Nem minden szörny tesz szörnyûségeket
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki
Esküszünk, hogy
rosszban sántikálunk
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Kischat
Ne menj jégre, s el nem esel
Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 59 aktív, elfogadott karakter

Vérfarkas
7
Ember
4
Diclonius
1
Daimon
5
Pokolkutya
2
Vadász
4
Hibrid
8
Lidérc
4
Kitsune
7
Vámpír
4
Warlock
7
Wendigo
3
Vérjaguár
3

kockáztatja életét e világban
Karmolás nyomok
ki mit hagyott nekünk?



Elkészültem!

evan hawkins EmptyDrew Lamarck
Today at 1:09 pm



Drew Lamarck/Masanori

evan hawkins EmptyDrew Lamarck
Today at 9:57 am



Avatarfoglaló

evan hawkins EmptyHugo Marlowe
Today at 1:09 am



Hugo

evan hawkins EmptyJulia Hunt-Kozma
Yesterday at 7:25 pm



Fawn & Ethan ;; you're so annoying

evan hawkins EmptyFawn Olossë
Yesterday at 2:32 pm



Vale & Angus - night at the museum

evan hawkins EmptyVale Pedersen
Yesterday at 12:31 pm
Beacon Hills Lelkei
lények az árnyékban
Jelenleg 18 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 1 Bot

Daniel Nicholson, Delsin Aver, Elisha Grant, Hugo Marlowe, Julia Hunt-Kozma, Leora Keen, Stella Argent, Stephen Hunt-Kozma


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.


Share
 

 evan hawkins

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
Szomb. Dec. 14, 2019 10:29 am

Evan Hawkins
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe
Evan Hawkins
Oh, but you must travel through those woods again and again, and you must be lucky to avoid the wolf every time...
But the wolf... the wolf only needs enough luck to find you once.


Becenév:
-
Születési hely:
Alaszka, Anchorage
Kor:
35
Nemi beállítottság:
Hát, ezt inkább hagyjuk
Faj:
Wendigo
Play by:
Sam Riley
Karakter típus:
Saját

Gotta Know Me Better

Meet Me Halfway:

A legjobban úgy jellemezhető, hogy rideg. Félreértés ne essék, ez az ő esetében nem azt jelenti, hogy mizantróp volna, aki gyűlöli az emberek társaságát, egyszerűen csak egy tipikusan halkszavúbb, megfontoltabb férfinak tűnik, aki azért mindig megtartja azt a bizonyos két lépés távolságot. Egyáltalán nem faragatlan vagy pofátlan, nem nézi az embert levegőnek, csupán körbe lengi valamiféle zord aura, ami miatt a legtöbben érzik, hogy bizony, nem ő lesz a buli lelke, ha arra kerül a sor, ő inkább az a személy, aki csöndesen meghúzódik a fal mellett és egy pohár sör társaságában követi figyelemmel az eseményeket. Túlságosan is nagy figyelemmel…
Tetteit inkább a logika és az ész irányítja, semmint saját érzelmei. Elég erőteljesen próbál úrrá lenni saját ösztönein és vágyain, pont emiatt lehet nehezen kihozni a sodrából, de ha viszont ez megtörténik… akkor jaj annak, aki magára vonta Evan haragját.
Ügyfeleivel nagyon megértően tud viselkedni, kifejezetten jó hallgatóság, próbál támasza lenni az elhunyt családjának, már amennyire talán kicsit szegényes emocionális kelléktára engedi. Bárkit is kérdeznek a városban, mindenki azt mondja: Mr. Hawkins egy teljesen normális helybéli lakos, talán kicsit magának való, de ettől függetlenül nincs vele semmi probléma.
Viszont… ha ezek az emberek belelátnának a múltjába, akkor lehet átgondolnák ezeket a kijelentéseket. Ifjabb korában nem egyszer keveredett verekedésekbe és bizony elég sokszor vádolták meg azzal, hogy empátiából egy kicsi se szorult belé, nem igazán volt fogékony mások fájdalmára, legyen az testi vagy lelki. Persze, ahogy teltek az évek, fokozatosan megtanulta, hogy bizonyos szituációk milyen viselkedési formákat követelnek meg, de ez az ő lelkiismeretén semmit sem változtatott: mottója továbbra is a „taposs, vagy téged taposnak el” maradt.
Átkozottul jó memóriája van és veszélyességét még az is növeli, hogy már elég kisgyerek korától édesapja egy valamire nevelte igazán: a vadászatra. Most pedig, hogy már jó néhány éve wendigoként éli mindennapjait ez a plusz tudás sokszorosan is kamatoztatható, ha valamilyen okból kénytelen lenne maga elejteni a „vadat”. Senki se lenne annak a személynek a helyében, akit ő kiszemel, mint préda: túl türelmes, túl kérlelhetetlen, túl elszánt. A kegyelem pedig nem igazán szerepel a szótárában.

You're Still Have All Of Me:

Idősebb Evan Hawkins mindig is egy jó munkásember volt. Nem rendelkezett egyetemi vagy bármi más felsőoktatási végzettséggel, viszont volt egy saját vadászboltja, ami igen jó hírnek örvendett az alaszkai lakosok körében. Keményen megdolgozott mindazért, amilye volt, pont emiatt várta el fiától is, hogy erején felül teljesítsen, ha már ő mindent megad gyermeke fejlődéséhez. Nem állt tőle távol a testi fenyítés sem, ha úgy vélte, ezzel jobb útra terelheti gyermekét – a fiú esetében pedig bizony elég gyakran előfordult, hogy a dolgok nem úgy alakultak, ahogy ő azt megkövetelte volna. Az ifjabbik Evan az ő véleménye szerint túl szeszélyes és kiszámíthatatlan volt, ezért feladatának vélte, hogy rendbe rázza a fiút és leszoktassa… furcsa hobbijairól. Már csak ennek okán is már egész kisgyerek korában magával vitte Evant vadászni, megtanította az összes trükkre, amit ő tudott, majd idővel a fiú akkor is vele tarthatott, mikor a családfő a barátaival ment nagyobb vadakat ejteni.
Az ifjabb Hawkins pont egy ilyen esemény alatt látta utoljára az apját. Ünneplés gyanánt vitte el édesanyját és őt egy vadászatra, mivel a bolt akkor kötött szerződést egy nagyobb üzletre. Úgy tűnt a szerencse rámosolyogott az idősebbik Evan Hawkinsra… de nem élvezhette sokáig. Életében először és utoljára megtapasztalhatta, hogy milyen is az, hogyha az egyik pillanatból a vadászból préda válik.
Katherine Hawkinst a külső környezete egy csendes, kicsit naiv és szégyellős személynek írta le. Pont ezért volt megfelelő társa az idősebbik Evan Hawkinsnak, hiszen a férfi minden szavára bólintott, mintha minden szava arany lett volna. Nem kevés kisebbségi komplexussal küszködött már fiatal lány korában is, valahol ezt használta ki Hawkins is. Elhitette a nővel, hogy nála jobbat nem találhat, ha pedig a nő visszaszólt… nos, a férfi az ő esetében se riadt vissza attól, hogy lekeverjen egy-két csattanós pofont. Így a nő megtanult hallgatni és engedelmesnek lenni. Bár szerette fiát, mégse tudott mellette kiállni, még akkor sem, ha alkalmanként úgy érezte, férje már túl messzire ment, hiszen… félt. Rettegett, hogy csak rontana a helyzeten, vagy ami még rosszabb, felszólalása hatására Evan utcára rakná őket. A férfi kialakított egy megfelelő függősége viszont, amiből Katherine sose tudott szabadulni… halálával viszont legalább képes volt azt garantálni, ami a szülő egyik legfontosabb feladata: életben tartotta a fiát. De vajon milyen áron?




When I Was Younger...



Ujjaimat összefontam az ölemben, miközben Mrs. Lewist hallgattam. Munkám elkerülhetetlen része volt az is, hogy a lehető legmegértőbb arckifejezést vágva próbáljak lelki támaszt nyújtani a hozzám betérőknek, bár tény, ha az ember belegondol, akkor igen hamar rájön: már a feladatkörömből kiindulva is esélytelen, hogy én legyek az az ember, aki képes visszaadni a gyászolók nyugalmát. Aki képes volt hinni bármilyen felsőbb hatalomban, azok talán templomuk békességében képesek voltak azt remélni, hogy szerettük egy jobb helyre került, de nekünk, akiknek a halál a tényleges véget jelentette, azok legfeljebb csak az időt tekinthették gyógyírnek erre a problémára, meg azt, hogy hozzátartozónknak addigra már semmi se fáj, nem érheti bántalom. Nem mintha eddigi életemnek lett volna olyan résztvevője, akinek a hiánya erős hatást gyakorolt volna rám. Tisztában vagyok vele, hogy túlzottan is érzéketlen vagyok más emberek fájdalmára, mint ahogy azt a kötődést se tudom megélni, amit az emberi kapcsolatok adhatnak. Lehet, valahol a neveltetésem kapcsán romlott el valami, az is meglehet, hogy maga a jellemem ilyen, erre nem tudtam a választ, meg aztán… nem is nagyon érdekelt.
Pont emiatt volt számomra teljesen ismeretlen az az anyai vigasztalhatatlanság és fájdalom, amit a velem szemben ülő nő arcán láttam. Ahogy könnyek között mesélt elveszített fiáról, akiről úgy gondolta, még hatalmas jövő áll előtte, mégis, egy motorbaleset milyen hamar elvette tőle… láttam, hogy mennyire megviselte ez, annyira még én se voltam vak, hogy ezt ne szúrjam ki. Épp ezért fejtettem ki számára, hogy amint ideér a fia a lehető legjobb kezekbe kerül, nem kell semmi miatt aggódnia. Viszont… fel kellett neki tennem a számomra leglényegesebb kérdést. Tudnom kellett, hogy milyen típusú temetést akar… de végül ő maga válaszolta meg. Hamvasztás. Igazán örömteli, hogy ennyi év után sikeresen megtanultam, miképp leplezzem jól az érzelmeim, hiszen nem túl jó benyomást keltettem volna, ha a bejelentés végén egy elégedett mosollyal díjazom a hírt. Épp elég energiát fektettem abba, hogy kialakítsak ebben a környezetben egy úgynevezett „jó szomszédi viszonyt”, nem engedhetem meg, hogy mindez egy pillanat alatt lerombolódjon. Nem engedhettem meg magamnak, hogy bármilyen formában is kiríjak a közegből, hiszen a magamfajta sehol sem egy szívesen látott szerezt, viszont… amíg nem okozok egy helyen sem látványos felfordulást, addig képes lehetek fenntartani egy úgymond kényelmes életet. Vagy legalábbis az év háromszázhatvanöt napjának nagy részében nem kell drasztikus dolgokhoz fordulnom emiatt az átkozott… éhség miatt.
Ő, akit én csak a Rémként emlegetek magamban azt mondta: a többiekhez képest én túl nyugodtan törődtem bele mindabba, ami velem történt. Hogy a legtöbbek mikor ráeszméltek, mi is vált belőlük, előbb végeztek önkezűleg magukkal, vagy sodorták magukat olyan helyzetbe, ahol mások vetettek véget életüknek, semmit hogy alaposabban végig gondolják ennek az új fajta létnek az előnyeit. Tegyük hozzá azt, hogy szerintem Ő is csak azért hagyott életben a támadásai után egy-egy embert, ne csak a testi, hanem a pszichológiai terror eszközeit is alkalmazza rajtuk… milyen kár, hogy én már huszonévesen sem voltam túlzottan érzékeny lélek, vagy inkább mondjuk azt: amíg másokat földig sújtott az, mikor rájöttek, tulajdonképpen kit ettek meg, addig az én elmémben csak egy gondolat futott át: ha nem én teszem meg, akkor Ő fogja. Az anya feladata a gyermekei védelme… más kérdés, hogy az enyém ennek egyszer sem tett eleget egész élete során, így legalább halálában sikerült. Harag? Nem érzek haragot a szüleim iránt, elvégre elég lényeges dolgokra tanítottak meg: miképp légy képes hallgatni akkor is, ha belülről felőröl a düh, miképp tűrd a fájdalmat akkor is, ha már szinte megőrülsz tőle, továbbá… hogy nem szabad túlértékelni egyetlen egy emberi kapcsolatot sem, mert végül ha eljön a baj, akkor mindenki inkább önmagát menti és nem mást. No meg persze a vadászat… apám sose hitte volna, hogy szarvasok és medvék helyett valami egészen más nagyvadat tartok majd prédámnak.
De… nem lehettem mohó. Tudtam, hogy olyan munkára van szükségem, ahol akár kényelmesen is megszerzem az éhségem tárgyát, mondhatni feltűnésmentesen – így pedig csak akkor szükséges úgymond ténylegesen vadásznom, ha eljönnek a „rossz idők”, avagy ha a bennem élő vágy elhatalmasodik. Persze, akkor is kellő távolságra kell utaznom a lakhelyemtől, megfelelő indokokkal. Milyen szerencse, hogy erre az utóbbi időben nem volt szükség… és Mrs. Lewisnak hála egy jó darabig még nem is lesz.
Eduard Lewis… ki tudja, lehet még láttam is a fiút, beszéltem is vele néhányszor, erről fogalmam se volt. Ez majd csak akkor derül ki, ha a kórházból hozzánk kerül a test, én pedig „előkészíthetem” a temetésére. Hamvasztás… számomra mindig ez volt a legkényelmesebb. Elvégre senki se fog utána járni annak, hogy egy holttest hamu állapotában nagyjából hány kilót kellene, hogy nyomjon. Ha pedig egy kicsit kevesebb mint kellene… az se fog senkit se érdekelni igazán.






Evan Hawkins
evan hawkins U9z8aM3
Tartózkodási hely :
beacon hills
Foglalkozás :
temetkezési vállalkozó/korboncnok

evan hawkins Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Szomb. Dec. 21, 2019 4:48 pm

Dorcas Irwin
ember: erôtlen személy, köztünk mégis a legerősebb
Gratulálunk, elfogadva
Teen Wolf FRPG

Evan *-*

Először is engedd meg nekem, hogy kiengedjem magamból ezt: úristen Sam Riley úúú nyálci Másodszor pedig úristen Sam Riley egy ilyen karival úúú
Általában nem szeretek olyan et-ket olvasni, ahol nem E/1-ben történik az írás, de itt valahogy egyszerűen tökéletes volt a karaktert nézve. Igazából szinte azt is eltudnám róla képzelni, hogy így mondaná maga Evan, ha nem a saját szemszögéből kellene mesélnie magáról, és a családról. Na a család... Nála is egy szép dolog, annyi szent, bár úgy tűnik ezt pozitív élményként fogta fel. Hiszen a saját szavait nagyjából idézve megtanulta a fájdalmat, és a dühöt is elnyomni magában. Bár kíváncsi lennék, ezek nem eszik-e meg belülről igazából, csak nem ismeri el suspicious Persze ez már lehet csak a pszichológiai tanulmányaim hatása rajtam, hogy minden mögött keresem az igazi hatásokat. Majd csöndben elgondolkozom ezen a sarokban Smile
De nem tartalak fel, hiszen kíváncsian várom mit fog Evan tenni a mi kis városkánkban. Itt senkinek sincs nyugalma Wink Fuss, foglalózz egyet, aztán keres magadnak játékostársakat 95 Na meg üdv itt *-*




you can mess with me,
but if you touch my friends, you're dead



Dorcas Irwin
evan hawkins Tumblr_inline_pa6j8tFiy61rqmlml_540
evan hawkins Tumblr_inline_pa3tltBRL71tq4j4w_500
Age :
17
Tartózkodási hely :
bh ● ◯
Foglalkozás :
tanulok ● ◯

evan hawkins Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

evan hawkins

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Characters :: Lakosságunk :: Wendigo-
^
ˇ