Nem minden szörny tesz szörnyûségeket
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki
Esküszünk, hogy
rosszban sántikálunk
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Kischat
Ne menj jégre, s el nem esel
Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 32 aktív, elfogadott karakter

Vérfarkas
1
Ember
5
Diclonius
0 (nem alkotható!)
Daimon
3
Pokolkutya
1
Vadász
6
Hibrid
4
Lidérc
2
Kitsune
2
Vámpír
2
Boszorkánymester
4
Wendigo
1
Vérjaguár
1

kockáztatja életét e világban
Karmolás nyomok
ki mit hagyott nekünk?



stella & daniel ;; heal a wound

dante & sheilah ;; i don't need a hero Empty
Stella Argent
Today at 1:18 am



jasper & eren; you ain't seen nothing yet

dante & sheilah ;; i don't need a hero Empty
Jasper Riggs
Szomb. Márc. 06, 2021 4:12 pm



Fawn&Eamon: Wet wraith

dante & sheilah ;; i don't need a hero Empty
Fawn Olossë
Pént. Márc. 05, 2021 9:32 pm



stella & eren; welcome to wonderland

dante & sheilah ;; i don't need a hero Empty
Eren Meth
Csüt. Márc. 04, 2021 10:17 pm



creed × faye - (un)fortunate meeting

dante & sheilah ;; i don't need a hero Empty
Creed Hollins
Csüt. Márc. 04, 2021 10:17 pm



Nem vagyok itt!

dante & sheilah ;; i don't need a hero Empty
Sheilah Blackwood
Szer. Márc. 03, 2021 1:58 pm
Beacon Hills Lelkei
lények az árnyékban
Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Dante Wraith, Leighton Lockhart


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.


Share
 

 dante & sheilah ;; i don't need a hero

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
Vas. Ápr. 05, 2020 8:21 pm

Sheilah Blackwood
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt

dante & sheilah
·····················
† i remembered a definition of chivalry i'd heard once: a man protecting a woman against every man but himself.

Nem szokásom belesétálni mások csapdájába. Ahogy az se fordul elő velem soha, hogy leengedjek a védelmemből, főleg nem egy ilyen feszült időszakban, amikor minden sarkon ellenségbe ütközhetek. Aznap este mégis mindkét hibát elkövettem, ráadásul nem is akárhol; a saját lakásomban. Azon a lyuknyi helyen, ahol a fegyvereimet tartottam, és ahol minden tervem született. Egy pillanat erejéig nem figyeltem, s máris azon kaptam magam, hogy a bezúzott ajtómon cibál ki egyszerre legalább három ember. Eredetileg öten jöttek be, de kettőt még időben megszabadítottam a gerincétől, mielőtt a többi elkapott volna. Valamit tettek velem. Elgyengültem. Nem maradt erőm őket is kicsinálni. Ilyen velem még sose történt azelőtt.
Minden elsötétült, és a hangok is egyre tompábbá váltak, végül pedig teljesen meg is szűntek. Aztán semmi.
Egy sötétebb szobában tértem magamhoz, a szituáció, amibe kerültem tökéletesen illett egy ócska akciófilmbe; egy kényelmetlen székhez voltam kötözve, a fejem fölött egy gyenge fényű lámpa adta meg a látás lehetőségét. A szám meg volt kötve, pontosabban keresztül volt hajtva rajta valami anyag, átitatva farkasölővel. Szanaszét marta a bőrömet, és rettentően idegesített. A csuklómon és a bokáimon szintén farkasölős kötél feszült. S ha jól sejtettem, ugyanezt tartalmazta az immáron üresen heverő injekciós tű, amit a közeli asztalon hagytak.
– Felébredt – közölte egy hang az árnyak közül. Akinek pedig szólt, előlépett a rejtekéből, és alaposan szemügyre vett.
Szerettem volna megmondani neki, hogy ezért ki fogom tépni a nyelvét. Aztán felszaggatom felsőtestét, és a beleivel fojtom meg a társát. Meg azokat is, akik odakint őrködtek. De nem tudtam szóhoz jutni, így ezt pusztán a tekintetemmel próbáltam jelezni neki.
– Annál jobb, úgy sokkal izgalmasabb, ha magánál van – jelentette ki ő, majd az asztalhoz nyúlt, és a kezébe vett egy ismerős tőrt. Az az én tőröm volt. Pontosabban az athamém.
Amint megláttam, szabadulni próbáltam. Vergődtem, mocorogtam, de mindhiába, a sisakvirág miatt nem jutottam semmire. Annak idején próbáltam kisebb adagokban hozzászokatni magam, de nem lett túl jó a vége, így leálltam vele. Azt kívántam, bár sikerült volna, mert akkor most egyesével téphettem volna szét ezeket a rohadékokat. Eldöntöttem, hogy ha elszabadulok innen, ismét megpróbálkozok a farkasölővel.
A férfi lassan elindult felém. Az arcán semmi vigyor, vagy öröm nem látszott, olyan komoran pillantott végig rajtam, mintha elveszítette volna az élet iránti szeretetét. Csak közeledett, majd egy lépésnyire tőlem megállt, és hirtelen a nyakam köré zárta az ujjait.
– Lassan foglak megölni – sziszegte, egyenesen a szemembe nézve. Nem volt mit tenni.
Lendült az ökle. Aztán megint. És megint. Éles fájdalom. Sötétség.
Fémes ízzel a számban ébredtem. Valami nem volt jó. Mintha... Elszállt volna az utolsó csepp erőm is. A pasas előttem valósággal lihegett; gondolom a szart is kiverte belőlem. Az magyarázat lett volna arra, mitől esett ki az elmúlt néhány perc.
Aztán egy hirtelen gondolattól vezérelve elvágta a köteleket, letépte a számról az anyagot is, majd felhúzott a székről.
– Küzdj az életedért, te féreg – süvítette, majd lökött rajtam egyet. Hátrahőköltem, meg is szédültem, de nem adtam fel ilyen könnyen.
Próbálkoztam. Egy pillanatra talán sikerült is magamhoz térnem annyira, hogy egy szebbet behúzzak neki, de ő azzal a lendülettel vissza is támadt. Az athame hideg fémje a gyomromban landolt. A számból vörös folyadék buggyant fel.
Vesztettem? Az nem lehet. Én sose veszítek.



the farmers won't save the world.
the warriors will.


Sheilah Blackwood
dante & sheilah ;; i don't need a hero 5265c4e292f80cacbd649def42e97fbd
Play by: :
MARIE AVGEROPOULOS
Életkor :
20
Tartózkodási hely :
BH
dante & sheilah ;; i don't need a hero Tumblr_p98xebRRVF1so1nhno6_400
† BUT INSTEAD I BECAME A MONSTER
Keresettek :

dante & sheilah ;; i don't need a hero Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vas. Aug. 09, 2020 9:45 pm

Dante Wraith
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt
sheilah & dante
   

A fa törzsének érdes felülete már kezdte nyomni a vállam, ahogy az elmúlt 15-20 percben ugyanabban a pozícióban támaszkodtam neki. Egyik kezem zsebre dugva, a másikban a telefonom. Néha csak körbepillantottam, nem tulajdonítottam túl nagy figyelmet a kijelzőre, csak próbáltam fenn tartani a látszatát, hogy nem csak úgy állok ott a sötétben, mint egy gyanús alak. Valójában csak az órát figyeltem, és azon voltam, hogy fél pillanatra se hagyjam leoldani a képernyőt.
Idegesen kezdtem dobolni egyik lábammal, miközben megigazítottam a kapucnit a fejemen.
Idő van - gondoltam. Mi lesz már?
Bő  másfél órával ezelőtt még csak azon gondolkoztam, vajon milyen lesz újra Beacon Hills utcáin mászkálni. Hirtelen annyira ismeretlennek, és idegennek tűnt minden, hogy még a gyomrom is görcsbe rándult, ahogy haladtam az ismerős épületek előtt, amiket hónapokkal ezelőtt még rendszeresen látogattam. Próbáltam kerülni az emberek tekintetét, miközben célirányosan haladtam a potenciális jelöltjeim gyülekezőhelyére. Mereven bámultam a járdát és a sáros tornacipőm orrát. Gondoltam, ha nem is nézek fel, az esélyét sem adom meg annak, hogy valaki felismerhessen.
Nem igazán tudnám megmagyarázni mi volt ez a frusztráló érzés bennem. Egyszerűen csak be tudtam annak, hogy hónapokig nem láttam semmit a külvilágból. Szokatlan volt a napfény, a zajok, az emberek, az illatok, a szagok, minden. És nem most volt az ideje a nosztalgia körútnak.
A vadászokkal kapcsolatban hamar kiderült, hogy jól választottam. Néhány dollár, és már kezdődhet is a móka.
Felpillantottam a telefonom kijelzőjéről, mikor végre hangokat hallottam az út túloldaláról.
Szerencsétlenek. Fogalmuk sincs róla, hogy a móka része igazából az enyém.
Csak az enyém.
Lezártam a képernyőt, majd zsebre vágtam a telefont, és megvártam ameddig azok a könnyedén lefizethető ostobák berángatják a műsorunk főszereplőjét az elhagyatott házba, aminek a címét fél órával ezelőtt küldtem át ideiglenes szövetségeseimnek.
Vártam még egy kicsit, majd egy alapos szemle után elindultam át az úton, majd a ház ajtajánál megállva, zsebre dugott kezekkel hallgatóztam picit.
Vártam a végszót.
Hirtelen vér szaga csapta meg az orrom, mire kissé ingerülten téptem fel végül az ajtót, hogy megnézzem, mi a fene folyik odabent. Az elém táruló látvány azonban cseppet sem tetszett.
- Mégis mit műveltek?! - léptem oda az egyik vadászhoz dühösen, de csak fogaim közül sziszegtem a szavakat, hogy senki más ne hallhassa. - Azt mondtam, élve kell! - Eközben erősen megragadtam a pólójánál fogva, majd egy hatalmasat behúztam neki, amitől azonnal el is terült a földön. Ez pont elég volt ahhoz, hogy a félig-meddig eszméletlen lány csakis azt vehesse ki a jelenetből, hogy nem a vadászokhoz tartozok.
Ez után a főnökükre irányítottam tekintetem, és ökölbe szorított kezekkel vártam, egészen addig, ameddig ki nem húzta a tőrt a lányból, hogy felém fordulhasson. Már épp mondani akart valamit, elvégre értetlenül állt a viselkedésem előtt. De én nem hagytam neki lehetőséget arra, hogy akár egy hang is elhagyhassa a torkát.
Pont a megfelelő távolságban voltam ahhoz, hogy egyik vektorommal megragadhassam a nyakát, úgy megszorítva azt, hogy megakadályozzam a beszédben. - Hol hagytátok a jó modorotokat? - Vontam fel egyik szemöldököm kérdőn. - Nem illik így viselkedni egy hölggyel - tettem hozzá gúnyolódva, mire a fickót láthatóan elöntötte a méreg. Valósággal villámokat szórt tekintetével. De ez engem egy cseppet sem hatott meg. Hagytam, hogy a bennem lakozó wendigo előtérbe kerülhessen, ennek jeleként bal szemem fehéren kezdett világítani, és egy széles, eszelős vigyort villantottam ellenfelemre.
A műsor izgalmas része még csak akkor kezdődött igazán. Bánatomra azonban hamar vége is lett. Idióta, gyenge, semmirekellő vadászok. Pillanatok alatt szaggattam darabokra az összeset, és hagytam, hogy a ház koszos fehér falait friss, ragacsos vér áztassa anélkül, hogy saját magamat bepiszkítottam volna vele.
Miután sikerült felvennem ismét egy emberi arcot, odaléptem az akkorra már földön lévő hányhoz.
- Jól vagy? - kérdeztem tőle kissé aggódva, miközben leguggoltam hozzá és a sebére pillantottam. - Elég csúnyának tűnik. Biztos sok vért veszítettél...
Hirtelen hangokat hallottam odakintről, mire azonnal felkaptam a fejem, és azt próbáltam kiszűrni, merről jön a hang. - Azt hiszem, jobb lesz, ha elhúzunk - vettem kissé sietősre a dolgot, majd felpattantam, és nyújtottam a lánynak a kezem. - Had segítsek - egy halvány, mégis biztató mosolyt villantottam rá, mintha csak azt akartam volna sugallni felé, hogy megbízhat bennem. Végül ha elfogadta a segítség nyújtásom, átbújtam a karja alatt, hogy rám tudjon támaszkodni, miközben átkaroltam a derekánál, hogy könnyedén megtarthassam. - Egyébként Dante vagyok. De azt hiszem a bemutatkozásnak nem itt van a helye.



You've got no place to hide and I'm feeling like a villain, got a hunger inside. One look in my eyes and you're running 'cause I'm coming, gonna eat you alive
I am the devil in disguise

Dante Wraith
dante & sheilah ;; i don't need a hero 99eb0d13b5e37c6aaa3c6168caf112a9ec9d2f1c

dante & sheilah ;; i don't need a hero Tumblr_inline_pd4l5e3cpe1rqq37j_400

Play by: :
nick R O B I N S O N
Életkor :
22
Tartózkodási hely :
B H
Foglalkozás :
killing my enemies, sometimes my friends
dante & sheilah ;; i don't need a hero Tumblr_inline_pd4lkkRE9b1rqq37j_400

dante & sheilah ;; i don't need a hero Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
Vas. Aug. 09, 2020 11:42 pm

Sheilah Blackwood
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt

dante & sheilah
·····················
† i remembered a definition of chivalry i'd heard once: a man protecting a woman against every man but himself.

Valahol a tudatalattimban dühített, hogy ilyen tehetetlenné váltam. Három halandó idiótával volt dolgom, mégse voltam képes visszavágni nekik. Ha a farkasolő nem hatott volna rám ilyen kegyetlenül, mindannyiukat egy pillanat alatt a két társuk után küldtem volna. Francba, még azokat is fel kell takarítanom... Feltéve, hogy túlélem a napot.
Addig még volt reményem, míg az a fickó csak az öklét használta. Néhány percre így is kidőltem, utána pedig legalább négyet láttam belőle, miután magamhoz tértem, de továbbra is tartottam magam, amennyire csak lehetséges volt. Csakhogy az elrablóm kezdte elveszíteni a türelmét, úgyhogy talpra állított, próbált küzdelemre bírni, kiprovokálni belőlem a harci szellemet – sikerült is volna neki, de olyan szinten letompult körülöttem minden, hogy még megütni se tudtam őt rendesen. Neki ez bizonyára nagyon nem tetszett, mert pillanatokkal később már bele is állított a gyomromba egy athamét. A fájdalom rosszabb volt, mint általában.
A következő, amit felfogtam, hogy megjelent egy negyedik alak és összeverekedett az elrablóimmal. Az is neki szentelte végül a figyelmét, aki leszúrt, s ki is húzta belőlem a tőrt, ahogy megfordult, hogy az idegennel foglalkozhasson. A lábaim teljesen elgyengültek, így hamar megadták magukat a súlyom alatt; a földre terülve próbáltam odébb kúszni valamennyire, hogy ne legyek túl közel a másik kettőhöz, de a seb annyira rossz helyen volt, hogy akárhogy mozdultam, csak jobban fájni kezdett, s ezt most kivételesen nem tudtam elviselni. Mi a fenét kevertek abba a farkasolőbe?
– Rohadt életbe... – szisszentem fel, s az oldalamra fordulva megpróbáltam letépni egy darabot a felsőm aljából, hogy azt rászorítva a sérülésre, megpróbáljam lelassítani a vérzést. Nagy nehezen sikerült is; hozzáteszem baromira csípett, amikor hozzáértem vele a szúráshoz, de jobb ötletem egyelőre nem volt.
Mire ismét figyelni tudtam volna arra, mi történik körülöttem, már mindent beborított a vér, s csak az az egy volt talpon, aki az utolsó utáni pillanatban betoppant.
Amikor odalépett hozzám, megkíséreltem egy fél fokkal messzebb csúszni tőle - nem jött össze, és csak ismét meghúztam a sebet, amire egy ingerült „áhh” hang el is hagyta a  számat. Utáltam ennyire gyengének lenni.
– Nem... – vennem kellett egy mély levegőt, hogy ki tudjam nyögni amit akartam. – Nem vagyok hölgy.
Ennyi tellett tőlem hirtelen válaszként. De már ez is megfelelt, mert ebből a megmentőm tudhatta, hogy nincs akkora bajom, mint hiszi. Legalább is az attitűdöm nem változott, szóval nem volt súlyos fejsérülésem. És amúgy is, hogy lehet valaki annyira hülye, hogy megkérdezi, jól vagyok-e, amikor valószínűleg látta, hogy leszúrtak, az arcomon lévő friss sérülésekről nem is beszélve..?
Először csak bámultam rá, az se érdekelt, hogy társaságunk akadt. Csak elemeztem az arcát, a tekintetét, az árulás minden lehetséges jelét kerestem bennük. Úgy tűnt, nem akart rosszat. Ha mégis... Csak meg kellett szabadulnom a farkasölőtől, ami ennyi vérveszteséggel biztos nem tartott volna sokáig.
Végül elfogadtam a kezét, a másikat pedig folyamatosan a seben tartottam a ruhaanyaggal együtt. Nem volt egyszerű így felkelnem, de a támasznak hála valahogy sikerült; a torkomból így is utat tört magának egy fájdalmas morranás, de amint egyenesbe kerültem, jobb lett a helyzet.
– Mindig ennyit dumálsz? – kérdeztem feszülten, de talán nem volt a legjobb ötlet, mivel a hasizmom akaratlanul is összehúzódott kissé, újabb fájdalmat kiváltva a sérülésemből. Az arcom összerándult, de ezúttal tudtam moderálni magam annyira, hogy egy szisszenésnél többet ne hallassak. – Hannah – nyögtem ki végül az első kamu nevet, ami eszembe jutott. Nem akartam azonnal az igazival bemutatkozni, hiszen továbbra se bíztam meg ebben a srácban, hiába volt olyan segítőkész.



the farmers won't save the world.
the warriors will.


Sheilah Blackwood
dante & sheilah ;; i don't need a hero 5265c4e292f80cacbd649def42e97fbd
Play by: :
MARIE AVGEROPOULOS
Életkor :
20
Tartózkodási hely :
BH
dante & sheilah ;; i don't need a hero Tumblr_p98xebRRVF1so1nhno6_400
† BUT INSTEAD I BECAME A MONSTER
Keresettek :

dante & sheilah ;; i don't need a hero Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vas. Nov. 01, 2020 7:47 pm

Dante Wraith
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt
sheilah & dante
   

Sheilah Blackwood, az áruló.
Annyiszor hallottam már a történetét, hogy álmomból felébresztve is ötösre felelnék belőle. Az Árészosok körében igazi mítosznak számított. Mégis csak úgy mertek róla beszélni, hogy még véletlenül se hallhassa meg a felsőbb vezetők közül valaki. Mintha bűn lenne erről beszélni. Talán csak nem akartak minden újat azonnal beavatni a félre sikerült akciójukba, és nem akarták, hogy mindenféle ostoba pletyka terjengjen. Ráadásul elég nagy port kavart a kis vadász barátaival, akik egyenesen az Árész program végét akarják. Néha azt kívánom, bár én is csak fél füllel hallottam volna a történetet. Bár én se tudnék semmit, és bár ne lennék beavatva. De végül belőlem is egy jól sikerült kísérleti alany lett, és valamiért úgy gondolták, hogy tökéletes lennék a nekem szánt szerepre. Talán igazuk is van.
Én meg végülis tartozom nekik.
Az előre kidolgozott tervem tökéletesen működött. Minden bábú a megfelelő helyen állt a képzeletbeli kis sakk táblámon, betöltve a neki szánt szerepet. Az események is szinte percre pontosan úgy követték egymást, ahogy én azt szerettem volna.
Sheilah-n látszott, hogy nem bízik bennem túlságosan, és ez rendben is volt így. Igazából nem is vártam mást. Tőle nem. Viszont biztos voltam abban is, hogy csak idő kérdése és meggyőzöm arról, hogy az ő oldalán állok. És bármi is zajlott le abban a pillanatban a fejében, tudnia kellett, hogy a jelenlegi helyzetében én vagyok az egyetlen személy, aki mellett van esélye a túlélésre.
Hihetetlen, hogy még ilyenkor is így kell viselkednie - gondoltam, amint az első mondatát nekem szegezte nagy nehezen. Picit húztam a számat, de inkább nem válaszoltam. a hírneve megelőzte, tudtam, mire kell számítanom tőle.
És igaza volt.
Shei valóban messze állt a hölgytől, ahogy én is attól, hogy bunkó legyek bárkivel is ok nélkül.
- Néhány kedves szót, vagy minimum egy kis jó modort várna az ember, ha már megmenti az életed önzetlenül, veszélybe sodorva önmagát - jegyeztem meg egy halványabb, kissé értetlen mosollyal az arcomon, miközben felsegítettem.
De persze nem kell beszélgetnünk - gondoltam - itt is hagyhatlak a vadászoknak.
Lassan elindultam vele, óvatos, mégis sietős léptekkel egy másik kijáratot keresve. A vadászok azonban egyre csak közeledtek.
Szóval Hannah, mi? - lopott pillantásokkal próbáltam leolvasni valamit az arcáról. Tiszta, hogy nem bízik bennem, de hogy még a keresztnevét sem meri elmondani mindezek után... Tényleg nem egyszerű eset. De ez nem jelentett mást, minthogy elő kell húznom egy újabb kártyalapot a paklimból.
- Ahogy hallom túl sokan vannak. Ez így nem fog menni - céloztam a lány állapotára, és arra hogy így egyedül maradtam, miközben vigyáznom is kell rá. - De van egy ötletem - tettem hozzá, miközben igyekeztem úgy viselkedni, mint aki valóban érzi, hogy kutyaszorítóba került és gyorsan kell gondolkoznia. Persze valójában nem csak kidolgozott A és B tervem volt, de még C is, ha minden kötél szakad.
Egy kiszemelt régi szekrény felé vettem vele az irányt, ami közvetlen a lépcső alatt helyezkedett el teljesen beépítve oda, előtte egy kis asztallal és néhány székkel.
- Mássz be - böktem a fejemmel a szekrény felé. - Elintézem őket. Vagy legalábbis megpróbálok időt nyerni - néztem rá komoly tekintettel, miközben kibújtam a keze alól. - Figyelj, tudom, hogy nem bízol bennem, de hidd el, hogy nem akarok rosszat neked - próbáltam a szemeit fürkészni őszinte tekintettel, miközben hallottam, hogy a vadászok egyre közelebb érnek. - Muszáj megbíznod bennem, különben... - azonban már nem tudtam befejezni a mondatot.
Tökéletes időzítés! - villant át elmémben. Szinte eszelős nevetésben törtem ki odabent, miközben a külvilág felé csak a lepettségtől kikerekedett szemeket mutattam, mintha teljesen váratlanul ért volna, hogy egy athame a hátamba fúródott olyan mélységgel, hogy ahogy lepillantottam a hasamon vértől áztatott pólomra, láttam a tőr hegyét.
Remegő kezekkel nyúltam a sebemhez, miközben éreztem, hogy a vadász még meg is fordítja bennem a fegyvert, ezzel párhuzamban pedig vér buggyanik ki a szám szélén.
Kívülről maximálisan azt a látszatot keltve, hogy váratlanul ért ez az egész. De valójában direkt húztam addig az időt, hogy utol érjenek minket.
- Most megvagytok - szólalt meg mögöttem a férfi, miközben kihúzta belőlem a tőrt, majd Sheilah felé vette az irányt. Azonban mielőtt kárt tehetett volna benne, átpördültem a fickóval szembe a lány elé állva, hogy a neki szánt szúrást is én kapjam meg.
- Tünés - sziszegtem neki hátra pillantva rá. Majd ismét a vadászra néztem, aki a fejét csóválta csak, mondván, hogy velem is kezdhetik, ha ennyire azt akarom.
Az egyik vektorommal löktem egyet rajta, hogy pár lépéssel távolabb kerüljön tőlem, de éreztem, hogy az erőm kissé elhagyott.
- Mire vársz még?! Tünés, mielőtt a többiek is ide érnek! - szóltam rá a lányra elcsukló hanggal, akinek a jelenlétét még mindig magam mögött éreztem. Viszont már nem néztem rá.
Szóval, kezded már elhinni, hogy itt én vagyok a jó fiú?



You've got no place to hide and I'm feeling like a villain, got a hunger inside. One look in my eyes and you're running 'cause I'm coming, gonna eat you alive
I am the devil in disguise

Dante Wraith
dante & sheilah ;; i don't need a hero 99eb0d13b5e37c6aaa3c6168caf112a9ec9d2f1c

dante & sheilah ;; i don't need a hero Tumblr_inline_pd4l5e3cpe1rqq37j_400

Play by: :
nick R O B I N S O N
Életkor :
22
Tartózkodási hely :
B H
Foglalkozás :
killing my enemies, sometimes my friends
dante & sheilah ;; i don't need a hero Tumblr_inline_pd4lkkRE9b1rqq37j_400

dante & sheilah ;; i don't need a hero Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
Vas. Nov. 01, 2020 10:31 pm

Sheilah Blackwood
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt

dante & sheilah
·····················
† i remembered a definition of chivalry i'd heard once: a man protecting a woman against every man but himself.

A bizalom nálam olyasmi volt, amit ki kellett érdemelni, ráadásul nem az egyszerűbbik úton. Hosszas munka árán, mindenféle apró megingások nélkül lehetett csak elérni, de még akkor is olyan törékeny és felületes volt, hogy elég lett volna hozzá egyetlen kis hiba, hogy boruljon az egész. Egy magamfajta nem engedhette meg magának, hogy bárki is átvágja. Mindenkiben csak az ellenséget kerestem és az egész világot egy hatalmas csapdának tekintettem, amibe nem szabadott csak úgy belesétálnom. Ha mégis megtettem volna, hát szükségem volt egy tervre a kijutáshoz. Nem csoda, hogy a megmentőmmel is ugyanolyan ridegen viselkedtem, mint bármi mással; mert csak arra vártam mindvégig, hogy váratlanul előkapjon egy pisztolyt a zsebéből és befejezze a másik néhány fickó munkáját.
– Majd meglátjuk, mennyire önzetlenül – vágtam rá, az utolsó szóba belenyögve, ahogy talpra álltam. A fájdalom csak jobban feldühített, a haragom pedig adagolta belém az utolsó csepp adrenalint is, amit még menekülésre - vagy harcra - használhattam volna.
S ahogy az egy bizalomhiányos személytől várható is volt, nem az igazi nevemen mutatkoztam be ennek a bizonyos Danténak. Az ilyen formaságok amúgy se voltak fontosak, amíg nem kerültünk ki ebből a nagy kupac szarból. Ráértünk a bájcsevellyel azután is, hogy már nem akarták a fejünket szegni azok az idióták.
"Ez így nem fog menni"? Mit nem mondasz? Talán hirtelen már nem is megy olyan jól a hősködés, mi? - ezt szívesen a fejéhez vágtam volna egy gúnyos grimasszal, de nem volt elég erőm hozzá.
– Nagyon ajánlom, hogy jó ötlet legyen – feleltem végül, de ahogy ahhoz a bizonyos szekrényhez értünk, már meg is jelent a nemtetszés az arcomon. Reméltem, hogy nem akart arra kérni, hogy másszak be oda.
Pedig pontosan ezt tette, amiért legszívesebben képen töröltem volna. Még bújjak el? Lehet, hogy megsérültem, de nincs az az isten, hogy bekucorodjak egy szekrénybe, amíg ő odakint viaskodik azokkal a fickókkal.
– Ezt nem mondod komolyan – pillantottam rá, de ahogy találkozott a tekintetünk, láttam rajta, hogy márpedig halálosan komolyan gondolta a dolgot. És már magyarázkodni is kezdett, hátha azzal meggyőz, hogy jobb, ha teszem, amit mond.
Már épp szerettem volna közölni vele, hogy nem megy az a bizalom olyan egyszerűen, amikor váratlanul...
Meglepetésemben - vagy inkább némileg ijedtemben, bár ezt sose vallottam volna be még magamnak sem - levegő után kaptam, aztán elkerekedett szemeimmel a Dante mögötti pasasra meredtem, aki épp ekkor forgatta meg az athaméjét a srác hátában. Azonnal megcsapta az orromat a vér ismerős, fémes szaga.
– Basszus... – suttogtam magam elé, kezemet még mindig a sérülésemre szorítva, de nem hátráltam meg. Egészen addig nem, míg a tőr ki nem került Dantéból.
Mire észbe kaptam, a fiú a támadónk útját állta, védve engem a következő szúrástól, amit a pasas már nekem címezett.
Tűnés? Ezek után tényleg el kellett volna futnom?
Lehet, hogy egy pillanatra se bíztam meg benne, hiába mentett meg immár másodjára, azért mégse hagyhattam őt ott csak úgy. A sors döntés elé állított, én pedig - magamhoz méltatlanul - hezitálni kezdtem.
Most mi a fenét csináljak? Mentsem a bőrömet? Vagy kivételesen tegyem félre a makacsságomat és segítsek ennek a srácnak? Mennyire fogom megbánni, ha utóbbit választom?
Dante sürgetni kezdett. Az volt az utolsó esélyem, hogy elhúzzak és valahogy biztonságos helyre vergődjek, de nem ment.
Erőt vettem magamon, és az utolsó energiámat arra használtam, hogy két vektoromat mozgásra bírjam, és a tőrös fickót néhány centire emelve a földről, nekivágjam a legközelebbi falnak.
– Gyere, mielőtt meggondolom magam! – szóltam a fiúra, s karon ragadtam őt, hogy a kijárat felé vonszoljam. – Ez feltétlenül szükséges volt?! – szidalmaztam őt menet közben, hogy észnél maradjak és ne engedjek utat a szédülésemnek. – Azt hittem, meg akarsz menteni. Arról nem volt szó, hogy... Áh! – Belenyilallt a fájdalom a sérülésembe, így egy pillanatra le kellett lassítanom. – Hogy közben megöleted magad! Ehh... Idióta!



the farmers won't save the world.
the warriors will.


Sheilah Blackwood
dante & sheilah ;; i don't need a hero 5265c4e292f80cacbd649def42e97fbd
Play by: :
MARIE AVGEROPOULOS
Életkor :
20
Tartózkodási hely :
BH
dante & sheilah ;; i don't need a hero Tumblr_p98xebRRVF1so1nhno6_400
† BUT INSTEAD I BECAME A MONSTER
Keresettek :

dante & sheilah ;; i don't need a hero Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Szomb. Nov. 21, 2020 2:36 pm

Dante Wraith
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt
sheilah & dante
   

Hihetetlen, mikre képes valaki csak azért, hogy hitelesen elő tudja adni magát, és véghez vihesse a terveit mindenféle malőr nélkül.
Mikor idjöttem, még nem szerepelt a terveim közt, hogy leszuratom magam az egyik vadásszal, de sajnos a helyzet megkívánta. Sheilah nem volt könnyű eset, amit valójában meg is értek, de szerencséjére jó emberrel kezdett.
Tisztában voltam vele, hogy ő nem az a fajta lány, aki csak úgy meghúzza magát valahol, és elbújik, ameddig le nem csendesedik a vihar. Talán túl nagy az egója. De nekem ez is pont jól jött.
Hallottam, hogy a többi vadász is közeledik, és nem akartam, hogy a bandából akár egy is kijuthasson a házból, elvégre ez fontos volt a későbbiekre nézve. Sajnos Sheilah azt nem tudta, hogy ez a vadász társaság valójában ártalmatlan. Soha nem bántottak egy természetfelettit sem, azokat leszámítva, akik rátámadtak az emberekre. Így elég volt egy szépen kidolgozott mesét előadnom nekik Shei-ről, és máris beugrottak a csapdába, a lány pedig így azok ellen kezdett harcolni, akik valójában az ő oldalán álltak.
Mikor Sheilah elutasította a bújócskás ajánlatom, lényegében aláírta a saját ítéletét.
- Én csak... - kezdtem bele kissé nehézkesen beszélve. - Én csak segíteni akartam.
Közben a sebemhez emelve a kezem indultam el a lánnyal. Éreztem, hogy normál esetben nem lenne túl sok esélyünk ilyen állapotban, de mind a ketten hibridek voltunk. Méghozzá Árészos hibridek. Arra lettünk kiképezve, hogy addig folytassuk a harcot, ameddig meg nem halunk. És hogy őszinte legyek azok után, amiken keresztül mentem, egy athame által okozott seb egy tűszúrásnak számít csak.
- Ne aggódj, azért több kell ahhoz, hogy meghaljak - pillantottam rá, miközben egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra. - Azt hiszem, most kvittek vagyunk - tettem még hozzá kissé nehézkesen nyökögve a szavakat.
Kis idő elteltével végre odaértünk az ajtóhoz, amit azonban a társaság másik fele védett. Valószínűleg egész végig arra vártak, hogy odaérjünk, és végre befejezhessék, amit ellezdtek. Talán öten voltak még ott... vagy hatan.
- Most mit fogunk csinálni? - néztem tanácstalanul Sheilah-ra, miközben megálltunk. Vektoraim időközben már készen álltak a mészárlásra, aminek következnie kellett. - Ugye nem fogsz elájulni? - figyeltem kissé aggódva a lányt, akin egyértelműen látszott, hogy nincs jól. Biztos voltam benne, hogy a vérveszteségtől még mindig szédül. Tudtam, ha nem cselekszünk gyorsan, a csata végéig már nem fogja bírni eszméletvesztés nélkül, főleg ha még egy sebet sikerül beszereznie.
Túl nagy kockázatot vállaltam azzal, hogy ilyen csúnyán megsebesíttettem magamat Sheilah bizalma elnyerése miatt?
Határozottan.
De bíztam a képességeimben, ahogy a lányéban is.
Bal szemem egyik pillanatról a másikra féhérre váltott, és éreztem, ahogy a fogaim formája megváltozik. Onnantól kezdve az emberi hús iránti vágyam is a kétszeresére nőtt, és hirtelen el is felejtettem, hogy megsérültem, és nehézkesen bírok csak állni. Nekiugrottam az egyik vadásznak leterítve a földre, hogy beleharaphassak kiszakítva egy darabot a vállából.
Már el is felejtettem, hogy nem vagyok egyedül. Csak az akkori áldozatommal foglalkoztam, illetve azzal, hogy mindenki mást távoltarthassak magamtól egészen addig, ameddig legalább vele nem végzek.
Pillanatok alatt eluralkodott a káosz.
Vér borított mindent, hangos kiáltások és bestiális morgások visszhangoztak az üres szobában. Az omldalozó falak egyre jobban kezdték megadni magukat, ahogy törtünk, zúztunk odabent. Emberi maradványok, leszaggatott végtagok és gyomorforgató horrorisztikus kép vett minket körbe rövid időn belül.
Miután végeztünk, levegő után kapkodva fordultam a lány felé a vérben tapicskolva. Elnézve őt, biztos voltam benne, hogy én sem festek jobban; tetőtől talpig a pirosló, ragacsos anyaggal volt borítva. Mint valami vadállat.
Hosszú, néma percek következtek.
- Ami most itt történt... arról soha nem beszélhetsz senkinek - nyögtem ki végül egyenesen a tekintetét fürkészve. Lábaim remegni kezdtek, ahogy tartanom kellett magam, de nagy nehezen megindultam felé, és megragadtam a karját.
- Tűnjünk el - mondtam végszóként, majd kinyitottam az ajtót, hogy végre a hátunk mögött hagyhassuk a gyilkolás színterét. - Most rajtad a sor, hogy segíts nekem - célozásként még végigpillantottam magamon. Tulajdonképpen semmi problémám nem volt a vérrel, de nem lett volna túl jó, ha valaki meglát minket így, azt pedig tudtam, hogy Sheilah nem lakik innen messze. Ráadásul a sebeinket sem ártott volna ellátni.
Kezdtem érezni, hogy nem sokáig bírok már talpon maradni.



You've got no place to hide and I'm feeling like a villain, got a hunger inside. One look in my eyes and you're running 'cause I'm coming, gonna eat you alive
I am the devil in disguise

Dante Wraith
dante & sheilah ;; i don't need a hero 99eb0d13b5e37c6aaa3c6168caf112a9ec9d2f1c

dante & sheilah ;; i don't need a hero Tumblr_inline_pd4l5e3cpe1rqq37j_400

Play by: :
nick R O B I N S O N
Életkor :
22
Tartózkodási hely :
B H
Foglalkozás :
killing my enemies, sometimes my friends
dante & sheilah ;; i don't need a hero Tumblr_inline_pd4lkkRE9b1rqq37j_400

dante & sheilah ;; i don't need a hero Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
Hétf. Dec. 07, 2020 12:28 am

Sheilah Blackwood
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt

dante & sheilah
·····················
† i remembered a definition of chivalry i'd heard once: a man protecting a woman against every man but himself.

Hullaként semmit nem érsz; ez volt az egyik legfontosabb lecke, amit az Árész-programban megtanultam. A másik nagyjából az ellenkezője volt ennek: küzdj az utolsókig. Először nem értettem, hogy kellett volna mindkettőt betartanom, amikor voltaképpen kizárják egymást... De most, ebben a szorult helyzetben már kezdtem tisztán látni, mire gondoltak azok a szemetek anno: ne játszd a mártírt feleslegesen, de ha már meg kell halnod, hozd ki belőle a legtöbbet.
Válasz helyett csak felmorrantam és inkább a kijutásra koncentráltam, meg arra, hogy még véletlenül se kezdjen el forogni velem a világ. Utóbbi felett nem sok hatalmam volt, de bíztam magamban, meg a kiképzésemben. Tudtam, hogy itt még nincs vége.
– Nem aggódok – vágtam rá savanyú képpel. Én meg az aggodalom... – Aha, ha te mondod – tettem hozzá. A végére becsúszott egy kisebb nyögés, mert már megint sikerült meghúznom azt a rohadt sebet. A legjobb helyre kaptam, hogy csessze meg...!
Általában szerettem a kihívásokat. Most viszont kivételesen azt kívántam, bár egyszerű dolgunk lett volna. Bár ne állt volna a kijáratnál senki és bárcsak simán kisétálhattunk volna. De nem. Esélytelen.
– Végzünk, amennyivel tudunk – fordultam a srác felé, s ahogy a pillantásunk összetalálkozott, talán látta rajtam, hogy épp összeszedem az utolsó csepp erőmet is. – Ha megdöglünk, hát megdöglünk – fűztem hozzá. Nem volt túl bíztató a hozzáállásom, de amióta kitettem a lábam a programból, folyamatosan kész voltam elfogadni a végzetemet. Egyébként ha őszinte akarok lenni... Már réges rég ki kellett volna purcannom.
A kérdésre csak lassan csóváltam a fejemet. Talán kicsit szédelegtem, de minden ösztönöm azon dolgozott bennem, hogy ébren tartson, úgyhogy az ájulás közelében se voltam egyelőre. Sőt... Így, hogy mindketten harcra készültünk, már éreztem is az adrenalint szétáradni az ereimben. Láttam, hogy Dante egyik szeme színt váltott, de ez volt az utolsó dolog, amit észrevettem. Utána utat engedtem a bennem lapuló dögnek, előbújtak a karmaim és az agyaraim, a vektoraim pedig szintén munkához láttak, aztán... Vérontás. Kiáltások, csont törésének zaja és hús szakadása. Ezek a hangok töltötték be a teret. Az orromat megcsapta a félelem és a belsőségek szaga, ami valahogy csak jobban rásegített a harci szellemem felébredésére. Pillanatokon belül elfelejtettem, hogy meg voltam sérülve.
Fogalmam sincs, meddig tartott az egész. Talán néhány perc volt, vagy csak másodpercek... De egyszer csak az egész abbamaradt, s csak ketten voltunk életben az egész épületben. Körülöttünk káosz. Darabokra szaggatott emberek maradványai, vér mindenütt, de még az ízét is éreztem a számban. És valahogy megúsztam az egészet további sebesülések nélkül.
Még hevesen ziháltam, amikor a mégse annyira pocsék „megmentőmmel” egymásra pillantottunk. Hirtelen olyan érzésem volt, mintha tükörbe néztem volna; elég szarul festett, úgyhogy mertem feltételezni, hogy én is legalább ilyen szép látványt nyújtottam.
– Ez rád is vonatkozik – lihegtem. – Lehet, hogy most megmentettél, de ettől még boldogan kivágom a nyelved, ha ennek híre megy – jegyeztem meg, közben mindvégig tartva vele a szemkontaktust. Csak hogy tudja, nem vicceltem. Mert ugye továbbra se bíztam meg benne.
Amikor karon ragadott, csak húztam a szám és kiadtam valami sóhajjal kevert morgás szerűséget. Nem tetszett, hogy ennyire bizalmas volt velem, de nem ellenkeztem inkább.
Némán követtem őt kifelé. A célzása egyértelmű volt, s ahogy körbepillantottam, feltűnt néhány ismerős dolog a környéken, innen tudtam, hogy nem vagyunk messze a lakásomtól. Azok az idióták még arra se voltak képesek, hogy valami teljesen random helyre vigyenek... Gondolom nem számítottak rá, hogy ki fogok jutni innen élve.
Ehm, félholtan, de még működésképesen.
– Itt lakom a közelben. Kibírsz még egy öt perces sétát, vagy szeretnéd, hogy vigyelek a hátamon..? – vontam fel a szemöldökömet halálos komolysággal, ám a szám sarka közben megrezdült. Utóbbi elárulta, hogy ez egy amolyan „gúnyos viccelődés” akart volna lenni, csak ugye engem nem áldottak meg semmiféle humorérzékkel, így nem tudtam jól előadni.
Amennyiben Dante is megunta az egyhelyben ácsorgást, a megfelelő irányba biccentettem, majd elindultam vele. Közben próbáltam egy kis szerencsét manifesztálni magunknak, hogy ne vegyen minket észre senki, miközben csurom véresen próbálunk elvergődni a lakásig.

– Ez az – mutattam az ajtómra, de körülbelül kettőig se láttam már a szédüléstől. Most fogyott el az adrenalin löketem.
Ahogy benyitottam, már a szemem elé is tárult két halott fickó látványa; mindkettőnek hiányzott a gerincoszlopa, amiket már nem is emlékszem, hova hajítottam el küzdelem közben.
Grimaszolva felmorrantam és nagy nehezen bevánszorogtam az ajtón, majd azonnal levágtam magam a legközelebbi vízszintes felületre; ami legnagyobb szerencsémre a fotel volt.
– Bocs a rendetlenségért – sóhajtottam fel, közben tenyeremmel eltakartam a szemem, hátha akkor nem fogok mindent úgy látni, mintha egy kaleidoszkópon keresztül néztem volna.



the farmers won't save the world.
the warriors will.


Sheilah Blackwood
dante & sheilah ;; i don't need a hero 5265c4e292f80cacbd649def42e97fbd
Play by: :
MARIE AVGEROPOULOS
Életkor :
20
Tartózkodási hely :
BH
dante & sheilah ;; i don't need a hero Tumblr_p98xebRRVF1so1nhno6_400
† BUT INSTEAD I BECAME A MONSTER
Keresettek :

dante & sheilah ;; i don't need a hero Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Pént. Feb. 05, 2021 7:12 pm

Dante Wraith
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt
sheilah & dante
   

Sheilah a lehető legnegatívabb jövőképpel állt elő, amit csak kiejthetett a száján; ha meg kell halnunk, akkor meghalunk. Nekem azonban közel sem tartozott a terveim közé, hogy azon a mocskos, elhagyatott helyen haljak meg pár gyenge vadász keze által. A történetemben pedig még bőven volt helye az árulónak is, méghozzá egy jelentős szerepben.
Válasz helyett csak egy gúnyos, de még annál is sejtelmesebb félmosolyra húztam számat, ahogy tekintetem a lányról ellenfeleinkre emeltem. Annak ellenére, hogy pár hónappal ezelőtt még csak hallani sem akartam semmiféle kannibalizmusról, s már a nyers hús gondolatától is hányni tudtam volna, éreztem, ahogy összefut a nyál a számban, miközben arra vártam, hogy végre egytől egyik megkóstolhassam az összes rohadékot. A vérük szaga és a hús utáni sóvárgás annyira elborította elmém, hogy a végére már nem bírtam magam türtőztetni, s átadtam magam a mámornak. Tisztában voltam vele, hogy nem fogunk meghalni - még akkor is, ha kifelé igyekeztem az aggodalom, s félelem apró szikráját mutatni. Szánalmas lett volna, ha ezek az ostoba halandók képesek lettek volna véget vetni az életemnek ilyen egyszerű módon. Ha pedig nem volt mitől tartanom, miért ne köthetném egybe a kellemest a hasznossal?
Utólag visszagondolva még sajnáltam is, hogy ilyen hamar vége lett, hiába tudtam, hogy már így is pihenésre lenne szükségem, mert túl sok erőt fektettem bele a kis színjátékomba.
Gyorsan letisztáztuk egymással az álláspontunkat, s megegyeztünk, hogy jobb, ha ez az egész köztünk marad. Nem gondoltam, hogy ilyen egyszerűen fog menni, hiába voltam benne biztos, hogy a kis barátainak nem tetszene ez a brutális mészárlás, elvégre nem véletlenül indítottam ezzel a lavinát. Így legalább a kezdő lépés pontosan úgy zajlott, ahogyan én azt elterveztem. Bár Sheilah nem volt egyszerű eset, nem siettem a tervvel. A kapkodás úgysem vezet soha sehova, volt időm elnyerni a bizalmát.
Könnyed egyszerűséggel csak bólintottam, jelezve, áll az alku.
Miután kijutottunk az épületből, megtorpantam, mintha csak tanácstalanul arra várnék, hogy Sheilah előálljon egy szuper ötlettel, hogy tűnhetnénk el onnan. Ahogy vártam, felajánlotta a lakását búvóhelynek, nem a legbarátságosabb körítéssel, de nem is vártam tőle semmi mást. Egy szúrós, unott pillantást vetettem rá szó nélkül, majd hagytam, hogy vezessen.
Pontosan arra a látványra számítottam, ami fogadott, mikor felértünk a lakásába. Kevesebben voltak a vadászok, mikor láttam őket behurcolni abba az elhagyatott házba. Álcázott döbbentséggel léptem át a küszöböt, s csak tekintetemmel követtem a lányt, ahogy ledobta magát a fotelba, mit sem foglalkozva vele, hogy két hulla van a nappalija közepén. Nem volt szívbajos, az biztos.
- Szívesen eltüntetném őket, de túlságosan jól laktam - céloztam az előző csatánkra. Erőt véve magamon beljebb sétáltam, hogy leülhessek a dohányzóasztal szélére, így tökélete kilátás tárult az előttem heverő holttestekre is, s Sheilah is ott volt mellettem.
Bal szemem akaratom ellenére is átváltott ismét fehérre, ahogy megcsapta orromat a vér szaga arra ösztönözve, hogy repetázzak egy kicsit. Kezemmel eltakartam a szemem, s próbáltam összeszedni magam, de ez sajnos nem volt ilyen egyszerű. A wendigo részem kontrollálása még nem tartozott az erősségeim közé - pontosabban nem is önmagában ez okozott gondot, hanem az, hogy a szemem teljesen önállóan képes volt megváltozni egy kis löket után. Nem véletlenül tartozott nagy félelmeim közé, vajon mikor történik ez meg egy olyan helyen, ahol egyszerű emberekkel vagyok körbevéve.
- Van bármiféle tipped, miért akartak eltenni láb alól? - Tettem fel végül egy kérdést a lánynak. - Biztos van valami oka, amiért rád támadtak, mert ők nem azok a beszűkült látású vadászok voltak, akik válogatás nélkül ölik a természetfelettieket. Ismertem ezt a bandát is - magyaráztam neki.
Valójában a Beacon Hills-i vadásztársaságok majdnem egészéről volt információm. Annál jóval okosabb voltam, hogy mindenféle tájékoztató nélkül vágjak bele egy ekkora kaliberű élet-halál harcba. Kénytelen voltam utána járni mindennek; ki jelent veszélyt, kikkel kell vigyáznom, kik azok, akikben megbízhatok. A Stella-féle csapat tagjairól is megvolt minden kellő adatom, amiről úgy gondoltam, hasznos lehet, a többi pedig rajtam állt.
- Mi vagy te egyáltalán? - váltottam hirtelen témát, ahogy látszólag felidéztem magam előtt a látottakat. - Vannak vektoraid - jelentettem ki tényszerűen, ahogy a plafont bámultam elmerülve gondolataimban. - Viszont vannak karmaid is - folytattam egy rövid szünet után, ahogy hagytam magamnak időt átgondolni a dolgokat, végül tekintetem a lányra szegeztem kissé oldalra döntve a fejem. - Ez azt jelenti, hogy hibrid vagy. Mi történt veled?
Kíváncsi arckifejezéssel vártam a válaszát, épp úgy, mintha csak most hallanék ezekről először.
Éreztem, hogy a sebeim lassan, de kezdenek begyógyulni. Ilyenkor gondoltam azt, talán mégsem akkora hátrány félig wendigokét létezni ebben a világban. Önmagában a fájdalom nem érdekelt, olyan volt számomra, mint a levegővétel; természetesnek tűnt. Azonban a szédülést a sok vérveszteségtől képtelen voltam megszokni. Ez miatt minden annyira emberinek tűnt, hogy már el is kezdett bosszantani. Ideje volt összeszednem magam.



You've got no place to hide and I'm feeling like a villain, got a hunger inside. One look in my eyes and you're running 'cause I'm coming, gonna eat you alive
I am the devil in disguise

Dante Wraith
dante & sheilah ;; i don't need a hero 99eb0d13b5e37c6aaa3c6168caf112a9ec9d2f1c

dante & sheilah ;; i don't need a hero Tumblr_inline_pd4l5e3cpe1rqq37j_400

Play by: :
nick R O B I N S O N
Életkor :
22
Tartózkodási hely :
B H
Foglalkozás :
killing my enemies, sometimes my friends
dante & sheilah ;; i don't need a hero Tumblr_inline_pd4lkkRE9b1rqq37j_400

dante & sheilah ;; i don't need a hero Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
Szomb. Feb. 13, 2021 7:28 pm

Sheilah Blackwood
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt

dante & sheilah
·····················
† i remembered a definition of chivalry i'd heard once: a man protecting a woman against every man but himself.

Szerencsém volt, hogy még a kanapéig el tudtam találni gond nélkül. Abban a pillanatban csak az érdekelt, hogy össze tudjam valahogy szedni az utolsóként megmaradt épp agysejtjeimet; még az se zavart, hogy két gerincétől megfosztott hulla volt elszórva a lakásomban, ráadásul az említett testrészek is ott hevertek valahol. Nem volt erőm nekilátni és eltakarítani őket, meg amúgy is, valami rohadt erős szer kellett volna hozzá, hogy a vért kiszedjem a szőnyegből, ami jelenleg nem állt rendelkezésemre. Csak egy nemtörődöm bocsánatkéréssel tudtam szolgálni a megmentőmnek, bár úgy tűnt, egyelőre ez is elég volt neki. Sőt...
Óvatosan emeltem meg a fejem, hogy ne szédüljek meg még ennél is jobban, s lassan pillantottam fel a fiúra. Pont sikerült elkapnom azt a pillanatot, amikor az egyik szeme színt váltott; hibrid. Ehhez kétség se fért.
– Attól nem lesz jobb, ha takargatod – jegyeztem meg, s a földön heverő hullákat kezdtem fixírozni. Gusztustalanul néztek ki gerinc hiányában, de ez egyáltalán zavart. Csak azon agyaltam, mégis mi az istenért kaptak el, vagy egyáltalán honnan tudták meg, mi vagyok és hol lakok...? Valami nagyon nem tetszett ebben az egészben, de egyelőre nem voltam eléggé magamnál ahhoz, hogy bármiféle teóriát össze tudjak rakni. S mintha Dante a fejemben olvasott volna, fel is tette a kérdést, amire a választ a két halott fickó elszörnyülködött arckifejezésében kerestem.
A fejemet csóváltam válasz gyanánt, de azonnal meg is bántam, mert már megint hangyás lett a látásom tőle.
– Franc... – morogtam, s összeszorítottam a szemeimet, orrnyergemet pedig két ujjam közé csippentettem, hátha akkor gyorsabban elmúlik ez a zsibbadó érzés. – Nem tettem semmi olyat, ami miatt lett volna okuk támadni – közöltem. – Sőt, mostanában még próbáltam is segíteni a helyi vadászoknak, ha tudtam – tettem hozzá halkabban. Amióta összefutottam Stellával, alkalom adtán sikerült belelógatnom a kezem egy-egy vadászügybe, akár egy elszabadult természetfelettiről volt szó, akár az Árészról. Főleg ezért nem értettem, miért támadtak meg azok az idióták. Mindenesetre nem jártak jól.
Az újabb kérdésre ismét megkíséreltem szédelgés nélkül Dantéra pillantani. Mégis mit gondolt, amikor úgy döntött, elkezd faggatózni? Én talán megkérdőjeleztem, miért csak az egyik szeme villogott az előbb?
Paranoiás lettem volna? Vagy csak kellően óvatos? Az biztos, hogy fejben erősebben reagáltam erre, mint kellett volna, csak az nem tiszta, hogy jogosan, vagy..?
Felsóhajtottam. Mire felelhettem volna, ő már össze is rakta, miféle torz lénnyel sodorta össze a sors, így erre csak vállat vontam. Nem voltam büszke arra, ami lett belőlem, de nem is bántam annyira. Ennek köszönhetően voltam képes harcolni a saját teremtőim ellen. Ők csinálták maguknak a bajt, ha úgy vesszük.
– Hibrid vagyok, igen. – És hogy mi történt velem..? Ó, bár ne emlékeznék rá olyan tisztán, mintha csak tegnap történt volna! – Megbíztam valakikben, akikben nem kellett volna – válaszoltam röviden, tömören. Már ezzel is túl sokat mondtam. – És te, félszemű? Hogy hoztad ezt össze? – mutattam a saját bal szememre, mintha az akart volna random fehérre váltani.
Talán szebben is fogalmazhattam volna, de a kedvesség már bőven a program előtt is nehéz feladat volt számomra. Azóta pedig pláne, hogy annak idején csatlakoztam és hagytam, hogy teljesen kifordítsanak önmagamból. Ezért nem érdekelt, hogy miközben mi ott „vígan” elbeszélgettünk, előttem még mindig a padlón hevert két véráztatta holttest; ráadásul most, hogy kicsit kezdett rendbe jönni a fejem, már azt is láttam, hogy az egyik falra felcsapódott a vörös folyadékból. Talán ha felálltam volna a helyemről, ott találtam volna az elveszett gerincoszlopok egyikét is. A másiknak még egyelőre nyomát se láttam. Erről jut eszembe...
– El kéne tűntetnem ezeket – motyogtam az orrom alatt, ismét az élettelen fickókat nézegetve, majd erőt vettem magamon, hogy fel is keljek végre. Megkapaszkodtam a fotel karfájában, s nagy nehezen talpra segítettem magam, de a sérülésembe azonnal belenyilallt a fájdalom, aztán egy pillanatra el is sötétült minden. Fél kézzel a fájó pontra kaptam és felszisszentem. – A rohadt...! – préseltem ki a fogaim közt, de a vége lemaradt valamiért. Kellett néhány pillanat, hogy hozzászokjak ehhez és elindulhassak kukazsákot keresni. Kész szerencse, hogy tartottam otthon jó nagyokat az ilyen esetekre. Addig viszont csak vártam és vártam, közben igyekeztem tartani magam, mert úgy tűnt, nem akar enyhülni az érzés. Hát persze, hiszen a saját athamémmel szúrtak le.



the farmers won't save the world.
the warriors will.


Sheilah Blackwood
dante & sheilah ;; i don't need a hero 5265c4e292f80cacbd649def42e97fbd
Play by: :
MARIE AVGEROPOULOS
Életkor :
20
Tartózkodási hely :
BH
dante & sheilah ;; i don't need a hero Tumblr_p98xebRRVF1so1nhno6_400
† BUT INSTEAD I BECAME A MONSTER
Keresettek :

dante & sheilah ;; i don't need a hero Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vas. Feb. 14, 2021 3:35 pm

Dante Wraith
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt
sheilah & dante
   

Ahogy az asztal tetején ülve bámultam az előttem elterülő hullákra, az járt a fejemben, mennyire szörnyű érzés lehet elveszíteni az egyetlen helyet, ahol biztonságban érezhetnéd magad; a saját lakásodat. Kellett volna éreznem némi lelkiismeretfurdalást, amiért ilyen aljas módon sikerült elintéznem a lányt, de nem éreztem semmit. Tudtam, hogy a kezdeti nehézségek ellenére a végén ő is jól fog kijönni az egészből. Visszakerül hozzánk, és biztonságban lehet azok között, akik közé tartozik.
Szavaira lepetten pillantottam rá, miközben leengedtem a kezem egy halvány mosollyal az arcomon. Ismét a földet kezdtem bámulni.
- Ha a beszólogatáshoz még mindig van erőd, nem lehetnek olyan vészesek a sérüléseid - válaszoltam neki az övéhez hasonló stílusban, továbbra is a mosollyal az arcomon.
A válasza cseppet sem döbbentett meg, mégis igyekezem úgy csinálni, mint aki erősen gondolkozik, mi állhat a dolgok hátterében, hátha közösen jutunk valamire.
Látszott rajta, hogy még mindig nincs jól. Úgy tűnt a vadászok túl jól végezték a dolgukat. Szerencsére nekem azon az egy szúráson kívül a többi sérülésem inkább csak karcolásnak számított, így könnyebben úrrá tudtam lenni a rosszul léten.
- Segíteni a vadászoknak... - ismételtem a szavait egy gúnyos hangvételű felmorranás kíséretében. - Ostobaság. Itt a tökéletes példa, mennyire megbízhatatlanok. A saját életedet veszélyezteted olyanokért, akik pár dollárért képesek lennének ellened fordulni. Sosem fognak megbízni a magunk fajtákban, és egyetlen rossz mozdulat elég nekik ahhoz, hogy hátba szúrjanak minket, még akkor is, ha azt mondják a barátaid - tört ki belőlem hirtelen minden, aztán mikor észbe kaptam csak megráztam egy kicsit a fejem. - Ne haragudj, de hülyeséget csinálsz.
Ennél jobban egyelőre nem állt szándékomban részletezni neki a véleményem, hiszen elég bizonyíték volt minderre a jelenlegi helyzetünk is, amibe belekeveredtünk. Nem volt nehéz összerakni a képet, kiről beszélt, kinek segített az elmúlt időben, úgyhogy ideje volt megragadni az alkalmat, hogy egy tükröt mutassak neki, hátha feleszmél abból az álomvilágból, amit Stella állított fel neki. Sosem fogom elfelejteni az első találkozásomat vele. Egyáltalán nem olyan ártatlan, mint amilyennek mutatja magát ezek alapján. Undorító.
Vettem egy mély levegőt, hogy a hirtelen rám törő dühömet magamba fojtsam, s inkább egy újabb témára tértem át, azonban hamar megállapítottam, hogy Sheilah még mindig épp ugyanannyira zárkózott velem szemben, mint eddig.
A nekem szegezett kérdése hallatán halkan felnevettem. Az egyszemű, és félszemű jelzők már annyira megszokottnak és természetesnek tűntek, hogy még ha bosszantás céljából is szánta a fejemhez vágni, akkor sem tudtam komolyan venni. Ez volt az, ami megkülönböztetett másoktól, ez volt az ismertetőjegyem.
- Hibridnek születtem - válaszoltam végül. - Félig ember, félig pedig diclonius voltam. Aztán megbíztam valakikben, akikben nem kellett volna - ismételtem a lány szavait egy kisebb mosoly kíséretében. - Nem volt egyszerű megbirkózni a gondolattal, hogy elvették tőlem azt, ami által még elhittem, hogy emberként is élhetek. De már elfogadtam, és már tudom, hogy egész idő alatt csak jót akartak nekem - nyomatékosítottam a végét, mintha csak azt akarnám elérni, hogy ő is átgondolja kicsit, miért tették azt az Árészosok, amit. Persze erről is szívesen beszéltem volna vele más körülmények között is, és bíztam benne, hogy lesz is erre alkalmunk. Csak előbb kerüljön a helyére minden.
- Várj Hannah - ugrottam fel azonnal addigi helyemről aggódva. Bár a sebeim szépen gyógyultak, egy apró szisszenés mégis kicsúszott ajkaim közül a hirtelen mozdulat miatt, ahogy a lány segítségére siettem. Finoman a vállaira helyeztem a kezem és így próbáltam rávenni, hogy visszaüljön a fotelba.
- Muszáj pihenned, ezeket meg bízd csak rám - pillantottam hátra a két hullára. - Csak mondd, hol találom a megfelelő cuccokat, feltakarítok. Végül is segíteni jöttem, nem? - Szúrtam még hozzá a kérdést egy halvány mosollyal az arcomon.
A manipulálás volt a fő célom, de a cselekedeteim őszinték voltak. Tényleg féltettem őt, és nem szerettem volna, ha ennél is nagyobb baja esik, még akkor is, ha én voltam az, aki első körben veszélyeztettem az életét. Nem gondoltam, hogy a vadászok ennyire túlzásba esnek, most pedig igyekeztem törleszteni neki.
Végül bármit is mondott a lány, túlbuzgó módon el is indultam kezdetben a kukás zsák beszerzésére. Nem állt szándékomban felkutatni a házát, de bíztam benne, hogy idő közben segíteni fog, ha már látja, hogy hajthatatlan vagyok.
Percekkel később már a két zsákkal a kezemben tértem vissza, hogy gondosan becsomagolhassam a vadászok maradványait. Az amúgy is vértől áztatott ruhám és bőröm most még jobban sikerült összekennem, de ez volt a legkisebb problémám az adott helyzetben.
- Itt maradok, ameddig jobban nem leszel - néztem rá elszántan és ellenmondást nem tűrően, miután végeztem. - Rád férne most az alvás, de nem biztonságos itt egyedül ilyen állapotban. Ki tudja még kik szereztek tudomást róla, hol laksz.
Körbepillantottam a nappaliban, és hamar sikerült is megállapítanom, hogy lenne mivel lefoglalnom magam, ameddig Sheilah pihen, bár biztos voltam benne, hogy a bizalmatlansága mellett nem fog túlzottan rajongani ezért az ötletért...



You've got no place to hide and I'm feeling like a villain, got a hunger inside. One look in my eyes and you're running 'cause I'm coming, gonna eat you alive
I am the devil in disguise

Dante Wraith
dante & sheilah ;; i don't need a hero 99eb0d13b5e37c6aaa3c6168caf112a9ec9d2f1c

dante & sheilah ;; i don't need a hero Tumblr_inline_pd4l5e3cpe1rqq37j_400

Play by: :
nick R O B I N S O N
Életkor :
22
Tartózkodási hely :
B H
Foglalkozás :
killing my enemies, sometimes my friends
dante & sheilah ;; i don't need a hero Tumblr_inline_pd4lkkRE9b1rqq37j_400

dante & sheilah ;; i don't need a hero Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
Hétf. Feb. 15, 2021 3:11 pm

Sheilah Blackwood
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt

dante & sheilah
·····················
† i remembered a definition of chivalry i'd heard once: a man protecting a woman against every man but himself.

A szám széle enyhén megrezdült, mintha egy mosoly próbált volna utat törni magának.
– Ha ismernél, tudnád, hogy én még a sírból is képes lennék visszajönni, hogy beszólhassak valakinek – mondtam ezt félig-meddig komolyan. Voltam olyan makacs, hogy tényleg visszamásszak a halálból csak azért, hogy egy csípőset odaszóljak az épp kiszemelt személynek. Ebben szerintem még az a szemétláda Drake is egyetértett volna velem.
Én is pont annyira szerettem volna tudni, mi a fenéért támadtak rám, mint Dante; értelmes választ azonban láthatóan ő se tudott kitalálni, így egyelőre feladtam az ezzel kapcsolatos agyalást. Nem volt erőm hozzá, hogy nekilássak összeesküvés elméleteket gyártani.
Kissé váratlanul ért a srác megnyilvánulása a vadászokat illetően; persze gondolhattam volna, hogy nem fog egyetérteni a gondolkodásmódommal, de mivel meg se próbáltam elmagyarázni neki, mit miért csináltam...
– Nagy lány vagyok, Dante – szűkítettem rá a pillantásomat. – El tudom dönteni, hülyeség-e amit csinálok, vagy sem. Nem mintha amúgy közöd lenne hozzá – tettem hozzá a végét valamivel halkabban. – Közösek a céljaink, engem csak ez érdekel. Ami pedig ezeket illeti – biccentettem a halott fickók felé. – Nem ismerem őket. Szerintem nem azokkal dolgoztak együtt, akikkel én.
Tudnék róla, ha Stella csapatához tartoztak volna. Ráadásul biztos voltam benne, hogy az Argent lány szólt volna, ha baj van. Itt valami egészen másról lehetett szó, csak információ hiányában egyelőre nem esett le, miről.
Nem is volt időm túl sokat gondolkozni ezen, mert a megmentőm úgy döntött, inkább valami más témára tereli a szót; olyasmire, amihez megint csak semmi köze nem volt. Nem értettem, miért érdekelte ez őt annyira. De lehet, hogy velem volt a baj, amiért ennyire védekezni próbáltam ellene még azután is, hogy kihúzta a seggem a bajból.
Amikor a saját szavaimat visszahallottam tőle, a szemöldököm ugrott egyet, s egy apró sóhaj kíséretében félrepillantottam. Vajon ő is az Árészról beszélt? És ha igen, volt egyáltalán fogalma róla, mekkora mázlija van, hogy nem vagyok erőmnél? Amennyire ismertem magamat, biztos, hogy a falnak kentem volna ezért, hogy kifaggassam, mégis mennyit tud és kinek dolgozik. Néha már engem is idegesített, mennyire nem tudtam megbízni másokban.
– Baromság – vágtam rá. – „Jót akartak?” – ismételtem grimaszolva, aztán rápillantottam. – Mert az jó dolog, hogy emberhúst kell zabálnod, hogy életben maradj?
Sokszor feltettem magamnak ehhez hasonló kérdéseket, hogy emlékeztessem magam arra, miért gyűlöltem a programot. Már azért is rühelltem őket, mert így éreztem irántuk; mert más érzésre már szinte képtelen voltam, főleg az első hetekben, amiket szabadon töltöttem. Egy darabig próbáltam kapcsolatot létesíteni a többi emberrel, visszaszokni közéjük, megérteni a logikájukat és az érzéseiket, de mindössze abból tudtam táplálkozni, amit az Árészban tanultam. Színjáték. Átverés. Csalás. Manipulálás. Megtanultam, hogy nem kerülhetem el a programot, akármennyire is szeretném. Rájöttem, hogy nincs értelme úgy tenni, mintha meg se történt volna, mert mindenhol ott vannak és mindig azon fognak dolgozni, hogy kiirtsák a természetfelettieket. Utóbbiakból pedig mindenhol talál az ember; a legkisebb falutól kezdve a hatalmas városokig. Tehát akárhol kötöttem ki, mindig volt egy-egy apró emlékeztető, ami nem hagyta, hogy elsétáljak a sötétben zajló háború mellett. A részévé kellett válnom, mi több! Úgy hittem, az én feladatom lesz levágni a kígyó fejét. Én voltam az első sikeres hibridek egyike, velem kezdődött a baj, hát nekem is kellett befejeznem ezt az egészet.
Bárcsak a határozottságom és a folyamatos harci szellemem felgyorsította volna a gyógyulásomat... De hiába mondják, hogy minden a fejben dől el, ha leszúrnak egy athamével, ugyanúgy rosszul leszel egy darabig. Nem számít, mennyire akarsz felkelni és továbblépni.
Hannah... Marhára elfelejtettem, hogy így mutatkoztam be Danténak, szerencsére gyorsan kapcsoltam, mielőtt kicsúszott volna a számon, hogy „Sheilah a nevem, te tökfej.”
Kivételesen nem tudtam vitatkozni vele. Azt hajlandó voltam elismerni, hogy nem vagyok megfelelő állapotban a hullák eltakarításához, bizalmatlanság ide vagy oda.
– Jó, legyen – bólogattam és inkább visszahuppantam a fotelbe.
Miközben ő nagy lelkesen nekilátott a dolognak, elmagyaráztam neki, mit hol talált; közben szemmel tartottam, amennyire tudtam, mert alapjáraton rohadtul nem tetszett, hogy nálam mászkált. Nem mintha a történtek után már lett volna mit féltenem, hiszen nem ő volt az egyetlen, aki tudta, hol lakok.
Csodálkoztam, hogy a bunkóságom ellenére ilyen nyugodtan tudott kezelni. Mármint, az szerintem már az elejétől fogva tiszta sor volt neki, hogy nem vagyok egy tündér királylány, de még rá is tettem egy lapáttal. Ha mást nem is, a türelmét mindenképp tiszteletre méltónak tartottam.
Amíg ő a holttestek eltakarításával foglalatoskodott, én a plafont bámultam. Eddig se volt nagy kedvencem ez a hely, csak aludni, meg a sebeimet nyalogatni jártam „haza”, de most, hogy egy rakás idegen vadász rám rontott itt, már annyira se volt kedvem itt időzni, mint addig. Minden pillanatban csak azt vártam, mikor fog valaki ismét betörni ide, hogy elvigyen, megkínozzon, vagy a lelket is kiüsse belőlem, netán megöljön.
Úgy tűnt, Dante is hasonló gondolatokkal foglalta le magát, mert ahogy befejezte a tevékenységét, szóba is hozta, hogy nem lenne biztonságos egyedül maradnom itt.
Őszintén? Nem voltam harcképes állapotban. Ha bárki nekem támadt volna akkor, nem tudtam volna megvédeni magam. Ennyi erővel tényleg aludhattam volna egy keveset, akkor is pont annyira lettem volna védtelen, mint ébren.
Néhány pillanatig csak némán bámultam rá, csapdát keresve abban az ártatlannak tűnő arckifejezésben, végül felmorrantam, s a számat húzva hátradöntöttem a fejem és lehunytam a szemeimet.
– Ha bepróbálkozol valamivel, kicsinállak – közöltem, mielőtt hagytam volna, hogy kikapcsoljon az agyam.



the farmers won't save the world.
the warriors will.


Sheilah Blackwood
dante & sheilah ;; i don't need a hero 5265c4e292f80cacbd649def42e97fbd
Play by: :
MARIE AVGEROPOULOS
Életkor :
20
Tartózkodási hely :
BH
dante & sheilah ;; i don't need a hero Tumblr_p98xebRRVF1so1nhno6_400
† BUT INSTEAD I BECAME A MONSTER
Keresettek :

dante & sheilah ;; i don't need a hero Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


dante & sheilah ;; i don't need a hero Empty
Vissza az elejére Go down
 

dante & sheilah ;; i don't need a hero

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Külváros-