit igazából még én sem raktam össze fejben, de az ötlet, hogy akár el is kísérhet, elég kecsegtető. -Ha nem unnád magad halálra, amíg engem vársz, végül is elkísérhetsz. Viszont az is előfordulhat, hogy be is fognak melózni már holnap. Nem tudom. Reggelig még kitalálom, jó?- mosolygok rá lágyan, majd elveszem a törölközőt.-Köszönöm.- pislogok rá hálásan, végül a törcsit leteszem a székre, ahol az imént ült. -Gyorsan lecsutakolom magam. Addig hozol akkor valami ruhát, kérlek?- pillanatok rá majd, ha elvonul a szobába, gyorsan megmosom magam a tusfürdővel, végül sietve megtörölközök és magamra csavarom a vékony anyagot. Nem tér még vissza azonban, így elindulok a hálószoba felé és belesek a függönyön, ami elválasztja a többi helyiségtől. -Kész is vagyok.- mosolyodok el és, ha meg van már, amit nekem szán, akkor gyorsan kimegyek és magamra is kapom őket.
Furcsa ez az egész. Ismerős mégis más. Nem győzöm emlékeztetni magam, hogy ne bámuljam folyton a felsőtestét vagy épp a hasán lévő vékony csíkot, ami ki tudja hova vezet. Na jó, tudom jól, hogy hova vezethet, csak épp kisül az agyam, ha megpróbálok erre gondolni. Amúgy sem illene akármi ilyenen agyalnom. Basszus, hosszú éjszaka lesz ez.
-Jobb vagy bal oldal?- lépek be végül újra a hálóba és az ágy felé biccentek, ha pedig elárulja, melyik oldalon szeretne aludni, már vonulok is a másikra, hogy behuppanjak a takaró alá. Tényleg baromi kényelmes az ágy, viszont azon kapom magam, hogy izgatott vagyok és levegőt is alig merek venni. Aludtunk már együtt. Nem is értem, mit izgulok ezen ennyire.
-Elférsz kényelmesen?- kérdezem, mikor már Ő is befészkeli magát az ágyba és próbálom a lehető legkisebbre összehúzni magam, nehogy zavarja. Másfelől pedig durva -na jó, annyira nem durvák, csak furcsák-, gondolatok szökellgetnek az agyamban, melyek miatt jobb, ha még csak a kislábujjammal se érek hozzá. Felnőtt nő és férfi vagyunk egy ágyban. Nem akarok aljasul odasimulni meg ilyenek, hogy aztán olyasmi történjen, amit minden bizonnyal megbánnánk holnap. Azt sem tudom, hogy mik is vagyunk mi egymásnak. Beleférne a baráti kapcsolatba odabújni hozzá, amit minden egyes zsigerem diktál, vagy az már túlzás lenne? Egyáltalán jó ötlet volt, hogy aludjunk együtt? Az agyamban a fogaskerekek úgy kattognak, hogy már attól félek, talán meghallja Ő is.





"And they say that she's not easy, no she's really complicated."

Mađe by G

Isabelle Hoover
Jezabel & Bastien - A new beginning 52663
Age :
31
Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Jezabel & Bastien - A new beginning Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Szer. Dec. 11, 2019 7:37 pm

Sebastien Morgan
vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye
Jezabel & Bastien
A new beginning...



- Nem vagy távol az igazságtól - konkrétan nem mondtam ki ugyan, de szerintem nyilvánvaló volt a tetteimből, szavaimból. Nem akartam és nem is próbáltam véka alá rejteni. Ahogy megismertem és egyre jobban megkedveltem, úgy kezdtem el egyre felelősebbnek érezni magamat az irányába. Más nem tudott vigyázni rá, így rám ragadt ez a feladat. Egy fiatal, indulatos, magát még kontrollálni képes farkas nem csak önmagára, de másokra is nagy veszélyt jelent. Nem akartam vérfürdőt – láttam már akkor egyet korábban és nem volt szükség másikra -, ezért a szárnyaim alá vettem és nevelgettem, segítettem őt. És látszólag nagyon is jól jöttek a tanításaim, hiszen ránézve semmi problémája nincs már semmivel, ami a vérfarkasságot illeti.
- Ezen miért lepődsz meg annyira? Még szép, hogy elmegyek veled! - ahogy ő az előbb, úgy én most tekintek rá olyan kérdően. Visszatértünk egymás életébe, én pedig továbbra is szeretném őt segíteni, ahogy csak erőmből és tudásomból telik. Nem tudom, hogy manapság mennyire jön zavarba a keresztkérdésektől, de régen ezek megválaszolása az én feladatkörömbe tartozott. Jól tudok hazudni, akármennyire is örvendetes vagy sajnálatos dolog ez. Vagy ha nem is hazudni, akkor ferdíteni az igazságot megfelelő, hihető formába. És fognak feltenni kérdéseket, ebben biztos vagyok. Akkor főleg, ha megyek vele, mert már kapásból el fogunk érkezni ahhoz a kérdéshez, hogy mi is a mi viszonyunk egymással. Erre a kérdésre azonban maximum egy „barát” jelzővel tudnánk válaszolni, akármennyire sem fedi le az igazságot. Sokkal több van emögött, viszont véleményem szerint konkrétumot egyikünk sem tudna adni. Jelen pillanatban pedig főleg.
- Mondhatjuk így is, igen - meg olyasvalaki, aki nem emlékeztet a múltamra, akivel csak a jelenben élek és a jövőbe tekintek. Olyasvalaki, akire ha ránézek, máris szertefoszlik minden gondom és bánatom. Mondanám én mindezeket neki, de nem tudnám nem félreérthetően közölni vele. Így is már teljesen céklavörös az arca, ha ilyenekkel bombáznám tovább, már köpni-nyelni nem tudna a végén.
Örülök, hogy egyetértünk a szövetségesek tekintetében. Nem tudom, ebben a városban vannak-e egyéb ismerőseim, akikben meg tudok bízni és talán nagyobb rálátást tudna biztosítani az egész helyzetre, nem kevésbé a városra. Ha van is, megpróbálhatnám kideríteni, de az olyan energiát igényelne, amit nem feltétlenül engedhetek meg magamnak még jelenleg. Így hát marad a vakszerencse és a véletlen…
Próbálom leplezni lányos zavaromat én is egy kis töménnyel. Fene se gondolta volna, hogy a mi kapcsolatunk ilyen intim lesz, hogy egyszer lényegében egymás mellett fogunk üldögélni, miközben egyikünk anyaszült meztelenül lézeng. Csak nehogy a végén túlságosan feloldja a gátlásokat ez a szesz, mert a végén olyan félreérthető helyzetek alakulnak ki, amelyeket már én sem tudok megmagyarázni. A beszélőkémnek ha van ellensége, akkor biztosra veszem, hogy az alkohol az. Az elején csak még jobban megered a nyelvem, aztán beüt nálam is a szokásos részegségi szindróma. Téblábolok mindenfelé, összefüggéstelen dolgokról hablatyolok és talán túlságosan is közvetlen vagyok. Persze farkas létünkre felgyorsult metabolizmussal rendelkezünk, ha ezt az egész üveget egyedül innám meg, valószínűleg csak akkor érne be nálam a részegség állapota. Ez a mennyiség viszont csak kedély-, és feszültségoldó hatással bír, ami igazán ráfér mindkettőnkre. Illetve míg azzal foglalkozok, hogy szétégeti a torkomat az alkohol, addig nem arra gondolok, hogy milyen szívesen segítenék neki a fürdésben…
Eljut az agyamig, hogy nem kér sokat, viszont mikor a köntöst említi, és hogy reggelre elhagyná, akkor egy pillanatra átfut sok minden az agyamon, viszont ebből egyik sem éppen illedelmes. Belekortyolva a vodkába kicsit félre is nyelem a második kortyot, ami mérhetetlen fájdalommal jár a belsőmben. Az egyik legrosszabb dolog, az ez… Aki nem nyelt még félre alkoholt, az nem tudhatja, milyen végtelenül kellemetlen érzés ez. Köhögésbe kezdek, aztán a végén már a hányinger kerülget az alkoholtól. Ez utóbbi mondjuk jelen pillanatban szerencsére nem következik be, ahhoz még nem ittam eleget. De nem is tervezek.
- Rendben van. Viszont, ha potenciálisan munkára fognak… na jó, reggelre kitalálunk valamit - így már nem szívlelem annyira az ötletet. Néhány pillanattal később azonban eszembe jut, hogy igazából ezzel a verzióval sem lenne különösebb gond. Maximum beülök a helyre én is, aztán elszórakoztatom ha éppen nincsen vendég. Meg növelem a bevételét a helynek, hogy véletlenül se mondják azt, nem elég megnyerő és hogy nem keresnek vele sokat. Bár ilyen banális dolog miatt kétlem, hogy kirúgnának valakit, mert a forgalom elég sok mindentől függ. Nem dolgoztam vendéglátásban, de ez elég alapvetőnek tűnik.
A maga köré tekert törülköző látványa semmivel sem könnyíti meg a dolgomat. De igazából én is félmeztelenül mászkálok előtte, szóval szerintem egálban vagyunk. Odaadom neki a ruhákat és hagyom öltözni. Szerencsére elég sűrű ez a függönyszerűség, így még a gondolat sem merül fel bennem, hogy kukucskáljak. Azaz felmerül, csak a lehetőség vetődik el. Na jó, ideje lenne már leállítanom magamat, ez az alkohol nagyon nem tesz jót... - Igazából teljesen mindegy, de ha már kérdezted, akkor legyen jobb - nem kicsi az ágy, igazából ahova éppen beesek, aszerint szoktam aludni.
- Én igen, remélhetőleg téged sem nyomlak ki - bár elég nyugodt alvó vagyok. Általában úgy kelek, ahogy elalszok és nem hiszem, hogy olyan sokat forgolódnék éjszaka. Bár fogalmam sincsen, még ilyen természetű felmérések nem születtek. Felmerül bennem egy kérdés, amin rágódok egy-két percig, hogy feltegyem-e, de aztán rájövök, hogy foghatok bármit az alkoholra, ha úgy hozza a sors. - Zavarna, ha átkarolnálak? Csak hogy el ne szökj! - kacsintok rá mosolyogva, aztán hozzá teszem. - Nagyon hiányoztál, és szeretném érezni is azt, hogy itt vagy, nem csak érzékelni - hangozzék ez akárhogy is. Ha nem zavarja, akkor minden további nélkül átteszem a nyaka alatt a karomat és kicsit megsimítom a vállát. - Jó éjszakát, Jez! Örülök, hogy egymásra találtunk! - mosolygok rá, mielőtt lehunynám a szememet és nem sokkal később álomba nem szenderülnék.

Továbbra sem álmodok semmit. Se rosszat, se jót. De annyi biztos, hogy reggel sokkal kipihentebben nyitom ki a szemeimet. Aztán észreveszem az egész helyzetet, amibe kerültünk reggelre. Egy pillanatra meg kell bizonyosodnom róla, hogy ez tényleg Jez-e, nem pedig valaki más. Elég komolyan forgolódhattam, ha így sikerült reggelre. Hasánál pihen a kezem, közben hátulról szorosan hozzá vagyok bújva. El kell gondolkozzak egy pillanatra, történt-e valami este, csak az alkohol miatt nem emlékszem, de rá kell jönnöm, hogy semmi. Szerencsére jelenleg az általában férfiaknál jellemző reggeli sátor nincs felállítva, mert akkor aztán tényleg magyarázkodhatnék. Nagyon remélem, hogy alvás közben sem volt semmi ilyesmi… De ha tovább fogunk így feküdni, nem kizárt, hogy kiújul. Viszont időközben érzem, hogy ő maga is felébred, és kicsit mocorog – bár fogalmam sincs, hogy ébren volt-e már csak mozdulatlanul feküdt, ő maga sem tudva mit kezdeni a helyzettel -, ezért mintha még mindig aludnék fordulok át a másik oldalamra.



Sebastien Morgan
Jezabel & Bastien - A new beginning UOgxvJr
Age :
39
Tartózkodási hely :
Beacon Hills erdeje

Jezabel & Bastien - A new beginning Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Csüt. Dec. 12, 2019 11:00 am

Isabelle Hoover
vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye
Sebastien & Jezabel
When I see U again



Nem tudok rá haragudni, amiért tényleg mindig meg akart óvni, mert így utólag visszagondolva tudom jól, hogy szükségem is volt erre. Ő volt a fék, ami visszatartott attól, hogy bármi hülyeséget csináljak. A mosolyomból azt hiszem tisztán érezheti is, hogy nem haragszok rá emiatt. Egyáltalán nem, sőt. Mérhetetlen hálát érzek csupán, mert kellett valaki, aki mellettem áll és segít, csak anno, amikor elszöktem otthonról elképzelni sem tudtam volna, hogy az egy vadidegen vérfarkas lesz. Áldom az eget, amiért akkor este találkoztunk, de tényleg.
A nevelőszüleim esetleges meglátogatása kapcsán aztán közli, hogy szívesen elkísér, ami őszintén meglep, bár amikor értetlen ábrázattal megkérdezi, hogy miért, nem tudok rá válaszolni. Igaza van. Miért is ne kísérne el? Miért is hagyná, hogy egyedül hülyét csináljak magamból? Tudja jól, hogy nem vagyok jó a különböző magyarázatok kitalálásában, már csak azért sem, mert túlvariálom. Semmi más nem árulkodik jobban arról, hogy épp hazudik az ember, mint az, ha túl részletezi a dolgokat, már pedig én ebbe szoktam elbukni. Nem beszélve a vörös fejemről meg a hebegés-habogásomról.
-Köszönöm, ez kedves tőled.- motyogom végül hálás pillantással, mert szeretném, ha tudná, hogy valóban értékelem, hogy képes lenne eljönni velem. Valamivel nyugodtabb is vagyok az utazás kapcsán, mert míg a tudat, hogy egyedül kell mennem egészen kiborított, az elképzelés, hogy Ő velem tartana teljesen megnyugtat. Azt hiszem korrekt, ha azt mondom, hogy Ő nem csak a barátom, hanem a támaszom is és régen is az volt. Egek, mennyire hiányzott ez a támasz!
Széles mosoly szökik az arcomra, mikor cseppet sem pozitív jelzőkkel illetem magam Ő pedig csak szimplán rábólint, hogy igen, ez a csaj hiányzott neki. A szeleburdi, makacs leányzó, aki mára bár nyugodtabb lett, de azért ezeket a jelzőket még mindig a magáénak tudhatja. Nem is értem, hogy nem kergettem régebben az őrületbe.
Végül aztán eljutok én is a fürdéshez, de furcsa mód az, ahogy a dézsa mellett ücsörög, miközben én áztatom magam, cseppet sem zavar. Na jó, kicsit feszélyez, de nem kellemetlen. Inkább csak szokatlan és merész, hogy ezt is megosztjuk egymással, mert régebben nem volt jellemző. Mondjuk régebben mindig volt olyan szálláshelyünk, ahol külön volt egy fürdőszoba, ahova be tudtam zárkózni, de ez a kunyhó nem lenne ilyen varázslatos, ha ez is olyan lenne. Ettől ilyen vadregényes és kellemes.
Meglepetten veszem viszont tudomásul, hogy Bastien is legalább annyira zavarban van, mint én. Talán az árulkodik erről, hogy túlságosan sűrűn húzza meg a vodkás üveget vagy épp az, hogy saját magához viszonyítva is elég sokat beszél, de ez tetszik. Egyértelműen oldódik köztünk a hangulat azóta, hogy összefutottunk és most még azt is felajánlja, hogy elkísér az állásinterjúra, vagy minek is nevezzem a holnapi programot. Az állásinterjú olyan hivatalos. Az embernek az öltöny, az iroda és egy mogorva vezetőség árgus szemei jutnak róla eszébe, az én találkozóm viszont biztos, hogy nem lesz ilyen. Besétálok, váltunk pár szót valószínűleg, majd kiderül, hogy kellek-e vagy sem. A kérdés, hogy megnyugtatna-e vajon, ha Bastien ott lenne? Mindenképpen igen, de nem akarom, hogy halálra unja magát, amíg én talán még be kell álljak dolgozni is.
-Rendben.- nevetem el magam, mert én is erre jutok, hogy majd reggelre hagyom inkább a döntést, hogy mi is legyen. Most inkább azzal foglalom le magam, hogy sikeresen megtörölközzek és utána induljak a hálóba a ruhákért, mert minden bizonnyal nem mer csak úgy kisétálni onna, nehogy megzavarjon.
Egy pillanatra furcsa, buja gondolatok cikáznak végig az agyamon, amikor megállok előtte egy szál törölközőben, ő pedig csupán egy mackónadrágot visel és csupasz felsőteste látványa továbbra is elém tárul. Régen egyszer már leküzdöttem ezeket a gondolatokat és sikerül semlegessé válnom vele kapcsolatban, de most minden olyan más. A pillantások, amiket vet rám megdobogtatják a szívemet, mert nem azt látom, hogy úgy nézne rám, mint egy kislányra. Na jó, valószínűleg mindezt csupán beképzelem magamnak, mert a testo szükségleteim néha váratlanul utat törnek maguknak és elképesztő gondolatok keretében fickándoznak jó darabig. Bastien közelében pedig ez még intenzívebb, ami nem jó. Rossz. Nem szabad. Pont.
Felemelő érzés végül behuppanni a valóban elképesztően kényelmes ágyba, de semmivel sem érzem magam nyugodtabbnak a tudattól, hogy itt van mellettem. Az ágynemű is csak az Ő illatát árasztja magából, de pluszba még a teste melege is kellemes bizsergéssel áraszt el, ahogy befekszik mellém. Legszívesebben odasimulnék hozzá, hogy tudatosítsam magamban, hogy tényleg itt van.
-Maximum majd odébb taszigállak.- kuncogok, mikor megemlíti annak a lehetőségét, hogy talán letol az ágyról. Nem szeretnék kényelmetlenséget okozni neki, de valóban elég méretes a fekvőhely, szóval csúnya lenne, ha nem férnénk el végül egymás mellett.
A szavai hallatán még a lélegzetem is elakad, bár a választ már nagyon jól tudom, hiszen minden idegszálam ez után sóvárog. Odabújni hozzá és befészkelni magam szorosan mellé. Most azonban, hogy szóba hozza, szívrohamhoz hasonlító jelenség söpör végig rajtam.
-Csak nyugodtan. Én is erre gondoltam épp.- makogom a választ alig hallhatóan, majd közelebb csúszok hozzá, fejemet a karjára teszem és lélegzetvisszafojtva figyelem a sötétben, ahogy lehunyja a szemeit.-Jó éjt Bastien.- suttogom végül alig hallhatóan, majd amint egyenletesen kezd lélegezni, kicsit közelebb bújok hozzá és arcom a mellkasához fúrom, mert én is baromira örülök, hogy egymásra találtunk. Elmondani sem tudnám, hogy mennyire. Ráaddásul basszus, annyira csodás az illata és olyan finom meleg a bőre. Erőszakkal kell visszafognom magam, hogy ne kezdjem el a mellkasát taperolni. Perverz állat vagy Isabelle! Nem kétséges.

Nem tudnám megmondani, hogy pontosan mikor aludtam el, mert még nagyon sokáig kattogott az agyam, miközben ott feküdtem Bastienhez közel. Azt viszont tudom, hogy körülbelül hajnali három körül pattant ki először a szemem és hirtelen fogalmam sem volt arról, hogy hol vagyok. Aztán bekúszott az orromba a kellemes, ismerős illat és megéreztem a teste melegét is a hátamnál. Meg valami mást is, amire inkább nem is mertem túl sokat gondolni, mert a tegnap esti buja gondolatok azonnal visszakúsztak az agyamba. Inkább, csak igyekeztem óvatosan elhúzódni egy picit, hogy be böködje (XD) az agyamat a tipikus reggeli sátrazás.
Sikerül visszaszundítanom ugyan, de mintha valami hatodik érzékkel rendelkeznék, felébredek, amikor Bastien máshogy kezd lélegezni mögöttem, azaz minden bizonnyal Ő is ébren van már. Moccanni sem merem, a testem megfeszül és próbálok úgy tenni, mintha még mindig aludnék. Iszonyatosan zavarban vagyok, ahogy kiskifli-nagykifli pózban fekszünk, de nem mozdulok, mert igazság szerint egész kellemes. Végül Ő az, aki elfordul, amiért hálát adok az égnek, mert kezdett igencsak rajtam lenni az inger, hogy finoman odasimuljak hozzá a hátsómmal. Nem hiszem el, hogy ilyesmik járnak a fejemben és megrökönyödve veszem tudomásul, hogy kívánom Őt. Nagyon.
Lassan kicsusszanok végül az ágyból és összeszedve a cuccaimat, meg a kimosott fehérneműmet, beosonok a mellékhelyiségre, hogy rendbe kapjam kicsit magam. A telefonom reggel hét órát jelez, ami azt jelenti, hogy két óra múlva nyit a söröző, nekem pedig addigra ott kell lennem.
Mikor végzek halkan megyek ki, de végül odaosonok Bastienhez és óvatosan megérintem a vállát, miközben suttogni kezdek. -Elindulok a városba. Te maradj nyugodtan, pár óra múlva jövök, rendben? - mosolyodok el, mert totál biztos vagyok benne, hogy így lesz. Meg lesz az a meló és már vonulhatok is vissza ide a cuccaimmal, hogy aztán tovább kísértsem halálra magam a perverz gondolataimmal.
Még akkor is ezen kattogok, amikor már a sörözőben ücsörgök és a főnököt várom. Képtelen vagyok nem a reggelre gondolni, hogy milyen jó volt mellette ébredni, az emlékre pedig, ahogy egymáshoz simultunk finoman beharapom az alsó ajkamat. Nem tudom, hogy Ő is hasonlóan érzett-e vagy, csak én hülyültem meg ennyire, de attól tartok, hogy most merőben más a helyzet, mint régen. Nem helyes, hogy olyan gondolatok járnak a fejemben, aminek a fő helyszíne az ágy -vagy bármi más hely a kunyhóban- és leginkább ruha nélkül vagyunk.

Az interjú után végül vegyes érzelmekkel indulok el Sheilah lakására a cuccaimért, majd vissza az erdőn át a kunyhóba. Vettem pár cuccot vacsorának, valamint pár üveg sört és egy vodkát is, hogy ünnepelhessünk, ha már a tegnapit olyan jól megiszogattuk. Annak ellenére azonban, hogy másra sem vágyom, mint Bastiennel élni, elképesztően izgulok, már csak a gondolataim miatt is, amelyek reggel és napközben hatalmukba kerítettek. Zakatoló szívem akkor sem nyugszik meg, amikor már a látóterembe kerül a kunyhó, a tenyerem izzad az ajkaim pedig újra és újra kiszáradnak. Hogy fogom ezt kibírni?


♫BAD LIAR♫




"And they say that she's not easy, no she's really complicated."

Mađe by G

Isabelle Hoover
Jezabel & Bastien - A new beginning 52663
Age :
31
Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Jezabel & Bastien - A new beginning Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Csüt. Dec. 12, 2019 3:49 pm

Sebastien Morgan
vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye
Jezabel & Bastien
A new beginning...



Megfogalmazni sem tudom, hogy mikor aludtam már utoljára ilyen jót. Volt egy alkalom, mikor három napon keresztül megállás nélkül ébren voltunk a társaimmal, aztán utána a rákövetkező napot végig az ágyban töltöttem. De ezen kívül mindig gondterhelve hajtottam álomra a fejemet, miközben gondolatok ezrei cikáztak a fejemben. Nem igazán lehetett látni rajtam, de néha teljesen kétségbe voltam esve és féltem. Nem attól, hogy ebben a háborúban bármikor meghalhatok, hanem hogy előbb-utóbb elfelejtem Jeznek is az arcát. A régmúlt kísértetei a mai napig követnek engem, viszont mindegyikük arctalan formában. Nem akartam, hogy Ő is a sorukba álljon, mert ugyan életben volt, mégis egy nagy hibámnak tudtam be, hogy így cserben hagytam és nem világosítottam fel a dolgokról. Régen elhatároztam már magamban, hogy ha újra találkozunk, akkor el fogok neki mondani mindent. Hogy ki vagyok pontosan, és hogy honnan jöttem. Megosztanám vele azt is, hogy hová tartok, de jelenleg én sem tudom. Annyira az életem részévé vált a folyamatos készenléti állapot és az állandó viszályok, hogy a letelepedésnek a gondolatát is elvetettem. Vele szívesen megtenném, de ahhoz valami messzi helyre kellen elmennünk. Távol az emberektől, távol a civilizációtól. Szeretem a hideget… Alaszka hegységei nem is hangzanak olyan rosszul. Muszáj lenne máshova mennünk, mert az elmondottak alapján itt nem lesz nyugtunk egyhamar a vadászok és a másfajúak miatt. De legalább együtt vagyunk és ez már mindennél többet jelent a számomra.

Aludtunk már korábban együtt Jezzel, de azok nem voltak ilyenek. Én legalábbis nem emlékszem, hogy valaha is így összebújva aludtunk volna el. Régen annyira más volt minden. Olyan… egyszerű. Most meg minden olyan zavaros. Az érzéseim iránta, az ő reakciói a különböző megszólalásaimra és tetteimre. Meg ez is, hogy ilyen nyugodtsággal ölelem át, ő pedig bújik hozzám. A reggelről nem is beszélve, mikor úgy csüngtem rajta, mintha… nos, végül is igen, már évek óta nem láttam. De barátok nem igazán szoktak így aludni, még akkor sem, ha részegek – mi legalábbis korábban sosem ébredtünk így. De mivel még korán van és érzem az ő ébredését is, inkább átfordulok a saját oldalamra és lehunyt szemmel próbálok tovább pihenni, akármennyire is tudom, hogy ez nem fog megtörténni. Egész nap ezen fogok kattogni. Egy ilyen apró, mégis jelentős dolgon. Hallom, hogy csendben kikel az ágyból és elmegy összeszedelőzködni. Mindeközben én csak úgy forgolódok, mintha még nyűgösen most ébredeznék – amit nem értek, mert farkasok vagyunk mindketten, és ahogy ő, úgy én is tisztában vagyok vele, hogy érezzük a másik megváltozott paramétereit. Mire ez eljut az agyamig, már kint van a szobából és valószínűleg elment átöltözni.
Néhány pillanat múlva visszajön teljesen felöltözve és a vállamhoz érve szólongat. Kinyitom a szemeimet és úgy figyelek fel rá. – Rendben van. Majd jössz, amikor jössz, itt leszek végig - hogy mit fogok csinálni, azt nem tudom. Talán kicsit élesítem a késeimet és sudokuzok. Még kitalálom. Felülök az ágyban, hátrasimítom kócos hajamat és megvakarom a szakállas képemet. Nagyon fura, hogy ilyen rövid mindkettő és hogy ennyire rendezett vagyok. Viszonylag, mert rám férne még egy kis igazítás, de ez sokkal inkább a reggelnek tudható be, nem Jeznek. Hallgatom, ahogy becsukódik a kunyhó ajtaja, ő pedig elballag a városba.
Abban a pár percben míg az ágyon ülök a hatalmas csendben jövök csak rá, hogy mennyire magányos voltam. Nem hallottam a szuszogását, nem éreztem a jelenlétét, és nem szórakoztam önfeledten. Ilyen jól és ilyen gátlások nélkül már évek óta nem beszéltem senkivel. Jez és az alkohol együttes jelenléte jót tett nekem, hiszen végre az eddigi berögzött gépies, monoton beszédstílusomból ki tudtam mozdulni.

Lassan összeszedem magamat és én is felöltöztem. A késeimet elkezdem élesíteni, közben pedig csendben gondolkozom. Minden tekintetben próbálom elereszteni a gondolataimat és a teljes, tiszta képet akarom látni, mert ez a helyzet szétszakít. Legszívesebben hozzá bújnék és úgy szeretném egész éjszakán keresztül, mint korábban még senki más, másrészt félek, hogy mindez viszonzatlan lenne. A szavait nem tudtam sokszor mire vélni, hogy csak terelni akarja a témát mert hasonlóan gondolkozik és zavarban van, vagy ténylegesen csak barátként tekint rám. Oly’ sok megválaszolatlan kérdés, meg nem fejtett rejtvény, én pedig teljesen el vagyok veszve. Egyre inkább körvonalazódni kezd a fejemben, hogy miért is viselkedek így, miért gondoltam rá ennyiszer és miért fordulnak meg mostanában ilyen illetlen gondolatok a fejemben. Nem azért, mert olyan régen lettem volna utoljára nővel, meglepő módon egész jól bírom a cölibátust. Nem, sokkal inkább azért, mert gyengédebb érzéseket táplálok iránta, mint egy baráthoz az illő lenne. Ennek realizálása nem ér hatalmas meglepetésként, mert úgy gondolom, valószínűleg már éreztem magamban, csak nem mertem beismerni. Viszont így most mi lesz? Ha visszatér, közöljem vele, mire jutottam, vagy maradjunk inkább ebben az egész helyzetben, míg egyszer le nem állít véglegesen, hogy nagyon furán viselkedek és hogy kéri, ne csináljam többé. De ha hasonlóan érez ő is, akkor erre mégis miként tudnék rájönni? Reméltem, hogy ha rájövök a gondolataim mögött meghúzódó indokokra, meglesznek a válaszaim. Ehelyett csak még több kérdés merült fel bennem. A gondolataim elterelése miatt inkább behozom a levadászott őzek irháját, hogy készítsek belőle valamit. Egy kabátot, igen. Vagy egy takarót. Hm… Van elég, hogy mindkettőt ki tudjam belőle hozni. Munkához is látok, elsősorban a kabát megdolgozásában.

Közel sem vagyok még kész, de ahhoz képest jól haladtam. Legalábbis egy szép mellénynek már elmenne simán. Amin egyelőre se gomb, se zipzár sincs, de nem olyan egyszerű azért egy ilyet megművelni. Plusz biztos vannak könnyebb és gyorsabb módszerek, mint a saját magam által megtanultak. De szépen néz ki egyébként, látszik rajta, hogy nem először csinálok ilyet. Bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy mikor még Jezt ismertem, ilyen tudással nem rendelkeztem. Az évek során azonban rám ragadott stresszoldás és kis kikapcsolódás gyanánt. Érzem a jelenlétét, de nem mozdulok, csak várom, hogy megérkezzen. Ahogy az ajtón meglátom az alakját, mosolyogva nézek fel rá, látva hogy cuccal és egyéb finomságokkal érkezett. – Ezek szerint jól ment a beszélgetés? - kérdezem tőle, miközben felállok és odasétálok hozzá megölelni őt, majd elvenni tőle a cuccait. - Igen, jól látod, mit csinálok. Majd neked lesz, egy kabátnak szánom, viszont egyelőre még csak ennyinél tartok. Majd később úgy is fel kell próbálnod, hogy rendesen rád tudjam méretezni. Ezeket bedobom a szobába, jó? - mutatom fel a táskáját, és ha nem ellenkezik, akkor néhány pillanattal később már üres kézzel térek vissza. Most őt látva viszont egyből rossz gondolatok kezdenek el ismét járni a fejemben, ami nem sok jóval kecsegtet, tekintve hogy most még józan is vagyok.
- Bocsáss meg egyébként a reggeliért. Hogy nem mentem veled. De rég voltam már ilyen kipihent és hát… lusta. Túl jó hatással vagy rám - arról, ahogy reggel ölelgettem, nem mondok egyelőre inkább semmit. Bár 90%-ban biztos vagyok benne, hogy azért ment el ő is ilyen gyorsan, mert nem tudott mit kezdeni a helyzettel.



Sebastien Morgan
Jezabel & Bastien - A new beginning UOgxvJr
Age :
39
Tartózkodási hely :
Beacon Hills erdeje

Jezabel & Bastien - A new beginning Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Csüt. Dec. 12, 2019 10:50 pm

Isabelle Hoover
vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye
Sebastien & Jezabel
When I see U again



Mikor megállok a kunyhótól úgy ötven méterre, a levegőbe szimatolok és elmosolyodok. Újra hozzá kell szoknom, hogy Bastien illata körbe lebeg mindent és még saját magamon is érezhetem. Főleg, ha együtt alszunk vele összebújva. A reggeli ébredés emlékére elmosolyodok, ahogy zsebre dugott kézzel ácsorgok a kunyhót figyelve, végül sóhajtok egy nagyot és újfent elindulok. A gyomrom dió méretűre zsugorodhatott, miközben továbbra is ugyanazokon az őrültségeken kattogok, amelyeken egész nap. Ő és én. Én és Ő. Nevetséges, hogy ilyesmi egyáltalán megfordul a fejemben most, hogy visszatért. Oké, hogy évek teltek el és oké, hogy megváltoztunk, de régen miért nem volt ez jelen? Na jó, igazság szerint régen is vonzónak tartottam, de szerintem akkor a megszokott kis életmódunk miatt nem fordult elő, hogy pajzán gondolataim lettek volna. Most viszont hosszú éveken át tartó sóvárgás után újra itt van, ráadásul azóta változott Ő is. Férfiasabb, határozottabb és még vonzóbb, ha ez lehetséges egyáltalán.
Sikerül véghez vinnem egy borzasztóan bonyolult feladatot végül, azaz összeszedem magam és kinyitom a kunyhó ajtaját, ahol azonnal Bastien jó kedvű mosolya fogad. Azt hiszem, a melóval kapcsolatos válasz egyértelmű és ezt meg is jegyzi, ráadásul úgy látom, hogy őszintén örül és, ha ez nem lenne nyilvánvaló, egy ölelés még inkább a tudtomra adja.
-Igen, enyém a meló.-bújok hozzá vigyorogva, majd mikor elenged alaposan szemügyre veszem, hogy mivel foglalatoskodott. Teljesen elképedek a szavai hallatán, így időm sincs ellenkezni -nem, mintha nagyon akartam volna-, mikor elveszi a cuccaimat és bevonul a hálóba velük. -Te komolyan nekem csinálsz kabátot?- bukik ki belőlem a kérdés mosolyogva, mert, ha valami, hát ez baromi édes dolog.-Egyáltalán mióta foglalkozol te ilyesmivel? Mert akárhogy agyalok, nem emlékszem, hogy régebben láttalak volna kabátot készíteni.- kérdezem vigyorogva, ahogy visszatér a hálóból. -Nagyon vagány lesz. Ez kedves tőled. - lesek még mindig elképedve, majd ahogy felemlíti a reggelt, azonnal bizsergés fut végig rajtam. Remek. Most már aztán teljesen megzavarodtam. Pokoli nehéz lesz rendbe szedni a fejemet, de muszáj megerőltetnem magam, ráadásul hála az égnek, csak amiatt kér elnézést, hogy nem kísért el, nem mást hoz szóba. Nem tudom, hogy melyikőnknek lehet a reggeli dolog kínosabb.
-Ugyan már, semmi gond. Felesleges lett volna várakoznod rám ilyen sokáig. Annak viszont örülök, hogy ezek szerint ilyen jól aludtál. Nekem is kényelmes volt. - na jó, ennél a résznél megköszörülöm a torkom és inkább nem agyalok azon, hogy ez milyen furán hangoztatott. Inkább kipakolok mindent, amit vettem, miközben eszembe jut a tegnapi beszélgetésünk, hogy majd mindent el akar nekem mondani. Nem tudom, hogy merre tartunk de az biztos, hogy meg akarom hallgatni. Már csak azért is, mert addig se olyasmire gondolok, amire egyértelműen nem kellene. Ennyire belevágni se akarok viszont a dolog közepébe, mert az olyan lenne, mintha letámadnám. -Holnap még szabad vagyok de aztán bedobhatom magam a melóba. Szóval, ha gondolod, akár meg is ejthetnénk a tegnap elszalasztott beszélgetést. Ráérek még, ha hosszú is lesz. - bököm ki végül nagy nehezen, ami a fejemben jár, hiszen kár lenne kerülgetni a forró kását. Hallani akarom mindazt, amit eddig nem osztott meg velem, utána meg majd kibogozom, hogy mi legyen a többi nehézséggel. Mert baromi nehéz lesz vele élnem, ha minden mozdulatáról valami teljesen más jut eszembe. Elment a maradék kevés eszem is, ez biztos.

♫BAD LIAR♫




"And they say that she's not easy, no she's really complicated."

Mađe by G

Isabelle Hoover
Jezabel & Bastien - A new beginning 52663
Age :
31
Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Jezabel & Bastien - A new beginning Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Pént. Dec. 13, 2019 9:55 am

Sebastien Morgan
vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye
Jezabel & Bastien
A new beginning...



Látom egyáltalán nem váratlan meglepődését az újabbnál újabb képességeim felfedezése kapcsán. Csak mosolyogva bólintok párat, mielőtt válaszolnék. – Úgy ám, neked. Remélem, hogy tetszeni fog, ha elkészül – nem várom el tőle, hogy hordja is, ezt csupán gesztusból és unaloműzésből csinálom jelenleg. Nyilván örülnék neki, de nem vagyok egy túlzottan sértődékeny fajta. – Mivel nekem már van sajátom, habár aláírom, nem őzből, ezért úgy gondoltam, hátha jól fog jönni neked is a hűvösebb időkre - a kabátjaim többsége egyébként ilyen. A nadrágok és egyéb ruhaneműk már nem annyira, mert a bőrömmel érintkezve olyan fura, kellemetlen érzés uralkodik el rajtam. De biztos vagyok benne, hogy ha nagyon akarnám, képes lennék egy nadrágot is összedobni, viszont lehet hogy csak a tizedik, huszadik próbálkozásra.
- Fú, kérdezz kettőt és könnyebbet. Valahol akörül, mikor már kicsit északabbra kezdtünk átvonulni, nagy szükségét éreztem már egy kabátnak. Maradjunk annyiban, hogy az első kabátomnak csak funkcionális szépsége volt, küllemi… annál kevésbé. De aztán az évek során egyfajta szabadidős, nyugtató tevékenységgé vált számomra. Kinek mi. Másoknak horgászás, egyeseknek könyvolvasás, nekem, hangozzék ez akárhogy is, a varrás - egyáltalán nem tartom feminin dolognak, mi több, én pont az az ember vagyok, aki a foglalkozások tekintetében ezt a határt nem ismeri. Sokszor hallottam már, hogy főzni, takarítani a nők feladata, meg ilyen badarságok. Nem, egy valamennyire magára adó férfinak is képesnek kell lennie megcsinálnia mindent, amire egy nő képes, vice versa viszont ez annyiban nem igaz, hogy az erőt igénylő feladatokban egyértelműen a férfiaknak van elsőbbsége. Jez szavait hallva csak mosolygok azon, hogy láthatólag tetszik neki, hisz így érzem, hogy már megérte elkezdenem.
Aztán felhozom a reggelt, és kicsit terelve az evidens dolgoktól mást hangoztatok. Mikor viszont azt mondja, hogy neki is kényelmes volt, egy pillanatra elgondolkozom. A torokköszörüléséből arra következtetek, hogy neki se állt túlzott szándékában ezt kimondani. Viszont, ha témánál vagyunk, hozzá fűzők még én is valamit. - Nekem nem kevésbé. Csak nem tudtam, hogyan reagálnál rá, azért fordultam el ébredés után - de most, hogy tudom, ha holnap reggel is így ébredünk, nem önszántamból fogok átfordulni a másik oldalamra, az biztos.
- Na és miket hoztál? A vodkát és a sört látom, de van ott még valami zacskó is - bár az illatokból valami kaja-féleségre gondolok. A két alkohol pedig rám is fog férni, főleg mivel megígértem, hogy beszélek neki a múltamról. Úgy érzem, már régóta érik ez a beszélgetés, és látszólag Jez sincs más véleményem ezzel kapcsolatban. - Rendben van. Legjobb, ha leülünk és kibontjuk azt a töményet, mert úgy érzem, kelleni fog - nekem mindenképpen.
Helyet is foglalok az asztalnál, kicsit arrébb tolva rajta a kabát-kezdeményt, és a vodkát magamhoz véve bontom azt ki. Húzok belőle egy kortyot, míg próbálom összeszedni a gondolataimat. - Azt se tudom, hol kezdjem. De a legegyszerűbb talán a legelejétől - köszörülöm meg a torkomat és veszek egy mély levegőt. - Szóval, az eleje… amit nem mondtam magamról, az maga a múltam lényegében. Régen, huszon-akárhány éves koromig végig falkatag voltam. A falkában én töltöttem be úgymond a végrehajtó, erőember szerepét. Nem feltétlenül a kiemelkedő erőm miatt, sokkal inkább a megfélemlítő és meggyőző képességeimmel, meg a ravaszságommal. Az apámról semmit nem tudtam, az anyám meg ugyanúgy falkatag volt, csak magasról tett rám azután, hogy megszült. Egy kis ideig nevelt, aztán megunta és ekkor kerültem Kilgore bácsi szárnyai alá, aki szinte mindenre megtanított. Kicsit az időben előre ugorva az évek folyamán az Alfánk kezdte öregségében elveszteni az eszét és olyan feladatokkal bízott meg, amik számomra is kényelmetlenek voltak. Míg egyszer az nem történt, hogy saját nevelőapám ellen uszított, gondolván hogy áruló… én elé álltam Kilgore bácsinak és elmondtam neki a gondolataimat, majd az Alfa elé álltunk ezt megbeszélni. Ezt viszont a nagyságos úgy vélte, mint személye ellen elkövetett árulás, és helyben végzett a nevelőapámmal, majd engem is erre a sorsra kényszerített volna, ha nem vagyok elég óvatos. Azt követően évekig menekülésben voltam, míg nem találkoztam veled - sóhajtok egyet, mert most jön a legnehezebb része. Vagy kétszer-háromszor meghúzom még a vodkás üveget, mielőtt folytatnám. - Volt egy fiam. Igazából egy olyan nőtől, akivel semmi nem volt köztünk azon kívül, hogy kielégítettük egymás igényeit és ennyi. Kedveltem, de azt nem mondanám, hogy szerettem őt. Viszont közel álltunk egymáshoz, az kétségtelen, már csak azért is, mert volt egy közös pont, ami összekötött minket. Mikor az egész előbb említett eset megtörtént, mindkettejükkel végeztek. Kegyetlenül. Olyan halálsikolyokat korábban még nem hallottam, pedig számos rossz és rosszabb dolgot átéltem már azelőtt. Mindez az én árulásom, büntetésem következtében. Ha időben kapcsolok, hogy nekünk már nincs ott maradásunk, vagy legalábbis nekik, még lehet élnének. Jó ideig rágódtam ezen, néha még manapság is, de már elfogadtam, hogy nem tudom megváltoztatni a múltat. Ezért is védelmezlek téged annyira, Jez. Mert nem akarom elkövetni ugyanazt a hibát, mint régen. Elveszteni egy hozzám még Joseline-től is közelebb álló embert - most jövök csak rá, hogy egész beszédem alatt nem is rá néztem, hanem a késemmel játszadoztam a kezemben. Viszont ekkor végre rápillantok azzal a másfél szememmel, amivel látok. - Négy éves volt. Négy… - mondom egyre elhalkuló hangon, mielőtt sóhajtanék egy nagyot, megrázva kicsit a fejemet. Gondoltam, hogy nehéz lesz róla beszélni, de hogy ennyire… - És mindez azelőtt történt, hogy találkoztunk volna. Pár évig barangoltam, aztán rádleltem és megszűnt minden gondom, problémám egy kis időre…



Sebastien Morgan
Jezabel & Bastien - A new beginning UOgxvJr
Age :
39
Tartózkodási hely :
Beacon Hills erdeje

Jezabel & Bastien - A new beginning Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Pént. Dec. 13, 2019 1:48 pm

Isabelle Hoover
vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye
Sebastien & Jezabel
When I see U again



-Ne viccelj! Annyira menő már most is!- vigyorgok rá, miután szemügyre veszem a félkész kabátot, de elképzelni nem tudtam volna soha, hogy Bastien majd ilyesmit fog nekem csinálni. Őrület, mik ki nem derülnek róla. Nem véletlenül érzem úgy, hogy nem tudok róla semmit. -Köszönöm szépen.- mosolygok rá, mint valami kisgyerek, aki tudja, hogy ajándékot fog kapni és várja, mint a Messiást. Annyira édes tőle, hogy már most azon agyal, mi legyen, ha majd hűvösebb lesz az idő. Már azon ügyködik, hogy majd ne fázzak. Lehetne nem imádni, amiért máris gondoskodni akar rólam?
A kérdésemre aztán, hogy honnan is ez a tudás, meglepően bő választ kapok, amit figyelmesen hallgatok. Legalább megtudok most róla egy újabb kis információt, bár terveim szerint ma többet is kideríthetek. Itt az ideje szerintem, hogy végre meséljen arról, hogy ki is Ő. Régebben nem érdekelt ez, úgy voltam vele, hogy az Ő dolga, de aztán a múltja miatt hagyott magamra egy darab levéllel és a láncával, szóval szerintem jogos, ha tudni akarom, mi történt vele. Vagy talán nem? Van köztünk olyan kapcsolat, ami feljogosít erre?
-Nos, tudtommal nincs kőbe vésve, hogy csak nő varrhat, ráadásul régen a szűcs mesterséget meg főleg férfiak csinálták. De engem az se zavarna, ha az lenne a hobbid, hogy tütüben ugrálsz a szoba közepén.- vigyorgok rá, majd a szavaimat követően látványosan gondolkodóba esek. -Na jó. Az igazából elég furcsa lenne.- nevetem el magam, mert elég jó a vizuális képességem és ahogy Bastien megjelent előttem tütüben... hát elég durva.
Szóba kerül aztán a reggel és az ébredés, mire totálisan zavarba jövök. Nem azért, mert olyan rossz lett volna, hanem épp ellenkezőleg. Kellemes volt mellette ébredni az ölelésében még, ha szokatlan is volt. Annyira meghitt pillanat volt, hogy szinte fájt megszakítanom, de muszáj volt.
-Egyáltalán nem zavart. Nem lett volna muszáj elfordulnod, bár utána úgyis kelnem kellett.- legyintek egyet, mintha semmiség lett volna az egész pedig esküszöm, amint elfordult hiányérzetem támadt. Kellemesen melegen tartotta a hátamat és a tudat, hogy egymáshoz vagyunk simulva se volt rossz. Csak zavarbaejtő.
-Ja, az meg a vacsoránk. Beugrottam két adag lasagna-ért. Ha jól emlékszem szereted.- mosolygok rá, majd ki is teszem a dobozokat a pultra, ami az aprócska konyhaként funkcionáló részen van. -Akarsz most enni? Bár én későbbre terveztem, most még nem vagyok éhes de te egyél nyugodtan.- ajánlom fel a lehetőséget bár a téma miatt, amit tervezek felhozni nem hiszem, hogy épp megjönne az étvágya. Ellenkezni azonban nem ellenkezik, amikor megemlítem az elmaradt beszélgetésünket. Csupán annyiból látszik, hogy nem a legkellemesebb téma lesz, hogy a vodkát már fel is nyitja.
Leülök vele szemben az asztalhoz és izgatottan bámulok rá. Eljött a pillanat. Megtudhatom, hogy ki Ő. Végre megismerhetem, bár szerintem fogalma sincs róla, hogy ez milyen sokat számít nekem. Mozdulni sem merek, ahogy beszélni kezd nehogy megzavarjam, bár az nem kerüli el a figyelmemet, hogy a vodkára szüksége van közben. Ebből már az elején sejtem, hogy nem egy vidám történetet fogok hallani, de amikor eljut oda, hogy a nevelőapját a szeme láttára ölték meg, majd mindezek után azzal folytatja, hogy a gyerekével és annak az anyjával is végeztek, meghasad a szívem. Ha ezt tudtam volna, hogy ilyen fájdalmas sebeket kell majd feltépnie miattam, nem kértem volna, hogy meséljen.
Mikor úgy hivatkozik rám, hogy én még annál a nőnél is közelebb állok hozzá, nagyot nyelek és beharapom az ajkam. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire fontos vagyok neki. Fontosabb, mint az a nő, aki megszülte a gyerekét. Valamiért ez baromi jól esik a lelkemnek és végre megértem így már, hogy miért óvott annyira.
Mikor oda jut, hogy "négy éves volt", már nem bírom visszatartani a kikívánkozó könnycseppet, de gyorsan le is törlöm. A vége aztán egészen úgy hangzik, mintha a velem való találkozást némi boldogságot vagy nyugalmat okozott volna neki, ez pedig megint olyasmi, ami eddig meg sem fordult a fejemben.
Szótlanul ülök tovább, végül inkább átnyúlok az asztalon, óvatosan elveszem a kést, amivel eddig babrált, leteszem az asztalra és óvatosan megfogom a kezét.
-Sajnálom, hogy miattam beszélned kellett erről. Bele se gondoltam, hogy azért nem mondtad még el mindezt, mert ilyen borzalmas.- motyogom halkan, majd megnyalom kiszáradt ajkaimat és próbálok valami értelmeset kinyögni.-De köszönöm, hogy elmondtad és csak, hogy tudd, messze életem legszebb napja volt, amikor Veled találkoztam, szóval... nekem is megszűntek akkor a gondjaim, bár lényegesen másabb gondok voltak. Ez eszembe se jutott... - makogom halkan, miközben megszorítom picit a kezét, majd eleresztem és a vodkás üvegért nyúlok. Azt hiszem, túl sok és durva információhoz jutottam hirtelen. Megölték a családját. Azt hittem, hogy nálam pocsékabb sorsa csak kevés embernek lehet, de ezek szerint én meg mázlistának számítok. -Így már értem, miért kellett elmenned. A falkád vadászott rád és te tényleg csak még akartál óvni. Nem hiszem el, hogy évekig milyen baromságokat gondoltam.- csóválom a fejem, majd leteszem az üveget és végig túrom két kezemmel a hajamat. Nehéz leküzdenem a kényszert, hogy most odamenjek hozzá és addig öleljem és bújjak a karjaiba, míg el nem múlik a fájdalom érzete belőle, de ez hülyeség. Az amiket átélt, nem enyhíthető semmivel. Azt viszont éreztethetném vele, hogy én itt vagyok neki és itt is maradok, nem számít, hogy mi volt kilenc évvel ezelőtt. Évekig bizonygattam magamnak, hogy utálom és többé látni se akarom, de ez rohadtul nem igaz. Mindig is Ő volt számomra a minden. Soha, senkihez nem ragaszkodtam úgy, mint hozzá és bele se gondoltam, hogy azért óv engem annyira, mert neki sincs már senkije.
-Azt hiszem, kevés lesz a vodka.- dünnyögöm újfent, miközben újra alaposan meghúzom az üveget, majd oda tolom elé is, hátha szüksége van rá. Tuti, hogy mától más szemmel fogok rá nézni, de ez nem rossz értelemben értendő. Csak még inkább tisztelem, hiszen olyan erős tudott maradni mindezek után, hogy még engem is a nyakába vett plusz nyűgnek.


♫BAD LIAR♫




"And they say that she's not easy, no she's really complicated."

Mađe by G

Isabelle Hoover
Jezabel & Bastien - A new beginning 52663
Age :
31
Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Jezabel & Bastien - A new beginning Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Pént. Dec. 13, 2019 4:56 pm

Sebastien Morgan
vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye
Jezabel & Bastien
A new beginning...



- Na jó, az azért már túlzás lenne! Egyelőre még részegen sem volt ilyesmire példa. Bár meztelenül már igen… - gondolkozok el nagyban, de aztán elnevetem magam. - Nem, az sem volt. Az is biztos érdekes látvány lenne, hogy egy szál semmiben ugrálok, mint valami elvetemült - nevetek tovább jókedvűen. Érzem, hogy mi fog következni, és addig szeretném fenntartani a jókedvemet, míg az lehetséges. Megígértem neki, hogy elmondok neki minden lényeges dolgot a múltamról és tartani is akarom magamat hozzá.
[color=gray]- Szeretem, persze! Viszont nemrég ettem egy pár falatot, majd később talán [color]- ha nem ettem volna valamit, akkor biztos, hogy hamar beütne az a vodka, és a történet feléig sem jutnék el, úgy összeszaladna a nyelvem. Így is egy hatalmas nehézségként élem meg, hogy bele tudjak kezdeni a mondandómba. Van bennem egy kis félsz is, hogy mi lesz ha mindezeket hallva már nem is akar maga mellett tudni? Tudom, badarságnak hangzik, de egy részemben benne él ez a gondolat, hogy ha megismeri, mennyi mindent hallgattam el előle, akkor az egy nagy csorbát fog ejteni a kapcsolatunkon. Hogy volt korábban egy másik nő is az életemben, hogy volt egy gyermekem, és hogy miket csináltam anno a falkán belül. Sokat változtam, mióta véget ért a kapcsolatom azzal az egész társasággal, de a múlt démonjai még mindig kísértenek néha. Ha belegondolok miket tettem és miért? Valami hülye ideológia és hatalmi harc miatt. Én pedig mindebben partner voltam és megszámlálhatatlanul sokak életét tettem tönkre.
Örülök, hogy végül ahelyett, hogy elítélne, megért. Más világ volt még akkoriban, és nem én tehettem arról, hogy ilyen közösségbe születtem. Rámosolygok, mikor megfogja a kezemet. - Meg volt rá az okod, hogy mindenfélét gondolj. És ne sajnálkozz. El akartam mondani előbb-utóbb, és már régóta tudtam, hogy nehéz lesz róla beszélnem, de meg kell ejteni. És őszintén szólva most egy hatalmas kő esett le a szívemről, hogy mindezek kimondásra kerültek - mintha egy mázsás súlyt emeltek volna le a vállamról, úgy érzem magam jelenleg. - Igen, a falkám vadászott rám. Évekig ráadásul. Az Alfánk nem volt éppen egy megbocsátó vagy könnyen felejtő személyiség. Én menekülni kényszerültem és arra a pár évre jól leráztam őket, míg veled találkoztam. De aztán kaptam egy fülest, hogy tudják, hol vagyok. Minél hamarabb fel kellett szívódnom, mert azzal csak veszélybe sodortalak volna téged, ha egy nappal is tovább maradok. Sajnálom, hogy úgy kellett elválnunk egymástól, de már nem tudok változtatni rajta. Csupán annyit tudok tenni, hogy mindezek után teljes mértékben őszinte leszek veled - mondom ezt neki úgy, hogy az érzéseimről valószínűleg még ennél is nehezebben tudnék csak beszélni. Teszek neki egy ígéretet, amit máris nem tudok betartani. Az elhallgatás egyáltalán hazugságnak számít? - Az elmúlt évek pedig ezzel teltek. Harcokkal, háborúzással. Sokszor gondoltam, hogy írok neked egy levelet, és elmagyarázzak benne mindent, vagy csak bocsánatot kérjek, vagy már csak azért is, hogy tudd, még élek, de… túl nagy volt a kockázata annak, hogy rossz kezekbe kerül és kétségtelen, hogy felhasználtak volna ellenem - teszem hozzá még ezt a fontos információt, hogy szándékosan nem jelentkeztem, nem azért mert nem akartam volna. - De végre vége mindennek. Meg is van a nyoma - sóhajtok egy aprót, ahogy végigsimítok az arcom bal oldalán, ahol húzódik az a hosszú seb.
- Lehet nem kéne többet innom. A végén még olyat csinálok, amit meg fogok bánni - nevetem el magam. A beszéd közben amennyire mélabús és melankólikus voltam, most úgy vagyok egyre felüdültebb és ez látszik is rajtam. Nem az alkohol teszi, hanem amit előbb is mondtam Jeznek – egy hatalmas kő esett le a szívemről.
- Örülök, hogy vagy nekem, Jez. Máskülönben nagyon sok minden nem így alakult volna a számomra - mondom ezt neki úgy, hogy kicsit közelebb húzódok hozzá a székemmel és úgy ölelem át majd nyomok egy gondoskodó puszit a homlokára. - A falkában történtek után őszintén szólva nem volt már miért élnem. De aztán találkoztam veled és nem túlzok azzal, hogy egy teljesen új világ nyílt meg számomra. Új lehetőségek, új kapcsolatok, és új… - érzések, tenném hozzá. De ehelyett csak ránézek, mosolyogva rázom meg a fejem, majd oldalasan ráhajtom az arcomat a fejére. Sok mindent köszönhetek neki, még ha ő nem is érzi ezt így. És ezért nem lehetek neki elég hálás.


[/quote]

Sebastien Morgan
Jezabel & Bastien - A new beginning UOgxvJr
Age :
39
Tartózkodási hely :
Beacon Hills erdeje

Jezabel & Bastien - A new beginning Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Jezabel & Bastien - A new beginning Empty
Vissza az elejére Go down
 

Jezabel & Bastien - A new beginning

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Külváros :: Erdő-
^
ˇ