HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


akinek a nyelvét a forró tea megégette
megfújja még a jégcsapot is




légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van
Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

2012.06.17
adminisztrátorok
értünk léteznek mindannyian
hurricane bartholomew

főadmin
stella argent

admin
opal wroblewski

admin

kérdezz tőlük
jelentkezz be
a felejtés vértelen halál
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
kischat
ne menj jégre, s el nem esel
nincs vita, se dráma
utolsó posztok
legyen életünk felkiáltójel
aktív lakosaink
bennünk nincs ki rendet teremt
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.
nyerteseink
a téli szavazás legjobbjai
Stella Argent

női karakter & szépség
Vinny Foley

bohóc
matthew evans

őrangyal
Elysian Landre

művész

gratulálunk!

Share | 
 
 Lorcan Blackheet








Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 







Vendég

avatar

Vendég

Szer. Márc. 16, 2016 7:29 pm

Lorcan Blackheet

every miracle is true... Sokan mást mondanának rólam, mint amit én fogok. Abban azonban egyetérthetünk, hogy veszélyes vagyok. Hogy rád, magamra vagy a világra az opcionális. Csak tőled függ milyen vagyok. Ha felbosszantassz (amit nem nehéz) akkor nem leszek én sem kedves, de ha normális vagy akkor én is az leszek. Ennyire egyszerű nem? Sokszor hozzám vágták már hogy kicsit talán mintha túl ambíciózus lennék, és lehet benne valami. Nem szeretem a szigorú és ostoba szabályokat. Érezd a szavaim hangsúlyát. Joggal hihetnéd azt hogy népszerűtlen, erőszakos zsarnok vagyok. Igen, az vagyok, de törődöm bizonyos dolgokkal. Nem mondom hogy nem vagyok hirtelen haragú, mert van amikor megszalad a kezem, vagy karmom. Attól függ melyik formámban létezem éppen. Sokan akartak már megölni engem, fajtársak hívtak ki élet-halál harcra. Mit nyertek vele? A saját halálukat. Hogy miért? Mert több vagyok egy csinos pofinál, mert nekem nem szent az élet, és rebben a szemem ha ölni kell, azonban én ezt kifinomult módon csinálom. Ismered a mondást ugye? Többet ésszel mint erővel. Én is ezt követem, és olyan szintre fejlesztettem a manipulációt hogy azt már tanítanom kellene.  Megvan az a rossz szokásom hogy olykor ellentétesnek mutatom magam, mert könnyű felingerelni ugyan de ettől függetlenül hideg fejjel gondolom végig a dolgokat, és mikor csapdába csaltalak és már moccanni sem tudsz a köréd fonódó hálótól, én mosolyogva húzom meg a ravaszt. Megbocsátok? Oh nem. Isten majd megbocsát, én csak összehozom a találkozót vele.

Küllem:
Nos, erre nem vesztegetnék sok időt, magas vagyok, és arányos, nem túlságosan kigyúrt, inkább ruganyos, és több harcművészetben is jeleskedem, ami kellő magabiztosságot ad, és nem kellene lufi izmok.  Masszív 85 kiló azért belém szorult, de nincs pocakom, bár olyan rohadt látványos kockáim sem. Ott vannak azok... csak nem olyan szemkiverősen. Az erő nem minden. Kék a szemem, ami remekül illik sötétbarna hajamhoz, amit mindenféle frizurában hordtam már. Röviden, felzselézve, lenövesztve, hátrazselézve... Most kicsit hosszabb, míg meg nem unom. A ruházkodásomat a kényelem jellemzi, mindent felveszek ami jóláll, és tudok elegáns üzletember is lenni, de utolsó csavargó is, attól függ mit csinálok. A vadászathoz nyilván nem öltönyben indulok el. Ékszert nem nagyon viselek, egy gyűrűt a jobb kezemen, azt is csak azért mert tetszik. soha nem akarok senkit magam mellé. Az még hiányozna...
listen to my story... Reccsen a parketta a lábaim alatt, ahogy a félhomályos, dohos szagú pince helyiségben közelebb lépek. A férfi reszket, és a kötelékei a húsába vájnak. Orromba kúszik a félelme szaga, a bizonytalanságé ami vörös szemű patkányként rágja a belsőjét, hogy mit fogok tenni vele. Vagy mit akarok, ez már részletkérdés. Előrehajolok, semmit nem láthat a szemeimben a végtelen feketeségen kívül, nem ismerek kegyelmességet, és megbocsátást. Az a gyengéknek való, és én nem vagyok az. Minden érzelem nélkül figyelem ezt a szerencsétlent, aki hamarabb cselekedett mint kellett volna. A parancsom felé egyértelmű volt, nem szeretem a hibákat. Sem a semmire való embereket.
- Szóval azt mondod fogalmad sem volt hogy valójában én vagyok a megbízód? Egek, ennél hülyébb kifogást régen hallottam már, de komolyan... - szólalok meg ahogy körbejárom, kétségbeesik amikor elveszít szem elől, nem tud utánam fordulni. Nem engedem neki, és a kötelékek is szorosak.
- Én... nem... csak... kérem... - mentegetőzik megremegő hangon, ahogy a szívverése is meglódul. Szinte hallom, és szinte ráfonódik a kezem a dobbanó szívére. De csak szinte. Elé kerülök újra és lehajolva a szemébe nézek.
- Nos, legyen. Ha nem ismersz, akkor hát bemutatkozom, úgy illik nem igaz?  - mosolyodom el, ahogy kiegyenesedem, és vissza emlékszem a múltra. Arra, hogy mi tett azzá, ami most vagyok. Aki vagyok.

Az életem teljesen átlagosan kezdődött, nem voltam beteges gyerek, vagy nem várt. Igenis vártak, méghozzá nagyon, hiszen a helyi hiénafalka vezérének gyermeke vagyok. Anyám, mint a falkavezér nagy becsben volt tartva, hiszen a fajunkból kevés nő éli túl az átváltozást és a szülést, de anyám erős nő volt. Két gyermeket is szült, alig két és fél év eltéréssel. Meglepő mi? Volt egy húgom. Zara-nak hívták és egészen tüneményes jelenség, imádtam már gyerekként is. Amúgy a családom hiénákból állt, mindkét szülőm az volt, és természetesen ez folytatódott bennünk is. A szüleim is azok voltak, és egészen sokáig visszavezethetően voltak hiénák az őseim. Amolyan régi fajta vérvonal, de ennek nincs akkora jelentősége, tudod? Nem olyan mint a filmekben, hogy minél tisztább a vérvonal, annál erősebb a család. Ez csak mese. A belső tulajdonságok tesznek erőssé vagy éppen gyengévé attól függ.  Prágában éltünk sokáig, és nem panaszkodhatom az életem miatt. Tartalmas volt, szép olyan amit a gyerekek kívánnak. Sok kirándulással, kemény edzésekkel. Apám a rendőrségnek dolgozott, és megrögzötten vallotta hogy meg kell tudnom védenem magam. Így egész kicsi koromtól harcművészeti edzésekre kellett járnom, ha tetszett ha nem. Az egyik a karate volt, amit a mai napig is csinálok, a másik pedig a kendó. Utóbbit, felnőtt fejjel lecseréltem a capueirára. De ne rohanjunk ennyire előre. Szigorúan neveltek minket, de nem agresszívan, de megvoltak a szabályok amiket be kellett tartanom. Szabályok, ostoba dolgok és elég korán elkezdtem nem szeretni őket, és ott törni meg ahol csak lehet. Emiatt kissé problémásnak gondoltak a szüleim, és úgy gondolták egy szigorúbb iskola jót tenne. Elküldtek hát a St. Patrickba, ami egy elég szigorú fiúiskola. Nem olyan elit, inkább amolyan... javítóintézet féle ahol jobban odafigyelnek a gyerekekre. Természetesen nem tetszett, gondolhatod miért. Még több szabály. Amíg a többiek sorra hódoltak be, és törtek meg a szabályaik alatt, addig én úgy lettem egyre inkább vadabb, és ellenállóbb. Eltapostam a szabályokat. A magaviseletem legendásan rossz volt, a tanulmányaim viszont ehhez mértek meglepően jók. Ami érdekelt arra figyeltem, és végül is az oktatás jó volt. Szerettem például, az irodalmat és filozófiát, meg a történelmet is. És az edzéseimet sem hanyagoltam el. Meglepőnek véled?

Fel alá sétálok, aztán megint a fogoly felé pillantok, ahogy kétségbeesetten szabadulni próbál, rángatja a láncait, és nyöszörög. Kínjában a tüdeje sípolva veszi levegőt, és kínlódása gyönyörű a szemeimnek.
- Tán nem vagy kíváncsi a folytatásra? - kérdezem tőle, már majdnem megbántott arckifejezéssel, mire még inkább pánikba esik. Nem tudja eldönteni mivel jár jobban, ha meghallgat vagy ha nem. Egyre megy, de ezt ő még nem tudja. Szerencsétlen kis élete egy rakás porként fog végződni a lábaim előtt.
- D..De igen... - cincogja, mire elmosolyodom. Nem a legkedvesebb gesztus ezt ő is látja, de kétségbeesetten kapaszkodik ehhez az illúzióhoz, hogy bármi jót is jelenthet a mosolyom. A halált jelenti.

Nagyjából így teltek az iskolás évek, a falkát rendszeresen látogattam, hiszen a kötelezettségnek eleget kellett tennem, és néha ugyan az agyamra ment az egész, szerettem hiéna lenni. Azt azonban már kevésbé amit az anyám csinált falkavezetés címszóval. Demokrácia?! Egy alapvetően királyságként működő falkában?! Eszement ötlet volt, mégis meg akarta csinálni. Egy álmodozó vénasszony volt. Nem kellett sok idő hozzá, hogy saját erőmből a másik helyre harcoljam magam, ez már csak így megy nem? Harcolunk, mert a vérünkben van. Én is harcoltam, minden erőmmel és ügyességemmel, de mit tehettem volna az apám ellen (aki anyám parancsára állt ki ellenem, mert a királynőnek derogált harcolnia a fia ellen), aki mindenkinél jobban ismert? Elbuktam a vele való harcot, és komolyan vártam a halált, de nem jött. Nem sújtott le, csak megsebzett, annyira hogy egy hétig moccanni sem tudtam a fájdalomtól és a szégyentől. Magamba fordultam, halk lettem zárkózott. Onnantól fogva már tudtam. Soha nem mondta ki, mégis a zsigereimben éreztem. Kitaszított! A falkából, a családomból, a városomból. Mindent elvesztettem. Azt a 20 évet, amit velük töltöttem. Amikor felkeltem, és felvettem a kabátom, az volt az egyetlen dolog amit magammal hoztam. Egy kabátot és a zsebében lévő cigarettát a gyújtóval. A mai napig megvannak. Aki még nem érezte, sosem érti meg mi az hogy üresnek lenni, semmit nem érezni, sehová sem tartozni. Egyedül a húgom miatt vérzett a szívem, aki abban az egy hétben ápolt, és aki miatt nem savanyodtam teljesen magamba. Zara... volt az én világom. Fájt otthagynom, de meg kellett tennem.

- Elárultak. A saját szüleim taszítottak el, és olyan űrt hagytak hátra amit soha nem lehet bepótolni már. Te is űrt fogsz hagyni valakinek az életében. Kiében? - kérdezem megint a vergődő férfi felé fordulva. Szűköl a félelemtől, izmai megfeszülnek, a nyakán undorító, kitörni készülő féregként feszül meg a kidagadó ér. Oh igen, rettegés.
- Könyörgök uram, a... lányom... kicsi még... - rimánkodik. Mintha érne valamit.
- Mi van vele? A falkád majd gondoskodik az árváról ahogy szokás. Vagy boldogabb lennél abban a tudatban hogy én veszem a szárnyaim alá? - húzom gúnyos mosolyra az ajkam, és látom hogy már a puszta ötlettől is elsápad és megremeg az ajka.

Elhagytam hát Prágát, és legnagyobb meglepetésemre Zara nem sokkal később felhívott hogy hol vagyok, mert kegyetlenül összebalhézott a szüleinkkel, és ott hagyta az egészet. Onnantól együtt éltünk, és segítettük egymást. Ő is elkezdett velem járni az edzésekre, és összeszorított ajkakkal tűrte az ütéseket, és vért izzadva küzdött hogy jobb legyen, legalább olyan jó mint én. Büszke voltam rá, és mindenkinél jobban megértettem a küzdelmét, egészen addig amíg egy pár farkas be nem került a képbe. A mai napig nem tudom mit ártott a húgom azoknak a nyomoronc dögöknek, de megölték. Egy falka volt, az alfának a kénye volt hoyg tegyék meg. Emlékszem hogy elkéstem, és csak a szagokból és a kamera képeiből tudtam összerakni hogy mi történt. Elvesztettem az életem felét, hiszen a húgom... ő volt a világ. Nem kapkodtam el. Módszeresen nyomozni kezdtem és kiderítettem melyik nyomorult falka volt a hibás, és elkezdtem levadászni őket. Az alfát és annak bétáját megöltem. Az egyik nőt foglyul ejtettem, és végül elengedtem egy elég kegyetlen tréfa után, és a jelenlegi vezér? Dalen? Nos, ő a következő a listámon. Beacon Hillbe menekült a nyomorék kis falkájával, így hát én is a városba költöztem. Árnyékként járok a mocsok nyomában és az árnyékból fogom a pokolra küldeni ha itt az ideje. Nem fogja megúszni, bosszút állok, vérrel fizetek a húgom véréért. Az ő drága véréért. De előbb... játszunk egy kicsit. A játék neve, Halál.

- Ennyi lenne hát szerény kis történetem. Hm, nem hinném hogy kihagytam bármit is, szóval szerintem jöhet a végjáték része a dolognak, amit a legjobban szeretek... - mosolyodom el ahogy az ingem alól előhúzok egy éles tőrt. Semmi különleges nincs benne, barna markolatú vadásztőr, igazi márkás, minőségi darab. Feldobom, és elkapom, aztán elhajítom. Egyenes, tiszta dobás. A fogoly szívébe áll tövig, és hallom ahogy a szíve keservesen próbál működni és pumpálni az elillanó életet tovább. A tüdeje hiába kapkod levegő után, mindhiába. Az arcába hajolok, kimeredő szemeiben látom magam. Elmosolyodom, én kísérem át a túlvilágra, az én szemem az utolsó amit lát ebben a nyomorult életében. Mert nem érdemli meg az életet. Én mindig megtartom amit ígérek, és neki halált ígértem. Semmi mást.

Vissza az elejére Go down







Vendég

avatar

Vendég

Vas. Márc. 20, 2016 9:34 pm

you passed the test


Lorcan! *-*
Elsősorban nagyon örülök, hogy te vitted el a karaktert, mert tudtam, hogy nálad nagyon jó kezekben lesz. Nem is csalódtam. A jellemed tökéletesre sikerült, így képzeltem el amikor meghirdettem. Hoztad azt, amit elvártam. Belsőleg egy kicsit hasonlítunk is, mindkettőnk szeret tervezni, és bosszút állni. Egy szóval, tökéletes. A történeted pedig, hát szívszorító. Nem könnyű egy ilyen családban felnőni, s megfelelni annak akinek születtél. Én és az Alfám elvettük tőled azt, akit a legjobban szerettél és megértem, hogy bosszút akarsz állni, de ne hidd, hogy sikerülni fog, mert a Bétáimhoz soha többet nem nyúlhatsz. Sipirc, foglald le a csodás az arcod, aztán pedig találkozzunk és próbálj meg tovább játszadozni, de figyelni fogok ám!  

Vissza az elejére Go down
 
Lorcan Blackheet
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Lorcan & Barbi

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Relaxing :: Karakterlapok-
Ugrás: