Nem minden szörny tesz szörnyûségeket
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki
Esküszünk, hogy
rosszban sántikálunk
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Kischat
Ne menj jégre, s el nem esel
Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 32 aktív, elfogadott karakter

Vérfarkas
1
Ember
5
Diclonius
0 (nem alkotható!)
Daimon
3
Pokolkutya
1
Vadász
6
Hibrid
4
Lidérc
2
Kitsune
2
Vámpír
2
Boszorkánymester
4
Wendigo
1
Vérjaguár
1

kockáztatja életét e világban
Karmolás nyomok
ki mit hagyott nekünk?



stella & daniel ;; heal a wound

Gida & Ethan ~ you never know who's watching Empty
Stella Argent
Today at 1:18 am



jasper & eren; you ain't seen nothing yet

Gida & Ethan ~ you never know who's watching Empty
Jasper Riggs
Szomb. Márc. 06, 2021 4:12 pm



Fawn&Eamon: Wet wraith

Gida & Ethan ~ you never know who's watching Empty
Fawn Olossë
Pént. Márc. 05, 2021 9:32 pm



stella & eren; welcome to wonderland

Gida & Ethan ~ you never know who's watching Empty
Eren Meth
Csüt. Márc. 04, 2021 10:17 pm



creed × faye - (un)fortunate meeting

Gida & Ethan ~ you never know who's watching Empty
Creed Hollins
Csüt. Márc. 04, 2021 10:17 pm



Nem vagyok itt!

Gida & Ethan ~ you never know who's watching Empty
Sheilah Blackwood
Szer. Márc. 03, 2021 1:58 pm
Beacon Hills Lelkei
lények az árnyékban
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Dante Wraith, Leighton Lockhart


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.


Share
 

 Gida & Ethan ~ you never know who's watching

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
Pént. Okt. 02, 2020 1:56 am

Ethan Wayne
vérjaguár: falka nélküli fenevad, ki lesbôl támad
Gida & her Detective
Acta est fabula.
music •  Nyelvnyújtogatós  • 391

Miután kitettem Fawnt azt ígértem neki, hogy hazamegyek, de eszem ágában nem volt tágítani innét. Még akkor se, ha a már fél órája kifogytam a kávéból, és a rendőrségi rádió hallgatott, mint a sír, ezért kénytelen voltam elindítani a rendeset, hogy valami háttérzajként szolgáljon.
Esteledett. A házak mögött már teljesen elbújt a nap, én pedig ismét egy álmok nélküli éjszakára szántam magam. Nem akartam aludni. Az utóbbi időben visszaköszönő rémálmok verítékkel övezett ébredést hordozott magával, nekem pedig semmi kedvem nincs újabb és újabb megcsonkított testek látványához. A munkám ezzel jár, elfogadtam már régen, mégis esetenként vannak olyan időszakok, amikor azt kívánom, bár ne láttam volna dolgokat, és bárcsak az egyszerű emberek naiv tudatlanságával élhetném az életemet. De én nem voltam még ember sem, és a saját esküm kötelezett arra, hogy másokat védelmezzek.
Ezért is ültem kicsivel odébb Fawnék utcájában a kocsimban, és nyomtam össze kelletlenül a papír kávéspoharat, amikor már harmadjára hallottam a rádióban valami borzasztó spanyol számot, amelytől a hideg kirázott.
Hátradőltem az ülésen, és a tekintetemet Fawnék házára szegeztem, ahogy az elmúlt hetekben sokadjára is tettem. Már rutinszerűen parkoltam le ezen a helyen, és pillantottam megszokott időközönként a ház felé. Egy darabig a házat figyeltem csendesen, aztán a tekintetem az udvarra siklott, majd mikor minden nyugodtnak tűnt, akkor az utcát kezdtem fürkészni remélve, hogy senki nem tervezett itt ólálkodni.
Még mindig nem értettem, hogy miért és kinek vált a lidérclány a célpontjává, de nem hiszem, hogy az illető olyan könnyedén letett volna erről a tervéről. Rossz érzés lett úrrá rajtam. Olyasféle, amikor ártó szándékot érzek magam körül. Bármennyire is utálom, hogy Fawn lidérc, de ettől függetlenül kötelességem megvédeni őt, annak ellenére is, hogy sokszor az agyamra megy.
Felsóhajtottam, de abban a sóhajban a világ összes emberének a fáradtsága vegyült, és kikapcsoltam a rádiót mielőtt megint valami zseniális dalnak lehetnék a fültanúja. Egy pillanatra lecsuktam a szemeimet, és a homlokomat kezdtem masszírozgatni. Aztán… Nem tudom pontosan mi történt, vagy hogy mennyi idő esett ki pontosan, de riadtan rándultam össze, amikor valami megkocogtatta a mellettem lévő ablaküveget.
− Mégis mi a franc…? – pillantottam fel meglepetten, hiszen egyrészt magam sem akartam elhinni, hogy elbóbiskoltam, másrészt pedig elborzasztott, hogy ennyire engedtem az éberségemből, hogy ilyen közel tudtak férkőzni hozzám anélkül, hogy reagáltam volna rá. Talán cifrábbakat is mondtam volna az előttem felbukkanó illetőnek, de helyette csak kinyitottam az ajtót, hogy kiszállhassak az autóból.






nihil dulcius,
quam omnia scire.


Ethan Wayne
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Tumblr_o0lsyoCRNU1s1ab16o2_500
Play by: :
Cody Christian
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Nyomozó
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Tenor

A man does what he must - in spite of personal consequences, in spite of obstacles and dangers and pressures - and that is the basis of all human morality.
Keresettek :

Gida & Ethan ~ you never know who's watching Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Pént. Okt. 02, 2020 10:25 am

Fawn Olossë
lidérc: komisz tündér lény, ki fényével megigéz

▾ ethan & fawn ▿
stare at the dark too long and you will eventually see what isn't there.
▾ 525 ▿

A nap további része elég unalmasan telt. Miután elbúcsúztam Ethan-től  - és ráparancsoltam, hogy menjen haza és pihenjen le -, bezuttyantam az ágyamba és azonnal el is aludtam. Már az út nagy részét is szunyókálással töltöttem Defektes kocsijában, így nem volt nehéz folytatni ezt a tevékenységemet a saját szobámban. Még arra se volt erőm, hogy leszedjem magamról a sminkemet, mielőtt összekenem vele a párnahuzatomat.
Nagyjából este nyolc környékén tértem magamhoz. Odakint már egészen sötét volt, a földszintről pedig semmi zaj nem érkezett, így ha jól sejtettem, tök egyedül voltam az egész házban. Általában ilyenkor szívesen kapcsoltam egy kis zenét és álltam neki főzőcskézni, de egyelőre az is nehezemre esett, hogy átforduljak a hasamról a hátamra.
Egészen addig nem is mozdultam végül, míg Winter purrogva fel nem ugrott az ágyamra. Ez azt jelentette, hogy vacsoraidő van.
– Jól van, mindjárt – nyöszörögtem, közben nyújtóztam egyet.
Mielőtt lementem volna, gyorsan lemostam a „vakolatot” az arcomról, lezuhanyoztam és átöltöztem a púderrózsaszín, pálmalevél mintás szatén pizsamámba, amit egy puha, fehér fürdőköpennyel dobtam fel, hogy semmiképpen ne fázzak. Aztán belebújtam a szőrös, szürke papucsomba és így vonszoltam le magam a földszintre.
Lent első dolgom volt odaadni Winternek a vacsoráját, utána pedig eldöntöttem, hogy összeszedek magamnak is valami ehetőt. Míg azon agyaltam, mit fogok kotyvasztani ma este, behúztam a függönyöket a lakásban; és így tűnt fel az az ismerős sportkocsi, ami nem túl messze parkolt innen. De mégis mit keres itt..?
A homlokomat ráncolva próbáltam jobban szemügyre venni az autót, ekkor már azt is észrevettem, hogy Ethan ott ücsörgött benne. De... Nem csinált semmit. Kellett néhány pillanat, mire rájöttem, hogy házi őrizetben vagyok.
Nagyot sóhajtva, a fejemet csóválva mentem vissza a konyhába. Elővettem a hozzávalókat egy jókora adag, gazdag csirkesalátához, közben a receptet nézegettem a telefonomon. Főztem ki hozzá tojást is, jól megpakoltam mindenféle zöldségekkel, kellemesen megfűszereztem...
Kíváncsi voltam, miért tartott szemmel Ethan ennyire. Azt sejtettem, hogy nagy bajban vagyok, na de ennyire?
Viszonylag hamar elkészültem a hatalmas adag ennivalóval. Egy részét beletettem egy ételhordozóba, amihez csomagoltam szalvétát és evőeszközöket is, valamint egy doboz diétás kólát is a hűtőből; a többit pedig félretettem magamnak és a nagynénémnek egy olyan helyre, ahol a cicám nem éri el. Aztán a kis csomaggal együtt megragadtam a lakáskulcsot, és kiballagtam az utcára. Nagyjából tíz óra magasságában járhattunk. Kicsit késő volt már az evéshez, de volt egy sejtésem, hogy Ethan azóta nem jutott rendes ételhez, hogy kitett engem a plázás kalandunk után, úgyhogy nem igazán fogadtam volna el ellenvetést.
Amikor az autóhoz értem, lehajoltam az ablakhoz, hátha fel tudom vonni magamra Defektes figyelmét - csakhogy ő már húzta a lóbőrt a túloldalt. Olyan békésnek tűnt így... Legalább álmában nem ráncolta a homlokát.
Óvatosan bekopogtam végül, amire láttam, hogy azonnal meg is ugrott, így gyorsan felegyenesedtem, mielőtt még meggyilkolt volna a pillantásával. Megvártam amíg kiszállt, és csak aztán szólaltam meg, hogy összetalálkozott a tekintetünk.
– Azt hittem, hazamentél – vontam fel a szemöldökömet, a hangomban pedig enyhe számonkérés csengett, de az is csak a legbarátságosabb formában. – Mit keresel itt? – kérdeztem. – Láttam a kocsit az ablakból. Ha nem akartad, hogy észrevegyelek, talán egy másikkal kellett volna visszajönnöd – tettem hozzá, egy halovány mosolyt villantva neki.






as long as i'm here, no one can hurt you




Fawn Olossë
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Tumblr_pqjcrn6Zq61stp5sko1_500
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Fed007aa62d759e6f5a5ad791b7ed5af1714ecb4
Play by: :
Josephine Langford
Életkor :
20
Tartózkodási hely :
beacon hills
Foglalkozás :
matchmaker
you meet thousands of people, and none of them really touch you.
Gida & Ethan ~ you never know who's watching 869eb098db6685e0e2158ddbe0e08f4ae1abf619
and then you meet one person, and your life is changed forever.

Gida & Ethan ~ you never know who's watching Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hétf. Dec. 21, 2020 12:52 am

Ethan Wayne
vérjaguár: falka nélküli fenevad, ki lesbôl támad
Gida & her Detective
Acta est fabula.
music •  Nyelvnyújtogatós  • 300+

Kivételes alkalma egyike, amikor nyugodtan alszom, hiszen az elmúlt időszak eseményei közel sem tesznek jót az idegrendszeremnek. A csontjaimban érzem, hogy a városban valami nagy dolog van készülőben, csupán lövésem sincs róla, hogy mi lehet az, és Fawn miként keveredett ennek a sűrűjébe. Az álmomból csupán kopogás tud felriasztani, de olyannyira meglep, hogy ugrok egyet ülésben. Ezek után pedig igencsak marcona képpel kászálódok ki az autóból, és nézek farkasszemet a „kedvenc” lidérclányommal.
−− Én pedig azt hittem, hogy tartod magad a kérésemhez, és este nem teszed ki a lábadat a házból – dőlök neki mogorván a kocsim oldalának úgy téve, mint akit egyáltalán nem rémített halálra a felbukkanása. Á, én nem ijedek meg bosszantó kislányoktól, az nem rám vallana. A következő kérdésére elfordítom a fejemet, és inkább az utcát kezdem figyelni.
−− Nem állt szándékomban tagadni, hogy itt tartózkodom, különben is felesleges kör lett volna, és ki tudja, addig mi történik veled – vándorol vissza a tekintetem Fawn arcára. Egy pillanatra talán aggodalmat vélek felfedezni a saját hangomat, de amilyen hirtelen támadt bennem ez a gondolat, olyan gyorsan is hessegetem odébb. Legfeljebb azért aggódhatok, hogy a fejemet veszik, ha a közelemben valami baja esik a lánynak, vagy az én bűntudatom kergetne őrületbe, amiért nem vigyáztam rá. De nem miatta aggódok. Tényleg nem.
Kellemes illatok kúsznak az orromba, s talán kicsit úgy szimatolok a levegőbe, mint Rookie, amikor sejti, hogy hamarosan enni kap. Lejjebb pillantok, és meglepve veszem észre a Fawn által szorongatott kis csomagot.
−− Azt nekem hoztad? – Az arcomra teljesen döbbenet ül ki, s talán már most kellemetlenül érzem magam, amiért olyan udvariatlanul viselkedtem vele. Zavartan a hajamba túrok, és a fejemet csóválva lököm be a kocsim ajtaját.
−− Nem maradhatsz kint. Vagy ülj be az autómba, vagy menj vissza, de nem biztonságos így – ingatom meg a fejemet, hiszen tényleg nem akarom, hogy baja essen. Meg aztán, nem is értem mit gondolt, amikor pizsamában kimerészkedett az utcára.
Ki tudja… Talán már kezdem megszokni ezt a bolond lidérclányt, és hiányozna, ha nem lenne többé.





nihil dulcius,
quam omnia scire.


Ethan Wayne
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Tumblr_o0lsyoCRNU1s1ab16o2_500
Play by: :
Cody Christian
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Nyomozó
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Tenor

A man does what he must - in spite of personal consequences, in spite of obstacles and dangers and pressures - and that is the basis of all human morality.
Keresettek :

Gida & Ethan ~ you never know who's watching Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hétf. Dec. 21, 2020 5:02 pm

Fawn Olossë
lidérc: komisz tündér lény, ki fényével megigéz

▾ ethan & fawn ▿
stare at the dark too long and you will eventually see what isn't there.
▾ 381 ▿

Szinte biztos voltam benne, hogy a szívbajt hoztam Defektesre. Meglehet, ő próbált úgy tenni, mintha semmi baja nem lett volna, én láttam az előbb, ahogy ijedtében megugrott, mikor bekopogtam hozzá. Szóval ennyit arról, hogy ő száz százalékban keménylegény... Ezt elkönyveltem magamban egy kisebb győzelemnek, ami titkon nagyon felvidított. Vagyis... Annyira nem volt titok, az íriszeimben lévő komisz kis csillogás biztosan elárult.
A válaszára csak forgattam a szememet. Azt azért csak nem gondolta komolyan, hogy még hozzá se jöhetek ki, amikor elvileg ő pont azért volt itt, hogy... Miért is? Tán csak nem vigyázni akart erre a „makacs, idegesítő kis fruskára”? De aranyos!
– Szóval azért vagy itt, mert félsz, hogy bajom esik? – forgattam ki a szavait kissé, bájosan pillázva rá. – Hát ez nagyon kedves tőled! – tettem hozzá jókedvűen.
Persze azt még nem voltam hajlandó teljesen elismerni, hogy szükségem volt a védelmére - nem magam miatt, inkább azért, mert nem szerettem volna növelni az amúgy is egészséges méretű egóját.
Ezután valahogy feltűnt Ethannek, hogy hoztam neki vacsit, ám mielőtt leesett volna, mire gondolt, először csak értetlenül néztem le a kezemben lévő csomagra. Ja igen... Ezért jöttem ki. Nem dumcsizni.
– Izé... – pillantottam fel rá ismét. – Igen, azt gondoltam, biztos éhes vagy már – magyaráztam óvatosan, közben a fülem mögé tűrtem egy tincsemet, nagyjából akkor, amikor Ethan is a hajával kezdett babrálni.
Ugyan nagyon vonzó ajánlatnak tűnt, hogy a kocsijában tölthessek egy kis időt ahelyett, hogy egyedül ücsörögnék a lakásban, volt néhány ellenérvem, ami miatt inkább mégiscsak a másik opció mellett döntöttem.
– Umm... – gyorsan körbepislogtam, mintha arra vártam volna, hogy valaki közbeszóljon. – Igazad van – ismertem be végül.  – Akkor ne ácsorogjunk idekint! Mármint... Biztos szívesebben vacsoráznál egy rendes asztalnál, hiszen az azért kényelmesebb lenne, mint az autódban. És amúgy is, tök egyedül vagyok itthon, mert a nagynéném éjszakai műszakon van ma, és most hogy tudom, hogy figyeled a házat, kezdek egy kicsit beparázni... Úgyhogy ha van kedved...
Ez így nem lesz jó.
– Áh… Hülyeség – csóváltam a fejem, majd megint csak kellő óvatossággal felpillantottam Defektesre. Nem akartam, hogy elveszítse a türelmét, úgyhogy gyorsan összeszedtem magam. – Szóval ha van kedved, gyere be nyugodtan. Legalább ameddig megvacsorázol..? – ehhez egy őszinte, kedves mosolyt villantottam, s mintha még reménykedtem is volna, hogy igent mond.
A társaságának mindenesetre most kimondottan örültem volna. Egy kicsit ijesztőnek találtam az otthonomat ebben a hatalmas, éjszakai csendben.






as long as i'm here, no one can hurt you




Fawn Olossë
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Tumblr_pqjcrn6Zq61stp5sko1_500
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Fed007aa62d759e6f5a5ad791b7ed5af1714ecb4
Play by: :
Josephine Langford
Életkor :
20
Tartózkodási hely :
beacon hills
Foglalkozás :
matchmaker
you meet thousands of people, and none of them really touch you.
Gida & Ethan ~ you never know who's watching 869eb098db6685e0e2158ddbe0e08f4ae1abf619
and then you meet one person, and your life is changed forever.

Gida & Ethan ~ you never know who's watching Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Pént. Dec. 25, 2020 6:09 am

Ethan Wayne
vérjaguár: falka nélküli fenevad, ki lesbôl támad
Gida & her Detective
Acta est fabula.
music •  Nyelvnyújtogatós  • 300+


Bosszúságomat még inkább fokozza a tény, hogy Fawn az, aki felkeltett, és a tiltásom ellenére elhagyta a házat. Nem elég, hogy időnként úgy érzem, a világ összes fáradtsága rám szakad, de mellette még ha akad néhány percem is pihenni, akkor sem tudok. A rémképek folyamatosan kínoznak, bár szerencsére már annyira hozzájuk szoktam, hogy a zaklatottságom nem ütközik ki az arcomon, amikor kikászálódok az autóból.
− Tévedsz, azért vagyok itt, mert valaki megfenyegetett téged, és szinte biztos vagyok benne, hogy nem hagyott fel a tervével – forgatom meg a szemeimet, miközben ő a legbájosabb pillantásával illet. Nem, ez nem fog hatni rám Fawn. Tudom, hogy csak szórakozni akarsz velem, de nem megyek bele a játékodba. – Szóval ne gondold kedvességnek, csupán kötelességből teszem – morgom az orrom alatt, már csak azért is, mert mindennek tartom magam, de kedvesnek egyáltalán nem.
Mindenesetre azért belém is szorult némi jómodor, és igencsak elborzadok a tényen, hogy a lány vacsorát készített nekem, pedig milyen bunkón viselkedem vele. Keserű szájízzel pillantok Fawnra, hiszen néha valóban elég otromba vagyok vele szemben.
− Köszönöm, ez kedves tőled – biccentek, és már-már egy mosolykezdeményt is kicsikarok magamból, de nem kell attól tartani, hogy túlzásba vinném. Főleg azért, mert eszembe jut, hogy nem kellene kint mászkálni, és amikor végigmérem őt, megállapítom, hogy az öltözéke sem éppen megfelelő. Miattam jött volna ki pizsamában? Nem értem ezt a lányt.
Az ajánlatára döbbenten meredek rá. Még a homlokomat is összeráncolom, ahogy Fawnra meredek. Valóban azt akarja, hogy menjek be az otthonába? Mikor jutottunk el arra a szintre, hogy vacsorához invitál magához, amikor ki nem álljuk egymást?
− Ah, jól van. Legyen – sóhajtok fel feladásképpen, pedig az eredeti tervem az lett volna, hogy visszatessékelem őt a házba, én pedig visszatérek az autómba, de ahogy arról beszélt, mennyire egyedül van, egyszerűen azt éreztem, hogy muszáj vele mennem. Legalább is, megfogadtam, hogy vigyázok rá, és a kezében tartott ételnek is elég kellemes illata van ahhoz, hogy beadjam a derekamat.
− Egy pillanat – csóválom a fejemet, miközben bezárom az autót. Visszafordulok felé, elveszem tőle a csomagot, majd az egyik kezemet a hátára fektetve tessékelem vissza a ház irányába.
− Legközelebb pedig igazán felöltözhetnél rendesen, mielőtt megfázol – ingatom a fejemet, amikor már a bejárati ajtónál járunk.
Nem igazán időztem még mások otthonában. Legfeljebb akkor, ha betörés, erőszak, vagy gyilkosság miatt hívtak ki, így teljesen szokatlan nekem úgy valakinek a házában tartózkodni, hogy az nincs teljesen feldúlva. Tétován lépem át a küszöböt, majd szabadulok meg a cipőimtől, és hagyom, hogy Fawn vezessen.
Ahogy végigpillantok a berendezési tárgyakon, ahogy az illatok az orromba szöknek, és látom ezt a bosszantó lidérclányt magam előtt mozogni egyre inkább megfogalmazódik bennem a kérdés: Valóban ilyen lenne egy normális, vagy normálishoz közelítő élet?






nihil dulcius,
quam omnia scire.


Ethan Wayne
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Tumblr_o0lsyoCRNU1s1ab16o2_500
Play by: :
Cody Christian
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Nyomozó
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Tenor

A man does what he must - in spite of personal consequences, in spite of obstacles and dangers and pressures - and that is the basis of all human morality.
Keresettek :

Gida & Ethan ~ you never know who's watching Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Pént. Dec. 25, 2020 3:12 pm

Fawn Olossë
lidérc: komisz tündér lény, ki fényével megigéz

▾ ethan & fawn ▿
stare at the dark too long and you will eventually see what isn't there.
▾ 400+ ▿

Persze, persze.
Ha tényleg csak azért lettél volna itt, drága Defektes, csak ideküldted volna valamelyik ráérős kollégádat - gondoltam magamban, de az arcomon ennek egyetlen jele sem látszott. Meglehet, csak én akartam ebbe többet látni, mert szerettem volna, ha valakinek végre tényleg fontos lett volna az épségem; félreértés ne essék, a nagynéném is tudott ám értem aggódni, de az nem olyan...
– Mhmm – forgattam a szemeimet mosolyogva. Engem nem volt egyszerű meggyőzni, meg ha Ethan igazat is mondott, szerettem volna őt piszkálni ezzel még egy kicsit. Valamiért nagyon szórakoztatónak találtam a morcos képet, amit ilyenkor vágott. – Hiszek neked – fűztem hozzá pimaszul, közben még billegtem is néhányat egy helyben, mert ugye én voltam az ártatlanság megtestesítője.
Mindannak ellenére, hogy Defektessel folyton szúrtuk egymást, úgy éreztem, ezúttal talán tehetek érte valami kedveset is. Ritka pillanataim egyike volt, de azok után, hogy a fáradtsága ellenére itt maradt vigyázni rám... Muszáj volt viszonoznom valahogy. Még ha ez csak egy vacsora formájában is nyilvánult meg.
– Ugyan – vontam vállat. S hogy ezt az úgynevezett „kedvességemet” megduplázzam, még be is invitáltam őt a házba, hogy legalább tisztességes körülmények között egye meg a roppant egészséges főztömet. Hozzá kell tennem, már én is iszonyúan éhes voltam, így legalább vele együtt én is megvacsiztam volna akkor.
Persze sikerült saját magamat is zavarba hoznom ezzel a váratlan meghívással, de aztán valahogy csak összeszedtem magam, úgyhogy annyira mégse jött ki hülyén a dolog. Az viszont teljesen megdöbbentett, hogy Ethan elfogadta az ajánlatot. Ezt már meg se próbáltam elrejteni előle, az arcomra a csodálkozás minden lehetséges formája kiütközött.
– J-jólvan... – bólintottam, s kicsit fészkelődve vártam azt az egy pillanatot, hogy végre leteljen. Égett a fejem. Azt se értettem, miért jöttem zavarba a gondolattól, hogy hamarosan kettesben leszek a lakásban ezzel a tökfejjel.
Gondolataimból az rángatott ki, hogy ő közben elém került, elvette tőlem a gondosan előkészített kis csomagomat és elkezdett a bejárat felé terelgetni. Ó, te jó ég... Gida, szedd már össze magad!
– Igenis – motyogtam, s benyitottam. Első dolgom volt félrerúgni a szürke papucsomat a többi cipő mellé, hiszen kint mászkáltam benne. – Hát... Ez lenne az. Nyugodtan nézz szét, vagy nem tudom, én addig megterítek... A mosdót a lépcső melletti folyosó végén találod! – hadartam el gyorsan, közben visszavettem tőle a vacsoráját, majd azzal együtt be is vágódtam jobbra az étkezőbe. Közben Winter meg is jelent természetesen, de ahelyett, hogy Ethant üdvözölte volna, csak szaladt utánam égnek álló farkincával; valószínűleg azért, hogy megtudja, mi ez a nagy sürgölődés.
Kellett néhány perc, mire mindent kipakoltam, amire szükségünk volt; leginkább azért, mert hirtelen azt is elfelejtettem, hogy nem a hűtőben tartjuk a tányérokat. De aztán valahogy csak összehoztam, úgyhogy amint az utolsó dolgokat is kipakoltam, s az étel is felkerült az asztalra, már meg is kerestem Defektest, hogy szóljak neki.
– Vacsora tálalva! – mosolyogtam rá kissé idétlenül, a cicám pedig a lábamhoz simulva, hasonlóan bután bámult rá. – Winter, nem illik bámészkodni, sicc innen! – dorgáltam meg a kis hópamacsot, mire ő sértődötten felvonult az emeletre. Okos cica, de igazi kis hercegnő...






as long as i'm here, no one can hurt you




Fawn Olossë
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Tumblr_pqjcrn6Zq61stp5sko1_500
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Fed007aa62d759e6f5a5ad791b7ed5af1714ecb4
Play by: :
Josephine Langford
Életkor :
20
Tartózkodási hely :
beacon hills
Foglalkozás :
matchmaker
you meet thousands of people, and none of them really touch you.
Gida & Ethan ~ you never know who's watching 869eb098db6685e0e2158ddbe0e08f4ae1abf619
and then you meet one person, and your life is changed forever.

Gida & Ethan ~ you never know who's watching Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Szomb. Dec. 26, 2020 9:40 am

Ethan Wayne
vérjaguár: falka nélküli fenevad, ki lesbôl támad
Gida & her Detective
Acta est fabula.
music •  Nyelvnyújtogatós  • 300+


Van egy olyan érzésem, hogy Fawn egyáltalán nem hisz nekem. Legalább is a mosolyából és egyéb gesztusaiból erre merek következtetni, még akkor is, ha állítása szerint ez koránt sincs így. Nem bízok benne, meg úgy igazából senkiben sem, de az, hogy lidérc erősíti bennem a bizalmatlanság érzetét. Ő pedig a plázában történtek után elég okot adott arra, hogy valóban ne bízzak meg a környezetemben.
Időnként elmerengek azon, hogy a családom nevelése, vagy épp a fajtámból adódó tulajdonságoknak köszönhető-e, hogy ennyire elzárkózom mindenki mástól, és mindig ráébredek arra, hogy ez egy olyannyira árnyalt dolog, rengeteg eseménynek a következménye, amelyet nem lehet igazán visszafejteni. Talán jobb is, ha nem engedek a közelembe másokat, hiszen úgyis csak az lenne a vége, hogy valaki csúnyán megsérül.
Vonakodva fogadom el az ajánlatát. Legszívesebben a saját lakásomban gubbasztanék, de ha őt megnyugtatja a jelenlétem, és nem akar az üres házban időzni, azt is megértem. Nekem is kényelmesebb lenne onnan vigyázni rá, mert bevallom, akármennyire is kényelmes az autóm, a hosszú óráknak köszönhetően, amit benne töltök, igencsak elzsibbad mindenem.
− Zavarban vagy? – pillantok rá kíváncsian, amikor fészkelődni kezd. Én sem tudom igazán miként kezeljem a helyzetet, de elrendezem magamban annyival, hogy Fawnt továbbra is veszély fenyegeti, én pedig csak és kizárólag azért vagyok, hogy vigyázzak rá. Hogy ő mit lát bele, az megint más kérdés, amelyre inkább nem szeretném a választ tudni. Ezért is kezdem a bejárati ajtó felé terelni őt, meg aztán is, mert kifejezetten gyűlölöm az egyhelyben való toporgást. Mindig is a haladás híve voltam.
Az elhadart instrukciókat hallva homlokráncolva pillantok rá, miközben ő elveszi tőlem az ételt. A mosdós részre még csak-csak biccentek, azt viszont értetlenül fogadom, hogy nézzek körbe az otthonában.
− Miért kutatnám át az otthonodat? – követem őt az étkezőbe, miközben igyekszem nem rálépni a mellettem elszaladó macskára.
− Mármint, nincs házkutatási parancsom, és nem áll érdekemben mindent tudni rólatok, szóval miért tennék ilyet? – dőlök az ajtófélfának értetlenkedve. Meg aztán miért jogosít fel bárkit is arra, hogy az életükben vájkáljon? Nem értem. Az én felfogásommal lenne baj, és teljesen normális lenne az, hogy egy vendég megnézi az összes fényképet, megtapogatja az összes dísztárgyat, és végigkommentálja az egész házat?
A fejemet csóválva nézem egy darabig Fawn ügyködését, de még mielőtt végezne, ellököm magamat az ajtófélfától, hogy a mosdót felkutatva kezet mossak. Amikor ott végzek, Fawn pontosan akkor szól, hogy végzett, így ismét csatlakozom a lányhoz, aki mintha kissé nem lenne teljesen magánál. Legalább is, az idétlen vigyorát elnézve, lehet nem ártana tényleg átkutatnom a lakást kábítószerek után.
A macskát jótékonyan figyelmen kívül hagyva foglalok helyet az asztalnál, és meglepetten pislogok le az ételre.
− Jól néz ki. Annak ellenére, hogy azt mondtad, nem igazán van időd, vagy nem tudsz főzni… Kíváncsi leszek az ízére is – hangzik tőlem valami dicséretféle, bár nem tudom, ő mennyire veszi majd annak. De egyelőre nem kezdek neki, csupán az asztallapra fektetem a kezeimet, és kissé kényelmetlenül pillantok körbe.
Szokatlan számomra a környezet, az pedig még inkább, hogy ezen a pillanaton Fawnnal osztozok.
− Mondd csak, gyakran vagy egyedül? – köszörülöm meg a torkomat. Valahogy meg kell törnöm ezt, a számomra már fojtogató csendet, ráadásul, azt se árt tudnom, hogy esetleg sűrűbben kellene-e őriznem az otthonát. Lassan már több időt töltök vele, mint a saját munkámmal.






nihil dulcius,
quam omnia scire.


Ethan Wayne
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Tumblr_o0lsyoCRNU1s1ab16o2_500
Play by: :
Cody Christian
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Nyomozó
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Tenor

A man does what he must - in spite of personal consequences, in spite of obstacles and dangers and pressures - and that is the basis of all human morality.
Keresettek :

Gida & Ethan ~ you never know who's watching Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Szomb. Dec. 26, 2020 5:58 pm

Fawn Olossë
lidérc: komisz tündér lény, ki fényével megigéz

▾ ethan & fawn ▿
stare at the dark too long and you will eventually see what isn't there.
▾ 400+ ▿

Hogy zavarban voltam-e? Nem is kérdés. Próbáltam elrejteni? Nem. És vajon jobban elvörösödtem, amikor Ethan szóvá tette? Határozottan. Kész szerencse, hogy az esti sötétségben az arcszínem elváltozása egyáltalán nem volt olyan feltűnő. Persze ha hozzáért volna, biztos észrevette volna, hogy tök forró vagyok.
Már miért ért volna hozzám?! Jézusom, Fawn, de hülye vagy... Most komolyan Ethan?
– Én? Dehogy... – csóváltam a fejem, de teljesen egyértelmű volt, hogy kamuztam. Még magamat se tudtam ezzel átvágni, nemhogy Defektes Kapitányt.
Kész szerencse, hogy nem tartott sokáig ez a téma, különben még lehet elszaladtam volna világgá. Nem voltam hozzászokva a hímnemű vendégekhez. Ahhoz meg végképp nem, hogy kettesben legyek velük késő este, az otthonom kényelmében.
De úgy tűnt, nem csak nekem voltak gondjaim a szocializációval, ugyanis Ethan teljes mértékben félreértette a szavaimat. Nevetés helyett azonban értetlenül ráncoltam a homlokom, s kellett is néhány pillanat, mire leesett, miről beszél.
– Nem úgy... Édes jó istenem – motyogtam, majd lassan felé fordultam. – Az emberek általában szeretik körbejárni mások otthonát, amikor ott vendégeskednek. Megnézik a fotókat, az emléktárgyakat, ilyesmi... Természetes kíváncsiságból – magyaráztam, közben elkezdtem tányérok után kutatni. – Azért mondtam, hogy nyugodtan tedd meg, mert van, aki meg se mer mozdulni, amikor átmegy másokhoz; gondoltam úgy kényelmesebben érzed majd magad ha tudod, hogy nem bánom, ha nézelődsz – tettem hozzá mosolyogva, futólag rápillantva arra az együgyűre. Vajon azért értett félre, mert neki nem volt szokása kíváncsiskodni, vagy...?
Ahogy ezt tisztáztuk, teljesen beleástam magam a terítékek előszedésébe, s igyekeztem kerülni Ethan pillantását. Kicsit meg is nyugodtam, amikor abbahagyta a figyelésemet és elment valamerre, így nyugodtan befejezhettem az idétlenkedést egyedül. Mikor pedig végre elkészültem, megkerestem a vendégemet és szóltam is neki.
Furcsa volt látni őt az étkezőnkben, az asztalnál ülve... Nagyon szokatlan volt, főleg, mert most még csak nem is kaptam azt a tipikus Defektes-féle, szúrós pillantást sem tőle. Valahogy az egész iszonyúan természetellenes volt, ugyanakkor... Békés is. Azt hiszem.
– Óh, köszönöm... – nevettem fel halkan. – Néha azért próbálkozom vele. Meg aztán, ez nem egy bonyolult recept – tűrtem egy tincset a fülem mögé, közben a villámmal szórakozottan szúrtam bele az egyik falat csirkébe.
Próbáltam ignorálni azt a zavart feszültséget a levegőben, ami folyamatosan ott lebegett köztünk. Szerencsére a gazdag sali jól sikerült, úgyhogy az ízek egész könnyen lefoglalták a gondolataimat addig, míg Ethan meg nem szakította azokat.
Először csak felvont szemöldökökkel pillantottam fel rá, majd lassan leeresztettem a villát, s inkább az alátétet kezdtem bámulni.
– Ömm... Igen – bólogattam. – A nagynéném nagyon sokat dolgozik, hetente csak egyszer van itthon egész nap. Olyankor pedig többnyire alszik, ha épp nem hívják el sehova – vontam vállat, tekintetem pedig a szemközti fal egyik pontjára siklik. – Mármint, ezzel nincsen semmi gond; hiszen amikor idejöttem, megbeszéltük, hogy nem fogunk egymás nyakán lógni, mert mindkettőnknek megvan a saját élete. De azért néha örülnék egy kis társaságnak. A lányok a suliból nem mindig érnek rá, szóval... – Itt elhallgattam egy pillanatra. – Túl sokat dumálok, ne haragudj – mosolyogtam rá óvatosan, s vissza is tértem inkább a salátámhoz.






as long as i'm here, no one can hurt you




Fawn Olossë
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Tumblr_pqjcrn6Zq61stp5sko1_500
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Fed007aa62d759e6f5a5ad791b7ed5af1714ecb4
Play by: :
Josephine Langford
Életkor :
20
Tartózkodási hely :
beacon hills
Foglalkozás :
matchmaker
you meet thousands of people, and none of them really touch you.
Gida & Ethan ~ you never know who's watching 869eb098db6685e0e2158ddbe0e08f4ae1abf619
and then you meet one person, and your life is changed forever.

Gida & Ethan ~ you never know who's watching Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Szer. Dec. 30, 2020 8:02 pm

Ethan Wayne
vérjaguár: falka nélküli fenevad, ki lesbôl támad
Gida & her Detective
Acta est fabula.
music •  Nyelvnyújtogatós  • 300+


A saját zavaromon csakis azért tudok felülkerekedni, mert a Fawn arcára kiülő érzelmek elszórakoztatnak. Már amit látok belőle ezeknek a fényviszonyoknak köszönhetően. Mégis, jól esik ugratni, ha már egyszer felvert, ennyi örömet igazán megérdemlek. Nem is kommentálom szavakkal a szabadkozását, helyette csak elégedetten vigyorgok. Nem hiszek neki. Ezt ő is tudja, bár remélem, azért vigasztalja a tény, hogy a kutyámon kívül nincs olyan élőlény a világon, akiben megbíznék.
Mindenesetre, az este folyamán egyre gyakrabban keveredünk kellemetlen szituációkba, s Fawn magyarázatát hallgatva még értetlenebbül meredek rá miközben az ajtófélfának támaszkodok.
− Most mi az? – húzom fel a vállaimat, és tárom szét a kezeimet, hiszen nem értem mi vált ki belőle ilyen reakciót.
− Tudod, Fawn, én nem vagyok kutya, akit körbe kell vezetni egy új környezetben. Nem értem az embereknek honnan ered ez a beteg perverziója, hogy mindent megbámulnak és összetapogatnak, amikor vendégségben vannak – ráncolom össze a homlokomat, hiszen rám tényleg nem vall ez az egész. Úgyis körbe tudok nézni, hogy nem kutatom át az egész házat. Meg aztán nem hiszem, hogy Fawn örülne neki, ha minden egyes tárgyon ott virítana az ujjlenyomatom.
− Nekem tökéletes így – zárom le a témát azzal, hogy bármennyire is akar arra rávenni, hogy a kelleténél jobban elmélyedjek a magánéletében. Miért is tennék ilyet? Hiszen csak egy bosszantó fruska, aki a fene tudja milyen ügybe keveredett bele. Ha a fogadalmam nem kötne ahhoz, hogy minden veszélyben lévő élőlényre vigyázzak, akkor közünk se lenne egymáshoz.
Mielőtt még megcáfolnám saját magam inkább eltűnök kezet mosni. Magamban pedig lerendezem, hogy nem, cseppet sem kedveltem meg a lányt. Egyáltalán nem aggódok érte, és nem is akarom őt jobban ismerni. Nincs semmi közünk egymáshoz, és amint le tudom zárni ezt az ügyet, eltűnök az életéből.
Valamivel nyugodtabban foglalok helyet az asztalnál, miután a tükörképemmel megtárgyaltam, hogy csupán egy szerencsétlen véletlennek köszönhetően vagyok most összezárva a lánnyal.
− Akkor is, emlékszem arra miként mentegetted magad azzal, hogy nincs időd főzni – idézem fel első találkozásink egyikét, miközben kezembe veszem a villát, és felszúrom rá az első falatot. Alaposan megrágom, ízlelgetem, s meg kell hogy mondjam, tényleg finom lett. Jobban ízlik annál a burgernél, amit a gyorsétteremben etetett velem.
Csendben fogyasztom el a Fawn által készített vacsorát, miközben hallgatom őt, ahogy a nagynénjéről és a barátnőiről magyaráz. Nem szólok közbe, figyelek arra, amit mond, de amikor szabadkozni kezd, leteszem a villámat, és megtörlöm a számat a kezemnél lévő szalvétába.
Eleinte nem szólok semmit, csak figyelem, ahogy ő a salátáját piszkálgatja, majd halkan felsóhajtok. Már most tudom, hogy meg fogom bánni a döntésemet.
− Egyáltalán nem zavar, hogy beszélsz. Vagyis, általában igen, de most úgy tűnik, zavar téged ez a dolog – pillantok rá komoran, hiszen nem tudom eldönteni, hogy fél egyedül ebben a nagy házban, vagy valami más bántja. Mindenesetre, legkövetem az egyik legnagyobb hibát, amit férfiként megtehetek: engedélyt adok egy nőnek arra, hogy elsírja nekem a bánatát.





nihil dulcius,
quam omnia scire.


Ethan Wayne
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Tumblr_o0lsyoCRNU1s1ab16o2_500
Play by: :
Cody Christian
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Nyomozó
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Tenor

A man does what he must - in spite of personal consequences, in spite of obstacles and dangers and pressures - and that is the basis of all human morality.
Keresettek :

Gida & Ethan ~ you never know who's watching Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Pént. Jan. 01, 2021 9:17 pm

Fawn Olossë
lidérc: komisz tündér lény, ki fényével megigéz

▾ ethan & fawn ▿
stare at the dark too long and you will eventually see what isn't there.
▾ nemtom mennyi ▿

Szerencse, hogy a nagynéném nem volt otthon. Igaz, hogy nem voltunk mi amolyan „anya-lánya” szerű kapcsolatban, de azért viszonylag közel álltunk egymáshoz annyira, hogy Ethant azonnal a család legújabb tagjaként kezelje, amiért így odafigyel rám. Sőt, lehet, hogy már titokban az esküvőnket szervezte volna, hiába mondtam volna el neki tizenkétszer, hogy amúgy ki nem állhatjuk egymást.
Azaz általában, ugyanis most egész jól megvoltunk egy légtérben, ráadásul Defektes még az általam készített vacsorára se mondott semmi rosszat. Pedig már vártam, hogy legalább a száját húzza, vagy ilyesmi.
– Általában nincs is időm, de ugyebár hétvége van... – mondtam neki egy cinkos mosollyal. – Meg persze van ez az idegesítő pasi, aki nemrég megszólta az étkezési szokásaimat, és ez annyira piszkálta a csőrömet, hogy még aznap lenyúltam Eleanor néni diétás szakácskönyvét – fűztem hozzá a szemeimet forgatva. Szerintem mondanom sem kellett, ki volt az a bizonyos pasi, aki fikázni merte a kedvenc burgeremet Billynél.
Valahogy komolyabb irányba terelődött a szó. Nem szerettem volna fárasztani Ethant a nem túl jól alakuló szociális életemmel, így egy kis mesélés után emlékeztettem is magam rá, hogy túl sokat beszélek. Az viszont meglepett, hogy ő ezúttal nem hozta a szokásos formáját és nem oltott le, sőt... Burkoltan közölte is, hogy nyugodtan számoljak be neki a bajaimról.
Néhány másodpercig csak meglepetten pislogtam rá, a kezemben meg is állt a villa a végére szúrt salátalevéllel. Fel se akartam fogni hirtelen, hogy pont ő szeretett volna meghallgatni.
Csak összeszedtem magam végül, mert nem lett volna túl jó, ha megunja a banánt és inkább egy morgással elintézi a beszélgetést, úgyhogy kicsit helyezkedtem a székemen, kihúztam magam és a saláta mögé még felszúrtam egy kis falat csirkét.
– Tudom, hogy nem igazán kedvelsz, Ethan. Talán már neked is feltűnt, hogy folyton tesztelgetem a határaidat; de nem azért csinálom, mert idegesíteni akarlak, egyszerűen csak furcsállom, hogy rád nem hat... Ez. – Ekkor a szabad kezemmel magamra mutattam, vagyis inkább a „lidérc bájomra.” – Próbálok rájönni, miért, meg hogy egyáltalán honnan tudtál rólam szinte azonnal, de leginkább mégis az érdekel, hogy miért csak te vagy ilyen a környezetemben – magyaráztam tovább, aztán egy kis szünetet tartva elnyammogtam végre azt a néhány falatot, ami a villámon figyelt. Aztán folytattam is, nehogy Defektesnek legyen ideje közbeszólni. – Az ok, amiért sokat vagyok egyedül talán többnyire az, hogy nehezen bízom meg másokban, pontosan azért, ami vagyok. Mert mindenki bedől ennek a, khm, „bűbájnak”, ők csak ezt a cukimuki kislányt látják, akinek minden négyzetcentimétere tökéletes és vonzza a figyelmet. Úgy érzem, a barátaim is csak ennek köszönhetően lógnak velem; mert ez a lidérc dolog csábítja őket. Fogalmam sincs, mennyire őszinte a kapcsolatom velük, hogy tényleg viccesnek találják-e a poénjaimat, tényleg szeretnek-e velem időzni, meg ilyesmi... Mert mi van, ha ez is csak a hülye fajtám miatt van?
Talán túlgondoltam az egészet, és ez a lidérces képesség nem is volt olyan erős. Meglehet, a lányok tényleg kedveltek engem, de a régi tapasztalataim miatt már nem mertem ehhez ilyen naivan hozzáállni. Jobb ötletnek tűnt egyből a rosszabbik esetre készítenem magam, úgy talán kevésbé ért volna csalódás, ha kiderült volna valaha az igazság.
– Attól tartok, hogy talán igazad van és tényleg csak egy buta, önző liba vagyok. Csak már magamat is sikerült átvágnom valahogy, ezért nem vettem eddig észre – tettem hozzá halkan, folyamatosan a tányérom tartalmát bámulva. Hirtelen el is ment az étvágyam.






as long as i'm here, no one can hurt you




Fawn Olossë
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Tumblr_pqjcrn6Zq61stp5sko1_500
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Fed007aa62d759e6f5a5ad791b7ed5af1714ecb4
Play by: :
Josephine Langford
Életkor :
20
Tartózkodási hely :
beacon hills
Foglalkozás :
matchmaker
you meet thousands of people, and none of them really touch you.
Gida & Ethan ~ you never know who's watching 869eb098db6685e0e2158ddbe0e08f4ae1abf619
and then you meet one person, and your life is changed forever.

Gida & Ethan ~ you never know who's watching Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Szomb. Jan. 02, 2021 2:31 pm

Ethan Wayne
vérjaguár: falka nélküli fenevad, ki lesbôl támad
Gida & her Detective
Acta est fabula.
music  • lusta vagyok számolni


Elmosolyodok.
− Akkor ez az idegesítő pasi igencsak jó hatással van az életedre – szúrok egy újabb falatot a villámra. El kell ismernem, tényleg nem lett volna rossz. Viszont a tény, hogy az én megjegyzésem miatt főzni kezdett, kissé meglep. Mégsem annyira, hogy ennek hangot is adjak. Inkább csak némán fürkészem őt, miközben belefogok a vacsorámba.
A hangulat viszont igen hamar komorra vált. Fawn arcán is látszódik, hogy valami igen csak bántja őt, én pedig vagyok olyan jótékony hangulatban, így hajlandóságot mutatok meghallgatni a bánatát. Vélhetően erre a feladatra nem én vagyok a legmegfelelőbb ember, de hát kötve hiszem, hogy a macskája annyit is reagálna a szavaira, mint amennyit én fogok.
Bátorítóan biccentek neki, hogy vágjon bele a mesélésbe. Kellően éhes vagyok, így remélem elnézi azt, hogy közben én folytatom az evést. Ettől függetlenül figyelek rá, viszont azt hallottam, ilyenkor nem szabad mások szavába vágni, hanem majd maguktól befejezik. Csak akkor szólalok hát meg, amikor időnként szünetet tart.
− Ha vigasztal, nincs olyan élőlény a földön, akit kedvelnék. Még magamat se bírom – vonom meg a vállamat nemes egyszerűséggel, utalva arra, hogy ezt a fajta kedves bánásmódot bárki megkaphatja, nem csupán őt illetem ki ezzel a figyelemmel.
Akaratlanul is elvigyorodok, amikor végigmutat magán. A fejemet csóválva teszem le ismét a villámat, és dőlök hátra a széken.
− Nem szokásom reklámozni, de azt hiszem, most az egyszer tehetek kivételt, és adhatok neked valamiféle választ. Egyrészt, onnan tudtam, hogy lidérc vagy, mert az orrom elég érzékeny, és felismerem a fajtádat. Másrészt, az egyik fajtársad tett már keresztbe nekem, ezért nem is kedvelem a lidérceket, mert mindig csak gondom van velük. Harmadjára pedig: Neked nem jutott eszedbe, hogy esetleg én sem vagyok ember? – hajolok előre a kérdésemnél, hiszen kár lenne tagadni a nyilvánvalót. Egy ember sem bírná hosszútávon azt az állapotot, amelyben élek. Meg aztán, a korábbi megjegyzésem a szagával kapcsolatban szerintem elég árulkodó utalás arra, hogy én nem vagyok halandó. Bár könnyen lehet, mindez neki még nem tűnt fel.
− Ezzel a résszel kapcsolatban nem tudok biztosat mondani. Rám azért nem hat, mert teljesen más körülmények között nevelkedtem, továbbá az utálatom a lidércek és úgy általánosságban a világ felé, szerintem elég erős ahhoz, hogy ellen tudjak állni. Érzékelem, mégsem érdekel – rándítom meg a vállamat egykedvűen. Nyugodtan elmondhatom magamról, hogy egyedi esetnek számítok, köszönhetően a családomnak, és azoknak az eszméknek, amiket tőlük sajátítottam el, vagy azoknak a szabályoknak, amiket magam állítottam fel.
− Viszont nem hiszem, hogy ez a dolog ennyire drasztikus lenne. Mármint, nyilván, valamelyest hatással van rájuk, és szimpatikusnak találnak, de kétlem, hogy csak a képességed miatt akarnak veled lenni. Bizonyára akad köztük olyan, akiből ezt váltja ki, de ha megtanulod felismerni ezt, akkor azt is ki tudod szűrni, ki a tényleges barátod – igyekszem őt megnyugtatni, bár nem tudom, ebben mennyire vagyok sikeres. Én csak a tényeket és a véleményemet közlöm vele. Általában az emberek egyiket se szokták díjazni.
Most mégis törekszem arra, hogy ne legyek túlságosan nyers. Akármilyen bosszantó is, nem akarom bántani őt. Az utolsó megjegyzésére összeráncolt szemöldökkel pillantok rá.
− Ostobának egyáltalán nem tartalak. Idegesítőnek annál inkább, és az önzőséget is sikerült megcáfolnod – mutatok az előttem heverő tányérra, hiszen aki ténylegesen csak magával foglalkozna, az a személy nem rángatott volna be idegenként az otthonába, és csinált volna nekem vacsorát.
− Lehetnél ennél rosszabb természettel is megáldva. – Ez a megjegyzésem pedig már-már felér egy dicsérettel is, hiszen ritkán mondom azt bárkinek, hogy megtűröm a közelemben. Az elmúlt időszakban viszont egészen megszoktam már Fawn jelenlétét. Még mindig ki nem állhatom, de legalább már nem vagyok rosszul a létezésétől.
− De ha ennyire zavar, hogy nem tudod kiben bízhatsz meg, akkor teszteld őket. Bár én senkinek nem hiszek, szóval nem vagyok a legjobb tanácsadó ebben – sóhajtok fel, hiszen az én emberi kapcsolataim arra korlátozódnak, hogy csak azokkal beszélek, akikkel tényleg szükséges.
A bizalom egy olyan törékeny dolog, amely bármelyik pillanatban megtörhet akármelyik fél részéről. Azt nem akarom, hogy engem hátba szúrjanak, viszont ismerem magamat annyira, hogy tudjam: a környezetemre én jelentem a legnagyobb veszélyt. Még egyszer pedig nem szeretnék ugyanabba a hibába esni.





nihil dulcius,
quam omnia scire.


Ethan Wayne
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Tumblr_o0lsyoCRNU1s1ab16o2_500
Play by: :
Cody Christian
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Nyomozó
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Tenor

A man does what he must - in spite of personal consequences, in spite of obstacles and dangers and pressures - and that is the basis of all human morality.
Keresettek :

Gida & Ethan ~ you never know who's watching Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Szomb. Jan. 02, 2021 9:07 pm

Fawn Olossë
lidérc: komisz tündér lény, ki fényével megigéz

▾ ethan & fawn ▿
stare at the dark too long and you will eventually see what isn't there.
▾ kicsit sok, de tartalmas :3 ▿

Ugrott egy aprót a szemöldököm, ugyanakkor a mosolyom csak szélesebb lett, s így néztem Ethanre a szavait hallgatva. Már tudtam is, mit fogok erre mondani, de még előtte azért magam elé emeltem egy kis darab mozzarellát, ami a saliban bújkált, hogy meglegyen a drámai szünet.
– Majd meglátjuk, Defektes – közöltem kihívó hangon, s bekaptam a sajtfalatkát. Ekkor még fel se tűnt, hogy nagyon ott volt a flört szaga a levegőben; ha fogalmazhatok így... Te jó ég, tényleg flörtöltem volna vele? Remélem nem vette észre, hogy kezdett ebbe az irányba fordulni a beszélgetés. Abba határozottan belevörösödtem volna, ha még fel is vonja rá a figyelmet.
Így viszont teljesen jól elvoltam, aztán meg amúgy is sokkal komolyabb témára terelődtünk, ami el is vette a kedvem a további csintalan beszólogatásoktól.
Igazából nem zavart, hogy Defektes nem bírt engem, hiszen nekem se volt ő a kedvenc ismerősöm; inkább csak az nem hagyott nyugodni, hogy más nem volt ilyen körülöttem. Hogy senki nem tekintett rám ilyen „tiszta” szemekkel.
Azt persze nem hagytam figyelmen kívül, hogy Ethannek vannak gondjai az önutálattal, gondoltam később rá is kérdezek majd, ha úgy alakul... Egyelőre azonban csak félretettem az infót az agyam egy olyan zugába, ahol nem fogok megfeledkezni róla.
Ráncos homlokkal néztem őt.
– Még nem gondolkodtam rajta – vallottam be. – És nem is tudok olyan sokat a többi fajról, így tényleg nem jutott eszembe, hogy talán te is... – Felsóhajtottam. – Nekem ehhez nincs jó radarom sajnos. Még most se tudnám megmondani, mi vagy, pedig már adtál tippet is.
Neki legalább ott volt a szaglása. Én viszont semmiből nem tudtam volna megállapítani, miből faragták őt, ami voltaképpen védtelenné tett vele szemben... Mégis, tőle féltem a legkevésbé, hiába volt velem néha vérbeli bunkó.
Az ezutáni szavaira csak egy hümmögéssel feleltem. Ez elég jó magyarázat volt rá, miért nem hatott rá a szokásos lidérc bűbáj, ugyanakkor az is tiszta volt így, miért nem bírt elviselni már az első perctől kezdve sem.
– Fogalmam sincs, hogy szűrhetném ki őket. Vagy hogy ki lehet-e ezt az izét kapcsolni valahogy... – mormogtam a választ. Lehet, hogy csak nagyon erősen túlgondoltam ezt az egészet és valóban nem volt olyan brutálisan erős ez a képesség, de mivel senki nem magyarázta el, hogy működik, csak annyit tehettem, hogy inkább nem bíztam meg még a saját árnyékomban sem.
– Oh... – pillantottam félre kissé zavartan, egy enyhe kuncogást hallatva. – Nem gondoltam volna, hogy egyszer tőled fogom majd ezt hallani, de... Köszönöm – fordultam végül felé, villantva neki egy visszafogott, de annál őszintébb mosolyt. Rendes volt tőle, hogy ezt mondta. Jót tett annak az önsanyargató lelkemnek.
– Majd kitalálok valamit – bólintottam. Volt egy olyan érzésem, hogy jobb, ha nem kíváncsiskodok, pedig nagyon érdekelt volna, Ethan mégis miért vesztette el a bizalmát másokban. De úgy sejtettem, még nem tartottunk ott, hogy ezt csak úgy az orromra kösse.
A vacsora befejeztével - ami ki tudja, mikor történt meg egyébként - összeszedtem mindent és bevágtam a szennyes edényeket a mosogatógépbe. Nem tudom, Defektes mivel foglalta le magát addig, de ha még ott volt a közelben, hát egy kedves mosolyfélével fordultam felé.
– Nem tudom, mik a terveid ma estére, de ha nem akarsz kint unatkozni egyedül, maradj csak ameddig szeretnél – vetettem fel az ötletet. – Van két nagyon kényelmes kanapé a nappaliban, úgyhogy akár át is mehetünk oda, ha gondolod. Amúgy is könnyebben vigyáznál rám idebent, nem? – fűztem hozzá, szépen pillázva rá. Egyébként se tudtam volna elaludni, részben azért, mert délutántól nem sokkal ezelőttig fent húztam a lóbőrt; másrészt azért, mert most már paráztam is egy kicsit, úgyhogy akkor is idelent ücsörögtem volna a tévé vagy egy könyv előtt, ha Ethan úgy döntött  volna, inkább visszamegy a drága autójához. Csak hát... Társaságban hamarabb véget ért volna ez a borzasztóan hosszú éjszaka.






as long as i'm here, no one can hurt you




Fawn Olossë
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Tumblr_pqjcrn6Zq61stp5sko1_500
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Fed007aa62d759e6f5a5ad791b7ed5af1714ecb4
Play by: :
Josephine Langford
Életkor :
20
Tartózkodási hely :
beacon hills
Foglalkozás :
matchmaker
you meet thousands of people, and none of them really touch you.
Gida & Ethan ~ you never know who's watching 869eb098db6685e0e2158ddbe0e08f4ae1abf619
and then you meet one person, and your life is changed forever.

Gida & Ethan ~ you never know who's watching Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vas. Jan. 31, 2021 1:40 pm

Ethan Wayne
vérjaguár: falka nélküli fenevad, ki lesbôl támad
Gida & her Detective
Acta est fabula.
music  • lusta vagyok számolni


Akaratlanul is felnevetek. Halkan, kurtán, de mégis nevetést csikart ki belőlem a megjegyzésével. Nem tudom miként csinálta, de igazán szórakoztató volt az a hangnem, amit megütött velem szemben. Ritka pillanatok egyike közé tartozott, hogy valaki is nevetni hallhat engem.
Fogalmam sincs, hogy Fawn miként képes erre, de be kell ismernem, nem mindig olyan bosszantó a társasága, mint amilyennek eleinte tartottam. Azt túlzás lenne állítanom, hogy jól viselem őt, de már kezdem megszokni a jelenlétét.
Azonban a mostani beszélgetésünk nem rólam szólt, sokkal inkább arról, hogy őt milyen kétségek gyötrik. Nem értek a lidércekhez, sem pedig az általuk használt bűbájhoz, így csak spekulációkat tudok levonni.
− Tényleg nem tanított téged senki? – ráncolom össze a homlokomat értetlenül, mert bizony ha senki nem foglalkozott vele, akkor kész csoda, hogy életben van még. A villámra szúrok még egy darab csirkét, és amíg rágom a falatot, elgondolkozva fürkészem Fawn arcát.
− Ez megint egy olyan dolog lesz, amit nekem kell megtanítanom neked, ugye? – sóhajtok fel lemondóan, hiszen mind tudjuk, hogy az önvédelmi leckék során is milyen nagyszerű tanárnak bizonyultam. Arról nem is beszélve, hogy még én sem rendelkezem minden tudással, csupán annyival, amit a családomtól, vagy a saját bőrömön tapasztalva sajátítottam el.
− Nem vagyok lidérc-szakértő, szóval gőzöm sincs miként működik ez. Az embereket pedig csak hallgatás és figyelés útján lehet kiismerni. Ahhoz pedig rengeteg türelem kell meg hagyni kell őket beszélni – vonom meg a vállamat, de azt már nem teszem hozzá, hogy akár fel is törhetné a gépüket, vagy a mobiljukat, mert az illegális, és nem is biztos, hogy menne neki.
Egészen jó emberismerőnek tartom magam, ezért is érzékelem a zavarát, amit a szavaim váltottak ki belőle. Más esetben talán piszkálnám vele, jelenleg viszont érzem a téma súlyosságát, ezért csak egy biccentéssel reagálom le a köszönetnyilvánítását.
− Jól van. Ügyesen – mondom az utolsó falatok elpusztítása előtt, hiszen sokkal többet nem tudok hozzátenni a témához. Nekem sosem voltak barátaim. Nem éreztem szükségességét a létezésüknek, meg aztán az egész családom olyan környezetben élt, amelyet mások nem biztos, hogy el tudtak volna fogadni. Vendégeket se fogadtunk soha, hiszen a szüleim irtóztak az idegenektől, én pedig tőlük tanultam ezt a példát.
A vacsora végeztével a saját tányéromat és evőeszközeimet felé nyújtom, majd megköszönöm neki az ételt. Ezután felkászálódok a székről, és az ajtófélfának támaszkodva figyelem, ahogy bepakol a mosogatógépbe. Nem tudom mit mondhatnék, valamelyest kellemetlenül bizalmaskodó ez a szituáció, és az ösztöneim azt súgják, hogy hátráljak ki belőle mihamarabb. Én mégsem teszem, valahogy nem visz rá a lélek, hogy itthagyjam.
− Ugye tudod, hogy a szempillarebesgetésed sem hat meg? – fonom össze a karjaimat a mellkasom előtt, miközben összeráncolt homlokkal meredek rá. Még nem adok neki választ. Egy fél percig húzom az agyát, majd ellököm magam az ajtófélfától.
− Unatkozni nem unatkoznék. Hidd el, időnként elég izgalmas dolgokat beszélnek a rendőrségi rádióban – mosolyodok el gúnyosan, hiszen a kollégáim többségét továbbra is semmibe nézem. Ostoba, agyatlan bagázs az egész.
− Viszont maradhatok, ha ennyire szeretnéd – felelem közönyösen, hátha felbosszantom őt a hangnemmel. Zavar ez a békés légkör, egyszerűen nem tudok mit kezdeni azzal a feszélyezettséggel, ami azóta uralkodik rajtam, mióta betettem a lábamat ebbe a házba.
− És mit akarsz csinálni a két nagyon kényelmes kanapén? – figurázom ki egy kicsit, miközben elindulok a nappali irányába, gondolván, hogyha már felvetette az ötletet, akkor követni fog.





nihil dulcius,
quam omnia scire.


Ethan Wayne
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Tumblr_o0lsyoCRNU1s1ab16o2_500
Play by: :
Cody Christian
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Nyomozó
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Tenor

A man does what he must - in spite of personal consequences, in spite of obstacles and dangers and pressures - and that is the basis of all human morality.
Keresettek :

Gida & Ethan ~ you never know who's watching Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hétf. Feb. 01, 2021 9:55 pm

Fawn Olossë
lidérc: komisz tündér lény, ki fényével megigéz

▾ ethan & fawn ▿
stare at the dark too long and you will eventually see what isn't there.
▾ úgyse nyerhetsz Razz

Furcsa volt látni és hallani Ethan őszinte kis nevetését. Mintha valami ellentétes univerzumba kerültem volna, ahol mi ketten nem szúrtuk egymást soha, sőt, még jóban is voltunk; de tudtam, hogy ez semelyik párhuzamos világban nem lehetséges, mert mi ketten biztos, hogy sehol nem fértünk volna meg egymás mellett, semmilyen körülmények közt. De talán emiatt is becsültem meg olyan nagyon ezt az apró pillanatot. Emiatt jegyeztem meg egy életre, mert jól esett, hogy még ennek a mogorva hülyének is képes voltam mosolyt csalni az arcára. Azt kívántam, bár örökké tartott volna.
Persze nem mondom, hogy nem jöttem zavarba ettől, de igyekeztem rejteni, amennyire csak tudtam.
– Senki – csóváltam a fejem. Bárcsak vicceltem volna! De nem, a családomban mindenki olyan nagyon elfoglalt volt, hogy nem szántak egy percet se arra, hogy legalább az alapokat elmagyarázzák a természetfelettiekkel, vagy legalább a fajtánkkal kapcsolatban. A nagynénémnek pedig fogalma se volt róla, hogy szinte semmi információm nem volt ezekről, így tőle se tudtam meg semmit. Csoda, hogy még életben voltam.
Felvont szemöldökkel pillantottam Ethanre. Tényleg képes lett volna a szárnyai alá venni? Na de miért? Ez ugyanis nem hiszem, hogy segített volna bármit is az ügyünkkel kapcsolatban, szóval indokolatlan volt tőle, hogy ezt is meg akarta nekem tanítani. Ha eddig nem voltam még eléggé zavarban, hát most már lángolt az arcom.
– Öhm... – ennyit produkáltam elsőre, majd megköszörültem a torkomat, hátha akkor ki tudok préselni néhány értelmes szót is. – Nem kell, ha nem akarod – motyogtam, s a fülem mögé tűrtem egy hajtincsemet, miközben félre is pillantottam inkább. Most mi lelte, hogy ilyen segítőkész gondolatai támadtak? Hirtelen szerettem volna valahogy belelátni a fejébe, pedig úgy tudtam, arra a fajtám nem képes.
További szavaira csak bólogattam. El kellett ismernem, hogy igaza volt; másképp nem deríthettem ki, hogy a barátaim tényleg a barátaim-e, csak ha megfigyeltem őket. A figyelésben jó voltam mindig is, így ez talán nem lesz olyan nehéz feladat...
„Ügyesen.” Most rajtam volt a sor, hogy villantsak egy kisebb mosolyt neki. Tőle ez az egy szó számomra felért egy egész hajrá-lány csapat biztatásával, hiszen ritka kincs volt ilyet hallani a szájából.
Miután befejeztük a vacsorát, gyorsan elpakolásztam a dolgainkat. Legalább addig se kellett elviselnem azt a hülye zavart, amit a jelenléte automatikusan kiváltott belőlem; nem arról volt szó, hogy ő maga hozott ilyen helyzetbe, inkább csak a gondolat, hogy kettesben voltam egy férfival a saját otthonomban... Ilyesmiben nem nagyon volt még részem, legalább is nem egy olyan személlyel, aki... Nem is tudom mihez hasonlítani Defektest.
Ennek ellenére mégis marasztaltam, mert egyszerűen megijesztett most az egyedüllét gondolata. És amúgy is, unatkoztam és jól esett volna egy kis társaság.
A pillázgatásomra tett megjegyzésére csak lebiggyesztem az alsó ajkamat és egy amolyan "de szemét vagy” nézést intéztem felé, de aztán ahogy folytatta a mondókáját, ellazultak a vonásaim, majd a végére ki is csücsült egy vigyor a számra. Szóval marad. Juhé! Kivételesen még az se idegesített, hogy ilyen nemtörődöm módon adta a tudtomra, hogy velem marad.
– Szuper! Akár mesélhetsz is arról, miféle izgalmas dolgokat beszélnek meg a kollégáid a rádióban. Le mernék fogadni, hogy mindig a Dunkin Donuts legújabb kínálatáról van szó – utóbbit valamivel csendesebben jegyeztem meg, szórakozott hangon, közben a vállam mögé söpörtem a hajamat.
Követtem Ethant a nappali irányába, s ahogy ő ismét megszólalt, már át is libbentem a túloldalt lévő kétajtós szekrényhez, ahol a nagynéném könyveket és egyéb apróságokat tárolt.
– Örülök, hogy kérdezed – kuncogtam, s a kezembe vettem az egyik kártyajáték kis dobozát, közben a mutató ujjammal a tévé alatti lejátszó felé intettem, ami most „magától” bekapcsolt és a benne lévő CD-t elindította. Fogalmam sincs, mi volt az, de háttérzajnak pont jónak tűnt. – Fogadjunk öt dolcsiban, hogy le tudlak verni ebben – léptem a középre helyezett dohányzóasztalhoz és letettem Ethan elé a piros dobozkát, amin hatalmas betűk hirdették a játék nevét. UNO.
Reménnyel teli, csillogó szemekkel pislogtam le rá, közben hátrébb léptem és helyet foglaltam a másik kanapén. A nappali kellemes, enyhe fényében nem is tűnt ő olyan komornak... Talán még volt is esély rá, hogy egy kis unszolás után belemegy néhány kör UNO-zásba. Nem veszíthetett vele semmit; maximum öt dolcsit, ha tényleg sikerült volna valahogy legyőznöm őt.






as long as i'm here, no one can hurt you




Fawn Olossë
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Tumblr_pqjcrn6Zq61stp5sko1_500
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Fed007aa62d759e6f5a5ad791b7ed5af1714ecb4
Play by: :
Josephine Langford
Életkor :
20
Tartózkodási hely :
beacon hills
Foglalkozás :
matchmaker
you meet thousands of people, and none of them really touch you.
Gida & Ethan ~ you never know who's watching 869eb098db6685e0e2158ddbe0e08f4ae1abf619
and then you meet one person, and your life is changed forever.

Gida & Ethan ~ you never know who's watching Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hétf. Feb. 15, 2021 9:11 pm

Ethan Wayne
vérjaguár: falka nélküli fenevad, ki lesbôl támad
Gida & her Detective
Acta est fabula.
music  • úgyis csalnál suspicious


Összeráncolt homlokkal méregetem. Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy az égvilágon senki nem vette a fáradtságot, hogy a világunkkal megismertesse őt. Így nem csodálom, ha könnyű célpontnak tartják őt, hiszen azt se tudja megállapítani pontosan mivel áll szemben. Ez számomra talán előnyös lehetne, hiszen nem szokásom világgá kürtölni a vérjaguár felmenőimet, mégis bosszant, hogy Fawn családja ennyire felelőtlen.
− Egy kis fejtágítás sosem árt, és ez nem olyan gyakorlati oktatás lenne, mint az önvédelmi leckék. Szerintem két órán belül elmondanék neked mindent – vonom meg a vállamat egykedvűen, hiszen ha már úgyis sok időt vagyok vele összezárva, akkor igazán tölthetnénk akár hasznosan is azokat az órákat.
Abban viszont tényleg nem tudok neki, hogy kiismerje az emberi természetet. Magyarázhatnék neki hosszú és unalmas órákon keresztül, hogy egy ember vagy természetfeletti lény milyen jeleket ad le, ha éppen őszinte, de ezeknek a fele nem érdekelné, a másik felét pedig nem tudná hasznosítani, hiszen sem a szaglása, sem pedig a hallása nem olyan kifinomult, mint az enyém.
Így hát a vacsora végeztével békésen figyelem, ahogy elpakol, miközben még mindig azon szörnyülködöm, hogyha Fawnt kitennék egy erdőbe, akkor lehet meg se élné a reggelt, mert látszólag nem túl sok túlélő ösztön szorult belé, ami nagyjából nulla tudással is párosult, ez pedig önmagára nézve igen veszélyesnek számított. És hogy miért is foglalkozom ennyit azzal, hogy ennek a bolond lánynak ne essen bántódása? Magam se tudom erre a választ.
−Most hiába nézel így. A nemlétező lelkemre nem tudsz hatni, bármilyen szépen is próbálsz nézni – emelem fel a kezeimet, de nem tudom elrejteni az arcomon szétterülő, gonoszkodó mosolyt.
− Á, inkább ne is emlegesd őket – sóhajtok fel, hiszen nem elég, hogy a természetemből és a jellememből adódóan is irtózok tőlük, de az az intelligenciaszint, amelyet néhány karcolgatva sem érnek el néha igazán ijesztő. − Őszintén szólva, nem értem azt sem, hogy miként hordott össze a szél ennyi idiótát ebbe a városba.
A megjegyzésem leginkább magamnak szól, de ha Fawnnak kedve támad, akkor nyugodtan egyetérthet velem abban, hogy ritka a normális emberszerű lény Beacon Hillsben.
A nappaliban helyet foglalva csak gyanúsan felvonom a szemöldökömet, amikor Fawn kuncogás közepette megszólal. Valamiért rossz érzésem van ezzel a nevetéssel kapcsolatban, és a szavai is igen baljósan csengenek. Összehúzott szemekkel méregetem őt, miközben matat, s közben azt fontolgatom, hogy mégiscsak meglépek, és bezárkózom az autómba az este hátralévő részére.
Már csak azért is, mert a hangulatteremtő zenéről nekem teljesen más szokott eszembe jutni, viszont az asztalra kerülő kártyapakli igencsak meglep. Először a paklira meredek, majd hosszasan bámulom Fawnt, majd ismét a lapokat. Ez megismétlődik párszor, majd a fogadás hallatára felröhögök.
− Felejtsd el. Nem vagyok gyerek, hogy ilyenekkel játsszak – fonom össze a karjaimat a mellkasom előtt, és még a lábaimat is keresztbe teszem, jelezve, hogy ettől a gyerekes tevékenységtől teljes mértékben elzárkózom.
− Meg amúgy is, neked jobban kell a pénz – rántom meg a vállamat egykedvűen, hiszen ha hajlandó is lennék játszani, biztos lehet benne, hogy így is, úgy is nyernék. Annak ellenére, hogy nem ismerem a játékot, hamar beletanulnék, utána pedig Fawn pénztárcája bánná ezt a kalandot. Nem, túl jófej vagyok, és megkímélem őt ettől.





nihil dulcius,
quam omnia scire.


Ethan Wayne
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Tumblr_o0lsyoCRNU1s1ab16o2_500
Play by: :
Cody Christian
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Nyomozó
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Tenor

A man does what he must - in spite of personal consequences, in spite of obstacles and dangers and pressures - and that is the basis of all human morality.
Keresettek :

Gida & Ethan ~ you never know who's watching Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kedd Feb. 16, 2021 2:24 am

Fawn Olossë
lidérc: komisz tündér lény, ki fényével megigéz

▾ ethan & fawn ▿
stare at the dark too long and you will eventually see what isn't there.
▾ nem igaz Sad

Hálás voltam, amiért Ethan felajánlotta a segítségét a természetfelettiekkel kapcsolatos „nemlétező” tudásom bővítését illetően. Még mindig csodálkoztam rajta, mert tőle számítottam rá a legkevésbé... Előbb néztem volna ki a szüleimből, hogy leülnek velem megbeszélni ezt, mint Defektesből. Mindenesetre nem volt okom panaszkodni.
– Ez igazán rendes tőled – mosolyogtam rá őszintén, továbbra is a zavarommal küzdve. – Már alig várom, hogy beavass – tettem hozzá, s tényleg így is volt; kíváncsi voltam, mi minden rejtőzik az árnyak közt, mikre képesek a különböző lények, hogy lehet felismerni őket, na meg persze elkerülni a veszélyesebbeket... Rám tört a tudásvágy. Felpörögtem. Nem épp a legjobbkor, hiszen már bőven beállt az este, de hát ez van. A kíváncsiságom ellen nem tudtam mit csinálni, a túltengő energiaszintemet pedig valamivel kénytelen voltam levezetni, mert magától biztosan nem múlt volna el; szerencsére már volt ötletem, mivel üssük el az időt Defekt Nyomozó urasággal, így vacsora után gyorsan elpakoltam mindent a helyére, s fel is vezettem a dolgot azzal, hogy javasoltam, vonuljunk át a nappaliba.
– „Nemlétező lelkedre?” Mhmm, jól van, G. I. Joe – bólogattam kuncogva. – Előbb vagy utóbb megtalálom a módját, hogy hassak rá. Csak győzd kivárni – fenyegetőztem, mutatóujjamat viccesen meglengetve a levegőben. Közben nem tudtam levakarni az arcomról a vigyort. Tetszett ez a poénkodós hangulat, hozzá tudtam volna szokni. Sokkal jobb volt, mint a szokásos szurkálódás.
– Nem a te társaságod, mi? – vontam fel a szemöldökömet kíváncsiskodva. Egyértelmű, hogy Ethan más volt, mint azok a fánklapátoló díszzsaruk az őrsön - persze biztos voltam benne, hogy vannak ott normális tisztek is, akik rendes munkát végeznek, de ezek szerint a kedvenc nyomozóm még velük sem ápolt szorosabb kapcsolatot. – Egyébként megértelek. Van itt pár érdekes alak – jegyeztem meg sejtelmesen. Hogy kire gondoltam itt, az maradjon meg rejtélynek.
Mikor átmentünk a nappaliba, már teljesen rá voltam hangolódva a tervemre, így egy kis zene kapcsolása mellett lelkesen kutattam elő az UNO paklit, amivel játszani akartam. Sejtettem, hogy Ethannek nem lesz ínyére ez az ötlet, szerencsére viszont volt pár meggyőző érv a tarsolyomban, amiket nem féltem bevetni a céljaim érdekében.
– Tehát még nem játszottál ilyet, ezért félsz, hogy legyűrnélek benne? – incselkedtem, kissé felhúzva az orromat. – Nem hibáztatlak érte, legyőzhetetlen UNO bajnok vagyok – fűztem hozzá, s a kanapé karfájára könyököltem, hogy a kezemre támaszthassam a fejemet. – Tudod mit? Van egy új ajánlatom. Játsszunk egy kört; ha te nyersz, többet nem zargatlak vele. Ha viszont én nyerek, adnod kell neki egy esélyt – dőltem hátra végül. – Nincs mit veszítened, Ethan. És amilyen szuper okos vagy, biztos vagyok benne, hogy már az első fél percben rá fogsz jönni az összes kis trükkre, amivel legyőzhetsz. Szóval, mit mondasz...?
Ezúttal nem próbálkoztam szempilla rebegtetéssel, sokkal inkább kihívás csillogott a szemeimben. A versenyszellemére akartam hatni, meg arra az egészséges méretű egójára, mert abban reménykedtem, akkor csak be fogja adni a derekát legalább egy kör erejéig, hiszen tényleg jó esze volt, szóval bőven megvolt rá az esély, hogy azonnal „lemos a pályáról”. Az én estémet mondjuk már ennyivel is biztosan feldobta volna. Rég volt, hogy bárkivel is le tudtam ülni játszani. A lányokat jobban lekötötte a tanulás vagy a pletyizés - ami ellen semmi kifogásom nem volt egyébként -, a nagynéném pedig ugyebár sokat dolgozott mostanában... Szóval csak reménykedtem, hogy Defektes beadja a derekát, aztán ki tudja, lehet, hogy még élvezte is volna.






as long as i'm here, no one can hurt you




Fawn Olossë
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Tumblr_pqjcrn6Zq61stp5sko1_500
Gida & Ethan ~ you never know who's watching Fed007aa62d759e6f5a5ad791b7ed5af1714ecb4
Play by: :
Josephine Langford
Életkor :
20
Tartózkodási hely :
beacon hills
Foglalkozás :
matchmaker
you meet thousands of people, and none of them really touch you.
Gida & Ethan ~ you never know who's watching 869eb098db6685e0e2158ddbe0e08f4ae1abf619
and then you meet one person, and your life is changed forever.

Gida & Ethan ~ you never know who's watching Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Gida & Ethan ~ you never know who's watching Empty
Vissza az elejére Go down
 

Gida & Ethan ~ you never know who's watching

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Lakónegyed-