Nem minden szörny tesz szörnyûségeket
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki
Esküszünk, hogy
rosszban sántikálunk
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Kischat
Ne menj jégre, s el nem esel
Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 59 aktív, elfogadott karakter

Vérfarkas
7
Ember
4
Diclonius
1
Daimon
5
Pokolkutya
2
Vadász
4
Hibrid
8
Lidérc
4
Kitsune
7
Vámpír
4
Warlock
7
Wendigo
3
Vérjaguár
3

kockáztatja életét e világban
Karmolás nyomok
ki mit hagyott nekünk?



Dylan Hicks

Daniel & Stella ;; Family reunion EmptyDylan Hicks
Today at 01:45



Lettie & Silas ▪ Wow, I didn't expect to see you

Daniel & Stella ;; Family reunion EmptyScarlett Atkins
Today at 01:42



Fawn & Ethan ;; you're so annoying

Daniel & Stella ;; Family reunion EmptyEthan Wayne
Today at 01:30



Aaron & Julia × fate is inevitable

Daniel & Stella ;; Family reunion EmptyJulia Hunt-Kozma
Today at 01:07



Julia & Hugo

Daniel & Stella ;; Family reunion EmptyJulia Hunt-Kozma
Today at 00:28



Meadow Carmilla Carrow

Daniel & Stella ;; Family reunion EmptyDaniel Nicholson
Yesterday at 21:58
Beacon Hills Lelkei
lények az árnyékban
Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 2 Bots

Nicholas Harden, Silas Phelps


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. 17 Nov. 2016, 22:12-kor volt itt.


Share
 

 Daniel & Stella ;; Family reunion

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
Csüt. 26 Márc. 2020, 03:24

Stella Argent
vadász: vérét ontja azoknak, kik veszélyt jelentenek
◆ Göndörke & Barnácska
take my hand when you are worried. take my hand when you’re alone. take my hand and let me guide you, take my hand to lead you home.

Nehéz napok voltak a hátatok mögött; egyrészt azért, mert Danny érzelmi kitörései csak alig akartak csillapodni és eltartott egy darabig, míg sikerült lecsillapodnia annyira, hogy egyáltalán visszajöhessen a suliba tanítani. Merthogy egyébként, amíg erre nem volt képes, szigorúan megtiltottad neki, hogy a gimi közelébe merészeljen jönni, még a végén felgyújtotta volna. Viccelődni azzal, hogy egyszer porig kéne égetni a sulit merőben más, mint egyetlen pillanat alatt, nulláról százra bepöccenve meg is tenni. Ez utóbbi nagyon nem vicces. Kész szerencse, hogy Göndörkét mégis sikerült valamilyen módszerrel meggyőzni róla, hogy maradjon otthon pár napot és ne idegesítse magát még a nehezen kezelhető diákjain is, főleg ne egy bizonyoson. Evan valamiért küldetésének érezte, hogy verekedést provokáljon kettejük között, azt pedig nem kockáztathattad, hogy egy ilyen alkalommal csúnyán elfajuljanak a dolgok, mert te nem leszel ott, hogy visszafogd Danielt.
Azóta pedig, hogy Blöki újfent életjelet adott magáról – kivételesen azért, mert jót akart -, már azt is tudtad, miért bírtál ekkora befolyással a fiúra. Csak hát, ez a tudás sem éppen könnyítette meg a helyzetet. Legalábbis nem úgy, hogy az számodra érezhető legyen; abban ugyanis biztos voltál, hogy valahol már az is segített Dannyn, hogy egyáltalán ott voltál neki, viszont a magad részéről úgy érezted, valamennyit inkább nehezedett a dolog, mert te a érzéseidet úgy, ahogy volt, tornádóként kavarta fel az a vallomás. Máshogy érezted magad a fiú közelében, leginkább ahhoz hasonlóan, mint mikor először kezdtél el megbarátkozni vele; abszolút zavarban voltál. De ez egyáltalán nem volt rossz dolog, egyszerűen csak más. Talán csak még egy kis időre lesz szükséged, míg feldolgozod.
Minden esetre a pokolfajzat nem csak azért keresett meg, hogy elspoilerezze neked Göndi érzelmeit,  hanem azért, hogy együttes erővel megoldást találjatok a közös problémátokra, ami remélhetőleg sikerült is. Ugyanis, támadt egy ötletetek – azaz neked, de tulajdonképpen Ő vezetett rá, szóval mondhatni, közös a dolog –, már csak abban kellett bíznotok, hogy be is fog válni. Miután Blökivel ezzel kapcsolatban átbeszéltetek mindent és már tudtad, mi a pontos úti cél, mire kell majd nagyon odafigyelned, nem maradt más hátra, mint beindítani a tervet.
Kockázatos vállalkozásnak minősül-e Dannyt elvinni a családjához? Ehhez kétség sem fér, csakhogy az ő érdekében, ez olyasmi volt, amit vállalnotok kellett. És korábban már amúgy is ígéretet tettél neki arra, hogy valahogy segítesz neki kapcsolatba lépni velük, annyi változott, hogy kicsit hamarabb érkezett el ennek az ideje, mint ezt akkor hittétek.
Bár, így is napokba telt, mire titokban leszervezted az egész utazást. Azt akartad, hogy a fiú előbb valamelyest összeszedje magát, na meg azt, hogy idő előtt esélye se legyen megtudni, mire készülsz, illetve, hogy illetéktelen személyek se szerezzenek tudomást az egészről, nem akartál veszélybe sodorni senkit sem, ezért nem kapkodtad el. Meglehet, hogy emiatt néha meglehetősen szokatlanul viselkedtél; félrevonultál telefonálni, ahol a fiú nem hallhatott, ha pedig Danny esetleg rákérdezett, mi volt ez az egész, valahogy kibújtál a válaszadás alól és elterelted a témát, meg ehhez hasonlók. Megesett, hogy néha talán egyenesen füllentened kellett valamit, vagy elhallgatnod ezt-azt, ha esetleg kíváncsiskodott volna, ezekben az esetekben kicsit nehezebb dolgod volt, mert képtelen voltál a szemébe nézni és szándékosan félrevezetni, mégis sikerült megoldani. Azt persze nem állíthattad száz százalékra, hogy egyáltalán nem gyanakodhatott rád semmiért, de az egészen biztos, hogy nem találhatott ki semmit az egészből. Ráadásul mindeközben te igyekeztél abszolút úgy viselkedni vele, mintha az ég egy adta világon minden a legnagyobb rendben lenne. Ez utóbbiban mondjuk annyira nem voltál jó, mert az aggodalmad akaratod ellenére is kiütközött rajtad: többet voltál vele otthon, kevesebbet lógtál együtt a barátaiddal és egyenesen kerülted azt a témát, hogy mi történt akkor este a raktárnál. Normál esetben biztos addig nyaggattad volna a lelkizéssel, míg magatokra nem gyújtja a lakást. Rossz poén. De a lényeg érthető.
Most pedig végre eljött a hétvége, itt volt a nagy nap. Ideges voltál. Annyira szeretted volna, hogy ez működjön, féltél tőle, hogyha Göndörke megtudja, miféle meglepetéssel készülsz neki, kudarcba fullad az egész. Elvégre nem kényszeríthetted arra, hogy utazzon vissza Phoenixbe, ha nem akart. Arról nem is beszélve, hogy annak a puszta gondolatától is csomóba ugrott a gyomrod, hogyha minden jól megy, találkozni fogsz a szüleivel. A tesói még hagyján, mert róluk legalább már hallottál ezt-azt, két csínymester sráctól nem ijedtél meg. Na de a szüleitől? Csoda lesz, ha nem pánikolsz majd be, ha egyszer odaértek.
A legnehezebb dolog ebben az egész titkolózásban az volt, hogy még akkor sem árulhattad el neki, mit forgattál a fejedben mára, amikor reggelivel vártad őt a konyhában, tudván, hogy alig húsz percen belül itt lesz értetek a kilenc órás fuvar, hogy kivigyen titeket a Los Angelesi reptérre. Plusz, már fel is voltál öltözve. Háromnegyed kilenckor. Szombaton. Ha ez nem volt számára iszonyat gyanús, akkor semmi. Egyébként ennek a bizonyos fuvarnak is egy igen kreatív módját sikerült választanod, persze, nem is te lettél volna, ha egy picit se túráztatod Göndörke idegeit annak ellenére, hogy épp ezt próbáltátok helyre tenni. De ne siessünk ennyire előre.
Visszatérve a reggelihez; nem volt időd mesterséfet játszani, szóval amellett, hogy kávét főztél neki – két cukor kevés tej -, sajtos omlettet készítettél. Ha az elkészülési folyamatokra valami csoda folytán nem ébredt fel magától, arra egész biztosan, hogy a gőzölgő kávéval a kezedben oda sétáltál hozzá a kanapéhoz és óvatosan elé tartottad, miközben szólongattad, illetve finoman megbökdösted a karját.
- Danny? Ébresztő álomszuszék! Danieeeeeeeel… - szórakozottan húztad el az „e” hangot. – Figyelmeztetlek, forró kávé van nálam és nem félek nyakon önteni vele, ha nem kelsz fel – viccelődtél. Vagy mégse? Akárhogy is, kuncogtál mellé, miközben arra vártál, hogy megmozduljon. Persze lehet, hogy nem is aludt igazából, csak úgy csinált, vagy épp csak szörnyen lusta volt, de a lényeg, megvártad, míg legalább ülő helyzetbe tornázza magát, hogy a kezébe nyomhasd a bögrét.
- Csináltam reggelit, ott van az asztalon, csak rád vár! – Mosolyogtál rá, aztán minden további szó nélkül faképnél is hagytad és visszavonultál a hálóba azzal a céllal, hogy gyorsan összepakold a maradék ruhákat, amiket magatokkal visztek, az újonnan vett sporttáskádba.




now i'm stained by you





Stella Argent
Daniel & Stella ;; Family reunion Tumblr_pvualzXxO51uek0c7o2_r1_250
SHE'S A DARK ROAD
Daniel & Stella ;; Family reunion Tumblr_inline_orlgwlFN051r25xgk_540
WITH A LOT OF DANGEROUS CURVES
Age :
17
Tartózkodási hely :
beacon hills

Daniel & Stella ;; Family reunion Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Csüt. 26 Márc. 2020, 18:01

Daniel Nicholson
pokolkutya: a természetfeletti létezésének lángoló ôre

stella & daniel
there's nothing you could do or say, i can't escape the way i love you

Stella mostanában elég furán viselkedett. Túl nyugodt volt ahhoz képest, hogy egy időzített bombával kellett egy fedél alatt élnie, ráadásul szinte biztos voltam benne, hogy őt is folyamatosan kísértették a raktárban történtek; mégis teljesen úgy tűnt, mintha minden a legnagyobb rendben lett volna vele is, velem is. Aztán akadtak alkalmak, amikor felszívódott a telefonjával együtt, és esélyt se adott arra, hogy legalább azt megtudjam, kivel beszélt. Nem mintha annyira bele akartam volna mászni a magánszférájába... Csak kíváncsi voltam. És egy hangyányit képes voltam túlgondolni a dolgokat; hogy a saját bizonytalanságom miatt, vagy inkább egészséges féltékenységből, az kérdéses.
Emellett volt még valami, amit nem értettem. Ezt nem vertem nagy dobra, hiszen a dolgok elkezdtek változni köztünk, mielőtt még minden elcsesződött. Így pedig, hogy már valamennyire összeszedtem magam az utóbbi napokban, a lánynak talán volt alkalma gondolkodni rajta, hol is tartottunk a balhé előtt, és lehet, hogy ezért... Szóval lehet, hogy csak ezért voltak azok a zavart pillantások, a kipirult arca, meg minden ehhez hasonló. Más magyarázatot nem találtam rá, de észben tartottam, miután végre feltűnt.
A történtek ellenére próbáltam visszatérni az eddigi életmódomhoz, és amennyire csak lehetett, elterelni a figyelmemet erről az egészről. Nem volt egyszerű feladat, de idővel már eléggé funkcionálni kezdtem ahhoz, hogy kimozdulhassak a lakásból, mi több, vissza is tértem a tanításhoz. Egyelőre igyekeztem szeparálni magam minden olyantól, ami hamar az idegeimre ment volna; Davidtől, aki folyton a csajozással csesztetett volna, Evantől – érthető okokból –, a szomszéd vénasszonytól, aki baszott köszönni...
Mostanában viszont elég könnyen le is fáradtam egy-egy ilyen tanítási nap után, így pénteken olyan hamar dőltem a kanapéra zuhany után, hogy már arra se vettem a fáradtságot, hogy egy laza rövidgatyán és a takarómon kívül bármit is magamra erőltessek. Konkrétan délután öttől másnap reggelig a hasamon fekve aludtam mozdulatlanul, teljesen begubózva abba a fekete plédbe, mint valami kiskölyök. Még arra se ébredtem volna fel, ha valaki serpenyővel vág fejbe. Vagyis... Természetesen az agyam egyetlen dologra azonnal riasztott volna, de bíztam benne, hogy az illető nem fog szánt szándékkal lerángatni a kanapéról.
Hát... Nem is tette, de azért így is megpróbált felébreszteni. Hogy mikor, miért és mégis hogy volt mersze, azt már nem tudom. Mindenesetre a nevem hallatára, meg a kávé ismerős illatára sikerült kiesnem a nagyjából tizenhat órás pihenőmből, de egyelőre egy morgásnál többet nem tudtam reagálni. Aztán jött a félelmetes fenyegetés, amire már kinyitottam a szemem, és csak halványan elmosolyodtam.
– Nagyon bátor lehetsz, ha fel mered ébreszteni az alvó oroszlánt – mormogtam, majd az arcomat a párnámba nyomva folytattam. – Mindjárt...
Még szusszantam egyet, mielőtt megfordultam volna, és nagy nehezen ülőhelyzetbe tornáztam volna magamat. Ekkor le is hullott rólam a takaró, és az általa őrzött kellemes meleg gyorsan elszállt, egyedül a nyakamban maradt keresztes láncom tartotta meg az emlékét. A hajam a szemembe lógott, ami miatt kicsit tovább tartott megszoknom a fényt, de mindez annyira nem is számított, mert a kezembe nyomott bögrét vakon is a számhoz tudtam volna emelni a koffeinért. Miközben ezt meg is tettem, próbáltam felfogni, amit Stella ezután mondott.
– Reggeli..? – Értetlenkedve pillantottam fel rá két tincs között, félig-meddig hunyorogva. Aztán az asztalra fókuszálva ki is szúrtam azt a bizonyos reggelit, és az első gondolatom az volt, hogy ez az én feladatom lett volna. Már-már kezdtem azt hinni, hogy átkerültem valami párhuzamos univerzumba. – Kö... – szi, nagyra értékelem; legalább is ezt mondtam volna, de a lány addigra már ott se volt. Felvont szemöldökkel bámultam a pontot, ahol állt az előbb, majd egy újabb morranással feltápászkodtam, és eltántorogtam az asztalig. Csak ekkor láttam meg a mikró óráját, a számokat feldolgozva pedig azonnal magamhoz is tértem.
– Stella, az istenit, minek keltettél fel ilyen korán? Szombat van! – kiáltottam neki a túlsó szoba felé, aztán leültem, és az arcomat a tenyerembe dörgöltem, hogy az utolsó csepp fáradtságot is eltávolítsam a szervezetemből. – Hacsak nincs rá valami nagyon jó magyarázatod, nem szólok hozzád innentől kezdve – tettem hozzá, természetesen feleannyira se komolyan, mint kellett volna. Pedig számomra a hétvégi lustálkodás nagyon fontos volt.
De talán megbocsájthattam ezt a bűnét, mert az az omlett kellemes pontja volt annak az undorítóan korán kezdődő reggelnek. Igaz, én tettem volna bele valami extrát, de így is remekül sikerült. Ötöst érdemelt.
Férfihoz méltóan elég hamar betömtem az egészet, majd mindent eltakarítottam magam után, ahogy azt illett – viszont még csörömpölés közben is nagyon jól hallottam a ruhák susogását, a cipzár szokásos hangját, meg a sürgölődést. A tarkóm bizseregni kezdett, úgyhogy kénytelen voltam leszarni a privát szféra létezését és ninja módra be is nyitottam a hálóba. Felvont szemöldökkel, egy szál rövidgatyában támaszkodtam meg az egyik oldalt, és összefont karokkal vártam, hogy Stella észrevegyen. Ha nem tette volna, feltűnően megköszörültem a torkomat, és csak aztán kezdtem bele a kérdezősködésbe.
– Tudhattam volna, hogy készülsz valamire – szűkítettem rá a pillantásomat. Az a reggeli túl kedves dolog volt tőle ahhoz, hogy ne legyen mögötte hátsó szándék. – Elárulod, mi az, vagy szedjem ki belőled erőszakkal?
Kissé félredöntöttem a fejemet, hogy hatásosabb legyen, de a hangsúlyom és az arckifejezésem nem teljesen passzolt össze. Így nem várhattam el, hogy teljesen komolyan vegyen, de azért reméltem, hogy nem kell ténylegesen „erőszakhoz” folyamodnom.

suspicious



red is the color of extremes; of love and lust,
seduction, violence, danger...


Daniel Nicholson
Daniel & Stella ;; Family reunion Original
Daniel & Stella ;; Family reunion Tumblr_pz84heFQKG1u96lrwo3_540
Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Daniel & Stella ;; Family reunion Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Szomb. 04 Ápr. 2020, 19:54

Stella Argent
vadász: vérét ontja azoknak, kik veszélyt jelentenek
◆ Göndörke & Barnácska
take my hand when you are worried. take my hand when you’re alone. take my hand and let me guide you, take my hand to lead you home.

Meglepő, de sokkal jobban viselted azokat a napokat, amikor Danny még teljesen labilisan viselkedett. Hogy miért? Azért, mert a rideg, magába fordult viselkedése mellett egyszerűbb volt figyelmen kívül hagyni mindazt, amit az érzelmi világa rád vonatkozó részéről megtudtál. Ugyanis, ahogy az idő múltával kezdett kicsit feloldani és hasonlítani arra a fiúra, akit megismertél, a fejedet kezdték egyre jobban elárasztani a gondolatok kettőtökkel kapcsolatban. S, bár az ő érzéseivel Blökinek hála, már tisztában voltál, fogalmad sem volt, hányadán álltok éppen. Hiszen mielőtt a baj megtörtént, valami elindult köztetek; voltak kisebb romantikusnak nevezhető pillanataitok, lassan, de biztosan közeledtetek egymás felé. Aztán az egész félbeszakadt és mondhatni a szőnyeg alá söprődött, mindkettőtök részéről. Danielt lekötötték az irányíthatatlan indulatai, téged pedig az, hogy aggodalmaskodj érte és valahogy próbáld jobbá tenni a helyzetét. Most viszont, hogy a dolgok javulófélben voltak, utat talált hozzád minden korábbi érzésed a fiú iránt, valamint egy újfajta izgatott idegesség a közelében, ami legtöbbször a teljes zavar összetéveszthetetlen jeleként ütközött ki rajtad. Mit mondhatnál; egyáltalán nem könnyítette meg a dolgodat.
Viszont még ez a kialakult katyvasz a fejedben sem akadályozott meg abban, hogy végig csináld a tervet, amit a pokolkutyával együtt eszeltetek ki. Volt időd mindent gondosan előkészíteni és megszervezni, már csak az igazi akcióba lendülés volt hátra.
Megnyerted vele a jackpotot, hogy Göndörke tegnap, késő délután egyszerűen kiütötte magát a kanapén és azóta meg se moccant. Tökéletes lehetőséget biztosított neked ezzel, hogy az utolsó simításokat is zavartalanul elvégezhesd, mielőtt felébreszted és meglepetés útra viszed. Ilyen volt például az, hogy összeszedtél egy-két napra megfelelő ruhát a fiókjaiból, amiket ez után becipeltél a szobádba és az ágyadra tettél azzal a célzattal, hogy majd később bepakolod a táskádba. Természetesen, mielőtt lopakodó üzemmódban kirámoltad volna a szekrényét, azért meggyőződtél róla, mennyire aludt mélyen, s miután attól sem tért magához, hogy kísérletként nyomtál egy aprócska puszit az arcára, tudtad, hogy hatalmas mázlid van.
Ezek után sima ügy volt még reggelivel is készülni a számára; kellemesen akartad indítani a napját, mielőtt gonosz kis tréfát űznél vele, a betervezett családlátogatásról nem is beszélve. A keltegetése már nem volt ilyen egyszerű, Göndi nem nagyon akart magához térni a morgásából ítélve. De persze, téged ez nem riasztott vissza, ezt egy játékos fenyegetéssel a tudtára is adtad. Ez már megtette a hatását.
- Ugyan, minden bestiát meg lehet szelídíteni, ha ismered a módját… - felelted sejtelmesen, és elvigyorodtál miközben azt figyelted, hogy fúrja bele az arcát a párnába. Drámaian sóhajtottál egyet, várva, hogy a „mindjárt” végre bekövetkezzen, majd amikor, Danny csak felcsücsült, azonnal átadtad neki a kávéját. Ekkor tűnt csak fel, hogy nem volt rajta póló, szóval mielőtt bámészkodni kezdhettél volna, vagy felkavarodtak volna megint a gondolataid, gyorsan közölted vele, hogy ennivaló várja a konyhában, aztán azelőtt vissza is siettél a hálóba, hogy megköszönhette volna.
Persze nem a félmeztelensége volt az egyetlen ok, amiért úgy elrohantál, még dolgod volt; össze kellett készítened a cuccaitokat a hétvégére. Már volt, amit még az este folyamán beraktál, például a melegítődet, ha netán fáznál az este folyamán, tiszta zoknit és alsóneműt. A magad részéről már csak valami alvós, illetve váltó ruhát kellett volna bepakolnod, ki is nyitottad a szekrényed ajtaját, hogy ezeket is összeszedd, de meggondoltad magad, úgy voltál vele, inkább későbbre hagyod és előbb a fiú ruháit teszed el gyorsan, mielőtt valahogy rajtakaphatna.
Éppen csak belefogtál a pakolgatásba, amikor Daniel utánad kiabált, először nem is válaszoltál neki, csak nevettél a felháborodásán, utána viszont kénytelen voltál mondani neki valamit, nem kockáztathattad, hogy hallgatással büntessen, még ha csak viccből is. Akkor nagyon kínos lenne ez a két nap.
- Azt ne mondd, hogy több mint tizenöt óra alvás nem volt elég?! – kiabáltál vissza, meg se próbálva elrejteni a szórakozottságot a hangodban. Közben azon voltál, hogy amilyen gyorsan csak tudod, eltüntesd Danny összes ruháját az ágyadról, egyenesen sporttáskádba.
Mivel nem akartál semmit sem csak úgy begyűrni, mindent megpróbáltál normálisan összehajtogatni és elrendezni, így ez igénybe vett néhány percet. Egész pontosan annyit, hogy nagyjából azzal egy időben kezdted behúzni a cipzárat, hogy már nem hallottál étkezésre, vagy pakolásra utaló hangokat a konyhából. Na és mit nem hallottál még? Hát azt se, hogy Göndörke egy fél perccel később a szoba ajtajához lopózott. Oké, nem voltál benne biztos, hogy szándékosan settenkedett-e, vagy csak te voltál elfoglalva annyira azzal, hogy átgondold, kifelejtettél-e valamit a közös csomagotokból… Mindenesetre nem vetted észre a jelenlétét, így a nyitott szekrény előtt ácsorogva vizslattad a ruháidat és csak akkor fedezted fel, hogy már ő is a szobában volt, amikor a torokköszörülésre ijedten rezzentél össze és pördültél meg.
- Jesszus! Megijesztettél – sóhajtottál egyet, tenyeredet az ijedten verdeső szívedre fektetve. Bár, ahogy lassan végig pillantottál a fiún és befogadtad a látványt, már nem egészen voltál benne biztos, hogy az ijedtségtől zakatolt-e a mellkasodban lévő ketyere, vagy valami egészen mástól. A dobolásától pedig szinte alig jutott el hozzád valami abból, amit mondott, de az alapján, ahogy ott támaszkodott, ahogy félrebillentette a fejét, és ahogy rád nézett… ki tudtad találni, mit is akarhatott kiszedni belőled „erőszakkal”.
- Én… Öhm… - Hirtelen azt se tudtad, mit mondj neki, még azt is elfelejtetted, miért álltál a szekrény előtt. Nehéz volt gondolkozni, amikor így nézett ki. Tekinteted Dannyről az ágyon heverő összekészített csomagra siklott, a bűnösséged egyértelmű bizonyítékára, aztán vissza ő rá. Ebben a szent másodpercben jöttél rá, hogy itt volt a tökéletes lehetőséged a kis szivatás felvezetéséhez, ha minden igaz, úgyis mindjárt idő van. Vettél egy nagy levegőt, aztán belefogtál.  – Nézd, már korábban el akartam neked mondani…
Az utcán egy költöztető cég logóját viselő kisteherautó sofőrje is ezt a pillanatot választotta, hogy ráfeküdjön a dudára, félbeszakítva a mondandódban. Hogy honnan tudtad, hogy nem csak valami mezei idióta nyomkodta a kormányt? Mert nem létezett, hogy kilenc körül, még valakinek eszébe jusson odakint ricsajozni a fuvarozótokon kívül. Plusz rezzent egyet az ágyadon lévő telefonod is, amire azonnal oda kaptad a pillantásod; a felvillanó képernyőn tökéletesen láthatóvá vált az óra, valamint az az egyszerű üzentet:
„A kocsi megérkezett.”
Tökéletes időzítés.
Visszafordítottad a figyelmed Göndörke felé, fancsali pofit vágva.
- Ez nekem szól – ismerted el a nyilvánvalót. Oda léptél az ablakhoz, hogy kitekintve lenézhess a járműre, egy apró intéssel magad mellé invitálva a fiút, hogy aztán ujjaddal kifelé bökve, az üvegen keresztül megmutathasd neki, miről van szó. – Nem szerettem volna úgy elmenni, hogy nem tudsz róla… - elhallgattál. Aljas mód hagyva, hogy Danny fejében esetleg mindenféle rémképek születhessenek a hirtelen költözésedről. De mielőtt hangot adhatott volna akár csak egy ilyennek is, vagy igazából bármi másnak, gyorsan folytattad: - Van egy meglepetésem a számodra.
A szomorkás arckifejezésed helyébe lassan egy komisz mosoly költözött, miközben ártatlanul pislogtál fel rá. Reménykedtél benne, hogy értékelni fogja a viccet és nem sértődik meg rád nagyon, amiért legalább egy pillanatig félrevezetted.  
- És nem, nem az a meglepi, hogy elhúzom a csíkot. Együtt megyünk.




now i'm stained by you





Stella Argent
Daniel & Stella ;; Family reunion Tumblr_pvualzXxO51uek0c7o2_r1_250
SHE'S A DARK ROAD
Daniel & Stella ;; Family reunion Tumblr_inline_orlgwlFN051r25xgk_540
WITH A LOT OF DANGEROUS CURVES
Age :
17
Tartózkodási hely :
beacon hills

Daniel & Stella ;; Family reunion Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vas. 05 Ápr. 2020, 19:40

Daniel Nicholson
pokolkutya: a természetfeletti létezésének lángoló ôre

stella & daniel
there's nothing you could do or say, i can't escape the way i love you

Furcsa volt a szombat reggelt úgy indítani, hogy valaki más ébresztett fel. Még csak nem is az óra csörgése, hanem egy ember. Az, akivel együtt laktam, az, akiért száz meg ezer fős hadseregek ellen indultam volna. Ez a személy persze tudta jól, hogy nem szeretek korán kelni, pláne nem hétvégén, amikor a kutya se akarna tizenegy előtt kimászni az ágyból. Hogy miért tett ennek ellenére úgy, ahogy, azt egyelőre nem tudtam kitalálni, mert azzal voltam elfoglalva, hogy valahogy nyitva tartsam a szememet.
Szívesen válaszoltam volna neki azt, hogy igazán vigyázhatna, mert ez a bestia nagyot tud harapni... Engem ismerve vehetjük ezt a szó szoros értelmében is; s mégse mondtam neki semmi egyebet, inkább csak kuncogtam, és hozzátettem annyit, hogy „mindjárt”, közben arccal a párnába süllyedve kezdtem magamban felsorolni minden érvet az alvás mellett és ellen. Az egyetlen ellenérv az elpazarolt kávé gondolata volt, de ez épp elégnek bizonyult ahhoz, hogy végül csak-csak feltápászkodjak. Szerencsére ekkor azonnal a kezembe is került az életmentő koffein, aminek nekiláttam, miután Stella otthagyott. Meglepő volt tőle ez a pörgés, na meg a reggeli, a kávét már meg se említsem; kezdett gyanússá válni a dolog. Nem volt szokása ilyenekkel várni, pláne nem kilenc előtt – az időt felismerve meg is jegyeztem neki a konyhából, hogy marha jó magyarázattal kell előállnia, ha azt akarja, hogy szóba álljak vele a nap további részében. Lehet, hogy csak vicceltem, de nem győzöm hangsúlyozni: számomra a hétvégi hosszú alvás fontos volt. Ekkor pihentem ki az elsősök egész hetes vergődését, a lacrosse csapat baromságait, a diáklányok sípolását és a kollégáim fárasztó beszélgetéseit. Egy szóval szükséges volt az a tizen-akármennyi óra, bármennyire is hangzik ez túlzásnak.
– Ha elég lett volna, már magamtól felébredtem volna – szúrtam vissza a szokásos reggeli rekedtségemmel. – De nem baj, visszakapod ezt még – tettem hozzá szórakozottan, elégedett vigyorral a képemen. Ezt persze nem láthatta, de akkor is ott volt. Levakarhatatlanul, majdnem teljesen őszintén. És igen, tényleg elkezdtem agyalni azon, hogy mégis mivel fogom ezt megbosszulni később.
A reggeli jól sikerült. Elég jól ahhoz, hogy hamar bevágjam, aztán percek alatt el is pakoljak mindent magam után. S mivel elég gyorsan letudtam a nap ezen részét, gondoltam kiderítem végre, mire fel kaptam ilyen sok kedvességet a lakótársamtól; oda is settenkedtem a hálószoba ajtajához, és annak támaszkodva vártam, hogy Stella észrevegyen. Mielőtt még magamra vontam volna a figyelmét, távolról szemügyre vettem a sporttáskát, ami az ágyon hevert. Aztán pillantásom a szekrény felé terelődött, ami előtt a lány ácsorgott, láthatóan nagyon gondolkodva valamin. Nagyon nem tetszett ez. Nagyon, de nagyon nem.
Végül csak egy torokköszörüléssel adtam tudtára, hogy lebukott, amire ő a bűnösök tipikus reakciójával felelt – megugrott, a szíve pedig azonnal heves kalimpálásba kezdett. Megijesztettem? Hát még szép. Így jár az, aki a hátam mögött sunnyog, és még el is hiszi, hogy nem fogok rájönni.
Nem is válaszoltam erre, csak felvont szemöldökkel pislogtam rá. Vártam, hogy elkezdjen magyarázkodni, de mivel nem tette, kénytelen voltam én megkezdeni ezt a kellemetlennek induló beszélgetést. Még csak azt se rejtegettem, hogy mindenképpen ki fogom belőle szedni a választ, ha akarta, ha nem. Eltartott egy darabig, de csak belefogott valamiféle magyarázatba; legalább is a szándék ott volt, de aztán odakint valaki dudált egyet, ami félbeszakította őt. Az ablak felé fordítottam a fejemet. Már az sem tetszett, hogy az előbb elhangzott „már korábban el akartam neked mondani” ott lógott a levegőben, hát még az a kocsi is... Majd Stella mobiljának rezzenése... A homlokomon megjelent néhány ránc, s most már az én szívem is idegesen verdesett a mellkasomban, a tüdőm szomjazta a friss levegőt, és hirtelen úgy éreztem, hamar fel fog menni bennem a pumpa, ha az igazság végre kiderült. Egy részem nem is akarta tudni, mi történt éppen, míg a másik már nagyon is sejtette, mi lesz ennek az egésznek a vége.
A lány felé fordítottam a tekintetem pont egy időben azzal, hogy ő is hasonlóan tett. És kijelentette, hogy ez neki szól.
Intésére az ablakhoz léptem, továbbra is összefont karokkal. Baromira nem tetszett ez az egész, a költöztető kocsi láttán meg már egyenesen rosszul éreztem magam. Mármint, a hányinger kerülgetett.
Ha voltam már ennél zavarodottabb... Pedig még az igazán nagy pofon csak eztán következett, mert ekkor a lány hozzátette, hogy nem akart a tudtom nélkül elmenni. Hát köszi, ez igazán kedves.
A szemeim kikerekedtek, úgy pillantottam rá, mint akit hirtelen megijesztettek és el is pusztítottak egyszerre, s már épp szóra nyitottam a számat, hogy elindítsak egy jó kis veszekedést, de ő beelőzött egy érdekes fordulattal. Meglepetés. Mégis mi lehetett annál nagyobb meglepi, hogy random elköltözik tőlem? Chris egyáltalán miért nem szólt? Mi van, ha nem is tudott róla? Te jó isten, meg fog ölni, ha erre rájön... Meg arra is, hogy mi ketten... Na meg a raktárnál történtek... A rohadt életbe, most mit csináljak? Valahogy vissza kellett volna tartanom, vagy legalább megtudakolnom, hogy ezt most miért kellett, na meg ki tud róla, nagyjából mennyire leszek halott ember a következő huszonnégy órán belül, és most akkor hogy is állunk mi ketten? Egyáltalán nevezhettem volna ezt szakításnak, amikor együtt se vol...
Ez a pánikszerű káosz félbeszakadt a fejemben, mikor a külvilág eltompult hangjai közül bekúszott a tudatomba az, hogy „együtt megyünk.” A szemöldököm lejjebb ereszkedett, kissé hátrahőköltem a fejemmel, mert már tényleg nem értettem semmit ebből az egészből.
Ezt most... Megismételnéd? – hebegtem, konkrétan olyan állapotban, amit leírni se lehet rendesen. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most valami baromi jó vicc-e, vagy halálosan komoly, mindenesetre az első gondolatomnak adtam hangot, amikor ismét megszólaltam. – Költözünk valahova?
Már tényleg nem vágtam semmit. Arra se volt kapacitásom, hogy rájöjjek, egyetlen sporttáskával úgyse fogunk sehova átcuccolni, így valszeg egészen másról volt szó. A fene se tudta, miről, csak... Valami Stella-féle merész kalandról; ebben viszont halálosan biztos lehettem.
– Szóval ezért volt az a sok telefonálgatás? – intettem az ablak felé, majd egy pillanatnyi csend után idegesen hozzátettem, hogy. – Stella... Mi az istent műveltél már megint?

suspicious



red is the color of extremes; of love and lust,
seduction, violence, danger...


Daniel Nicholson
Daniel & Stella ;; Family reunion Original
Daniel & Stella ;; Family reunion Tumblr_pz84heFQKG1u96lrwo3_540
Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Daniel & Stella ;; Family reunion Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Daniel & Stella ;; Family reunion Empty
Vissza az elejére Go down
 

Daniel & Stella ;; Family reunion

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Határon túl-
^
ˇ