HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


akinek a nyelvét a forró tea megégette
megfújja még a jégcsapot is




légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van
Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

2012.06.17
adminisztrátorok
értünk léteznek mindannyian
hurricane bartholomew

főadmin
stella argent

admin
opal wroblewski

admin

kérdezz tőlük
jelentkezz be
a felejtés vértelen halál
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
kischat
ne menj jégre, s el nem esel
nincs vita, se dráma
utolsó posztok
legyen életünk felkiáltójel
aktív lakosaink
bennünk nincs ki rendet teremt
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.
nyerteseink
a téli szavazás legjobbjai
Stella Argent

női karakter & szépség
Vinny Foley

bohóc
matthew evans

őrangyal
Elysian Landre

művész

gratulálunk!

Share | 
 
 Takamiya Saya








Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 







Vendég

avatar

Vendég

Szomb. Ápr. 02, 2016 4:05 pm

Saya Evergreen Takamiya
don't tell me that I'll be fine, I'm so sick of hoping you're right

● becenév: Saya
● születési hely, dátum:Nagoya, Aichi prefektúra, Japán / 1999. január 30.
● kor: tizenhét
● faj: ocean kitsune
● nemi identitás: pánszexuális, biromantikus
● play by: Kiko Mizuhara
● karakterfajta: jelen

Vaermina ● 18+ ● Aziraphale ● 8 év
you're still have all of me

Aprócska, mindössze százötvenkilenc és fél centi magas, karcsú, bár nem kifejezetten nőies alakkal megáldva; inkább fiúsnak lehetne mondani, és második szemrevételezés után szinte már anorexiásnak, mert bőre alatt élesen rajzolódnak ki a bordái. Igaz, szó sincs esetében bármilyen étkezési rendellenességről, csupán csak édesanyjára ütött a külső jegyeit tekintve, aki szintén apró volt és karcsú. Haja egyenes szálú és szabadon, puhán hull a vállaira, amennyiben egyáltalán engedi olyan hosszúra nőni, színe pedig ébenfekete, hasonlóan, mint szemei színe; apja gyakran szokta mondani, hogy olyan, mint a csillagoktól mentes téli éjszaka: veszélyes és feneketlen. Bőre sápadt, szinte hófehér, és alatta pókháló módjára rajzolódnak ki az erei; első látásra úgy is tűnhetne, hogy hibátlan, mint egy márványba faragott szobor, de kevesen tudnak, hogy egy csúnya baleset után néhány csúnyább heg maradt a testén, amiket minden lehetséges módon próbál elrejteni a kíváncsi tekintetek elől. Főleg az öltözködésével igyekszik ezt megtenni; leggyakrabban hosszú nadrágban és hosszú ujjú pólókban látni, mert egy heg csúfítja az alkarját is, de amikor már lejjebb enged a gárdából, ezer örömmel visel mindent, amit csak a körülmények megengednek neki. Igaz, ennek ellenére is ritkán látni őt tipikusan lányosnak mondható öltözékekben; mindenek előtt a kényelmes és praktikus ruhadarabokat preferálja, és csak utána gondol az esztétikai értékükre is. A színekben a sötéteket preferálja, a meggyvöröset, püspöklilát és smaragdzöldet, amikhez legtöbbször feketét vagy fehéret társít; stílusára a letisztult elegancia jellemző, bár amikor kevesen látják, olyankor legszívesebben kinyúlt pólóban és melegítőnadrágban lófrál, mondván, hogy az legalább kényelmes, és egyébként is, amíg nincs kinek a kedvéért szépítkeznie, addig teljesen fölösleges erre pocsékolnia az idejét.

Amennyiben valaki megkérdezné őt, milyen embernek tartja magát, megtagadná a válaszadást; sokkal inkább tovább irányítaná a kérdezőt mindazokhoz, akik ismerik már egy ideje. Tőlük minden bizonnyal azt hallaná a kíváncsi delikvens, hogy Saya olyan, mint maga az óceán; békés és hűvösen távolságtartó, esetleg hívogató és magával ragadó, de amikor felbosszantják, egy tengeri ciklon erejével söpör végig mindenen és mindenkin. Igaz, alapjában véve egész kedves és szívélyes, magával ragadó modorral és mindig gondosan megválogatott szavakkal, aki igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy nyílt lapokkal játszik, miközben igenis rejteget titkokat, méghozzá nem is egyet. Szülei tradicionális értékeket neveltek belé, szerelmet, odaadást és világszeretetet, de ő ezek nagy részét kiirtotta magából; igaz, nem lehet róla azt se mondani, hogy hűvös és embergyűlölő lenne, egyszerűen csak azt állítja, hogy feltétlenül és odaadóan szeretni az őt körülvevő világot fölösleges és ostoba dolog, tekintve, hogy a világ nem fogja ezt neki megköszönni. Realizmusa hűvös és távolságtartó, még annak ellenére is, hogy ő maga olyan, mint a sziporkázó napsugár a mosolyával és jókedvével; bár egészen türelmesnek lehetne őt mondani és békeszeretőnek, azért nem ajánlatos őt kihozni a sodrából - igaz, rendkívül nehéz őt annyira felbosszantani, hogy tomboljon, de ha egyszer valakinek sikerülne, annak kereszt az útjára; olyankor Saya agresszívvá is válhat, szinte már labilissá, és tényleg ember legyen a talpán, aki olyankor elbír vele. Igaz, ilyen tényleg ritkán fordul elő vele, mert esetleges dühét igyekszik mindig kiélni valamilyen formában, nagyrészt táncolva, rajzolva, vagy harcművészeteket gyakorolva az apjával.

when i was younger...

ごめんなさい。私のせいです。

Két mondat, díszes, elegáns, ezüst betűkkel kalligrafálva a fekete papírra. Úgy nézi őket, mintha csak megbabonázták volna, mintha életében először látná az anyanyelvén íródott szavakat... A szavakat, amik az anyja keze által vetődtek erre a papírra. Bárhol felismerte volna az ő írását, elvégre is egész eddigi életében látta, az ellenőrzőfüzetében, a dolgozatai legaljára írva, vagy mikor együtt írtak képeslapokat a rokonjaiknak. Egész életében látta; mégis, most nehéz volt elhinnie, hogy ugyanez a kéz leírta ezeket a szavakat, olyan nemes egyszerűséggel, mintha csak az aláírását kalligrafálta volna a postai kézbesítőlevél legaljára. Nem tudta elhinni, hogy a nő, aki mindig szelíd mosollyal várta őt otthon, aki megtanította mindenre, amit tudott, aki morális értékeket és szabályokat nevelt belé, egyik pillanatról a másikra tűnt el az életéből, mintha sosem lett volna.
Azt mondta, szerelmes lett; hogy megismert valakit, egy férfit, akit megszeretett, aki mellett újra fellobbant a szívében a láng, ami a férje iránt már rég kiégett. Azt mondta, békében váltak el, de Saya tudta, érezte, hogy ezek csak üres szavak, és látta, ahogy a nő távozása után az apja magába roskadt és összetört, és látta, ahogy szenvedett, és bármennyire is igyekezett, nem tudta őt megvigasztalni. Látta, ahogy szenved, és néha kedve volt mindezt elmondani az anyjának is... És most megkapta ezt a levelet. A levelet, amiben az anyja vacsorára invitálta, hogy bemutassa neki az új leendő férjét; hihetetlennek tartotta, hogy két hónappal a válóper lezárása után neki már új jegyese legyen, akit mellesleg semmi kedve nem volt megismerni, de mire jobban meggondolhatta volna, mit és miért tesz, már elfogadta a meghívást.

A vacsora nagyjából úgy nézett ki, ahogy elképzelte; a drága étterem feszélyezte, és ezen nem segített a csipkés szoknya sem, amit az anyja ráadott. A citromos vizében túl kevés volt a citrom és túl sok a szénsav, a rengeteg kés és villa közül pedig fogalma sem volt, melyiket kéne használnia, így csak desszertet rendelt - egy rendkívül drága és rendkívül ehetetlen desszertet, amit unottan szurkált a villájával. Valahogy így képzelte el ezt a vacsorát, már miután realizálta magában, hogy igent mondott rá; ilyenkor gondolt néha arra, hogy talán jósnőnek kellene mennie, mert a megérzései gyakran beváltak, de...
- Saya, nagyon csendben vagy.
...a gondolatmenetét a férfi hangja szakította meg; lassan, egyik szemöldökét felvonva emelte rá a tekintetét, csak hogy aztán ajkait halvány, hanyag mosolyra húzva visszaejtse a villát a tányérjára és felálljon, magára vonva ezzel a körülöttük ülők tekinteteit.
- Nincs semmi mondanivalóm. Köszönöm a vacsorát, most pedig megyek, apa már biztosan vár.
Meg sem várta a választ; egyszerűen csak sarkon fordult, felmarkolva a széke támlájáról a bőrdzsekijét és lendületes léptekkel, egy macska eleganciájával indult el a kijárat felé, menet közben előásva a zsebéből egy telefonját és kiválasztott egy számot. A telefon kicsengett egyszer, kétszer, ötször, aztán kapcsolt.
- Halló? Szia, én vagyok. Értem tudnál jönni?
Aztán csak várt, hátát az étterem épületének támasztva...
...és meg sem lepődött, hogy az anyja nem jött utána.
Vissza az elejére Go down







Vendég

avatar

Vendég

Szomb. Ápr. 02, 2016 6:34 pm

you passed the test
üdv családunk legújabb tagja


Sayaaaaaa *-*
Most sem csalódtam. Ugyanaz a tökéletes írás, amit már megszoktam tőled. Megint magával ragadtak a szavaid és vittek folyamatosan előre. Ha nem lett volna vége, nem is hagytam volna abba az olvasását. Már mondtam, de nagyon szépen használod a szavakat. Nehéz dolog egy válás, főleg a gyereknek, de itt érvényesődik, a megszoksz vagy megszöksz? A Csontos srác már nagyon vár, szóval utadra is engedlek. Futás foglalózni, aztán pedig játszani *-*

Vissza az elejére Go down
 
Takamiya Saya
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» (Unazaki) Saya
» Ariku Saya
» Kenshiro Suiren (Ariku Saya)
» Isumi Saya
» A két cuki kislány, Haru és Saya

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Relaxing :: Karakterlapok-
Ugrás: