Nem minden szörny tesz szörnyûségeket
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki
Esküszünk, hogy
rosszban sántikálunk
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Kischat
Ne menj jégre, s el nem esel
Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 32 aktív, elfogadott karakter

Vérfarkas
1
Ember
5
Diclonius
0 (nem alkotható!)
Daimon
3
Pokolkutya
1
Vadász
6
Hibrid
4
Lidérc
2
Kitsune
2
Vámpír
2
Boszorkánymester
4
Wendigo
1
Vérjaguár
1

kockáztatja életét e világban
Karmolás nyomok
ki mit hagyott nekünk?



stella & daniel ;; heal a wound

jasper & eren; you ain't seen nothing yet Empty
Stella Argent
Today at 1:18 am



jasper & eren; you ain't seen nothing yet

jasper & eren; you ain't seen nothing yet Empty
Jasper Riggs
Szomb. Márc. 06, 2021 4:12 pm



Fawn&Eamon: Wet wraith

jasper & eren; you ain't seen nothing yet Empty
Fawn Olossë
Pént. Márc. 05, 2021 9:32 pm



stella & eren; welcome to wonderland

jasper & eren; you ain't seen nothing yet Empty
Eren Meth
Csüt. Márc. 04, 2021 10:17 pm



creed × faye - (un)fortunate meeting

jasper & eren; you ain't seen nothing yet Empty
Creed Hollins
Csüt. Márc. 04, 2021 10:17 pm



Nem vagyok itt!

jasper & eren; you ain't seen nothing yet Empty
Sheilah Blackwood
Szer. Márc. 03, 2021 1:58 pm
Beacon Hills Lelkei
lények az árnyékban
Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Dante Wraith, Leighton Lockhart


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.


Share
 

 jasper & eren; you ain't seen nothing yet

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
Hétf. Feb. 15, 2021 11:00 pm

Eren Meth
ember: erôtlen személy, köztünk mégis a legerősebb

jasper & eren
Ask me why my heart's inside my throat
i've never been in love but i'll be yours if you'll be mine.
Teljesen hülyén éreztem magam, mikor már tizedjére néztem át az egész gardróbomat. Ha az elmúlt egy órában legalább nyolcszor nem öltöztem át, akkor egyszer sem, de továbbra is csak egy boxerben mászkáltam fel-alá a lakásban. Időközben már a negyedik egy órás lejátszási listát hallgattam, ami azt jelentette, hogy pontosan ennyi ideje álltam neki készülődni is egy ostoba randi miatt. Mindezek ellenére pár idegösszeomláson, két nagy koncerten a tükör előtt, fél doboz cigi és egy doboz energiaital elfogyasztásán kívül nem sikerült csinálnom semmit. Ezek közül pedig egyik sem járult hozzá ahhoz, hogy valahogy kinézzek mire a randi partnerem ideér. Valószínűleg soha életemben nem gondolkoztam még ennyit azon, milyen szettet válasszak ki estére. Nyilván, ha Jasper hajlandó lett volna elmondani, hogy mit tervez, egyszerűbb dolgom lett volna, de abban mi lett volna számra a szórakoztató...
'Remélem tudod, mennyire utállak' - vágtam hozzá a fiúhoz egy üzenetet, miután rápillantottam a telefonom kijelzőjére, és megkönnyebbülve nyugtáztam, hogy megérte már délután egy órakor elindulni fürdeni, hogy a négy órás semmi után se kelljen attól tartanom, hogy nem végzek időben. Hatalmas szerencse, hogy semmi rendkívül fontos dolgom nem volt aznapra.
Tudom, hülyén hangzik, hogy ennyit kihozok egyetlen randiból, de hozzá voltam szokva, hogy többnyire minden partneremnek meg volt a maga kis elvárása helytől, vagy éppen alkalomtól függően. Most meg egyszerűen képtelen voltam elengedni magam, mert tudtam, hogy most egy olyan találkozóról van szó, ami tényleg egy igazi randi, és nem a pénzről szól, vagy arról, hogy kísérgessek valakit, hogy ne egyedül kelljen megjelennie egy céges vacsorán. Azt meg kár is lett volna tagadni, hogy mindig is adok a megjelenésemre, hála apámnak. Szerettem volna, ha Jasper látja, hogy tényleg komolyan veszem a dolgot, és nem egy sima hétköznapi cuccban jelenek meg, amiben Luke akármelyik bulijára mennék, de persze túlöltözni sem akartam.
'Legalább azt mondd meg, mennyire öltözzek ki...' - azzal ledobtam a telefonomat az ágyra és ismét végigfuttattam a tekintetem a ruháimon.
Az elmúlt pár napban minden annyira tökéletesen alakult köztünk, hogy az már szinte mesébe illő volt. Kezdtünk egyre közelebb kerülni egymáshoz, és úgy tűnt, teljesen egy hullámhosszon vagyunk, ráadásul sosem unatkoztam mellette. Nem töltöttük együtt minden nap minden percét, mióta belekezdtünk ebbe az egészbe, de gyakran találkoztunk, ha csak pár órára is, és utána valamiért mindig nehéz volt elengednünk a másikat. Kicsit úgy éreztem magam, mintha újra tizenhat éves lennék és ez valami idióta tini szerelem lenne, pedig ebből már bőven kinőttem. Egyszerűen csak szerettem vele lenni, és alig vártam, hogy végre elérjünk arra a szintre, amikor nem lesznek titkaink egymás előtt, és nyíltan merünk majd beszélni mindenről.
És ha már itt tartunk... még mindig volt egy lezáratlan ügyem, amihez azóta sem volt elég bátorságom. Az őszintét megvallva pedig egyáltalán eszembe sem jutott Jasper mellett.
- Nem érdekel - mordultam fel végül, ahogy előszedtem még pár ruhadarabot a polcokról, majd a földre hányt pólókat és nadrágokat kerülgetve újra megragadtam a telefonom. Az a kis szemét egyetlen üzenetemre sem válaszolt, szóval még mérgemben hozzátettem azt is, hogyha túlságosan alul öltözött lennék hozzá képest, akkor az az ő hibája lesz és megérdemli, hogy szégyenkezzen miattam. Most már pedig csak azért sem akartam semmi extrát felvenni.
Következő alkalommal már egy hosszabb, oversize fekete pólóban, és egy szintén fekete, enyhén feszülős nadrágban álltam a tükör elé, hogy kezdjek valamit a már túl hosszú hajammal. Kiválasztottam a parfümöt, feldobtam a csuklómra egy órát, aztán előkerestem egy egyszerű piros Converse cipőt meg a bőrkabátom, és már csak arra vártam, hogy a randi partnerem is megérkezzen. Nyolc órát beszéltünk meg, de én már húsz perccel az előtt szidni kezdtem, hogy miért nincs még mindig itt, ezzel együtt pedig vagy négyféle lecseszős monológot gyakoroltam fejben, amit abban az esetben készültem a fejéhez vágni, ha késik.
Most már biztos, hogy nem vagyok normális.
Ezzel a gondolattal zártam a felesleges idegeskedésem, hogy még elszívjak egy cigit az erkélyen. Amint meggyújtottam a szálat, megláttam, hogy egy motor leparkol a háztömb előtt, ebből pedig már azonnal tudtam, hogy hozzám jöttek. Izgatottan elmosolyodtam, s az épp csak megkezdett cigit el is nyomtam, hogy helyette az ajtóhoz siessek.
- Végre! Komolyan egy örökkévalóság rád várni - kezdtem el nyöszörögni, amint kinyitottam neki az ajtót, meg sem várva, hogy esetleg köszönhessen, vagy bármi. - Ráadásul írtam vagy húsz üzenetet... - tettem hozzá motyogva, mielőtt még alaposan végigmértem volna tetőtől talpig, hogy vajon lesz-e még egy köröm az öltözéssel, vagy sem.
El is felejtettem összepakolni...
youtube lejátszási lista • 33 • 717 • credit



maybe this is all that i can be


Eren Meth
jasper & eren; you ain't seen nothing yet Tumblr_inline_pbuvhgliOR1rifr4k_1280

jasper & eren; you ain't seen nothing yet Tumblr_inline_pbuvip2MlV1rifr4k_1280
Play by: :
herman tømmeraas
Életkor :
20
Tartózkodási hely :
beacon fuckin' hills
Foglalkozás :
studying liberal arts
jasper & eren; you ain't seen nothing yet Tumblr_inline_pbuviwWN2V1rifr4k_1280

jasper & eren; you ain't seen nothing yet Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kedd Feb. 16, 2021 1:29 am

Jasper Riggs
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt


Eren & Jasper
when we're crying on the floor cause we're way too drunk, when we're laughing when it's over cause we're so in love... that's my man


Nem akartam túlzásba vinni ezt az egészet. Se a helyet, se a programot, se az öltözékemet. Mégis, kellett néhány óra, mire össze tudtam kaparni magam, főleg miután el is jutott a tudatomig, hogy épp randira készülök vinni valakit, ráadásul nekem kellett megszerveznem mindent. A legjobban amiatt aggódtam, vajon mit fog szólni Eren a választásomat illetően; szerettem volna levenni őt a lábáról, ugyanakkor nem akartam átesni a ló túloldalára sem. Eleinte volt jó pár hülye terv-kezdeményem, amit nagyjából öt percig találtam klassznak, aztán teljesen elbizonytalanodtam; inkább fel se sorolom őket, legyen elég annyi, hogy katasztrofálisak voltak.
Eltartott egy darabig - jó pár nap és egy-egy kora reggeli motorozás kellett hozzá -, mire sikerült egy véletlen bal kanyarnak köszönhetően életre keltenem a fejem fölött lebegő láthatatlan villanykörtét, de még a legeslegutolsó percben is csak azon izgultam, hogy vajon jó ötlet volt-e az, amit kitaláltam. Párszor már lejátszottam a fejemben, mi lett volna, ha Erennek nem jön be a hely, vagy egyáltalán az alapkoncepció. Kezdtem túlgondolni az egészet. Természetesen sose volt késő improvizálni, abban meg azért elég jó voltam azt hiszem, így még készülődés közben is azon agyaltam, mihez kezdjek, ha mégis változtatnom kellene az eredeti felálláson.
Nem, te balfasz, most már ez lesz és kész! – szóltam magamra gondolatban. El kellett fogadnom a sorsomat. Én mindent megtettem, ez a lényeg.
Először zuhanyzás közben hallottam, hogy a mobilom zizzent egyet a kézmosó feletti kis polcon. Nyilvánvaló okból nem tudtam megnézni az értesítést, de volt egy sejtésem, miről szólhatott, így azonnal elvigyorodtam magamban, miközben áztam meleg víz alatt. Ekkor még nem állt szándékomban teljes mértékben ignorálni a randi partnerem üzeneteit, de aztán...
Másodszor akkor rezzent meg a telefonom, mikor épp az egyetlen fehér ingem és egy laza, szintén fehér póló közt vacilláltam a tükör előtt. Az ágy mellé sétáltam és vetettem egy gyors pillantást a képernyőre. Eren. Utált. Mint aztán kiderült, azért, mert ugyanazzal a dilemmával küzdött, mint én: mennyire öltözzön ki? Jé, csak nem olvasott a fejemben? Szívesen visszaírtam volna neki ugyanazt a kérdést; helyette azonban csak elmosolyodtam, s direkt meg se nyitottam rendesen az SMS-t, hadd rágja magát. Nagyon szórakoztatónak találtam a gondolatot, hogy talán ő is épp a tükör előtt ácsorgott és válogatott a cuccai közt. El tudtam képzelni, hogy két teljesen különböző alkalomra való ruhadarabot fog a kezében és engem szid, amiért nem adok neki egyetlen árva tippet se. Már a frusztrált arckifejezését is láttam magam előtt.
Az addig együtt töltött időnk alatt sikerült néhány ehhez hasonló apróságot kiismernem vele kapcsolatban; a mimikáját, a mozdulatait, a hanglejtését. Titkon kimondottan szerettem elemezgetni őt, még ha többnyire nem is tudatosan csináltam.
Szerencsére hamar megjött az ihletem a saját szerkómat illetően. Póló. Fekete cargo nadrággal, ami a bokájánál összébb van húzva, plusz egy világos farmer dzseki. A nyakánál volt valami gyapjas téma, de nem nézett ki rosszul, úgyhogy elkönyveltem jó választásnak. Ja, és persze vastag talpú fehér sportcipő. A hajamat ehhez beállítottam a szokásos irányba, a körmeimet kifestettem rózsaszínre...
Viccelek. Igen, tudok olyat is.
Az egyetlen és kedvenc parfümömet egyelőre csak kikészítettem a kulcsom mellé; volt egy ilyen hülye szokásom, hogy csak az indulás előtti utolsó pillanatban fújtam be magam, mert szerettem volna azt hinni, hogy akkor később fog elillanni. Akár így volt, akár nem, ezen a baromságomon már nem tudtam változtatni.
A maradék időmben gyorsan ellenőriztem, hogy mindent elraktam-e, aztán már spuriztam is kifelé. Nem voltam késésben, de még le is kellett pakolnom a cuccokat a kiszemelt helyen, ahhoz pedig azért kellett egy jó fél óra.
Pontban nyolc órakor kanyarodtam be Eren lakása elé. Alig, hogy elindultam az ajtó felé, az már nyílt is, mintha a fiú mindvégig mögötte állva várt volna rám, amit egyébként a szavai is csak erősítettek. Persze nem bírtam megállni egy kisebb kuncogás nélkül, hiszen úgy mondta ezt, mintha késtem volna bármennyit is. De legalább ebből már megtudtam, hogy nem csak én izgultam olyan nagyon.
Megtorpantam, s alaposan végigmértem őt, hogy ezzel is húzzam az agyát az öltözéke miatt. Pedig valójában teljesen tökéletes volt így. Sőt, még örültem is, hogy lazára fogta a dolgot; ettől kevésbé éreztem magamon azt a tipikus izgalommal kevert nyomást, aminek mindenhogy csetlés-botlás szokott lenni a vége.
– Láttam őket. Jól esik a törődés, Eren – szúrtam oda vigyorogva az üzeneteit illetően. Észrevettem ám, hogy nagyon nézett engem, de úgy tettem, mintha nem tűnt volna fel, s inkább elé lépve fél kézzel a dzsekijébe kapaszkodtam, hogy annál fogva húzhassam közelebb magamhoz. – Kapok egy csókot? – kérdeztem lágyan, majd egy kis várakozás után akkor is loptam tőle egyet, ha nemet mondott volna. – Remélem készen állsz életed legjobb randijára – vontam fel a szemöldököm, egy magabiztos mosollyal a képemen.





you made me promise to be on my
best behavior


Jasper Riggs
jasper & eren; you ain't seen nothing yet B70d127d945c6eb9998a40c6489735344aabc16c
jasper & eren; you ain't seen nothing yet 82ad91934829d56eca0e305c256f670812f5e1a2
Play by: :
Hero Fiennes-Tiffin
Életkor :
19
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Hunter
jasper & eren; you ain't seen nothing yet Giphy

jasper & eren; you ain't seen nothing yet Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kedd Feb. 16, 2021 6:28 pm

Eren Meth
ember: erôtlen személy, köztünk mégis a legerősebb

jasper & eren
Ask me why my heart's inside my throat
i've never been in love but i'll be yours if you'll be mine.
Már jó pár nappal ezelőtt lebeszéltük a ma estét Jasperral. Nem szerettem volna neki támpontot adni, helyette teljesen szabad kezet kapott a tervezésben. Ráadásul ő is elég hamar elhatározta, hogy meg akar lepni. Én meg ennyivel be is értem. Bár a meglepetéseket sosem szerettem túlságosan a kíváncsiságomból és a türelmetlenségemből adódóan, de most igyekeztem visszafogni magam, és tényleg semmi más tudnivalóra nem lett volna szükségem, csak hogy nagy vonalakban mire számítsak. Aztán nemhogy információ morzsát nem kaptam, még csak választ sem az üzeneteimre. Önző módon meg sem fordult a fejemben, hogy talán ő nem ér rá annyira, mint én. Vagy esetleg hogy ő készülődés közben nem nyomkodja a telefonját velem ellentétben, aki többnyire ezért késik mindig, mindenhonnan. Ezeket összevetve pedig már tudtam, hogy gondolkozás és mindenféle habozás nélkül a fejéhez is fogom vágni, hogy írtam neki, ha nem vette volna észre. Többször is. Hogy a fenébe nem vette észre? Ha nagyon elfoglalt vagyok, akkor is van öt percem ránézni a telefonomra napközben...
A nyolc óra közeledtével egyre izgatottabb lettem, de ez nem meglepő. Ez volt az első randink annak ellenére, hogy viszonylag már rég óta boldogítottuk egymást a fiúval. Az izgatottság mellett viszont féltem is. Az első randik többnyire mindig félresiklanak egy ponton, vagy kínosan telnek. Aggódtam, hogy nem fogjuk tudni elengedni magunkat annyira, vagy mindketten arra fogunk koncentrálni, hogy minden tökéletesen menjen és a másik kedvére tudjunk tenni, hogy majd a túlzott feszengés miatt borul az egész.
Ezek a baljós gondolataim aztán hamar el is illantak, mikor Jasper végre megérkezett. Ahogy azonnal méregetni kezdett, egy pillanatra még levegőt is elfelejtettem venni. El is küldtem magamat melegebb éghajlatra, amiért nem a garbós, elegánsabb szettemnél maradtam. Nem kellett volna ennyire lazára vennem, ugye? Mégiscsak a nagybetűs első randiról volt szó, az istenit...
- Szóval láttad őket... - szemeim pillanatok alatt összeszűkültek, ahogy szúrós tekintettel néztem rá. Duzzogva tűrtem, hogy megragadja a bőrkabátom és kissé vonakodva, de hagytam, hogy közelebb húzzon magához. - Nem. Ignoráltál egész nap, tudod ez... - csak eddig sikerült jutnom a mondatommal, mert ha akartam azt a csókot, ha nem, önkényesen rám kényszerítette. Ez meg igazából elég is volt ahhoz, hogy ne akarjam többé a fejéhez vágni, hogy ez már most egy rossz pont volt, pedig még el sem kezdtük a randit. Helyette csak elmosolyodtam, majd az alsó ajkamra haraptam, mintha már is ki lettem volna engesztelve. - Na jó, talán meg tudok feledkezni erről a kis bakiról, mert hiányoztál - mondtam, miközben egyik kezemet az arcára helyeztem és egy újabb csókot nyomtam az ajkaira.
Bármennyire is próbáltam, sosem tudtam igazán haragudni rá. Az efféle, inkább hisztire és felesleges duzzogásra hasonlító morgolódást meg főleg nem bírtam sokáig húzni, hiába élveztem néha, hogy szívathatom vele kicsit.
- Hú, de magabiztos vagy - forgattam aztán a szemeim. - De igen, készen állok. Alig várom, hogy levegyél a lábaimról - tettem aztán hozzá, majd egy hanyag mozdulattal lenyomtam a villany kacsolót az ajtó mellett, jelezve, hogy felőlem akár indulhatunk is.
Miközben elindultam vele az ötödik emeleti lakásomból, nem bírtam ki, hogy ne kezdjem el ecsetelni csak azért is, mennyire megszívatott azzal, hogy semmit nem árult el az esti programról. Szinte levegővétel nélkül meséltem neki az egész délutánom akkora beleéléssel, mintha valami klassz koncert élményről beszélnék, vagy egy jó filmről, amit előző este láttam a tv-ben. A végén aztán hozzátettem azt is, hogy viszont örülök, sikerült összeöltöznünk és nem kellett még fél órát a gardrób szobában töltenem az helyett, hogy végre vele foglalkozhatnék. Nem tudom, a zavarom volt-e az oka, hogy be sem állt a szám, de amint kiértünk az utcára, megkíméltem Jaspert a felesleges fecsegésemtől, mikor hirtelen elcsendesedve megtorpantam. Valósággal farkasszemet néztem a motorjával - mintha ez egyébként lehetséges lett volna -, aztán csak félénken pillantottam a fiúra.
- Ugye nem azzal akarunk menni? - céloztam a járműre, amivel érkezett. Valójában azonban tudtam a választ abban a pillanatban, ahogy nagyobb lendülettel a parkoló jármű irányába vette az irányt és megállt az mellett.
Nem akartam, hogy félreértsen. Tudtam jól, hogy imád motorozni, és szinte az a motor a mindene - ami egyébként baromi jól is nézett ki. A bökkenő azzal volt, hogy egy kezemen meg tudtam volna számolni, hányszor motoroztam eddig életemben. Mindegyik nagy élmény volt, azonban ijesztő is. Sokkal nagyobb biztonságban érzem magam négy keréken, hiába bíztam Jasper képességeiben.
- Most az a célod, hogy randira vigyél, vagy hogy megölj? - Kérdeztem teljes komolysággal, miközben bizonytalan léptekkel odasétáltam a fiú mellé. Kezdett egyre jobban érdekelni, milyen meglepetéseket tartogat még számomra, mert már az elsővel sikerült lesokkolnia.
youtube lejátszási lista • 33 • 728 • credit



maybe this is all that i can be


Eren Meth
jasper & eren; you ain't seen nothing yet Tumblr_inline_pbuvhgliOR1rifr4k_1280

jasper & eren; you ain't seen nothing yet Tumblr_inline_pbuvip2MlV1rifr4k_1280
Play by: :
herman tømmeraas
Életkor :
20
Tartózkodási hely :
beacon fuckin' hills
Foglalkozás :
studying liberal arts
jasper & eren; you ain't seen nothing yet Tumblr_inline_pbuviwWN2V1rifr4k_1280

jasper & eren; you ain't seen nothing yet Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Szer. Feb. 17, 2021 12:55 am

Jasper Riggs
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt


Eren & Jasper
when we're crying on the floor cause we're way too drunk, when we're laughing when it's over cause we're so in love... that's my man


Nagyon tetszett az a morcos fej, amivel Eren fogadott. Már csak ezért is megérte figyelmen kívül hagyni az üzeneteit egész nap, arról nem is beszélve, hogy így meg tudtam őrizni a randink rejtélyes hangulatát, ami ugye elengedhetetlen volt ahhoz, hogy hatásos legyen a meglepetés. Persze biztos voltam benne, hogy akkor is nagyot szólt volna a dolog, ha legalább annyit elárulok neki, mennyire öltözzön ki, de... Abban nem lett volna semmi móka.
Szintén a buli kedvéért úgy döntöttem, direkt alaposan végigmérem őt, hogy összezavarjam. Láthatóan sikerült is, és ezt marhára élveztem.
– Mhmm – erősítettem meg, mert igen, minden egyes SMS-ét olvastam, jót is nevettem rajtuk, aztán lazán válasz nélkül hagytam őket. Ezek után meg se lepett, hogy Eren nem akarta megadni nekem, amire vágytam, de ez nem akadályozott abban, hogy csak azért is megszerezzem magamnak. A végén a fiú mosolyát látva elengedtem egy nevetős-sóhaj szerűséget. – Óóó – billentettem félre a fejemet, s már épp kinyögtem volna, hogy nekem is mennyire piszkosul hiányzott már ő, de csak azután jutottam szóhoz, hogy egy újabb csókot kaptam tőle. – Te is hiányoztál nekem – dünnyögtem, s orrom hegyét összeérintettem az övével. – Ki foglak engesztelni, meglátod – mondtam aztán, hátrébb lépve egyet, hogy a szemébe nézhessek, közben a kabátját fogó kezem lejjebb csúszott a karjára, majd onnan az ujjaira, amiket végül a sajátjaimmal összeakasztottam.
Nem bírtam megállni, hogy ne adjam a nagy magabiztost a randi szervezési képességeimet illetően. Ezzel leginkább magamat akartam biztatni, hiszen még mindig nem voltam teljesen meggyőződve arról, hogy jó ötlet volt a kis tervem.
– Imádni fogod – feleltem, érezhető lelkesedéssel a hangomban. Imádni fogja, igen. Minden egyes sejtemmel hinni akartam benne, hogy így lesz.
Lefelé menet nagy vigyorral hallgattam, Eren mit össze nem szenvedett egész nap a készülődést illetően. Az előadásmódja kimondottan tetszett, szórakoztató volt és meg is nevettetett párszor, s hamar egyike is lett azoknak az apróságoknak a fiúval kapcsolatban, amiket a kedvenceim láthatatlan listájára felírtam. Közvetlenül a duzzogós arckifejezése mellett kapott helyet a ranglétrán.
Alkalmat persze nem hagyott arra, hogy bármit hozzá is szóljak a sztorihoz, de nem baj, mert így is iszonyúan élvezetes volt hallgatni az egészet. Még egy lefelé lépcsőzést is képes volt feldobni vele.
Váratlanul ért, amikor a folyamatos locsogásból hirtelen néma csend lett. Először nem is értettem miért, úgyhogy épp csak egy pillanatra hátranéztem Erenre a vállam fölött, hátha le tudok olvasni valamit az arcáról. A motoromat nézte. Igazából nem kellett válaszolnom a kérdésére, mert már abból valszeg leesett neki a dolog, hogy közvetlenül a járgány mellett álltam meg. Előszedtem a neki szánt plusz sisakot az ülés mögül - piros volt, mint a cipője, fekete üveggel az elején -, s csak aztán pillantottam rá mosolyogva.
– De igen, ezzel megyünk – bólintottam egy aprót..
Megvártam, hogy ezt az információt megeméssze, addig pedig felültem a motorra, s onnan fürkésztem a fiút, kezemben billegtetve a sisakját, hátha szemtanúja leszek annak, ahogy a különböző gondolatok végigszáguldanak a fején.
Felnevettem. Tiszta sor, Eren tartott a motorozás gondolatától.
– Holtan mihez kezdenék veled? – kuncogtam. – Ugyan már, Eren. Ha visszagondolnál erre az estére tíz év múlva, mire lenne jobb emlékezni? Hogy nyuszi voltál és nem bíztál meg bennem... – Itt tartottam egy kis szünetet. – Vagy hogy csak azért is fel mertél szállni mögém arra a hülye motorra? – kérdeztem, s felé nyújtottam a piros fejvédőt.
Ha végül csak úgy döntött volna, hogy inkább autóval menne, nem lett volna ellene kifogásom, hiszen nem mindenkinek volt ínyére a motorozás - bár nem hiszem, hogy kibírtam volna érvelgetés nélkül, mert úgy mégis nagyobb élmény lett volna a randi, ha előtte átvágunk pár szép helyen a mocival.
Szóval amennyiben összeszedte a bátorságát, - márpedig nem hagytam volna, hogy beijedjen -, felvettem a saját fekete sisakomat és a bőrkesztyűmet, kilöktem a támasztót a járgány alól, amit be is izzítottam és így vártam, hogy a fiú mögém másszon.
– Öleld át a derekamat és kapaszkodj erősen – pillantottam hátra, aztán ha ő úgy tett, ahogy „javasoltam”, pillanatokkal később ki is kanyarodtunk az útra.
Először át kellett vágnunk a belvároson, ahol nyilvánvaló okokból nem kapcsoltam hű de nagy sebességre. Felvezetés gyanánt ez tökéletes volt, így legalább Erennek volt ideje megszokni a helyzetet. Amikor épp piros volt a lámpa, ösztönzésképp a kézfejére simítottam, vagy megkérdeztem, hogy bírja eddig. Valahogy mindig igyekeztem a tudtára adni, hogy biztonságban van velem.
Ahogy kiértünk a városból, már sokkal nyugodtabb utakra kerültünk. Erre nem igazán volt nagy a forgalom, főleg nem az emelkedős részeken, amik a dombos, hegyes területek felé vezettek, így bátorkodtam egy fokkal gyorsabban menni.
Nagyjából tíz percen belül már látni lehetett a randink helyszínét az egyik domb tetején: az XXL-es méretű, régi stílusú családi nyaralót, ami évek óta várakozott arra, hogy megvegye valaki. Fénykorában úgy tudom, gyönyörűen ki volt világítva minden este. Most is égett ott néhány halvány fényű külső lámpa, valamint egy-két tört fehér gömbös égősor - egyenesen az ott felejtett csomagokból kihalászva -, amiket még én kapcsolgattam fel, mikor lepakoltam odabent.
Felkanyarodtam az oda vezető útra, abban a pillanatban pedig ismét rám tört az idegesség.
„Imádni fogja”, ugye?





you made me promise to be on my
best behavior


Jasper Riggs
jasper & eren; you ain't seen nothing yet B70d127d945c6eb9998a40c6489735344aabc16c
jasper & eren; you ain't seen nothing yet 82ad91934829d56eca0e305c256f670812f5e1a2
Play by: :
Hero Fiennes-Tiffin
Életkor :
19
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Hunter
jasper & eren; you ain't seen nothing yet Giphy

jasper & eren; you ain't seen nothing yet Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Szer. Feb. 17, 2021 6:56 pm

Eren Meth
ember: erôtlen személy, köztünk mégis a legerősebb

jasper & eren
Ask me why my heart's inside my throat
i've never been in love but i'll be yours if you'll be mine.
Kicsit olyanok voltunk Jasperral, mint két kamasz, akiknek egy napot is nehéz kibírniuk a másik nélkül, de be kellett vallanom, élveztem. Ez végre olyasmi volt, amiben maximálisan jól éreztem magam. Nem kellett attól félnem, hogy valami olyasmit mondok, amit nem kellene, és kölcsönösen éreztem a szeretetet az ő részéről is. Végre ez valami olyasmi volt, ami nem egyoldalú, és nem csak róla szól. Ezek alapján pedig nem is érdekelt, mit mondanának mások, ha látnának minket, mert az a rózsaszín köd, ami fokozatosan ereszkedett le körém, most egyáltalán nem zavart. Talán tényleg ezt nevezik szerelemnek. És nem érdekel, ha túl korai ezt kimondani.
Éreztem, hogy a kelleténél több vér szökött az arcomba, ahogy meghallottam, hogy én is hiányoztam neki, s a csók után az helyett, hogy hátrébb húzódott volna, összeérintette az orrát az enyémmel. Szavai hallatán egy újabb mosoly húzódott az arcomra, miközben összefontam ujjaim az övével. Valójában nem volt szükségem semmiféle kiengesztelésre. Nekem bőven elég volt az is, hogy velem volt. Annak pedig csak még jobban örültem, hogy végre nem a négy fal között kell ücsörögnünk.
Egyáltalán nem zavart, hogy megtartottuk magunknak a titkos kis kapcsolatunkat. Tetszett, hogy elbújhatunk a világ elől, viszont mióta Jasperrel vagyok, szinte sehol sem voltunk közösen, így nem csoda, hogy ennyire izgatott voltam az este miatt. Igazából azóta még Luke-ékkal sem találkoztam az egyetemen kívül. Valahogy nem is vágytam arra, hogy bulizzunk, vagy csak iszogassunk. Sokkal szívesebben töltöttem a délutánt Jasperrel a kanapén összebújva, miközben megnéztünk egy filmet, vagy akármi. Tudom, ez most hogy hangzik, de eszemben sincs elhanyagolni miatta senkit. Egyszerűen csak önző akartam lenni, és ki akartam élvezni az első pár napot, hetet, ameddig még ennyire csendes körülöttünk minden. Aztán szép lassan úgyis minden visszaáll a megszokott kerékvágásba. Egyelőre viszont nem hiányoztak a szürke hétköznapok.
- Most igazából saját magadat vagy engem akarsz meggyőzni? - szúrtam oda egy provokatív hanglejtéssel, miközben nem bírtam megállni, hogy ne jelenjen meg egy kisebb félmosoly az arcomon. Bár láttam rajta, mennyire lelkes, és isten ments, hogy el akartam volna venni a kedvét, azonban muszáj volt kicsit csipkelődnöm.
Szinte észre sem vettem, milyen hamar leértünk a földszintre, annyira belemerültem a felesleges fecsegésbe, amin látszólag a fiú jól szórakozott annak ellenére is, hogy esélyt sem adtam neki, hogy közbe szólhasson. Aztán a hirtelen jó kedvem hamar alább is hagyott, ahogy megláttam a járművünket.
Vonakodva figyeltem, ahogy felül a motorra, majd csak a számat kezdtem húzni a nevetése hallatán.
- Honnan kéne tudnom, miféle perverzióid annak, ugh - forgattam a szemem, miközben karjaim összefontam a mellkasom előtt. Ahogy folytatta, sóhajtottam egy aprót, mielőtt megadva magam elvettem volna tőle a bukósisakot. - Csak azért vagyok hajlandó belemenni ebbe, mert ez illik a szettemhez - jelentettem ki, mintha tényleg ezen múlott volna az egész, azonban csak nem akartam beismerni, hogy igaza van. Valószínűleg utólag visszagondolva nagyon bántam volna, hogy kihagytam ezt a lehetőséget. Egyértelmű volt, hogy ez csak hozzá fog tenni a randinkhoz.
Felmásztam a fiú mögé, felvettem a bukósisakot, s szavaira csak bólintottam. Erősen átöleltem a derekánál, de próbáltam közben úgy helyezkedni mögötte, hogy kényelmesen elférjünk mindketten, és ne tapadjak teljesen rá, mint valami matrica. Mikor elindultunk, óvatosan nézelődni kezdtem jobbra-balra, de hamar rájöttem, hogy ez nem túl jó ötlet, mert mindig arra billent kicsit a motor, amerre forgolódtam. Jobbnak láttam, ha nyugton maradok és a minimálisra csökkentem a mozgolódásomat. A félelmeim és a heves szívverésem ellenére tényleg élvezetes volt, ahogy suhantunk végig a városon. Egészen addig, ameddig ki nem értünk onnan és Jasper magasabb sebességre nem kapcsolt. Az élmény megmaradt, viszont pár perc után már éreztem, hogy a bukósisak húzza a fejem és nem olyan egyszerű tartanom magam, mint ahogy én azt elsőre gondoltam. Egyik kezem felcsúsztattam a fiú mellkasára és óvatosan belemarkoltam a felsőjébe, másik kezemet pedig továbbra is a hasánál tartottam, hogy könnyedén meg tudjak támaszkodni előtte a motoron fékezés közben. Miután sikerült megszoknom, már úgy gondoltam, tényleg kár lett volna az autót választani inkább.
Nem volt nehéz kiszúrni a fényeket, melyek a domb tetején világítottak. Azonnal tudtam, hogy Jasper mit tervezett az estére, és már alig vártam, hogy leparkoljon odafent. Leugrottam a motorról, majd megráztam kicsit a fejem, ahogy lehúztam a bukósisakot, hátha majd ennyitől kicsit helyre áll a hajam. Pár lépéssel közelebb mentem a házhoz, de nem akartam lehagyni a fiút. Csodálkozva néztem végig a díszeken, a házon, majd lassan fordultam tengelyem körül, hogy alaposan szemügyre vehessem magát a helyet is. Ahogy megláttam az elém táruló panorámát a dombról, leraktam a sisakot a motorra és szó nélkül meg is indultam a domb szélére, hogy jobb kilátásom nyíljon a városra.
El kellett telnie jó pár percnek, hogy megtaláljam a hangom végre. Jasperra pillantottam és nyújtottam felé a kezem, hogy jöjjön oda mellém. Egy halvány, szerelmes mosollyal figyeltem őt, miközben összefontam ujjainkat, aztán továbbra is szótlanul közelebb hajoltam csak hozzá, hogy nyomjak egy hosszú csókot az ajkaira, ez után pedig újból a város fényei felé fordultam.
- Tényleg nagyon készülhettél - céloztam az égősorokra és magára a helyre, pedig még fogalmam sem volt, hogy milyen meglepetéseket tartogat még számomra. - Sosem láttam még innen Beacon Hillst. Annyira gyönyörű... - jelentettem ki az örömtől csillogó szemekkel, majd csak ez után néztem újra a hátunk mögött lévő hatalmas házra. - És ez... hogy a fenébe találtad egyáltalán ezt a helyet? - Kérdeztem továbbra is lenyűgözve. Alig vártam, hogy belülről is felfedezhessük az épületet.
Hirtelen valamiért annyira természetesnek tűnt, hogy a nyakába ugorjak, miközben azt mondom neki, mennyire szeretem, de mégsem tettem. Nem akartam elijeszteni, és úgy éreztem, hogy ez még túl korai lenne annak ellenére is, hogy szinte automatikusan cselekedtem volna ennek az egész varázsnak a hatására, ami fogva tartott abban a pár pillanatban.
- Igazad volt. Imádom - végül ez volt minden, amit mondtam neki.
youtube lejátszási lista • 33 • 932 • credit



maybe this is all that i can be


Eren Meth
jasper & eren; you ain't seen nothing yet Tumblr_inline_pbuvhgliOR1rifr4k_1280

jasper & eren; you ain't seen nothing yet Tumblr_inline_pbuvip2MlV1rifr4k_1280
Play by: :
herman tømmeraas
Életkor :
20
Tartózkodási hely :
beacon fuckin' hills
Foglalkozás :
studying liberal arts
jasper & eren; you ain't seen nothing yet Tumblr_inline_pbuviwWN2V1rifr4k_1280

jasper & eren; you ain't seen nothing yet Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Szer. Feb. 17, 2021 9:41 pm

Jasper Riggs
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt


Eren & Jasper
when we're crying on the floor cause we're way too drunk, when we're laughing when it's over cause we're so in love... that's my man


Kettőnk közül talán inkább nekem volt szükségem biztatásra a randit illetően, hiszen ez volt az első alkalom, hogy ilyesmit kellett szerveznem, ráadásul nem valami önző cél érdekében. Mert ugye ez az egész nem arról szólt, hogy közelebb kerüljek egy kitűzött célszemélyhez vagy megszerezzek valamit valakitől, hanem egyszerűen csak... Erenről és rólam. Mindkettőnkről, az érzéseinkről, egymás megismeréséről, önzetlenül. Ez utóbbi tette igazán ijesztővé az egészet.
– Egy kicsit mindkettő – vallottam be, s egy zavart nevetéssel félrepillantottam. A fiúnak sikerült beletenyerelnie a nagy büdös igazságba, mintha csak kiolvasta volna a fejemből, hogy valójában azért volt ekkora a szám, mert így próbáltam magamat meggyőzni arról, hogy jó randit szerveztem. Tudom, hülyeség volt ennyire izgulni amiatt, hogy mit fog majd szólni hozzá, de nem tudtam mit csinálni vele... Szerettem volna, hogy jól sikerüljön az este.
Az sokat oldott az idegességemen, hogy lefelé menet Eren folyamatosan csak beszélt és beszélt, ráadásul olyan szórakoztató előadásban mesélte el az egész napos szenvedését, hogy még nevetnem is kellett rajta; el tudtam képzelni, mennyi ideig ácsoroghatott a tükör előtt, mire eldöntötte, mit fog felvenni. Az meg csak hab volt a tortán, hogy ehhez hozzájárulhattam azzal, hogy egész nap meg se nyitottam az üzeneteit.
Sajnos aztán a bőbeszédűsége alább hagyott, mikor leesett neki, hogy motorral fogunk menni, ám ez nem akadályozott abban, hogy remek érvekkel megpróbáljam bátorítani őt egy kicsit.
– Eww...! – néztem rá amolyan „ugye most csak viccelsz?” fejjel, de szinte azonnal el is mosolyodtam. – Fáj, hogy egyáltalán eszedbe jut ilyesmi rólam – csóváltam a fejem kissé túldramatizálva, közben egyik kezemet a mellkasomhoz nyomtam, mintha összecsavarodott volna a szívem odabent. Persze ettől függetlenül csak azért is igyekeztem rávenni Erent az együttműködésre, ami végül sikerült is, mert egy rohadt jó ügyvéd veszett el bennem. – Ehhem, rendben van – forgattam a szemem vigyorogva. Persze, csak a sisak színe győzött meg, mi?
Megvártam, hogy a randipartnerem kényelmesen elhelyezkedjen mögöttem, s ha már éreztem, hogy stabilan kapaszkodik, el is indultam vele a belváros felé. Mivel át kellett hajtanunk voltaképpen egész Beacon Hills-en, egyelőre nem vettem sietősre a dolgot, legalább addig is mindketten szokhattuk a közös motorozás élményét.
Feltűnt, hogy Eren eleinte mocorgott néha-néha, ami annyira nem volt zavaró, úgyhogy nem foglalkoztam vele túl sokat; aztán ez abbamaradt, így meg pláne szükségét éreztem, hogy amikor meg kellett állnunk, valahogy ellenőrizzem, minden rendben van-e vele. Szerencsére nem volt semmi gond.
Kiérve a városból, kicsit rákapcsoltam, hiszen mégiscsak motorral közlekedtünk, nem egy olyan banyatankkal, aminek az elején kis kosár is volt, meg egy baszott nagy, szemszúró fényű lámpa... Nem is, reflektor. Az már felért egy reflektorral.
Nem bírtam megállni, hogy ne mosolyodjak el, ahogy Eren egyik keze felcsúszott a mellkasomra. Már csak emiatt is jó ötletnek tartottam, hogy nem autóval jöttem érte. Ráadásul szerettem volna, hogy hasonló meglepetést okozzon neki majd a nyaralóház látványa, mint nekem, amikor először megláttam azt. Persze így, hogy ki is volt világítva, még nagyobbat szólhatott, mikor végre bekerült a látószögünkbe.
Perceken belül le is parkoltam az épület előtt, de alig, hogy megálltam, Eren már le is pattant mögülem, így csak nagyokat pislogva fordultam hátra, hogy megnézzem, mi ez a nagy sietség. Alig, hogy lehámozta a sisakját, már meg is indult a ház felé.
– Tch...! – Elvigyorodtam, s leállítottam a motort, hogy kövessem a példáját. Jól esett a friss oxigén, mikor én is megszabadultam a bukósisakomtól; a hajamba túrva mélyen beszippantottam a hűs levegőt, majd lekászálódtam a járgányról.
Mire a kesztyűmet is sikerült elraknom, a fiú már a domb szélén állt, s a város fényeit figyelte. Nem bírtam levenni a szemem róla; valahogy annyira megnyugtató volt a látványa, a távolban azzal a sok kisebb-nagyobb épülettel, hogy képes lettem volna órákig nézegetni szótlanul.
Mikor felém nyújtotta a kezét, lágyan mosolyogva léptem oda mellé, ujjainkat összekulcsolva, s alig egy pillanatnyi különbséggel hajoltam felé, hogy fogadhassam a puha, sokat mondó csókját.
– Áh, csak... Erm, csak egy kicsit – vontam vállat, de érezhető volt, hogy csak játszottam az eszemet. Nem akartam csak úgy bevallani, hogy az előző nap még a pókhálókat is eltávolítottam minden sarokból, hogy biztosan tökéletes legyen a hely. – Nem mindennapi látvány – értettem egyet Erennel, aztán követtem a pillantását a nyaralóház felé. – Teljesen véletlenül. Valamelyik reggel véletlenül eggyel előbb kanyarodtam le a sztrádáról, és itt kötöttem ki – meséltem röviden tömören. – Kiderült, hogy évek óta itt áll ez a ház és arra vár, hogy valaki megvegye. Gondoltam, a miénk lehetne ma estére – fűztem hozzá sejtelmesen, ekkor már inkább a fiú arcát fürkészve az épület helyett. Látszott rajta, hogy tényleg tetszik neki.
Ezt aztán szavaival meg is erősítette, amiért legszívesebben a levegőbe bokszoltam volna, helyette azonban néhány pislogás és egy rövid feldolgozási idő után szabad kezemet az arcára fektettem, s magam felé fordítottam, hogy ezúttal én lephessem meg őt egy csókkal.
– Meg akarod nézni belülről is? – kérdeztem nagy lelkesen, s már el is kezdtem húzni őt a kezénél fogva, hogy körbevezethessem odabent.
Kulcsra már nem volt szükség a bejárati ajtóhoz, mivel ugye az első alkalommal, mikor itt jártam, tök romantikusan feltörtem a zárat az ilyen célokra tartott kis pöckeimmel, vagy hogy a fenébe nevezzem őket... Lényeg a lényeg, hogy már elő volt készítve a terep, így bátran magam elé engedtem Erent, hogy szétnézhessen.
Bent néhány sárgás-fehér állólámpa világított, ezek pont annyira voltak erős fényűek, hogy nagyjából el lehessen látni a belső tér túloldalára. Összesen két emelet volt, a felső szint nyitott volt, a felénk néző részén fakorláttal, s oda bal oldalt vezetett fel egy közepes szélességű lépcsősor. Szemben egy valaha nappali-konyha kombóként funkcionáló terület volt, jobb oldalt, nagyjából a fal közepe tájékán még egy ajtó elvezetett egy üres szobába - feltételezem, az valamikor az egyik háló lehetett.
Már innen is lehetett látni, hogy fent nagyobb a fény és nem olyan egyszínű, mint az alsó szinten. Ha pedig Eren ezt felfedezte volna, s úgy döntött, hogy inkább azt a részt nézi meg alaposabban, szembe találhatta magát egy széles erkéllyel, ami egybe volt nyitva a szintén nappali méretű szobával; elképzelésem szerint, ott egy üvegajtó lehetett, vagy egy üvegfal, amikor még funkcionált ez a hely. Az erkély egyébként Beacon Hills-el ellentétes irányba nézett, a többi domb és kisebb-nagyobb erdő felé, a távolban pedig látni lehetett onnan az egyik szomszédos város magasba nyúló épületeit. De nem is ez lehetett az, amit a fiú elsőre kiszúrhatott.
Odafent ugyanis ki volt készítve egy rakás nassolni való, egy nagyobb Bluetooth-os hangszóró, alattuk kiterítve egy pléd, plusz egymás tetejére összehajtva két puha takaró, ha esetleg fáztunk volna. Mindezt azzal próbáltam feldobni, hogy szintén az itt hagyott dobozokból előástam néhány hülye karácsonyi színes égősort, amikkel körbetekertem az erkély korlátját, valamint a falra felfutó növényzetre is ráfűztem őket, mert hát elég hosszúak voltak. Igazából arra vártam a legjobban, hogy ezt Eren meglássa. S amikor végre a ház ezen részére került sor, csak fél vállal megtámaszkodtam a fal sarkánál és úgy figyeltem a fiú reakcióját.





you made me promise to be on my
best behavior


Jasper Riggs
jasper & eren; you ain't seen nothing yet B70d127d945c6eb9998a40c6489735344aabc16c
jasper & eren; you ain't seen nothing yet 82ad91934829d56eca0e305c256f670812f5e1a2
Play by: :
Hero Fiennes-Tiffin
Életkor :
19
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Hunter
jasper & eren; you ain't seen nothing yet Giphy

jasper & eren; you ain't seen nothing yet Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Szer. Feb. 17, 2021 11:52 pm

Eren Meth
ember: erôtlen személy, köztünk mégis a legerősebb

jasper & eren
Ask me why my heart's inside my throat
i've never been in love but i'll be yours if you'll be mine.
A rossz tulajdonságaim közé tartozott, hogy nem szerettem elismerni, ha másnak volt igaza.
Tartottam a motorozástól, sosem éreztem magam biztonságban két keréken. Elég lett volna egy rosszul bevett kanyar, vagy egy kisebb gödör az úton, de még egy nagyobb kő is, amit a sofőr nem vesz észre nagy sebességnél és máris kicsúszhat alólunk a jármű. Sok-sok apróság vezethet komolyabb sérülésekhez, vagy még rosszabb... Nem arról volt szó, hogy gyáva lennék, és nem lenne jó néha egy kis adrenalin löket, viszont az egészségem fontosabb volt ennél. Ez nem jelentette, hogy ne bíznék Jasperban és nem tetszene a gondolata annak a szabadságérzetnek, amit a motoron érezhet az ember, egyszerűen csak aggódtam. Mégis be kellett ismernem magamnak, hogy bántam volna, ha erre nemet mondok. Még ha a fiú tisztában is volt vele, hogy ostoba szövegeléssel terelem a szót az igazságról, akkor sem mondtam volna ki neki hangosan, hogy igaza van.
- Én sok mindent kinézek belőled, Jasper - válaszoltam sejtelmesen, mit sem foglalkozva az állítólagos érzéseivel, amit előadott nekem. - De azért adok neked egy esélyt, hogy lásd, bízom benned - ezzel a végszóval pedig fel is pattantam mögé.
Eleinte még görcsösen kapaszkodtam belé, de igyekeztem levetkőzni a szorongásom, hogy helyette a jó dolgokra koncentrálhassak. Megnyugtató érzés volt, hogy amennyire tudott, figyelt rám is vezetés közben. Ezáltal sikerült sokkal hamarabb megszoknom ezt az egészet. Egy idő után már bíztam benne annyira, hogy ne ijedjek meg a nagyobb kanyaroktól sem, mikor jobban megdöntötte a motort. Talán még bírtam volna tovább is. Ha nem keltette volna fel a figyelmem a célállomásunk, lehet még rá is vettem volna, hogy menjünk még pár kört, viszont nem volt kérdés, hogy a kettő közül melyiket fogom választani inkább.
Olyan voltam akár egy kisfiú, akit először vittek el kirándulni a megszokott kis városon kívülre. Rettentően szerettem az ilyen helyeket, főleg esténként, mikor már minden nyugodt volt körülöttem, és nem zavartak a város zajai, vagy az emberek. Valamiért mégis ritka volt, hogy elindultam volna éjszakai sétákra, talán mert egyedül kicsit unalmas is lett volna. Ha ki akartam szellőztetni a fejem, inkább kocsikáztam hangos zenével. Viszont akkor annyira jó volt ott állni, hogy tudtam olyan emberrel vagyok, akit abban a pillanatban akár még a világ végére is követtem volna. Már egy cseppet sem bántam, hogy rá bíztam a randink programjának megszervezését, valószínűleg sosem jutott volna eszembe ilyesmi.
Szavai hallatán egy boldogsággal teli mosoly jelent meg az arcomon. - Ebben az esetben örülök, hogy sikerült egy kicsit eltévedned - erősítettem meg benne, hogy jó gondolat volt. - Hacsak nem azt tervezed, hogy itt ásol el a semmi közepén, hogy még véletlenül se találhasson meg senki - tettem hozzá aztán egy kis szünet után, mert nem is én lettem volna, ha nem rondítok bele a romantikus pillanatunkba valami hülyeséggel. Az igazság azonban az volt, hogy kezdtem rettentően zavarba jönni, amit kénytelen voltam leplezni valamivel.
Melegséggel töltött el, ahogy megéreztem ujjait az arcomon, és automatikusan elmosolyodtam, ahogy viszonoztam neki a csókot. Kérdésére csak bólintottam, és szó nélkül követtem.
- Egyébként ez nem számít betörésnek? Igazán izgalmas megkoronázása lenne a randinknak, ha a rendőrség vinne el minket - pillantottam rá egy halkabb nevetés kíséretében, miközben beléptem az ajtón.
Körbenézve a belső téren szinte láttam magam előtt, hogy nézhetett ki a ház, mikor még eredeti állapotában pompázott. Hamar összeraktam fejben, melyik helyiséget mire használnám, és hogyan rendezném be. Nagyjából körbe jártam az alsó szintet, de fejben már odafent jártam. Kíváncsi voltam, mi lehet ott az alapján, mekkora fény szűrődött le az alsó részbe.
- Ahhoz képest elég jó állapotban van. Lehet meg kéne vennünk - néztem a fiúra mosolyogva. - Mármint, ha más nem is, elég vad bulikat lehetne itt tartani. De tök jó kis búvóhely is lehetne - folytattam, miközben elkezdtem felfelé hátrálni a lépcsőn a korlátba kapaszkodva. - Itt legalább nyugodtan lehetne hangoskodni - tettem hozzá kuncogva, aztán hátat fordítottam neki, hogy felszaladhassak a maradék lépcsőfokokon, aminek az utolsó fokán aztán meg is torpantam, ahogy megláttam az elém táruló látványt.
Nem is foglalkoztam igazán azzal, hogy néz ki az emelet, minden figyelmemet lekötötte a gondosan berendezett és feldíszített kis erkély. Hamar elcsöndesedtem és lassan meg is indultam a fények irányába. Szerettem volna valamit kinyögni reakcióképp, de nem jött ki hang a torkomon, helyette csak elérzékenyülve bámultam magam elé. Nem gondoltam volna, hogy egyszer valakinek sikerül majd ennyire meglepnie, de... Jasper túltett minden elképzelésemen. A motorozás, ez a hely, a ház, ahogy berendezte az erkélyt. Az egész annyira filmbe illő volt, hogy nem találtam a megfelelő szavakat.
Csendesen az erkély korlátjához léptem, hogy rendesen ráláthassak az elém táruló tájra, s csak ez után fordultam végre a fiú felé, mikor nagyjából sikerült felfognom, hogy ezt nem csak álmodom, hanem tényleg itt vagyunk. Felfoghatatlan volt, hogy valaki csak az én kedvemért készült ennyit, hogy le tudjon nyűgözni és egy felejthetetlen estét alkosson mindkettőnk számára. Tényleg kitett magáért, és végre úgy éreztem, hogy igazán fontos vagyok valakinek. A szívem olyan hevesen kezdett verni, hogy attól féltem átszakítja a mellkasom. Az alsó ajkamra haraptam, ezzel igyekeztem visszafogni az érzéseim, mert attól féltem, hogyha ez így folytatódik, baromi férfiasan eleresztek pár könnycseppet is. Egyszerűen csak boldog voltam, hogy ezt én élhetem át vele.
-  Jasper... - kezdtem volna bele végre valamibe, de ennél tovább nem jutottam.
Elengedtem a korlátot, amit egész idő alatt szorongattam, hogy gyors léptekkel átszelve a szobát odamehessek hozzá és kezeim közé fogva az arcát hosszan megcsókoltam, miközben teljesen a falhoz nyomtam a hátát. Nem volt semmi vadság a csókban, inkább gyengéd voltam és érzelmes. Úgy gondoltam, ha már szavakkal képtelen vagyok kifejezni magam, akkor legalább ebből érezze, mennyire boldog vagyok, és mennyire imádom ezt az egészet annak ellenére is, hogy szinte még el sem kezdődött a közös esténk. Azt éreztem, ha az időnk hátralévő részében bármi rossz dolog is történne, az sem tudná elrontani a kedvemet, és már ennyivel is elégedett lettem volna.
Mikor sikerült elszakadnom az ajkaitól, megfogtam a kezeit, és magammal húztam a földre terített plédhez, hogy mindketten kényelembe helyezhessük magunkat.
- Sajnálom, de ezzel megnyerted, hogy az elkövetkezendő összes randinkat te szervezd az örökkévalóságig, mert ezt képtelen lennék felülmúlni, akárhogy is próbálkoznék - közöltem vele végül még mindig a lepettségem és örömöm ötvözetének hatására. - De nem is akarnám. Igazából még soha senki nem próbált ennyire lenyűgözni, mint ahogy neked sikerült most - találtam meg végül a szavaim, amivel alá akartam támasztani, hogy tényleg profin kitalálta ezt az egészet, és kár volt ennyit izgulnia, mert már túl is lőtt a célon.
Az egész túlságosan tökéletes volt.
- Lehetne, hogy haza sem megyünk ma? - Pislogtam rá kérlelően, hiába tudtam, hogy ez valószínűleg kivitelezhetetlen. Mégis azt kívántam, hogy bárcsak soha ne érne véget ez az este. Elvégre itt voltam egy csodálatos helyen egy randi kellős közepén, és egy olyan srác ült velem szemben, akinél jobbat el sem tudtam volna képzelni magam mellé. Nem tudom, mi tört rám hirtelen, amitől ennyire érzelgős és zavarodott lettem, de valami olyasmit éreztem, amit ezelőtt még soha.
youtube lejátszási lista • 33 • 1 123 • credit



maybe this is all that i can be


Eren Meth
jasper & eren; you ain't seen nothing yet Tumblr_inline_pbuvhgliOR1rifr4k_1280

jasper & eren; you ain't seen nothing yet Tumblr_inline_pbuvip2MlV1rifr4k_1280
Play by: :
herman tømmeraas
Életkor :
20
Tartózkodási hely :
beacon fuckin' hills
Foglalkozás :
studying liberal arts
jasper & eren; you ain't seen nothing yet Tumblr_inline_pbuviwWN2V1rifr4k_1280

jasper & eren; you ain't seen nothing yet Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Csüt. Feb. 18, 2021 2:55 am

Jasper Riggs
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt


Eren & Jasper
when we're crying on the floor cause we're way too drunk, when we're laughing when it's over cause we're so in love... that's my man


Szerettem volna, hogy az első randink tökéletes legyen. Meglehet, ez fizikai képtelenségnek számított, én mégis hajlandó lettem volna feszegetni a földi határokat, csak hogy lenyűgözzem Erent. Talán túlzás ezt mondanom, tudom jól. De mivel ő volt az első személy, akit tényleg szerettem volna közel tudni magamhoz és lassacskán beengedni a világomba, akármit megtettem volna, hogy az összejövetelünk jól sikerüljön. Voltaképpen tényleg így is volt; napokkal előbb elkezdtem felkészülni, megvettem mindent, ami még hiányzott, kitakarítottam a placcot, helyrehoztam az áramellátást... Sorolhatnám egy darabig, mennyi mindent kellett elintéznem; még Matteo-t is bevontam, aki „szíves örömest” segített - mivel állandóan lenyúlta a szerszámaimat, ezt kértem tőle kiengesztelésképp. Sokat morgott miatta spanyolul, de aztán vígan emlékeztettem rá, hogy miért kellett ott lennie ahelyett, hogy valami latin sorozatot nézett volna egy sör mellett a kis lakásában, úgyhogy inkább befogta és rendbe tette a szar vezetékeket. Meg se kérdezte, kié volt a ház.
Mindenesetre megérte a sok fáradozás, mert Eren már a helyszínválasztást is nagyra értékelte; kíváncsi voltam, mit fog szólni ezek után a bent elrendezett kis helyünkhöz, azonban direkt nem siettettem, hogy felmásszunk oda, mert azt szerettem volna, ha a saját tempójában fedezi fel az egészet.
– Lebuktam – pillantottam rá egy komisz mosollyal. – Hová is tettem az ásót...? – Körbefordultam a földet pásztázva, mintha az említett tárgyat kerestem volna. Aztán kuncogva ismét a fiúra néztem. Feltűnt már, hogy amióta őt megismertem, a humorérzékem kezdett feléledezni és többet is nevettem, mint azelőtt.
Sőt, az is kiderült számomra, hogy képes vagyok baromi romantikus dolgokra. És feleannyira se vagyok kemény legény, mint amilyennek szerettem beállítani magam mások előtt. Eren kihozta belőlem ezt is.
– Hát nagyon remélem, hogy a tulaj nem most fogja ránk hívni őket – feleltem jókedvűen, miközben követtem őt befelé. – Egyébként ne aggódj miatta szerintem, legalább két évnyi pókháló volt itt, mikor először idetaláltam, úgyhogy valszeg senki nem foglalkozik már a hellyel – tettem hozzá, ezzel akaratlanul arra is célozva, hogy azóta már nincs egy darab porszem sem az egész épületben. Mert ugye ott volt az az idióta srác, aki képes volt alaposan kiganézni az összes kis sarkot, csak hogy lenyűgözze a randi partnerét.
Kissé elcsodálkoztam Eren szavain, bár nem kellett volna annyira meglepődnöm, hiszen nekem is nagyon tetszett ez a nyaralóház, és ha lett volna rá lóvém, talán meg is vettem volna. Mégis, amekkora lelkesedéssel vetette fel az ötletet, ráadásul többes szám első személyben mondta... Meg kellene vennünk. Nekünk.
AHH!
– Azt mondod? – pilláztam rá csillogó szemekkel, közben nekitámaszkodtam a lépcső melletti kapaszkodónak. A hangoskodást illetően csak nevettem egyet, s utána indultam felfelé. Nagyjából akkor szólaltam meg, amikor az utolsó fokoknál tartottam. – Végülis van benne valami, bár a felújítás elég sokba kerüln... – mondtam volna a magam hülyeségét, ám a végét elharaptam, ahogy az emeletre érve feltűnt, hogy Eren már teljesen máshol jár fejben. Mivel háttal állt nekem, nem láttam az arcát, így nem is tudtam megállapítani, mit gondolhatott éppen, vagy tetszett-e egyáltalán neki a karácsonyi díszes, nassolós megoldásom. Inkább meg is álltam és zsebre vágott kezekkel az egyik fal szélének támaszkodtam, azon izgulva, vajon mit fog szólni most.
Csak némán vártam, hagytam neki időt, hogy szétnézzen, közben nagyon diszkréten a padlót fürkésztem. Hirtelen még lélegezni is elfelejtettem... Mikor pedig végre felém fordult, félénken pislogtam rá, nagyon óvatosan véve a levegőt, mintha arra készültem volna, hogy most valami rossz fog történni. Láttam az arcán átfutni azt a rengeteg érzelmet, a szemeiben is több tucatnyi gondolat kavargott, s hallottam, hogy a szíve sebesen kalimpált. Ha mindezt jól raktam össze, akkor... Azt hiszem, sikerült lenyűgöznöm.
Nem tudtam, mire számítsak. Mikor végre megmozdult, az izgalomtól fel se fogtam, mi történt; úgy érzékeltem a sebes lépteit, mintha csak oda teleportált volna hozzám, az érintése és puha ajkai az enyémeken pedig most teljesen váratlanul értek, pláne így, hogy még a falhoz is nyomott velük. Kellett néhány rövid pillanat, mire egyik kezem végre funkcionálni kezdett és Eren csuklójára fogott, a másik viszont a zsebemben ragadt, így azzal nem tudtam mit csinálni. Ezek után már nem is agyaltam azon, vajon kellemes volt-e ez a meglepetés a fiú számára, vagy sem; teljesen egyértelművé tette, hogy valóban sikerült levennem őt a lábáról.
Miután valahogy elszakadtunk egymástól, hagytam, hogy magával húzzon a kikészített plédre, s nagy vigyorral le is huppantam vele szemben. Az egyik lábamat felhúztam és arra támasztottam a karomat, a másikat pedig csak lazán behajlítottam, de direkt úgy fordultam, hogy kicsit oldalasan legyek Erennek, így akármikor könnyen oda tudtam hajolni hozzá, ha újabb csókosztáshoz lett volna kedvem. Bár... Ahhoz mikor nem volt kedvem kedvem, ha róla volt szó?
Az idétlen vigyorom mellé betársult az arcomon egy halvány pír is a szép szavak hallatán. Nem bírtam megállni, hogy ne nevessek fel kínomban.
– Fenébe, mit tettem?! – csaptam a homlokomra. Vicceltem, de azért... – Tényleg? – kérdeztem csodálkozva. Valamiért azt hittem, az én ötletem tök béna lesz Eren korábbi randi tapasztalataihoz képest. – Micsoda idióták – húztam a számat, majd hátrabillentve a fejemet, elkezdtem az eget kémlelni, mintha onnan akartam volna bátorságot gyűjteni a következő szavaimhoz. – Szerintem megérdemled az összes karácsonyi fénysort a világon – mondtam ezt egész halkan, a dekorációnkra célozva, egy apró mosollyal a szám sarkában. Tényleg így gondoltam, hiába hangzott hatalmas hülyeségnek.
Most magamnak tettem fel fejben a kérdést, amivel elindítottam ezt az egész lavinát kettőnk közt; vajon előre meg volt írva, hogy mi ketten találkozunk azon a bulin? És ha igen, a sors már akkor is tudta, hogy ide fog vezetni minden, ami azóta történt?
Épp csak végigfutott ez a gondolat a fejemen, mikor Eren ismét megszólalt. Ábrándos mosollyal pillantottam rá.
– Azt mondod, hoznom kellett volna egy matracot is? – vontam fel a szemöldököm szórakozottan, közben az egyik zacskó hullámos chipsért nyúltam. Felbontottam, ám ahelyett, hogy nekiláttam volna a rágcsálásnak, először a fiú felé nyújtottam. – Magunkat ismerve, hajnalig biztos itt leszünk – jegyeztem meg. Az eddigi találkozóink mindig úgy értek véget, hogy alig tudtunk elszakadni egymástól, így egyáltalán nem lepett volna meg, ha most is addig húzzuk az időt, ameddig csak lehet, mielőtt elindulnánk hazafelé. – Bár én legszívesebben itt maradnék örökre – vontam vállat, s kihalásztam egy nagyobb darab chipset a zacsiból, amit magyarázat közben el is rágtam. – Távol minden szarságtól. És bárki lehetnék, mert tiszta lappal indítanék – ekkor Erenre néztem, s hozzátettem, hogy: – Most minden itt van, amire szükségem lenne hozzá.
Elsősorban rád gondolok, nem a kedvenc csokival borított, bolti kekszgolyóimra, amik pont melletted vannak – egészítettem ki magam a fejemben. Mert igen, akkor és ott úgy éreztem, Erenen kívül semmihez nem ragaszkodnék igazán, ha kapnék lehetőséget az újrakezdésre.
A pillantásom kissé elkerekedett aztán, mikor leesett, miket mondtam az előbb...
– Ne haragudj, elcsesztem a hangulatot – böktem ki végül kissé megrázva a fejem, ahogy realizálódott bennem, mennyire depis irányba vittem ezt a beszélgetést. Éreztem, hogy elönti a forróság az arcomat.
Igaz, amit mondani szoktak... Az ember este, de főleg éjjel akaratlanul is védtelenné válik a saját érzéseivel szemben és jobban megnyílik a másik előtt. Most Eren néhány pillanatra ennek lehetett a szemtanúja.





you made me promise to be on my
best behavior


Jasper Riggs
jasper & eren; you ain't seen nothing yet B70d127d945c6eb9998a40c6489735344aabc16c
jasper & eren; you ain't seen nothing yet 82ad91934829d56eca0e305c256f670812f5e1a2
Play by: :
Hero Fiennes-Tiffin
Életkor :
19
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Hunter
jasper & eren; you ain't seen nothing yet Giphy

jasper & eren; you ain't seen nothing yet Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Szomb. Feb. 20, 2021 12:34 am

Eren Meth
ember: erôtlen személy, köztünk mégis a legerősebb

jasper & eren
Ask me why my heart's inside my throat
i've never been in love but i'll be yours if you'll be mine.
Izgalmas lett volna, ha váratlanul ránk törnek a rendőrök. Valószínűleg ez sem vette volna el a jó kedvem, amit a fiúnak tökéletesen sikerült megalapoznia egész hamar. Szórakoztató volt, hogy igazából nem volt teljesen legális, amit csináltunk, és volt egy kis veszély az egészben. Szerettem az efféle dolgokat, hiszen mindig is annak a híve voltam, hogyha mindig a szabályok betartása szerint élnénk, az baromi unalmas lenne. Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy ráadásul egy randiról volt szó. Egyszerűen csak tetszett a tudat, hogy egy izgalmas és romantikus este várt ránk Jasperral.
- Ezzel most azt akarod mondani, hogy kitakarítottad az egész helyet, mielőtt idehoztál? - Kérdeztem kissé szaggatottan a lepettségtől, miközben mutogatni kezdtem. Ez a tény egyszerre volt lenyűgöző, megdöbbentő és enyhén szólva ijesztő is. Tényleg nagyon készülhetett, hogy minden tökéletesen menjen az este folyamán, ha még képes volt pókhálózni is. Ennek gondolatára pedig csak elmosolyodtam, mielőtt folytattam volna a felfedező utamat. - Milyen meglepetéseket tartogatsz még? - Tettem fel egy költői kérdést inkább csak magam elé motyogva, mert ezek után már tényleg bármit kinéztem volna belőle, de idő kérdése volt, hogy kiderüljön. Türelmes voltam.
Ahogy egyre többet láttam a házból, annál jobban befészkelte magát elmémbe a gondolat, milyen jó lenne megvenni. Jasper állítása szerint már évek óta üresen állt, pedig tökéletes lenne arra, hogy kiszakadjunk a szürke hétköznapokból, vagy elbújjunk a világ elől, ha csak egy kis időre is. Viszonylag távol mindentől.
A fiú pillantásai alapján könnyedén megállapítottam, hogy neki is tetszett az ötlet, nem kellett hozzá mondania semmit. A fogaskerekek automatikusan járni kezdtek elmémben; ha tényleg jól alakulnak kettőnk közt a dolgok, pont úgy, ahogy szeretném, talán egyszer én fogom meglepni őt.
Ez utáni szavaira azonban már nem tudtam figyelni, hiszen felértem a lépcsőn és egy olyasfajta lepettség lett úrrá rajtam, ami által kizártam mindent, ami körülöttem történt. Ha akartam volna, sem tudtam volna kiemelni egyetlen konkrét dolgot sem, ami annyira tetszett, hogy miatta ilyen szinten kavarogni kezdtek bennem az érzelmeim. Az egész összességében annyira csodálatos és leírhatatlan volt, hogy még az örömömet is képtelen voltam kifejezni, pedig ennek nem kellett volna gondot okoznia. Viszont erre volt egy remek módszerem, ha Jasperról volt szó, amit hosszas, néma percek után aztán be is vetettem rajta. Az igazat megvallva, régen éreztem magam annyira boldognak, mint akkor.
Miután letelepedtünk a plédre, végre sikerült annyira összeszednem magam, hogy az érzéseimet valahogy szavak formájába öntsem. Nem akartam ennyire egyszerűen lepasszolni neki minden felelősséget, természetesen. Tudtam, hogy nekem is ki kell vennem a részem ebből a kapcsolatból, de ha ehhez hasonló egyedi ötletei vannak, eszembe sem jutna elvenni tőle a lehetőséget, hogy kiélhesse a kreativitását. Őszintén elegem volt már a puccos éttermekből. Nyilván mindegyiknek meg volt a maga varázsa, de nem feltétlenül attól volt jó egy randi, hogy minél drágább helyekre megyünk. Erre ez volt a tökéletes példa. Sokkal inkább éreztem magam szeretettnek, hogy tudtam, valaki ennyi mindenre képes pár meghitt óra megteremtésének érdekében.
Kérdésére csak bólintottam egyet és követtem tekintetemmel a mozdulatát, ahogy az eget kezdte bámulni. Egy ideig csak figyeltem, ahogy a fények játszanak az arcán, majd felnéztem a csillagpettyes égboltra én is. Annyira meghitt és nyugodt volt minden, képes lettem volna néma csendben eltölteni a hátralévő időnket az eget fürkészve. Szinte már bármi elég lett volna, hogyha közben a fiú mellettem lett volna végig. Jasper azonban megtörte a csendet, mire reflex szerűen rápillantottam, s zavaromban elmosolyodtam - Ne beszélj már hülyeségeket - nyögtem ki válaszképp. Nem a mondanivalója, hanem a mögöttes tartalma miatt kezdtem feszengeni. Rettentően jól esett, hogy így gondolta, viszont képtelen voltam kezelni az ilyen helyzeteket. Túlságosan zavarban voltam ahhoz, hogy bármi értelmes dolog elhagyhassa a számat. Talán azért, mert nem voltam hozzászokva, hogy valaki ilyesmiket mondjon nekem.
- Sosem voltam még igazán fontos senkinek, valószínűleg ezért - szólaltam meg ismét egy rövidebb csend után, ahogy ismét a csillagokra néztem. - Nem gondolom, hogy ez miatt bárki is idióta lenne. Valószínűleg velem van a baj - vontam vállat. - Mármint... a saját apámmal nem beszélek többször havi egy alkalomnál, de még akkor is lehet, hogy sokat mondok. Néha csak kapok egy e-mailt, és ezzel le van tudva. Van hogy már nem is válaszolok rá, mert felesleges. Szerintem el sem olvassa - szavaim közben egy keserű mosoly jelent meg az arcomon, amit aztán hamar igyekeztem is eltüntetni onnan, majd gyorsan hozzá is tettem; - Egyébként egyáltalán nem érdekel. És ha engem kérdezel, fele annyit sem érdemlek, mit gondolnád.
Hogy igazából magamnak, vagy Jaspernek akartam-e hazudni, azt nem tudom. Viszont nem akartam lehúzni a hangulatot a múltamban való vájkálással, hiába volt az a célja ennek a randinak, hogy jobban megismerjük egymást. Biztos voltam benne, hogy ő nem így képzelte el ezt az estét, és én sem álltam készen arra teljesen, hogy a sérelmeimről beszéljek vele. Viszont, ha most nem, mikor? Talán jobb lett volna minél előbb letisztázni vele pár dolgot, hogy aztán el is felejthessük az egészet, de nem akartam feleslegesen fecsegni.
Apámat illetően talán erős kijelentés volt, hogy nem érdekel. Nyilvánvalóan érdekelt. Sokszor gondoltam rá, mennyivel könnyebb lenne, ha már ő sem lenne az életem része. Nem tudtam elképzelni annál rosszabb érzést, minthogy az egyetlen személy, aki megmaradt neked, egyáltalán nem foglalkozik veled, mintha nem is léteznél. Ott van tőled egy karnyújtásnyira, mégsem éred el. Sosem volt jó a kapcsolatunk, mégis fájt, hogy így alakultak a dolgok. Nem hozzá ragaszkodtam, csak a vele való kapcsolatra vágytam. Arra a kötelékre, amit más nem tudott volna megadni nekem. Nem volt meglepő, hogy mindenkiben az apafigurát kerestem. Ezért nem működött igazán soha egyetlen eddigi kapcsolatom sem, és ezért féltem attól is, hogy fog alakulni mindez Jasperrel. Nagyon akartam, hogy ez most más legyen...
Elmémben cikáztak a gondolatok és az emlékek, ezáltal pedig egy hosszas csend következett be, amit végül kénytelen voltam megtörni. Szinte mindegy volt, mivel, csak legyen vége.
- Nekem tökéletes a pléd is a mellkasoddal. Nincsenek nagy igényeim - vigyorogtam rá, miközben kiloptam egy chips darabot a zacskóból.
Már épp reagáltam volna következő szavaira, de mielőtt ezt megtehettem volna, folytatta. Kíváncsian fürkésztem az arcát, mégis hova akar kilyukadni ezzel. Hirtelen olyan másnak tűnt. Ezek a késői órák kihozták mindkettőnkből azokat a gondolatokat, amik egy nehezebb nap után nem hagytak minket aludni. Én ezt viszont egyáltalán nem bántam. Alig vártam, hogy minél többet megtudhassak a fiúról. Úgy akartam ismerni, mintha egy nyitott könyv lenne, hogy már a legapróbb mozdulataiból és egyetlen szavából is tudhassam, mi jár a fejében, vagy milyen kedve van épp. Mindent.
Megilletődve hallgattam őt és kellett pár pillanat, mire sikerült összeszednem a gondolataim, ez után pedig gyorsan meg is ráztam a fejem. Azt akartam, hogy sürgősen felejtse el, hogy ezzel bármit is elrontott volna.
- Bármikor kezdhetsz egy új lapot - pislogtam rá értetlenül, mintha ez nyilvánvaló lenne és nem érteném, miért csak ábrándozik ilyesmiről. - Ha csak ezen múlik, engem nem köt ide semmi, és nekem nagyon úgy tűnik, hogy téged sem. Ha megkérdeznéd, hogy veled mennék-e, gondolkozás nélkül igent mondanék - tettem hozzá teljesen őszintén. -Miért ne kezdhetnéd újra valahol máshol? Annyi tök szép hely van a világon, ami csak arra vár, hogy felfedezd. Mégis mi tart vissza? Hogyha ezt szeretnéd, akkor csináld - folytattam egy lelkes mosollyal az arcomon. Hirtelen nem is tűnt annyira rossz ötletnek magunk mögött hagyni mindent. A gondolat pedig, hogy elhúzhatnék innen Jasperrel együtt, hátra hagyva minden problémát annyira lázba hozott, hogyha azt mondta volna, hogy pakoljak, azonnal indultam volna. Képes lettem volna követni őt akár a világ végére is, mert úgy éreztem mellette megtaláltam azt, amit egész életemben kerestem. Nem volt szükségem semmi másra.
Egyik pillanatról a másikra aztán vissza vettem a nagy lendületemből és az alsó ajkamra haraptam elgondolkozva. Eszembe jutott a beszélgetésünk arról a reggelről, mikor először nálam töltötte az éjszakát. Ahogy most láttam és hallgattam őt, egyértelmű volt, hogy történt valami a múltjában, amit nagyon szeretett volna elengedni, de valamiért nem tudott. Szerettem volna feltenni neki a kérdéseim, de nem volt elég bátorságom hozzá. Kíváncsi voltam, mi történt a gyerekkori barátjával, hogy mi van a családjával, hogy hol nőtt fel, milyen gyerekkora volt... Valamiért soha nem beszélt ezekről a dolgokról. Még csak meg sem említette őket, és ez valamiért furcsa is volt. Túlságosan is furcsa. Zavart, hogy ennyire zárkózott volt, és nem tudok róla szinte semmit. Egy szavam sem lehetett, mivel bőven lett volna miről beszélnem nekem is, de kettőnk közül még így is én voltam az, aki apránként, de igyekezett megnyílni a másiknak. Jasper részéről azonban valamiért mindig azt éreztem, hogyha oda került a sor, inkább hárított. Mintha titkolni akarna valamit...
- Miért szeretnél más ember lenni? - Tettem fel végül egy egyszerű, mégis mindent magába foglaló kérdést félénken, attól tartva, hogy rosszul fog reagálni.
youtube lejátszási lista • 33 • 1 408 • credit



maybe this is all that i can be


Eren Meth
jasper & eren; you ain't seen nothing yet Tumblr_inline_pbuvhgliOR1rifr4k_1280

jasper & eren; you ain't seen nothing yet Tumblr_inline_pbuvip2MlV1rifr4k_1280
Play by: :
herman tømmeraas
Életkor :
20
Tartózkodási hely :
beacon fuckin' hills
Foglalkozás :
studying liberal arts
jasper & eren; you ain't seen nothing yet Tumblr_inline_pbuviwWN2V1rifr4k_1280

jasper & eren; you ain't seen nothing yet Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Szomb. Feb. 20, 2021 4:42 pm

Jasper Riggs
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt


Eren & Jasper
when we're crying on the floor cause we're way too drunk, when we're laughing when it's over cause we're so in love... that's my man


Akármennyire hangzott jópofa zárásnak egy rendőrségi ügy a randink végére, jobb lett volna, ha kerülöm a feltűnést; főleg, mert fogalmam se volt, az itteni zsaruk mennyire megbízhatóak. Az Árész hajlamos volt pénzzel vagy fenyegetésekkel a markában tartani akárkit, így nem tudhattam, kikben lehetett megbízni és kikben nem. Minden esély megvolt rá, hogy ha Erennel bekerülünk a rendőrkapitányságra, rajtuk keresztül a nevünk vagy az arcunk alapján azok a szemetek elkapnak minket. Az még hagyján, hogy külön-külön mindkettőnket keresnek, de ha rájönnek, hogy ismerjük egymást és együtt is vagyunk... Szóval jó ötlet volt egy olyan helyre betörni illegálisan, ami már a kutyát se érdekli.
– Dehogy, áh... Khm – vakargattam a tarkómat, körbepillantva. Valamiért zavaromban sikerült elveszítenem a kiváló hazudozói képességemet, pedig most nagyon jól jött volna. Egyáltalán nem szégyelltem, hogy kitakarítottam a helyet a randi kedvéért, de ezt be is vallani... Náááh.
A második kérdésére csak hümmögtem egyet, hiszen a leglényegesebb meglepetést még nem is látta; egyszerre izgultam és féltem attól, mit fog reagálni, ha azt meglátja. Nem tudtam, hogy sok lesz-e, vagy nem, hogy egyáltalán jó lesz-e ez így vagy akkor már inkább kitaláltam volna valami mást... Egyelőre fogalmam se volt, mire számítsak, úgyhogy csak követtem őt, ahova épp ment.
Közben én is elgondolkodtam, milyen lenne ezt a házat megvenni és rendbe tenni. Volt néhány elképzelésem a berendezést illetően, s hogy a gondolataimat eltereljem a randi szervezésemmel kapcsolatos kétségeimről, már a falak színén kezdtem agyalni. Úgy, mintha a miénk lett volna ez a hely.
Egyelőre azonban ez csak csak átmeneti búvóhely volt, csak erre az egy estére - habár szerintem a tulajnak nem tűnt volna fel, ha többször is eljárunk ide. Viszont, ha már volt ez a lehetőségünk, úgy gondoltam az a minimum, ha szépen megcsinálom legalább az erkélyt, amit ugye a randink legfőbb pontjának terveztem. Itt éreztem meg igazán azt a félelemmel kevert izgatottságot, ami már korábban is megkörnyékezett, főleg abban a néhány percben, amikor Eren egy szót se szólt. De talán ide nem is kellettek szavak, mert egyetlen csókkal tökéletesen a tudtomra adta, hogy tényleg sikerült levennem őt a lábáról.
Nem éreztem túlzásnak, amit mondtam. Lehet, hogy csak egy apró, buta megjegyzés volt, de komolyan gondoltam; szerintem Eren tényleg sokkal többet érdemelt volna még annál is, amit én összehoztam neki a találkánkra. Amennyi szeretetet ő képes volt mutatni felém még a közösen töltött, viszonylag rövidke időnk alatt is... Úgy éreztem, lassacskán képes lesz vele kitölteni azt a hatalmas űrt, ami a lelkemben tátongott. Ezért pedig tényleg a világ összes karácsonyi fénysorát megszereztem volna neki.
De ez talán tényleg hülyeség volt. Hiába volt igaz minden egyes szavam, az is lehet, hogy csak az a tipikus rózsaszín köd beszélt belőlem, vagy a pillanat hevében gondoltam így. Mindenesetre ez volt az én valóságom, s reméltem, hogy egy nap majd Eren is így fog gondolkodni magával kapcsolatban, ha most még lettek volna kétségei.
Halkan felnevettem; de ez inkább amolyan „ne is törődj velem” nevetés volt. Aztán, mikor ő újra az égre emelte a tekintetét, én végre rápillantottam, s az arcát kezdtem figyelni, miközben magyarázott. Kerestem a különböző érzéseket, amik a szavai mögött rejtőztek, s ez idő alatt egyszer se vágtam közbe. Így sikerült elkapnom azt is, ahogy egy pillanatnyi keserűség átszaladt a vonásain, aztán azonnal el is tűnt. Ez ismerős volt; próbálta elnyomni, pont, mint ahogy én szoktam.
Tudom, ilyenkor a francnak sincs szüksége mások sajnálatára, de képtelen voltam másképp érezni; főleg, mert tisztában voltam vele, milyen szar dolog rosszban lenni a családoddal, mi több, úgy hiányolni őket az életedből, hogy ők a hátuk közepére se kívánnak téged. Semmi másra nem vágysz, csak az elismerésükre, meg arra, hogy végre közéjük tartozhass, holott te is tudod jól, hogy erre nincs esélyed. El lettél könyvelve egy két lábon járó csalódásnak és ettől a címtől akkor se tudnál megszabadulni, ha a csillagokat lehoznád nekik az égről.
– Remélem egy nap megváltozik majd a véleményed – mondtam egy halvány mosollyal. – Ha az én szememmel látnád magad, már máshogy gondolnád – tettem hozzá egy fokkal halkabban. Igaz, nem voltunk együtt olyan hű de hosszú ideje, de már így is nagyon jól láttam, hogy Erenben sokkal több rejlett, mint amit mások elsőre észrevesznek; amikor először találkoztunk, teljesen más személyiségnek gondoltam őt, s ehhez a fejben elképzelt fiúhoz szerintem mostanra nem is kötődtem volna úgy, mint ahhoz, aki ott ült mellettem. – Ami pedig az apádat illeti... Sajnálom, hogy így alakult.
Először nem akartam olyan durván rákérdezni, mi történt köztük, hogy ilyen rossz volt a viszonyuk. Úgy éreztem, ha el akarta volna mondani, már megtette volna... De talán pont az az apró löket hiányzott neki hozzá. Néhány néma pillanatba beletelt, mire hagytam kicsúszni a számon azt a kissé indiszkrét kérdést.
– Miért nem tartjátok a kapcsolatot? – pislogtam rá kíváncsian, de aztán egy rövid hallgatás után még annyit hozzátettem, hogy: – Ha nem akarsz beszélni róla, nem muszáj.
Nem akartam erőltetni semmit, s teljesen meg is értettem volna, ha Eren még nem szeretett volna ebbe a témába belemenni. Magamból kiindulva tudtam, hogy az ilyesmiről nem egyszerű megnyílni másoknak, még akkor sem, ha az a valaki fontos számunkra. Szerettem volna, ha nem azért árulna el nekem bármit is, mert kötelességének érzi, hanem mert elég kényelmesen érzi magát mellettem. Ha még nem jött el ennek az ideje, akkor se lett volna semmi gond.
Egy darabig mindketten hallgattunk. Nem volt ez kellemetlen vagy ciki, csak valószínűleg sikerült egy olyan érzelmi állapotba kerülnünk, amit nem lehetett szavakba önteni, s arra a néhány percnyi némaságra volt szükségünk ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni. Legalább is az én oldalamról biztosan erről volt szó. Hogy mi járhatott Eren fejében, azt sajnos nem voltam képes megállapítani.
Végül aztán ő törte meg a csendet - teljesen egyetértettem vele, legszívesebben én is itt éjszakáztam volna. Távol minden bajtól és kíváncsi szempártól.
A válaszára szélesen elmosolyodtam.
– Akkor maradunk – bólintottam egyet. – Ha a rendőrök nem visznek el minket, persze – jegyeztem meg viccesen, de ez a jókedv lassacskán elszállt belőlem, ahogy aztán tovább fűztem a gondolatmenetemet. Talán az este tehetett róla, vagy ez a nyugalom, a városi zajok hiánya, a tiszta égbolt, vagy én nem is tudom... De mindegy is, mi váltotta ki a pillanatnyi őszinteségemet. Egyszerűen csak megtörtént és kész. Kicsit bántam, mert egyáltalán nem terveztem így hazavágni a jó hangulatot.
Szerettem volna, hogy a fiúnak igaza legyen. Minden álmom volt tiszta lappal indítani, ám nem az lett volna az első alkalom, hogy megteszem; s láss csodát, hiába próbálkoztam, a múltam egyik jelentős darabja mindig visszatalált hozzám. Amikor ebbe a városba jöttem, nem a programot üldöztem, most mégis ott voltak. Ezek után pedig már nem tehettem meg, hogy csak úgy lelépek és elfelejtem az egészet, hiszen most már nem egy fontos személy volt az életemben, aki miattuk veszélyben volt. Kutya kötelességem volt maradni és Jasper Riggsként küzdeni a rohadékok ellen.
– Ha tényleg megtehetném, már úton lennénk a legközelebbi reptér felé – mosolyogtam rá kissé keserűen. Tényleg képes lettem volna mindent hátrahagyni és elhúzni innen Erennel, de nem lehetett. Még nem. – Mindennél jobban szeretném, hidd el. De tudom, hogy addig nem fog menni, amíg le nem zárok itt bizonyos dolgokat – húztam a számat, s inkább hátradőlve kiderültem a pléden. – Egyszer már megpróbáltam, tudod? Eljöttem ide; új név, új élet... De hiába, nem tudtam megszabadulni azoktól a dolgoktól, amik miatt tiszta lappal akartam indítani.
Bárcsak mindent elmondhattam volna neki. Legszívesebben elmeséltem volna, kik az Árészosok valójában, mi közöm van hozzájuk, mi elől próbáltam menekülni, amikor eljöttem Detroitból... De nem tehettem meg, mert attól féltem, el fogom riasztani őt. Rengeteg keresztem volt, amikkel simán elüldözhettem volna őt magamtól. Először is, majdnem az egész életemet egy könyörtelen gyilkosokat képző programban töltöttem. Másodszor, még csak nem is voltam ember. Harmadszor, rengeteg vér tapadt a kezeimhez. Negyedszer - s talán mind közül ez a legijesztőbb -, a saját szüleimé is.
Felvont szemöldökkel pilláztam fel Erenre. Egy pillanatra elgondolkodtam; vajon tényleg most jött el az ideje annak, hogy legalább résnyire kinyissak előtte néhány ajtót? Most kellett volna beszélnem neki magamról? Jasper Hankinsről, arról az ostoba fiúról, aki voltam...?
Végül aztán lehunytam a szemem és sóhajtottam egyet. Úgy gondoltam, ha nem kell a reakcióit látnom, könnyebben megnyílok előtte.
– Mert az új Jasper talán képes lenne megbocsátani magának – feleltem nagyot nyelve. – És el tudná fogadni azt, aki lett belőle – tettem hozzá. Igazából ez a két lépés tűnt a legnehezebbnek mind közül. Elengedni a múltat egy dolog volt, de a saját magam iránt érzett gyűlöletemet... – Nem gondolkodna azon minden nap, mi lett volna, ha sok évvel ezelőtt másképp dönt és inkább feladja a hülye vágyálmait. – Mert ha hallgatok Stellára az első teszt után, most nem lennék ez a... Förmedvény. És Brettet is magammal rángattam volna. Talán még mindig élne.
Egy rövid csönd következett. Össze kellett szednem magam ahhoz, hogy végre eláruljam, mi az isten elől menekülök ennyire.
– Nem volt tökéletes a gyerekkorom, bár ezt szerintem már sejtetted – pillantottam rá végül. – De volt családom, volt egy legjobb haverom, volt tető a fejem fölött és volt mit ennem. Többet nem is kellett volna kívánnom ennél, de tele voltam bizonyítási vággyal, szeretethiánnyal. Meg akartam felelni a szüleimnek, akik persze nem győztek emlékeztetni rá, mekkora púp vagyok a hátukon és sose lesz belőlem olyan nagy ember, mint apám... – forgattam a szemeimet. – Minél többet hallgattam ezt tőlük, annál jobban igyekeztem bizonyítani, hogy igenis érek annyit, mint ők. Hajthatatlan voltam. Hosszú éveket fektettem bele egy tévhitbe, mert azt hittem, ha végigcsinálom a kiképzést, sikerül leköröznöm a fateromat és végre kiérdemelhetem a családom tiszteletét.
Hogy mekkorát tévedtem, bassza meg...





you made me promise to be on my
best behavior


Jasper Riggs
jasper & eren; you ain't seen nothing yet B70d127d945c6eb9998a40c6489735344aabc16c
jasper & eren; you ain't seen nothing yet 82ad91934829d56eca0e305c256f670812f5e1a2
Play by: :
Hero Fiennes-Tiffin
Életkor :
19
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Hunter
jasper & eren; you ain't seen nothing yet Giphy

jasper & eren; you ain't seen nothing yet Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Szomb. Feb. 20, 2021 11:30 pm

Eren Meth
ember: erôtlen személy, köztünk mégis a legerősebb

jasper & eren
Ask me why my heart's inside my throat
i've never been in love but i'll be yours if you'll be mine.
Szórakoztató volt a gondolat, ahogy elképzeltem Jaspert pókhálózni abban a házban. Elsőre azt hittem, hogy a jelenlegi tulajdonosa azért közben karban tartja még a helyet, hátha jönne egy érdeklődő, de a fiú elszólása alapján miatta nem támadtak még rám a pókok - hála istennek. Még gyorsan hozzáfűztem a témához, hogy hozzám is nyugodtan jöhet takarítani, mert ez volt az egyetlen dolog, amit ki nem állhattam az egyedül élésben. Szívesebben néztem volna, ahogy más takarít, minthogy nekem kelljen kipucolnom a lakást, főleg, ha ilyen látványról lett volna szó.
És ha már a látványnál tartunk... Egyszerűen nem bírtam felfogni, hogy mivel állt elő erre az estére. Már magát a házat és a környéket is imádtam azzal a panorámával, ami a dombról elénk tárult, de az erkélybe azonnal szerelmes lettem, ahogy megláttam. S ha nem lett volna elég a romantikus dekoráció, csak fel kellett néznem. Szerencsére tiszta volt az ég aznap éjjel, így zavartalanul nézhettük a csillagokat.
Nem is vágytam ennél többre. Ha egyetlen dolgot kérhettem volna még, az lett volna, hogy állítsuk meg az időt.
Fogalmam sincs, mit művelt velem ez a fiú, de a szavai úgy értek el hozzám, hogy képes lettem volna neki elhinni bármit, amit mond. Még ha az hazugság lett volna, akkor is. Zavaromban azonban nem tudtam értelmes választ adni neki, sőt annyira leblokkolt az agyam, hogy arra is képtelen voltam, hogy elmondjam neki; hasonlóan érzek. Hirtelen talán nem is akartam. Hosszú volt még az este, bőven volt rá alkalmam, hogy kifejezzem neki, mennyire kedvelem őt és hogyan érzek iránta. Most viszont egy kicsit önző akartam lenni, és kiélvezni azt a dolgot, amit soha sem kaptam még meg ezelőtt senkitől. Szükségem volt rá.
Szavaira kissé felvont szemöldökkel néztem rá újra, mintha meglepett volna, amit mond, aztán hamar el is mosolyodtam. - Nem feltétlenül előny mindenkiben csak a jót látni. Persze jól esik, hogy így gondolod - tettem azért hozzá.
A következő kérdése váratlanul ért, amit meg sem próbáltam leplezni. Számítottam rá, hogy előbb-utóbb rá fog kérdezni, de nem gondoltam, hogy pont ebben a helyzetben. Eszemben sem volt lehúzni a hangulatot a hülye kis történetemmel, viszont úgy tűnt, nem csak udvariasságból kérdezte meg, mi vezetett ahhoz, hogy idáig fajuljon a kapcsolatunk, hanem tényleg érdekelte. Ettől egy kicsit meg is könnyebbültem, mert nem rég még totál idiótán éreztem magam, amiért egyáltalán felhoztam az egész témát.
- Igazából sosem volt jó a kapcsolatunk - vontam vállat, miközben magam elé pillantottam és a pléden lévő gyűrődést kezdtem piszkálni a mutatóujjammal. - Rengeteget dolgozott. Ha épp nem üzleti úton volt, akkor az irodájában volt késő estig, bár vannak sejtéseim, hogy nem a munka kötötte le annyira olyankor... - erre egy apró nevetésszerűség is elhagyta a számat, ahogy visszaemlékeztem. Mennyire szánalmas már, hogy még a titkárnőjével való dugás is fontosabb volt, minthogy legalább egyszer hazaérjen vacsorára a héten. - Az elvárásai persze hatalmasak voltak és ha valamit nem úgy csináltam, mint ahogy azt ő elképzelte, nem félt erőszakkal kifejezni. Szerencsére hamar rájöttem, hogy tök mindegy, mit csinálok, sosem leszek elég jó neki. Nem lehetek tökéletes, és bassza meg, nem is akarok az lenni - a végét már kicsit indulatosabban tettem hozzá. Haragudtam rá. Végtelenül haragudtam, és már bánom, hogy volt idő, mikor még felnéztem rá, és olyan akartam lenni, mint ő. - Amúgy nem kellene panaszkodnom, mert megvolt mindenem - folytattam egy rövidebb szünet elteltével, ismét nyugodtabb hangnemben. - De az idő múlásával rá kellett jönnöm, hogy a pénz nem boldogít. A magány és a szeretethiány nem tűnt el, mert bármit megvehettem, amire szükségem volt. Az ember pedig sok hülyeségre képes, hogy megpróbálja enyhíteni ezeket a rossz érzéseket. Úgyhogy elindultam a lejtőn én is, és ez sem tett túl jót az amúgy is szar kapcsolatunknak.
Csak ezek után néztem először Jasperra, amolyan 'ez minden, röviden és tömören' fejet vágva. Igyekeztem érzelem mentesen beszélni végig, amennyire csak tudtam. Nem hiányzott a sajnálkozása, nem ezért döntöttem úgy, hogy elmondom neki mindezt. Nem akartam zsákbamacskát árulni, jobb ha tudja, mire kell számítania, ha úgy dönt, tényleg mellettem szeretne maradni. Apám viselkedése és a felnőtté válásom olyan hatással voltak rám, amik maradandó sérüléseket okoztak. Fokozatosan kezdem belátni, mennyi minden van, amin hiába próbálok, nem tudok változtatni.
Nem is bántam, hogy ez után a téma után beállt egy kis csend.
Kellett egy kis idő, mire teljesen ki tudtam üríteni a fejem, és elengedni ezeket az est hátralévő részére. Megkönnyebbültem a tudattól is, hogy nem kell többet erről beszélnem. Tud mindent, amit tudnia kell, beleértve, miért tabu téma nálam a család. Ezzel a gondolattal vezérelve pedig én voltam az, aki végül megtörte a csendet.
- Ne aggódj, nem fogom hagyni, hogy bárki is tönkre tegye a randinkat - csóváltam a fejem határozottan, mielőtt még újra elkomolyodtam volna a fiút hallgatva.
Valamiért rossz érzés fogott el, ahogy megértettem a szavai mögött rejlő mély és szomorúsággal teli érzéseket. Hirtelen azon kaptam magam, hogy minden áron igyekeztem visszavarázsolni a mosolyt az arcára. Nem akartam őt így látni, nem akartam, hogy bármi miatt is szomorú legyen. A kétségbeesettségem ellenére viszont minden egyes szavamat komolyan is gondoltam, Jasper viszont úgy tűnt, nem akart lezáratlan ügyeket maga mögött hagyni.
- Milyen 'dolgokról' van szó, amik ennyire üldöznek? - Kérdeztem homlok ráncolva, ahogy fordultam utána, hogy továbbra is rendesen láthassam az arcát. Biztos voltam benne, hogy neki is sok mindenen kellett keresztül mennie - sőt volt egy megérzésem, hogy talán több mindenen is, mint nekem -, amiről nem szívesen beszélt, de ezek után ki bírta volna megállni, hogy ne kérdezzen rá? Szerintem senki. Ezért nem hibáztathatott. - Ne haragudj, nem akarlak faggatni, csak... tényleg érdekel - tettem azért hozzá kicsit bűnbánóan, amiért így letámadtam annak ellenére is, hogy direkt nem konkrét megoldásra váró problémákat vázolt fel nekem, hanem egyszerűen lerendezte ködösítve.
És még ez sem volt elég.
Gondoltam, ha már témánál vagyunk, akkor kihasználom az alkalmat, hogy rákérdezhessek arra, ami már régóta érdekelt és szüntelenül ott motoszkált a fejemben. Ám amilyen hirtelen feltettem a kérdést, olyan gyorsan meg is bántam azt. El is könyveltem magamban, hogy nem most fog elkezdeni erről beszélni nekem, így sikerült meglepnie, mikor mégis belekezdett.
Idegességemben az alsó ajkamat kezdtem rágni, és le sem vettem róla a tekintetem egész idő alatt. Nem akartam közbe vágni, úgyhogy a kisebb csend alatt is csak türelmesen vártam, hátha folytatni szeretné, s mikor ez meg is történt, éreztem, hogy összeszorul a szívem. Pontosan jól tudtam, miken mehetett keresztül, hiszen némi hasonlóságot véltem felfedezni kettőnk múltjában. Ellenben belegondolni sem mertem, milyen lehet akkora nyomás alatt felnőni, amilyen alatt neki kellett. Nekem elég volt apámmal megvívnom a harcomat, de hogy az egész családdal...
- Ezek szerint nem ment a terveid szerint - suttogtam magam elé, miközben lesütöttem a tekintetem. Azt kívántam bárcsak ő is rájött volna még időben arra, amire nekem sikerült rájönnöm... - Sajnálom, Jasper - és azt is, hogy egyáltalán felhoztam ezt az egészet. Nem kellett volna ennyire belemennem. - Azóta milyen a kapcsolatod a szüleiddel? Remélem, az orruk alá dörgölted, hogy képes vagy egyedül is megállni a lábadon, és nincs szükséged rájuk - bátorkodtam azért folytatni, elvégre ezen a ponton már mindegy volt. Egyszerűbb lett volna neki is most kiadnia magából mindent, hogy mind a ketten tovább léphessünk ezeken fájdalmas emlékeket idéző témákon.
- És hidd el, ezerszer többet érsz náluk. Nem lett volna szabad ekkora nyomást helyezniük rád. Aki a saját gyerekének teszi tönkre az életét, az nem érdemel semmi jót az életben - talán a végére egy kicsit túlzásba is estem, mégiscsak a szüleiről volt szó, de éreztem, ahogy elönt a düh. Még hallgatni is rossz volt, min kellett keresztül mennie, ráadásul a legjobb barátját is elveszítette, akitől legalább némi támogatást kaphatott volna a rosszabb időkben.
Az élet baromira nem volt fair. Mindig azok cipelik a legnagyobb terheket, akik a legkevésbé érdemelnék meg...
- Tudom, hogy már így is átléptem egy határt, de mi történt a barátoddal? - tettem fel ismételten egy olyan kérdést, amit abban a másodpercben meg is bántam, hogy kicsúszott ajkaim között.
Jobb lett volna, ha inkább befogom a szám és nem ostromolom tovább a kérdéseimmel, mintha valami idétlen kihallgatáson lennénk. Ezek után esélyes volt, ha így folytatom, nem kell azon aggódnom, hogy a rendőrök tönkre teszik az esténket; megteszem én magam is. A kíváncsiságom azonban túl nagy volt, és már így is bőven belemásztam valaminek a közepébe, amibe talán nem kellett volna. Hagynom kellett volna, hogy a fiú a saját tempójában kezdjen el mesélni az életéről, amikor úgy érzi készen áll rá, de én nem bírtam ki, hogy ne kezdjem erőszakkal kihúzni belőle. Előállt egy vissza nem térő lehetőséggel, amit muszáj volt kihasználnom. Ezen a ponton meg már talán mindegy is volt, mennyire ásom magam még mélyebbre a témában. Jobb volt gyorsan lehúzni azt a sebtapaszt, mint egy lassú mozdulattal. Az sokkal fájdalmasabb lett volna.
youtube lejátszási lista • 33 • 1 414 • credit



maybe this is all that i can be


Eren Meth
jasper & eren; you ain't seen nothing yet Tumblr_inline_pbuvhgliOR1rifr4k_1280

jasper & eren; you ain't seen nothing yet Tumblr_inline_pbuvip2MlV1rifr4k_1280
Play by: :
herman tømmeraas
Életkor :
20
Tartózkodási hely :
beacon fuckin' hills
Foglalkozás :
studying liberal arts
jasper & eren; you ain't seen nothing yet Tumblr_inline_pbuviwWN2V1rifr4k_1280

jasper & eren; you ain't seen nothing yet Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vas. Feb. 21, 2021 5:36 pm

Jasper Riggs
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt


Eren & Jasper
when we're crying on the floor cause we're way too drunk, when we're laughing when it's over cause we're so in love... that's my man


Úgy tűnt, nem csak az én vállamat nyomta teher a családdal kapcsolatban, s bár sok mindenben különbözhetett a hátterünk Erennel, az apjával való kapcsolata valamennyire hasonlított az enyémre. Mármint arra, amilyen a múltban volt. Pont ezért könnyen át tudtam érezni a fiú fájdalmát, még ha eleinte próbált is úgy tenni, mint akit már egyáltalán nem érdekelt már az egész. Sejtettem, hogy ugyanúgy zavarta őt a dolog, hiszen engem is a mai napig kergetett a gondolat, hogy vajon mi lett volna, ha kibékülünk a faterral. És még mindig vágytam arra, hogy valaki végre feltétel nélkül szeressen és ne várjon el tőlem nagy dolgokat.
Nem akartam közbeszólni, mialatt ő mesélt. Szerettem volna, ha magától görgeti végig a gondolatmenetet; pedig legszívesebben megjegyeztem volna menet közben, hogy mekkora egy pöcsfejnek tűnik az apja már ennyiből is és kijárna neki egy alapos seggberúgás. Vagy kettő, amiért még erőszakos is. Az ilyen rohadékok egy életre el tudják cseszni a gyerekeiket, s lássuk be, Erent is sikerült valamilyen szinten. Félreértés ne essék, nagyon de nagyon kedveltem őt, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzam meg azt, amit éreztem iránta; de láttam, hogy nincs vele minden rendben. Most, hogy végre megnyílt nekem valamilyen szinten, legalább tudtam, hol keressem a hibát.
– Nem is kell annak lenned – szóltam bele végül teljes komolysággal. Nem bírtam ki, mert már engem is rendesen felidegesített, amit a fiú mondott. – Ha egy valamit sikerült megtanulnom az évek alatt az az, hogy a tökéletesség elérhetetlen dolog. Még akkor is, ha egész életedben ezért küzdesz. Ha ezt a faterod nem képes elfogadni, akkor egy igazi seggfej lehet, már ne is haragudj – tettem hozzá, csak-csak kimondva, amit gondoltam arról a fickóból a hallottak alapján. Valamilyen szinten örültem neki, hogy még nem találkoztam vele, mert ezek után biztos, hogy orrba basztam volna.
Főleg, mert a folytatásból ítélve egyáltalán nem érdekelte őt, mi van a fiával. Talán úgy gondolta, elég neki a lóvé is, nincs szüksége törődésre, vagy én nem is tudom. Az is lehet, hogy úgy gondolta, Eren csak egy hatalmas púp a hátán, amire egyáltalán nincs szüksége s csak azért nem dobta még ki, mert rossz fényt vetne rá. Ha a saját apámból indultam ki, csak ezt tudtam elképzelni.
Ugyan azt nem tudtam meg, a fiú pontosan mit művelt, hogy a saját lelki fájdalmát enyhítse, de a szavaiból, s a pillantásából ítélve nem volt büszke rá. Nekem pedig már bőven elég volt ennyi is, nem akartam tovább faggatni. Láttam rajta, hogy ezt is nehezére esett kimondani. Mindenesetre iszonyúan hálás voltam, amiért ezt megosztotta velem.
– Nem hibáztatlak érte – mosolyogtam rá halványan. – Viszont szeretném, ha tudnád, hogy most már nem vagy egyedül. És nem kell tökéletesnek lenned senki kedvéért sem. – Átnyúltam a nasik fölött, s megragadtam a kezét, hogy azt finoman megszorítva jelezzem neki: nem fogom hagyni, hogy tovább süllyedjen. Ha kell, puszta kézzel rángatom fel a mélyből, még akkor is, ha nem fog tetszeni neki. – Köszönöm, hogy elmondtad – fűztem hozzá majdhogynem suttogva. Biztos voltam benne, hogy igazi kihívás lesz megküzdeni Eren démonjaival, de úgy éreztem, menni fog. Hajlandó voltam megpróbálni, mert akármi is kötött össze minket ilyen szorosan, megérte érte harcolni.
Ezek után rajtam volt a sor, hogy néhány apró, még könnyen feldolgozható morzsát elhintsek a fiúnak a múltamból. Igyekeztem úgy megfogalmazni a mondandómat, hogy annak egyetlen szava se legyen hazugság, ugyanakkor ne fedje fel a teljes igazságot, hiszen nemhogy ő, de még én sem álltam készen arra, hogy elbeszélgessünk róla rendesen. De aztán lehet, hogy jól fogadta volna. Vagy nem. Egyelőre nem akartam kideríteni.
Viszont azzal, hogy ilyen árnyaltan válaszoltam neki, sikerült újabb kérdőjeleket létrehoznom a fejében, amikre természetesen szeretett volna valami magyarázatot találni. Most még nem éreztem szorulni a hurkot a nyakam körül, de nagyon át kellett gondolnom, mit mondjak, ha nem akartam, hogy ez rosszul végződjön. Annyival egyszerűbb lett volna, ha ő is természetfeletti, vagy legalább vadász, vagy akármi... De így, hogy fogalma se volt semmiről, nem volt könnyű dolgom. Nem akartam elijeszteni, ugyanakkor szerettem volna jobban megnyílni neki.
Egyáltalán nem hibáztattam őt, amiért érdeklődött, s az nem is zavart, hogy kérdezett... Inkább azzal volt bajom, hogy nem mondhattam el neki mindent. Nem akkor és nem ott. Mielőtt viszont bármit is feleltem volna, néhány hosszú pillanatig csak az arcát fürkésztem, s azon agyaltam, vajon mennyire fajulnának el a dolgok, ha egyszerűen csak kimondanék mindent, ami a fejemben van éppen.
Eszedbe se jusson, Jasper. El fogod üldözni.
– Én is meghoztam néhány nagyon rossz döntést – sóhajtottam fel aztán. – Olyanokat, amikkel másoknak is sikerült ártanom, de legfőképpen magamnak. És sehogy se tudom visszacsinálni, bármennyire is szeretném.
Nem reméltem, hogy ezzel sikerül kielégítem Eren kíváncsiságát, bár abban bíztam, hogy adni fog némi időt arra, hogy felkészüljek a sztori részletezésére; habár szerintem egy életfogytiglan se lett volna elég hozzá, hogy teljesen készen álljak rá. S ha már így belecsúsztunk a témába, miért is ne meséltem volna neki egy kicsit többet?
– Nem, egyáltalán – csóváltam a fejem. – Elbasztam – tettem hozzá röviden és tömören. Nem volt mit kertelni, rohadtul elszúrtam az egészet azzal, hogy jelentkeztem az Árészba. Jó pár életbe belekerült az az egy rossz döntésem. – Ugyan – vontam vállat. Nem kellett sajnálnia, hiszen az már a múlté volt. Nem tehettem ellene semmit. – Oh, hmm... Megpróbáltam, ami azt illeti. Nem lett jó vége – húztam a számat végül. Emlékszem, amikor az utolsó műtét után hazamentem, össze voltam törve. A legjobb haverom halálhíre sokként ért, s semmi másra nem vágytam, csak arra, hogy a családom tárt karokkal fogadjon és megvigasztaljanak. De nem, megkaptam, hogy egy féreg vagyok. Ugyanolyan természetfeletti rohadék, mint akiket a faterom szokott vadászni. Ettől begurultam, hisztériázni kezdtem és mire észbe kaptam, már csurom vér volt minden a szobában.
– Ne mondd ezt – szóltam rá csendesen, s az arcom enyhe grimaszba rándult. Csak egy szörnyeteg volt a családomban, az pedig épp ott feküdt a takarón Eren mellett. – Halottakról csak jót vagy semmit – mondtam végül, de a hangomban nem volt nyoma se dühnek, se szomorúságnak. Nem engedtem meg magamnak, hogy ilyesmiket érezzek, mert az egész az én hibám volt, így egyáltalán nem volt jogom hozzá. Még csak meg se gyászoltam a szüleimet, mert ezzel is büntetni akartam magam. Főleg, mert idióta voltam és a haláluk pillanatában is őket hibáztattam mindenért. – Már nem élnek. A húgom igen, de vele fogalmam sincs, mi van.
Ez volt az első hazugságom. Mármint, félig ez is igaz volt, mert tényleg nem tudtam, jelenleg mi a helyzet vele, de azzal tisztában voltam, hogy az incidens után elmegyógyintézetbe került. Ennyit még hallottam felőle, mielőtt teljesen kizártam volna az egész Hankins családot az életemből.
Furcsa volt az a kettősség, ami lejátszódott bennem; részben menekülni szerettem volna a múltam ezen oldala elől, el akartam felejteni mindent, amit tettem vagy mondtam, ugyanakkor nem adtam erre esélyt magamnak, mert így akartam megfizetni mindenért.
Miután legutóbb felemlegettem a volt legjobb barátomat, nem igazán lepett meg, hogy Eren róla is kérdezett. Még talán Brett emléke volt a legkevésbé fájdalmas számomra, hiába végződött a történetünk úgy, ahogy.
Először csak hümmögtem egyet, mintha gondolkodnom kellett volna azon, mit fogok válaszolni erre. Valójában csak húztam az időt, bár nem igazán értem, miért.
– Ugyanazon a tanfolyamon vettünk részt. Ami azt illeti, ott ismerkedtünk meg. Egy szobába osztottak be minket, gyorsan meg is kedveltük egymást, utána meg már elválaszthatatlan haverok voltunk. Mint valami gyilkos duó – emlékeztem vissza, s egy halk nevetés is kicsúszott a számon. – Az utolsókig kitartottunk egymás mellett, belevittük a másikat minden hülyeségbe, szívattuk a szobatársunkat... – nem bírtam ki mosolygás nélkül. Még mindig láttam magam előtt, ahogy Sheilah-t szopattuk folyamatosan; lenyúltuk a száraz ruháit, amíg ő zuhanyozni volt, aztán lerántottuk róla a törülközőt, összeverekedtünk hármasban, amiből mindig ő jött ki nyertesként... Az ilyen apró pillanatok feldobták az Árészban töltött időnket. – Még a képzés elején volt egy kisebb balhé, amikor nagyon sokan leléptek az intézetből. Négyen maradtunk, mert mi még hittünk benne, hogy van értelme ezt végigcsinálni, pedig ha akkor hallgatunk a többiekre... – Meg kellett állnom egy pillanatra. Éreztem a gombócot a torkomban, a műtét okozta fájdalmak felelevenedtek bennem, s mintha újra ott álltam volna az üres teremben, ahol szörnyeteget faragtak belőlem. Még pont láttam az egyik dokit kisietni, aztán elkanyarodott jobbra, sok másik alkalmazottal együtt. Nem tudtam, mi történt, de valamiért ösztönösen az ellenkező irányba mentem. Út közben kérdezgettem, hogy hol van Brett, mi lett vele... – Ha akkor hallgatok a többiekre és magammal rángatom Brettet is, talán még életben lenne – értem a gondolat végére, s nagyot nyelve lehunytam a szemeimet. Tudom, hogy az ő halála nem az én hibám volt, most mégis magamat ostoroztam érte. Naggyá akartunk válni, s végül mi lettünk a legkisebbek. – Nem tudtam elmenni a temetésére. Igazából azt se tudom, tartottak-e neki egyet.
Dióhéjban ez volt az én történetem: egy szeretethiányos kölyök, aki túl sokat akart, így mindent elveszített.





you made me promise to be on my
best behavior


Jasper Riggs
jasper & eren; you ain't seen nothing yet B70d127d945c6eb9998a40c6489735344aabc16c
jasper & eren; you ain't seen nothing yet 82ad91934829d56eca0e305c256f670812f5e1a2
Play by: :
Hero Fiennes-Tiffin
Életkor :
19
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Hunter
jasper & eren; you ain't seen nothing yet Giphy

jasper & eren; you ain't seen nothing yet Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kedd Feb. 23, 2021 12:21 am

Eren Meth
ember: erôtlen személy, köztünk mégis a legerősebb

jasper & eren
Ask me why my heart's inside my throat
i've never been in love but i'll be yours if you'll be mine.
Nem az okozott nehézségeket, hogy beszéljek arról, milyen körülmények között nőttem fel, elvégre volt időm megbarátkozni a helyzetemmel, és egy idő után nem láttam értelmét az önsajnálatnak. Ami ennél sokkal rosszabb volt, az volt, amiket okozott. Az csak egy dolog, hogy rászoktam miatta a drogokra, nem önpusztításként fogtam fel, hanem inkább egy menekülési útnak, ami segített abban, hogy jobban érezzem magam. Az a kis boldogság pedig bőven megérte a következő napi lejövetelt, ami felért egy érzelmi hullámvasúttal. S bár Jasper már látott egyszer-kétszer valamilyen szer hatása alatt, az még szinte semmi sem volt a valósághoz képest, és nem is szívesen beszéltem volna neki arról, hogy problémáim vannak.
Ami viszont ennél is rosszabb volt, túlságosan is képes voltam kötődni olyan emberekhez, akikhez nem kellett volna. Toxikus kapcsolatok, idősebb férfiak, egy éjszakás kalandok, megaláztatás... Igazából bármire képes lettem volna csakhogy némi törődést érezhessek, vagy ne legyek egyedül. A magány rettentően nagy úr tud lenni. Elkezdtem vonzódni azokhoz, akikhez nem kellett volna. Még abba is képes voltam belemenni, hogy harmadik fél legyek egy házasságban, arra várva, mikor jön el végre a mi időnk. Hülye voltam, hogy egyáltalán elhittem neki bármit is. Mert elhittem. Pontosan ennyire vágytam arra, hogy végre valakinek fontos legyek, és ne érezzem azt a fojtogató szeretethiányt, amit egész életemben éreztem, mióta anyám meghalt. Ő volt az egyetlen, aki miatt képes lettem volna normális életet élni.
Most végre úgy éreztem, jó helyen vagyok az mellett, aki mellett lennem kell, mégsem tudtam megszabadulni a félelemérzettől, mikor fogom elrontani az egészet az miatt a részem miatt, ami ellen nem tudok tenni.
Szavai hallatán sem néztem rá. Minden figyelmem lekötötte a pléden lévő kis gyűrődés, amivel egész idő alatt szórakoztam. - Tényleg az - helyeseltem a véleményét egy halvány mosoly kíséretében.
Egy időben még igyekeztem magamnak bizonygatni, hogy csak jót akar nekem, azért nagyok az elvárásai. S talán ez tényleg így is volt, azonban ahogy ezt igyekezett rám erőltetni, nem volt helyes. Bőven lett volna jobb módja is mindennek, kezdve azzal, hogy példát mutat. A végére meg már bármit lehetne rá mondani csak azt nem, hogy követendő példakép.
Ahogy megéreztem szorítását a kezemen, hirtelen sikerült kiszabadulnom elmém börtönéből, s végre a fiú felé fordítottam a fejem, hogy ránézhessek. Minden addigi érzelmem, ami átvonult arcomon, a másodperc tört része alatt eltűnt, helyüket pedig egy boldog mosoly vette át. Hálás voltam, amiért úgy döntött, nem szeretne még jobban belemenni ebbe. Nem akartam elijeszteni már az első randin. Tényleg kezdtek jól alakulni kettőnk közt a dolgok, és nem szerettem volna mindezt tönkretenni. Lehet, jobb is lenne, ha a dolog másik felét megtartanám inkább magamnak. Mondjuk úgy örökre.
- Inkább nekem kellene köszönetet mondanom - viszonoztam a szorítását. - Az elmúlt időben te vagy a legjobb dolog, ami történhetett velem. És ezt tényleg komolyan mondom. Az, hogy most itt lehetek veled, sokat jelent - ezzel pedig nem túloztam, teljesen őszintén mondtam ki, amit gondoltam.
Miután Jasperre terelődött a szó, kissé vonakodva, de sorra elkezdtem neki feltenni a kérdéseim. Féltem tőle, mikor fog elküldeni melegebb éghajlatra, hogy hagyjam már békén, de az aggodalmaim hamar szertefoszlottak az arcát fürkészve. Nem tűnt idegesnek, amiért tovább kezdtem faggatni, talán hasonlóan gondolkozott, mint én; ideje némi dologról beszámolni.
-Szerintem ez miatt nem kellene ostoroznod magad. Nincsenek rossz döntések, egyszerűen csak mindegyik egy másik életet eredményez nekünk. És lehet, hogy megbántál ezt-azt az életben, de nem tehetsz róla, hogy úgy alakultak a dolgok, ahogy. Sosem láthatjuk előre, hogy a döntéseink hova fognak vezetni minket - igyekeztem valami értelmes választ adni neki. Pontosan jól tudom, hogy nem egyszerű beletörődni, ha azt gondoljuk, elrontottunk valamit, és ha visszamehetnénk az időben, megváltoztatnánk. Mégsem láttam értelmét annak, hogy a múltban ragadjunk. Talán, ha akkor máshogy döntött volna, akkor sem lenne jobb a helyzete, csak épp más formában kapta volna a nyakába mindazt, amin most keresztül kell mennie. Volt egy elméletem, hogy minden okkal történik, és én hittem a sorsban. Ha az univerzum ezt szánta neki, az elől nem menekülhet el.
Bár ahogy választ kaptam egy kérdésemre, helyette felmerült bennem kettő, mégis úgy gondoltam, hogy ennyi egyelőre elég. Nem akartam túlfeszíteni a húrt, és nem akartam tönkre vágni Jasper jó kedvét azzal, hogy olyanokról kérdezgetem, amikre látszólag még nem állt készen, hogy meséljen. Ezt leginkább abból vettem észre, ahogy szóba került a családja. Elképzelni sem tudtam, mi történhetett köztük, de már bőven elég volt az is, amiket nem régiben mesélt. Próbáltam valamit leolvasni a fiú arcáról, de nagyon igyekezett visszafojtani az érzéseit, s a lehető legérzelemmentesebben beszélni a múltjáról.
Ahogy kifejtettem a véleményem, válaszával sikerült elérnie, hogy egy pillanatra elszégyelljem magam, miután így rám szólt. Igaza volt. Nem volt jogom ítélkezni a szülei felett, elvégre nem ismertem őket.
Azonnal elkaptam a tekintetem, s éreztem, hogy több vér szökik az arcomba a kelleténél, hogy aztán átfesse az arcom eredeti színét. - Sajnálom, én... - kezdtem volna bele  a mentegetőzésbe, mikor hirtelen folytatta, ezzel pedig sikeresen belém is fojtotta a szót.
Azt kívántam bárcsak visszaszívhatnék mindent, amit mondtam, beleértve azzal, hogy ennyire belementem a dolgokba beszédre kényszerítve Jaspert. Éreztem, hogy az arcom égni kezd, és hirtelen nem tudtam, mit is mondhatnék, de még csak ránézni sem mertem. A szülei halottak voltak, az egyetlen élő családtagjáról pedig nem tud semmit... Fogalmam sem volt, mi állhatott a háttérben, de elfogott egy érzés, ami arra ösztönzött, hogy úgy gondoljam, talán jobb is így. Eszembe se volt ezek után bármit is kérdezni tőle ezzel kapcsolatban. Mondhattam volna, hogy részvétem, vagy elkezdhettem volna mentegetőzni, sajnálkozni... úgy éreztem egyik sem lenne ide illő. Tudtam, mikor kell csendben maradni, és ez volt az a pillanat.
S bár ezt a témát sikerült is ennyiben hagynunk, még kíváncsiskodni kezdtem a barátjával kapcsolatban is. Magam sem tudom, minek erőltettem ezt tovább, de megtettem, azon pedig már nem tudtam változtatni, hogy feltettem a kérdésem.
Továbbra sem emeltem rá a tekintetem, csak hallgattam őt egészen addig, amíg meg nem hallottam egy apró nevetést. Ekkora kissé felvonva szemöldökeim pillantottam rá. Valamelyest sikerült megkönnyebbülnöm a ténytől, hogy ez már egy szebb emlékeket idéző témakör a számára. Ahogy haladt előre a sztorikkal, nem bírtam megállni, hogy ne engedjek meg egy halvány mosolyt az után, hogy ő is elmosolyodott. Azt kívántam, bárcsak megmaradhatna ez a jó érzéseket előidéző nosztalgikus hangulat, pedig pontosan tudtam, hol fog kilyukadni a történettel. Nem kellett sok idő, hogy a fiú minden vonása megváltozzon. Az övével egy időben eltűnt az én mosolyom is. Láttam a fájdalmat tükröződni az arcán, ahogy visszaemlékezett a részletekre, ettől pedig az én szívem is összeszorult a szomorúságtól.
Hirtelen megint azon kaptam magam, hogy nem tudom, mit kellene mondanom. Nem is az okozott gondot, hogy magára a történetre reagáljak, hanem bosszantott, hogy saját magát akarta büntetni mindenért, ami a múltjában történt azokkal, akiknek köze volt hozzá. Ez pedig hülyeség volt. Nem tehetett ő semmiről, nem mi választjuk a sorsunkat. Jobb lett volna, ha valahogy elengedi mindezt, de látszólag már megszokta, hogy a démonjai vele együtt sétálnak, és nem akarta őket elengedni. De hogy miért, azt ennyiből sajnos nem tudtam megfejteni...
- Ne hibáztasd magad az miatt, amik történtek. Nem szabadna ekkora terheket a válladon cipelned... - ezzel pedig nem csak a barátjára, hanem úgy összességében mindenre céloztam.
Pár röpke pillanat után úgy döntöttem, hogy odafekszem mellé, s először csak a csillagos égboltot kezdtem kémlelni, miközben finoman megszorítottam a kezét, ahogy nem rég ő is tette. Szerettem volna, ha érzi, hogy számíthat rám, és mellette vagyok. Mert ezek a dolgok kölcsönösek voltak.
Végül oldalra fordítottam a fejem, hogy ránézhessek, s ha viszonozta a pillantásom, egyenesen a szemeibe meredtem.
- Sajnálom, hogy mindezen keresztül kellett menned - kezdtem bele csendesen. - De ideje elengedni a múltat, Jasper. Nem okolhatod saját magad, amiért az élet elvette tőled azokat, akiket szerettél, vagy mert nem úgy alakultak a kapcsolataid, mint ahogy vártad. Ezek közül semmiről sem tehetsz - pislogtam rá komoly tekintettel. - Inkább próbálj a mostra koncentrálni.
Végtelenül sajnáltam Jaspert, amiért mindezen keresztül kellett mennie, azonban igyekeztem visszafogni az érzelmeim. Biztos voltam benne, hogy nincs szüksége a szánalomra, helyette inkább azon kezdtem gondolkozni, hogy hozhatnám vissza az eddigi jó kedvét, amit sikeresen elrontottam a kérdezősködésemmel.
- Nem tudom, hogy ez inkább jó vagy rossz hír-e, de tőlem nem fogsz egykönnyen megszabadulni - vigyorogtam rá. - Az a helyzet, hogy minden egyes dologgal, amit meg tudok rólad csak még jobban megkedvellek. És baromi ragaszkodó tudok lenni... - tettem hozzá a végét szem forgatva, hogy éreztessem vele, ez nem feltétlenül egy jó dolog, de innen már nincs visszaút, muszáj lesz engem elviselnie.
Időközben átöleltem a szabad kezemmel és hozzábújtam.
Igyekeztem úgy tenni, mintha egész eddig egyszer sem merült volna fel semmi rosszabb téma a beszélgetésünk során, pedig fejben még mindig az egyre csak sokasodó, megválaszolatlan kérdéseimnél voltam leragadva. Minél többet tudtam, annál inkább éreztem magam tudatlannak. Minden annyira furcsa volt, amit mesélt. Mintha hiányozna az idővonalból valami. Mintha valamit még mindig titkolna. Méghozzá egy nagyon fontos részletet...
Ahogy ismét elgondolkoztam, eltűnt az addigi derűs mosoly az arcomról, s kissé aggódva kezdtem magam elé bámulni - ezt persze Jasper már nem láthatta. Éreztem, hogy a történetének még csak a felét sem tudom, és kicsit tartottam tőle, mi állhat valójában a háttérben. Bár próbáltam némi lelket önteni belé, s próbáltam én is bizonygatni magamnak, hogy nincs semmi gond, lássuk be; ha valaki körül ennyi halál eset történik, az több, mint bizarr...
Még mindig nem ismertem őt.
Még mindig nem tudtam róla szinte semmit.
Aggódnom kellett volna?
youtube lejátszási lista • 33 • 1 528 • credit



maybe this is all that i can be


Eren Meth
jasper & eren; you ain't seen nothing yet Tumblr_inline_pbuvhgliOR1rifr4k_1280

jasper & eren; you ain't seen nothing yet Tumblr_inline_pbuvip2MlV1rifr4k_1280
Play by: :
herman tømmeraas
Életkor :
20
Tartózkodási hely :
beacon fuckin' hills
Foglalkozás :
studying liberal arts
jasper & eren; you ain't seen nothing yet Tumblr_inline_pbuviwWN2V1rifr4k_1280

jasper & eren; you ain't seen nothing yet Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Szomb. Feb. 27, 2021 7:58 pm

Jasper Riggs
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt


Eren & Jasper
when we're crying on the floor cause we're way too drunk, when we're laughing when it's over cause we're so in love... that's my man


Gyűlöltem, hogy másnak is szenvednie kellett körülöttem. Gyűlöltem, hogy Erennek is voltak olyan dolgok az életében, a múltjában, amik olyan szinten megviselték őt, hogy beszélni is csak nagyon nehezen tudott róluk. De amit még ennél is jobban gyűlöltem: hogy nem tudtam, hogyan segítsek neki. Bár lehet, hogy a történtek után pont nem hiányzott neki mások sajnálata, képtelen voltam félretenni ezt az érzést, főleg mert iszonyúan dühített, hogy ezt a fiút is sikeresen elcseszte a saját faterja. Szerencse, hogy már nem volt az egyenletben, különben még kedvem támadt volna elküldeni a halál méretes faszára, ha találkoztam volna vele.
Így viszont csak annyit tehettem, hogy néhány szóval, valamint egy gyengéd mozdulattal megmutattam Erennek, mennyire hálás voltam amiért elmondta ezt nekem. Valamint azt is szerettem volna így a tudtára adni, hogy együttérzek vele és mellette állok, bármi is lesz.
Először nem tudtam miért akart köszönetet mondani, így kérdőn pislogtam vissza rá; aztán ahogy folytatta a mondandóját, vonásaim ellazultak és egy lágy mosoly szaladt a szám szélére. Nagyjából úgy nézhettem rá, mint mikor elvesztem a csillagok bámulása közben.
– Én is így érzek – vallottam be egészen halkan, s nem bírtam ki, odahúztam magamhoz a kezét, hogy arra nyomhassak egy csókocskát. Soha az életben nem hittem volna, hogy valaha képes leszek úgy érezni, ahogy aznap este. Már-már túl békés volt az egész.
Így, hogy ennyire sikerült ellazulnom Eren mellett mind fizikailag, mind mentálisan, szinte már várható volt, hogy lassacskán elkezdjek neki megnyílni a múltam bizonyos részeiről. Azokról, amik azzá a Jasperré formáltak, akit ő megismert. Magamban sokat küzdöttem vele, mégis hogyan kellene úgy megfogalmaznom mindent, hogy ne ijesszem vele el őt, de baromi nehéz volt, mert hazudni nem szerettem volna neki semmiről sem. Viszont az igazat csak úgy szárazon nem vághattam hozzá, mert abból sehogy se jöttem volna ki jól. A szépített verzióban pedig pont nem tettem szóvá, miért is voltam én a hibás nagyjából mindenben.
– Én már annyiszor meghoztam ugyanazt a rossz döntést, hogy inkább az lenne hülyeség, ha egyáltalán nem ostoroznám magam érte – mondtam fanyarul, közben az egyik kezemmel a másikat masszírozgattam. – Rengeteg lehetőségem volt más utat választani, de egyszer se próbáltam meg.
Anyám megmondta, hogy a program időpocsékolás lesz, mégis jelentkeztem rá. Stella figyelmeztetett, hogy valami nincs rendben ott, mégis maradtam. A szüleim nem támadtak rám, én mégis végeztem velük. És ezek csak a nagyobb mérföldkövei voltak az életemnek.
De talán a sors akarta így. Mi van, ha a születésemtől fogva meg volt írva az a rengeteg hiba, hogy aztán ott kössek ki Beacon Hillsben, egy kialakulóban lévő háború kereszttüzében, még mindig kétségek közt, hogy a sok közül melyik félhez is tartozom, és most már azért is aggódva, hogy az egyik legfontosabb személy az életemben ebbe még véletlenül se keveredjen bele...? Lehetséges volna, hogy elkerülhetetlen volt ezt az utat bejárnom?
Kettős érzéseim voltak a családomat illetően. Részben úgy gondoltam, senkinek nem hiányoznak és egy kicsit örültem, hogy nem voltak jelen az életemben; másrészt viszont hatalmas bűntudatom volt azért, amit tettem. Talán nem szerettük egymást úgy, ahogy kellett volna, de mégiscsak a szüleim voltak. És még ott volt a kishúgom is. Akárhogy is igyekeztem elhitetni magammal, hogy jobb nélkülük, nem tudtam félresöpörni azt a kellemetlen görcsöt a gyomromban, ahányszor eszembe jutott a nap, amikor hazatértem a programból. Hogy ne érezzem magam még szarabbul miatta, mint amúgy, anno eldöntöttem, hogy az Árészosokat fogom hibáztatni a gyilkosságért; pedig csak és kizárólag az én művem volt.
Igazából nem volt jogom úgy reagálni Eren szavaira, ahogy tettem végül, valamiért mégis kicsit erősebben szóltam vissza neki. „Halottakról jót vagy semmit.” Nekem még jót se kellett volna mondanom róluk. Inkább befoghattam volna a számat.
– Ne beszéljünk róluk többet, rendben? – kérdeztem egy hosszabb csend után, már sokkal gyengédebb hangszínt megütve.
Valamelyest jól esett, hogy ezután Brettre terelődött a téma, holott ez a történet is szorosan összekapcsolódott a többivel; mégis, megkönnyebbülés volt visszaemlékezni rá, mert ő volt az a személy az életemben, aki sose hagyta, hogy egyedül érezzem magam. Sokszor megnevettetett és benne volt a hülyeségben. Miatta nem veszett oda teljesen a gyerekkorom és a kiképzés is egy fokkal kevésbé volt borzalmas. Szívesen meséltem volna róla Erennek egész este, de inkább úgy voltam vele, ezt is csak gyorsan lezárom, mert nem szerettem volna az egész randit a halottjaimmal tölteni. És amúgy is... Túl sok volt a fájdalom. Az egész kibaszott élettörténetem egy zsák fájdalommal ért fel.
– Mást nem hibáztathatok érte – pillantottam fel rá. Nem akartam túldramatizálni, egyszerűen ez volt az igazság. – Megvolt a szerepem mindenben, ami történt, és bármilyen rossz is ezt bevallani, nagyon sok mindenről én tehetek. Nem várom el, hogy ezt most megértsd – tettem hozzá bűnbánóan. Minden szavam igaz volt, de csak kerülgettem a forró kását, mert rettegtem attól, mi lesz, ha véletlenül belenyúlok. Ha engem nem is, de Erent biztosan megégette volna.
Oldalra billentettem a fejem, s némán fürkésztem a fiút, miközben elterült mellettem. Aztán csak felnéztem az égre és azt kívántam, bár elnyelt volna.
Megéreztem Eren szorítását a kezemen. Ennél többet nem is kérhettem volna, ez már bőven elég volt ahhoz, hogy tudjam, mellettem van. Ahogy én mellette. De ettől csak még jobban elfogott a félelem, hogy ez nem mindig lesz így. Mert még a legrosszabb titkaim hátravoltak, s ezek nem olyasmik voltak, amiket meg lehetett őrizni örökre. Nem is számítottam rá, hogy életünk végéig el tudom rejteni előle, mi vagyok valójában. Elég volt egyetlen baleset, egy rossz lépés, vagy hogy igazán felidegesítsem magam valamin és máris vége...
Mikor megszólalt, kissé nyomottan vettem fel vele a szemkontaktust. Az utolsó ide kapcsolódó gondolatfoszlányaim még ott lógtak a levegőben, miközben ő beszélt hozzám.
Erre már nem tudtam mit mondani. Egyelőre nem lett volna értelme tovább ellenkezni, hogy de igenis én vagyok a bűnös mindenért, mert azt a részt mindegyik mesélnivalómból kihagytam, ami ezt bizonyította volna. Arra meg még nem álltam készen, hogy ezeket is közöljem vele. Úgyhogy egyelőre csak annyit tehettem, hogy egy aprót bólintottam és elfogadtam, hogy az ő szemében feleannyira se vagyok rossz, mint amilyennek éreztem magam. Nagyon nem vártam a pillanatot, amikor ez a képe rólam darabokra törik, pedig elkerülhetetlen volt.
– Nagyon remélem, hogy ez így is marad – mosolyodtam el, s ahogy hozzám bújt, a karjára simítva jobban magamhoz szorítottam őt. Jól esett a közelsége; a parfümje, és az azzal keveredett különleges illata megcsapta az orromat, emlékeztetve arra, milyen törékeny is ő emberként. Védeni akartam. Mindennél jobban. Szerettem volna, ha kimarad a sok szarból, amibe én annak idején sikeresen belekevertem magam. Azt kívántam, bárcsak az ő világában élhettem volna, ahol nincsenek se vámpírok, se wendigók, se hibridek, vadászok vagy Árészos katonák. Csak hétköznapi emberek hétköznapi problémákkal. De már azzal is megelégedtem volna, ha csak ezt az egy estét nyújtjuk el addig, míg mindketten meg nem öregszünk.
Egy darabig a szabad ég alatt fekve azt hittem, így is lesz; a nap többé nem fog felkelni, mi pedig abban a békés csendben fogunk ott feküdni nasikkal körülvéve, egymáshoz bújva, örökké. Nem bántam volna, ha így lesz. De aztán, ki tudja mennyi idő elteltével a mobilom megrezzent a zsebemben és vége is lett annak a végtelenségig tartó, kellemes pillanatnak.
– Ezt nem hiszem el... – motyogtam, s óvatosan helyezkedni kezdtem, hogy előhalásszam a telefont. Először csak azért, hogy kikapcsoljam, de a képernyőn szereplő név láttán gyorsan meggondoltam magam. John Doe. Általában a hatóságok azokra az emberekre - javarészt halottakra - hivatkoztak ezen a néven, akikről valójában nem tudták, kicsoda. Így mutatkozott be a kontaktom annak idején, de igazából illett is rá. – Ne haragudj, ezt muszáj felvennem... – sóhajtottam fel, közben finoman eltoltam magamtól Erent, hogy felkelhessek. – Gyorsan lezavarom – fűztem még hozzá, közben egy aprót mosolyogtam rá. Majd felpattantam és az erkély szélére sétáltam, hogy a korlátra támaszkodhassak, miközben dumálok. – Ember, nem a legjobbkor hívsz... Mit akarsz? ... Hol? ... – Lassan felegyenesedtem és a távolba kezdtem bámulni, mintha ott kerestem volna valamit. – A francba... Ez biztos? – Néhány pillanatig még tudtam rá figyelni, utána a fülemet valami egészen más foglalta le. Olyan hangok, amik nem voltak oda valók. – Le kell tennem.
Kinyomtam John-t, közben már meg is fordultam, de Erent nem láttam sehol. Először azt hittem, csak lement valamiért, vagy talán úgy döntött, körülnéz fent is, ameddig vár rám... De valami nem volt a helyén.
– Eren? – szólítottam, hátha rosszak voltak a megérzéseim, de nem érkezett válasz. Átsétáltam a túloldali korláthoz, ahonnan le lehetett látni a földszintre. – Eren...!?
Megint semmi.
Csak a földet taposó cipők hangja. Nem is, bakancsok.
Eren nem bakancsban jött...
A kurva életbe!
Hármasával vettem a lépcsőfokokat, ahogy rohantam lefelé. Kérlek mondd, hogy nem az történik, amire gondolok...!
Mikor kiértem - szinte szó szerint kirobbantam - a főbejárati ajtón, hat emberrel találtam szembe magam és egy fekete terepjáróval. A hatból ötöt nem ismertem. Az az egy akit igen, Eren volt, két másik kezei közt. Automatikusan a dzsekim belső zsebéhez nyúltam, közben néhány kiáltás kíséretében már rám is szegeződött pár fegyver; de a sajátomat nem találtam. Otthon hagytam a tőrömet és a pisztolyomat is.
Tágra nyílt szemekkel pillantottam fel a többi fickóra. Csak a parancsra vártak, valószínűleg attól az egytől, aki a terepjáróhoz a legközelebb terpesztett. Eren tekintetét kerestem, mert tudtam, hogy az lesz az utolsó alkalom, hogy nem úgy fog rám nézni, mint egy igazi szörnyetegre.





you made me promise to be on my
best behavior


Jasper Riggs
jasper & eren; you ain't seen nothing yet B70d127d945c6eb9998a40c6489735344aabc16c
jasper & eren; you ain't seen nothing yet 82ad91934829d56eca0e305c256f670812f5e1a2
Play by: :
Hero Fiennes-Tiffin
Életkor :
19
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Hunter
jasper & eren; you ain't seen nothing yet Giphy

jasper & eren; you ain't seen nothing yet Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Csüt. Márc. 04, 2021 7:23 pm

Eren Meth
ember: erôtlen személy, köztünk mégis a legerősebb

jasper & eren
Ask me why my heart's inside my throat
i've never been in love but i'll be yours if you'll be mine.
Az a békesség, ami körül ölelt minket, annyira nyugtató volt, hogy pillanatok alatt képes voltam megfeledkezni minden hétköznapi teherről, ami a vállamat nyomta a napok minden egyes percében. Csak mi ketten léteztünk, távol mindentől a csillagos ég alatt, egy elhagyatott ház erkélyén, egy szál pléden ücsörögve. A körülményt és a hangulatot figyelembe véve, egyáltalán nem esett nehezemre mesélni Jaspernak, sőt meg is könnyebbültem, miután hagytam, hogy a szavak maguktól elhagyják ajkaim. Az apró szorítása, a gyengéd csók, amit a kézfejemen hagyott, az égősor fényeinek játéka az arcán, a lágy mosolya, minden apró vonásával együtt - ez mind olyan dolog volt, amitől úgy éreztem, hogy most pontosan ott vagyok, ahol lennem kell, egy olyan személlyel, akit tényleg tudnék szeretni, mindenféle színjáték és önző vágyak hajszolása nélkül.
Nem akartam elrontani a pillanatot, azonban a kíváncsiságom utat tört magának, és kissé félénken elkezdtem faggatni a fiút, amint láttam, hogy ő is kezdi végre elengedni magát. Amit hallottam viszont teljesen más volt, mint amire számítottam. Tisztában voltam vele, hogy rengeteg fájó szakasza lehetett az életének, de azok mellett, amit mesélt, az enyémek is eltörpültek.
A döntéseit illetően nem tudtam, pontosan mikre gondolhat, de látszólag teljesen máshogy fogtuk fel a dolgokat. Szavai alapján mégis elgondolkoztam, hogy talán én vagyok az, aki csak az efféle teóriával gyáván próbál menekülni, elvégre lehetett volna másképp. Dönthettem volna másképp. Ennek ellenére is úgy gondolom, hogy nem látunk a jövőbe, nem tudhatjuk, mi fog történni, de ami történik, az biztosan okkal történik úgy, ahogy. Jasper még nem tartott azon a szinten, hogy elfogadja a döntéseinek a következményét, nekem pedig eszemben sem volt ráerőltetni valamit. A saját tempójában kellett feldolgoznia mindet. Amit én tehettem az volt, hogy megnyugtatom, és éreztetem vele, hogy bármit is tett régen, engem nem érdekel, és maximálisan mellette vagyok. Mindenki hibázik. Én sem vagyok tökéletes.
Kezdtem rosszul érezni magam, amiért ennyire belemásztam az életébe, amiről egyértelműen nem akart még beszélni, így egyszerűen csak bólintottam egy aprót, mikor mondta, hogy inkább ne beszéljünk róla.
Valóban nem értettem semmit, de ez rendben volt így. Már nem is akartam. Igazából mindez a múltja volt, és ha van is valami, ami kihatással lehet a jelenre, azt előbb vagy utóbb el fogja mondani, ha eljön az ideje, és úgy gondolja, rám is tartozik.
- Nem kellett volna felhoznom - zártam le végül halkan, s szavak helyett inkább tettekkel próbáltam éreztetni vele, hogy nekem ez így is tökéletesen megfelel.
A hangjában megbújó mosolya végre visszahozta azt a kellemes érzést, amit nem rég sikerült elűznöm. Jól esett, ahogy magához ölelt, így ismét csak kettőnkre tudtam koncentrálni, s mindarra, ami előttünk állt. Jól esett az a pár perces csend. Úgy gondoltam, mindkettőnknek szüksége van erre. Muszáj volt félretennem az aggodalmaim, és eltüntetnem a kérdőjeleket az elmémből. Nem akartam a gyanakvásommal és a rossz előérzeteimmel foglalkozni, csak a pillanatot szerettem volna megélni, amire már régóta vártam.
Épp készültem felnézni Jasperra, hogy megtörjem a csendet, mikor éreztem, hogy a telefonja megrezzen a zsebében, ezt követően pedig meghallottam a hangját is. Kíváncsian pillantottam rá, mégis ki a fene keresi pont ilyenkor, késő este.
"Ne haragudj, ezt muszáj felvennem" - visszhangzott a fejemben a mondat, miközben ráncolt homlokkal hagytam, hogy eltoljon magától és fel tudjon állni. Csak biccentettem egyet és ülő pozícióba tornásztam magam. Tekintetemmel követtem a fiút, ahogy a korláthoz sétált. Végig az járt a fejemben, vajon mi lehet annyira sürgős ilyenkor, hogy azonnal fel kell vennie az helyett, hogy visszahívná az illetőt holnap. Igyekeztem kizárni fejemből az ostobábbnál ostobább elméleteket, s úgy döntöttem, hagyom, hogy nyugodtan telefonáljon, addig pedig elindulok egy újabb felfedező útra. Az emeletet még úgysem láttam.
Az egyik szobában nyitva volt az ablak, így a kisebb nézelődős sétám után oda mentem, hogy megtámaszkodva rajta fürkésszem a tájat, azonban ahogy épp hajoltam volna közelebb, éreztem, hogy valami apró tárgy elsuhan mellettem az arcomat súrolva, közvetlenül a jobb szemem alatt. Kikerekedett szemekkel bámultam magam elé a lepettségtől, miközben automatikusan a most szerzett kicsi, de mély sebhez emeltem a kezem. Megéreztem a vért az ujjaimon, de még mindig nem fogtam fel, hogy pontosan mi történt, egészen addig, ameddig magam elé emelve a kezem meg nem láttam a piros anyagot.
Valaki rám lőtt?
De hát nem hallottam semmit... Tompított fegyver lett volna?
Mi a fene történik?!
Felemeltem a fejem, s tekintetem sebesen kezdett cikázni a távolba meredve, hátha észreveszek valamit.
Mindez összesen pár másodperc lefolyása alatt történhetett, azonban olyan volt, mintha egy átkozott film lassított felvételét élném át. Mikor végül eljutott agyamig, hogy csak pár centin múlott, hogy meghaljak, pánikolni kezdtem.
A szívem hevesen kezdett verni, s már hátráltam is, hogy visszarohanjak Jasperhoz, azonban nekiütköztem valaminek. Pontosabban valakinek.
Ijedten összerezzentem, ahogy oldalra fordítottam a fejem, hogy a mögöttem állóra nézhessek, de ő gyorsabban reagált mint én. Mikor került egyáltalán ide? Mintha csak a semmiből jelent volna meg. Ezek a gondolatok száguldottak át elmémen, miközben megéreztem egyik karját a nyakam körül. Kezeimmel rászorítottam, és próbáltam leszedni magamról, de esélyem sem volt. Éreztem, hogy fogy a levegőm, és még csak egy hang sem jött ki a torkomon a szorítástól. Áthajolt a vállam felett, viszont az arcából nem láttam semmit, mivel egy fekete maszkot viselt, ami teljesen eltakarta az arcát az orrnyergétől kezdve lefelé. A maszkon egy gondosan kidolgozott vicsorgó fogsor volt látható a szája helyén, egy cipzárral középen. A jobb szemét pedig egy szintén fekete szemkötő takarta, így az egyetlen, amit láthattam belőle a fehéren világító bal szeme volt. Mutató ujját a szája elé emelte ezzel jelezve, hogy jobb lesz, ha befogom a számat, de akkorra már valósággal sokkos állapotba kerültem, és ha akartam volna, akkor sem tudtam volna megszólalni.
A következő pár percben fogalmam sincs, mi történt. Már csak arra eszméltem fel, hogy a ház előtt vagyok, és két sötét ruhás fickó a kezeimet szorongatva ügyel arra, hogy ne tudjak elmenekülni. Nem emlékszem arra sem, hogy kerültem le az emeletről. Az egyetlen, amire emlékszem, hogy Jasper a nevemet kiáltja. Talán épp ez volt az, amire sikerült ismét magamhoz térnem.
Már épp készültem volna szólni neki, és automatikusan rántottam egyet a kezeimen, ahogy meg akartam indulni a hangja irányába, ebben viszont egy harmadik fél általi orrba vágás hamar megakadályozott.
- Tch - hallottam egy apró morranást a hátam mögül. - Idegesítő. Ez csak egy ember, minek vagyok itt egyáltalán, ez tök unalmas. Csak lőjétek le.
Csak egy ember? Mégis miről beszél? Mit akarnak egyáltalán tőlem, és kik ezek? Éreztem, ahogy a fejem zúgni kezd. Nem értettem semmit, tehetetlen voltam, és ez végtelenül zavart.
Aztán megjelent Jasper is.
Ijedten kaptam oda a tekintetem. Nem akartam, hogy ő is belekeveredjen ebbe az egészbe, de pillanatok alatt rászegeződött minden fegyver, amint kilépett az ajtón.
- Ne... Ne! - kiáltottam el magam. - Hagyjátok békén! - sikerült kiszabadulnom a szorításból, azonban szinte egy lépést sem tudtam tenni előre, mert azonnal megéreztem az éles fájdalmat, ami a gyomorszájamba nyilallt. A nem rég még méterekkel mögöttem álló maszkos srác, most hirtelen elém termett és olyan erősséggel térdelt a gyomromba, hogy egy adag vér felköhögése mellett azonnal a földre rogytam.
- Fogd már be - szólt rám unottan, mielőtt még Jasperrel kezdett volna foglalkozni. - Érdekes - hallottam meg újra a hangját egy kisebb szünet után. - Mi köze van egy egyszerű embernek a hozzátok hasonló szökevényekhez?
Továbbra is a földön görnyedve figyeltem, ahogy a körülöttünk lévők arra várnak, mikor lőhetik le végre a fiút. Szerettem volna egy kicsit összeszedni magam, de képtelen voltam rá, hogy felálljak. Keveredtem már bele jó néhányszor verekedésbe, de ehhez az erőhöz képest szinte semmi sem volt egyik sem.
És mégis miért nevezte Jaspert szökevénynek?
Megéreztem egy szorítást a hajamban, amivel arra lettem kényszerítve, hogy felemeljem a fejem. Fél szemmel a mellettem guggoló fiúra pillantottam, és egészen addig voltam képes felfogni az eseményeket, amíg el nem húzta a cipzárt a maszkján, hogy elővillanjanak alóla az éles fogai.
Egész testemben remegni kezdtem, és képtelen voltam akárcsak az ujjaimat is megmozdítani. Teljesen lebénultam a félelemtől. A szívem olyan hevesen zakatolt, hogy szinte már a torkomban éreztem. Nem akartam hinni a saját szemeimnek, olyan volt az egész, mint valami rossz rémálom. Ez nem lehetett a valóság.
Sokkosan fordítottam el a fejem, hogy mereven magam elé bámulhassak. Nem akartam tudomást venni arról, amit láttam. Nem akartam újból ránézni. Ez viszont nem volt elég ahhoz, hogy eltűnjön. Tompán hallottam meg a mellettem lévő hangját ismét, ahogy szavait újra Jasper felé intézte. - Vajon meddig bírná a fájdalmat, ha most élve kezdeném el felfalni?
Miért történik ez?!
- Mi az? Miért vágsz ilyen fejet? - Kérdezte tőlem értetlenül.
Ezek lennének az Árészos fickók?
- Oh, nem is tud semmiről - mondta, mintha most esett volna le neki az egész. - Azt sem tudja, ki is vagy valójában, Jasper? - nézett rá, miközben elengedte a hajam és felegyenesedett. - Ideje lenne megmutatni neki, miféle szörnyeteg vagy, nem gondolod? - Szavai hallatán összeszorítottam állkapcsomat. Idegesített, hogy semmit sem értettem.
Mégis miről beszél?
Szörnyeteg?!
- Egyre izgalmasabb ez az egész, ki gondolta volna? - láttam, ahogy tesz pár lépést, majd megállt előttem. - Szánalmas halandó - mondta némi megvetéssel a hangjában, mielőtt még olyan erővel fejbe rúgott volna, hogy pár pillanatra elhomályosodott előttem minden. Azonnal a földön elterülve találtam magam, de próbáltam legalább annyira összeszedni a maradék erőmet, hogy remegő kezekkel felnyomjam magam. - Nézz rám, ha hozzád beszélek - parancsolt rám.
Szédültem, hányingerem volt, fájt mindenem. El akartam tűnni onnan. Azt kívántam bárcsak visszamehettem volna az időben.
Erőt vettem magamon, és engedelmeskedtem. Attól féltem, ha nem nézek szembe ezzel a rémálommal, csak még rosszabbá változik a helyzet.
Elhomályosult tekintettel bámultam fel a maszkos srácra, majd pillantásom lassan átvándorolt mellette Jasperra.
Tényleg szánalmasan festhettem.
youtube lejátszási lista • 33 • 1 552 • credit



maybe this is all that i can be


Eren Meth
jasper & eren; you ain't seen nothing yet Tumblr_inline_pbuvhgliOR1rifr4k_1280

jasper & eren; you ain't seen nothing yet Tumblr_inline_pbuvip2MlV1rifr4k_1280
Play by: :
herman tømmeraas
Életkor :
20
Tartózkodási hely :
beacon fuckin' hills
Foglalkozás :
studying liberal arts
jasper & eren; you ain't seen nothing yet Tumblr_inline_pbuviwWN2V1rifr4k_1280

jasper & eren; you ain't seen nothing yet Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Szomb. Márc. 06, 2021 4:12 pm

Jasper Riggs
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt


Eren & Jasper
when we're crying on the floor cause we're way too drunk, when we're laughing when it's over cause we're so in love... that's my man


Még semmi rossz előérzetem nem volt, mikor megrezzent a telefon a zsebemben. A kontaktom neve se keltett bennem gyanút, hogy baj történhet. Csak akkor kezdett el bizseregni a hatodik érzékem, mikor odébb mászva Erentől fogadtam a hívást.
John Doe néhány társa kiszúrt pár érdekes alakot a város szélénél. Arrafelé, amerre mi is mentünk, mikor a házhoz indultunk. Ekkor már kezdett elfogni az aggodalom, mert akár követhettek is minket. Ha nem feltétlenül miattam, hát Eren miatt. Valamiért mégis reméltem, hogy nem lesz bajunk, nem fognak megtalálni minket és tovább folytathatjuk a békés pillanatunkat anélkül, hogy képzett gyilkosok vadásznának ránk -, aztán jöttek azok a fura zajok. Az első hangokat be se tudtam azonosítani hirtelen, de annyit még az ismerősöm dumája közben is sikerült felfognom, hogy ezek nem olyasmik voltak, amiket ott és akkor hallanom kellett volna; bekapcsolt a vészriasztó a fejemben.
Miután letettem a telefont, Eren keresése közben már csizmák dübögése visszhangzott végig az üres épületen. Több pár is volt, elsőre nem tudtam volna megmondani, mennyi. De nekem már ez is elég volt ahhoz, hogy gondolkodás nélkül spurizzak lefelé a lépcsőn.
Cikáztak a gondolataim. Mégis hogy engedhettem meg, hogy ez történjen? Hol basztam el?
Pont ettől féltem. Mindig ez van, ha valakit közel engedek magamhoz.
Szedd össze magad, Jasper!
Az ajtón kivágódva hat alakot pillantottam meg. Öt ellenfél. Kettes, Hármas, Négyes és Ötös fegyvert tartott rám. Hatos pedig gyomron rúgta Erent.
Téged lassan foglak elintézni.
Először egyet előre lépve a fegyveremet kezdtem keresni a dzsekimben, de se a pisztolyomat, se a tőrömet nem találtam. A kurva életbe!
Arra a szemétládára szegeztem a pillantásom, aki bántotta a fiút. Elég volt azt a néhány szót nekem intéznie, hogy tudjam, ismer engem. Nekem viszont fogalmam se volt, ki ő. Bár hirtelen nem is érdekelt, csak szerettem volna azt a maszkos rohadék fejét letépni a nyakáról.
– Őt hagyd ki ebből! – mordultam fel, de mintha a falnak beszéltem volna. Nem meglepő, ez is csak egy Árészos rohadék. Ezekre nem lehet hatni semmivel. Se szavakkal, se erőszakkal. Csak irtani érdemes őket.
Gondolkodnom kellett. Ha még egyet moccanok, ezek a faszok szétlőnek. Nem tudom, számítottak-e egy hibrid jelenlétére, így az is lehet, hogy nem volt náluk ellenem hasznos töltény. De mi van, ha mégis? Egy pillanat alatt elintéztek volna, akkor meg Erennek is vége lett volna. Ilyesmit nem kockáztathattam meg. Talán ha előhívtam volna a képességeimet...
A francokat. Azóta se tanultam meg irányítani, csak azt tudom, hogy tartsam vissza őket, mikor elszabadulnak az indulataim. Ha most kieresztem őket, nincs rá garancia, hogy Erennek nem esik baja.
De ha nem teszek semmit, az a köcsög...!
– Szállj le róla, te rohadt...! – vágtam oda ezt hangosabban, s már indultam volna, hogy nekiessek, de azonnal kattantak a rám szegeződő puskák. Most már csak a ravaszt kellett meghúzniuk, hogy belém ereszthessék az egész tárat.
Feszes állkapoccsal, ökölbe szorított kézzel bámultam a maszkos idiótára. Nem lehetett nálam sokkal idősebb. És szinte biztos, hogy egy szadista állat volt, mert szín tisztán látszott, mennyire élvezi ezt a szar helyzetet. Képes lett volna bántani valakit, akinek semmi köze a hülye háborúnkhoz... Ha ilyenekkel van tele az Árész, szinte biztos, hogy nem csak a természetfelettieket, de mindenki mást is el fognak pusztítani az egész világon.
Őrizd meg a nyugalmad, Jasper. Nem hagyhatod, hogy ez a szemét manipuláljon. Azt akarja, hogy elveszítsd a fejedet. Nem lehet. Intenzív vérszag csapta meg az orromat, de nem reagáltam rá semmit. A sajátom volt és a tenyeremből szivárgott kifelé, ahogy abba belevájtam a körmöm helyére nőtt karmaimat.
Nem a titkomat féltettem, annak már abban a pillanatban lőttek, hogy ezek megjelentek itt; csak attól tartottam, hogy nem leszek képes megfékezni magam. A jaguár még oké, azt a részemet valamennyire tudtam volna kezelni, de a kitsune... Szó szerint a tűzzel játszottam volna, ha őt is kiengedem.
Bírtam. Nagyon jól bírtam, az agyam pedig pörgött közben, logikázott, hogy mégis mi az istent csináljak, hogy mindketten megússzuk ezt élve? Sértetlenül biztos nem, Eren pláne... De ha el tudtunk volna húzni innen minél gyorsabban anélkül, hogy követtek volna minket, már az is elkönyvelhető győzelemnek.
Megvan! Elég lenne, ha kiütném a négy barmot, akik száz százalék, hogy nem hibridek, a nagyszájút meg legurigázom a dombról abban reménykedve, hogy pont egy kocsi elé fog kigördülni. Aztán fogom Erent, felpattanok a motorra és...
Ne, ne, ne, ne...!
Alig, hogy a rohadék bakancsa a fiú arcát érte, automatikusan szakadt ki a torkomból egy dühös kiáltás, bár nem is igazán hasonlított emberi hangra, sokkal inkább állatias üvöltésnek mondanám. Elborította az agyamat a vörös köd, éreztem az agyarakat megmozdulni az ínyemben, s ha tükörbe néztem volna, biztos, hogy egy zöld és narancssárga színekben kavargó szempár villódzott volna rám vissza. Ekkor már csak egyetlen cél lebegett a szemem előtt: kiiktatni a maszkos faszit. Mindenáron.
Először azonban a fegyveres idiótákat kellett valahogy eltűntetnem a képből.
Először a tőlem balra lévőnek ugrottam neki, pontosabban a puskájának, amit magamról más irányba fordítottam és úgy terítettem le mindkettőnket a földre.
– Szedjétek le rólam! – kiáltotta ő kétségbeesetten. – Segítsetek már! – Mire észbe kaphatott volna, karmaimat a mellkasába mélyesztettem és annál fogva magam elé emeltem, a másik három fickó felé fordulva, hogy azt lőjék, ne engem. Amazok meg nem voltak elég gyorsak, hogy felfogják, kire tüzelnek, úgyhogy sikeresen át is lyuggatták a társuk hátát.
Ezután az élő pajzsomat egyenesen nekivágtam annak a fickónak, aki a legközelebb volt hozzám, így az elborult vele együtt, az eséstől rendesen meg is szédült. Négyes és Ötös kész. Ötös még életben van, rá fél szemmel figyelni kell.
Négyes puskája a lábamnál volt. Azonnal lehajoltam érte, de nem azért, hogy lőjek vele; a csövénél fogva felemeltem és lendületből megcéloztam vele a másik faszi halántékát, mintha valami baseball ütőt használtam volna. Most én nem voltam gyors, Kettes ugyanis kihasználta, hogy nem figyeltem rá és elsütötte a fegyverét. Aztán a lapockám alatt éreztem meg a már régről ismerős fájdalmat, de ez most valahogy más volt... Ezüst. Még dühösebb lettem.
Ismét állatéhoz hasonló morranást hallattam, közben eldobtam a kezemben tartott lőfegyvert és megindultam Kettes Számú felé. Megint lőtt. És megint. Talált. Nem talált. Talált. Elkerültem. Most már biztos, hogy mazochista vagyok.
Pont akkor sikerült beérnem őt, mikor kifogyott a tára, így könnyedén ki tudtam ütni a kezéből a puskát, őt meg egyetlen szépen irányzott öklössel le is tudtam.
A vállam fölött hátranéztem, de nem Erenre, hanem közvetlenül Maszkosra. Tudtam, hogy ha csak egy pillanatra is felvenném előbbivel a szemkontaktust, kizökkennék és ismét sebezhető lennék, azt pedig nem engedhettem meg magamnak abban a pillanatban.
A kezem remegett a haragtól, miközben már meg is fordultam, hogy nekifutásból felöklelhessem azt a szemetet, legalább ezzel is eltávolítva őt a fiú közeléből. Amennyiben sikerült és a földre érkezés után felül tudtam maradni, megpróbáltam a két kezét a feje mellé szorítani, de már nem is éreztem magam embernek feleannyira se, mint voltam, így ahelyett, hogy ütni kezdtem volna, mint valami vérengző vadállat, a belém ültetett jaguár hangján morogtam, üvöltöttem rá. Gyűlöltem. Bárki is volt ő, teljes szívemből gyűlöltem, amiért bántani merte azt a személyt, aki körül forgott a világom.
Szinte biztos voltam benne, hogy ki fogja használni ezt a gyenge pillanatomat. Akármi is volt ő, hülye egyáltalán nem lehetett, a korábbi szavaiból ítélve pedig minden bizonnyal az se lett volna probléma neki, hogy hibridet kóstoljon -, úgyhogy pillanatokon belül a hátamon találtam magam, egyetlen hófehér szem pislogott vissza rám és éles fogak váltak szét, hogy mind a húsomba marjanak. Vajon mi lesz, ha egy wendigo megharap egy másik lényt? Talán most kiderül.
Próbáltam visszatartani, eltolni magamtól, de vagy ennyivel erősebb volt nálam, vagy valami láthatatlan erő besegített neki, mert két pislogással később már tényleg a vállamon csüngött, s ha nem rúgtam volna elég nagyot oda, ahol érte a lábam, biztos, hogy ki is tép egy darabot belőlem. Így viszont repült egy fél métert, én meg azonnal ugrottam is utána, hogy ezúttal én haraphassak belé egy kurva nagyot szemet szemért alapon, bár a maszkja és a felszerelése nem sok helyet biztosított, úgyhogy egyelőre nem sokat tehettem... De tartoztam neki ezzel, tudat alatt fel is jegyeztem magamnak, hogy ha ezt mindketten túléljük, később még visszakapja.
Most már ütöttem, cibáltam, mikor hogy sikerült, ő meg válaszul a gyomromba bokszolt jó párat. Erős volt, bár az előbbi után ez már nem volt meglepő, de az amúgy emberfeletti fájdalomtűrő képességemet így is sikerült megtornáznia vele valamilyen szinten, hiszen nem egyszer talált el ott, ahol korábban az egyik társa meglőtt. És ha már a társakról beszélünk...
Ötös magához tért, a szemem sarkából láttam, hogy sikerült legurítania magáról Négyes szétlyuggatott hulláját és feltápászkodott. Egyenesen Eren felé indult, lassan, kótyagosan, de határozottan felé igyekezett. S mivel ennek a megállapítása lefoglalt néhány pillanatra, meg a gondolat, hogy valahogy meg kéne állítanom őt, Maszkos kihasználta ezt és ismét fordított a helyzeten. Most a képemet célozta meg, az arccsontomat próbálta átfaragni néhány öklössel, hátha attól kifekszek. Na nem, arra várhatsz!
Tudtam, mit kell tennem. Valahogy lerúgni magamról ezt a rohadékot, fogni Erent és eltűzni. De minél előbb, ha lehet.
Megpróbáltam elkapni Maszkos kezét, s két-három ütéssel később sikerült is, mikor már nagyjából rájöttem, milyen tempóban váltogatja a jobb és bal öklét. Előbbi a markomba került, majd ahogy utóbbi lendült, azt is meg tudtam állítani. Aztán egy hangos morranó „Áhh!” kíséretében, a lábaim segítségével lelöktem őt magamról, hátha legurul pár métert a közeli lejtőn, de nekem már az is elég volt, hogy lekerült rólam, mert így azonnal fel tudtam ugrani, hogy a fiúhoz rohanjak. Épp időben, mielőtt Ötös odaért volna hozzá.
– Eren! – szóltam rá sietősen, s ha a földön volt azóta is, hát onnan húztam fel, ha meg már állt, akkor mindössze elrántottam őt a terepjáró közeléből, s hátráltam vele pár lépést, le se véve a szememet az ellenfélről. Közben úgy helyezkedtem, hogy a testemmel védhessem, ha valakinek eszébe jutna tüzet nyitni, vagy bármilyen formában támadni. Az se érdekelt, ha a fiú félt tőlem, most csak arra koncentráltam, hogy életben tartsam és hazajuttassam valahogy.
Egyelőre csak ketten voltak talpon, de az egyik egy rohadt húszabáló volt, úgyhogy kibaszott nagy szerencse kellett hozzá, hogy el tudjunk menekülni onnan további harc nélkül. Bár valamiért bíztam abban, hogy az a bizonyos Sors, amiben Eren annyira hitt, mellettünk van. Az nem lehet, hogy azért írta meg a kettőnk történetét, hogy aztán az Árész-banda markában végezzük, kék-lila-zöldre verve, a saját vérünk ízével a szánkban.





you made me promise to be on my
best behavior


Jasper Riggs
jasper & eren; you ain't seen nothing yet B70d127d945c6eb9998a40c6489735344aabc16c
jasper & eren; you ain't seen nothing yet 82ad91934829d56eca0e305c256f670812f5e1a2
Play by: :
Hero Fiennes-Tiffin
Életkor :
19
Tartózkodási hely :
Beacon Hills
Foglalkozás :
Hunter
jasper & eren; you ain't seen nothing yet Giphy

jasper & eren; you ain't seen nothing yet Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


jasper & eren; you ain't seen nothing yet Empty
Vissza az elejére Go down
 

jasper & eren; you ain't seen nothing yet

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Határon túl-