Nem minden szörny tesz szörnyûségeket
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki
Esküszünk, hogy
rosszban sántikálunk
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Kischat
Ne menj jégre, s el nem esel
Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 59 aktív, elfogadott karakter

Vérfarkas
7
Ember
4
Diclonius
1
Daimon
5
Pokolkutya
2
Vadász
4
Hibrid
8
Lidérc
4
Kitsune
7
Vámpír
4
Warlock
7
Wendigo
3
Vérjaguár
3

kockáztatja életét e világban
Karmolás nyomok
ki mit hagyott nekünk?



Drew Lamarck/Masanori

Ophelia Maeve Larson EmptyDrew Lamarck
Today at 9:57 am



Avatarfoglaló

Ophelia Maeve Larson EmptyHugo Marlowe
Today at 1:09 am



Hugo

Ophelia Maeve Larson EmptyJulia Hunt-Kozma
Yesterday at 7:25 pm



Elkészültem!

Ophelia Maeve Larson EmptyHugo Marlowe
Yesterday at 4:27 pm



Fawn & Ethan ;; you're so annoying

Ophelia Maeve Larson EmptyFawn Olossë
Yesterday at 2:32 pm



Vale & Angus - night at the museum

Ophelia Maeve Larson EmptyVale Pedersen
Yesterday at 12:31 pm
Beacon Hills Lelkei
lények az árnyékban
Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot

Delsin Aver, Drew Lamarck, Elisha Grant, Stephen Hunt-Kozma


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.


Share
 

 Ophelia Maeve Larson

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
Szomb. Jan. 11, 2020 4:49 pm

Ophelia Maeve Larson
kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet
Ophelia Maeve Larson
Nem mindig a tétlenség a nyerő, (...) tartsuk nyitva a szívünket, lelkünket, eszünket a világra.


Becenév:
Lia, Lili, Maevie
Születési hely:
Beacon Hills
Kor:
19
Nemi beállítottság:
Azonosíthatatlan
Faj:
Kitsune (Sanbi, Energia)
Play by:
Skyler Samuels
Karakter típus:
Saját

Gotta Know Me Better

Meet Me Halfway:
Miként írhatnám le Opheliát? Olyan, mint egy kóbor kiscica, aki nagy, ártatlan szemeket mereszt rád, hogy állj meg egy pillanatra, és szeresd egy kicsit. Olyan, mint egy kislány, aki a maga bolondos módján mindenkinek a barátja szeretne lenni. Sokan nem hiszik el, hogy mennyire okos, ambíciókkal teli teremtés, hiszen a belőle áradó dilis kedvesség miatt sokan furcsának nézik. Pedig a lány mindenre kíváncsi, mindenbe beleüti pisze orrát, és nagyon is szeret újdonságokat tanulni.
Egyszerűen nem lehet őt nem szeretni, ráadásul a végletekig kitart a szerettei mellett. Bűbájos, gondoskodó és a szeleburdisága ellenére észreveszi, ha a környezetében valami nincs rendben. Mindemellett kötelességtudó, örökké vidám és optimista. Kreatív ötleteivel mindenkit képes meglepni. Azonban roppant kalandkedvelő, könnyen elterelődik a figyelme, továbbá olyan szinten nem ismeri a személyestér fogalmát, hogy az első találkozáskor is képes agyonölelgetni. Kissé kiismerhetetlen, ami a szívén az a száján alkat.

És milyen a benne lakozó kitsune? Hiroki egy csendes, megbízható alak. Szívesen hallgatja Lia csacskaságait, és minden erejével azon van, hogy a lány ne tegyen kárt sem a közös testükben, sem pedig a környezetükben. Amíg Liát az érzelmek és a spontán ötletek vezérelik, addig Hiroki a háttérben állva figyeli a ténykedéseit, és csakis akkor lép közbe, hogyha komoly baj adódik. Ő inkább a logika és az érvek embere, épp ezért egészítik ki jól egymást.
Sose állt szándékában elnyomni Opheliát. Azért mentette meg a lányt, mert tetszett neki a belőle áradó kedvesség és optimizmus. Régóta figyelte az embereket, és kereste a megfelelő személyt, akiben ismét testet ölthetne. Erre a feladatra pedig Opheliát találta a legmegfelelőbbnek, mégis akkor is, ha több száz éves hím rókaszellem létére egy tinédzserlány testén osztozott. Ő nem zavartatja magát emiatt különösebben. Nyugodt természete miatt nem lázadozó, nem birtokló, és úgy véli, hogy a célját Liát terelgetve is el tudja érni.

You're Still Have All Of Me:
Colin Larsen: Egy könyvelőcégnél dolgozik. Szereti, ha minden a helyén van, rend uralkodik körülötte, és ha meg tudja teremteni mindazt, amelyre a családjának szüksége van. A gyerekekkel szigorú, de csak azért, mert a legjobbat akarja nekik. Opheliának például nem engedte, hogy vezetni tanuljon, mert ismerte a lányát, és nem akarta, hogy a balesete után bármi rossz történjen vele. Lili szereti az apját, és bár eleinte nem értette néhány döntését, azzal tisztában volt, hogy mindent az ő javukért tett.

Elena Larsen: Kellemes modorú, bűbájos asszony, aki a családja védelmében képes igazi anyatigrissé válni. Mindenben támogatta a lányát, még akkor is, ha Ophelia olyan dolgokat akart tanulni, amikért mások bolondnak nézték. Ha Marina nem létezne, vélhetően Lia akkor az anyukáját tartaná a legjobb barátnőjének. Sok mindenben hasonlítanak egymásra, Lia a legtöbb jó tulajdonságát tőle örökölte, ilyen például a könyvek iránti szeretete. Sőt, mivel a nő nagy Shakespeare-rajongó, ezért egyértelmű volt, hogy a gyerekek a kedvenc művéből kapják majd a nevüket.

Laertes Larsen: Másnéven öcsipók, Lia egyetlen testvére, akiért még akkor is tűzbe tenné a kezét, ha Laertes éppen gúnyolódik vele. Laertes kamaszkorát élve kissé flegma, érdektelen és lusta mindenhez, mégis ott van Ophelia oldalán, ha arról van szó. Külsőre akármilyen civakodó duónak tűnnek, nagyon is jó testvérek. Laertes nem felejtette el azokat az alkalmakat, amikor Ophelia vigyázott rá. Az más kérdés, hogy a fiú nem szereti túlzottan kimutatni az érzéseit...




When I Was Younger...


− Köszönöm szépen Mr Charleston! Gyönyörű ajándék lesz anyukámnak – pillantottam le a kezemben lévő apró zenedobozra, amely halk, csilingelő dallamot árasztott magából. Női alak táncolt közepén, miközben a doboz szívmelengető zenéje betöltötte az egész régiségkereskedést.
Anyukám rajongott a régi holmikért, tulajdonképpen szeretett mindent, amely emlékeket hordozott magával, és képes volt érzelmeket kiváltani az emberekből. Szinte biztos voltam benne, hogy ezzel az aprósággal, amelyre az összes spórolt pénzemet költöttem, elnyerem majd a tetszését. Anyu különleges személy volt az életemben, épp ezért akartam neki valami egyedit adni a születésnapjára.
Csillogó szemekkel figyeltem a táncos kecses mozdulatait, majd amikor a zene lassan elhallgatott, a figura eltűnt a dobozka mélyén. Lebiggyesztettem az ajkaimat, hiszen olyan meseszép szerkentyű volt, hogy egész nap el tudtam volna nézegetni.
− Remek választás Ophelia! Biztos vagyok benne, hogy édesanyád imádni fogja – mosolygott rám az öreg bácsi, aki épp olyan idős volt, mint a boltjában árult holmik.
Sokat segített nekem a keresgélésben, mire végre megtaláltuk ezt a zenedobozt. Elrendeztük az anyagiakat, én pedig anyu ajándékát a keblemhez szorítva, mosolyogva léptem ki az üzletből. Megfordultam egy pillanatra, hogy integethessek a kirakaton keresztül.
Olyan boldog voltam! Annyira büszkének éreztem magam, amiért megtaláltam a tökéletes szülinapi ajándékot, hogy nem is figyeltem, amikor áthaladtam az úton.
Az utolsó dolog, amire emlékeztem az volt, hogy egy autó fényszórói elvakítottak, és hogy mindenáron igyekeztem megvédeni a zenedobozt.


***

Egy zöld réten tértem magamhoz. Hogy miként kerültem oda? Magam sem tudtam, hiszen a fülemben még mindig csengett a zenedoboz édes dallama.
Nem értettem semmit, azonban abban biztos voltam, hogy a hely megnyugvással töltött el: a magasfű lágyan ringatózott a szélben, a levegőben különféle vadvirágok illatai keveredtek egymással, a közelben pedig valahol egy énekesmadár dalolt.
Feltápászkodtam a földről, és jobb ötlet híján elindultam egyenesen. Ujjaimat, bokáimat cirógatta a fű, a szél pedig játékosan belekapott a hajamba. Sose voltam még ilyen békés helyen. S mivel a környezetem ilyen hatással volt rám, ezért hiába zsongott a fejem zavaros kérdésektől, mégis arra koncentráltam, amely engem körülvett.
Időtlen időkig sétálhattam, de a táj nem akart változni. Legalább is, jó darabig nem történt semmi. Aztán elértem egy patakhoz, letérdeltem mellé, hogy a kezeimet belemélyesszem a hideg vízbe. Amikor a patak fölé hajoltam, valami egészen váratlan történt: nem a saját tükörképem nézett vissza rám. Egy ismeretlen, ázsiai férfi szigorú vonásokkal megrajzolt arca bontakozott ki előttem. Ijedtem a fenekemre estem, és amikor felpillantottam, akkor az ismeretlen előttem állt.
− De hát… Hogy? Ki vagy? – dadogtam rémülten. Az ismeretlen lepillantott rám, aztán kinyújtotta felém a balját. Óvatosan belecsimpaszkodtam a kezébe, ő pedig könnyedén talpra állított engem.
− Nem kell félned tőlem Ophelia. Segíteni szeretnék neked – jegyezte meg csendesen. Szkeptikusan mértem végig: Másfél fejjel biztosan magasabb volt, mint én, arról nem is beszélve, hogy férfi létére a hajhossza is magasan verte az enyémet. Szigorú tekintete mögött viszont békés, kiegyensúlyozott embernek tűnt. A ruhái pedig… Tradicionális japán öltözék volt. Tudtam, mert imádtam a kultúrájukat. – Tudod hol vagy most?
Tanácstalanul megvontam a vállamat. Honnan tudhattam volna? Ez a környék egyáltalán nem vallott Beacon Hillsre.
− Emlékszel arra mi történt veled? – tett fel egy újabb kérdést, mielőtt még megválaszolta volna az előzőt. Igyekeztem összpontosítani, összeszedni az emlékeimet, de minden olyan zavaros volt. A fejemben éles nyilallást éreztem. Az ujjaimmal finoman megérintettem a fájó pontot.
− Én… Csak a zenedobozra. Hogy mentem haza anyu ajándékával, aztán… Itt keltem fel – intettem körbe. Mármint ki ne szeretett volna ilyen mesevilágban élni? Csak éppen a körülmények voltak szokatlanok. – Te tudod, hogy hol vagyunk?
Az idegen lassan bólintott. Nem tűnt túl bőbeszédűnek, sőt kételkedtem benne, hogy bármit is megtudok tőle egyáltalán. Hosszasan néztük egymást, mire halk sóhajával megtörte a csendet.
− Furcsa dolog az elme Ophelia. – Értetlenül meredtem rá, már épp készültem volna megkérdezni, hogy pontosan mit értett ezalatt, amikor beszélni kezdett. – Jelen pillanatban a beacon hillsi kórházban fekszel. Mindaz, ami jelenleg itt lezajlik, az a te agyad szüleménye. Engem kivéve.
Csak álltam vele szemben. Próbáltam felfogni, hogy mit akart mondani, de annyira abszurdnak hatott, hogy kinevettem őt. Egy arcizma se rándult.
− Ha a kórházban feküdnék, akkor miért érezném a nap melegét az arcomon, vagy a hűs vizet a bőrömön, ha a patakhoz érek? Butaságokat beszélsz – ingattam meg a fejemet. Elvégre, ha valami ennyire valósnak hatott, akkor az maga a valóság volt, ugye? Nem kerülhettem kórházba, pont anyukám születésnapja előtt! Képtelenség volt az egész.
− Ne haragudj. Azt hiszem, még nem állsz készen a tényekre – hajolt meg a férfi, aztán eltűnt a semmiben. Riadt sikkantásom felverte az egész környéket.

***

Nem éreztem éhséget, szomjúságot, vagy éppen fáradtságot. Még az idő is megállt számomra, ahogy ebben a végtelen világban vándoroltam.
Most kezdtem csak beletörődni igazán, hogy a férfi, aki nap mint nap felbukkant, talán igazat mondott végig. Így hát letelepedtem a patak mellé, ahol először találkoztunk, és vártam mikor jön el legközelebb.
Korábbi találkozásaink alkalmával annyit hajlandó volt elárulni, hogy Hirokinak hívták őt, sőt elmesélte a kórházi történéseket addig, amíg ő a szemtanúja volt. Persze, eleinte nem akartam hinni neki, ahogy abban a mesében is kételkedtem, hogy ő egy kitsune lenne, de végül arra jutottam, hogy nem lenne szabad ilyen elutasítóan viselkedni az ismeretlennel szemben, és ha tényleg segítő szándékkal jött, akkor illendő lett volna tisztességesen meghallgatnom őt.
Letéptem egy vadvirág, ami a patak mellett nőtt, és a szirmait tépkedve azon töprengtem, vajon Hiroki ma mikor szándékozik felbukkanni. Elheveredtem hát a fűben, és a felhőket kezdtem számolni.
Akármennyire is békésnek tűnt ez a hely, számomra kezdett kissé eseménytelenné válni. Én mindig is imádtam a pörgést, a nyüzsgő világot, amely engem körülvett, és hajtotta előre a nyughatatlan lelkemet. Most pedig itt rekedtem ezen a végtelen helyen, és senki nem jött értem.
A pocakomra fordultam, lábaimat a levegőben lóbáltam, miközben azon rágódtam vajon mi történt a családommal. Már éppen kezdtek volna eluralkodni rajtam kellemetlenebbnél kellemetlenebb gondolatok, amikor meghallottam Hiroki hangját.
− Szép napot Ophelia – köszöntött csendesen, mire felpattantam a helyemről. Na végre!
− Neked is Hiroki – mosolyogtam rá. Szívem szerint alaposan megölelgettem volna, de azt hiszem, ez talán túlságosan is sok lett volna az ő udvariasan távolságot tartó stílusának.
Néhány pillanat elejéig csak néztük egymást, mire hajlandó voltam megtörni a csendet.
−Gondolkoztam azon, amiket korábban mondtál. Kérlek, avass be mindenbe!
Letelepedtünk mindketten a földre, és Hiroki beszélni kezdett. Imádtam hallgatni őt, hiszen olyan kedves és nyugodt hangja volt. Az elejétől kezdte, legalább is, az én történetem szempontjából az elejéről: elmesélte az autóbalesetet, a kórházba kerülésemet, a szüleim és az öcsém aggódását, hogy naponta látogattak engem, ismét megjegyezte, hogy a saját elmém rabja voltam a balesetem óta, ahogy abba is beavatott, hogy mik voltak a szándékai velem.
Saját magáról keveset árult el, csupán annyit, hogy hozzám képest sokkalta idősebb rókaszellemként élt, azonban a fizikai teste elpusztult – erre nem szívesen tért ki, hiába nyaggattam őt −, és éppen emiatt keresett magának már jó ideje gazdatestet. Azt is elárulta, hogy azzal, hogy engem választott ki tulajdonképpen megmentett, és szeretné elérni azt, hogy felébredjek.
Elképzelésem se volt arról, hogy miért volt velem ilyen rendes, mert a legtöbb történet szerint a kitsunék ravaszak voltak, de hittem neki. Annak ellenére bíztam benne, hogy irtó keveset árult el magáról. Talán azért is tettem, mert ha valóban megmentett engem, akkor ennyivel tartoztam neki, és a szupertitkos hatodik érzékem azt súgta, hogy jóember volt.
Ezúttal nem nevettem ki, minden kétségem elszállt, és elhittem mindenegyes szavát. A mostani találkozásunk nem tartott pár percig, hanem sokkal több időt töltött velem, és próbált beavatni egy olyan világ titkaiba, amelyről ezidáig fogalmam se volt. Nem csoda hát, hogy ezernyi kérdéssel bombázta le szegényt a kitsunékkal és más fajokkal kapcsolatban.

***

A szokásos madárcsicsergésen túl egy sokkal távolabbról lévő hang szólítgatott. Hosszú idő óta először hallottam anyukám hangját. Mondanom se kellett, hogy könnyeket csalt a szemembe. Borzasztóan hiányzott, hogy átölelhessem őt, vagy az, hogy apu nyakába csimpaszkodhassak, vagy éppen az, hogy öcsipókot nyaggathassam az őrültebbnél őrültebb ötleteimmel.
Futásnak eredtem, remélve, hogy egyszer majd eljutok hozzájuk, és végre kijutok ebből a börtönből. Mert a mező hiába volt csodálatos, egyre inkább fogságban éreztem magamat a saját elmémben, és vissza akartam térni a valóságba.
Rengetegszer megbotlottam, s mivel nem voltam egy sportos alkat, viszonylag hamar kifulladtam. A térdeimre zuhantam. A kezeimmel eltakartam az arcomat, és keservesen sírni kezdtem. Hiszen hiába hallottam anyut, hiába lehetett tőlem egy karnyújtásnyira a valóságban, mégis olyan reménytelennek tűnt a helyzetem.
Aztán éreztem, hogy valaki felemelt, de nem nyitottam ki a szemeimet, még a kezeimet se vettem el az arcom elől. Szédültem. Csupán annyira vágytam, hogy még egyszer átölelhessem a családomat.

***

Szinte csodaszámba ment a felébredésem. Emlékeztem rá, hogy anyu a nyakamba borulva olyan erősen szorított magához, mint akit soha többé nem akart elengedni. Nekem nem volt erőm megmozdulni, de ha módomban állt volna, én sem tettem volna másképp.
Hatalmas öröm volt a családom számára, számomra pedig az okozott boldogságot, hogy viszontláthattam őket.
Ezután egy sornyi vizsgálatnak vetettek alá az orvosok, és jó pár hetes lábadozás vette kezdetét. Amikor Hirokiról meséltem a dokimnak azt mondta, hogy ez a fejsérülésem utóhatása lehetett, de én tudtam, én éreztem, hogy nem voltam egyedül, és gyakran hallottam a bennem élő kitsune hangját.
Az életem persze nem lett könnyebb. Az emberek, főleg a diáktársaim furcsán néztek rám, és elkönyveltek dilisnek, amiért néha magamban beszéltem, holott ez egyáltalán nem így volt. Mivel kihagytam egy csomó időt az iskolában, évet is kellett ismételnem, újra hozzá kellett szoknom a régi dolgokhoz, és mellette a Hiroki által szolgáltatott erőhöz is.
Szerencsére, nem egyedül vágtam bele ebbe az egészbe, mert Hiroki végig mellettem állt, és az elmémen kívül is akadt segítségem két-három jóbarát személyében.





Ophelia Maeve Larson
Ophelia Maeve Larson 68747470733a2f2f73332e616d617a6f6e6177732e636f6d2f776174747061642d6d656469612d736572766963652f53746f7279496d6167652f6478767a6e5871307942354b67773d3d2d3538303233353833342e313533323530623935306463396133303834303138303739333330392e676966?s=fit&w=720&h=720
Foglalkozás :
tanuló

Ophelia Maeve Larson Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kedd Jan. 14, 2020 12:19 am

Stella Argent
vadász: vérét ontja azoknak, kik veszélyt jelentenek
Gratulálunk, elfogadva
Teen Wolf FRPG

Lia!  úúú

Milyen szép név és milyen bájos arc! Meg kell mondjam, azt hiszem ez telitalálat ehhez a leányzóhoz. 33  Igen, amiért megvárattalak, gondoltam nyalizok neked egyet gyorsan, hogy ne utálj érte olyan nagyon...  Rolling Eyes Persze csak viccelek, de azt a részét komolyan gondoltam, hogy az avi jó választás volt. Egy ilyen mosolygós, cuki és csupaszív lányról, amilyen Ophelia, rögtön a Disney mesékből ismert szőke, kék szemű hercegnők jutnak az ember eszébe, akiket mindenki szeret. :3:
Úgy tűnik, hogy Hirokinak is szimpatikus ez a szende hercegnő típus, ha már hős lovagként azonnal ott volt, hogy megmentse Lia életét.  superman
Tetszik, hogy kihasználtad a kómába esésben rejlő lehetőséget arra, hogy megismertesd a lányt a belé költöző rókaszellemmel, nagyon egyedi megoldás és szépen kivitelezted az egészet. *-*
Kíváncsi voltam rá, hogy mi fog történni miután Lia magához tér, hogy mennyiben változtatta meg a kitsune felbukkanása az életét, no meg mind az, amit általa megtudott a világról és benne élő lényekről. Egy kis részemet kielégítette a történet záró része, de ha a sejtéseim nem csalnak, az igazán érdekes dolgok még csak ez után következnek, szóval alig várom, hogy lássam mi lesz még. Very Happy
Nem is húzom tovább az idődet, el vagy fogadva! Most aztán sipirc foglalózni, aztán játszani!  Szottyongat



now i'm stained by you





Stella Argent
Ophelia Maeve Larson Tumblr_pvualzXxO51uek0c7o2_r1_250
SHE'S A DARK ROAD
Ophelia Maeve Larson Tumblr_inline_orlgwlFN051r25xgk_540
WITH A LOT OF DANGEROUS CURVES
Age :
17
Tartózkodási hely :
beacon hills

Ophelia Maeve Larson Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Ophelia Maeve Larson

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Characters :: Lakosságunk :: Kitsune-
^
ˇ