HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


akinek a nyelvét a forró tea megégette
megfújja még a jégcsapot is




légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van
Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

2012.06.17
adminisztrátorok
értünk léteznek mindannyian
hurricane bartholomew

főadmin
stella argent

admin
opal wroblewski

admin

kérdezz tőlük
jelentkezz be
a felejtés vértelen halál
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
kischat
ne menj jégre, s el nem esel
nincs vita, se dráma
utolsó posztok
legyen életünk felkiáltójel
Annie Bailey Today at 10:18 am

Vendég Yesterday at 8:36 pm

Daria Lavoie Yesterday at 3:42 pm

Dante Seavers Yesterday at 1:30 pm

Opal Wroblewski Hétf. Jún. 26, 2017 9:05 pm

aktív lakosaink
bennünk nincs ki rendet teremt
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Josie Laurent








Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 







Vendég

avatar

Vendég

Vas. Ápr. 03, 2016 12:02 am

Josephine Laurent
Just remember - some come, some go.

● becenév: Josie
● születési hely, dátum:Párizs, 1990. 02. 24.
● kor: 26
● faj: vérjaguár
● nemi identitás: heteroszexuális
● play by: danielle campbell
● karakterfajta: jelen

sweetheart ● 21 ● alone ● years
you're still have all of me

Első ránézésre senki nem mondaná meg rólam, hogy hány éves vagyok. Már hozzászoktam, hogy a mai napig elkérik a személyimet. Nem csoda, hisz mindössze 160 centimmel, kislányos megjelenésemmel és vékony alakommal igencsak törékenynek tűnök. De mint szokás mondani, a látszat csalóka. Tökéletesen el tudom terelni az emberek figyelmét, bár nem csak az övéket, szinte mindenki tekintetét képes vagyok magamra vonzani. Ez egyben áldás és átok is, hisz így az inkognitó szóba sem jöhet. Nem tudom magam másnak kiadni, de erre nincs is szükségem. Egyrészt soha nem válnék meg hosszú mogyoróbarna hajamtól, és égszínkék szemeimtől sem. Hófehér bőröm pedig szinte már védjegyemmé vált, akárcsak a szám, amit az évek során nem egyszer akartak bevarrni, csak hogy ne vagdossak senki fejhez válogatott sértéseket, ha épp úgy tartotta kedvem. Másrészt pedig teljesen szükségtelennek tartom, hogy bármi okból önmagam olyan jellemvonásokkal ruházzam fel, amivel becsapom a környezetemet. Kíméletlenül őszinte természetem van, épp ezért tartanak is tőlem, mert nem tartom magamban azt, ami böki a csőrömet, akkor sem ha később ebből bármi károm származik. Az "előbb beszél, aztán gondolkodik" tipikus esete vagyok, és hiába mondják, hogy sokban az anyámra ütöttem, nagyon is jól tudom, hogy pont olyan vagyok, mint amilyen ő volt.

when i was younger...

Térdem a földet éri, bőröm alatt érzem az apró kavicsokat, míg másik lábamon igyekszem megkötni a cipőfűzőmet. Kénytelen vagyok mindezt vakon tenni, mert kiengedett hajam előrebukik, egyenesen a szemembe és szinte semmit nem látok a sűrű fátyoltól. A samponom illata viszont az orromba kúszik és megmosolyogtat a kellemes gyümölcsös aroma. Csak néhány pillanatig tart, mert azután érzem, ahogy valami nekem csapódik, én meg arccal előre felnyalom a salakpályát. Nem kétlem, hogy azonnal egy merő kosz lettem, de a pillanatnyi fájdalomtól felszisszenek és a földön is maradok, míg nem érzem magam elég összeszedettnek ahhoz, hogy talpra ugorjak.
- Raymond, te mocsok… - állok talpra egészen gyorsan. Nem kételkedem, az ő szokása akkor támadni, mikor épp nem figyelek. Nem is hibáztatom, mert másképp esélye sem lenne. Ilyenkor azonban sikeresen kizökkent, és szinte könnyű leterítenie. Nem tart sokáig, de éles helyzetben akár végzetes is lehetne.
- Elpuhultál, Laurent! – röhög a képembe nagyon elégedett arcot vágva, és valószínűleg tisztában van azzal, hogy legszívesebben visszakézből pofon vágnám. Nem azért, amit tett, hanem mert rühellem a szájából hallani a vezetéknevemet. Nem is azt, inkább azt rühellem, ahogyan kiejti. Ő is, mint sokan mások, többet vár tőlem, én viszont aligha adom meg nekik azt az örömöt, hogy fennhangon kántálják: „Én megmondtam!”.
- Ne reménykedj, téged még így is alázlak… Sőt, meglehetősen könnyű ellenfél vagy, még akkor is, ha… használod a képességed.. – teszem hozzá halkan, miközben leporolom magam, mintha mi sem történt volna. Teljesen mindennapos ebben a közegben, hogy felnyalatják az emberrel a földet, bár ritkán fordul elő, hogy nem egy mentor teszi, hanem az a kölyök, akivel együtt nőttem fel.
- Most nem kérek leckét, kivételesen nem azért jöttem.. – tartja maga elé a kezét védekezően, mintha ez bármitől megvédhetné, de a vigyor még ott lapul a képén. Nem tudok rá igazából haragudni, hiába aljaskodik előszeretettel.
- Akkor gyorsan, mert késésben vagyok - vetem oda neki. Vele nőttem fel, legalábbis 12 éves korom óta mást nem nagyon engedtem közel magamhoz. Túl nagy űrt hagyott bennem az, hogy apám elvágott az egyetlen barátomtól, szerelmemtől, mindentől ami fontos volt számomra akkoriban. Egyetlen mozdulat, egy záródó kocsiajtó, egy hangos ordítás bentről és néhány hónapnyi szótlanság. Már csak ez emlékeztet Párizsra és az életemre, ami tökéletesebb nem is lehetett volna.
Apám nem arról híres, hogy megmagyarázza mit miért tesz, szóval ennek a miértjére is csak évekkel később jöttem rá. Argent-ék vadásznak, méghozzá a mi fajtánkra. Csak el akarta kerülni, hogy anyám sorsára jussak. Pedig sosem tudtam volna elképzelni, hogy félnem kellene Leo-tól egyetlen kósza pillanatig sem. De azóta sok minden változott, főként az, hogy számomra is kiderült, hogy mi vagyok. Mi az apám. És mi volt az anyám is. Ez viszont nem jelenti azt, hogy megbocsátottam volna azért, hogy elveszítettem mindent.
- Nem vagy. Andreas látni akar.. – bök az épület keleti része felé, ahol valóban ott ácsorog a férfi, akit apámnak mondhatok, túl szoros kapcsolat viszont még sincs kettőnk között. Valószínűleg az lehet az oka, hogy nem értjük meg egymást. Egymás érveit. Vagyis inkább én nem értek egyet azzal a magyarázattal, hogy mindig az én védelmem mögé húzódik. Tudom, hogy volt valami egészen más oka is a költözésre, másképp nem szeltünk volna át egy egész kontinenst.
- Pompás.. – forgatom meg szemeimet. – Már postagalamb is lettél. Van még ennél lejjebb? – kérdezem óhatatlanul több gúnnyal a hangomban, mint kellene. Ez nem az ő hibája. Ez a kettőnk ügye.
Vissza az elejére Go down







Vendég

avatar

Vendég

Vas. Ápr. 03, 2016 10:12 am

you passed the test
üdv családunk legújabb tagja


Josie *-*
Először is üdv az oldalon. Másodszor pedig nem finom ám a salak, ugye tudod? Rolling Eyes Mindenesetre tetszett a történeted, és szomorú dolog, hogy menekülnöd kell, de hát az Argent család már csak ilyen. Tőlük mindenki menekül, ha élni akar, vagy kinyírja őket, ha sikerül neki. Öröm volt olvasni a szavaid, s meg is tudtam mindent, ami fontos. Nem tartalak fel, meg hát tőlem mindenki rövid szövegecskét kap, mert felesleges szaporítanom őket. Nyomás foglalózni, utána meg játszani. *-*

Vissza az elejére Go down
 
Josie Laurent
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Relaxing :: Karakterlapok-
Ugrás: