Nem minden szörny tesz szörnyûségeket
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki
Esküszünk, hogy
rosszban sántikálunk
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Kischat
Ne menj jégre, s el nem esel
Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 59 aktív, elfogadott karakter

Vérfarkas
7
Ember
4
Diclonius
1
Daimon
5
Pokolkutya
2
Vadász
4
Hibrid
8
Lidérc
4
Kitsune
7
Vámpír
4
Warlock
7
Wendigo
3
Vérjaguár
3

kockáztatja életét e világban
Karmolás nyomok
ki mit hagyott nekünk?



Drew Lamarck/Masanori

Quinn B. Fraser EmptyDrew Lamarck
Today at 9:57 am



Avatarfoglaló

Quinn B. Fraser EmptyHugo Marlowe
Today at 1:09 am



Hugo

Quinn B. Fraser EmptyJulia Hunt-Kozma
Yesterday at 7:25 pm



Elkészültem!

Quinn B. Fraser EmptyHugo Marlowe
Yesterday at 4:27 pm



Fawn & Ethan ;; you're so annoying

Quinn B. Fraser EmptyFawn Olossë
Yesterday at 2:32 pm



Vale & Angus - night at the museum

Quinn B. Fraser EmptyVale Pedersen
Yesterday at 12:31 pm
Beacon Hills Lelkei
lények az árnyékban
Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég

Daniel Nicholson, Delsin Aver, Ethan Wayne, Stephen Hunt-Kozma


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.


Share
 

 Quinn B. Fraser

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
Szer. Dec. 04, 2019 9:59 pm

Quinn B. Fraser
vámpír: titokzatos éjjáró, kit az élôk vére éltet
Quinn B. Fraser
I will hurt you for this. I don't know how yet, but give me time. A day will come when you think yourself safe and happy, and suddenly your joy will turn to ashes in your mouth, and you'll know the debt is paid.


Becenév:
Quinnie
Születési hely:
Amerika, New Orleans
Kor:
25
Nemi beállítottság:
Heteroszexuális nőnemű egyed
Faj:
Vámpír
Play by:
Astrid Berges-Frisbey
Karakter típus:
Saját

Gotta Know Me Better

Meet Me Halfway:

Előtte: Nehéz eldönteni, hogy az extrovertált vagy az introvertált kategóriába sorolható, de ha mindenképp szükséges, akkor az utóbbi. Bár vágyja az emberek társaságát, él is vele, de nem egy gondolatot és érzelmet nem oszt meg másokkal, csupán csak akkor, ha konkrétan rákérdeznek… bár meglehet, akkor is mondhatni csípőfogóval kell kiszedni belőle. Egyszerűen csak nem akar megbántani senkit, ha úgy véli, gondolatai megbánthatnak másokat. Épp ezért, ha rá is kényszerül, nem egyszer hangsúlyozza ki, hogy „az én szemszögemből”, „ahogy én látom”, „ezt én így éltem meg” és a többi. Nagy eséllyel ez a dolog nem a neveltetéséből adódik, csupán csak a vele született jelleme adja neki ezt a… nevezhetjük túlzott figyelmességnek vagy óvatoskodásnak. Túlságosan is kerüli a konfliktusokat.
Pedig az ember azt hihetné, hogy egy ilyen családi háttérrel egy elkényeztetett kishercegnőt nevelnek a világra, hiszek legkisebb és egyetlen leánygyermek két idősebb fiútestvér mellet. Mégis, világmeglátásában elég erősen szerepet játszott a „légy jó és veled is jót tesznek”, továbbá a „semmi sincs ingyen” fogalma.
Kifejezetten jó hallgatóság, de egyúttal elég jó megfigyelő is. Baráti körében nem egyszer kérnek tőle tanácsot, elvégre lehet, nem volt hasonló szituációban, de kellően objektíven képes felmérni a dolgokat, ha részletesen felvázolják neki. Persze, itt nem világmegváltó dolgokra kell gondolni, meg atomfizikára, inkább mindenféle kapcsolati meg ezekhez hasonló kérdésekben brillírozik – kicsit ütött ebben pszichológus anyjára.
Nagyon szereti a gyerekeket, így nem meglepő, hogy pedagógiát tanul(t) az egyetemen. Bár édesapja jobban értékelte volna, ha más irányba folytatja tanulmányait, de Quinn ha valamit elhatároz, akkor elég nehéz letéríteni róla, kifejezetten céltudatos. Nagyon gondoskodó személyiség, jól ki is jön a gyerekekkel, hosszú időre le tudja foglalni őket, el tudja foglalni őket.
Ő pont az a személy, akinek kevés barátja van, de azokat nagyon közel tartja magához, bármikor számíthatnak rá, ha baj van és próbál segíteni, már amennyire tud.
Szeret elmerengeni és elgondolkozni dolgokon, az a tipikus álmodozó típus, aki imád egy meleg tea mellett hallgatni az eső zaját – és bár tekintete az ablakon túli világba néz, lelki szemei előtt teljesen más jelent játszódik.

Utána: Léteznek olyan események, amik képesek teljesen átformálni egy személy jellemét – egy „átváltozás” és egy árulás pedig pont ebbe a kategóriába sorolható. Bár a változás nem az egyik pillanatról a másikra ment végbe, de a bosszúvágy és a vérszomj fokozatosan egyre inkább átvették az irányítást felette. Mondhatjuk, hogy a maga módján még inkább zárkózottabbá vált, egyúttal gyanakvóbbá is. Bár bizalmatlanságának okai érthetőek, de ebből adódó viselkedése miatt megeshet nem a legjobb benyomást kelti másokban. Az eddig általában talán félénken csendes lányból inkább egy hallgatag, megközelíthetetlen jelenséggé vált, azaz eleinte így viselkedik. Próbál minél kevesebbet elárulni magáról, mimikáját eléggé jól uralja, ebből a nyugodtságból csak akkor lehet felzavarni, ha valami elég erőteljes érzelem lesz rajta úrrá. Viszont, ha már úgymond közelebbi kapcsolatban áll az illetővel viselkedése egészen… kiszámíthatatlan.
Eddig is elég türelmes volt, de mostanra még inkább a mesterévé vált ennek. Persze, az éhség sok mindent felülír, de ha terve kivitelezéséhez arra van szükség, hogy akár órákig egy helyen várakozzon, minél észrevétlenebbül, akkor meg fogja tenni.
Bár most se feltétlen kedveli a vitás helyzeteket, de eddig sokszor elengedte a dolgokat, hagyta, hogy mások meggyőzzék őt saját igazukról, de átalakulása után a makacssága is új szintre lépett.
Meg aztán szert tett egy új… függőségre. Mondjuk úgy, hogy nem éppen mindennapi tevékenység, ha megszállottan követjük azt, akire igen mérgesek vagyunk, de ez Quinnt nem zavarja annyira. Addig nem nyugszik, amíg nem veszi el Antonytól mindazt, amit ő elvesztett.
You're Still Have All Of Me:

Jeremy Fraser: Biológus, egyetemi oktató, óraadó tanár, Quinn édesapja. Mindig is Quinn volt az ő kis hercegnője, mondhatni ő kényeztette el a legjobban a lányt, mikor még velük élt és ő nézett a legrondábban Antonyra, mikor bemutatta a családnak, mint aktuális barátját. Nem is meglepő, hogy mindig is apás kislány volt. A férfit nagyon megviselte a lány elvesztése, nagyon sok erőt és energiát fektetett abba, hogy megtalálja Quinnt.
Odette Fraser: Pszichológus, Quinn édesanyja. Mint már említődött, lehet Quinn inkább apa kicsi lánya volt, de ez nem egyenlő azzal, hogy ne ápolt volna jó kapcsolatot a nővel. Mindig ő volt a szigorúbb, aki többet követelt meg a lányától, ami miatt néha el-elindult egy konfliktus kettőjük között, minek végén általában Quinn mindig beadta a derekát az anyai szigornak azzal a jelszóval, hogy a nő csak jót akar neki, biztosan jobban átlátja a dolgokat mint ő… meg hát, amúgy se akar vitázni vele. Mindig is egy karakán nő volt, ezért se meglepő, hogy ő volt a család bástyája Quinn eltűnésekor, de ki tudja, miképp dolgozta fel a lánya elvesztését a zárt ajtók mögött…
Damian Fraser: Quinn idősebbik bátyja, biológus kutatóorvos. A két fivér közül a komolyabb, megfontoltabb testvér, aki végül építész mérnökként helyezkedett el. Quinn kapcsolata vele nem volt túlzottan erős a köztük lévő korkülönbség miatt, vagy legalábbis a lány mindig úgy hitte, hogy bátyját nem igazán foglalkoztatja ő maga. Quinn sok mindent bán a múltjában, de az egyik például az, hogy sose kerülhetett igazán közel Damianhez, főleg annak tekintetében, hogy a férfi első dolga volt hazajönni Washingtonból, mikor értesült húga eltűnéséről és hogy apja mellett ő volt még az, akiről úgy tűnik, még mindig nem adta fel annak a reményét, hogy még életben van. Végül is, nem téved nagyot…
Arthur Fraser: Nos, ő az a tipikus báty, aki mindig borsot tört a kishúga orra alá, békát rejtett az ágyába, csigákkal kergette, meg minden csínyt elkövetett ellene, amit kissrácként megtehetett, majd később is ő játszotta a „nagytestvért”, aki bármit megtehetett… de ez a húgára ugyanígy nem volt igaz. Mindettől függetlenül szívbaj nélkül megfenyített mindenkit, aki egy rossz szót is mert szólni Quinnre és pontosan ő ropogtatta Antony háta mögött az öklét, mikor a srác először átlépte a ház küszöbét. Munkáját tekintve… szülei nyomásának eleget téve több iskolát is elkezdett, volt időszak, mikor már konkrétan Quinn korrepetálta, de sehogy se találta meg azt az álom-egyetemet, amit szeretne… végül pedig úgy is döntött, hogy az egyetem nem is az ő világa. Épp megtalálta volna a pályaképét, mint személyi edző, mikor Quinn eltűnt, ami nem kicsit vett visszább a lelkesedéséből, sőt… nagy eséllyel ő a kettes számú indok, aki miatt megtartották a „temetést”, hátha így könnyebben lép tovább.
Leon: A második családom, teremtőm, védelmezőm, támaszom, New Orleans klánvezére. A férfi, aki nélkül már ténylegesen halott lennék – mondhatni jókor volt rossz helyen. Biztos vagyok benne, hogy azért is tett meg minden tőle telhetőt az én érdekemben, mert valahol önmagát is hibáztatta a történtekért, elvégre a támadás az ő területén ment végbe. Tőle tudtam meg azt is, hogy a dolgok ilyetén alakulásában nagy eséllyel közre játszhatott egy lidérc is – én pedig pontosan tudtam, hogy kinek a mancsa lehet benne a dologban.
Leon megtanított mindenre, amit egy vámpírnak tudnia kell és egyúttal próbálta begyógyítani a lelkemen ejtett sebeket is, de… addig képtelen vagyok békére lelni, amíg Antony nem kapja meg azt a tetteiért, amit megérdemel. Így ígértem meg neki azt, hogyha végeztem visszatérek hozzá… bár ebben annyira nem vagyok biztos. Nem akarok hálátlannak tűnni, de úgy hiszem, ha végre beteljesedik a bosszúm akkor csak egyszerűen… egy teljesen tiszta lappal akarok kezdeni és újra értékelni az életem… és a halálom.




When I Was Younger...


Nem mindennapi lehetőség, ha az ember részt vehet a saját temetésén. Érthető módon a normál emberek mindennapjaiból ez a lehetőség kimarad, bár nem lepődnék meg, ha nem egy gondolkozna el egyszer-egyszer azon, hogy eljön a „nagy nap”, akkor az vajon miképp megy végbe. Milyen lesz a sírjuk? Kik és hányan vesznek majd részt rajta? Lesz-e majd valaki, aki megsiratja majd, vagy a könnyeket más eseményekre tartogatják? Minden rendben megy végbe, avagy
Érthető módon én se tudtam részt venni a sajátomon – de csak azért, mert igen nyomós indokot kell felmutatni ahhoz, hogy az eseményt este tartsák, a családomnak pedig nem volt semmi jelentősebb indoka erre. Miért lett volna? Sejtelmük se volt, hogy halottnak hitt lányuk, akit aznap vezettek el az utolsónak hitt útjára valójában nagyon is él… vagyis, az „élni” egy igen érdekes megfogalmazás az én esetemben.
Négy évvel ezelőtt nyilvánítottak eltűntnek. Családom úgy tudta, hogy az egyetemi könyvtárba megyek, de onnan már sose tértem vissza. Ennek persze megvolt a maga nyomós indoka… és a történtek miatt leginkább magamat okolhatom; és Őt. De talán kezdjük az elején, nem de?
Nem hiszem, hogy bármilyen szempontból kitűntem volna a nagy átlagból, meg hát… igazából nem is nagyon akartam sose. Nem akartam a figyelem középpontjába kerülni, de ettől még vágytam az emberek társaságát, a közösséget… de pont emiatt is ugyanolyan voltam mint a többi körülöttem élő. Nem zavartam sok vizet, csak éltem napról napra, fokozatosan apró kis célokat kitűzve magam elé egy biztos jövő érdekében. Ki gondolta volna, hogy egy nap Ő feltűnik az életemben, hogy teljesen felforgassa azt?
Akkoriban azt hittem, hogy egy szerencsés véletlen az egész, bár először nem indult annak. Miközben a buszmegállóban várakoztam egy autó hirtelen felhajtott a járdára – én magam ijedtemben hátra hőköltem és mondhatni ekkor hullottam az Ő karjaiba. Először csak zavartan megköszöntem a segítségét és talán ennyiben is marad az egész, ha nem szánom rá magamat arra, hogy felajánljam: „megmentésemért” cserébe hagy hívjam meg egy teára… kávéra… valamire. Sose voltam egy rámenős fajta, sőt, akkor se tudtam, mi szállhatott meg abban a pillanatban, de ő nagy meglepetésemre belement. Így vette kezdetét a kapcsolatom Antonyval, aki… nem volt egy mindennapi személy. Volt egy sajátságos humora és stílusa, de azt hiszem pont ezek tették vonzóvá számomra: valami teljesen új, pezsgő és izgalmas, de egyben… titokzatos is. Szerettem volna minél inkább megismerni, de vannak titkok, amik jobb, ha azok is maradnak.
Sok mindenre számítottam, csak arra a bejelentésre nem, amit akkor mondott: mégpedig, hogy nem ember. Először csak kinevettem, azt hittem valami újabb hülye viccel van dolgom, elsőre én is tovább akartam vinni a fonalat és felvetettem, hogy esetleg csillám-vámpír-e… de nem értékelte a dolgot. Én pedig azt nem értékeltem, ami ezt követte.
Őszintén? Megijedtem. Azokban az átkozott filmekben a női főszereplők mindig olyan nyugodtan fogadják, mikor a barátjukról kiderül, hogy nem átlagos ember, én pedig… egyszerűen nem értettem a dolgot, nem volt rá logikus magyarázatom. Édesapám, aki biológusként is dolgozott egyszerűen lefordult volna a székéről, ha azzal állok elő, hogy a srác, akivel többször is együtt vacsorázott, valójában nem éppen a homo sapiens sapiens fajba tartozik. De tény, nem gondoltam át, túlzottan is impulzív voltam, megijedtem és… ott hagytam őt. Nem reagáltam a hívásaira. Egyszerűen azt hittem, hogy lesz időm ezt felmérni, átgondolni… és igen, ocsmány dolog volt tőlem azt mondani, hogy ebben a formában képtelen vagyok vele maradni. Beismerem – gonosz és ostoba dolog volt. De amit ő tett… arra ez nem mentség.
Igazából azt hittem, hogy majd meg tudjuk beszélni, vagy valami hasonló, csak… időt akartam magamnak. Azt hittem megérti majd és képes leszek én is felnőni a feladathoz, vagyis valami hasonlón gondolkoztam hazafelé a könyvtárból, mikor is a buszom lerobbant. Nem volt más választásom, egyszerűen csak haza akartam sietni – de mikor úgy tűnt, hogy magamra maradtam az utcán hirtelen furcsa árnyakat kezdtem látni. Eleinte próbáltam magamnak megmagyarázni, hogy mindez az Antonyval beszélt dolgok miatt történt, csupán csak rémeket látok, de túlságosan is valósnak tűntek… én pedig önkéntelenül is menekülni kezdtem. Nem jutottam sokáig – az utolsó emlékem annyi volt, hogy megcsúsztam a lépcsőn, majd gurulni kezdtem lefelé. Fájdalmaim voltak, majd nem sokkal később még furcsa alakokat pillantottam meg magam felett. Kértem, hogy segítsenek, de… ez közel sem állt a szándékukban.
Innentől kezdve rám borult a sötétség, meglehet valójában pontosan tudatában vagyok, mi is volt a folytatás, csak az elmém elzárta ezeket az emlékeket. Leon azt mondta, hogy annyi lehetőségem még volt, hogy egyszer-kétszer kétségbeesetten segítségért kiáltsak – pont ez mentett meg, mivel ha nincs a közelben és nem hallja, akkor nagy eséllyel a halottnál is halottabb lennék.
Leon mentett meg azon az estén, de még így is későn érkezett – ha aznap este nem tesz vámpírrá, akkor nem éltem volna meg a másnapot. Így viszont pont egy olyan lénnyé váltam, amitől kivert a frász, hiszen létezésük számomra nem igazán volt… megmagyarázható? Ez rá a legjobb szó.
Persze, idővel az ember mindent megtanul elfogadni; de persze akadnak dolgok, amikbe sose törődünk bele. Leon nem tiltott el a családomtól, én mégis képtelen voltam a szemükbe nézni… nem akartam, hogy lássák, mivé változtam. Mivé lett az általuk olyan ártatlan és kedves lénynek hitt teremtés, most mások vérén élősködik és közelebb áll a szörnyeteghez, mint egy nebántsvirághoz.
Leon pont azért hozta el nekem a temetésem felvételét, hogy segítsen nekem tovább lépni. Én pedig ott ültem a kanapén, térdeimet átkarolva és… dühös voltam. Fájt látni a szeretteimet így… és pontosan tudtam kinek a hibája ez. Mikor beavattam Leont a történtekbe, akkor ő elmondta nekem, hogy amit láthattam, az egy illúzió volt, amit általában csak egy csoport tud előidézni: a lidércek. Persze, egy jó darabig tagadtam magamban a dolgot, elvégre miért akart volna nekem Antony ártani? Persze, szakítottam vele, de miért kergetett volna bele egy ilyen veszélyes szituációba? Komolyan képes lett volna megölteni?
Majd ahogy múlt az idő, egyre nőtt bennem a harag… és a vérszomj. Egyszerűen nem tudtam túllendülni a bennem élő dühön, végül pedig rájöttem a megoldásra: csak akkor lesz nyugtom, ha valamilyen formában bosszút állok Antonyn, aki csodálatos kis húzása után képes volt csapot-papot hátrahagyva eltűnni és úgy élni az életét, mintha a velem történt dolgok meg se történtek volna. Mintha csak egy felejthető pillanat lettem volna számára, amit könnyedén elsodor a szél… én pedig nem voltam hajlandó ebbe beletörődni.
Hátam mögött hagytam New Orleanst, mikor már úgy éreztem valamennyire kordában tudom tartani a bennem élő… ösztönlényt. Alkalmi munkákat vállaltam, voltam hostess, pultos, megannyi ehhez hasonló, mindvégig egy céllal: meg kellett találnom Antonyt, Leon segítségével pedig nem is volt olyan nehéz.
Mikor pedig megérkeztem Bacon Hillbe, szépen lassan elkezdtem követni őt… óvatosan megfigyeltem, kiismertem a napi rutinját – vagy inkább az éjszakait – el-eltulajdonítottam tőle néhány dolgot – hogy aztán kinevessem, mivel azt hitte, valamelyik testvére volt – mivel végül csak egy célom maradt: el akartam venni tőle valamit, ami hasonló értékkel bír, mint az én veszteségem. Sose lehet családom, sose lehet gyermekem… sose válhatok tanárra és megannyi más kimarad az életemből, az ő kicsinyes bosszúja miatt. Nos… itt az idő, hogy megmutassam az úrfinak, milyen is egy valódi bosszú.






Quinn B. Fraser
Quinn B. Fraser Tumblr_inline_nsc1asvPzD1qlt39u_250
Tartózkodási hely :
Bacon Hill

Quinn B. Fraser Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kedd Dec. 10, 2019 1:23 am

Vale Pedersen
ember: erôtlen személy, köztünk mégis a legerősebb
Gratulálunk, elfogadva
Teen Wolf FRPG

Quinn Smile

Huh, hát ez egy hosszú lap volt. Very Happy De nem bánom, hogy én fogadhatlak el, ugyanis egy igencsak különleges karakterrel lepted meg a mi kis oldalunkat. Meg kell jegyeznem: a pb választásod nagyon jó, ennek a hölgyeménynek elég vámpíros vonásai vannak. suspicious
A jellemzést szépen összeszedted; az kimondottan tetszett, hogy a vámpírrá válásod előtti és utáni személyiségedet is kifejtetted a soraidban. Bennem ezzel teljesen azt a benyomást keltetted, hogy a bátortalan, csendes lányból egy erősebb, ám annál sötétebb karakterű nő vált. Az ilyen sztorikat mindig szívesen olvasom. 95
Annak nagyon örülök, hogy a családodat kellő részletességgel bemutattad, még ha egyébként már nem is tartoznak az életedhez. Ez is csak azt mutatja, hogy még mindig nagyon fontosak neked. Sad
Igazán sajnálom, hogy az a komisz lidérc fiú ilyen csúnyán elbánt veled, ám bízom benne, hogy ő is belátja a hibáit előbb vagy utóbb... Ám óva kell intenem téged: a bosszú nem mindig vezet jó dolgokhoz. Lehet, hogy most még úgy érzed, ez szükséges a továbblépéshez, azonban idővel talán te is látni fogod majd, hogy az ember - természetfeletti - lelkében tátongó ürességet nem tölti ki semmiféle megtorlás.
Mindenesetre kívánom, hogy sikerüljön megtalálnod a boldogságot, és ne add fel! El vagy fogadva, fuss foglalózni, aztán irány a játéktér! Találd meg a lidércedet, de gyorsan! puppyeyes



all my life i've been good, but now whoa
what the hell?!


Vale Pedersen
Quinn B. Fraser 8v3k
Quinn B. Fraser 68747470733a2f2f73332e616d617a6f6e6177732e636f6d2f776174747061642d6d656469612d736572766963652f53746f7279496d6167652f6f4c5959564c76557163626b4c673d3d2d3139392e313562343633333733626466383139633835353639333130373637342e676966
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Diák, modell

Quinn B. Fraser Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Quinn B. Fraser

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Characters :: Lakosságunk :: Vámpír-
^
ˇ